Young, S. L.: Az észak-koreai gazdaság és reformlehetőségei

420

YOUNG, S. l,.j

AZ [ÉSZAK—KOREAI GÖZDASÁG ES REFORMLEHETOSEGEl

(The current status of the North Korean economy and prospects of reform) — (),rteumpa Wirtschaft. 1994. 2. sz.

135—146. p.

Bár az utóbbi években a világ megkülönbözte—

tett figyelmet fordít Észak-Koreára, gazdasági hely- zetéről alig lehet képet alkotni, mivel a helyi kor- mányzat minden gazdasági adatot stratégiai infor- mációként kezel s nem engedélyezi publikálásukat.

E tanulmány tehát joggal tekinthető hézagpótlónak,

bár szem előtt kell tartani, hogy készítésekor szerző—

je csak közvetett (s nem is mindig konzekvens) in- formációkra támaszkodhatott.

Az egy lakosra jutó bruttó nemzeti termék

(GNP) értékét az észak—koreai kormányzat a nyolc-

vanas évek vége felé 3800 dollárban jelölte meg, A szerző véleménye szerint ez esetleg megfelelhet a fővárosi jómódú rétegek életszinvonalának, de túl magas ahhoz, hogy a mezőgazdasági területekre is jellemző legyen. Dél—koreai becslések szerint a mu—

tató értéke csak mintegy 1000 dollárra tehető. (Egy közelmúltban Észak-Koreában járt japán közgaz- dász megfigyelései szintén a hivatalos északi közlés- től eltérő dél—koreai számítás eredményét ítélik reá- lisabbnak.)

A bruttó nemzeti termék 1990 óta évente nö- vekvő mértékben csökkent, 1992—ben például — a Koreai Bank számításai szerint — már 7,6 százalék—

kal maradt alatta az előző évi szintnek. A termelés folyamatos csökkenése az importanyagok (főleg a kőolaj) hiányának a következménye, mivel mind a Független Államok Közössége, mind Kína csökken- tette támogatásait, és konvertibilis valutát követel az

import ellenértékeként.

Más (nem hivatalos) források a termelés még nagyobb arányú visszaesésére következtetnek abból

a tényből, hogy a villamosenergia-kibocsátás több

mint egynyolcadával csökkent 1992-ben, s csupán

40 százalékát fedezte a szükségletnek. Több gyár alig 30—40 százalékát használja ki kapacitásának,

főleg a szén— és villamosenergia-hiány következté- ben. Egy jelentés, amelyet Észak-Koreában tartóz—

kodó nyugati közgazdászok állítottak össze, az ipari és a mezőgazdasági termelés csökkenését egyaránt 10 százalék körülire becsüli, A fontosabb termékek esetében ez a számítás valamivel optimistább a banki jelzésekne'l: az 1992. évi termelescsökkene'st a villamos energiánál 9,4, a szénnél 4,l, míg a gabo-

naféléknél 2 százalékra becsüli.

A külkereskedelmi adatok jóval megbízhatób—

baknak tekinthetők a termelésre vonatkozó számítá-

STATlSZTlKAl IRODALMI FlGYELÖ

soknál, mivel itt a külkereskedelmi partnerek adatai

már biztosabb támpontot jelentenek. A Koreai Bank

— dollárban végzett — számításai szerint Észak-Korea évi 1,0l milliárdos exportjával szemben importja l,71 milliárdra tehető. (Más források szerint a nega—

tív külkereskedelmi egyenleg ennek többszöröse.) Mindenesetre tény, hogy Észak—Korea külkereske—

delmi forgalma a szocialista piac összeomlása foly- tán nagymértékben csökkent: például a Független

Államok Közösségével, illetve Kínával mintegy a

felére esett vissza. Külföldi adósságai 1992 végére megközelítették a 10 milliárd dollárt.

A két koreai állam között 1988-ban létrejött ke—

reskedelmi kapcsolat eleinte gyors ütemben fejlö- dött. Egymás közötti külkereskedelmi forgalmuk 1991—ben már 192 millió dollárt tett ki, (azaz meg—

közelítette Észak-Korea teljes külkereskedelmi for- galmának 20 százalékát), 1992-ben viszont már csak csekély mértékben: 213 millió dollárra nőtt, elsősor—

ban az atomenergia—kérdésben fellépett feszültség következtében. Az 1993 első felében lebonyolított 109 millió dolláros külkereskedelmi forgalmuk már alig felét tette ki az 1992, 1. félévinek. Az összeg 90

százalékát a dél-koreai fél vásárlásai képviselték (Főleg mezőgazdasági és bányászati termékekből), míg Észak—Korea mintegy 13 millió dollárnyi vásár-

lásai elsősorban a megbízásos szerződések teljesíté—

séhez szükséges cikkekre (például textilanyagok, cipzárak) irányultak. Figyelemre méltó, hogy míg a dél-koreai kormányzat a nukleáris ellentét miatt visszafogja üzletembereinek az észak—koreai olcsó munkaerő kihasználására irányuló bérmunkameg- bízásait, addig Japán és más országok a megbízásos

kapcsolatok kiszélesítésére törekszenek.

Észak—Korea gazdasági nehézségei a költségve—

tési előirányzatokban is tükröződnek: l993-ra az államháztartási kiadások 29 illetve bevételek 23

százalékos növekedését irányozták elő, ami jóval szerényebb ütemet jelent a korábbi évek 6 százalék körüli emelkedésénél.

Észak—Koreában egyébként már régóta króni—

kussá váltak az élelmiszer-ellátási problémák.

Közismert tény, hogy az élelmiszerhiány miatt az

átlagember naponta csak kétszer étkezik. Bár a más

délkelet-ázsiai országokból és esetenként az Egye—

sült Államokban érkező gabonaimport némileg enyhíti a hiányt, a közeljövőben nem lehet a prob—

léma gyökeres megoldására számítani. Elsősorban

ugyanis a mezőgazdaságban állandósult súlyos ká- rokat kellene megszüntetni, amelyeket növényi kórokozók, illetve különböző rovarok idéznek elő, Az ehhez szükséges növényvédőszereket azonban belátható időn belül sem hazai termelésből, sem im—

portból nem tudják előteremteni,

STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÖ 42!

A felsorolt gazdasági, de főleg az ellátási prob- lémák egyre inkább megkérdőjelezik Észak—Korea politikai rendszerének stabilitását is. A szerző a két koreai állam egyesítésének lehetőségeit elemezve,

arra hívja fel a figyelmet, hogy Dél-Koreára ezzel

kapcsolatosan viszonylag jóval nagyobb terhek nehezednének, mint korábban a Német Szövetségi Köztársaságra Észak— és Dél-Korea között ugyanis sokkal nagyobbak a jövedelmi különbségek, mint Németország keleti, illetve nyugati része között.

Ugyanakkor a 22 millió lakosú Észak-Korea a 43 milliós déli állammal szemben lényegesen nagyobb lakossági arányt képviselné, mint amennyit a keleti országrészek jelentenek az egyesült Németországon

belül.

A fokozatos közeledés Dél—Korea részéről na—

gyobb mértékű támogatást, Észak—Korea részéről

pedig határozottabb gazdasági és politikai nyitást követelne meg. Gyors, ,,kínai stílusú" lépések azon-

ban aligha várhatók a jelenlegi észak-koreai vezetés-

től, amely az elkerülhetetlen gazdasági liberalizálás érdekében sem kívánja vezető szerepét veszélyez- tetni.

A meghirdetett gazdasági reform keretében el—

sősorban Dél-Koreával folytattak tárgyalásokat gaz—

dasági társulások létrehozása érdekében, l992 októ- berében tették közzé a külföldi befektetésekre, a közös vállalkozásokra, illetve a külföldi vállalatokra vonatkozó új törvényeket, amelyek például a dél—

koreai vállalatok számára is lehetővé teszik, hogy Észak—Koreában gazdasági tevékenységet folytassa- nak, A külföldi befektetőket terhelő adókötelezett- ségek összességükben alacsonyabbak a Kínában előírtaknál.

Az észak-koreai szabadkereskedelmi övezetekre vonatkozó törvény rendelkezései — egy Hongkong-

ban 1992 novemberben közreadott ismertetés szerint

— rugalmasabbak és gazdaságilag nagyobb előnyt biztosítanak a külföldi befektetők számára, mint a

hasonló kinai szabályozáok Az eddig engedélye-

zett szabadkereskedelmi zónák azonban viszonylag

csekély kiterjedésüek, emellett gyéren lakott és az

ország központjától távol eső területekre korláto- zódnak. Előnyök viszont, hogy télen jégmentes ki—

kötőket tesznek hozzáférhetővé, ami máris élénk

érdeklődést keltett főleg dél-koreai és japán gazda-

sági körökben (például a kínai részről korábban

javasolt Tumen folyótorkolatí fejlesztés alternatívá- jaként).

Bár a két Korea közötti gazdasági együttműkö—

dés gyors fejlődése 1993 eleje óta megtorpant, re' mélhető, hogy a nukleáris viták rendeződése esetén

a folyamat tovább folytatódik. A beruházók érdek-

lődése eddig főleg a könnyűipari területekre irányult (például textil-, konfekció-, illetve cípőipar, já—

tékgyártás), de a mezőgazdaság és a tengeri halászat, a bányakincsek kitermelése, az idegenforgalom és a közlekedés fejlesztése szintén jó lehetőségeket nyújtana az együttműködésre, amelyben Dél—Korea tőkével, Észak—Korea pedig a munkaerő és a termé- szeti erőforrások rendelkezésre bocsátásával venne

részt. Jelenleg azonban még sok bizonytalansági

tényező akadályozza a kapcsolatok bővítését, mint

például a politikai helyzet kérdőjelei, a külkereske—

delmi tranzakciók hitelezési korlátai, a befektetett tőke kivonási lehetőségeinek elégtelen garanciái, a bürokratikus rendszer merevsége és az infrastruktúra

fejletlensége. A két-, illetve többoldalú gazdasági

együttműködés következetes fejlesztése azonban reális esélyt nyújthat e jelenlegi akadályok mielőbbi felszámolására.

(lsm: Tűű Lászlóné)

TÁRSADALOMSTATISZTIKA

MÚLLER, W.:

EGÉSZSÉGÚGYI KIADÁSOK l992-BEN

(Ausgaben für Gesundheit, l992.) — Wirtschaft und Stutislik. 1994, 10. sz. 823—8304 p.

A cikkben foglalt 1992. évi egészségügyi kiadá- sok alakulásának, összetételének elemzése általában

az egyesített Németország teljes területére vonatko-

zik. A visszatekintésnél azonban — adatok hiánya miatt —— helyenként meg kellett elégedni a régi szövetségi területre vonatkozó információkkal.

A tanulmány az egészségügyi kiadásokat első—

sorban a finanszírozott szolgáltatások szerinti össze—

tételben vizsgálja. A lakosság egészségének megőr- zésére és helyreállítására, továbbá a betegségek kö—

vetkezményeinek enyhítésére 1992—ben összesen 429,1 milliárd márkát fordítottak. Ennek az összeg- nek 14 százaléka jutott az új szövetségi államokra és Kelet—Berlinre, 3 százalékponttal több, mint az előző évben.

Az egészségügyi kiadások túlnyomó részét, kö-

zel 60 százalékát közvetlenül a betegek kezelésére

használták fel, ide értve a kórházakban, klinikákon

és egyéb fekvőbetegeket ellátó intézményekben,

valamint az ambulanciákon folytatott gyógyító munkát, továbbá a gyógyszerek, a gyógyászati se- gédeszközök és a fogpótlás költségeit. A második