Csanád vármegye nemzetiségi és gazdasági viszonyai a XVIII. században

43004

CSANÁDVÁRMEGYEI KÖNYVTÁR

SZERKESZTIK ÉS KIADJÁK:

DR. EPERJESSY KÁLMÁN ÉS ÁRVA JÁNOS.

36.

CSANÁD VÁRMEGYE

NEMZETISÉGI ÉS GAZDASÁGI VISZONYAI A XVIII. SZÁZADBAN

Í R T A :

BOHDANECZKY EDVIN

K Ö N Y V T Á R A

S Z E G E D

43004

CSANÁDVÁRMEGYEI KÖNYVTÁR.

SZERKESZTIK ÉS KIADJÁK:

D R . E P E R J E S S Y K Á L M Á N ÉS Á R V A J Á N O S .

CSANAD ^varmegye

NEMZETISÉGI ÉS GAZDASÁGI VISZONYAI A XVIII. SZAZADBAN ■

B O H D A N E C Z K Y E D V IN

Több mint negyven éve annak, hogy Borovszky Sam u:

Csanád vármegye története 1715-ig 2 k. (Budapest, 1897.) c.

rendkívül alapos munkájában megkapó módon ecsetelte ennek a hajdan virágzó vármegyének a török alatti lassú sorvadását.

A vármegye fölépülése, újra-benépesedése, a régi élet­

módhoz visszatérés, a XVIII. század munkája. Ezt kíséreljük megvilágítani dolgozatunk folyamán.

A század elején csak 1, majd 3, a század közepéig 4 helység (Makó, Battonya, Tornya, Földeák) tartozik a várme­

gyéhez, a többinek legnagyobb része elpusztult, kisebb része a határőrvidékhez csatoltatott. 1751-től a határőrvidék felosz­

latásától, — a helységek száma Csanád, Sajtény, Nagylakkal szaporodik; Csanád községből 1762-ben kiválik Apátfalva. A 60-as évek végén települt Palotával 9-re emelkedik a hely­

ségek száma, ami a század végéig változatlan is marad.

A dolgozat két nagy részre oszlik. Az első rész a vár­

megye nemzetiségi képét kísérli megadni, továbbá kimutatni az egymás mellett élő nemzetiségek életformáiban észrevehető különbségeket. A másodikban a gazdasági viszonyok alakulá­

sáról van szó. Itt főleg a következő kérdések nyomultak elő­

térbe. Milyen lett a táj képe a török nyomán? Mivé lett a magyar lakosság fejlett mezőgazdasága, állattenyésztése ? A változásnak megfelelőleg hogyan alakul az adózás? Mik a jövedelmi ágak ? Van-e különbség a magyarság és a nemze­

tiségek gazdasági életében a század elején? E kimondottan paraszt lakosság racionalizálta-e gazdasági életét a század folyamán ? E racionalizálás jelentett-e változást az egyes nem­

zetiségek életformáiban ? Beszélhetünk-e ezen a téren az egyik nemzetiségnek a másikra gyakorolt hatásáról?

Külön lesz szó adalékként Makóról (II. fej. 10. a) 10.

b) a lakosság önkormányzatáról, az önkormányzat adta gaz­

dasági tevékenységéről.

A jelen dolgozat korántsem ad befejezett egészet, hiszen a századforduló vármegyéjének képe még nagyon is külön­

bözik a maitól. Célja az volt, hogy a fejlődés irányvonalát adja m eg: a visszatérést azon életmódhoz, melynek elhagyá­

sára 150 év pusztítása kényszerítette a lakosságot; felhívni a figyelmet a nemzetiségeknek a magyarság életformáitól eltérő sajátosságaira, továbbá azon öntudatlan nevelő hatásra, amely­

ben a magyar föld évszázadok óta részesítette kisebbségeit.

Kutatásainkat szélesebb területekre (Országos levéltár;

külföldi levéltárak) szerettük volna kiterjeszteni, de több kö­

rülmény ebben megakadályozott, így kénytelenek voltunk előadásunkban főleg a helyi jellegű levéltári anyagra támasz­

kodni.

A vármegye lakosságának jelentékeny hányadát idegen ajkúak alkotják, akiknek nemzetiségi hovatartozandósága név­

elemzés segítségével nyert megállapítást.

A névelemzés.

A nevek csoportosításánál a nyelvi alak volt az irány­

adó. Ennek alapján próbáltunk következtetéseket levonni vise­

lőik nemzetiségi jellegére vonatkozólag. Előfordulnak olyan esetek, amikor a nyelvi alak és a tartalom között ellentmon­

dás van. Ezek a nevek a bizonytalanok csoportjába kerültek, íg y : 1. az olyan nemzetiségnevek, amelyeknek nyelvi alakja pontosan meghatározható, de a nyelvi alak nem felel meg a névben kifejezett nemzetiségnek: pl. oláh, román, rác. Ezek a nevek a névelemzésnél magyaroknak bizonyulnának, ha ellenben eredetükre megyünk vissza, azt kell látnunk, hogy legtöbbször nemzetiségükről kapták nevüket. Éppen ezért ezeket a neveket magyar helységben való első táblázatunk­

ban az idegenek, de a második táblázatunkban a bizonyta­

lanok, a harmadikban pedig a magyarok közé vettük. Ez utóbbi kettőt azonban csak akkor lehetett megtenni, ha erre a keresztnév elegendő biztosítékot ad. Az ilyen névalakok:

Oláh Tógyer, Argyelán Román, stb. az oláh nevek közé soro­

landók. A „Magyar“ név viselőit, amennyiben a keresztnév is magyar, a magyar nevek közé kellett venni, ellenkező esetben a bizonytalanok közé. Pl. Battonya 1771. évi össze­

írásában Magyar Száva, stb. (A helység ezidőben oláh, szerb többségű.)

2. Azon helységnévből képzett családneveket, ahol a névképzés nyelvT alakja nem felel meg a nevet adó helység nemzetiségének. Valószínű ugyanis, hogy az ilyen nevű egyén valamikor a nevet adó helységben lakott. Ha már most más nemzetiség közé került, származási helyéről kapott nevét a közösség által használatos nyelv szabályai szerint alakítot­

ták, illetve látták el képzőkkel. Amikor pl. magyar faluból oláhba történik az átköltözködés, a névképzés oláhul törté­

nik. Sajtényben Bátorán (Batár biharvármegyei magyar falu).

Az ilyen esetek Csanád vármegyében ritkán fordulnak elő.

Általános jelenség az, hogy az oláh, vagy szerb beköltözők nemzetiségüknek megfelelő falvakban helyezkednek el. Min­

denkor oláhnak vettük a következő helység, vagy vidéknév­

ből képzett családneveket: Nagylakon a három Moldován, a Szalacsán (Szelecsan oláh falu Aradban); Battonyán a Náde- sán, Moldován, a két Ternován (Ternova oláh falu Arad­

ban), a Pécskán (van oláh és magyar Pécska Aradban, s a jelen esetben nagy a valószínűség, hogy az előbbi a névadó).

Szerbnek vettük a Váradinetz; Tornyán a két Szrcsánszky (Szrcsán rác falu Aradban), oláhnak Csanádban a három Pan- kotán (Pankota oláh falu Aradban), a Gurbán (Gurba oláh falu Aradban), a Hegyesán (Hegyes oláh falu Biharban), stb.

családokat.1

3. Bizonytalanok közé kerültek az olyan közszavakból átvett családnevek, — amennyiben a keresztnév is bizonyí­

tékul szolgált erre — amelyek a vármegye területén élő kü­

lönböző nyelvű népek nyelvében ugyanazon hangalakban él­

nek, de csak akkor, ha a kérdéses nemzetiségek együtt él­

nek a szóbanforgó faluban. A keresztnév és a nemzetiségi többség miatt kerültek az oláhok közé Sajtényben a Kapitán (oláhul capitan), Katona (catana) családok; Csanádban a Ka­

tona ; Nagylakon a Subás (suba; itt a képzésmód ugyan ma­

gyar, de a keresztnév oláh volta és az oláh többség is az oláh nemzetiséget teszi valószínűvé), a Kapitán; Tornyán a Csizmás (oláhul cisma; e névnél ugyanaz a helyzet, mint az előzőnél). Az oláhok közé kerültek a Sajténybeli Kolibás, a

1 A fent említett helységek nemzetiségi jellegének megállapításánál: Vályi Nagy András: Magyarországnak leírása, 3. k. Buda, továbbá: Lexi­

con regni Hungáriáé Locorum populosorum anno 1773 officiose con- fectum. Budapesten 1920., c. munkákat használtam fel.

Tornyabeli Koliba családnevek. Magyarnak vettük a magyar kizárólagosságú Makón, Földeákon, Apátfalván élő — mivel a keresztnév is igazolta ezt — Katona, Kapitán, Csizmás, stb.

családokat. Ahol idegen keresztnévvel fordulnak elő, ott a bizonytalanok közé kerültek. A többi foglalkozásnév osztá­

lyozása (Szabó, Mészáros, Molnár, Varga, Kerekes, stb.) a nyelvi alaknak, az illető helység nemzetiségi jellegének megfelelően, valamint a keresztnévnek figyelembevételével történt.

4. Magyar lakosságú helységben a Papp családnév min­

den esetben a magyar neveket szaporította; a mellettük elő­

forduló keresztnév is mindig magyar. Oláh, vagy vegyes la­

kosságú helységben — abban az esetben, ha a keresztnév szerb, vagy oláh volt — az ilyen nevet a bizonytalanok közé soroltuk, de ha magyar keresztnévvel szerepel, magyarnak tekintettük. (Igen sokszor a Papp családnév oláh megfelelő­

jét — Popa — használják.)

5. Azokat a neveket, amelyeket a fenti csoportok egyi­

kébe sem lehetett besorolni, nyelvészeti elemzés alapján osztályoztuk.

A nevek elemzésénél kétségtelenül nagy szerep jutott a keresztneveknek. Ugyanis az egyik nemzetiség elhagyása és egy másikba való áttérés, vagyis a denazionalizálódás vár­

megyénkben elsősorban a keresztnévben jelentkezik. A csa­

ládnévben bekövetkezett változás a legritkább esetek közé tartozik. Másrészt a keresztnév csaknem biztos útmutatóul szolgálhat azon esetben, ha ugyanazon helyiségben, ugyan­

azon időben fordul elő — mondhatni megkülönböztetésül — oláh családnév mellett magyar, vagy oláh keresztnév és mel­

lettük, más családnevek mellett, ugyanezen keresztneveknek oláh, vagy magyar megfelelőik. Fel kell ugyanis tenni, hogy egy község összeírását ugyanazon ember végezte, amint ezt az összeírásokra hitelesítésül ráírt összeírók nevei is bizo­

nyítják, legyen az bármilyen nemzetiségű. (Csanád várme­

gyében csak magyarokról lehet szó.) Ezek a szóbanforgó ke­

resztnevet bemondás alapján úgy írták le, ahogyan hallották.

Már pedig, ha az összeíró ugyanazon névnek két változatát is feltüntette, akkor ennek a két változatnak meg is kellett lennie és akkor ezeknek a változatoknak a nemzetiségre is jellemzőnek kellett lenniök. Pl. Battonyán az úrbéri táblázat­

bán szerepel Pécskán Petru és Román P é te r ; K étegyházán Dimitru és Szabó Demeter, Kiselice Mihály és Radasán Mi- h a jla ; Csanádban Szilágyi Gavrilla és Papp Gábor, Argyelán Györgye és Morsován György, Magyar Nikula és Vorgucza Miklós, Koszta Gavrilla junior és Popon Gábor ju n io r; Tor­

nyán Papp Petru és Lázár P é te r ; Román Gyura és Deák György, Kornya Andria és Budaczik András, stb. Ez az állí­

tás nem ak ar szembehelyezkedni az általános felfogással, hogy t. i. a nevek nyelvi árnyalatai nem annyira a név vise­

lőjére, mint inkább az írott forrás elkészítőjére jellemzőek, de abban is kell bizonyos jelentőséget látnunk, hogy az ösz- szeíró egyszer P étert írt, m áskor Petrut, egyszer Demetert, másszor Dumitrut, egyszer Andrást, másszor Andriát, stb.

Ezekben a különbségtevésekben nem lehet tehát csak az ösz- szeírótól eredő sajátos vonásokat keresünk, hanem ezeket a valóságban is meglévő különbségeknek kell tekintenünk.

Vagyis a Román P éter nevében éppúgy a denacionalizálódás jeleit kell látnunk, mint a Papp Petru névben, a Morsován György névben éppúgy, mint Szilágyi Gavrilla nevében stb.

Hálás köszönetét mondok dr. Eperjessy K álm án egye­

temi c. ny. rk., főiskolai ta n ár úrnak az anyaggyűjtés és fel­

dolgozás során tapasztalt irányításáért és a dolgozat megje­

lenését biztosító segítségéért. Köszönettel tartozom dr. Sulica Szilárd egyetemi m. tan ár ú r Öméltóságának, a szegedi m.

kir. Ferenc-József Tudományegyetemi Könyvtár igazgatójá­

nak a névelemzés nehéz m unkájában való nagybecsű útm u­

tatásaiért ; továbbá dr. Csepregi Im re pápai prelátus ú r Ömél­

tóságának, aki készséggel bocsátotta rendelkezésem re a püs­

pöki irattárat, Á rva János vármegyei íőlevéltárnok és Grun- csity M ilán szerb görög-keleti lelkész uraknak kutatásaim során nyújtott hathatós tám ogatásukért.

k ia la k u lá s a .

1. A magyarság pusztulása, új elem ek m egjelenése.

másfélszázados török uralom pusztító hatása soha be nem gyógyuló sebet ejtett a magyarság testén ; egész földrajzi egységek m agyarságát irtotta ki, másutt elűzte, földönfutóvá tette a lakosságot. Ha az itt székelő basák gazdasági szempontoktól vezetve kímélték is a vidéket és lakosságát, az időnként megújuló török-tatár becsapások hosszabb-rövidebb időre tabula rasa-t csinálnak az egykor népes vármegyékből, am elyeknek lakossága jó, ha életét megmenthette. Futott, aki futhatott, a szomszédos erdő­

ségekbe, várakba. Ha ezek is elestek, a m enekülés tovább folytatódott. Eredeti lakóhelyükre sokszor vissza sem tértek ; letelepedtek azokban a helységekben, amelyek menekülésük alkalm ával befogadták őket. A visszatértek szemei elé keser­

ves látvány táru lt: hosszú évek m unkájának eredm énye el­

pusztítva, a földdel egyenlővé téve. Új honfoglalást kelteit kellett csinálniok, felvéve a harcot a kegyetlen természettel, amely ham ar gazzal nőtte be századok m unkájának teljesít­

ményét, kultúráját. Ez a sors jutott osztályrészül Csanád v ár­

megyének is.

A XVI. században elsősorban az 1529—1552. és az 1596.

hadjáratok alkalm ával mintegy 75, a XVII. században mint­

egy 40 és egyedül 1686-ban mintegy 20—25 helység lett puszta.

Az állandóan fogyó csekélyszámú m agyarság sokszor vissza­

tért, elkezdte a m unkát élőiről csak azért, hogy a következő évtizedek viharai évek m unkájának eredm ényeit megsemmi­

sítsék, a visszatértek sorait újból meghányadolják. A m agyar­

ság és pedig a magyar jobbágyság szívósságának csodálatos példái ezek. Makó pl. 1552,1596 és 1686-ban teljesen elpusz­

tult, a megm aradt kevés lakosság pedig mindig visszatért,

sőt nagy erőkifejtésekre is maradt elég ereje.1 Egy-egy ilyen nagyobb, pusztítás után mind több és több helység vált pusz­

tává. Azok pedig, amelyek később újra benépesültek, több évig lakatlanul állanak. A XVII. század végéig megmaradt vármegyére az 1686-os tatár betörés mér halálos csapást.

Makón a házakat felégették, a várost a földdel tették egyen­

lővé. A lakosság földalatti putrikban húzza meg magát.

1695-ben Lambion azt írja, hogy Makó nincs többé, lakatlan, csak este látni itt-ott pásztortüzet. Földeák hasonló sorsra jutott. A község most lesz kamarai birtok, mert tulajdonosai:

Toldi Mátyás, Szalay Ferenc, Sárkány Dénes, Szabó János a magyar jobbágysággal együtt eltűntek.2 A nagylaki uradalom pusztulását — bár ez a helység már a török hódoltság előtt befejezte történeti hivatását — szintén ez a tatár invázió okozta. Hasonló sorsra jutottak Apátfalva, Palota, Battonya.

Voltak helységek, amelyek elkerülték a török hatalom ezen utolsó fellobbanását, mint pl. Sajtény, Tornya, stb. A XVII.

század vége a vármegyét a sír szélén találta. A XV. század 120 helységéből 10—15 „ült“, 15—20.000 főnyi magyar lakos­

ságából aligha maradt 200—300-nál több; ezek is mindenük­

ből kiforgatva, puszta életüket mentették meg.

A magyar faj pusztulásával megnyílt az út azok előtt a népek előtt, amelyek az európai kultúra iránt sem vonzal­

mat, sem kötelezettséget nem érezve magukban, megegyeztek a hódító törökkel. A balkáni vlachok alacsonyabb, balkáni I gyökerű kultúrájuk folytán, a török uralom alatt nagyobb I

„vitalitást“ tanúsítottak, mint a magyarok. Megbarátkozva a i törökkel, sokszor zsoldjában, beülve a magyar falvak rom- 1 jaiba, folytatták állattenyésztő, nomadizáló életmódjukat. Egyik helyről a másikra vándoroltak hatalmas nyájaikkal, amíg a határ állataik számára ki nem merült. 1582-ben Szávafalván 5 szerb juhász 3805, Szentelten 4 juhász 5685, Szőlősön 6 juhász 973, Zomboron 3 juhász 1595 juh után fizeti az adót, stb.3 Ez a kezdeti kép a XVII. század folyamán csak állan­

dósul. A lakosság vagyonának legfontosabb rétegét az állat­

állomány alkotja. Ez pedig nem követel egyhelyben lakást, sőt az időnkinti továbbvándorlást teszi szükségessé, a vár­

__ _ %

1 Borovszky S.: Csanád vármegye története 1715-ig. 1-2. k. Bp. 1897. II. k.

2 Oltványi P.: Földeák község történelme. Makó 1883. 3. 1.

3 Borovszky: id. m. II. k. (541, 576. 582, 632 1.).

megyében ez a réteg állandóan kóborolt, vándorolt egyik helyről a másikra. A parasztnak elég volt, ha a legszüksé­

gesebb megtermett és adóját fizethette, mely az állattenyész­

téssel van szoros kapcsolatban (tized). Fű és makk volt bő­

ven ; minél több volt az állat, annál gazdagabb volt az egyén.

Ugyanez a kép érvényes a XVII. század második felé­

ben a vármegyében megjelenő vlach, oláh pásztor elemre.

A XVI. században Erdély nyugati hegyvonulatáig eljutott áramlat a XVII. század második felében eléri a vármegyét is.

Hatalmas juhnyájakkal vándorolnak ide-oda, éppúgy mint a rácság. A török után sok volt a puszta a vármegyében, amely­

nek nagyságát senki sem tudta, azokat senki sem mérte fel, hanem az egyik határtól a másikig húzódtak. Az oláhok el­

foglalva tartottak a földek javából annyit, amennyire szük­

ségük volt a legfontosabbak termelésére és amennyit a pász­

torkodásra elegendőnek tartottak. Nem gátolta őket „telek­

könyv“, „mérnöki lánc“ a birtokfoglalásban. Ez a két etni­

kum szállja meg az egész Délvidéket, így az ezen zónába tartozó vármegyét is, ahol szabadon élhettek cigánymódra sátraik alatt, halászat, vadászat, „lopás és tolvaj lásból“, sok­

szor a magyar végvidék kirablásából.4 A felszabadító háborúk pusztításai természetesen nem tettek különbséget a magyar, vagy a rác és oláh szálláshelyek között. Elsöprik ezeket is.

Az új telepesek tehát aligha lehettek az egy századdal ez­

előtt itt élők leszármazottai.

Hogy kerültek tehát ide a szerbek? A meginduló fel­

szabadító háborúk alatt a császári seregek fővezérei érint­

kezésbe jutottak a nagy török elnyomás alatt élő balkáni szerbekkel. Csatlakozásra szólították fel őket, ami meg is történt, de ennek fejében Magyarországba való betelepítésüket kérik. (1686—87.). Ez az első bevándorlás még nem érinti a vármegyét. Az igazi nagy bevándorlás 3 évvel később követ­

kezett be. 1690-ben, a kudarccal végződött balkáni expedíció eredményeként a császár Üszküböt, Nist, Belgrádot kénytelen feladni. Erre Csernovics Arsén pátriárka vezetésével a szerbek, a töröktől való félelmükben, mivel a császári seregek oldalán harcoltak, a visszavonuló csapatokkal Magyarországba jöttek.

Családfőik száma mintegy 37—40 000 lehetett, vagyis összesen kb. 200.000 lélek. Először az Alsó-Tisza vidékén állapodtak

4 Hóman-Szekfű: Magyar történet I—VII. k. 6. k. 30. 1.

meg, de mivel akkor még Nagyvárad, Temesvár török kézen volt, biztosabb területre kívánkoztak. így kerültek a Dunán­

túlra, ahol az 1690. ápr. 6. és 1690. aug. 21-én kelt, de a Balkánra, Dél-Szerbiára vonatkozó privilégiális levelek ren­

delkezései szerint akartak élni. „Ez pedig nem jelentett keve­

sebbet, mint a magyar államterület és szuverénitás megcson­

kítását, széttörését.“ Adózásra és különféle jobbágyszolgál­

tatásra nem hajlandók és ezért a vármegyékkel állandóak az összetűzések, Lipót 1691-ben kimondotta, hogy Balkánra vonatkozó privilégiumaik Magyarországon is kötelező érvé­

nyűek, vagyis tized, hadiadó, kvártély alól felmentette őket s a meghalt rác után az egyház is örökölt.* A Dunántúl civilizálódása merőben ellenkezett a nomadizáló rácság éle­

tével, lelki struktúrájával, kulturátlan, kihalt síkvidékre vá­

gyódtak. A haditanács 1694-ben a Duna-Tisza közét jelölte ki számukra lakóhelyül. így kerül a rácság privilégizált zárt szervezetben Bács, Bodrog, Csanád, Csongrád, Arad elpusztult vármegyékbe. Itteni viselkedésük mindenben meg­

egyezett a Dunántúlon tanúsítottál, s ’így természetes, hogy a vármegyékkel való összetűzések napirenden voltak. Az 1699. évi karlóczai béke elvágja a hazájukba való visszatérés lehetőségét.

2. A határőrvidék és lakosságának vándorlásai.

Egyesek szerint az állandó összetűzések indították a haditanácsot arra, hogy a rácok ügyeinek intézését kivette a magyar hatóságok kezéből és azt közvetlenül maga alá tar­

tozónak jelentette ki.6 Erdély határától a Maros-Tisza men­

* Egyetlen pillantás a magyar viszonyokra megmutatja, hogy azok keze­

lése a fentiekhez képest egyenesen rosszakaratú és hogy épp ez a bánásmód volt az, amelynek oroszlánszerep jutott a Wesselényitől Rákócziig terjedő Bécs ellenes mozgalmak előidézésében.

s U. o. 28—32. 1. Schwicker: Geschichte dér österreichischer Militar- grenze c. munkájában tisztán védelmi célzatúnak mondja. Ballagi A.: „A határőrvidék legújabb monographusa.“ Századok 1884. szerint politikai és gazdasági célzatú, ugyanis ez a legolcsóbb. Szekfü: Ka­

tonai értékét kétségbevonja, nem a védekezésben látja a főcélt, ame­

lyet máskép is meg lehetett volna oldani, de a „bécsi kormány ek­

kor sem gondolt soha a magyarság megnyugtatására, ehelyett meg lévén győződve az ő javíthatatlan rebellis természetéről, az előre látott felkelés leverésére rendezte be a magyarság ellen a tisza- marosi határőrvidéket.“

tén Titelig terjed a Tisza-marosi határőrvidék, mely itt a szla­

vóniaival érintkezett. „A magyarság ezzel abba a helyzetbe jutott, hogy saját államterületébe fészkelték be magukat vé­

dett, kiváltságos helyzetben oly ellenségei, akiket századokon át bármikor fel lehetett ellene hajszolni.“6 A határőrvidék eleinte a Maros-Tisza jobbpartján húzódott végig és csak a XVIII. század második felében került a Marostól délre, a Száva-Duna mellékére. Felállításával már a karlócai béke évében foglalkoztak, de a terület kivágása a magyar állam­

testből csak 1702-ben következett be. A tiszai 13, a marosi, vagy aradi határőrvidék 24 községet foglalt magában, Ez utóbbiba tartoztak: Arad, Simánd, Orovily(?), Gally(?), Püs­

pökszállás, Glogovác, Mondorlak, Szabadhely, Csinér, Paulis, Somló (Sólymos), Ohába, Nagylak, Tornya, Battonya, Pereg, Pécska, Apátfalva, Csanád, Csige, Makó, stb. helységek.7 Székhely: Szeged, illetve Arad. Nemsokára azonban Batto­

nya, Makó, Tornya kezdenek kikapcsolódni a határőrvidék életéből. Ugyanis Dolnij István püspök teljhatalmú megbízott­

ját 1700. ápr. 26-án Makóra küldte a vármegye megszerve­

zésére. A határőrvidék 13 kerületre oszlott: Csanádi, továbbá becskereki, pancsovai, temesvári, csákovai, verseci, újpalánki, lippai, facséti, lugosi karánsebesi, almási és orsovai kerü­

letre és a clissurai hegyvidékre.8 1718-ban már csak 11 kerü­

lete van.9 Ugyanakkor, amikor a szomszédos Bács. Bodrog, Csongrád, Csanád, Arad, Zaránd, Torontál vármegyék terü­

letéből széles csíkokat vágtak ki ok és jog nélkül a civilizálat­

lan szerbek számára, elrendelik, hogy e szomszédos várme­

gyék, sőt még Békés is hadiadójukat a rác ezredek zsold- jára kötelesek beszállítani. Ez azt jelentette, hogy a magyar államtestből kiszakított kétes értékű katonai határőrvidékek eltartására kötelezték a magyar adózó jobbágyot. A magyar hatóságoknak ügyeik intézésébe nem volt beleszólásuk, bár a haditanács szerint nem kaptak külön autonóm területet, továbbra is megmaradtak a vármegyék területén, de nem

6 Hóman—Szekfű: U. o. 30. 1.

7 Szentkláray J.: Közállapotok Csanád vármegyében a török uralom után. Századok. 1892. 107—109. 1.

8 U. o. 109. 1.

9 Buchmann Károly: A Délmagyarországi telepítések története. I. Bánát Bpest. 1936. 16. 1.

azok hatósága alatt: in comitatu, non de comitatu. Ezek után nem csoda, ha a magyarság kerékkötőjét, sőt ellenségét látta a határőrvidék rác lakosságában. De ehhez még egyéb ténye­

zők is hozzájárultak. A bécsi udvar így figyelmezteti a vár­

megyéket az adó megfizetésére: „el ne mulasszátok teljesí­

teni (t. i. az adófizetést), ha pedig elmulasztjátok, bizonyos zsákmányosokat s még nemsokára rác executiot is szenvedni fogtok.“10 11 Ez a rendelkezés kétségtelenül vonatkozott Csanád vármegyére is, hiszen a század közepére már nagy adóhát­

ralékai vannak, amelyek fokozatosan szaporodtak fel.11 Tehát a rendeletben a rácság szankció és így természetes, hogy nem lehetett jóbarátnak tekinteni. A magyarságban pedig állandóan élt a vágy, hogy az in comitatu, séd non de comi­

tatu élő rácokat de comitatu élőkké tegye; ez a vágy a szá­

zad közepéig vágy maradt.

Kérdés: milyen magatartást tanúsított a szerbség új ha­

zájában? A határőrvidék lakosságának élete a mindennapi élet csaknem összes körülményeire kiterjedő figyelemmel volt megállapítva.12 Boldogulásuk valamennyi előfeltétele biz­

tosítva volt; házat, földet kaptak, jogaikat, kötelezettségeiket pontosan körülírták. Lehetséges, hogy Bécs részéről kisebb- nagyobb uniós törekvéseket el kellett szenvedniök, bár an­

nak feltevését, hogy ez nyomasztó lett volna, megcáfolja Lipót 1691. évi privilégiális levele. Ezek ellenére is állandó a vándorlás a határőrvidéken. A vándorlás egyik csoportja helyi jellegű, illetve megmarad Magyarország területén,13 a

10 Hornyik J.: A rácok ellenforradalma 1703—11. Századok 1868. 541. 1.

11 Y. H. Schwicker: Politische Geschichte dér Serben im Ungarn. Bpest.

1880. 129—132. 1.

12 Statistik des Königreichs Ungarn. Ein Versuch von Martin v. Schwart- ner 1. Teil. Ofen 1809. 2., 3. Teil. Ofen 1811. 1—2. B. 1. k. 79. §.

13 1722. március: a török háborúk alatt Magyarországba szökötteknek(!) tüstént vissza kell térni. — 1723. jan.: A csanádi kamarai tiszttartó jelenti, hogy az összes április hónapban menekült, akiknek telepíté­

sét a kapitány segítségével végrehajtotta, ismét kóborol. — 1724. szept.

Bezler Ferenc csanádi tiszttartó jelenti, hogy a kerületéből Makóra menekült 13 alattvaló közül hármat elfogtak. A csákovai tiszttartó jelenti, hogy sok schebeli alattvaló Sajtényba és más kerületekbe vándorolt a Maroson át. — 17^0. szept.: Néhány bánáti alattvaló Pécs- kára és Battonyára költözött. — 1752. márc.: az egresi kerületből kö­

zel 15 éve ott lakó 5 vagyonos család éjjel, bejelentés nélkül, jószá­

gaival és hadiszereivel átköltözött a Maroson túli községekbe. 1753-

másik túllép az ország határain és végső állomása Oroszor­

szág. Ennek az állandó néphullámzásnak oka a határőrvidéki szerbség kebelében beállott bomlásban keresendő. 1669., 1719.

évvel végleg megszűnt a régi értelemben vett török háború;

ez pedig azt jelentette, hogy az eddigi bellum omnium contra omnes életmódot békés polgári foglalkozással kellett felvál- taniok. „A katonák szívéből eltűnt a katonai érzés és a sűrű kihágások miatt a vármegyei és polgári hatóságokkal mindig rosszabbodtak a viszonyok, a szerb milicia csak kárára volt a polgári lakosságnak.“* 1* Ezek, továbbá a vármegyei fenn­

hatóság alá kerüléstől való félelem indította meg a szerb népvándorlási mozgalmat, amelynek a cári diplomácia Orosz­

országba hívogató szava adott határozott irányt. Oroszor­

szágba vándorlásukat sok körülmény tette kívánatossá. II.

Péter cár Oroszországa a század elején csaknem állandóan harcban állott szomszédaival. Északon a svédek, lengyelek, délen a perzsák és törökök ellen harcol, e harcok pedig számtalan alkalmat nyújtottak harcvágyuk kielégítésére. 1731- ben pl. Albaulz őrnagyuk kérésére a perzsák ellen harcol­

nak az oroszországi szerbek. Oroszország a határőrvidéki szerbség szerint — bár kiváltságaik itt is mindent biztosítot­

tak nekik — egyetlen mentsvár, „a cár, a pravoszláviának Isten után egyetlen reménysége.“ Arra nézve, hogy a cárnak milyen céljai voltak a bevándorolni akaró szerb elemekkel, nincsenek határozott adataink, de biztos érvényű következteté­

seket lehet levonni a nagyhatalmi politikát űző II. Péter délfelé irányuló expanziós terveiből, amelyek között bizonyára ott

bán. febr.: Wittofszky temesvári tiszttartó jelenti, hogy 18 Magyar­

országba menekült családot visszahoztak. L.: Baróti L.: Adatok Dél- magyarország XVIII. századi történetéhez. I—III. k. Temesvár 1893., 1900., 1907. (I. k. 239., 247., 263., 436. 1., II. k. 451., 516. 1., III. k. 436.

1. stb.)

14 Rostié Mitó: Srpska naselja u Rusiji: Nova Srbija i Slavenosrbija.

(Srsbki etnografski zbornik I. Naselja i pareklo stanovnistva po arhivskim dokumentima. Knjiga 14. Uredio Jovan Cvijié. (Kosztics Mitó: Szerb telepek Oroszországban : Új Szerbia és Szlovénszerbia.) Szerb etnográfiai gyűjtemények I. rész. A telepek és a lakosság ere­

dete levéltári adatok alapján. Szerk.: Cvijics János 14. könyv. (Bel- grád 1923. — Idézett forrása: A. Kocsubinszki: Mi i oni (Ocserki isztorii i politiki Szlavjan. Odessza 1878) str. 63—65. Kocsubinszki A.: Mi és ők. (Vázlatok a szlávok történelmi és politikai életéből.

Odessza 1878. 6 3 - 65. 1.)

szerepelt az is, hogy Balkán ügyeinek intézésében szava na­

gyobb súllyal essék latba. Erre a célra elsőrendű eszköz volt a szerb milicia. Az osztrák diplomácia nagyon is élesen érezte mindezeket és éppen ezért igyekezett mindazon lépést megtenni a török kérdésben, amit Oroszország megtett. Bécs éppen ezért igyekezett fenntartani a jóviszonyt a cári biro­

dalommal és e jóviszony érdekében elnézte, hogy a szerbe­

ket Oroszországba csalogassák.

A karlócai béke után egyes csoportok Törökországba tértek vissza. 1702-ben Kalanek szlavóniai helytartó jelentése szerint ezer szerb család a Tiszán átkelve Bánátba vándo­

rolt, ugyanakkor Szentivánból kb. 70 család átszökött a törö­

kökhöz. A magyarországi szerbek ebben az időben állandó összeköttetésben állanak Oroszországgal, követeik sűrűn fel­

keresik a cári udvart. Oroszország azonban 1713-ban békét kötött a Portával és csak 10 év múlva gondolt arra, hogy tegyen valamit az annyiszor ajánlkozó monarchiái szerbekkel.

II. Péter akkor elhatározta, hogy Kis-Oroszországba telepíti őket, s az 1723. okt. 13.-i manifesztumában nagy kiváltságo­

kat helyezett nekik kilátásba. Katonáskodásuk ellenértékéül fizetés, „ratios et portios“ pénz, a családosok személyreszó- lólag földet kapnak, a toborzók a toborzottak felett parancs­

nokságot.15 Még ugyanebben az évben 459, a következőben 600 szerb költözött Oroszországba. E kivándorlottak a már eddig is kint élőkhöz csatlakozva orosz szolgálatba állottak;

mivel pedig a létesített ezredekben a szerbek voltak legtöb­

ben, a cár elnevezte szerb huszárezrednek.16 1732-ben, 1736- ban 500 család vándorol ki. 1749-ben bizottság érkezett To­

kajba a cári udvarból „borvételre“, a bizottság vezetője Visnyevszki Teodor ezredes.17 A tulajdonképeni feladata az volt, hogy a szerbeket további kivándorlásra ösztönözze. Ezt az orosz „boros bizottságot“ nem hívták vissza, hanem a XVIII. század második felében „különböző megbízatásokkal“

látták e l ; az kétségtelen, hogy minden Oroszországba irányuló

15 U. o. id. forr.: Orfelin: Zsitije i szlavnija djela Petra Velikago (Spv.

1774.) II. 280. Orfelin: Nagy Péter élete és híres tettei. Szentpéter­

vár 1774. II. 280.

16 U. o.

17 U. o. f. mű, Biedermann H.: Russische Umtriebe in Ungarn. Insbruck 1867.

emigráció előkészítésében jelentős szerepe volt,18 pl. a Horvát és Sevics vezetése alatt megindult nagyarányú emigráció elő­

készítésében.19 Bár a bécsi hatóságok legszívesebben az egész rác népet katonai szervezetben tartották volna és e célból alaposan „kihasználták a török szomszédságát, amellyel szem­

ben hangsúlyozhatták a határvidék fenntartásának szükséges­

ségét“, mégis a temesi bánság visszafoglalása és ott külön határőrvidék felállítása után a Tisza-marosi határőrvidéknek vajmi kevés értéke volt. Az 1741. évi országgyűlés kérésére Bécs beleegyezett felszabadításába, mert az 1741. évi XVill. t. c.

3—6. § szerint „Bács, Bodrog, Csongrád, Arad, Csanád és Zaránd megyékben fekvő u. n. katonai helyek az ország és megyék törvényhatóságainak adassanak vissza és vettessenek alá“.20 Ha a törvényt azonnal végrehajtják, akkor ez annyit jelentett volna, hogy a katonák földművelők lesznek, ügyei­

ket a magyar vármegye intézi, így természetesen annak be­

folyása alá kerülnek. Ezért a törvényt csak fokozatosan hajtják végre 1743—51 között és így alkalmat adnak a rácok­

nak, hogy a Bánságba vonulva, továbbra is a katonaság kö­

rében maradjanak. A különböző kerületekben népszavazá­

sokat tartottak, amelyeken a lakósok egyenkint bejelentették, hogy itt maradnak, vagy átköltöznek. A pétervári kerületben pl. 224 ember továbbra is katonáskodni akart, 149 pedig be­

jelentette, hogy itt marad és a polgári osztályba lép.21 A Tisza-marosi határőrvidéken a tisztek közül 72 szavazott a katonai, 50 a polgári állás mellett. A marosi határőrvidék közkatonái közül 1881 a katonaélet mellett szavazott. A rein- corporációs bizottság, hogy a határőrvidéki szerbekkel meg- kedveltesse az ittmaradást, elhatározta, hogy a tiszai határ­

őrvidék idősebb tisztjeinek, akik a polgári állás mellett sza­

vaztak, magyar nemességet és kuriális birtokot fog adni.

Mária Terézia beleegyezett a tervbe. 1751. március 11-én

18 U. o. id. forr.: Banatís-Karaenskij: Obzor vnjesnih sznosenii Rosszii.

(Moskva, 1894.) I. 70. (Oroszország külpolitikai viszonyainak áttekin­

tése. Moszkva, 1894. I. k. 70. 1.)

19 Mária Terézia ez irányban tanúsított engedékenysége kapcsolatba hozható a porosz háborúkkal, amelyekben szüksége volt Oroszország jóindulatára.

20 A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz. Szalay László által. Bp. 1861. 53.

81 Rostié id. m. forr.: Érdujhelyi M.: Újvidék története. 149. 1.

kihirdették, hogy a Tisza-marosi határőrvidék összes tisztjei

— akik legalább 1740 óta szolgálnak — nemességet és 10 évre megfelelő földet kapnak szabad használatra; azon a földön 500 forintig építhetnek; 10 év múlva az építési költ­

ség megtérítése után az állam visszaveheti tőlük a földet.

1765. július 15-én a kapott föld tulajdonukba ment át.22 Ezek ellenére is 3652 ember elhagyja a határőrvidéket és az orosz kormány hívására a Dnyeper partjára költözött, ahol megala­

kítják Új-Szerbiát. Oroszországban az elhagyott helységek neveit alkalmazták az új szálláshelyeikre: Pécska, Csanád, Nagylak, stb.23

3. A határőrvidék feloszlatása.

A határőrvidékhez kapcsolt falvak nélkül Csanád vár­

megye csak tengődött. Ezért már 1715-ben, vagyis amikor Battonya és Tornya is, mint vármegyéhez tartozó községek je­

lennek meg, kéri a hasonló sorban részesült 14 másik déli vár­

megyével együtt a határőrvidék bekebelezését, de a döntést az országos bizottság döntéséig elhalasztották. 1717-ben pedig törvényesen is meghagyták a határőrvidéket.

Mintegy 25 évig kellett várni, míg a bécsi udvar méltá­

nyolta a vármegye és vele az egész magyarság követelését és beleegyezett a határőrvidék feloszlatásába. Az 1741. évi X V III.

t.-c. 3—6. §-a ugyanis elrendelte a Bács, Bodrog, Csongrád, Csanád, Arad, Zaránd vármegyéket megcsonkító határőr­

vidék felosztását és az így felszabadult területeknek a megyék joghatósága alá rendelését. A törvényt azonban csak rend­

kívül lassan (1743—52. között) hajtották végre. 1743-tól meg­

indult a határőrvidék rácságának nagyarányú délfelé ván­

dorlása, amely azonban nem maradt hatástalan a vármegye

22 U. o. id. forr.: bécsi áll. It. Illyrice-serbia. 635 ex 1750.

23 Popovics M.: Nemzetiségi kérdés Magyarországon szerb szempontból.

Ford. Sarevics A. Szabadka. 1865. csak általában. Schwicker: U. o.

128 1.; Juga V.: A magyar szentkorona szolgálatában élő szerbek Bp, 1913. (Nemz. ism. könyvi.: Szabó O.) Végeredményben tehát a határ­

őrvidéki szerbek egy aránylag csekély része elhagyta Magyarorszá­

got. Erre a lépésre — mint azt Kosztics Mitó hangoztatja — a ma­

gyar vármegyék fennhatósága alá jutástól való „irtózás“ kénysze­

rítette őket. Pedig a megyék keretén belül sem történt bántódásuk, nemzetiségüket nem bántotta senki, a gazdagodás lehetősége nyitva állt előttük. Mindezekre épp vármegyénk a legjobb példa.

idegen lakosságára sem. Jobbágyi tartozásaiktól irtózva, csat­

lakoztak a kivonuló határőrvidékiekhez. Ez a körülmény ter­

mészetesen erősen érintette a vármegyét, mert hiszen a hadiadót mindig egyösszegben (12 nádori porta) állapították meg, tekintet nélkül a kiköltözöttekre. Ezért rendeli el a vármegye, hogy a tartozásai teljesítése nélkül távozni akaró lakos visszatartandó.24

A határőrvidék felosztásával a vármegye helységeinek száma kilencre emelkedett. A század közepéig Nagylak lakos­

sága nagyrészt szerbekből állott. A határőrvidék feloszlatása után Mária Terézia szabad választást engedett az ittmaradás, vagy a most létesült kikindai szerb kerületbe költözködés között. Ők azonban inkább Oroszországba vándoroltak, ahol Nagylak nevű helységet alapították. A határőrök kivonulása után a helységet az aradi vagy marosi kincstári uradalom­

hoz csatolták,25 * melyet temesi bánsági, aradmegyei szerbek és oláhok szállnak meg. Hasonló sorsa volt Sajténynek, melybe

— mint Nagylakra is — számos magyar család telepedett be a szomszédos helységekből. Apátfalva egy falut alkotott a szomszédos Űj-, vagy Magyarcsanáddal, amelytől csak 1762-ben vált el véglegesen* 1752—57 között a szomszédos magyar helységekből számos magyar család költözött Apát­

falva községbe.28 így az 1762-ben bekövetkezett szétválás után Apátfalva magyar többséget mutat (ami az 1766. évi összeírásból jól kitűnik). A szétválás után is itt maradt né­

hány magyar család, mint ezt az úrbéri táblázatok adatai is igazolják. Palota a század közepéig a temesvári kerületbe tartozott. Tudjuk, hogy 1717—és 1742-ben szentmiklósi lako­

sok használják, mint pusztát.27 Rendszeres megszállását — a

24 Baróti: id. m. I—III. k. (1. ált. a menekülés, alattvaló menekülése cím­

szó alatt).

85 Borovszky: Id. m. 425—426. lap.

* Az 1756. évi palat. Conscr.-ban így nem szerepel.

28 Borovszky: U. o. 17. 1. Ezúttal el kellett vetnünk Borovszky „Újcsa- nád alias Apátfalva“ terminológiáját, mert erre nincs semmi bizo­

nyíték. A két község sohasem volt egy, csupán közigazgatásilag vol­

tak ideiglesen összekapcsolva. (Árva J. főlevéltárnok úr szíves köz­

lései alapján.)

27 Veritas: A magyarországi románok egyházi, iskolai, közművelődési, közgazdasági intézményeinek és mozgalmainak ismertetése. Bp. lüüS.

110—112. lap.

névanyag alapján következtetve — magyarok hajtják végre.

Az 1752-ben Szentmiklósra telepedett 50 német családból egy párat Palota is kapott, amit több német hangzású név (Geor­

gius Stájsz faber, Adaraus Hám, Andreas Hanczik, Leonardus Ham, stb.) bizonyítják*

4. Kezdeti nehézségek, közbiztonság, elemi csapások.

A vármegye a század elején rendkívüli nehézségekkel küzdött. Helyzete megjavítására két nagyszabású panasziratot* 28 szerkesztett, amelyekben a helytartó tanács elé terjesztette megoldásra váró összes problémáit. A nagyszabású helyzet­

kép előadja, hogy a vármegye 600 forinttal többet adózik, mint az előző években és helyzete „nem hogy javult volna, vagy lakósokban növekedett volna, ellenkezőleg 400 kolonusz más vármegyébe költözött onus contributíonale remanentibus.“

Az adó emelkedése mellett súlyos terhet jelent az idegen katonaság beszállásolása. „A vármegyében, ahol eddig 27 elszállásolt katona volt, most ugyanabból 75-öt bír.“ Nagy anyagi megterhelés volt a katonaságnak járó természetbeni szolgáltatások. A szegedi parancsnokság 1707-ben nyugtát ad a makóiaknak a porcióban beszolgáltatott 106 köböl búzáról, 12 köböl árpáról, 29 akó borról.29 30 * 32 33 34 A vármegye 12 nádori porta után adózott, ezenkívül állandóan 13 kocsit tartozott a had­

sereghez küldeni (Makó 8, Battonya 3, Földeák, Tornya 1—l)80, s ha ez elmaradt, azonnal jön a követelő levél a kerületi ko- misszáriustól,81 mely engedetlenség esetén a végrehajtást is kilá­

tásba helyezte.32 Az 1739. évi török hadjárat után Belgrád lerombolásához Makónak munkásokat kellett adni, akik na­

ponta 6 krajcárt és egy adag kenyeret kaptak fizetésképpen.38 Ily módon a vármegye „hajlamos lett a hurcolkodásra és a lakósok szántóföldjeiket, szöllőiket műveletlenül hagyják“.84

* Mivel némethangzású nevekkel csak elvétve találkozunk, táblázatunk­

ban külön helyen nem tüntettük fel őket, hanem a bizonytalanok közé vettük.

28 Vm. lt k. j. k. 1732. 76. sz. 1741:35.

2» V. lt.: M. v. r. i. é. i. 1707:14.

30 Vm. lt. u. o.: 1738:49.

sí U. o. 1738:55.

32 V. lt.: u. o. 1726 : 31.

33 Vm. u. o. 1739; 31.

34. . . „potius agros, vineas et domos incultas deserunt“. Vm. lt. u. o. 1732:76.

Pedig e súlyos terhek viselésére nincs alap,85 hiszen a széles térségek nem a vármegyét gazdagítják, mert az egész terület vagy rác katonák, vagy más adózó földesurak kezében van.

Ehhez járul, hogy sok örmény, oláh és erdélyi bojár keres­

kedő van a megyében, akik azonban — mint fentiek — nem adóznak ezen vármegye pénztárába, „neque ulla ónéra por­

tare volunt“. A vármegye ki van téve a Maros „exundatioi- nak“, úgy, hogy a templomok, rétek, szőlők, kertek, szántók, igen sokszor kerülnek víz alá. Súlyos nehézségek ezek és hozzá nem is az egyedüliek. A lakosság épp úgy ki volt téve az átvonuló katonaság erőszakoskodásainak, mint a környék gonosztevői, gyilkosai, rablói merényleteinek, akik a csekély népességű, de ehhez viszonyítva nagykiterjedésű vármegyé­

ben, biztos menedékhelyre találtak. Makó már 1702-ben a királyi kamarától, 1704-ben Rákóczitól kért és kapott is ol­

talomlevelet a katonaság pusztításai ellen.* 36 De mindez sem­

mit sem használt. Egyszer Károlyi kurucai, máskor Rabutin labancai élnek fel mindent, majd Halász Péter veszi el lovai­

kat a kurucok részére. Ismételt kérésükre 1713-ban a budai kamara is kiállít részükre oltalomlevelet. Ez sem segített.

„Suplicat itaque comitatus humillime, ne milicia tam magnó numero per grémium . . . dirigatur“,37 mert akkor teljességgel képtelenek ellene védekezni. A vármegye több panasziratot szerkesztett ebben az ügyben és a helytartótanács el is ren­

deli, hogy a katonaságtól elkövetett gyilkosságért a gyilkos­

nak bűnhődnie kell és futásban nem kereshet menedéket.38

36 Beneficia nulla habét, totum enim terrénum per mílitares rascianos, vei per alios terrestres dominos non contribuentes possidet. U. o.

36 V. lt. u. o.: 1702: 12; u. o. 1704: 13.

v Vm. lt. u. o.: 1737: 23. sz.

3« U. o. 1735. aug. 8.

A visszacsatolt helységek — Apátfalva, Újcsanád, Nagylak, Palota, Saj- tény — mind kincstári kézen maradnak és az aradi uradalom keze­

lésébe mentek át. Makó — mint látni fogjuk — a mindenkori Csa­

nádi püspöké. Földeákot 1729-ben 400 rhenes forintért Návay János vette meg. Tornya 1742-ben került a modenai hercegi uradalomhoz, 1752-ben Marczibányi Lőrinc veszi meg 1100 forintért. Battonya 1742- ben az uradalomhoz tartozott; 1746-ban Mária Terézia eladta Mo­

nostori Barinai László kir. helytartósági tanácsosnak, akinek magva- szakadása után visszakerült a falu a kincstár kezébe. A hetvenes években újra a hercegé, 1801-ben már ismét possessio regü came- ralis.

A közbiztonsági állapotok bizonytalanságára mi sem jellem­

zőbb, mint az, hogy a szomszédos vármegyékbe beszállásolt ezredekből elszökött katonák Csanád vármegyébe menekültek biztos rejtekhely reményében.89 Nem volt jobb a rác katona­

ság sem. Panaszkodnak is a makóiak: „wegen durch die Zomborer Nationalmilitz, an dér Makover Unterthanen aus­

übenden Unterdrückungen und Misshandlung, ja selbst wegen Erschiesung eines Makover Insassens . . .“,39 40 de panaszkodik az egész vármegye a „Milites Rasciani Csanadiensis“-re41 (marhatolvajlások). A katonaság erőszakoskodásain kívül más gonosztevőknek (malefactor) is ki volt téve a „misera con- tribuens plebs“. „Azt hittem eddig tudtára vagyon nagy sze­

rencsétlenségem — panaszkodik Gátos Sámuel a makói tanács előtt —, melyet véletlen ez keddre virradóra vallottam az vérszopó gyilkos örmény és oláhok miatt“, akik kirabolták és utána Bánát felé menekültek.42 Épp ezért a helytartó­

tanács figyelmezteti a vármegyét, hogy különös gonddal vi­

gyázzon ezekre és csak azokat fogadja be, akik „fide dignas passuales litteras remonstrare valent,“ amelyben fel van tüntetve „unde veniunt et in quibus negotiis“ állottak.43 Mind­

ezeken a bajokon 1736-ig egyáltalában nem tudott segíteni a vármegye; hiányzott ugyanis a pallosjoga. Ily módon, ha el is fogtak egy rég „körözött“ gyilkost, a vármegye — pal­

losjog hiányában — Hódmezővásárhelyre, Gyulára, Aradra, volt kénytelen küldeni az illetőt itéletvégrehajtásra. E hely­

ségek azonban sokszor visszaküldték az elfogottat, hivatkozva arra, hogy Csanádvármegyében elfogott és elitéit bűnös felett ők nem hajthatják végre az Ítéletet. Az elitéit az ide-oda hurcolás közben — tekintve a közlekedési viszonyok nehéz­

ségét — számos alkalmat talált a szökésre. A jus gladii meg­

adása — amelyet „cum solemnitate“ hirdettek ki 1736-ban aug.

28-án44 — természetesen nem jelentette a közbiztonsági viszo­

nyok máról holnapra való megjavulását. Mégis 1736—37-ben

39 PL: A helytartótanács 1738-ban értesíti a vármegyét, hogy a debreceni Vetési légióból elmenekült 32 katona ebben a vármegyében bujkál.

40 Baróti: id. m. I. k. 255. 1.

41 Vm. lt. u. o.: 1731: 33. sz., 1735: 29. sz., 1737: 81. sz.

42 V. lt. u. o.: 174b: 68.

43 Vm. It. u. o.: 1742 : 54., 65.

44 Vm. lt. u. o.: 1736. aug. 28.

embergyilkosság, polygamia vétsége miatt végrehajtott öt ha­

lálos ítélet lassan éreztette hatását. 1740-ben a helytartótanács rendeletére elhatározta a vármegye, hogy Makó 4, Battonya 2, Tornya—Földeák 1—1 jól felfegyverzett embert fog tartani, a közbiztonság további helyreállítására.45 Ez a szám a század folyamán a követelményeknek megfelelően emelkedett.

A természet is kegyetlenül sújtotta a vármegyét. 1737-ben árvíz pusztítja el a vármegyét. 1738—39. évben pestis szán­

tott végig nemcsak Csanádon, hanem a környező várme­

gyéken is. A ragály átterjedt a Maroson túli részekre is, mint azt a Csanádi tiszttartó jelentése bizonyítja.46 Csak Makón 179 adózó polgár halt meg (és 133 nő, összesen 312) akik 248 (!) gyermeket hagytak maguk után árván, akkor amikor a városban 601 volt a gyermekhalálozások száma.

Ugyanakkor Battonyán 24 jobbágy 12 árvát, Földeákon 28 jobbágy 5 árvát hagyott hátra; a gyermekhalálozás előbbi­

ben 53, az utóbiban 45. Ezenkívül meghalt valamennyi cigány (60). Ily módon természetes, hogy a lakosságban min­

denütt hatalmas visszaesés tapasztalható. 1739-ben a rend­

kívüli kemény tél a kint telelő állatok nagy részét elpusztí­

totta. 1748—50. évben sáskák lepik el Makó határát. 1740-től kezdve viszonylag nyugalmas évek köszöntenek a vármegyére.

A hatás rögtön jelentkezik a lélekszám emelkedésében, amely Földeákon, Makón, 1747-ben már túlhaladja az 1734.

évi lélekszámot, Battonyán, Tornyán, a lélekszámban elő­

állott változásokat más — majd alant tárgyalt — okokra is vissza kell vezetni.47

5. A magyarság folytonossága, a nemzetiségek vándorlásai.

Már az eddigiekben is alkalmunk volt látni a török uralomnak a vármegye magyar lakosságára gyakorolt pusz­

tító hatását, amelynek eredményeként — mint arról alább részletesen szólunk — sajátságos települési forma alakult ki. A sokszor egy-két főre olvadt falvak lakossága eredeti

& U. o. 1740 : 49., 58. sz.

« Baróti: id. m. I. k. 265. 1.

« Makón 1734-ben 379, 1740-ben 231, 1747-ben 474 családfőt találtak.

Földeákon „ 40, 14, . 46 „

Battonyán „ 101, v 40, „ 87 „

Tornyán „ 56, _V 27, „ 42 „ »

lakóhelyét elhagyta és beköltözik valamely nagyobb cent­

rumba. így alakul ki az uj települési form a: puszta s közép­

pontjában egy város.

A vármegye XVIII. századi népességi statisztikájának kialakulása sokszorosan összefügg az 1686. évi tatár becsa­

pással, amely a török uralmat átélt lakosságot ismét meg­

fogyasztotta, a megmaradtakat ismét menekülésre késztette.

Csak évek múlva indul meg ismét a betelepedés, illetve a visszatelepedés, a török uralom alatti keretek között. így tudjuk Makóról, hogy lakói 1696. körül kezdenek visszaszál­

lingózni, Szt. Lőrinc és Kopáncs (?) lakóival együtt, ahol egyelőre földalatti putrikban húzzák meg magukat. A kamara minden igyekezetével azon volt, hogy e visszatelepedést meg­

gyorsítsa, ezért 1699-ben kiadja az utasítást, hogy a „meg­

öléstől számítandó négy év alatt ab omnibus laboribus et censibus, non quibusvis ordinariis et extraordinariis exeme- rimus“ mindazokat, akik visszatérnek Makóra.48 És megindul a betelepedés, de hogy mennyire megülte a lelkeket a török uralom minden borzalma, mennyire emlékezetben élt a több­

szöri menekülés, arra jellemző Nádasdy püspökkel kötött szerződésük, amelybe belefoglalják, hogy ha esetleg háború törne ki és „magunk is futamossá lennénk helységünkből, a földesúr semmi praetensiót ne követelhessen rajtunk.“ A visz- szatelepülés ugyanarra helyre történt, az Ér és a Maros által határolt részre. Minden elpusztulás után ezen a helyen épült újjá a város. De nemcsak a település helyében látható nagy­

fokú folytonosság. Makót mindig a török előtti lakosság és | annak utódai szállják meg, vagyis minden veszély ellenére is élénken él bennük a régi szálláshelyhez való joguk tudata, amely mindig visszahozza őket az ismételten elhagyott lakó­

helyre. Bizonyítékul szolgálnak az egymásután következő összeírások állandóan ismétlődő névanyaga, de még nagyobb bizonyíték a temesvári defterdár 1557—1558. évi összeírása, amely 300 házat számlált össze. Ezek lakói közül 154-nek az ivadékai ma is élnek Makón: Borbély, Boros, Borka, Cseh, Fodor, Gera, Hajdú, Jó, Szijjártó, Szűcs, Vida, stb.49 A magyar lakosságnak ez a nagyfokú helyhezragaszkodása jól látható

48 v.

49 Márton Gy.: A Maros síksági szakaszának folyómenti települései: Csa- nád vára és Makó települése. Föld és ember VII. évf. 3—4. sz. 1927.

a később betelepült Földeákon. Az 1734. évi összeírásban feltüntetett lakosok az 1739. évi pestis alkalmával szétfutot­

tak, de 1747-ben már újra együtt vannak mindazok, akiket megkímélt a járvány. A lakosság e kontinuitása természetesen jól visszatükröződik az egymásután következő konskripciók névanyagában is:

1734-ben 17 Nagy család van Makón, 1756-ban 19.

f f 14 Szabó „ f f f f 22.

f f 9 Kovács „ f f f f f f 12.

f f 5 Varga „ f f f f f f 9.

f f 7 Tóth „ f f f f f f 14.

f f 3 Joó „ f f f f f f 5.

Földeákon évről-évre megtalálhatók a Vízhányó, Herczeg, Sarnyai, Rátz, Nádasdy, Siket, Bakos, Bajusz, stb. családok.

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni.50

Az elemektől, töröktől pusztított magyarság természe­

tesen szívesen fogadta a letelepedni kívánókat. 1711—12-ben Makó lakossága a szórványos beszivárgáson felül nagyobb- számú szegedi menekülővel szaporodott, akiket az aszály, majd árviz késztetett menekülésre és a környező helyek:

Makó, Hódmezővásárhely, Mindszent, Szentes, Csongrád, fel­

keresésére. Hihetőleg oka volt ennek akirajzásnak az elemi csapásokon kívül, a szegedi várparancsnok és a kamarai igazgatóság zaklatása is.B1 Ez a bevándorlás állandó. 1740-ben külön fel is tüntettek 20, majd 15 betelepedő lakost.52 1743- ban Stanislavich püspök magyar anyanyelvű és orosz szár­

mazású lakosokat telepít a városba, akiket eleinte „ruténok­

nak/* később „oroszoknak“ hívtak Makón. 1753-ban Marczi- bányi Lőrinc a felsőmagyarországi Nógrád és Hont vármegyék szegény lakosságából Tornyára hív telepeseket, ellátva őket minden kedvezménnyel. Sokan telepednek be a Délvidékről annál is inkább, mert a cselédszolgálatot teljesítő magyarok-

50 Természetesen számolni kell azzal a gondolattal, hogy az 1756-ban fel­

tüntetett családok nemcsupán az 1734-ben feljegyzett családok és azok leszármazottaiból kerültek ki, hanem ilyen nevű, időközben beköltözött családokból is. Nagy tévedés lenne azonban az azonos nevű családok számának emelkedését tisztán e második körülményre visszávezetni.

51 Reizner J.: Szeged és Délmagyarország. Szeged. 1895. 6. lap.

62 Conscriptio oppidi Makó Duorum Annorum Advenarum és Conscr.

Oppidi Makó semialterius advenarum. Vm. lt. 1740.

nak Bánátban igen rossz sorsuk lehetett. Erre enged követ­

keztetni az összeírásokban annyiszor szereplő nevek mellé odatett „profugus Banatiens, profugus Zomboriens“ jelzők.

Makó és a század harmadik évtizede óta benépesülő Földeák eredeti magyar lakói és utódai mindvégig megma­

radnak eredeti lakóhelyükön és ott mindvégig megőrizték a magyar elem kizárólagosságát. A vármegyéhez tartozó másik két helység Battonya és Tornya. Battonyát a XVII. században több Ízben mint rác falut említik (1650, 1660).53 A századfor­

dulón oláhok kezdik megszállni, akik ide, valamint Csanád, Sajtény, Nagylak, Tornya helységekbe nagyobbrészt arad-54 és biharmegyei községekből telepedtek be, mint azt a hely­

ségnévből képzett családnevek is bizonyítják.

Az oláh és a rác etnikum ittléte azonban merőben kü­

lönbözik a magyarétól. E két réteg hatalmas állatállományuk birtokában helységről-helységre vándorolt, egy-egy helyen csupán pár évre telepedett meg. Természetszerűleg nem volt meg bennük az az érzés, amely a magyarságot minden csa­

pás után visszakényszerítette az elhagyott helyre. Ilymódon a konskripciók névanyaga mindig csak pillanatnyi helyzetet rögzít náluk, amely már a következőben rendesen érvény­

telen. A helyzet annyiban változatlan, hogy a kamarai keze­

lésben levő Tornya is, Battonya is, mindig oláh-rác betele­

pülést mutat. Ennél tovább nyugat felé nem jutottak. A rác lakosságra pl. rendkívül nagy hatást gyakorolt a szomszédos határőrvidék a maga kiváltságaival, katonáskodó életmódjával.

Se szeri, se száma azoknak a feljegyzéseknek, amelyek a vármegyéből a határőrvidékre költözésről adnak számot.55

53 Borovszky: id. m. 39—40. lap.

54 Gaál J.: Csanád vármegye. II. k. 93—142. 1. Megyei monográfiák. Ma­

gyarország közgazd. és közművelődési állapota a XIX. század végén.

I—II. k. Bp. 1895. II. k. 95. 1.

55 Baróti: id. m. I. k. 260., 117., 178., 269., 436., 249.; III. k. 403. 1. (L. Ált.

a menekülés, Magyarországból menekülés címszót.) Ismételten olvas­

hatjuk a Csanádi tiszttartóság jelentéseiben: „Sok család menekül át Magyarországból e kerületbe, akiket minden további nélkül befo­

gadnak.“ 1735. Edelspacher a mutinai herceg battonyai uradalmának bérlője követeli, hogy az uradalomból elmenekült lakósok menjenek vissza, sőt hajlandó őket az idemenekült lakosokért kicserélni. 1736- ban hasonló ügyben keresi fel a Csanádi tiszttartót. 1742 januárban a Csanádi tiszttartó jelentést tesz a Magyarországból Csanádba me-

„A katonai határőrvidékre költöző battonyai és tornyai lakó­

sok számontartandók“ olvashatjuk egy helyt, „a kivándorló rác nemzet kinyomozandó“ másutt.56 A Péró-lázadás alkal­

mával az aradi rácok rablásai miatt 87 család Battonyáról és Tornyáról a Bánságba futott. Edelspacher értesíti is a katonai parancsnokot, hogy ezeket vissza kellene hozatni, mert különbéi} oda lesz a termés. A lázadás leverése után igen sok volt a kóbor csapat, (amelyek sokszor a közbiztonságot is veszélyeztejik). így 1735 májusában ebédért kopogtat be az uradalomhoz egy ilyen rác csapat és a gazdatiszt meghó­

dolásukat, vagyis letelepedésüket jelenti.57

Ugyanez állítható a vármegye oláh lakosságáról is. Ha­

talmas állatállományuk birtokában faluról-falura vándoroltak kenézeik, bíróik vezetése alatt. A szokott módon letelepülé­

sük alkalmával 2—3 évi robot, illetve cenzus fizetési mentes­

séget kapnak, s amikor ez letelt, elköltöztek, illetve tovább álltak. Hihetetlen az oláhság vándorlása, Írja Győrffy.58 Ván­

dorlásuk kelet-nyugat, majd délfelé történik, ¡ mivel a megte­

lepült magyarság (Makó, Földeák) elzárja előlük a további nyugatra vándorlás lehetőségét. Egy Ízben mégis keresztül jönnek ezen a vonalon. Az 1738—39. évi pestis alkalmával Földeák magyar lakossága szétfutott. Az üresen maradt hely­

séget 1740-ben 14 főből álló oláh-rác csoport szállja meg (akik közül négynek 70 juha van).59 1747-ben nyomuk sincs, a lakosság tiszta magyar, akik közül több az 1734-es össze­

írásban is szerepelt.60 Pedig fenti két helység tulajdonosa, a mutinai hercegi uradalom mindent megtett, hogy ittmara- dásukat kívánatossá tegye. Az első években teljes adómen­

tesség, később, igen csekély cenzus ellenében, boldogulásuk minden előfeltétele adva volt. Battonyából évi 471, Tornyából

nekiüt sok marosi katonáról. 1753 februárban Wittofszky temesvári tiszttartó jelenti, hogy a 18 Magyarországba menekült családot vissza­

hozta. 1753 júniusában a Csanádi tiszttartó jelenti, hogy 19 családfő Magyarországból visszaköltözött, feleségeiket otthagyva, stb.

5« Vm. lt. Regist. 169. 1. 67. M; 373., 96. lap, 96 d, 96 E, stb.

57 Márki S.: Pero lázadása. (Értekezések a tört.-i tud.-ok köréből; szerk.:

Pauer Imre. XV. k.) Bpest. 1893. 63—64. lap.

58 Győrffy J.: Dél-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfél- század óta. Bp. 1915.

M Vm. lt. Conscr. possessionis. Földeák 1740.

00 U. o. Conscr. domestica poss. Földeák 1747.