1000–1350
1. Abaúj–Csongrád vármegye
ben feltünteti a szerző nevét és a mű címét, de nem módosíthatja, nem dolgozhatja át és kereskedelmi célra sem
1000–1350
1. Abaúj–Csongrád vármegye
Szerkesztő:
Hoffmann István
Technikai szerkesztő:
Tóth Valéria
A szócikkeket szerkesztette:
Póczos Rita, Rácz Anita, Tóth Valéria
A szótár készítésében közreműködött:
Győrffy Erzsébet, Reszegi Katalin
Szerkesztő:
Hoffmann István
A kötet megjelentetését támogatta az Országos Tudományos Kutatási Alap (T 034216).
Készült a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékén.
© Hoffmann István–Póczos Rita–Rácz Anita–Tóth Valéria, 2005 Összkiadás ISBN 963 472 933 9 ö
1. kötet ISBN 963 472 934 7 ISSN 1417–958X
Borítóterv és tipográfia: Varga József
Régi helyneveink a magyarság történetének fontos forrásai. Különösen kiemelkedő szerepük a honfog- lalást követő évszázadok nyelvészeti és történettudományi vizsgálatában van. A szórványemlékekben található nevek első szövegemlékünk megjelenéséig, a 12. század végéig egyedüli közvetlen, írott for- rásai a magyar nyelv történetének. Korai szövegeink kis száma és rövid terjedelme miatt azonban a ne- veknek egészen a 15. század közepéig kitüntetett szerepük van a magyar helyesírás- és hangtörténet, a szókincstörténet, valamint az alak- és szintagmatörténet kutatásának bizonyos területein. A szórványok helynévi adatai — jól lokalizálható voltuk és joggal föltehető beszélt nyelvi használatuk miatt — a ko- rabeli nyelvjárás-történeti vizsgálatoknak is fontos forrásai. A történettudomány sem tudja nélkülözni
— főleg a korai időszakok vonatkozásában — a helynevek tanúvallomását: elsősorban a népesség- és a településtörténet kutatói építenek e forrásanyagra.
A helynevek történeti forrásértékére már mintegy kétszáz évvel ezelőtt felfigyelt a magyar tudomá- nyosság, s a 19. század közepétől e tárgykörben egyre több publikáció jelent meg. A forrásanyag közzé- tételében kezdetben inkább a történészek jeleskedtek, ám a 20. század elején Szamota István és Zolnai Gyula érdeméből napvilágot látott a Magyar oklevél-szótár (Budapest, 1902–1906), amely a Magyar nyelvtörténeti szótár pótlékaként készült el mint a „Régi oklevelekben és egyéb iratokban előforduló magyar szók gyűjteménye”. A szótár több tízezernyi adata jól reprezentálja a régi magyar nyelv közszó- állományát, ám a tulajdonnevek (a keresztneveket nem számítva) nem kerültek bele a munkába. Kivé- telt azok a helynevek jelentenek csupán, amelyeket közszói elemük révén emeltek be a szerkesztők a megfelelő szócikk állományába. Ez sem kevés adat persze, ám hasznosításukat jelentősen korlátozza az a körülmény, hogy ezek az elemek — a szótár szerkesztési elveinek megfelelően — nincsenek helyhez kötve.
A 20. század folyamán a magyar történeti helynévkutatás hatalmas fejlődésen ment keresztül. A mo- dern helynévtörténeti vizsgálatok alapjait Melich János rakta le, módszereit legjelentősebben Kniezsa István fejlesztette tovább, s mai, nemzetközi mércével is magas színvonalát elsősorban Kiss Lajos és Benkő Loránd munkássága révén érte el. Rajtuk kívül Pais Dezső, Szabó T. Attila, Mező András és Kristó Gyula tette a legtöbbet a régi helynévkincs nyelvtörténeti szempontú hasznosítása terén. Kiss Lajos munkájaként napvilágot látott a szakterület legnagyobb szabású szintézise, a Földrajzi nevek eti- mológiai szótára 1–2. (Budapest, 1988) is.
A számos vitathatatlan eredmény azonban megmutatja a hiányosságokat is. Közülük talán a legnagyobb az, hogy mindez ideig nem került sor legrégebbi helyneveink szótári formában való közzétételére. Pe- dig történészek, levéltárosok munkájának köszönhetően az eltelt időben hatalmas forrásanyag vált nyomtatott formában is hozzáférhetővé. A kiadott oklevelek, összeírások, geszták és számos más for- rástípus anyagában korai helyneveink vizsgálatához bőséges mennyiségű információt találunk: a hely- névtörténeti vizsgálatok gazdag eredményei főképpen e forrásbázis hasznosításán alapulnak. Komoly munkát igényel ugyanakkor, hogy az adatok tengerében egy-egy név megfejtéséhez az oda tartozó né- hány adatot megtaláljuk, nem is szólva arról a nehézségről, amit a vizsgálandó helynevek egybeállítása jelent akkor, ha valamely névtípus feldolgozását tűzzük ki célul magunk elé.
A Korai magyar helynévszótár (KMHSz.) létrehozását mégsem ez a gyakorlati cél indokolja elsősor- ban. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen munka számos új lehetőséget teremt a kutatók számára. A kutatás- ba bevonható adatok bősége révén szembesít bennünket a tudományterület korábbi eredményeivel, s ezáltal nem egy addig biztosnak hitt tételre, elméletre vonatkozóan kételyeket támaszt a szakemberek- ben. Ösztönzőleg hathat a nevek egyedi, analitikus vizsgálatára is, de leginkább a rendszertani, szinteti- kus természetű kutatásokat termékenyítheti meg. A szótárt elsősorban a régi magyar helynévkincs nyel- vészeti, nyelvtörténeti hasznosítása céljából hoztuk létre, benne éppen ezért főképpen a nyelvtudomány érdekeit és szempontjait kívántuk érvényesíteni. Ez azonban természetszerűen nem jelenti azt, hogy e munkát csupán nyelvészek használhatnák, mivel a nyelvtudomány eredményeire az érintkező társtudo- mányok képviselőinek is figyelemmel kell lenniük. A helynévkutatás összetettsége leginkább az érintett tudományterületek egymásrautaltságában nyilvánul meg, amit a szótár szerkesztésében is szem előtt kellett tartanunk.
A Korai magyar helynévszótár megszerkesztésével arra vállalkozunk, hogy az 1350 előtti időből fenn- maradt forrásokban található magyarországi helyneveket és helyeket jelölő kifejezéseket szótári formá- ban közzétegyük. A munka során csakis nyomtatásban hozzáférhető forrásokat dolgoztunk fel, amit több körülmény is indokol. Egyrészről az, hogy a középkori oklevelek olvasása, értékelése (keletkezési körülményeinek feltárása, datálása stb.) magas szakmai felkészültséget igénylő, sajátos tudományterü- let, amelynek legkiválóbb művelői: középkorkutató történészek, levéltárosok a nyelvészeti interpretáci- óhoz is nélkülözhetetlen ismereteket adnak. Tevékenységük nyomán a jelzett kor forrásanyagának döntő többségét kiadták vagy kiadásuk folyamatban van. Eredményeikre a nyelvtudomány művelői is nagy biztonsággal támaszkodhatnak. Más oldalról pedig a szótárszerkesztő munka belátható időn belül való befejezésének igénye is indokolttá tette, hogy beérjük a kiadott források használatával.
A források feldolgozása során természetesen figyelembe kellett azt is venni, hogy a forráskiadásban — mint általában a tudomány bármely területén — megmutatkozik egyfajta minőségbeli egyenetlenség is:
ennek fő oka az, hogy a közzététel csaknem két évszázada tartó időszakában a kiadási elvek és módsze- rek sokat változtak, finomodtak. Ezért törekednünk kellett arra, hogy az anyag feltárásában csakis megbízható forrásokra támaszkodjunk. A fentieket figyelembe véve szótárunkban elsőrendű forrásként Györffy Györgynek Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1–4. (Budapest, 1963–1998) című munkáját használtuk. Györffy műve ugyan nem forráskiadvány, hanem történeti földrajz, amelyben a szerző vármegyék szerint haladva mutatja be minden egyes település földrajzi és történelmi viszonyait.
Györffy történeti földrajzának forrásanyagát az 1332–1337. években készült pápai tizedlajstrommal, az első országos összeírással zárja, és 1332-ig terjedően a helynévi adatgyűjtésben teljességre törekedett (1: 10). A szerző kiadott és kiadatlan forrásokra egyaránt támaszkodott, munkája azonban a korábbi forrásközlések kritikai kiadásának is tekinthető, mivel a hibás névalakokat az eredeti forrás alapján javította (i. m. 14), s szükség esetén ugyanígy a források datálására vonatkozó információkat is módosí- totta. Munkája során Györffy a történeti nyelvtudomány kívánalmaira szintén tekintettel volt, hiszen mint hangsúlyozza: „a nyelvészet szempontjait a földrajzinév-anyag teljes bedolgozásával igyekszem érvényre juttatni. Jelöltem az átírásokat, és az átvizsgált eredeti oklevelek összevetésével javítottam a régebbi kiadások hangalakjait. Feldolgoztam a határjárásokban található földrajzi neveket, fák és más tereptárgyak vulgáris néven való megjelölését.” (MNy. 53: 44). Györffy művét a magyar nyelvtörténet kutatói évtizedek óta mint régi helyneveink leghitelesebb tárházát használják fel, ezért is gondoljuk megalapozottnak azt a döntést, hogy szótárunkban az Árpád-kori történeti földrajzot kitüntetett forrás- ként alkalmazzuk.
E forrásanyagot azonban továbbiakkal is ki kívántuk bővíteni. Bedolgoztuk a Györffy által nem ismert, műve megjelenését követően publikált forrásokat, és természetesen figyelembe vettük azokat a javítá- sokat, módosításokat is, amelyeket mások hitelt érdemlően fűztek hozzá az ő eredményeihez. A legje- lentősebb bővítést azonban az időhatárok módosításával összefüggésben végeztük el: szótárunk adat-
feldolgozását 1350-ig terjesztettük ki. Eljárásunkat több körülmény is indokolja. Györffy maga is nagy számban használt Anjou-kori adatokat az Árpád-kor viszonyainak megismeréséhez, amire legtöbbször a korábbi időszakra vonatkozó viszonylagos forráshiány kényszerítette rá. A név- és nyelvtörténész szá- mára a puszta említésen túl azonban fontos információkat nyújt a nevek nyelvi alakjának, írásváltozata- inak a sokfélesége is. Ezt az érdeklődést a 14. század egyre bővülő adatgazdagsága mind jobban ki- elégíti. A század közepét mint időhatárt annak megfelelően jelöltük ki, hogy ez az időpont a magyar nyelvtörténeti kronológiában is kitüntetett szerepet játszik: az ómagyar korszak két szakaszának, a korai és a kései ómagyar kornak ezt szokás a határaként tekinteni. A forrásadatok felgyűjtésében a teljesség minél nagyobb fokú megközelítése vezetett bennünket, ám ennek ellenére egy jelentős forráskiadvány- nak, az Anjou-kori oklevéltár-nak (Budapest–Szeged, 1990–) az anyagát nem vehettük figyelembe, mi- vel a kiadás folyamatban léte áttekinthetetlenné tette volna szótárunknak az e munkához való viszonyát.
A Korai magyar helynévszótár előmunkálataként a korábbiakban külön is feldolgoztuk a Györffy György történeti földrajzában szétszórtan található nem településnévi helynévi adatokat, s ezeket a Györffy köteteinek megfelelő tagolásban tettük közzé (Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból. Közzé- teszi: Hoffmann István–Rácz Anita–Tóth Valéria. 1. Abaúj–Csongrád vármegye. Debrecen, 1997; 2.
Doboka–Győr vármegye. Debrecen, 1999). E közzétételi mód révén az egyes megyék megfelelő hely- nevei együtt láthatók, amit névtérképek közreadásával is igyekeztünk még szemléletesebbé tenni.
Egy elsősorban nyelvészeti célokat szolgáló helynévtörténeti szótárban azonban nem célszerű megtar- tani a területi elrendezés alapelvét. A szótár a vizsgált időszakból való adatokat ideális esetben a kuta- tásba vont teljes területre vonatkozóan, betűrend szerint elrendezett szócikkekben adhatná közre. Ez azonban megkívánná a rendelkezésre álló teljes nyelvi anyag előzetes feldolgozását és részben meg- szerkesztését, s csak ezt követően foghatnánk hozzá az egyes kötetek közrebocsátásához. Ez azonban
— a hasonló munkák tapasztalatai szerint — hosszú évtizedekre elnyújtotta volna nemcsak a teljes megjelenést, hanem még az első kötet kiadását is. Ezt az ideális feldolgozási keretet választotta a régi magyar személynévkincs bemutatásában Fehértói Katalin, akinek mintegy két és fél évtizedes áldozatos munkájával készült el az Árpád-kori személynévszótár 1000–1301 (Budapest, 2004). Az általunk el- indított szótári programnak a fent jelzett tágabb időszakra vonatkozóan a helynevek köréből jóval bő- vebb nyelvi anyaggal kellett számolnia, ezért gyakorlati megfontolásból más utat választottunk a közzé- tételben.
A Korai magyar helynévszótár egyes kötetei a korabeli Magyarország bizonyos területeinek névanya- gát tartalmazzák. A területi egységek kijelölésében Györffy György módszerét követtük, aki az egyes vármegyék anyagát betűrend szerint haladva dolgozta fel és tette közzé. Ez az eljárás azzal az előnnyel jár, hogy a Györffy által feltárt területeken (az ország mintegy kétharmad részére vonatkozóan) művé- ben a legbiztosabb alapokra támaszkodhatunk, s csak ezt követően — igaz, akkor már talán nagyobb tapasztalatok birtokában — kényszerülünk rá az ennél jóval egyenetlenebb színvonalú forrásanyag fel- dolgozására. Még abban is reménykedhetünk, hogy addigra történészeink jóvoltából a történeti föld- rajznak újabb darabjai is elkészülnek. Az anyag körülhatárolt volta révén így az egyes köteteket is be- látható időn belül tudjuk a kutatás rendelkezésére bocsátani. Az első kötetben Abaúj–Csongrád megyék névanyagát adjuk közre, majd a Doboka–Keve, illetve a Kolozs–Pilis vármegyék neveit tartalmazó kö- tetek jelenhetnek meg. A betűrend végén álló Pozsega–Zólyom megyék anyaga ezt követően készülhet el, és láthat napvilágot előre láthatóan két kötetben. Itt jegyezzük meg, hogy az egyes településeknek a vármegyéhez való tartozását — amelynek megítélésében főleg a megyehatárok módosulásai okoznak gondot — Györffy történeti földrajza alapján határoztuk meg.
E megjelenési forma a fent jelzett gyakorlati előnyök mellett természetesen hátrányokkal is jár: ha va- laki például egy-egy névalaknak a teljes nyelvterületen való előfordulásait kívánja megvizsgálni, úgy mind az öt kötet megfelelő helyét fel kell majd lapoznia.
Ezt a hátrányt azonban a kiadás gyorsabb üteme mellett reményeink szerint egy másik tényező is mér- sékelni fogja: a Korai magyar helynévszótár teljes sorozatának elkészültét követően jó lehetőség nyílik majd a kötetek egybeszerkesztésére, tehát az ideálisnak tekintett szótári forma létrehozására. E második munkaszakasz egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy az addig elkövetett hibákat kijavítsuk, az idő közben világossá váló tévedéseket kiigazítsuk. Az egybeszerkesztéskor az is módunkban áll majd, hogy a ko- rábban mellőzött forrásokat figyelembe vegyük, s egyúttal tekintettel legyünk a tudományterület leg- újabb eredményeire is. E hosszú távra szóló szótári program fent vázolt kivitelezési módját támogatja a szótárkészítés digitális technológiája is. Itt jegyezzük meg, hogy jelen szótár anyaga digitális formá- tumban is elérhető a Magyar Névarchívum honlapján (http://nevarchivum.unideb.hu).
A szótár első kötete több éves előkészítő munka után készült el. A források anyagának feldolgozásában, adatbázisba rendezésében, ellenőrzésében számos magyar szakos hallgató vett részt. Lelkes munkáju- kért köszönet illeti őket.
Őszintén reméljük, hogy a Korai magyar helynévszótár első kötetével olyan segédeszközt adunk a régi helynevekkel foglalkozó kutatók kezébe, amely hatékonyan segíteni fogja őket munkájukban, s ily mó- don hozzájárul a magyar történeti helynévkutatás eredményeinek további gyarapításához.
Debrecen, 2005. november 7.
A szerkesztők
A SZÓTÁR HASZNÁLATÁHOZ
1. A szótár kialakításának elvei és a szócikkek szerkezete
Mivel a Korai magyar helynévszótár elsősorban a történeti nyelvészet céljait kívánja szolgálni, szer- kezetének a kialakításában is elsősorban ezt a szempontot vettük figyelembe. Ennek megfelelően a szótár szócikkei a névadatokat nem a helynévtárak általános gyakorlatával megegyezően, a megjelölt helyek szerinti elrendezésben tárgyalják, azaz egy-egy hely különböző neveit, névváltozatait nem együtt mutatják be, hanem a nyelvtörténeti szótárak szerkesztési elvének megfelelően az alaki azonos- ság szerint. Azonos szócikkbe eszerint a morfológiai szempontból azonos névadatok kerülnek. A leg- alább egy morfémányi eltérést mutató neveket, névváltozatokat tehát külön szócikkbe soroltuk be, még akkor is, ha azonos a jelentésük, azaz azonos denotátumokra vonatkoznak. Külön szócikket alkotnak tehát a lexémányi eltérést mutató formák (Acsa – Acsatelke, Komlós – Komlós pataka, Boldogasz- szonyfalva – Boldogasszonyháza), a képzős – képzőtlen, illetve a különböző képzőkkel alakult válto- zatok (Agár – Agárd, Horvát – Horváti, Nyárád – Nyárágy), sőt még a birtokviszony jelölt és jelö- letlen formái is (Aba nagyút – Aba nagyútja, Hölgytelek – Hölgytelke, Kalenda-víz – Kalenda vi- ze). E tárgyalásmódot az indokolja, hogy így közös címszó alá vonhatók a nyelvi formájukban megegyező nevek anélkül, hogy az egyes megnevezéseknél esetleg meglévő alakváltozatok vagy szi- nonimák adatai megbontanák az egységes tárgyalást. A denotatív szempontból egymással összefüggő neveket utalásokkal kapcsoljuk össze.
A szótárban egy egységet alkot tehát minden olyan adat, amely azonos helyet jelöl és morfológiai szempontból megegyező szerkezetet mutat. Az ilyen adatok közös címszó alá kerülnek, amelyet a megjelölt hely rövid leírása, azonosítása követ. Az adatközlő részben az adatok betűhíven állnak, a for- rás pontos datálásával és a forráshely feltüntetésével együtt. A nyelvi adatokat az írásváltozatok egye- zése, illetőleg különbözése alapján csoportosítva mutatjuk be, összevonva a különböző forrásokban azonos írásformában előforduló névadatokat. A szótári egységeket a nevek jelentésviszonyaira vonat- kozó utalások zárják le.
Apáti ’település Abaúj vm. középső részén Szinától ÉK-re’ 1286: p.
Supch … sub nomine Apati (Gy. 1: 158). L. Apátifölde.
Apátifölde ’település Abaúj vm. középső részén Szinától ÉK-re’
1329/330/407: Apatifeulde (Gy. 1: 158). Apáti néven is említik. L.
Zsupcs.
Zsupcs ’település Abaúj vm. középső részén Szinától ÉK-re’ 1261, +1263/+264, 1281>353, 1284, 1286: Supch, p., t. (Gy. 1: 158). Apáti és Apátifölde néven is említik.
Mohi ’település Bars vm. középső részén Bars várától ÉNy-ra’ 1295, 1299: Muhy, p., v., 1321/323, 1321/323>424, 1323: Mohy, p. (Gy. 1:
462), 1339: Mochi (A. 3: 574), 1340: Mochy, t. (A. 4: 32), 1342: Mohi, v. (Str. 3: 460). Árkosmohi néven is említik.
A különböző helyeket jelölő azonos alakú neveket közös szócikkben összevonva mutatjuk be, egymás- tól számozással elkülönítve úgy, ahogyan a közszói szótárakban a jelentéseket szokás feltüntetni. Ha egy adott hangsor természeti névként (víz, hegy, erdő stb. neveként) és településnévként egyaránt hasz- nálatos, e két helyfajta neveit I. és II. szám alatt csoportosítjuk. A két kategórián belül a neveket arab számozással különítjük el. A nevek sorrendjét a vármegyéhez tartozás szerint alakítottuk ki, a várme- gyék betűrendjének megfelelően. Ha egy-egy vármegyéből több azonos név is szerepel, ezeket az első előfordulásuk időrendje szerint közöljük.
Csatár 1. ’település Baranya vm. K-i részén Kőszegtől D-re’
+1246/400, 1320/344>380, 1334 (Cs. 2: 476, A. 3: 116–20), 1341 (Cs.
2: 477, A. 4: 130), 1342 (A. 4: 213): Chatar, p., 1252>360: Chataar, t., v. (Gy. 1: 293). 2. ’település Békés vm. DK-i részén Békéstől D-re’
1295/423: Chatar (Gy. 1: 504). 3. ’település Bihar vm. ÉK-i részén Székelyhídtól ÉK-re’ *1208/550: Satar, v. (Gy. 1: 607). 4. ’település Bihar vm.-ben Bihartól K-re’ *1213/550: Catar, v., [1291–94]: Scathar, v., [1291–94], 1332–7/PR., 1349 (ComBih. 72, A. 5: 290): Chatar, v., 1294: Chathar, 1332–7/PR.: Thatar (Gy. 1: 607).
Komlós I. 1. ’a Bózsva bal oldali mellékvize Abaúj vm.-ben a füzéri uradalom határában’ 1270/272: Kumlovs, rivus (Gy. 1: 83, 114). Kom- lós pataka néven is említik. Vö. Komlós (II.1.). II. 1. ’település Abaúj vm. K-i részén Füzértől D-re, a Komlós patak mellett’ 1270/272:
Cumlous, v. ~ Kumlovs, t. (Gy. 1: 114), 1284: Cumolos (RegArp.
3326), +1291: Cumlos (RegArp. 3751), 1339: Komlos, p. (A. 3: 541–2).
Vö. Komlós (I.1.). 2. ’település Bereg vm.-ben Bereg várától ÉK-re’
1341/342//XVIII.: Komlos, p. (Gy. 1: 543).
A szórványemlékekben nemcsak tulajdonnévi, hanem közszói adatok is előfordulnak. Ezeket a fentiek- től némileg eltérő módon adjuk közre, olykor önálló szócikkekben, olykor tulajdonnévi szócikkek vé- géhez kapcsolva, Kn. rövidítést követően. Az adatok csoportosításában ugyanúgy jártunk el, mint a tu- lajdonnevek esetében, az egyes vármegyékhez tartozó adatokat ¦ jellel választottuk el egymástól.
domb 1329/406 (Alvadász, Abaúj vm.): monticulo … vulgo domb (Gy.
1: 154) ¦ 1342 (Ohaj, Bars vm.): ad tres parvos monticulos vulgariter dumb vocatos (A. 4: 288) ¦ 1347 (Sámson, Bihar vm.): super quodam domb … ad aliud domb … in quodam parvo domb (J. 334, A. 5: 46).
Gyertyán 1. ’Bodrog vm.-ben Kispályi határában említett halastó’
1309/412: Garthau [ƒ: Garthan], pisc., 1324/412: Garthan, pisc. (Gy.
1: 725). Kn. 1247/331 (Kisida, Abaúj vm.): jurthan, a. (Gy. 1: 93) ¦ 1295/403 (Szentlászló, Pécstől DK-re, Baranya vm.): gertean, a. (Gy. 1:
389).
A helynévadatok egyes közszói elemeire a szótár betűrendjébe besorolt utaló szócikkekkel hívjuk fel a figyelmet. A feldolgozott nyelvi adatok visszakeresését betűhív mutató összeállításával is meg kívántuk könnyíteni. Elsősorban az alaktani jelenségek vizsgálatához nyújt segítséget a betűhív alakok névvég- mutatója. Eljárásunkat az alábbiakban részletezzük.
2. A címszavak
2.1. A címszó-meghatározás alapelvei
A címszavak alakjának megállapítása a nyelvtörténeti szótárak szerkesztésének egyik legnehezebb fel- adata. E megállapítás — a feldolgozott nyelvi elemek sajátosságai következtében — fokozottan érvé- nyes a helynévtörténeti szótárak vonatkozásában. A közszavak történetét bemutató szótárakban a köz-
nyelvi szók esetében rendszerint a szótárkészítés idején használatos sztenderd forma áll a szócikk élén, a régi tájszók esetében e szótárak a nyelvjárási szótárak sztenderdizációs gyakorlatát követik, a kihalt szók esetében pedig többnyire modernizált formák szerepelnek címszóként. A helynévtörténeti szótá- rakban — különösen ha a névállomány alaktani szempontok szerint elrendezve szerepel benne, mint ahogyan a Korai magyar helynévszótár-ban is — a fenti alapelvek fő vonalaikban követhetők ugyan, de az adatok tulajdonnévi jellege miatt gyakran speciális eljárásokra is kényszerülünk.
A megfelelő címszó alá történő besorolás — mivel a szócikkbe csakis azonos morfológiájú nyelvi ele- mek kerülhetnek — megköveteli a névadat morfológiai szerkezetének a megállapítását, ami azonban nem mindig egyszerű és egyértelmű eredményre vezető feladat. Ez egyrészt a régi helyesírás bizonyta- lanságaiból adódik, másrészt pedig annak a következménye, hogy a morfológiai szerkezet azonosítása valójában a névfejtés fontos mozzanata. Szótárunkban etimológiai elemzést nem kívánunk adni, ám a szócikkbe való besorolás bizonyos tekintetben mégis etimológiai állásfoglalást követel meg a szerkesz- tőktől. Megnehezíti a morfológiai struktúra azonosítását az is, hogy idővel a nevek morfémaszerkezete is megváltozhat, s e változás gyakran átmeneti formákban valósul meg.
A közszavakat feldolgozó szótáraknak az az eljárása, hogy címszóként a mai megfelelő köznyelvi for- mákat használják, természetesen csakis régi helyneveinknek a folytonos, mai nyelvhasználatig elvezető megléte esetén alkalmazható. Az Árpád-kori nevek kontinuitása elsősorban a makrotoponimák (na- gyobb vizek, hegyek, települések nevei) esetében mutatható ki. Ezeknél a sztenderd forma — ami nem feltétlenül egyezik meg az ún. hivatalos névváltozattal — viszonylag egyértelműen megállapítható a mai nyelvhasználat alapján. Ennek megfelelően például az egykori Bihar vármegyéhez tartozó telepü- lést jelölő Árpád-kori Debrechen, Debruchun formákat — amelyek Debrecen ~ Debröcön ejtésre mu- tatnak — Debrecen címszó alá iktattuk be. Más oldalról viszont azt is láthatjuk, hogy például Hurusou típusú adatok előfordulnak egy Bars és egy Borsod vármegyében lévő település adatsorában is, s noha ezek feltételezhető korabeli ejtésmódja, továbbá nagy valószínűséggel etimológiai eredete is azonos, mégis más-más címszó alá kerülnek, mivel az egyik település nevének ma Hrussó, a másiknak pedig Horsó folytatása van.
A szótár szerkesztési alapelvének megfelelően a mai sztenderd alakok közül természetesen csakis a régi adataiknak morfológiai szempontból teljesen megfelelő formák állhatnak címszóként a szócikkek élén.
A mai Felsőnyárádra vonatkozó Narad ennek megfelelően a Nyárád alá kerül, a Narag formákat vi- szont — mivel ezek a -d képzővel szemben a -gy képző alkalmazását mutatják — Nyárágy alatt szere- peltetjük. Az Abaúj megyei Boldogkő várának és településének Árpád-kori Boldvakő típusú adatait csakis ez utóbbi címszó alá sorolhatjuk, mivel az előtag a régebbi változatban a Boldva folyónévvel azonos.
A mikrotoponimák címszavainak megállapításában nem követhettük minden részletében a fenti szten- derdizációs eljárást, mivel e szűk névhasználói csoportok által ismert névfajták esetében a sztenderd fogalma is másképpen értelmezhető. A fent említett Hrussó – Horsó típusú makronevek hangtani kü- lönbsége a sztenderdnek is eleme (mivel e nevek más-más helyet jelölnek), ám ez egy Gyékényes – Gyékényös típusú határrésznévről nem mondható el, még akkor sem, ha különböző a denotátumuk:
sztenderd nyelvi formájuk azonos módon Gyékényes alakban rögzíthető. A morfológiailag nem szeg- mentálható mikrotoponimák esetében — ha létezik mai névfolytatásuk — a sztenderdizálást a ma hasz- nálatban lévő forma alapján végezzük el: a Beztrech adattal szereplő Árva vármegyei vízfolyás Biszterec címszó alá kerül, mivel ma ez a neve, a Borsod megyei Lukow hegy ugyanilyen okok miatt Lyukó címszó alatt szerepel a szótárban. A közszói lexémákból álló mikronevek sztenderd alakját az alkotórészek köznyelvi formáinak megfelelően határozzuk meg: a Simarakathyaia adatot a Sima rekety- tyéje, a gyamege formát pedig a Dió-megye címszó alá soroljuk be. Így járunk el értelemszerűen a mai nyelvből nem azonosítható, kihalt névformák esetében is, akár mikro-, akár makrotoponimáról legyen is szó. A sztenderdizálással ilyen esetekben együtt járó hangtani modernizálás azonban számos problémát
is fölvet. A modernizálást az azonosítható közszókat tartalmazó településnevek esetében nem lehet me- chanikusan elvégezni, hiszen például egy Irug-féle folytatás nélküli középkori adat — mint az üreg közszó helynévi megjelenése — mai Ireg, Üreg és Ürög neveinkkel egyaránt összekapcsolható. A cím- szót ilyenkor — más támasz híján — leginkább a gyakorisági szempontok alapján határoztuk meg.
A címszavak helyesírásában a mai helyesírási gyakorlatot követtük. Ennek megfelelően egybeírtuk a településneveket, a többi névfajta írásában pedig az akadémiai szabályozás (Fábián Pál–Földi Ervin–
Hőnyi Ede, A földrajzi nevek helyesírása. Budapest, 1998) szerint jártunk el.
2.2. A bizonytalanul megállapítható címszavak
A címszó megállapítása különösen az olyan nevek esetében nehéz feladat, amelyek nem adatolhatók a mai nyelvből vagy újabb kori forrásokból, és etimológiai szempontból nem áttetszőek, azaz közszói elemek nem azonosíthatók bennük. Ilyenkor gyakran arra kényszerültünk, hogy címszóként hangtani variánsokat vegyünk fel, amelyek megítélésünk szerint azonos valószínűséggel jelölhetik az adat(ok) által jelölt helyet.
Minthogy a szótár három és fél évszázadot fog át, ez idő alatt is végbemehetett egyes nevek morfoló- giai szerkezetének a megváltozása. Ez a szótári ábrázolásban különösen azokban az esetekben okoz problémát, amikor a helyesírás bizonytalanságai miatt a kétfajta szerkezet nem minden adatban külö- níthető el egymástól világosan. A Só-jó és a Hév-jó nevek morfológiai szerkezetének elhomályosulása révén létrejött Sajó, illetve Hejő adatai között számos nehezen megítélhető forma található, ezért a szócikk élén mindkét változatot feltüntettük Sajó ~ Só-jó, Hejő ~ Hév-jó formában. Hasonló bizonyta- lanság jelentkezik a morfológiai jelleg megítélésében akkor is, ha a név etimológiájával nem vagyunk minden részletet érintően tisztában, ilyen esetekben két változat címszóvá emelése jelezheti álláspon- tunk nyitottságát: Ete(j).
A bizonytalanul megállapítható címszavakat vagy ~ jellel kapcsoltuk össze: Ábrány ~ Ábrahám, Balata ~ Baláta, Gyantaj ~ Gyanté, Ilsva ~ Jolsava, Jánosd ~ Ivánosd, Velcsica ~ Vulcsica, vagy zárójelezést használtunk a változatok kifejezésére: Begé(c)s, Be(z)sen(y), Mercse(j). Lexémányi név- elemet akkor tettünk a vagylagosságot kifejező zárójelek közé, ha bizonytalanok voltunk a névhez tar- tozásának kérdésében: Dabogyel-(hegy), Miska (szigete), Csépán(falva). Címszó után tett kérdőjelet alkalmazunk akkor, ha a név bizonytalan módon rekonstruálható: Arkiszló ?, Rusaszó ?, Farkas- ügy ?, Föveny-tő út ?. A kérdőjel az egyes névelemek után is állhat: Bodza ? -szeg, Pe(s)zje ? -malá- ka, Sarok ? tölgyfa. Azokat az alakokat, amelyek címszóalakjának a megállapításában teljesen bizony- talanok voltunk, kerek zárójelbe tett betűhív formában emeltük címszóvá: (Borcek), (Chopchel), (Sco- much osofa).
2.3. A latin nyelvű nevek címszavai
A forrásokban gyakran szerepelnek latin formában megadott névadatok is, amelyek többnyire fordítá- sok (Nova Villa, Novum Castrum, Rivulus abbatis) vagy latinosító végződéssel ellátott formák (Abawyuariensi, Bystricensis, Pechvaradiensis). Ezek mögött a jellegzetesen írásbeli nevek mögött többnyire vulgáris nyelvi formák húzódnak, ezért szótárunkban a magyar adatokkal együtt, egy címszó alá sorolva adjuk meg őket. Ha a korból vulgáris és latin nyelvű előfordulások egyaránt adatolhatók, akkor a szócikk második részében | jellel elválasztva Lat. rövidítés után közöljük a megfelelő formákat.
Nagy számú latin nyelvű adat esetén a különböző típusú névváltozatokat — magyar nyelvtörténeti érté- küknek megfelelően — ¦ jellel elválasztva csoportosítottuk (például Abaújvár szócikkében: Lat.
+1153/261/417: Abawyuariensi, +1262/[XIV.]: Aba Wywariensis, 1332: Abawywariensi ¦ [1242]/702:
Novocastro Albe, 1251: Castro Novo Abe). Az adatközlésben a különböző grammatikai eseteket képvi- selő alakokat változatlan formában adjuk közre. Ugyanígy a szócikkek második felében elkülönítve adtuk meg a görög, arab, német, szláv, olasz nyelvű forrásokban lejegyzett magyar neveket is, a megfe- lelő nyelvre utaló rövidítést követően.
Szótárunkban számos olyan név található, amelynek az általunk dokumentált 1350 előtti időszakban magyar alakja nem szerepel a forrásokban, csakis latinul vagy részben latinra fordítva fordul elő. Az ilyen nevek címszavait magyarul [ ]-ben adjuk meg, jelezve, hogy a magyar formára utaló közvetlen adattal a szótár időhatárai között nem rendelkezünk: [Almamellék], [Fehéregyház], [Fekete-Körös].
Ha a név csak részben van lefordítva latinra, a megfelelő névrész kerül zárójelbe: [Alsó]gagy, Bar- lang-[hegy]. Az al ~ alsó, fel ~ felső formák képzős, illetve képző nélküli használata a latin előfordulás alapján nem állapítható meg, s ha a magyar adatok sem adnak ehhez kellő támogatást, a bizonytalansá- got az alábbi módon jelöltük: [Al(só)]oroszi, [Fel(ső)]szőlős. Ha többjelentésű szócikkben fordul elő a zárójellel megkülönböztetett címszó, értelemszerűen a jelentés száma kerül [ ]-be. Azoknak a helyek- nek a neveit, amelyeknek 1350 előttről csakis latin nyelvű adataik vannak, magyarul is adatoltuk, ha el- ső magyar nyelvű említésük a 15. század végéig előfordul a forrásokban. Bizonyos neveknél a magyar és a latin nyelvű használat nem minden formában különíthető el egyértelműen (Tisza, Dráva), ilyenkor a magyarnak is tekinthető alakot a magyar említések közé iktattuk be.
2.4. Az -i melléknévképzős formák
A helynevek, főképpen a településnevek olykor — elsősorban személyek megnevezésével összefüggés- ben — -i melléknévképzős formában fordulnak elő a forrásokban: nob-es Billey, Ladislaus dictus Deb- receny, Jac. de Lanchi, Marc. de v. Marcusy, Jac. f. And-e de Meray. Ezeket — a morfológiai eltérés ellenére — a megfelelő helynév címszava alatt tárgyaljuk, de bizonyos mértékig elkülönítve, a szócikk végén | ~i alcímszó alatt közölve és mindig a teljes szerkezetet megadva. Meg kell azonban jegyezni, hogy az -i melléknévképzős formák elkülönítése az -i helynévképzővel alakult nevektől nem mindig egyszerű feladat, főleg ha a helynévnek -i helynévképzős és képző nélküli változata is előfordul a régi- ségben.
3. A lokalizálás
A nevek azonosítását az általuk jelölt hely leírásával végezzük el, amely valójában a helynévi denotatív jelentés megadásának tekinthető. E leírások a címszó (vagy az azt helyettesítő sorszám) után állnak aposztrófok közé foglalva: Tépe ’település Bihar vm. ÉNy-i részén Derecskétől D-re’, Aranyos pata- ka ’Abaúj vm. D-i részén Szántó határában említett patak, a Szerencs-patak mellékvize’, Bresztova rétje ’Árva vm.-ben Kubin határában említett rét’, Mocsaj ’település Borsod vm.-ben, Ónod, Muhi és Kaza településekkel együtt említik’. A lokalizálást célzó meghatározások a lehető legkevesebb infor- mációt tartalmazzák, csupán annyit, amennyi a név azonosításához feltétlenül szükséges. Településne- vek esetében ez a vármegye megadásán túl égtájhoz, nagyobb folyóvízhez vagy jelentősebb település- hez való viszonyítással történik. Vízneveknél az e névfajtánál szokásos vízrendszerbeli elhelyezést igyekeztünk megadni, a mikrotoponimákat a megfelelő településnevek megjelölésével lokalizáltuk. A meghatározások ennek megfelelően típusszerűek, bennük csakis korabeli névformákat használtunk. Bi- zonytalanul lokalizálható neveknél többnyire a forrásbeli említés helyzetét tekintettük támpontnak.
Az oklevelekben előforduló köznevek esetében egyszerűsített lokalizálást végzünk: a forrás évszámát követően zárójelben feltüntettük a vármegyének és a településnek a nevét, amelynek a határában az adott köznév említve van: tölgyfa 1251 (Bocsárd, Abaúj vm.), árpávalérő-körtvély 1329/394 (Dobo- ka, Baranya vm.).
A tulajdonnevek és a közszók elkülönítése a források említéseiben nem mindig egyszerű feladat. E ne- hézségek főleg a földrajzi köznévi elemek kapcsán merülnek fel, amelyek állhatnak egyértelműen tu- lajdonnévként: Ér ’Szatmár vm.-ben eredő, Bihar vm.-ben Pocsajnál jobbról a Berettyóba ömlő vízfo- lyás’ és köznévként is: ad 1 Berch, in qd. berch, in eodem Patak stb. Számos esetben azonban nem lehet biztosan eldönteni, hogy az adat tulajdonnévi vagy közszói értékben szerepel-e: in quodam monte Berch dicto, per fl-m potok vocatum stb. Az ilyen bizonytalanul megítélhető státusú említéseket a tu-
lajdonnévi említéseknek megfelelően, tehát szöveges lokalizálással vettük fel a szótárba, jóllehet ezek között is minden bizonnyal nem egy közszói értékű elem rejlik.
4. Az adatközlő rész
Az egyes szótári egységek adatközlő részei az alábbi információkat tartalmazzák: az adat keletkezési éve, betűhív formája és forráshelye. Ha a név mellett a hely fajtáját latinul megjelölő szó is szerepel az oklevélben, azt is közöljük. A romlott alakokat néhol javítjuk.
Az egyes névelőfordulásokat nem a szokásos formában, az év – adat – forrás egységek időrendi egy- másutánjában mechanikusan felsorolva adjuk meg, hanem az írásváltozatok szerint rendezve. Ezt a megoldást nem pusztán a helytakarékos volta miatt alkalmaztuk, hanem amiatt is, hogy az adatok bemu- tatása ily módon jóval áttekinthetőbbé válik. Minthogy egy-egy szócikkben csakis azonos morfológiai szerkezetű nevek szerepelnek, a helyesírási és a hangtörténeti jellegzetességek e megoldás révén egy- szerűbben értékelhetővé válnak. Bars vár, település és megye neve például 135 említésben fordul elő szótárunkban, ám ezt mindössze 21 írásváltozat képviseli, amelyeknek gyakoriságáról, időrendi viszo- nyairól a fenti tárgyalásmód következtében könnyen képet kaphatunk.
Az összevont adatközlés tehát az írásváltozatok szerint csoportosítva közli az adatokat, amelyek előtt a különböző említések évszámai állnak, emelkedő rendben. Az egyes írásváltozatok sorrendjét az első említések időrendje alapján határoztuk meg.
4.1. Az évszámok
A források keletkezési idejének jelölésében többnyire úgy jártunk el, ahogyan az erre vonatkozó jelö- lési rendszert Györffy György a történeti földrajzában alkalmazza.
E szerint a másolatban fennmaradt, átírt oklevelek keltezésében az eredeti és a másolati példány kelet- kezési évét / jellel választjuk el. Ha a másolat az eredetivel azonos évben készült, arra nem utalunk. A tartalmi átírást > jelzi. A sokszoros átiratban fennmaradt oklevelek keletkezési idejére legfeljebb három évszám feltüntetésével utalunk, ilyenkor a többszörös átírást // jellel jelezzük. Másolatoknál a / (illető- leg a // és a >) jel után az évszámból elhagyjuk az ezrest.
Az év nélküli oklevelek keletkezésének megállapítható ideje szögletes zárójelben áll: [1240], külön azonban nem utalunk a forrás év nélküli voltára. A körülbeli időmeghatározásra az időpont után álló k.
rövidítés utal, ha pedig csupán a keletkezés évszázada állapítható meg, azt római számmal jelöltük. A krónikák adatainak datálásában a másolati jel után az az év szerepel, amelyre az adat vonatkozik. Ezek időrendi besorolását azonban a forrás keletkezési idejének megfelelően végeztük el.
A hamis oklevél évszáma előtt + jel, a hamisságát tekintve gyakús okleveleké előtt pedig +? áll. A nem biztosan azonosítható oklevéladat évszáma előtt a bizonytalanságot * jelzi. A pápai udvarhoz kapcsoló- dó dokumentumokra az évszám után tett P., illetve PR. jelöléssel utalunk.
4.2. Az adatok
Mint azt már fent jeleztük, a nyelvi adatokat betűhív formában, az írásváltozatok alapján csoportosítva közöljük. Ha több írásváltozat egy oklevélen belül (és mindegyik forma csak ott) fordul elő, az évszá- mot követően ezek egymástól ~ jellel elválasztva állnak. Az olyan adatokat, amelyek között a forrás szövege jelzi a szinonimitást (alio nomine, vel stb. formában), együtt vesszük fel a szótárba, de csak a címszónak megfelelő alak áll dőlt betűs szedéssel. Az ilyen adatokat értelemszerűen kiemeltük az ösz- szevont közlési formából. Ha valamilyen szempontból más tekintetben fontosnak tartottuk a név szö- vegkörnyezetének a megadását, technikai szempontból olyankor is ugyanígy jártunk el.
Az adatok közlésében — ahogyan azt az előszóban kifejtettük — a jelzett időszakra vonatkozóan tel- jességre törekedtünk. Ettől csak akkor tekintettünk el, amikor — főleg világi vagy egyházi közigazga-
tási központok és nagy folyók megnevezései esetében — a latin nyelvű említések sokasága különösebb nyelvtörténeti haszon nélkül szaporította volna föl jelentősen az adatmennyiséget.
A forrásokban szereplő romlott alakokat [ƒ: ] formában javítjuk. Az ezzel kapcsolatos bizonytalansá- gunkat, kételyünket a javított alak után álló kérdőjellel jeleztük. A pápai tizedjegyzék gyakran nagy mértékben megbízhatatlan adatait azonban nem javítottuk.
Ha az adott hellyel közvetlenül kapcsolatban lévő, a név eredetét magyarázó személynévi vagy foglal- kozásra, etnikumra utaló adat áll rendelkezésre, azt is közöljük a szócikkben, de kurziválás nélkül.
Ugyanígy járunk el a templomcímet viselő településnevek esetében, ha a patrocíniumról a helységnév- nél korábbi adataink vannak.
Ha az oklevél szövegében olyan szó szerepel, amely a név által jelölt hely fajtáját jelöli meg, az adat mellett azt is feltüntettük. Ezt a többnyire latin nyelvű fajfogalmat (általában földrajzi köznevet) az adatot követően általában rövidített formában közöljük. A rövidítéseket külön jegyzék oldja fel, itt ad- juk meg ezek magyar jelentéseit is.
4.3. A forrásokra történő utalás
A nyelvi adatok összevont közlésformája maga után vonja a forrásokra való utalás hagyományos rend- szerének a megváltoztatását is. Szótárunkban Györffy György történeti földrajzának — a fentiekben ki- fejtett indokok alapján — megkülönböztetett szerepet biztosítottunk. Mivel Györffy az általa felhasz- nált források adatait az eredetivel való összevetést követően közli, és ha szükséges, korrigálja is, adatait
— másokhoz hasonlóan — megalapozott bizalommal vettük át. Ezért a tőle való adatok esetében hivat- kozásként csak a történeti földrajzra való utalás szerepel. Nem egy esetben Györffy adatait továbbiak- kal nem is tudtuk bővíteni: ilyenkor az adatok felsorolása után egyetlen forrásutalásként az ő művére hivatkozunk. A forrásközlés e módszerét tovább egyszerűsíti, hogy a Györffytől átvett adatok — a tör- téneti földrajz szerkezetéből adódóan — munkájában többnyire egy helyen találhatók.
Ha e forráshoz képest többletadatokat is közlünk a szócikkben, azt alapvetően kétféle módon tesszük meg. Ha a Györffynél is előforduló írásváltozatban szerepel a további adat, úgy a forrás évét beiktatjuk a megfelelő betűhív forma elé, és az évszám után zárójelben közöljük az adat forrását. Ha az idézett forrásban olyan írásváltozatú adat fordul elő, amely Györffynél nem szerepel, beiktatjuk az előfordulás évének megfelelő helyre, ami — a feldolgozás jellegéből adódóan — igen gyakran későbbi Györffy adatainál.
Gút ’település Bereg vm.-ben Munkácstól DNy-ra’ 1312, 1328, 1334 (ComBer. 56, A. 3: 88), 1337 (A. 3: 375), 1340 (Kállay 1: 579), 1344 (Kállay 1: 781), 1349 (Z. 2: 395, 399): Guth, p. (Gy. 1: 540), 1343:
Gwth (Károlyi 1: 154), 1344: Gutha (Kállay 1: 781), 1348: Gut (Com- Ber. 56, Z. 2: 343–50). L. Soprongútja.
Ha a beiktatott többletadatok eltérő írásváltozatként megtörik a Györffytől átvett adatok sorát, a Györ- ffyre való hivatkozást a más forrásból bekerülő adat elé is kitesszük.
Jánosd ~ Ivánosd ’település Bihar vm. D-i részén Szalontától ÉK-re’
1203/342//477: Janosd, 1213/550, 1219/550: Ianust, v., [1291–94]:
Janusd, 1300>338, 1340 (J. 264): Iwanusd, p., 1332–7/PR.: Ivanusd, v.
~ Jouanusd ~ Iuansd (Gy. 1: 627), 1340: Juanusd (Mező, Patr. 192, AOklt. 24: 110, Ortvay, Egyh. 2: 569) | ~i 1332–7/PR.: Paul de v.
Iuanusi (Gy. 1: 627), 1338, 1344: Jwanusd, p. (EH. 516).
Az összevont adatközlés következtében nem mindig tudtuk megoldani azt, hogy minden adatnál közvet- lenül utaljunk a forráshelyre, olykor több adatra több forráshely is együtt utal.
Egres pataka ’Abaúj vm.-ben Bocsárd és Enyicke határában említett patak, határfolyás Eszebocsárd és Péterbocsárd között’ 1249, 1251, 1267/
272: Egruspotoka, fl., riv. (Gy. 1: 39, 69, 78). L. Bocsárd pataka.
A fenti példa azt mutatja, hogy a szótár használója a három forráshelyről való Egruspotoka adatot Györffy munkájában a megjelölt három helyen találja meg, ám az, hogy melyiket hol, a szócikkből nem derül ki. Úgy gondoljuk, ha munkánk használója szükségét látja az adatok visszakeresésének, ezt így is viszonylag könnyen megteheti. Eljárásunk megítélésünk szerint annyi hátránnyal semmiképpen nem jár, mint amennyi előnyt jelent az adatok csoportosítva történő bemutatása szempontjából.
5. Az utalások
5.1. A szócikkekben alkalmazott utalások
A szótárban az azonos morfológiai szerkezetet mutató adatok kerülnek közös szócikkbe. Ha tehát egy- egy helynek többféle megnevezése is előfordul a forrásokban, e nevek (alakváltozatok, illetve szinoni- mák) különböző szócikkekbe vannak besorolva. A közöttük lévő összefüggésekre utalásokkal hívjuk fel a figyelmet. E megfelelésekre részben szöveges formában utalunk, de a kölcsönös utalórendszert igye- keztünk minél gazdaságosabban kialakítani. A többféle néven is szereplő helyek összes megnevezését általában csak egyetlen, központi szócikkben soroljuk fel, a többi névnél csupán egyszerűsített utalást használunk: az azonos helyet jelölő változatok esetében a szócikk végén álló Lásd (L.) utalóelemet al- kalmazzuk.
Gyõr 1. ’vár, település és monostor Borsod vm. középső részén a Szin- va mellett’ [1200 k.]/896-ra: Geuru, castr. (Gy. 1: 774), 1254 (Hanvay 2), 1313 (Szendrei 3: 31), 1339 (Cs. 1: 170), 1348 (Mező, Patr. 208, A.
5: 168): Geur, v., 1303/352//450, 1304, 1313/339, 1315/339, 1327>
354, 1328>520 k., 1329/447, 1332–5/PR., 1333/339, 1341 (Szendrei 3:
45), 1341/347//714 (MiskOkl. 34), 1343 (A. 4: 299): Gewr, p., t., v., +?1311: Jeur, v. ~ Jevr, v., 1313: Geür, v. (Szendrei 3: 31), 1317/318, 1318, 1332–5/PR., 1333/339 (BorsOkl. 158), 1332–5/PR.: Geor ~ Jur (Gy. 1: 774), 1332: Geőr (Szendrei 3: 39). Diós- és Nagygyőr, illetve Újvár (2.) néven is említik.
Diósgyõr ’vár, település és monostor Borsod vm. középső részén a Szinva mellett’ 1304: Gyous Geur, v., 1315/339: Gyovs Gewr, v., 1340/
341>349: Dyosgeur, castr. (Gy. 1: 774), 1350: Gyosgewr (Bor., Borsod 60). L. Győr (1.).
Nagygyõr ’település Borsod vm. középső részén a Szinva mellett’ 1248/
326: Noggeurh, t., 1261/271: Noggeur, t. (Gy. 1: 774). L. Győr (1.).
Újvár 2. ’vár Borsod vm. középső részén a Szinva patak mellett’ 1319:
Wyuar, castr. (Gy. 1: 774). L. Győr (1.).
Ugyancsak a Lásd utaló formát használjuk a faluosztódás nyomán létrejött településnevek (Gönyű: Al- és Felgönyű), valamint az összefoglaló értelmű megjelölések (Tömpös: Kéttömpös) esetében. Mind- két helyen egyszerűen csak L. utalás szerepel továbbá akkor is, ha az adatközlő részben a szinonímia egyértelműen jelezve van.
Arca ’település Borsod vm. K-i határán Boldvától ÉK-re’ 1222/550:
Harca, v., 1329/406: t. Archa al. nom. Leurenthfelde (Gy. 1: 752). L.
Lőrincfölde.
Lõrincfölde ’település Borsod vm. K-i határán Boldvától ÉK-re’
1329/406: t. Archa al. nom. Leurenthfelde (Gy. 1: 752). L. Arca.
A nevek jelölte helyeknek a névben is kifejeződő kapcsolatára a Vesd össze (Vö.) formával utalunk.
Ezek az összefüggések többnyire arra figyelmeztetnek, hogy egy-egy helynek a neve egy vele térbeli kapcsolatban álló hely megnevezéseként vagy nevének részeként is szerepel: ez elsősorban folyóvizek és mellette települt helységek vagy települések és oda vezető utak stb. esetében fennálló névvonatkozta- tást jelent. Az utalást abban az esetben is alkalmazzuk, ha a különböző helyeket jelölő nevek azonos szócikkben állnak, mivel ily módon a véletlen névegyezések és a szerves névkapcsolatok elkülöníthető- vé válnak.
Almás I. 1. ’a Dráva bal oldali mellékvize, egy részen határfolyás Ba- ranya vm. Ny-i szélén’ 1009/+205–35//404: usque ad aquam Almas (DHA. 58, Gy. 1: 247, 270). L. Alma (I.1.). 2. ’Bihar vm. DK-i részén eredő, Kolozs és Doboka vm.-n átfolyó patak, a Szamos mellékvize’
[1200 k.]/896 u.-ra, 1341: Almas, fl. (Gy. 1: 569, 593, A. 4: 146, Kniezsa, ErdVízn. 15). Vö. Almás (II.3.). II. 1. ’település Baranya vm.
ÉNy-i részén az Alma folyó mellett’ [1093–95]: Almas, pr. (DHA. 300).
L. Alma (II.1.). 2. ’település Baranya vm. középső részén Kémestől É- ra’ 1338: Almas (Gy. 1: 270). 3. ’település és monostor Bihar vm. DK-i részén az Almás patak mellett’ 1234 k./XV., 1238 P./PR., 1249, 1295, 1298 (EH. 43, Entz 1994: 131), 1332–7/PR., 1341 (Cs. 5: 302, Szabó, Kszeg. 310): Almas, t., v., 1294/458, 1320: Almask (Gy. 1: 593). Al- másmonostora néven is említik. Vö. Almás (I.2.). 4. ’település Bihar vm. ÉK-i részén Szentjogtól D-re’ [1291–94]: Alumas, v. (Gy. 1: 593).
5.2. Az utaló címszavak
A változatokban megadott, bizonytalanul megállapítható címszavak közül a második helyen állót utaló címszóként is megadjuk. Ettől csak akkor tekintünk el, ha az utalószó a fő címszó közvetlen szomszéd- ságába kerülne.
5.3. A közszói névelemekre történő utalások
A helynevek és a helymegjelölő kifejezések számos közszói elemet is tartalmaznak. Ebből adódóan a helynévgyűjtemények a nyelv közszói elemkészletének adatolásában is fontos szerepet játszanak. Azt a szempontot szem előtt tartva, hogy a Korai magyar helynévszótár-ban közzétett nyelvi anyagot az álta- lános szókincstörténetben is minél hatékonyabban hasznosítani lehessen, a szótárban egy a nevekben fellelhető közszói elemekre utaló rendszert is kialakítottunk. Ezeket az utalásokat tipográfiai szempont- ból is elkülönítettük a többi hivatkozási formától: ezt a célt dőlt félkövér betűvel szedett részek szolgálják.
A közszói névelemekre történő utalásoknak két formáját alkalmazzuk. Ha egy közszó a szótárban eleve szerepel — akár vele megegyező alakú helynévként, akár köznévként —, akkor a megfelelő szócikk végén a névelemként való előfordulásra – Ne. jelzéssel bevezetve utalunk. Ezt követően állnak a szó- tárnak azok a címszavai, amelyekben a kérdéses köznévi elem előfordul. Hogy az áttekintést még in- kább megkönnyítsük, minden esetben megadjuk az első előfordulás adatát is. Mivel e helyütt nem első- sorban a nevekre, hanem sokkal inkább a bennük előforduló szavakra vagyunk tekintettel, minden szócikkből csupán egyetlen adatot idézünk, még akkor is, ha az adott szótári egységben több hely meg- nevezéseit tárgyaljuk is együtt.
Bánya 1. ’Abaúj vm.-ben Tőkés hatrában említett hely’ 1324/377:
Bana, 1330: Banya (Gy. 1: 152). Kn. 1332 (Hilyó, Abaúj vm.): usus mynere, quod vulgo Bana dicitur (Gy. 1: 91) ¦ 1325 (Kubin, Árva vm.):
ad Banya lapidum molarium scil. montanam Domen (Gy. 1: 197). – Ne. Doboka-kőbánya nagyút +1015/+158//403/PR.: Dobrochachu- bananogut, Kremnicbánya 1328: Cremnychbana, Sevnicbánya 1340:
Schebnich-Banya, Telekbánya 1341: Telukbanya.
Azokra a közszókra, amelyek önálló szócikkben nem fordulnak elő a szótárban, dőlt félkövér betűvel szedett utaló címszóval hívjuk fel a figyelmet, amely után a fentieknek megfelelően következnek a hi- vatkozott szócikkek címszavai.
bokor – csipkebokor 1246/348/408: chipkebokor, dióbokor 1276:
gyabukur, fűzbokor 1329/447: fyzbukwr, gyümölcsénybokor 1276: dy- mulchynbukur, harasztbokor 1332: Harastbukur, Nagy-tó-rekettyebo- kor 1349: Nogthourekethyebukur, rekettyebokor 1258: requetiarbukur, Szilbokor 1329/476: Zylbukur.
Ha egy név első lexikális elemeként olyan közszó szerepel, amely csakis a kérdéses névben fordul elő, nem alkalmazunk utalást: az ásvány szó például szótárunkban egyedül az Ásvány-tó névben található meg, ezért utalószóként nem szerepeltetjük, hiszen a szótár használója enélkül is könnyen megtalálja a kérdéses nyelvi elemet.
Közszói utalást akkor is alkalmazunk, ha az adott szó esetleg feltehetően személynévi áttétellel szerepel helynévként vagy annak részeként.
A közszói utalások közé felvettük a cím- vagy utalószóként álló szóból képzett származékokat is. Az egyes képzős formákat a képzők szerint csoportosítva mutatjuk be. Elkülönítve állnak a birtokviszony jelölt formái is.
éger 1255 (Csány, Abaúj vm.): egur, a. (Gy. 1: 75), +1262/XIV.
(Koksó, Abaúj vm.): egur, a. (Gy. 1: 114) ¦ 1274 (Zseliz, Bars vm.):
egur, a. (Gy. 1: 488). – Ne. Eger [1067 k.]/267: Egur, égerfa 1256:
egerfa, Éger-kút +1326/[1400 k.]: Egerkuth, Egerszeg 1330/477:
Eg[ersc]eg, Eger vize 1317: Eguruize ¦ ~e: Tamás égere 1270: Tha- masegre ¦ -gy: Egregy [+1235]/350/404: Egregh ¦ -s: Egres 1075/+124/
+217: Egres, Egres pataka 1249: Egruspotoka, Kisegres *1329>372:
Kysegres ¦ -sd: Egresd 1330: Egresd.
Utaló címszavak mutatnak a helynevek személynévi elemeire is: István – Ern(y)fiaistvánpályija, Szentistván. Ilyen esetekben azonban az első előfordulásoknak az utalásbeli kiemelésétől eltekintet- tünk. Hasonlóan jártunk el az összetett neveknek azokkal a helynévi részeivel is, amelyek önállóan nem fordulnak elő szótárunkban: Gorzsa – Bodgorzsája, Szortud – Botszortudja.
6. A mutatók
6.1. Név- és szóalakmutató
A szótárhoz a benne szereplő névadatokat tartalmazó betűhív mutatót is készítettünk. Ennek azért látjuk szükségét, hogy bárki egy más forrásból vett, de a szótár feldolgozási körébe eső adatot könnyen meg tudjon találni e munkában is. A betűhív mutatóban a megfelelő szócikk címszavával utalunk vissza, a kérdéses adat szócikken belüli helyzetére azonban nem mutatunk rá. Természetesen az is előfordul, hogy egy-egy betűhív forma több szócikkben is szerepel: ilyenkor az utalás ennek megfelelően történik.
6.2. Névvégmutató
A Korai magyar helynévszótár betűhív adatait a nevek vége szerint is betűrendbe szedtük. Ez a mutató segítséget adhat a nevek alakszerkezeti vizsgálatához, főleg a képzők tanulmányozásához, valamint fo- nológiai szerkezeti elemzéséhez. A névvégmutatóban csupán magukat a névadatokat soroljuk fel, de ezek a betűhív mutató segítségével könnyen visszakereshetők a szótári részben.
Latin nyelvű értelmezések
a. arbor fa
alpes alpes magas hegy, havasok
alv. alveus vízmeder; folyó, patak ang. angulus szöglet, zug
aqua aqua víz; tó, folyó
C. comitatus vármegye
camp. campus mező, legelő, síkság
caput caput fő, forrás
castr. castrum vár
civ. civitas város
claus. clausura rekesztés, gát
coll. collis domb, halom
collic. colliculum kis domb conv. conventus káptalan
cu. curia ház
distr. districtus kerület, vidék dum. dumus bokor, bozót; cserjés
eccl. ecclesia templom
episc. episcopatus püspökség
fen. fenetum kaszáló
fl. fluvius folyam, folyó, patak, ér flum. flumen folyam, folyó
fons fons forrás, kút; patak, folyó
forum forum vásár(tér)
foss. fossatum árok, meder; sánc
fov. fovea verem, gödör
fruc. fructus bokor; gyümölcsöskert frut. frutex bokor, cserje
ins. insula sziget
lac. lacus tó, halastó
lap. lapis kő
lig. lignum fa(-)
lit. litus part
loc. locus hely
lut. lutus sár
m. meta határ
mo. mons hegy(ség), szikla
mol. molendinum malom mon. monasterium monostor
mont. montana bánya
montic. monticulus (kis) hegy
myn. mynere bánya
nem. nemus berek, erdő, liget nemusc. nemusculum kis liget
nov. novalis szántóföld, ugar
opp. oppidum város
ort. ortus kert
p. possessio birtok
palus palus mocsár, tó
pisc. piscina halastó, halászó hely pisca. piscatio halastó, halászó hely piscar. piscarius halászó hely piscat. piscatura halászó hely
plat. platea út, utca
pons pons híd
port. portus rév, kikötő; hágó pr. praedium majorság, puszta
prat. pratum rét
promo. promontorium előhegy, hegynyúlvány
prov. provincia vármegye
put. puteus kút, forrás; gödör
rip. rippa (folyó)part
riv. rivulus patakocska
rivus rivus patak, vízárok
rub. rubetum cserjés
rus rus mező, szántóföld
s. silva erdő
sab. sabulum homok
sal. salix fűzfa
saltus saltus hegyi legelő; erdős hegy
sess. sessio telek
stag. stagnum mocsár, állóvíz, tó
str. strata út
t. terra föld, birtok
terr. territorium terület torr. torrens hegyi patak
v. villa falu
vall. vallis völgy
via via (ország)út
vicus vicus utca
vin. vinea szőlőhegy, szőlőskert viva. vivarium vadaskert, halastó Egyéb rövidítések
abb. abbas acc. accusativus Alb. Albertus Alex. Alexander al. nom. alio nomine And. Andreas B. Beatus, Beata Barth. Bartholomeus Ben. Benedictus Blas. Blasius B. V. Beata Virgo
c. comes
cd. cuiusdam, cuidam Chron. Chronicon de gen. de genere
D dél
Dem. Demetrius Dion. Dionysius DK délkelet DNy délnyugat Dom. Dominicus
e. előtt
É észak
Egid. Egidius
ÉK északkelet Em. Emericus ÉNy északnyugat évk. évkönyv
f. filius
f-a filia Fab. Fabianus Geo. Georgius Gör. görög Jac. Iacobus
Jo. Ioannes, Iohannes stb.
k. körül
K kelet
Kar. Karolus
Kn. köznév
L. Lásd!
Lad. Ladislaus Lat. latin Laur. Laurentius Leust. Leustachius Mart. Martinus Maur. Mauritius mg. magister Mich. Michael
Ne. névelem
Ném. német
Nic., Nyc.Nicolaus ~ Nycolaus nob. nobilis
Ny nyugat
Ol. olasz
OOSS. Omnium Sanctorum P. pápai oklevél Paul. Paulus Pet. Petrus
PR. pápai registrumkönyv prist. pristaldus
qd. quidam, quedam stb.
S. Sanctus, Sancta stb.
sac. sacerdos Sal. Salomon Seb. Sebastianus St. Stephanus Szl. szláv
u. után
Val. Valentinus vm. vármegye Vö. Vesd össze!
vulg. vulgariter
~ alakváltozatok jelölésére
ƒ: névadat után: romlott alak javítása
? címszóban: bizonytalanul rekonstruálható alak
( ) címszóban: címszóvá emelt kikövetkeztethetetlen, betűhív alak
[ ] címszóban: csak latin formában adatolható, kikövetkeztetett magyar névalak(rész) évszámmal: év nélküli oklevél keletkezésének megállapítható ideje
* évszám előtt: az oklevél adatának a címszóhoz kötése bizonytalan
/ évszámok között: a jel után közölt évből való másolatban fennmaradt oklevél // évszámok között: többszörös másolatban fennmaradt oklevél
+ évszám előtt: hamis oklevél
+? évszám előtt: vélhetően hamis oklevél
> évszámok között: tartalmi átírással keletkezett oklevél
A. = Anjoukori okmánytár I–VI. Szerk. NAGY IMRE. Bp., 1878–1891. VII. Szerk. TASNÁDI NAGY GYU-
LA. Bp., 1920.
Abaffy = Az Abaffy család levéltára 1247–1515. Ila Bálint kézirata alapján szerk. BORSA IVÁN. Bp., 1993.
Adatok = KRISTÓ GYULA–MAKK FERENC–SZEGFŰ LÁSZLÓ, Adatok „korai” helyneveink ismeretéhez.
Acta Historica XLIV. Szeged, 1973.
AOklt. = Anjou-kori oklevéltár. Szerk. KRISTÓ GYULA. Bp.–Szeged, 1990–.
Árvay = ÁRVAY JÓZSEF, A barcasági Hétfalu helynevei. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1943.
ÁÚO. = Árpádkori új okmánytár I–XII. Közzé teszi WENZEL GUSZTÁV. Pest (később Bp.), 1860–1874.
Balassa = A Balassa-család levéltára. 1193–1526. Fekete Nagy Antal kézirata alapján szerk. BORSA
IVÁN. Az Országos Levéltár Kiadványai 2. Forráskiadványok 18. Bp., 1990.
Balogh, Varad. = BALOGH JOLÁN, Varadinum. Várad vára. Bp., 1982.
Bánffy = Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczy Bánffy család történetéhez I–II. Szerk. VARJÚ
ELEMÉR–IVÁNYI BÉLA. Bp., 1908–1928.
Benkő, BMN. = BENKŐ LORÁND, Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevek- ről. Bp., 2003.
Benkő, NT. = BENKŐ LORÁND, Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Bp., 1998.
Benkő, ÓmNyT. = BENKŐ LORÁND, Az ómagyar nyelv tanúságtétele. Perújítás Dél-Erdély korai Ár- pád-kori történetéről. Bp., 2002.
Bíró, Kladány = BÍRÓ FERENC, Körösladány helynevei. Körösladányi Hely- és Népismereti Dolgozatok 1. Eger, 1999.
Blazovich = BLAZOVICH LÁSZLÓ, A Körös-Tisza-Maros köz középkori településrendje. Békéscsaba–
Szeged, 1985.
BMFN. = Baranya megye földrajzi nevei I–II. Szerk. PESTI JÁNOS. Pécs, 1982–1983.
Borovszky, Borsod = BOROVSZKY SAMU, Borsod vármegye története a legrégibb időktől a jelenkorig I. Bp., 1909.
Borovszky, Csanád = BOROVSZKY SAMU, Csanád vármegye története 1715-ig I–II. Bp., 1896–1897.
BorsOkl. = SUGÁR ISTVÁN, Borsodi oklevelek a Heves Megyei Levéltárban. 1245–1521. Miskolc, 1980.
BpO. = Budapest történetének okleveles emlékei III/1. Szerk. KUMOROVITZ L. BERNÁT. Bp., 1963.
Bunyitai = BUNYITAI VINCE, A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig I–III. Nagyvárad, 1883–1884.
ComAbTorn. = NEHRING, KARL, Comitatus Abaujvariensis et Tornensis. Die historischen Ortsnamen von Ungarn. Band 7. München, 1977.
ComArv. = NEHRING, KARL, Comitatus Arvensis. Die historischen Ortsnamen von Ungarn. Band 5.
München, 1976.
ComBachBodr. = NEHRING, KARL, Comitatus Bachiensis et Bodrogiensis. Die historischen Ortsnamen von Ungarn. Band 2. München, 1974.
