A VAROS NAPJA
Szent-Györgyi Albert laboratóriumában
Továbblépni a történeti időben
Beszélgetés Kristó Gyula sorozat szerkesztővel
A város napjára megjelenik a Szeged története című monográfia utolsó, negyedik kötete. (Ez valójában öt kötetet jelent, hiszen a harmadik kötet két, önálló kötet méretű félkötetként látott napvilágot.) Ezennel befejezőzött tehát az a nagyszabású kutatói és történetírói munka, amelynek eredményeként a modem tudományosság követelményeinek megfelelő monográfia áll rendelkezésünkre. A kezdetektől 1944 októberéig tekinti át a város történetét. Az 1976-ban elkezdett, majd -főszerkesztőváltással - két év múlva,
1978-ban újraindult munkálatokat dr. Kristó Gyula egyetemi tanár irányította. A hosszú időt, történészi csapatmunkát, a kutatók és a helyi társadalom erőfeszítéseit igénylő, nagyszabású vállalkozás jellemzőiről,
értékeiről beszélgettünk vele.
- Engedjen meg egy triviálisnak tetsző kérdést: mi hasznunk van abból, hogy bármikor kézbe vehetjük a város történeti monográfiáját?
- A történelem és a hely - a locus - kapcsolatáról már oly sokan és olyan sok mindent elmondtak, s annyi afo- rizmában is sűrítették az erről szóló igazságokat, hogy én újat nemigen tudok mindehhez hozzátenni. Aki nem isme- ri a múltat, az nem érdemli meg a jövőt; mindenki olyan jelent érdemel, ahogyan a múltat kezeli - így szólnak a bölcsességek. És valóban, egy településen csak akkor érezheti otthon magát az ember, ha pontosan tudja, hol él;
ismeri a gyökereket, képe van a saját helyéről, arról, hogy mennyire szervült az élete a település életébe vagy mennyire nem. Egy kultúrember számára pontosan olyan természetes igény, hogy ismerje a legszűkebb környezetét, az őt körülvevő mikrokozmosz viszonyait, mint amilyen természetes igény, hogy levegőt veszünk.
- A lélegzést mégiscsak veszélyesebb abbahagyni, mint a városunk múltja utáni érdeklődést — vagyis érezhető némi történészi elfogultság abban, amit pro- fesszor űr mond...
- Elismerem. Mégis meggyőződésem, hogy nem lehet egy városban öntudatos és tudatos életet élni a település múltjának ismerete nélkül és anélkül, hogy ne tudnánk e múltnak a máig ható üzeneteiről. Nézetem szerint a városi polgárok alanyi joga, hogy a könyvespolcukról bármikor levehessék városuk történetét. Másrészt az egész magyar történetírás haszna, hogy Budapesten kívül immár mégegy város monografikus szinten ismeri a múltját.
- Szeged utolsó, illetve a nagyságrendet tekintve az
első „igazi" monográfiáját Reizner János alkotta meg;
milyen a „viszony" a Reizner-mű és az új Szeged-mo- nográfia között?
- Az 1899-1900-ban megalkotott monográfia volt az, amely közel egy évszázadon keresztül alapműnek számí- tott, amire állandóan hivatkoztak, határozott névelővel ír- ták - ez volt „a" Reizner. Időközben készültek kisebb összefoglalók, de arra Reizner óta senki nem vállakozott, hogy Szeged történetét monografikus igénnyel feldolgoz- za. Pár hónappal ezelőtt a Dugonics Társaság ülésén elő- adást tartottam arról, hogyan illeszkedik Reizner munkája a magyar helytörténetírás általános vonulatába - remélhe- tően ez az előadás meg is jelenik egyszer, ezért most csak a lényegét mondom: van, amiben Reizner elmaradt az ak- kori országos színvonaltól, de a legtöbb vonatkozásban a korabeli helytörténet-írás legjavát jelentette. Sőt, egy-két területen Reizner messze megelőzte a korát. Ez Szegednek kifejezetten szerencséje, végtére a város múltja iránt ér- deklődők számára egy alapvetően jó munka szolgált évti- zedeken át kalauzként. De Reizner János iránti minden tiszteletünk ellenére: az 1970-es években aktuálissá vált egy új monográfia elkészítése. A kor szellemének megfe- lelően kétségtelenül munkált ebben egy olyanfajta elha- tározás is, hogy meg kell mutatni a Reizner utáni időket, különös tekintettel az 1945 utáni, vagy méginkább 1948- 49 utáni éveket.
- A szocializmus építésének eredményeit?
- Pontosan így hangzott az igény, de azért az új mo- nográfia tervezett struktúrája mutatja: nem arról volt szó, hogy újra tekintsük át a Reiznert és tegyük hozzá a '44
8 SZEGED
A VAROS NAPJA utáni korszakot; egy „új Reiznert" kellett írni, ezt a terve-
zett ötből négy kötetnyire gondolták és az ötödikben lett volna szó az 1944 utáni eseményekről, az eredeti elképze- lés szerint egészen 1975-ig. Ám ahogy egyre halasztódtak a munkálatok, úgy gondoltuk, talán a 80-as évek elejéig is el tudunk menni; hár világos volt, hogy tudományos igénnyel, a forrásokig visszanyúlva csak a hatvanas évek elejéig tudjuk feldolgozni a város történetét, a későbbi időkről legfeljebb esszéisztikusan írhatunk.
- Ezt az elképzelést a rendszerváltáskor változtat- ták meg?
- A Szeged-történet elkészítésének folyamatára egyetlen lényeges ponton volt hatással a rendszerváltás: negligálta az ötödik kötetet. Világos volt, hogy azok az értékek és irányok, amelyek több évtizeden keresztül beleivódtak a magyar és a kelet-európai köztudatba, vagy nem értékek, vagy megváltozott a súlyuk. Legbölcsebbnek tűnt, ha egyelőre nem foglalkozunk azzal a korral, amelynek tudo- mányos igényű feldolgozásához sem a történelmi távlattal, sem a forrásokkal nem rendelkezünk.
- A munka megindulásakor el kellett dönteni azt is, hogy tanulmánykötet vagy monográfia készüljön;
milyen érvek szóltak az utóbbi döntés mellett?
- Egy tanulmánykötetet - bizonyos felkészültségi szin- ten - bárki meg tud csinálni; ez mindig hozott anyagból, már meglévő tudományos munkákból merít, következés- ként nem inspirál új kutatásokra. A tanulmánykötet össze nem függő szeleteket metsz ki a történelem egész tortájá- ból, a monográfia - elvben legalábbis - az egész tortát fölkínálja. A munkamódszerek egészen eltérőek. A mo- nográfiánál számba kell venni az életmegnyilvánulások mindegyikét; ezek az egyes szaktudományágakban jelen- nek meg, mint a gazdaság-, társadalom-, politika-, műve- lődéstörténet - s az ezeken belüli sokféle ágazat - , ame- lyek mind specializálódást igényelnek. A történettudo- mány differenciálódása és a források egy ember számára
áttekinthetetlen sokasága miatt a monográfiaírás csakis csapatmunkában képzelhető el - nem úgy, mint száz éve, amikor Reizner egyszál maga birkózott meg a feladattal.
Ugyanakkor azonban meg kell találni azt a megírási és szerkesztési módot, amely lehetővé teszi, hogy az olvasó előtt mégse csak a részletek, hanem a hajdanvolt élet tel- jességének képe jelenjen meg. Miközben részleteket olvas - hiszen nem lehet egyszerre egy egész tortát megenni - , érzékeljen közöttük összefüggéseket és érzékelje a teljes egészet is. A kedvenc hasonlatom szerint egy kör szerves egész, de ahhoz, hogy megrajzoljuk, valahol el kell kezde- ni és valahol be kell fejezni. Bevallom, nem volt könnyű olyan szerkezetet megalkotni, amely egyfelől tudomásul veszi a torta egész jellegét, másfelől ezt fogyaszthatóvá is teszi.
- Az első kötetek - 1983-ban, illetve '85-ben jelen- tek meg - immár évtizedes távolságból értékelhetők és a szakmai visszhangjuk nagyon jó. De kíváncsi lennék, belülről, a sorozatszerkesztő nézőpontjából, mi a legfőbb eredmény?
- Az, hogy a monográfia egyáltalán elkészült. Tudom:
minden nagyobb szabású vállalkozás velejárója, hogy van- nak ellendrukkerek; ezúttal sem volt ez másként. Az utó- hatásokat ma is érzem, a szegedi sajtóban mostanában is jóval többször olvashatni utalásokat, hivatkozásokat Reiz- nerre, mint a Szeged történetére - ebben szubjektív szem- pontok is belejátszanak. A szakemberek viszont valóban magasra értékelték az első köteteket, s bízom benne, az értékeléshez szükséges idő elteltével így lesz ez a többi kötet vonatkozásában is. Méltányolták a kritikusok, hogy gyakorlatilag Budapesten kívül Szeged az egyetlen város, amelyik monográfiát tudott létrehozni az elmúlt évtizedek- ben. Győr például csak tanulmánykötetig jutott 1971-ben, más nagyvárosok a kérdésfeltevésig sem érkeztek el, hogy tudniillik monográfia - vagy tanulmánykötet, lásd Mis- kolcot, illetve Pécsett most döntöttek a monográfia mel-
I. évfolyam. SZIKJEI >, l'J'JS J U N I U S 0. ( n i . p b t a i .
SZEGEDI SZEMLE
г i l I £ I I I I I I I I Z I I I ;
V Á R O S F E J L E S Z T É S I H E T I L A P Felelős szerkesztő: GERO DEZSŐ
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG : KI.NÖK:
MENYHÁRTH GÁSPÁR dr.
egy«««! lenir,
TAGOK. : '
BERZENCZEY DOMOKOS
músx. ({tanácwa.
DEBRE PÉTER dr.
igazgatd-ftoreoi.
JEDLICSKA BÉLA dr.
kir. küzjcgyií.
PAP RÓBERT dr.
az Cgyr. Kara. alelnöke.
REGDON KÁROLY dr.
m. kir. og. Ugjri tanieao«.
CS. SEBESTYÉN KÁROLY dr.
' tonír, múzeumi Ar.
ZOLTÁN FERENC dr.
errea.
KÓSZO ISTVÁN dr.
ay. illanni t kir.
KÖRMENDY MÁTYÁS
l|irtrm einiik,
MÓRA FERENC
ir4, a mozenm igarg.
SZALAY JÓZSEF dr.
a I)ugonic»-T&r«. elnöke.
SZANDTNER PÁL dr.
ogyot. taaAr.
TONELLI SÁNDOR dr.
Iparkamarai Mtiikár
28 SZEGED
A VAROS NAPJA
lett. A szegedi történészek tehát nem vizsgáztak rosszul, hiszen ezt a kérdést időben föltették és mára a műveket az asztalra helyezték.
- Nem sok vajon erre közel húsz esztendő?
- Azt hiszem, nem. Ugyanis elsősorban a harmadik kö- tetben foglalt korszakokra - az 1849-1919 közti időre - úgyszólván nem voltak előtanulmányok. Komoly pótolni- valóink voltak azon évszázadok vonatkozásában is, ame- lyeket Reizner feldolgozott. Ennélfogva az új adatgyűjtést és forrásfeltárást nem csupán az új- és legújabbkor ese- tében végeztük el, hanem a korábbi időszakokra is. Ez- alatt a több, mint másfél évtized alatt rendkívül fontos elő- tanulmányok tömege született meg. A monográfia nélkül nem jelenhetett volna meg a Szeged történeti kronológája című kötet; értékes hozadéka az alapkutatásoknak a Sze- gedi okmánytár. Ez önmagában nagy kincs, hiszen 120 körüli, eddig ismeretlen, középkori szegedi vonatkozású oklevél került elő a szisztematikus gyűjtőmunka eredmé- nyeként. A város Mohács előtti történetére vonatkozó ok- mányok mellett olyan fundamentális forrásokat használ- tunk a monográfiában, mint a törökkoriak, vagy a 17. szá- zad végi szegedi telekkönyv, amely a török alóli felszaba- dulást követő időszakra meghatárorozó. Az alapos munká- nak köszönhetően tehát messze meghaladhattuk a Reiz- ner-féle forrásbázist, annál inkább, mert sokkal szélesebb értelemben vettük a történelmet: nemcsak az írott forráso- kra koncentráltunk, hanem bőven bevettük a régészeti, a művészet- és építészettörténeti, a néprajzi, az irodalom- és művelődéstörténeti, az újabb korok vonatkozásában a ze- ne-, a képzőművészet-, a sporttörténeti vonatkozásokat. Ki merem mondani tehát, hogy ha Reizner műve dicséretére vált a századforduló Szegedjének, akkor egy új századfor- duló - egyszersmind az ezredforduló - Szegedjének bi- zonnyal nem válik szégyenére a négykötetes Szeged tör- ténete.
- Mit jelentett ö n n e k az irányítás? a sorozatszer- kesztői feladat?
- Dagályok és apályok váltották egymást a sorozatszer- kesztői munkában. Kardinálisán fontos időszak volt az 1978-as újraindulás, amikor az egészet meg kellett álmod- ni. Értelmezni kellett Szegedre nézvést a monográfia mi- benlétét, végig kellett gondolni, mit jelent a kivitelezés, meg kellett állapítani a történelem egyenesvonalú, egye- temleges folyamatában metszéspontokat, azt, hogy hol le- gyenek a korszakhatárok - amelyeknek nemcsak elméle- tileg kellett megállniok, hanem a gyakorlati követelmé- nyeknek is megfelelni, hiszen nem lehet egyik rész ötven oldalas füzet, a másik meg öt vaskos könyv... Az első há- rom kötetben, amelyek nagy történeti korszakokat fognak át, el kellett dönteni, hogy eredendően kronologikus vagy tematikus tárgyalásmódot alkalmazzunk; egy lélegzetre mondjuk végig a gazdaságot, vagy a társadalmat - avagy korszakokat tárgyaljunk. Ez utóbbit választottuk, hiszen a történelemnek van egyfajta lüktetése, s mi nem - mondjuk - gazdaságtörténetet akartunk írni, hanem az egyes korok összképét megragadni. Mindezeknek az elképzelése, meg- tervezése, papírra vetése nagy feladatot jelentett. Talán nem tetszik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy so- rozatszerkesztőként azért is vállaltam az első kötet szer- kesztését - azon túl, hogy középkorász vagyok - , mert amit megálmodtam, megálmodtunk az egész sorozatra nézvést, arról az első kötettel bebizonyíthattam: ez járható út. Nem másoknak kellett elvégezni a próbát ahhoz, hogy meggyőződhessünk az általam - illetve kötetszerkesztő kollégáimmal közösen - kitaláltak működőképességéről.
A további kötetek szerkesztőinek nem holmi ködös elkép- zelések szolgáltak iránymutatóként, hanem a szó szoros értelmében láthatóvá vált, testet öltött, hogy mire is gon- doltunk. Ez személy szerint is hasznos volt számomra, bár természetesen nem ez volt a tanulópénz, hiszen már ko- rábban is szereztem praxist a helytörténetírásban. A Tápé történetében megírtam a középkori részt 1971-ben, sze- repeltem a Vésztő történetében mint író, de mindezeket megelőzően, még 1970-ben szerzője és társszerkesztője voltam a békéscsabai tanulmánykötetnek, Békés megye középkori és kora újkori történetéről pedig önálló kö- teteim jelentek meg 1967-ben és 1981-ben, stb.
- A helytörténetíráshoz általában lelkes amatő-
röket társítunk; milyen megfontolásokból válogatták profi történészek közül a Szeged monográfia népes szerzőgárdáját?
- Azt hiszem, jó választás volt profikra bízni ezt a ko- moly szakmai igényeket támasztó munkát. Valóban sokan, összesen 63-an írták a Szeged történetét, ezt a nagy szá- mot a történettudomány már említett, nagyfokú differen- ciálódása magyarázza. Nincs pontos statisztikám, de a 63 szerző túlnyomó többsége szegedi - és én erre külön büszke vagyok. A többiek is erősen kötődnek a városhoz;
az általam szerkesztett első kötet szerzői közül Kulcsár Pé- ter például budapestiként szerepel, de a szegediek tudják, hogy ő hosszú időn keresztül az itteni Egyetemi Könyvtár munkatársa volt, sőt egy időben az egyetemen is tanított;
Szakály Ferenc az első kötet könyv nagyságú részét, Sze- ged törökkorát írta meg - a szakmai vélemények szerint valamennyi feldolgozás közül ez az egyik legjobb - , ő a szegedi operaénekes, Szakály Péter testvére. Őszintén szólva kerestük is azokat a történészeket, akik amellett, hogy profik, szeretik is a várost, valamilyen kötődésük van hozzá; mert bár ez egzakt műfaj, tudomány, egy ilyen munkánál roppant sokat számít az a gyakorlatias meg- fontolás, hogy a határidők betartásánál könyörül-e rajtunk a szerző, elkészíti-e időre a munkáját. Igaz az a mondás, hogy nem kunszt egy munkának az első kilencven szá- zalékát megíratni, annál inkább az utolsó tízet - amely nélkül viszont nincs kötet... Csak az tudja igazán, milyen nagy dolog 63 szerzőtől időre begyűjteni az anyagot, aki csinált már ilyet.
- Amikor elindultak, a 70-es években, enyhén szól- va más politikai szelek fújtak; hogyan lehetett megol- dani, hogy ne tegyenek szakmai engedményeket?
- Büszkén mondhatom, ha majd az utókor mérlegre te- szi az első köteteket, egyszerűen nem fogják tudni meg- állapítani, hogy a Kádár-korszakban vagy azután írtuk eze- ket. Szakszerűek és politikamentesek akartunk és tudtunk maradni, s legfeljebb csak a nagyközönség számára volt meglepő, hogy - például - egyháztörténetet adtunk az első és a második kötetben is. A szakma diktálta a szempontokat, és azokkal a városi testületekkel, amelyek bábáskodtak a kötetek létrejötte körül - a tanács, illetve az önkormányzat testületeire gondolok - , jól szót tudtunk érteni. Mint sorozatszerkesztő mindvégig nagyfokú se- gítőkészséget tapasztaltam: ez a város áldozott a rendkívül nagymérvű feltáró munkára a Kádár-korszakban, az új ön- kormányzat pedig áldozott a jobbára akkor „megtermelt"
alapanyagból testet öltő harmadik és negyedik kötet meg- jelentetésére. A szegedi sajtó teljeskörű áttekintése, a le- véltári feltárás jórészt a 70-es, 80-as években megtörtént;
ez olyasmi, mint a városi infrastuktúra, az a jó, ha meg- van, de nem látszik; ami látszik, az a komfortos épület. Az egésznek az infrastuktúrája 90-re elkészült, ami ezutánra maradt, az két komfortos épület, a harmadik és a ne- gyedik kötet.
- A mű kész, az alkotó pihen?
- Egyetlen percig sem hiheti senki, hogy ezzel Sze- geden befejeződtek a történeti munkák, hogy a monog- ráfia négy kötetével valami örök dolog született. A munka dandárjában, a 80-as években megpróbáltunk az adott le- hetőségek között teljességre törekvő monografikus soroza- tot elkészíteni, a 90-es években az utolsó köteteit publi- kálni; de mi magunk tudjuk a leginkább, hogy hol vannak fehér foltok, mit kell még kutatni. Nyilvánvalóan újabb és újabb anyagok kerülnek elő, új összefüggések válnak ismertté. Az elkészült monográfia egyik legfőbb haszna, hogy mintegy katasztert ad az értőknek: hol lehet viszony- lagos eredményességet konstatálni, s melyik az a terület, amely szinte kiált a további kutatásért. Ez tehát egyfajta rendberakása a fölgyűjtött ismeretanyagnak, a megszerzett tudáskincsnek, ameiy körülbelül ugyanúgy fog elévülni - a szó kettős értelmében is - , ahogy „a" Reizner elévült; ré- szint elévül, amit megírtunk, másrészt száz év múlva - vagy talán már hamarabb - meg kell csinálni az 1944 utá- ni időszak monografikus feldolgozását is - amint mi meg- csináltuk a Reizner utáni időszakét. Revízió alá kell venni a régi eredményeket és tovább kell lépni a történeti idő- ben.
Sulyok Erzsébet
10 SZEGED
