Kéz a kézben a lengyel testvérekkel

KÉZ A KÉZBEN A LENGYEL TESTVÉREKKEL

Ш

— hangzik már régesrégen a Kárpátokon túl a lengyel nem- zet fiainak, leányainak ajkáról. Ennek a régi mondásnak a tartalmát két, egymással majd mindig baráti nemzetnek ezeréves múltja alakította ki és magyarul ilyenformán hangzik:

„Lengyel, magyar két oly barát, kik küzdésben és vígságban egyaránt szeretik egymást." Valóban annyira szeretik egymást, hogy testvér- népeknek lehet mondani őket. Fajilag ugyan távol állanak egymástól.

A lengyel az északi szláv népcsalád egyik tagja, a magyar pedig a finnugoré. Vér szerint tehát nincs közük egymáshoz — azaz hogy mégis van, mert tömérdek vérkeveredés történt a sűrű lengyel- magyar házasságkötések révén.

De hogy mennyire nem a faji összetartozandóság dönt a népek egymáshoz való viszonyáról, arra jó példa a lengyel, akinek szár- mazás szerint testvére a cseh és unokatestvére a litván, mégis milyen távol áll ezektől és mennyivel közelebb a magyarhoz! Ha tehát „csak" érzelmi alapjai vannak a „testvériségnek", ez annál értékesebb, mert az érzés, a megértés, a közös érdek, egyező népi vonások alakították azt ki. És ez a kialakítás már a legrégibb múlt- ban kezdődik, a IX. században, amikor a két nép megalakítja a len- gyel és magyar államot. A lengyelek bölcs vezetői a Piastok, a magyaroké az Árpádok. A kereszténységre való áttérés is majd- nem egyidőben indul ott és nálunk, vele együtt a római-frank kul- túra átvétele. Keleti bástyája és terjesztője lesz mindkét ország ennek a nyugati nagy eszmeáramlatnak; rajtuk túl a nyugatitól eltérő ortodoxia és a bolsevizmus következik, melynek feltartózta- tója a világháború után ismét megszületett és feltámadt Lengyel- ország.

Nem emlegethetjük egyik ország történetét se anélkül, hogy ne érintenénk a másikét. Már Géza fejedelem idején rokoni kap- csolatok támadtak a két ország fejedelmi családjai között. Géza udvarából megy a dicsőséges Boleszló poznani udvarába hazánk egyik apostola, Adalbert püspök, aki aztán a pogány poroszok között szenvedi el a mártírhalált. Holttestét nagy összeggel váltja meg Boleszló. Az általa megalapított gneseni érsekség székesegy- házában temeti el, hová még a német-római császár is elzarándokol, csakhogy Lengyelországot ismét fennhatósága alá hajthassa. A ke- reszténység felvétele Lengyelországot is azzal a veszéllyel fenye- gette, mint hazánkat: rajta keresztül érvényesülhetne a német befolyás. Egyforma ellenállással és elszántsággal küzd ez ellen többé- kevésbbé sikerrel mind a két nemzet és a lengyel fejedelmek akkor is segítik a hozzájuk menekült Árpád-hercegeket, mikor az egy- általán nincsen a német császárok kedvére.

JAN MATEJKO KÉPEI 5 5

AZ OROSZOK HÓDOLNAK BÁTHORY ELŐTT

5 6 ÁRPÁDOK ÉS ANJOUK

Hogyan kapja meg a pomeránverő Béla herceg a lengyel feje- delem leányát, a szép Richezát és miként nyernek m a j d Béla fiai:

Géza, László és Lambert menedéket a lengyelek fejedelmi udvará- ban, az eléggé ismeretes mindnyájunk előtt" De az már kevésbbé, hogy a királyi trónra került Szent László készségesen viszonozza a jótéteményt, mikor II. Boleszlónak és fiának kell Lengyelország- ból menekülnie. Állandóvá lesznek a rokoni kapcsolatok a magyar és lengyel fejedelmi családok között. Könyves Kálmán apatársa

— fiának apósa, III. Boleszló — még Székesfehérvárra is elzarándokol Szent István királyunk sírjához. Hasonló buzgalom viszi jó másfél- század múlva V. István királyunkat Krakóba Szent Szaniszló püs- pök sírjához. A jó barátságot és rokoni viszonyt közbe-közbe a Dnyeszter-menti halicsi fejedelemség megszerzésére irányuló törek- vések ugyan rövid időre veszélyeztetik, de meg nem ingatják.

Az utolsó Árpád-király halála után egy felvidéki magyar főúr:

Omode segítette vissza magyar és kún hadakkal a hazánkba mene- kült Lokietek Ulászlót, kinek trónját attól a Venceltől kellett visszaszereznie, aki III. András királyunk halála után rövid ideig Magyarországnak is királya volt. Anjou Károly Róbert volt az, aki az Árpád-királyok idejében kialakult magyar-lengyel barátságot erősebbé tette, mint valaha volt.

Támogatta Ulászlót a brandenburgi őrgróf elleni szövetségben és előmozdította Rómában Ulászlónak megkoronáztatása iránti kérelmét. Fényes külsőségek között koronázták 1320-ban Lokietek Ulászlót lengyel királlyá Krakóban, s Krakó ettől az időtől fogva állandó koronázási helye lett a lengyel királyoknak. Ugyanekkor vette feleségül Károly Róbert Ulászló leányát, Erzsébetet, hogy vérségi kapoccsal tegye szorosabbá a magyar-lengyel jóviszonyt.

Ahol csak módja volt rá, támogatta apósát a pogány litvánok, a cseh király és a Balti-tenger mentén letelepedett német lovagrend ellen.

Apósának 1333-ban bekövetkezett halála után őszintén szorgal- mazta sógorának, Lokietek Ulászló Kázmér fiának trónrajutását. Ez Károly Róbertet viszont arra kérte fel, hogy békítené ki a lengyeleket ellenfeleikkel, különösen a cseh királlyal, aki nem akart lemondani Lengyelországra fenntartott igényeiről. Károly Róbertnek is érdeke volt a békés egyesség. Előzetes tárgyalások után így jött létre 1335-ben Károly Róbert fényes királyi székhelyén, Visegrádon egy fejedelmi kongresszus, hol a megjelenő János cseh királyt sikerült a lengyel trónról való lemondásra bírni. Miután Kázmérnak csak leánygyermeke volt, akit ekkor jegyeztek el a cseh király unokájá- val, Károly Róbertnek további ügyes alkudozásokkal sikerült régi kedvenc terve. 1339-ben III. Kázmér király kijelentette, hogy ameny- nyiben fiúgyermek nélkül halna el, örökösének tekinti Károly Róbert idősebbik fiát. Károly Róbert ezzel nemcsak családjának biztosított egy országgal többet, hanem megakadályozta szomszéd- ságunkban egy nagy cseh-lengyel birodalom esetleges kialakulását.

Egy ilyen birodalom, cseh vezetés mellett, veszélyessé válhatott volna reánk.

Tudjuk a történelemből, hogy III. Kázmérnak nem született fiúgyermeke és halála után csakugyan Nagy Lajos királyunk lett

LAJOS ÉS HEDVIG 5 7

az utódja; ezzel megvalósult hazánk és Lengyelország egyesülése:

a „personalis unió". De erre Lajosnak eléggé sokáig: 1370-ig kellett várnia, mert III. Kázmér 37 éven keresztül volt uralkodója a len- gyeleknek. Ez az időszak volt a Kárpátokon túli baráti országnak legfényesebb korszaka. Magyarázata nemcsak III. Kázmér egyéni kiválósága, hanem Lajos királyunk hatalma, mert nagybátyját szám- talanszor segítette a pogány litvánok és tatárok ellen és így méltán rászolgált arra, hogy a lengyelek örömmel válasszák meg királyuk- nak. Így egyesült egy uralkodó személye alatt a középkor akkor oly hatalmas két állama. Lengyelországgal most lettek a legélénkebbek kapcsolataink. Különösen a kereskedelem virágzott fel; lebonyolítói a felvidéki városok. A legjelentősebbek ekkor lesznek Kassa mellett Lőcse, Eperjes, Bártfa.

Ez a személves kapcsolat sajnos, csak a nagy király haláláig, 1382-ig tartott. Ñagy Lajosnak nem volt fiúgyermeke. Lengyel test- véreink pedig ragaszkodtak ahhoz, hogy királyuk ne éljen távol országuktól. így választották meg Nagy Lajos kisebbik leányát, Hedviget, akinek szépsége arra bírta a pogány litvánok fejedelmet, hogy felajánlja országát és népét, ha Hedvig hozzámegy feleségül.

Noha Hedvignek már volt vőlegénye, elfogadta az ajánlatot. Fel- áldozta szívét, hogy megtérítsen egy még pogány népet s annak országával gyarapítsa új hazájának területét. Férje, Jagelló Ulászló, így lett egy új és a Piastokéhoz hasonlóan dicsőséges uralkodó- család megalapítója. Hedvig pedig szívében is annyira lengyellé lett, hotfy személyesen állt élére a hadaknak, amikor elindultak elfoglalni a hazánkhoz tartozó Halicsot és Lodomériát, amelyeket hozomá- nyául tekintett.

A magyar Hedvig révén így nagyobbodott meg a baráti Len- gyelország területe és a szép Hedvig őszintén megsiratva húnyt el fiatalon, 28 éves korában. Ö gondoskodott még életében arról, hogy a III. Kázmér által megalapított krakói egyetem felvirágozzék.

Ezt az egyetemet látogatták a magyar ifjak a XV. és különösen a XVI. században a legszívesebben. Följegyzéseink szerint szamuk ezekben az időkben a négyezret is meghaladta.

Jagelló Ulászló pedig még kétszer házasodott meg es harmadik házasságából született fia került hazánk trónjára s Zsigmond es Albert uralkodása után ismét megvalósította a magyar-lengyel uniót Személyében a töröktől ekkor már erősen veszelyeztetett hazánk híres hadvezért és segítő lengyel hadakat kap. A fiatal, lel- kes Ulászló hazánkba teszi át székhelyét és a nagy Hunyadi Janos- sal vívja dicsőséges harcait 1440-től 1444-ig. A várnai ütközetben fiatalos heve a harc kellős közepébe ragadja, s hősi halalt hal.

így szakadtak meg ismét azok a szoros kapcsolatok, amelyek- hez ennyi reménységet fűzött Hunyadi János és az egész magyar- ság. Mert miként Nagy Lajos idejében lengyel baratamk elveztek a magvar segítséget a tatárok ellen, úgy lett volna most nekünk szükségünk a lengyel segítségre. A nagy Hollós Mátyás utan az időközben cseh trónra emelt II. Ulászló szemelyeben, jarnai Ulászló unokaöccse megint magyar király lett. Ha nem mondattak volna le a lengyelek a lengyel trónra való igényéről, valószínűleg

5 8 MESTERHÁZY JENŐ

a mi hazánk sorsa is másként alakul. így azonban Lengyelország nélkül a hanyatlás lett osztályrészünk, s sorsunk II. Ulászló fiával, II. Lajossal a mohácsi katasztrófára vezetett.

II. Lajosnak unokatestvére volt a lengyelek királya, I. Zsigmond, aki még II. Ulászló életében feleségül vette Zápolya Borbálát.

E házasság révén reménysége volt a magyar trón elnyerésére is.

Hitvese azonban fiatalon halt meg és így reménységei szétfoszlot- tak. Lnokaoccsét, II. Lajost néhány ezer emberrel segítette 1526-ban és így a mohácsi csatavesztéssel nemcsak magyar, de baráti lengyel vér is hiába ömlött a „gyásztéren". Hazánk sorsát a kettős király- választás nyomában járó versengések megpecsételték. A nemzeti király, Zápolya János feleségül nyerte ugyan az I. Zsigmond második házasságából származó Izabella hercegnőt, de lengyel összekötteté- sei révén legfeljebb csak zsoldosokat fogadhatott Lengyelországban.

János király halála után országunk három részre szakadt.

A nyugati rész a Habsburg-királyok kezébe került; keleten meg- alakult az ónálló Erdély, középen a török volt az úr. Negyedik rész is volt, amely nem tartozott hazánkhoz s ez volt a Szepességnek az a 16 helysége és városa, amelyeket még Zsigmond zálogosított el Jagelló Ulászlónak, de visszaváltására sem neki, sem utódainak pénze soha nem volt. Ez a szepességi lengyel terület természetszerű- leg tette erosebbé azokat a kapcsolatokat, amelyek különösen a

A KRAKÓI SZÉKESEGYHÁZ

EGYÜTT A SZABADSÁGÉRT 59

magyar Felvidék és a lengyel föld között kialakultak. Errefelé bonyolódott le az élénk kereskedelem, melynek cikkei nemcsak a jó magyar bor, hanem a gabona, szarvasmarha, viasz, ló, sertés és réz voltak. A kereskedelem révén sok magyar telepedett meg len- gyel földön, különösen Krakóban, ahol még magyar pénzverési jogot is gyakoroltak. A sok magyar diákon kívül itt találkozunk az első magyar könyveket nyomtató műhelyekkel. Pedig a XV. század- ban Olesniczki krakói püspök a váradi püspöktől kéri még kölcsön Livius történetét lemásolásra és a humanista renaissance-szellem a mi közvetítésünkkel terjed át Lengyelországba. Mátyás király már 1472-ben állít nyomdát Budán, de itt csak latin nyelven nyomtatott termékek látnak napvilágot. Az első magyar nyomtatvány mégis Krakóból maradt fenn számunkra (1533). A lengyel nemzeti költé- szet és irodalom is a XVI. században indul meg Rej Miklóssal, akár- csak nálunk Balassával és a reformációval. Chwalczewski Sza- niszló nemcsak latinul tud, hanem magyarul, ruszinul és lengyelül dolgozza fel a krónikákat. Míg nálunk hanyatlás van, addig Lengyel- ország ebben a korban (II. Zsigmond, az utolsó Jagelló idejében) éri el legnagyobb kiterjedését. Mikor kivívja a szabad királyválasztás jogát, azt a nemesség önző célokra használja és ez indítja el az országot a pusztulás útjára.

A szabad királyválasztás útján jut el a lengyel trónra Erdély fejedelme, a hős Báthory István. Megküzd az új ellenséggel, az orosszal. Megszervezi a második lengyel egyetemet Wilnóban. Az a reménysége, hogy lengyel erővel még a törököt is kiveri hazánkból.

Korai halálával ez a reménysége nem valósul meg. Lengyelország egy másik választott királyára, Sobieski Jánosra vár ez a feladat, aki mint Lipót császár és király szövetségese, menti meg Bécset a töröktől 1683-ban és ezzel megindítója lesz a felszabadításnak.

De Lipót elidegenedik János királytól, mert önzetlenül közvetíti Thököly Imrének és kurucainak kívánságait. Attól fél Lipót, hogy a kurucok János királyt ültetik a magyar trónra. A lengyelek haza- mennek még a felszabadító harcok elején és legfeljebb menedéket adnak az üldözött kurucoknak. Tőlük indul el dicsőségesen küzdő fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc is. És amikor elbukik szabadság- harca, ott kap ismét menedéket, amíg el nem megy Francia- országba és azon keresztül Rodostóba.

Nálunk ekkor szépszerével megkezdődik az Ausztriába olvasz- tás politikája, Lengyelországban pedig az orosz beavatkozás kora, mely a főnemesség mérhetetlen önzése miatt odáig fajul, hogy Lengyelországot megérleli az első felosztásra. A porosz király java- solta, II. Katalin orosz cárnő kapva-kapott rajta, csak a mi orszá- gunk királynője, Mária Terézia érzett némi aggodalmat. De az első felosztás előtt már két évvel (1770-ben) ő foglalta vissza elsőnek a legyengült szomszédtól a még Zsigmondunk által elzálogosított szepesi városokat és várakat.

Hiába alakult Kosciuszko Tádé alatt hazafias párt az ország megreformálására. Oroszország és Poroszország 1793-ban több mint 300.000 négyzetkilométernyi területet hasítottak le a már egyszer megrabolt országról. A hazafias párt mégegyszer összeszedte ere-

6 0 MESTERHÁZY JENŐ

jét, hogy Kosciuszko vezetésével fegyverrel védje meg az országot.

1794 október 10-én azonban Maciejowice mezején elvesztették a csatát és a következő évben a három szomszédos állam kitörölte Lengyelországot az országok sorából.

Ez az időszak volt hazánkban a nemzetietlenség kora, amelyből a nemzet csak a „kalapos király" erőszakos németesítő törekvései nyomán kezdett ébredezni. Hogy is mehetett volna tehát a hűséges szomszéd országnak, a testvér lengyel nemzetnek segítségére, amely pedig minden alkalmat megragadott, hogy ismét életre kelhessen?

Hihetetlen erőfeszítéseket tett a francia forradalom idejében önálló- sága visszaszerzésére, de Napoleon csak kihasználta a lengyeleket.

Szolgaság, elnyomás lett osztályrésze, különösen I. Sándor cár utóda, I. Miklós idejében. 1830/31-ben tehát ismét kísérletet tett a

meggyötört nemzet szabadságának visszaszerzésére, de az Ostro- lenka mellett elszenvedett vereség utánVarsó az oroszok kezébe került

Megkezdődött a legembertelenebb bosszú azok ellen, akik nem' menekülhettek a hazából. Nemcsak a nyelvüktől, de még a vallásuk- tól is meg akarták fosztani a szerencsétlen lakosságot. És a lengyel- ségnek ebben a lesújtott helyzetében a magyar vármegyék emelték fel kérő szavukat a magyar királyhoz. De mert országgyűlés akkor nem volt, csak 1833-ban tárgyalhatták a 36 magyar megye indítvá- nyát. Ekkor hangzott el Kölcsey két szép beszéde a lengyelek ügyé- ben és Deák Ferenc feledhetetlen szavai, hogy „kötelesség a ve- szélyben forgó, vagy ínségre jutott embertársunkat tehetségünk sze- rint a végveszélytől menteni". A kérelmek ugyan süket fülekre találtak, de amikor 1848-ban nemzetünk a szabadságharcra kény- szerült, ezren és ezren jöttek a lengyelek Wisocky, Bem József és még más kiváló vezérek élén harcolni és mártírhalált halni a magyar szabadságért.

Elbuktunk mi is és közös lett a sorsunk az elnyomásban. A kö- zös szenvedések tudata még jobban összekapcsolta a két nemzetet, melynek fiai nem egyszer állapították meg, hogy mennyire egyez- nek és mily sokszor voltak összeköttetésben egymással. A rokon- szenv erősebb lett, mint valaha és amikor 1867-ben megkötöttük a kiegyezést Ausztriával, Andrássy Gyula gróf legalább a Galíciában élő lengyelség érdekében emelhette fel szavát eredményesen az uralkodónál. Élt a hit mindnyájunkban, hogy „nincs még veszve Lengyelország!"... El kell jönnie a lengyel feltámadásnak, mert minél jobban nyomnak egy népet, annál ellenállóbb, annál acélosabb, annál kitartóbb lesz. És a világháború folyamán a magyar megyék ismét fölemelték szavukat a lengyelekért, akik végre 1918-ban sza- badok és függetlenek lettek, mi pedig csonkák, elárvultak és eleset- tek. Körülvettek ellenséges gyűrűvel, hogy még ebben a kis mara- dékországban is úgy éljünk, mint egy börtönben. Elvágtak bennün- ket lengyel testvéreinktől, kiket szeretni meg nem szűntünk és aki- ket elesett helyzetünkben is meg tudtunk segíteni 1920-ban legalább lőszerrel és önkéntesekkel, hogy a varsói csatában diadalmasan le- küzdhessék a vörös rémet. És 1938-ban ismét egy lépést tehettünk feléjük! Kinyújtott kezeinket már csak a keskeny Ruténföld választja e l . . . Ilyen mult után úgy érezzük, ez az elválasztás nem tarthat sokáig . . . Mesferházy Jenő