Szeben Éva – Tóthné Sikora Gizella – Mausecz Zsuzsa: Az értelmiség anyagi érdekviszonyai

580 SZEMLE

SZEBEN ÉVA —— TÓTHzNE SiKORA GIZELLA — rMAUSECZ ZSUZSA:

AZ ÉRTELMISÉG ANYAGI ERDEKVISZONYAI (Gazdaságstatisztikai füzetek. Kossuth Könyvkiadó.

Budapest. 1984. 125 old.)

Viták, nyilatkozatok, újságcikkek, magán- beszélgetések gyakori témája a különböző társadalmi rétegek, így például az értelmi- ségiek (diplomások) kereseti, jövedelmi hely- zete. E helyzetben dícséretes, hogy a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent Sze- ben Éva, Tóthné Sikora Gizella és Mausecz Zsuzsa: ,,Az értelmiség anyagi érdekviszo- nyai" című munkája, amely ha nem is vala- mennyi, de a fontosabb értelmiségi csopor- tok kereseti viszonyairól statisztikai adatok (köztük jelentős részben a Központi Statisz- tikai Hivatal kiadványai) alapján nyújt átte—

kintést.

A könyv három fejezetre tagolódik. Az el- sőben a magyar értelmiség kereseti viszo- nyait a nemzetközi tapasztalatok tükrében ismerhetjük meg. E fejezet a témakör ma- gyar szakirodalomban hézagpótló, hiszen az értelmiségiek kereseteínek elemzésénél a szé—

les körű nemzetközi összehasonlitások szin- te teljesen hiányoznak. Az adatok egyértel- műen bizonyítják, hogy a képzettség szerinti bérkülönbségek százalékos mértéke a fejlett országokban az utóbbi néhány évtizedben számottevően csökkent. E folyamat kibonta—

kozásának számos oka van. A növekvő át—

lagjövedelem automatikusan a jövedelem—

különbségek csökkenését eredményezi, a képzettségi különbségek mérséklődése, a szakszervezetek bérharca, a technika fejlő—

désének a fizikai és a szellemi munka kö- zötti távolság csökkentésére gyakorolt hatá- sa és még számos más tényező is ebbe az irányba hat.

A nemzetközi tendencia túlhangsúlyozása azonban — s ez nagyon lényeges megálla- pitása a könyvnek — nem szolgálhat indok—

lásul a hazai képzettség szerinti bérkülönb—

ségek rendkívüli összeszűküléséhez, az ér—

telmiség nagyobb részének alacsony kere- seteihez. E jelenség okainak taglalásánál a szerző mindennekelőtt a társadalompolitikai és szociálpolitikai preferenciák összekeveré—

sét emeli ki. E pontnál az olvasónak hiány- érzete támad, hiszen a diplomások előnyte- len anyagi helyzetének számos oka van, ezek egy helyen történő felsorolása (vagy legalább vázlatos kifejtése) sajnos hiány—

zik. Ennek kapcsán utalni kellene a munka- erőpiaci hatásokra, arra, hogy az utóbbi másfél évtizedben a fizikai munka iránti ke- reslet jóval meghaladja a kínálatot, ennek bérfelhajtó hatása nyilvánvaló. Az értelmisé- gi pályáknak csak kis töredékére jellemző hasonló munkaerőpiaci helyzet. A diploma társadalmi megbecsülését erősen csökken-

tette a különböző nem fizikai munkakörök—

kel szemben támasztott képesítési követel- mények indokolatlan emelése; a munkálta- tók gyakran diplomásokkal töltenek be olyan munkaköröket is, amelyek ellátásához érett- ségi és valamilyen szaktanfolyami végzett- ség is elegendő lenne. (Igaz, ebben a kép—

zési rendszer hiányosságai is szerepet ját—

szanak.) A munkahelyek a felsőfokú végzett- ségűek képzési költségeiből semmit sem ér- zékelnek, gazdasági kényszer a legtöbb esetben nem hat a diplomások képzettségé- nek megfelelő kihasználására. A felsorolás- ból nem hagyható ki egy sajátos történelmi körülmény sem: az anyagi jólétbe kerülés lehetősége jelentős tömegek számára az el—

múlt évtizedben vált realitássá, ennek óhatat—

lanul következménye lett az anyagi értékek túlhangsúlyozása. ami más oldalról erősen csökkentette az értelmiségi pályák többsé- gének vonzerejét. Ez tükröződik az alacsony keresetekben, ami viszont sokakat távol tart e foglalkozásoktól.

E fejezet szerzőjének érdeme, hogy nem elégszik meg a probléma leírásával, hanem a terápiára is javaslatot tesz. Kiindulópont—

jo, hogy az értelmiségi munka általánosan nagyobb anyagi megbecsülésére van szük—

ség. de oly módon, hogy a keresetek eme- lését egy-egy rétegen belül a legtöbbet nyújtók javára kell megvalósítani. Leginkább a pedagógusok kereseti hátrányának mér- séklése indokolt (ennek első lépése 1984 szeptemberében megtörtént). A szerzők véle- ménye szerint a vállalatnál foglalkoztatott értelmiségiek (döntő többségben mérnö- kök és közgazdászok) esetében is rendkívül indokolt a bérek emelése, melynek anyagi fedezetét a vállalatok megfelelő működés esetén könnyen ki tudják termelni. Ez azért is elengedhetetlen. mert az elkövetkező években arra van szükség, hogy az innová- ciós tevékenység, a racionális gazdálkodás minden területen éppen a vállalatoknál gyorsuljon meg.

Színvonalas munka a második fejezet is.

amely az iparban foglalkoztatott mérnökök bér— és jövedelmi viszonyaival foglalkozik. E fejezet első pontjában az említett réteg lét- számalakulásának tendenciáit mutatják bea szerzők, döntően népszámlálási adatok alapján. Hosszabb elemző rész vázolja azt a folyamatot, amelynek következtében az ipar- ban dolgozó mérnökök kereseti helyzete fo- kozatosan romlott. Szerepet játszott ebben az is, hogy a különböző időpontokban vég- rehajtott központi bérrendezések minden esetben a fizikai dolgozók és a közvetlen termelésirányl'tók javára módosították a ke- reseti arányokat. A diplomás, de nem veze- tő beosztású mérnökök 1949—ben 50. 1957- ben 31, 1980—ban 25 százalékkal kerestek többet. mint a szakmunkások. Lényeges ösz-

SZEMLE

szetevője volt a kereseti skála összehúzódá- sának. hogy a' munkaerőpiaci hatások sze—

repe fokozatosan nőtt. Ez többek között ab- ban is megnyilvánult, hogy ,.Az utóbbi évti- zedekben a kereseti arányok eltolódásának fő iránya a munka fizikai nehézsége, a munkakörülmények súlyának (: növekedése a képzettség és a felelősség rovására". (75.

old.)

Értékes részét képezik ennek a fejezetnek a vállalati műszaki értelmiség munkaerő-ér- tékesítési stratégiájáról írottak. A szerzők szerint a mérnökök magatartását az 1970-es évek első felében a foglalkozáshoz és a munkahelyhez való nagyfokú kötődés jelle- mezte, ez —— összefüggésben e réteg relatív helyzetének romlásával — fokozatosan átala- kult, s követte az ipari munkások már ko- rábban kialakult kettős munkaerő—értékelési stratégiáját. Bár ez a megállapítás valószi—

581

nüleg igaz, de úgy gondolom. hogy a pon- tos tájékoztatás megkövetelné annak közlé—

sét, hogy az említett állítást csak részben tá- masztják alá empirikus vizsgálatok eredmé- nyei (mivel az 1970-es évek első felében a kifejezetten munkaerőpiaci vizsgálatok hiá—

nyoztak az empirikus társadalomkutatás vizs—

gálódásaiból). ezért nagyrészt csak logikai alapokon nyugszik.

A könyv harmadik fejezete az egészség—

ügyben és az oktatásban dolgozó diplomá—

sok — elsősorban az orvosok és a pedagó- gusok —- létszámáról (népszámlálási adatok alapján) és kereseti viszonyairól ad tömör áttekintést. Az utóbbi témakör adatai 1980- ra vonatkoznak, így csak valószínűsíthető.

hogy a leírt alapvető tendenciában azóta lényegesebb változások nem voltak.

Dr. Késedí Ferenc