1997. augusztus 19., kedd
g NÉPSZABADSÁG. A U G U SZTU S 20.
A meggyökeresedés első száz esztendeje
K r i s t ó G y u l a h o n f o g l a l ó e l e i n k K á r p á t - m e d e n c é b e é r k e z é s é r ő l , a G é z a - I s t v á n v á l t á s v a l ó s á g á r ó l
G é z a f e j e d e l e m h a lá la n e m c s a k e g y u r a l k o d ó e g y é n i é l e t m ű v é n e k h e f e je z ő m o z z a n a t a v o l t . I n k á b b e g y e g é s z k o r t z á r t le. V é g e t é r t a n o m a d i z á l ó p o g á n y m a g y a r s á g e ls ő k á r p á t - m e d e n c e i é v s z á z a d a , h o g y á t a d j a a h e l y é t e g y m á i g t a r t ó é v e z r e d n e k , a z i m m á r G é z a f i a , I s t v á n n e v é v e l j e l k é p e s ü l t , a z a d d i g i n á l j o b b a n s z e r v e z e t t á l l a m n a k , h a t é k o n y a b b a n m ű k ö d ő t á r s a d a l o m n a k . E r r ő l a m i n d m á i g k e v é s s é i s m e r t e ls ő é v s z á z a d r ó l K r i s t ó G y u l á v a l , a s z e g e d i J ó z s e f A t t i l a T u d o m á n y e g y e t e m t a n s z é k v e z e t ő t a n á r á v a l b e s z é l g e t t ü n k .
Európának legalább kétféle értelmezése van. Ma leggyako
ribb a „minőségi” megközelítés.
Ezt a középkor nem ismerte. Ak
koriban Európa - földrajzi meg
határozásként - csupán a Dontól nyugatra lévő térséget jelentette.
És nem volt benne például az a Bizánc, amelyik pedig - ha visszavetítenénk a mai „minősé
gi” meghatározást - műveltségét, írásbeliségét, higiéniáját, köz- igazgatásának színvonalát te
kintve okvetlenül a legfejlettebb területek közé tartozott. A föld
rajzi Európa minőségileg koránt
sem volt egyforma. A Római Bi
rodalom, majd annak bukása után a római-germán együttélés a Rajnától nyugatra és Itáliában a szivárvány minden színében pompázó világot hozott létre. A Rajnától keletre, az Alpoktól pe
dig észak felé haladva a szivár
vány színei fakulnak, illetőleg csak később, meglehetősen nagy fáziskéséssel kezdenek feltűnni.
Ehhez képest egészen másfajta élet a körülbelül 830 óta Levé- diában, majd Etelközben - szin
tén a földrajzi Európában - élő magyaroké. Mint ahogyan az volt a megelőzően hasonló utat bejáró hunoké és avaroké.
A K á r p á t o k á t j á r h a t ó - Ahogyan a hunok és az avarok hosszú vándorlásuk végén, a mi előde
ink is a Kárpát-medencében próbál
tak megtelepedni. A hatalmas hegy
ségkaréj az itt lakókat védte környe
zetük, a „földrajzi” Európa esetleges fenyegetéseitől, vagy inkább elzárta őket a „minőségi” Európától?
- Egyik tekintetben sem volt a Kárpátoknak akkora szerepe, mint sokan gondolják! A bese
nyőktől űzött magyarság asszo
nyai, öregei, gyerekei - a hadra fogható férfiak akkor másutt harcolván nem voltak velük - egyetlen esztendő derekán át- küzdötték magukat a hágókon.
Sokkal nagyobb akadály, ha úgy tetszik, erősebb védőfal volt a Duna. Ne a mai szabályozott medrű, gátakkal zabolázott fo
lyóra gondoljunk persze, hanem az akkorira! Néhol tíz kilométer
nél is szélesebb oldalágas, mo
csaras, ingoványos, burjánzó nö
vényzetű sávot képzeljünk ma
gunk elé. A tatárok - csupa fel
nőtt férfi - még háromszázötven évvel később is csak a fagy beáll
tával tudtak átkelni rajta.
A honfoglalás pillanatában két erős hatalom találkozóhelye volt a Kárpátok övezte térség. A Du
na és talán a Garam vonalától nyugatra a keleti frankok keresz
tény államisága és az attól hol függő, hol éppen független Mor
va Fejedelemség volt a meghatá
rozó. A folyótól keletre lévő terü
leteket, még pontosabban az Al
föld déli részét meg Erdély déli, délkeleti vidékeit az ortodox ke
reszténységet fölvevő bolgár ál
lam uralta. Tehát nem a hegy, hanem a Duna volt a választóvo
nal!
A honfoglalók az Alföldnek a két, illetőleg három említett ha
talom hatókörén kívüli középső és északkeletii felén, egy kortárs szavával „a pannonok és az ava
rok pusztaságán” jó megélhetési lehetőséget találtak. Kezdetben ugyanazt a jobbára nomád életet élték, mint korábban a hunok és az avarok. Vagyis állatokat tar
tottak - és fegyverrel idegenbe mentek élelemért, borért, nemes
fémekért, textíliákért meg fog
lyokért.
- Hogyan lett a főként nomadizáló és kalandozó, tehát nagyon is mozgé
kony törzsekből, e törzsek szövetségé
ből letelepült társadalom?
- A Levédiánál és Etelköznél sokkal szűkebb, ráadásul folyók- tól, mocsaraktól szabdalt kár
pát-medencei síkság ötven-hat- van évig adott módot a régi élet
formára. Persze csak abban az esetben, ha a szálláshely termé
szetes hozamát kiegészítette a kalandozások hozadéka. így volt ez a hunok és az avarok esetében is, az utóbbiak ennyi idő eltelté
vel egyre inkább felhagytak a no- madizálással. Amikorra a ma
gyarságnak ez az első bő fél év
százada eltelt, éppen befejeződ
tek a nyugati, nem sokkal később a délkeleti kalandozások. Augs- burgnál 955-ben, Bizánctól 970- ben szenvedett súlyos vereséget a magyar sereg. Többé nem volt honnan zsákmányt szerezni, a
„pannonok és avarok pusztasá
gán” pedig a természet keveset adott a megélhetéshez. Be kellett telepíteni a nomadizálásra nem vagy csak kevéssé alkalmas er- dős-dombos-hegyes földeket: a Dunántúl déli és nyugati részét, az északi hegyeket és Erdélyt.
Katonailag ez a terület addig is a magyar törzsek ellenőrzése, fennhatósága alatt állt, sőt a „ha
tár” - ezt a kifejezést persze csak nagyon módjával használhatjuk!
- nyugaton sokáig a mai Linznél, délkelet felé a mai Vidinnél hú
zódott, lengyel régészek pedig néhány évtizede Przemysl kör
nyékén is találtak honfoglalás kori sírokat, bennük valószínű
leg „határvédő” harcosok ma
radványaival. Az említett dunán
túli és erdélyi területek hétköz
napi, népi megszállása, belakása azonban csak a'X. század máso
dik felében következett be.
Ugyanebben az időszakban kez
dődött meg - ismét a helyhiányra hivatkozom! - a földművelés szé
lesebb körű elterjedése.
- Ezenközben a magyarok nem
csak - mint régebben - katonai, ha
nem békés hétköznapi kapcsolatba is kerültek a nyugati vagy keleti keresz
ténység hagyományait őrző, a nyugati vagy keleti életmintákat, szokásokat követő kárpát-medencei etnikumok
kal. Mit vettünk át tőlük, és mit vettek át ők a magyaroktól?
- A magyar nyelvnek húsz
harminc olyan török, illetőleg szláv jövevényszava van, amelyik a földműveléssel kapcsolatos.
Ezeket a szavakat nyilvánvalóan a szó jelölte tárgyakkal, termé
nyekkel, cselekvésekkel együtt,
„azok kedvéért” kezdték hasz
nálni eleink. A szláv, pontosab
ban nyugati szláv szavak bizo
nyosan a Kárpát-medencében kerültek nyelvünkbe, a török
séggel járó elővéd- és hátvédfela
datot adták nekik. Az sem lehe
tetlen, hogy bizonyos itt élő cso
portok együttesen beletagozód
tak valamelyik magyar törzsbe, a régi helyi főnök akár társa is le
hetett az újnak. A korabeli fel
jegyzésekben szó esik egy Bogát nevű kalandozó „magyar” vezér
ről - nos, ő a neve szerint nyil
vánvalóan szláv volt.
De térjünk vissza az átvétel és az átadás kérdésére! A gazdago
dás okvetlenül kölcsönös volt, a középkori magyar állam kultúrá
jában összetalálkozott a sztyep
péi népek öröksége, a honfogla
láskor itt élők, valamint a nyu
gatról érkező lovagok, papok, il
letőleg kisebb mértékben Bizánc hagyománya.
- A kalandozások évtizedeiben a felnőtt férfiak nyugaton az óceánig és délkeleten Bizáncig eljutva - akarva- akaratlanul - találkoztak a „minősé
gi” Európa legfejlettebb jellemzőivel is. Milyen - elsősorban nem katonai - hatása - volt ennek a találkozásnak ránk, és hatott-e a magyarok megjele
nése a Kárpát-medencén kívüli társa
dalmakra?
- Hogy milyen volt a „békeha
tás”, csak nagyon kevéssé tud
juk. A korabeli források szinte kivétel nélkül harcokról szólnak.
És volt belőlük elég. Hét évtized alatt majdnem félszáz kalandozó hadjáratról van tudomásunk. De hadd kezdjem fordított sorrend
ben! Hatottunk-e mi a kalando
zóktól bejárt területekre? Az első évtizedek magyar sikerei közvet
ve nagy horderejű európai fejle
ményeknek voltak a kiváltói. A hatás közvetlenül is érezhető volt. A magyarok rettegést és iszonyatot ébresztettek a mai Európa nyugati és délkeleti terü
letein. Egy 904-ból való modenai imában szerepel egy mondat: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” A megtámadot
tak, a megsarcoltak nem marad
hattak tétlenek. A németek gyor
san áttértek egy más típusú, ne
héz páncélosokat harcba vető hadviselésre. Ez egyre gyakrab
ban hozott hadi sikert a külön
ben erős, könnyen mozgó, az íjat a lovon hátrafelé fordulva is re
mekül kezelő magyarok ellen.
Hiába talált pontosan célba a nyílvessző akár hetven méterről is, a páncélt nem üthette át. Hogy 962-ben Ottó német királyt né
met-római császárrá koronázták,
István „tagadó” politikája nem kisebbíti Géza érdemeit
NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELE
bálták szolgaságra vetni. Ez a két fejlemény az életforma- és állam
formaváltás nagyon fontos ele
me.
N y u g a t é s d é l k e l e t - Árpádot nomád törzsszövetséget vezető honfoglalónak, Istvánt az or
szágot Európába juttató állam
alapítónak tartja a közhagyomány.
Közöttük a magam nemzedéke - leg
alábbis általános iskolás korában - három nevet tanult: „Árpád utódai Zsolt, Taksony és Géza voltak.”
Mennyire helytálló ez a summázat a mai történettudomány szerint?
- Az utóbbi sorrend Anony- mustól ered, aki a maga korának utódlásmodelljét, az apáról fiúra szálló királyságot visszavetítette a honfoglalás utáni évtizedekre.
A valóságban a X. század elején még erősen élt a régi modell, az, hogy a vezető már uralma első pillanatában felnőtt, a hadakat maga vezetni képes férfi legyen.
Az uralkodó halála esetén a csa
lád legalkalmasabb férfi tagja vette át a tisztét. Ritkán lehetett ez, persze, az elhalt fia is.
Évszázadok kutatómunkája után rajzolható fel - még ma sem tökéletes bizonyossággal - Ár
pád-házi uralkodóink leszárma
zási táblázata. Árpád nagyfeje
delmet nagy valószínűséggel leg
idősebb fia - Liüntika volt-e vagy Tarkatzus, nem tudjuk pon
A Géza uralkodása alatt magyar földre érkezett lovagok a Képes Krónikában: Vecellin, Hont, Héder
szavak átvételének idejét illetően azonban a turkológia még nem mondta ki az utolsó szót. A kér
dés az, hogy a honfoglalás előtt vagy a honfoglalás után ismer
kedtünk-e meg ezekkel a szavak
kal - és nyilvánvalóan e szavak valóságtartalmával. Talán nem fölösleges elmondani azt sem, hogy amennyiben a török szava
kat a Kárpát-medencében vettük át, akkor azok nem elsősorban a Bizánc hatósugarán, „akciórá
diuszán” belül élő bolgár állam lakóinak szavai voltak, hanem a magyarokkal együtt beköltöző kabarokéi.
Ami a magyaroknak az itt la
kókra gyakorolt hatását illeti: a meghódítottak igyekeztek az új urak kedvét keresni. Már a IX. és a X. század fordulóján van ada
tunk arról, hogy a morvák levá
gatták a hajukat, mert hasonlíta
ni kívántak a kopaszra borotvált fejű magyarokhoz. Átvehettek eleinktől más életmódelemeket is.
A magyarok az alávetetteket sírra is megtanították, hogy az ő mintájuk szerint hadakozzanak - igaz, a kalandozó hadjáratokban az általában nagy emberveszte-
abban nem kis része volt a ma
gyarok fölött 955-ben Augsburg- nál aratott fényes győzelemnek.
Közvetve, szándékaiktól függet
lenül a magyaroknak is részük volt a Német-római Császárság megszületésében.
A délkeleti irányú magyar tá
madások pedig Bizáncot sarkall
ták változtatásokra. A X. század elején anarchiába süllyedt biro
dalom a század derekán katonai reformokra kényszerült, és mi
után 970-ben súlyos vereséget mért a magyarokra, hozzákez
dett Bulgária meghódításához.
A kérdés másik felére válaszul voltaképpen azt ismételhetem meg, hogy a magyarok olyan ja
vakat kaptak Európától, amelye
ket a honfoglalás utáni szálláste
rület nem adhatott. Vagyis a
„közharcosok” a megélhetésért, az előkelők a meggazdagodásért nyargaltak be óriási területeket.
Ámikor azután kénytelenek vol
tak felhagyni a kalandozó hadjá
ratokkal, tehát nem tudták má
sok rovására kielégíteni az igé
nyeiket, a közharcosok már csak a maguk hétköznapi munkájára szorítkozhattak, az előkelők pe
dig immár a maguk népét pró
tosan - követte a hatalomban.
Utána a nagyfejedelemség át
ment a második, majd a harma
dik Árpád-fiú ágára, vagy Jutot- zasra vagy annak fiára, Falitzira.
Ennek a nagyfejedelemnek a ha
lála után a valószínűleg már nem élő Zaltas fia, Taksony követke
zett. A hatalomnak róla valószí
nűleg vissza kellett volna szállnia az első ágbeli Termatzusra vagy Tar Szeréndre, illetőleg annak fiára, Koppányra - ez a nomád felfogás volt az eszmei alapja Koppány későbbi harcba szállá
sának. Taksony azonban kisajá
tította ágának a főhatalmat - és ezt meg is tehette, hiszen már volt egy felnőtt fia, Géza. Ugyan
ezt az elvet vallotta Géza, amikor a hatalmát Istvánra ruházta, és a maga ágának kedvezett István is, amikor - magának fia már nem lévén - Mihály nagybátyja fiai helyett a maga unokaöccsének, leánytestvére és a velencei dogé fiának, Péternek szánta a trónját.
A történet távolabbi folytatása:
Géza testvérének, Mihálynak az utódai később mégis királyok lettek.
- Mit tettek az Árpád és István kö
zötti uralkodóink - akarva vagy aka
ratlanul -, hogy a magyarság ne jus
son a hunok, az avarok sorsára, hogy
„bekerüljünk Európába”?
- A kalandozások befejeződé
sével megnövekedett annak ve
szélye, hogy a honfoglalás előtt a hatósugarát a Dunáig kiterjesztő nyugati és délkeleti birodalom is
mét előretör. Immár nem mi vol
tunk a támadók, hanem mi kény
szerültünk védekezésre. És aho
gyan a mi megtámadottjainkat összefogásra kényszerítették a magyarok rettegett nyilai, úgy most a magyar törzseknek kellett - ha nem akartak elpusztulni - egységbe kovácsolódniuk. Ehhez valamit hozzá kell tenni! A X.
században a magyarság - hason
lóképpen a kor valamennyi no
mád típusú államához - nem volt okvetlenül egységes. Még akkor sem, ha a nagyfejedelem elvben mindig valamennyi törzs ura volt. Bíborbanszületett Konstan
tin bizánci császár 950 tájékán leírta, hogy a törköknek, azaz a magyaroknak a kabarokkal ki
egészült nyolc törzse nem hu- nyászkodik meg fejedelmei előtt, de ha külső támadás éri őket,
„teljes odaadással és buzgalom
mal” harcolnak együtt. Hasonló képet mutat a kalandozások his
tóriája. Amikor a nagyfejedelem erős volt, kürtje hívó szavára minden törzs valamennyi fegy
vert fogható férfi tagja - összesen körülbelül húszezer lovas - elin
dult. Ha azonban a nagyfejede
lem nem volt elég erős - és ez gyakran, egyre gyakrabban elő
fordult -, egy-egy törzs vagy két- három törzs alkalmi szövetsége indult zsákmányt szerezni.
A X. század első felétől kezdve Erdélyben a gyula méltóság vise
lője, utóbb a neve szerint is Gyu
la a nagyfejedelemtől szinte tel
jesen függetlenül uralta az ott élőket, a maga akarata szerint in
tézte területe sorsát. Ezt a hatal
mi központot nemcsak a meg
megújuló harcok kapcsolták össze Bizánccal, hanem az is, hogy 950 tájékán törzsfői hívásra onnan érkezett térítő - az orto
dox kereszténységet hirdető - püspök a délkeleti vidékre.
Ugyanebben az időben az Árpá
dok törzse a német uralkodó és Róma felé tájékozódik. És ha Taksonynak még nem is sikerült, Géza már tudott a nyugati ke
reszténységet terjeszteni kívánó püspököket hozni a nyugati terü
letekre.
A Kárpát-medence magyar törzsei közötti „repedéseket” lát
va Bizánc azt tervezte, hogy ak
ciórádiuszát kiterjeszti az Álpok lábáig. Hasonló gondolatok fo
rogtak a nyugati uralkodók fejé
ben, ők a Keleti-Kárpátokban látták volna szívesen befolyásuk határait. A magyar szállásterüle
tek vezetői okkal tartottak a ve
szedelemtől. A német csapatok Linz vidékéről a mai Hamburg tájékáig szorították vissza a ma
gyarokat. Bizánc előrenyomult az Al-Dunáig.
Nem sok jót ígért az egymással vetélkedő két nagyhatalom kö
zötti házassági kapcsolat sem:
I. Ottó császár fia 972-ben bizán
ci hercegnőt vett feleségül.
Létrejött azonban egy másik házassági kapcsolat is. Géza nőül vette Gyula leányát, Saroltot.
Másfelől a nagyfejedelem a het
venes évek elején megnyitotta or
szágát a nyugati kereszténység előtt, és ő maga is megkeresztel- kedett. Ezenkívül pedig elküldte néhány főemberét Quedlinburg- ba, hogy Ottóval tárgyaljanak. A
Nyugat elfogadta a kinyújtott kezet, hiszen érdeke volt, hogy a maga akciórádiusza nőjön, és ne Bizáncé. Ezt pedig csak Gézával együtt tehette meg. Ez magya
rázza nyugati részről azt is, hogy 996-ban a nemrég még pogány - életmódjában pedig sohasem iga
zán keresztény - Géza fiának, Istvánnak adták a nemsokára né
met-római császárrá emelkedő bajor herceg húgának, Gizellá
nak a kezét. Ez volt a térségben a nyugati hatalommal kötött legel
ső dinasztikus kapcsolat.
- Mindez nemcsak a „művelt”
nyugati uralkodók, hanem a „barbár”
Géza részéről is politikai tudatosság
ról, tág horizontú gondolkodásmódról tanúskodik. Csakhogy nem túlzás-e ezeket a modern fogalmakat ezer esz
tendővel visszavetiteni?
- Semmiképpen sem! Gézá
nak fontos volt a nyugati kapcso
lat - legalábbis formálisan. Mert miközben a hagyományokon, a belső renden, szokásokon nem
igen akart változtatni - ha ezt akarta volna, ő maga meghozza Istvánnak a magántulajdon szentségéről, az egyház szerepé
nek fontosságáról szóló törvé
nyeit -, a Nyugatnak mindig egy annak tetsző Magyar Birodalom képét igyekezett felmutatni.
Amely „Magyar Birodalom”, persze, voltaképpen jobbára a Dunántúl volt, piszén Erdélyben nem volt valóságos hatalma.
Ez utóbbit bizonnyal a néme
tek, illetőleg a bajorok is tudták.
Egy alig egy évtizednyivel későb
bi forrás szerint Géza nem állt feladata magaslatán, mert Sarolt
„az országot és a férjét is kormá
nyozta”. És Sarolttól, a délkelet
re, a keleti kereszténység felé ori
entálódó Gyula lányától tartot
tak, hiszen amint ezt ugyancsak Querfurti Brúnó írta: Magyaror
szágon Sarolt, Géza felesége „ve
zetése alatt megkezdődött ugyan a kereszténység, de pogánysággal vegyült a megfertőzött vallás, a bágyadt és zavaros kereszténység rosszabb kezdett lenni a barbár
ságnál”. A nyugatnak nagyon fontos volt a kárpát-medencei je
lenlét: Gizellával meghozták a maguk „királynőáldozatát”.
K o r o n á z á s e l ő t t - Eseményekben semmiképpen sem szűkölködött ez az időszak: 996- ban a házasságkötés, 997-ben Géza halála, nem sokkal utóbb István meg
koronázása... Ha Géza a házasság nyélbe ütése előtt hal meg, bizonnyal másképpen alakul a következő évszá
zadok magyar történelme.
- Bizonnyal, bár azt természe
tesen nem tudhatjuk, hogy ho
gyan. Ami tény: az István hatal
mára áhítozó - és nem minden alap nélkül áhítozó - Koppány és a maga nomád harcmodorú lova
sai Géza halálakor a Gizellával néhány hónapja érkezett olyan páncélos lovagokkal találták ma
gukat szemben, akik Augsburg óta már nem félték a magyarok azelőtt elsöprő sikerű íjásztudo- mányát. Koppány felnégyeltetése után István német mintára kezd
hette megszervezni államát. En
nek fontos része volt abban, hogy alig három esztendő múlva - né
met rokona támogatásával - ko
ronát kapott a pápától. A koro
nával keresztény legitimációt szerezvén feladhatta uralkodása Koppánytól erősen vitatott po
gány jogcímét. Ekképpen - ezt a következtetést vonom le a leg
utóbbi években folytatott kuta
tásaimból - országa a lényeget tekintve nem folytatása, hanem tagadása volt apja nomád jellegű birodalmának.
István a megkoronázása után három évvel hadat vezetett a nagybátyja, Gyula ellen, hogy a maga monarchiájához kapcsolja Erdélyt, 1008-ban fegyverrel az uralma alá vonta a dél-dunántúli
„fekete magyarokat” - azaz a ka
barokat és a hozzájuk csatlako
zókat -, majd leverte a Maros vi
déki Ajtonyt. Ezzel uralkodásá
nak vége felé a hajdan csak két- három törzs területét magában foglaló birodalmából az egész Kárpát-medencére kiterjedő or
szág lett, annak volt már az ura.
- Mindez Géza históriai „trónfosz
tásának” is értelmezhető...
- István „tagadó” politikája nem kisebbíti Géza érdemeit. A nagyfejedelem megtette, amit megtehetett. És utat nyitott az ugyancsak ezer esztendeje hata
lomra jutott fia új államot alapí
tó munkájának.
Daniss Győző
