V. B A T A L O V
Télen
Egyszer január végén, puskával a vállamon, a Kuve-folyó jegén ődöngtem. Itt szoktak megbújni a nyulak a sűrű füzesben.
Már régóta vastag hótakaró borította a földet, a fákon egyetlen árva levél sem maradt, a kihűlt, fekete ágakban minden élet meghalt.
Amint indulok át a jégen a túlsó part felé, megpillantottam egy alacsony fűz- bokrot. Teli volt bolyhos vattaszerű labdacsokkal, melyek csokoládébaxna bimbókból feslették ki: a fűzbokor virágzott.
Januárban hó és jég között bizony ritka látvány az ilyesmi.
Valósággal meghőköltem: vajon mi lehet ez?
Csodálkozásom nőttön-nőtt. Most már arra is emlékeztem, hogy nyáron ez a bokor nem itt állt, hanem sokkal feljebb, a meredek folyópart peremén.
Aztán rájöttem a dolog nyitjára: a bőséges őszi esők idején a part nyilván le- szakadt, és a földdel együtt a bokor is becsúszott a folyóba. Beköszöntött a tél.
A fagy jégpáncéllal vonta be a folyót, de a bokor gyökerei a mélyben a vizet érték.
Télen a víz melegebb, mint a levegő. A gyökerek megérezve a meleget, éltető ned- veket küldtek a bokor ágaiba, és a fűz meg sem várva a tavaszt, kivirágzott.
G O M B Á R E N D R E f o r d í t á s a Valerian B at alov (sz. 1926) k o m i - p e r m j á k í r ó é s k ö l t ő . M i n i a t ű r j e i k ü l ö n k ö t e t b e n
| is m e g j e l e n t e k . O r o s z n y e l v ű k ö t e t é r ő l i s t u d u n k .
4 * 51
