• Nem Talált Eredményt

1938-1945 Második, bővített kiadás

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "1938-1945 Második, bővített kiadás"

Copied!
3
0
0

Teljes szövegt

(1)

z á c i ó s z á m b a ment volna - hasznos kiegészí­

téséül szolgálhat a korral foglalkozó kutatók eddigi ismeretének bővítéséhez és érdekes o l ­ v a s m á n y egyúttal minden érdeklődő számára.

A korban és az e s e m é n y e k b e n történő jobb el­

igazodás érdekében a kötetet közreadó törté­

nészek - Bene János és Szabó Péter - , dicsé­

rendő m ó d o n , Lázár életútját felvázoló rövid bevezetőt és számos jegyzetet, életrajzi össze­

állítást is készítettek.

A recenzens ez utóbbiakhoz szeretne - se­

gítő szándékkal - néhány kiegészítést tenni, a teljesség igénye nélkül (hiszen az ő ismeretei is korlátozottak), abban a r e m é n y b e n , hogy a kötetnek lesz újabb kiadása, és a kiegészítések hasznosíthatók lesznek.

A kötet ismertetője fontosnak tartja meg­

jegyezni, hogy az egykor az O s z t r á k - M a g y a r Monarchia bármely haderejében szolgálatot teljesített, a tartalékos tiszti rendfokozat elnye­

résére alkalmasnak vélt személyek elnevezése nem „egy éves önkéntes", hanem „egy évi ö n k é n t e s " volt. Az „email" ma a legtöbb em­

ber számára - ha nem adjuk meg, hogy a német szó magyar jelentése zománc - mást jelent, mint amire Lázár Károly utalt, és így esetleg egy fiatal olvasó nehezen érti, hogy a kabát hajtókáján lévő email jelvény mit is takar.

Az alapos életrajzi jegyzetek némelyiké­

hez - a kisebb hiányokat tartalmazók esetében - szeretnék néhány adattal szolgálni, remélve azok felhasználást a fentebb már megfogal­

mazott remélt, újabb kiadás esetére.

Á n y o s Aladár (Kardosrét, 1874. novem­

ber. 15 - Budapest, 1960. j a n u á r 12.) ezredes:

1921 (1920. május 1-jei rang), tábornok: 1924.

szeptember 1., altábornagy: 1927. november 1.

1924. j ú n i u s 20. és 1925. február 25. között a 6. vegyesdandár V . közigazgatási helyén be­

osztott, 1925. február 25-től a m. kir. M é n e s ­ kar felügyelője. 1927. november 15-től nyug­

állományban.

Degrelle, Léon pontos születési és halálo­

zási adatai Buillon (Belgium), 1906. j ú n i u s 15 - Málaga (Spanyolország) San Antonio Park Hospital, 1994. március 3 1 .

D e s c h á n Benő tábornok halálozási adatai:

C s o b á n k a , 1954.augusztus 19.

G ö m b ö s Gyula nem csak államtitkára volt a H o n v é d e l m i Minisztériumnak (1928. szep­

tember 5 - 1 9 2 9 . október 10.), de 1929. októ­

ber 10. és 1936. szeptember 2. között honvé­

delmi miniszter is, utolsó rendfokozata pedig

„szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok" volt.

László Fülöp festőművész 1869. j ú n i u s 1- j é n született Pesten (akkor nincs m é g Buda­

pest!) és Londonban hunyt el, 1937. novem­

ber 22-én.

Ostenburg-Moravek Gyula születési helye és ideje: Marosvásárhely, 1884. december 2.

S o m o g y v á r y Gyula Budapesten hunyt el.

Zerkowitz Péter 2003. február 5-én hunyt el az Egyesült Államokban. Uray István születé­

si és halálozási adatai a Farkasréti temető fő­

könyvéből pontosíthatók.

A recenzens végezetül csak annyit írhat:

örül, hogy a második világháborús magyar m e m o á r i r o d a l o m újabb munkával gyarapo­

dott, m é g p e d i g egy olyan katonáéval, aki mél­

tán lehet a magyar huszárhagyományokat ápo­

lók egyik p é l d a k é p e !

Szakály Sándor

BENE JÁNOS - SZABÓ PETER

A M A G Y A R KIRÁLYI H O N V É D H U S Z Á R T I S Z T I K A R , 1938-1945

M á s o d i k , b ő v í t e t t k i a d á s

(Heraldika Kiadó, Budapest, 2006. 682 o.)

A rendszerváltás óta ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a második világháború magyar vonatkozásai, a magyar királyi Honvédség szereplése, a több mint hatvan évvel ezelőtti történelmi e s e m é n y e k b e n részt vett magyar csapatok parancsnokai, vezetői iránt. Hazai

hadtörténészeink minden tőlük telhetőt meg­

tettek a korábbi évtizedekben agyonhallgatott, vagy egyszerűen csak reakciós, fasiszta, stb.

jelzőkkel illetett Horthy-korszak fehér foltjai­

nak eltüntetésére, a kutatási hiányok pótlásá­

ra. S z á m o s színvonalas szakmunka és ö s s z e -

(2)

foglalás, d o k u m e n t u m k ö t e t , kisebb-nagyobb tanulmány látott napvilágot tevékenységük n y o m á n . A meglehetősen sokrétű stúdiumok egyik sajátságos irányát, szeletét képezi a hadtörténelem, a szociológia és az elitkutatás határmezsgyéjén m o z g ó , az 1938-1945 kö­

zötti időszak magyar katonai felső vezetésé­

nek, katonai elitjének és az ehhez tartozó személyek életrajzának - elsősorban Szakály Sándor nevéhez fűződő - vizsgálata.

A második világháborús honvéd tisztikar egészének szakszerű vizsgálatára eddig nem, vagy csak elvétve történtek kísérletek. Bene J á n o s és Szabó Péter j ó érzékkel a magyar szempontból talán legnépszerűbb és legismer­

tebb fegyvernem, a magyar királyi honvéd lo­

vasság 1938-1945 közötti tisztikarának be­

mutatását, a huszártisztek lexikonszerű tömör­

séggel megfogalmazott életrajzainak közre­

adását - amely a kötet valódi értékét adja - tűzték k i célul. Hogy miért éppen a huszárok­

ra esett a választásuk, azt a k ö v e t k e z ő k é p p e n fogalmazzák meg a bevezetőben: „ E g y m á r a letűnt, de a X X . századi nagy háborúk alatt is sokak által megkérdőjelezett létjogosultságú fegyvernem képviselői ők, akik számtalan ér­

tékes tulajdonságukkal - bátorság, lelemé­

nyesség, ügyesség, találékonyság - kitűntek m á s fegyvernembeli tiszttársaik közül. Élet­

rajzuk példa arra, hogy soha, semmilyen kö­

r ü l m é n y e k között nem adták fel, mint ahogy f e g y v e r n e m ü k is igyekezett a modern elvek alapján és fejlett technikákkal vívott harc­

m ó d h o z igazodni. Életpályájukban, s főleg a háború utáni sorsukban mindenütt felfedezhe­

tők e kitartás, a fennmaradni akarás és tudás elemei. Tartásuk, a megaláztatások (börtön, k i ­ telepítés, lefokozás) büszkén, emelt fővel való elviselése, példa lehet a ma élők számára is."

Minden elfogultság nélkül bizton állíthat­

j u k , hogy nehéz és fáradságos munkájuk ered­

m é n y e k é n t kiváló és nagy terjedelmű, min­

denki által jól használható alapmű született. A t é m a népszerűségét és a kötet kelendőségét mutatja, hogy a szakmai és olvasói berkekben is egyaránt j ó l ismert szerzők legújabb kutatá­

si eredményeiket i m m á r o n a könyv második, javított és bővített kiadásában adhatják közre

(az első kiadás 2003-ban látott napvilágot).

A mű rövid bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy a kötetben 611 hivatásos és 1156 tarta­

lékos huszártiszt adatai szerepelnek. A munka m e g í r á s á h o z z ö m é b e n a H M Központi Irattár, valamint a Hadtörténeti Levéltár személyi

anyagait, továbbá az Állambiztonsági Szolgá­

latok Történeti Levéltárában található doku­

mentumokat, az egykori huszárok é s hozzá­

tartozóik birtokában maradt o k m á n y o k a t , visszaemlékezéseket használták fel.

A bevezető t a n u l m á n y b a n a szerzők a ma­

gyar királyi H o n v é d s é g lovasságát és tisztika­

rát mutatják be az 1920-1945 közötti idő­

szakban. (Mindez természetesen nem helyet­

tesítheti a honvéd lovasság Horthy-korszak - beli részletes történetét összefoglaló m u n k á ­ kat.) Felsorolják a Trianon után a huszárság­

nál v é g b e m e n t szervezeti és elhelyezési vál­

tozásokat, a huszárezredek és -századok lét­

s z á m á n a k változásait, írnak a lovassági tisztek a Monarchia egykori, nagy múltú intézménye­

iben és a budapesti Ludovika Akadémián folyt, a tisztté avatással végződött képzéséről. Meg­

ismertetik az olvasót a tanulmányi idő válto­

zásaival, a második világégés idején az aka­

démiákon foganatosított átszervezésekkel. Ké­

pet kapunk a huszártisztek származásáról, a szerzők az apa foglalkozásán keresztül vilá­

gítják meg a tisztikar összetételét, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetét. Külön írnak a tartalékos huszártiszti karról, annak utánpótlá­

sáról, a tisztikar továbbképzésére szolgáló szak­

tanfolyamokról és iskolákról.

Megismerhetjük a lovasságnál szolgáló tisztek mindennapi elfoglaltságait, fogalmat alkothatunk arról, mennyire voltak jelen a tár­

sadalmi és a közéletben.

A könyv írói tudósítanak az 1938-ban meg­

hirdetett győri fegyverkezési program nyo­

m á n a h o n v é d s é g e n belül v é g b e m e n t szerve­

zeti változásokról, fejlesztésekről, a huszárez­

redek és alakulatok békeállomáshelyeinek vál­

tozásairól. Részleteket tudhatunk meg a hon­

védség sereg- és csapatlovasságának 1941 utá­

ni részvételéről a második világháború had­

műveleteiben, a huszárcsapatok fegyverzeté­

nek átalakulásáról, a háború idején a hátor­

szágban történt átszervezésekről és diszlo- kációs változásokról, a rendszeresített létszá­

mok alakulásáról. A szerzők kifejtik, mekkora veszteségeket szenvedett a huszár tisztikar a háború folyamán, nyomon követik a kevés túlélő 1945 utáni sorsát, köztük a s z á m o s sze­

mélyt érintő lefokozásokat és meghurcoltatá­

sokat. Megtudhatjuk, hogyan illeszkedtek be az új társadalmi rendbe, illetőleg h o v á és mennyien vándoroltak ki Magyarországról.

A szoros betűrendben felsorolt hivatásos és tartalékos huszártisztek rövid életrajzai, ame-

(3)

lyek a kötet terjedelmének pontosan 95 száza­

lékát teszik k i , sok egyéni sorsot tárnak az o l ­ vasó, valamint a m é g ma is é l ő hozzátartozók vagy leszármazottak elé.

Az egyes életrajzok a tiszt születési és halá­

lozási adatait, szülei nevét, az apa foglalkozá­

sát, a tiszt vallását, tanulmányait, szolgálati előmenetelét, szakmai beosztásait, továbbá - akiről csak lehetett - , háború utáni sorsát fog­

lalják össze. Az egyes életrajzok terjedelme a rendelkezésre álló források mennyiségétől és használhatóságától, megbízhatóságától függően igen változó, néhol csak néhány sort, néhol pe­

dig egy egész oldalt tesz k i . Ha fellelhető volt, a szerzők az életrajz mellé képet is mellékeltek.

A kötet végén található függelék felsorolja a honvéd lovasság 1938 és 1945 közötti dan­

dár-, ezred-, és osztályparancsnokait, tábláza­

tok tartalmazzák az önálló huszárszázadok elöljáróit a magyar 2. hadsereg 1942—43-as hadműveleteiben és a Magyar Megszálló Erők 1941^44 közötti ukrajnai állomásozása során, továbbá az 1944—45-ös magyarországi és er­

délyi hadmüveletekben részt vett huszárszá­

zadok tevékenységét.

A könyvet 34, korabeli magyar kitünteté­

seket, tiszti élet- és csoportképeket, uniformi­

sokat, ismertebb személyeket ábrázoló fény­

kép teszi szemléletesebbé.

Engedtessék meg a könyv ismertetőjének egy rövid észrevétel, amely magától értetődő­

en semmit nem von le a munka értékéből. A z életrajzok adatainak részletes elemzése lehe­

tőséget adott volna a bevezetőben egy, a hon­

véd huszártiszti kar egészére vonatkozó rövi­

debb társadalmi-szociológiai összehasonlítás készítésére, amelynek segítségével az olvasó a lovas fegyvernem történetének további ér­

dekes adalékaival, a korszakos szakemberek pedig későbbi vizsgálódásaikhoz m é g t ö b b új szemponttal lettek volna gazdagabbak.

A m i n d e n k é p p e n hiánypótló kötet a má­

sodik világháború történetét kutató had- és köztörténészek, valamint az egykori huszár­

tisztek hozzátartozói vagy leszármazottai, to­

vábbá a hazánk hadtörténelme iránt érdeklődő széles o l v a s ó k ö z ö n s é g figyelmére egyaránt számot tarthat. Csak reményeinket fejezhetjük k i , hogy a szerzőpáros jóvoltából hamarosan a m á s o d i k világháború idején a h o n v é d s é g töb­

bi fegyverneménél szolgált tiszt életrajzát is kezünkbe vehetjük.

Ballá Tibor

CHARLES FENYVESI

H Á R O M Ö S S Z E E S K Ü V É S (Európa Kiadó, Budapest, 2007. 614 a.)

Rossz időben, rossz helyen álltunk, ennek ittuk a levét hosszú éveken át. Bár voltak, akik megpróbálták a nemzet hajóját j ó irányba kor­

m á n y o z n i , nem rajtuk múlott, hogy akciójuk nem járt sikerrel. Róluk szól a Washington Post tudósítójának fényképekkel gazdagon i l ­ lusztrált k ö n y v e , aki a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (USA Office of Strategic Services [a C I A jogelődje]) titkosság alól a közelmúltban felszabadított iratait dolgozta fel. H á r o m Hitler-ellenes összeesküvésről szól a mü - a német, a magyar é s az osztrák pró­

bálkozásról.

A szerző Budapest ostromakor hatéves zsidó kisfiú volt, akinek szülei a holocaust ál­

dozatául estek, és csak a j ó s z o m s z é d o k n a k

köszönhette életben maradását. Budapest fel­

szabadítása után g y e r m e k k é n t került Ameri­

kába, ahol sikeres újságíró lett.

Minden tehetsége és lehetősége megvolt ahhoz, hogy a több millió oldalnyi C I A hír­

szerzési dokumentumot á t t a n u l m á n y o z z a , és könyvében feldolgozza; ezernél több forrás­

megjelöléssel. Nem mulasztotta el azt sem, hogy a C I A n y u g á l l o m á n y b a vonult, magas rangú elemzőit felkutassa és emlékeikről, v é ­ leményeikről kikérdezze őket.

„ A h á r o m Hitler-ellenes összeesküvés, né­

met, magyar és osztrák résztvevői kétségbe­

esett, v a k m e r ő emberek: hü hazafiak és kettős ügynökök, papok és magas rangú katonatisz­

tek, c s e m p é s z e k és nagyiparosok, b u z g ó ke-

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A dokumentáció ós szakkönyvtárügy angolnyelvU irodalmából összegyűjtött 418 fogalom felsorolása betűrendben, az egyes fogalmak rövid magyarázatával.. Egy-egy

Aki már akkor verset írt, amikor még csak nem is ál- modta, hogy az egyik legkegyetlenebb életélmény vár majd reá s avatja poétává. A szülő, aki felnőtt emberré

4, a keresők megoszlásának alakulását kor—, nem— és foglalkozási csoportok között, valamint szociális helyzetük szerint;.. Az egész népesség születési és halá- lozási

Ezt követően a születési arányszám ismét növekedési tendenciát mutatott, amit csak a második világháború szakított meg.. A háború alatt a születési arány- szám

Ez vezet a belső érték nélküli pénzek kialakulásához, melyek értékét már kizárólag az adja, hogy a gazdasági alanyok arra számítanak, megfelelő

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004): Az elemi alapkész- ségek fejlődése 4–8 éves életkorban. Mozaik

Kézikönyv az Európai Unióról (Hetedik, átdolgozott, bővített kiadás) Magyar Országgyűlés.. Az Európai