6 Szombat, 1988. április 2.
a @ ©
DM magazin
BESZÉLGETESEK A Z AKADÉMIAI KLUBBAN (1.)
„Az értelemig és tovább"
A Szegedi A k a d é m i a i Bizottság elnöké- nek, Grassely Gyula geológus-akadémikus- nak és klubtitkárának, Sonkodi Sándornak, az orvostudomány kandidátusának aktív köz- r e m ű k ö d é s é v e l hat estét a klubban tölthettem a város néhány vezető értelmiségijének társa- ságában. Olyan kérdésekről esett szó, melyek mindenekelőtt ezt a társadalmi réteget érin-
tik, de természetesen valamennyiünknek kö- zünk van hozzá, akik e hazában elünk. A z első találkozó v e n d é g e volt Csákány Béla, a mate- matikatudomány doktora, Kristó Gyula a történettudomány doktora és Venetianer Pál molekuláris biologus, akadémikus. T é m a pe- dig a mai értelmiség helyzettudata, feladat- vállalása, teljesítőképessége, m e g í t é l é s e .
— Nemrégiben hallottam, hogy ha ma két értelmiségi találkozik, akkor a harmadik mondat után már az ország dolgairól kezdenek beszélgetni. Mi- előtt mi is az ország gondjait vennénk számba, próbáljuk diagnosztizálni a mai értelmiség helyzetét, feladatait, azonosságtudatát. A ti életetekben, pályátokon érezhető, kitapintható
volt-e a magyarországi szocialista ér- telmiségi lét változása?
KRISTÓ GY.: Attól függ. ki mi- lyen környezethól. honnan indult, mit hozott magával. Én elsó generációs értelmiségi vagyok. Szüleim, nagyszü- leiül kétkezi munkások, számomra te- hát az értelmiségi lét nem velcmszülc- tett természetességet jelentett. így ál- talánosítható választ nem adhatok, egyedi problémámban saját előrehala- dásom fénye vagy árnyéka világosodik meg vagy sötétül cl.
— Az azonban érdekes lehet, mi- ként orientálódtál a választott szakte- rület, a történettudomány felé, illetve elérendő idea volt-e számodra az értel- miségivé válás?
KRISTÓ GY.: Az ötvenes évek- ben választottam pályát, s he kell vallanom, nem akartam tudatosan értelmiségi lenni. Tanárnak készül- tem, s csak jóval késóhb tudatosult bennem, hogy a tanár tulajdonkép- pen értelmiségi.
CSÁKÁNY B.: Arról a megjegy- zésről, hogy Kristó professzor tanár akart lenni, nem értelmiségi, eszembe jutott egy néhány évvel ez- előtti eset. A szegedi telefonkönyvbe akkor az egyetemi tanárokat „tanár- okként jegyezték be. Többen tilta- koztak ez ellen, mire a posta illetékes vezetője bocsánatkérő levélben azt írta: „Tisztelt XY! Önt a telefon- könyv legutóbbi kiadásában tanár- nak neveztük. Ezzel Önt súlyosan megsértettük. Elnézését kérjük!"
Ennyit érteimiségés tanárság kapcso- latáról. Szinte erre rímel az a nemré- giben hallott tény, hogy a tanárnak megfelelő japán megszólítás közvet- lenül a császár után következik. Mél- tóságban is...
SONKODI S.: Amikorén felvéte- liztem — második generációs értel- miséginek számítok —, akkor a szár- mazást'pontozták, súlyosabban esett latba, mint a tudás. Áz értelmiségi származásúak kifejezetten hátrányos helyzetben voltak a munkás-paraszt származásúakkal szemben. Ez meg- lehetősen felemás helyzetet jellem- zett, utalt az értelmiség labilitására.
Ezzel kapcsolatban jut eszembe Szé- chenyinek egy mostanában sokat idé- zett mondása, az tudniillik, hogy át- fogó értelmiségi politika nélkül társa- dalmi-gazdasági reformot, új folya- matot, kibontakozási programot el- képzelni sem lehet. Azaz, az értelmi- séget a megfelelő helyére kell tenni.
VENETIANER P.: Mielótt ezt a kérdést boncolni kezdenénk, ma- gunknak is tisztáznunk kellene, mit értünk értelmiségiri? Mert én leg- alább három definícióját ismerem, s ezek mindegyike különböző választ feltételez az alapkérdésre. Az elsó szerint — ezt leginkább a statisztiku- sok használják — értelmiségi az, aki nem fizikai foglalkozású. Ez elfogad- hatatlan definíció. A második szerint azok, akik a hagyományosan értelmi- ségi foglalkozásokat űzik. Ez a leg- közkeletübb megfogalmazás. A har- madik, melyet én a legelfogadha- tóbbnak tartok: értelmiségi az, aki foglalkozásától és kenyérkeresetétói függetlenül gondolkodó emberként él a világban, kérdéseket tesz fel magában a léttel kapcsolatban és megpróbálja ezeket megválaszolni.
Hamvas Béla értelmiségi volt annak ellenére, hogy évekig segédmunkás- ként dolgozott. Az értelmiségi tehát belülről motivált, s hogy értelmiségi- ként él-e, majdnem független attól, mit dolgozik, megbecsülik-e vagy sem.
CSÁKÁNY B.: A nyáron meg- kértek, hogy fiatalok elótt beszéljek az értelmiség problémáiról. Ehhez úgy fogtam hozzá, hogy fellapoztam néhány értelmező szótárt. Ez nem- csak tanulságos volt, de rendkívül szórakoztató is. Az „intelligencia" (a latinból a lengyelen és oroszon ke- resztül került az angolba) az 1963-as oxfordi Dictionary of Current Eng- lish szerint: „egy közösségnek az a része, amely komoly független gon- dolkodásra képesnek tekinthető, vagy ilyennek tekinti magát", az 1982-es The Concise Oxford Dictio- nary-ban „kulturált, politikailag kez- deményező, magas fokú értelemmel rendelkező személyek osztálya", a New Yorkban 1984-ben megjelent Websters Second New Riverside Dic- tionary írja: „egy társadalom racioná- lis, illetve alkotó gondolkodásra haj- landó elitje." Az ismert, 1960-as Ozscgov-féle szótár így fogalmaz:
„társadalmi réteg, amely a tudo- mány, technika és kultúra különböző területein képzettséggel és szakisme- retekkel rendelkező szellemi munká- sokhói áll", egy párizsi publikáció szerint „azok osztálya, akik életüket szellemi tevékenységnek szentelik", a Magyar Értelmező Kéziszótár pe- dig „a társadalomnak szellemi mun- kával foglalkozó (magasabb végzett- ségű, műveltebb) rétege". Szá- momra azok a definíciók szimpatiku- sabbak, melyek szerint az értelmi- ségnek társadalmi szerepe is van, hogy a világot kritikusan gondol- kodva szemléli, s azon felül még feladatot is hajlandó vállalni annak megváltoztatásában.
— A magyar értelmiség nem valami jó kritikát kapott nemrégiben Grósz
Károly miniszterelnöktől. Mi erről a véleményetek?
CSÁKÁNY B . : Ó is értelmiségi!
KRISTÓ GY.: Ha a mondatot, miszerint a magyar értelmiség az el- várások alatt teljesít, önmagában né- zem, a miniszterelnöknek igaza van.
Ugyanúgy igaza, mintha a munkás- osztályra mondaná. De ahogy a mun- kás többnyire rajta kívül álló okok miatt teljesít rosszul, úgy ez az értel- miségre is igaz. Ettől függetlenül ezt a kijelentést sommásnak tartom. Csa- ládi körben meg is jegyeztem, hogy ez nagyon sokat idézett mondat lesz.
Bizonyára vannak az értelmiségiek között, akik rosszul dolgoznak, s van- nak, akik jól. Az ilyen általánosítá- soknak alig van értelmük, s a feltétel- rendszer alapos vizsgálata nélkül ki- fejezetten irritálónak tartom.
CSÁKÁNY B.: Hadd tegyem eh- hez hozzá, hogy az értelmiséghez so- rolom a pártmunkásokat, az állami és főhatósági irányításban dolgozó szak- embereket, s az, hogy rosszul dolgo- zik az értelmiség, rájuk is vonatkozik.
Elképzelhető, hogy az ó rossz teljesí- tésüknek nagyobb szerepe van általá- nos gondjainkban, mint a közrendi értelmiség rosszul teljesítőnek.
VENETIANER P.: Hankiss Ele- mér Pongyola társadalom című figye- lemre méltó írásában arról beszél, hogy ó maga is, mint alkotó értelmi- ségi, itthon rosszabbul teljesít, mint külföldi útjai során. Az itthoni közeg- ben nincs késztetés, nem inspirál a feltételrendszer, nem igazol vissza a légkör.
— A mai helyzetnek bizonyára nem
csupán néhány évtizedes történelmi előzményei vannak. A gyökerek mé- lyebbre nyúlhatnak, talán évszáza- dokra.
KRISTÓ G Y.: A magyar értelmi- ség megbecsülésének romlása nem az elmúlt húsz év tendenciája, e téren úgy gondolom, évszázados bajok vannak. Azt hiszem, az értelmiség megszületésekor, már a feudális tár- sadalomban sajátosan idegen test volt. Ez egyfajta elzárkózásban is megnyilvánult, melynek széles a ská- lája az immunitástól a bezártságon és autonómián át egészen a szervezeti különállásig. Azt is elmondhatjuk, hogy a magyarországi kapitalizmus sem elsősorban az értelmiségre épí- tett, mégha bizonyos körzeti idősza- kosan meg is nyerte magának.
CSÁKÁNY' B.: Azt hiszem a ma- gyar progresszió egy jelentős vonu- lata nagyon rosszul érezte magát Ma- gyarországon a 19. század második felétől egészen 1945-ig. Azóta a hely- zet, ha lehet, még ellentmondáso- sabb. Egyik prominens tudósunk hi- telt érdemlő megállapítása szerint a Rákosi-korszakban az értelmiség elismertsége nagyobb volt, mint az
1956 utáni évtizedekben. Nem mond- ható, hogy ebben az országban egysé- gesen alacsony szinten mozgott az értelmiség presztízse, de azt sem, hogy túl magasan. Bizonyos körei hatalmat kiszolgáló ambíciói folytán köthetnek alkalmi szövetséget, de az egész értelmiség?!
VENETIANER P.: Az elmúlt húsz évben az értelmiség megbecsü- lése, fontosságának hangsúlyozása szavakban javuló tendenciát mutat.
Anyagilag fordított a helyzet. A Rá- kosi-korszakban, amikor az értelmi- ség az egyetemen jóformán diszkri- minálva volt, anyagi körülményei re- latíve kedvezőbbek voltak. Ez is mu- tatja, mennyire nem szabad egyetlen szempont alapján vizsgálni. Manap- ság szavakban nagyobb nyíltságot és presztízsnövelő gesztusokat tapaszta- lunk, anyagi vonatkozásban viszont zuhanó figyelhető meg. Az ebből kö- vetkező jogos igénynek a hangozta- tása mellett azonban én érzek egy veszélyes pontot. Az a tény, hogy a Rákosi-korszakban anyagilag na- gyobb volt az értelmiség megbecsü- lése, nem az értelmiség társadalmi szerepének elismerését jelentette, ha- nem csupán voluntarista döntést
tükrözött. Ma ezt az anyagi helyzetet rengeteg spontán folyamat alakítja.
Akkor tehát, amikor az értelmiség nagyobb anyagi megbecsüléséért emelünk szót, akkor véletlenül sem azt várjuk, hogy a kormány jelentse ki, hogy márpedig minden értelmi- ségi — mert értelmiségi — ennyivel és ennyivel többet érdemel. Egy ilyen döntés súlyos veszélyeket rejtene ma- gában. Véleményem szerint a megol- dáshoz két dolog segítene közelebb.
Az egyik, hogy a gazdasági és politi- kai élet folyamatai kényszerítsék ki bizonyos értelmiségi rétegek jobb megbecsülését. A másik, hogy a kor- mányzat és az egész társadalom lássa be, hogy az ország jóléte alapvetően szellemi tényezőtől is függ (oktatás, tudományos kutatás, kulturáltság, művészetek stb.).
— Történelmi példák sora igazolja, hogy a hatalom sohasem szerette az értelmiségieket. Jobb esetben hasz- nálta őket. Tartott a gondolkodó em- bertől, hogy valamiféle olyan követ- keztetésekre jut, mely hajszálrepedé- seket okoz, réseket üt, esetleg ellene fordul a fennálló rendnek. Ennek a következménye, hogy a hatalom ré- szint igyekszik megnyerni a lojális réteget, részint elszigetelni azokat, akik másként gondolkodnak.
VENETIANER P.: Ezen a pon- ton rendkívül fontosnak tartom meg- különböztetni az értelmiség-értelme- zés második és harmadik definícióját.
Tudniillik a professzionális értelmi- ségi réteg egyáltalán nem veszélye- sebb a hatalomra, mint bármely más társadalmi osztály vagy csoport. A hatalomra a kritikusan gondolkodó emberek lehetnek veszélyesek.
KRISTÓ GY.: Valóban, az értel- miség megkülönböztető sajátja — bármelyik értelemben használjuk is a fogalmat — a gondolkodás. Á hata- lom, míg hatalmi jellegű, elsősorban erőszakszervezet. Tehát dekrétu- mokkal, rendeletekkel fejti ki tevé- kenységét és alakítja érdekeit, nem pedig a gondolkodás szabadságának mezején. Ennélfogva bizonyos konf- liktusok mindig támadtak. A mi korai szocializmusunk illúziói közé tarto- zott, hogy el akarta hinni: a szocia- lista társadalom ideológiája olyan össznépi igét fejez ki a maga történeti- filozófiai gondolkodásában, amely a társadalom túlnyomó többségét kielé- gíti. Az ötvenes évek népfront-szava-
zásain ez meg is nyilvánult, emlékez- zünk csak a 99,8 százalékos „igen"- ekre. Már az önmagában nagy vív- mány, hogy végre kiderült, az a 99,8 százalék nem pontosan annyi. Ezt — mindenféle anyagi romlás ellenére — az értelmiségi lét síkján, egy másik dimenzióban emelkedésnek, ered- ménynek tartom. Immár nem kény- szeríttetik rá erre a társadalomra hogy elhiggye magáról, csupa azonos módon gondolkodó, azonos cél érde- kében, minden pillanatban a legáldo- zatkészebben . az ügy szolgálatában álló társaság. Tehát én óvakodok az egyszempontú vizsgálódástól. Tény, hogy az anyagi megbecsülés görbéje egyenesen és meredeken zuhan le- felé, de ugyanakkor az értelmiségi létet, közérzetet meghatározó egyéb vonatkozásokban ellentétes görbét látok. Sokkal szabadabban lehet vé- leményt nyilvánítani, vitatkozni, ál- lást foglalni. A gondolkodás terén a hatalom által egy serkentett toleran- cia, sőt kezdeményezőkészség érzé- kelhető. Az értelmiségi lét gyengél- kedik, az értelmiségi tudat izmosodik
— foglalhatnám össze.
SONKODI S.: Örülök ezeknek a fölvetéseknek, de hadd jegyezzem meg, az ország vezetésének, a kor- mánynak, a társadalom más vezető szerveinek határozottabban és konk- rétan kellene megfogalmaznia, mit várnak a magyar értelmiségtől. En- nek az együttmunkálkodásnak pedig létalapja a kölcsönös bizalom. Áz ér- telmiségnek éreznie kell: szükség van rá, számítanak a munkájára, megbe- csült helye van a társadalomban.
— Már a beszélgetés legelején sze- rettem volna megkérdezni benneteket:
Hogy vagytok? Tudom, erre a kér- désre nem szokás komolyan felelni, én most mégis ezt kérem.
CSÁKÁNY B.: Egyetlen, de ket- tős jelentésű szóval is válaszolhatok:
szorongunk. Szorongunk. Szoronga- nak az egyetemi oktatók kis szobáik- ban, dehát a Curie-házaspár is szo- rongott kis laboratóriumában, mond- hatná valaki. Szoronganak az embe- rek — és a szorongás akár társadalmi, akár mértani jelenség, ha nem is bé- nítja meg. de mindenképp csökkenti az alkotókészséget. Márpedig mind- nyájan alkotni szeretnének.
KRISTÓ GY.: A szorongás az én esetemben többrétegű. Lehet, hogy nagy szónak túnik, de a „népben- nemzetben gondolkodó" értelmiségi nem lehet közömbös, tapasztalva, ami az elmúlt években itt történt.
Próbáljuk egyszerűsíteni a képletet.
Egy társadalmi fölényt hirdető társa- dalom jutott igen nehéz helyzetbe.
Az nyilvánvaló, hogy ezt mások és mások másként élik meg. Természe- tes, hogy aki kezdettói fogva ellen- drukker volt, az nem feltétlenül szo- rong. De — hogy saját példámat mondjam — aki munkásgyerek va- gyok, 57-ben kerültem az egyetemre, 62-ben végeztem — tehát tulajdon- képpen saját életpályám sorsfordulói országos dátumokhoz kapcsolódnak, s akinek az elmúlt negyedszázadban
— különböző alacsony szinteken ter- mészetesen — köze volt az ország alakításában — bizony szorongok.
Szegfű Gyulával szólva úgy túnik, mintha valahol utat vesztettünk volna. Ezt ki kell mondani, nem lehe- tünk se struccok, se vakok. Miközben hallja az ember a kollegáitól, hogy a tegnap még leírt Thaiföld mérföldek- kel előttünk jár a legtöbb mutató vonatkozásában, ha az ember He- gyeshalomnál átlépi a határt és meg- érkezik Miklósfalvára (a mai Nickels- dorfba), valami mást lát — el kell, hogy töprengjen. Az elemzés mesz- szire vezetne. A változás viszont ri- asztó. Vagy azért túnik annak, mert a korábbi elvekkel majdnem ellentétes a gyakorlat, vagy rosszul értelmeztük a csupa nagybetűs elveinket, melye- ket a jelen gyakorlattal képtelenség összebékíteni, megideologizálni.
Szorongásaim másik része azokkal a korlátokkal függ össze, melyek az egyéni kutatómunkában és az értel- miségi lét kiteljesítésében gátolnak.
A harmadik pedig, hogy manapság igazán nem hálás dolog vezetőnek lenni. Kevés olyan korszaka volt tör- ténelmünknek, amikor ennyire ne- héz lett volna megfelelő embereket találni vezetó posztokra. Önjelöltek persze akadnak, de diadalt ül a kont- raszelekció, a középszer. Látom és érzékelem a közügyektói való látvá- nyos elfordulást, s ez további szoron- gás forrása. Én mást tanultam, másra voksoltam, mást látok. Elbizonytala- nodom: melyik út vezet tovább? Me- lyik út hová vezet?
TANDI LAJOS
>
4 r