P és kiadóhivatal

Teljes szövegt

(1)

B E R U X H

C o 1 #

V s v

F O R P I T Á S O K

*• )

P és kiadóhivatal

VIII., Rökk Szilárd-utrza ,s

XIY. évfolyam.

Z E R K E S Z X ; i s J k W j A

VERA GRÓFNŐ

NEMESKÉRI KISS PÁLNÉ, SZÜL. SZÁPÁRY VERA G R Ó F N Ő

(2)

Zálogban

Vidéki megbízások nagy pontossággal teljesíttetnek.

levő sorsjegyeket saját pénzünkkel váltjuk ki és azokra nagyobb és olcsóbb kölcsönt adunk, vagy megvesszük

y s teljes napi áron ugyanazokat

csekély havi részletfizetésre, a különbözetet pedig kész- pénzben kifizetjük. • Kérjük a zálogjegy beküldését.

f l e i s s i c s á n d o r b a n k h á z a

Budapest, VII., Erzsébet-kSrut 2. sz.

L .

ES

,1]

II udvari szállítók egyenruha áruházában min- dennemű k a t o n a i felszerelés beszerezhető.

Legfinomabb minőség, tökéletes kivitel, feltét- len megbízhatóság, jutányos árak, félszázados üzleti elvek. Budapest, IV., Kristóf-tér 8. sz.

IIRáNílS | # r i # Ruhamosás hoz a legjobb

• • • • • kékitő-szer!

Mindenütt kaphatói

Honhsinner Testvérek veov. arára

tisztelettel értesítem a Hét elő- fizetőnőit, hogy-tavaszi és nyáriruha-gyüjteményem el- készült és rendelkezésükre áll.

A teljes gyűjtemény 12 csoportra van osztva, melyeket egyenkint, az úrhöl- gyek óhajtásához képest, készséggel megküldöm.

.1. Fekete ruhakelmék tel- jes gyűjteménye.

2.- Egyszínű ruhakelmék, costum, látogató-ruha és házi-ruhákra.

3. Sötét szürke, csomós és sima felületű divat- kelmék, costum, utczai, utazó és háziruhákra.

4. Szines csomós angol- kelmék, costum, utczai ruha és ruhaaljak el- készítésére.

5. Gyapjukelmék kizáró- lag straparuhák elké- szítésére.

6. Mohair 1 üsterek teljes választéka, fekete Te- gethoff, szürke és min- tázott kivitelben.

7. Blouse és matineékelme

• különlegességek.

• 8. Franczia voile de laine 450különféle kivitelben 9. Bordürös és sima ruha-

vásznak mintakönyve.

10. Hímzett fehér és szines b a t i s t k e l m é k . minta- könyve.

11. Angol és franczia zefi- rek és mosóselymek mintakönyve. .

12. Háziruhák készítéséhez megfelelő zefirek és le- vantinok mintagyüjte- ménye.

•A hol azonban a szükséglet nagyobb, vagy több család együttesen óhajt a cég- nél rendelést eszközölni, oda a teljes mintagyüjtemény egy postacsomagban ingyen és bérmentve szívesen küldetik.

Egyben felhívjuk a Hét tisztelt előfize- tőnőinek figyelmét e hó végén meg- jelenő nyári Divat-Értesítőnkre, akik annak beküldését óhajtják, azt czégünk-

nél már most előjegyeztethetik.

Kitűnő tisztelettel

NEUMAN LÁSZLÓ

BUDAPEST, IV.,

CÁLVIN-TÉR 2. vsp?

(3)

XIY. évfolyam.

I E 8 J E I E I MINDEK V A S Á B I I F .

E l ő f i z e t é s i f e l t é t e l e k : E g é s z évre _ ... kor. 20 Félévre > 10.—

N e g y e d é v r e » 5.—

Egyes szám á r a 40 fillér.

1903.

1 6 / 6 9 3 . s z á m .

A H E T

P O L I T I K A I É S I R O D A L M I S Z E M L E .

SZERKESZTI KISS J Ó Z S E F .

Szerkesztőség és kiadóhivatal:.

B U D A P E S T , VIII., Röck Szllárd-utczá 18. sz.

H i r d e t é s e k

f e l v é t e l e u g y a n o t t .

Kéziratok nem adatnak vissza.

— B u d a p e s t , á p r i l i s h ó 1 9 . ,

K r ó n i k a .

Lesz-e háború ?

ávr. 17.

Aki a szivével gondolkodik, az lehet jóérzésű magyar, de rossz politikus. Mivel pedig a tettek napjaiban puszta érzésből meg nem élünk, vegyük elő néha az eszünket is.

Régi, szomorú igazság, hogy a mi parlamentünkben ka- tonai dolgokról ritkán hangzik el szakértő szó. Ez áll a külügyekről is. Igy a keleti kérdést is csak- a katonai követelések támogatására fölfútt ballon d'essai-nek mond- ják. Mi az igazság?

A keléti kérdés: Eris almájának modernizált kiadása.

A monarkiának a Balkánon semmiféle hóditó érdeke nem lehet. Éppen elég okunk volt, hogy a hóditó politikából kiábrán- duljunk. Most beérjük azzal, hogy a nagy délszláv törek- vések forrásait ellenőrizzük. Ez tudvalevőleg az alapja az 1897-iki orosz-magyar-osztrák egyezségnek, mely ma- gyar szabad fordításban azt teszi, hogy: nem zavarjuk semmivel sem az orosz kis játékait a Balkánon — amig lehet. Hogy meddig lehet, arra még visszatérek. Egyet- értünk Szent-Pétervárral, mert nem tehetünk egyebet.

Hát az orosz mit akar ? Európában szabad kezet akar nyerni, hogy az angol szomszédot Ázsiában szem- mel tarthassa. Ezért paczifikál a Balkánon. Ezt a törek- vést a hagyományos — zavarosban halászgató — angol politika a Balkánon titkos aknamunkával igyekszik csúffá tenni. Anglia nem a háborút akarja, csak az orosz szorult'

"helyzetét. Emellett Edvard király Loubet-vel barátkozik, ami Lamsdorff urat nagyon idegessé teszi. A Földközi- tenger mellékén érdekelt államokat, Portugáliát és Olasz- országot is belevonja Anglia a kaczér játékba. Viszont a német -császár a dán udvar révén keresi az orosz barát- ságot, mig másfelől a czár tervezett római útjáról mosta- nában senkisem. beszél már. Ugy látszik, hogy az európai diplomáczia mezőin nagy változások készülnek, azonban aligha következnek be hamarosan és valószínűleg elébük vág a fenyegető háború. "

A czár rendet teremt a "Balkánon. Ma még a por- tával,' holnap talán már nélküle. Holnapután ellene. Az első összeütközés belerántja a monarkiát a háborúba..

• • Legyünk azzal tisztában, hogy a fenyegető' világ- háború kitöréséig nem sikerül sem a-három császár — orosz, német, osztrák és magyar — szövetségét vissza- állítani, sem a fránczia és orosz viszonyok • ,elhidegülését

az uj kettős szövetség — angol és franczia — létre- hozásáig fokozni. A döntő perczben mi mégis a létünket fenyegető szláv törekvések protektorával, Oroszországgal, fogunk szembekerülni. A franczia és a német egymással fog leszámolni s reánk kevés jut a német szövetséges haderőből. Hogy háború esetén Olaszországra, mely Tri- poliszra vagy Albániára pályázik, nem számítunk, azt diplomatáink bizalmas érintkezésben már nem is tagadják.

Ha Anglia bele is szól a harczba, a szárazföldön nem lehet fontos tényező, pár kikötő bombázása pedig nem dönti el a háború sorsát. A czár Montenegrónak sem- parádéra adott hegyi ágyukat. A döntő perczben a bal- káni szlávság mégis -csak a czár katonája. Nem hosszú életű már a mi nagy orosz-barátságunk.

A háború fenyegető veszedelmével szemben elmon- dok néhány katonai igazságot. Nem kellemes a hangzásuk, de a soviniszta önáltatás a vesztett csaták ütja. Amiket itt leírok, annak minden részletét tudja az orosz vezérkar is. Elég ok arra, hogy mi is érdeklődjünk iránta.

Oroszország hadereje a hatalmas német haderőnek kétszerese. A német hadsereg hadi létszáma keréken 1,800.000 ember, az oroszé megközelítőleg 3,500.000, de e számban »tatár hordák« nem szerepelnek. A franczia haderő 1,750.000 ember és ma már egyenértékű a némettel, sőt a tüzérsége jobb. Az olasz megközelítőleg egy millió, Ausztria és Magyarország hadereje kerek számban 1,150.000.

ember.. Háború esetén a- haderőnkből feltétlenül leköt 2—3 hadtestet Románia, kettőt Szerbia, kettőt Bulgária, egyet Montenegro, amely . államokkal szemben en garde kell állnunk. Tudnunk kell azt is, hogy Oroszország ujabban' óriási mértékben fejlesztette hadseregét, mely ma minden izében a legmodernebb és. benné félelmes katonai faji- jelességek ' rejlenek. Mig nálunk csak most szerveznének tábori. taraczk-ütegeket, Oroszországnak már vannak ilyen ütegei, ha régi mintájuak is. A harcztéri szolgálat minden ága a legmodernebb. Oroszországban. Az orosz katona bátor, vasfegyelem .alatt áll, edzett.

A hadüzenet megtörténtével a monarkia Orosz- országgal kerül szembe. Német szövetségesünket a franczia köti le, az olaszról körülbelül lemondhatunk. Anglia beavatkozása a, hadjárat szárazföldi részét csak kevéssé befolyásolhatja. Tehát Oroszország hatalmas tömegeit, amelyék;- zöme • békében is már a . birodalom délkeleti részeiben van elhelyezve, mozgósitja a várnégyszög területén.

Messzire bent az orosz határtól • terül el az . oroszok két felvonulási támpontja: a várnégyszög és a várháromszög.

Az északi, várnégy szöget ••Varsó, IvAngörod, Nóvo -Geor- gievsk és Brest-Litewsk hatalmas erődjei alkotják. Észak-

(4)

keletre a másik felvonulási vonal támpontjai a várhárom- szög erődjei: Lutzk, Rovvno és Dubno. Ezt a vár-rendszert a többé-kevésbbé jó karban tartott kisebb erődök egész sora egészíti ki. Ugy Németország, mint a monarkia felé a várnégyszög a legczélszerübb felvonulási területe Orosz- országnak. Azzá teszi a terület természetes és mesterséges erőssége, valamint a határtól való távolsága, mely módot nyújt a felvonulás zavartalan végrehajtására.

Ezzel szemben a monarkia védelmi vonalának erős- ségei a Visztula vonalával Krakkó, a San vonalával Prze- mysl. Nagy hátrányuk • ezeknek, hogy kényelmesen meg- kerülhetők. A Visztulán az év túlnyomó részében .egy libanyáj is átsétálhat. Nem jobb a helyzet a Kárpátoktól délre is, ahol épugy nehéz az ellátás' is.

Hogy itt is egy a köztudatban élő tévedéssel végez- zek: »északról a Kárpátok védik Magyarországot« — ezt tanítják az iskolákban, ez él a köztudatban. Sokszor hal- lottam már laikusoktól, hogy az északkeleti Kárpátok

»szorosaiban« kis haderővel nagy tömegeket lehet feltar- tóztatni. Horváth Mihály is ezt irja. Ez, sajnos, dajkamese.

A duklai depresszió, az ország északi határán, alacsony, hegy-völgyes terület. Nincsenek ott bevehetetlen Sipka- szorosok. Egész hadtestek egy vármegye hosszúságában tüzérségükkel, lovasságukkal, vonataikkal kényelmesen át- sétálhatnak ott. Ez az átjáró ép ugy védhető csak, mint akármilyen nyitott terület.

Oroszország helyzete hasonlithatlanul előnyösebb. Ha mi támadjuk meg, hetekig nyomulhatunk előre természeti akadályokkal és vizvonalakkal küzdve, amig a döntő moz- zanatok elkezdődnek. Mert az orosz előttünk a várnégy- szögig mindent sivataggá varázsolna — fontos városuk nincs addig — és ott várná pihent erővel a hosszas mene- tekben már elcsigázott és nehezen élelmezhető csapatokat.

Ha az "orosz támad, mint érintettük, a hatalmas készletekkel felszerelt várrendszeren belül vonulhat fel.

A hadmüveleteket bevezető hosszú meneteket orosz terü- leten, évek óta gondosan előkészített ellátási viszonyok közt hajtja végre.

Ilyen viszonyok közepett kivánják most az ország- tól a tüzérségi reformhoz és a multak mulasztásainak pótlására szükséges emberanyagot. Ha megadjuk . sem leszünk sokkal erősebbek. Ha megtagadjuk, teljesen meg- szűnünk számottevő tényező lenni. Ez a helyzet igazi képe, ha elvonjuk politikai hátterétől. A végső következ- tetéseket vonja le ezekből ki-ki legjobb érzése és tudása szerint.

Attaché.

Amerikában sokkal kevesebb a z irigység, mint F r a n c z i a o r s z á g - ban, de épen annyival kevesebb a z elmésség is.

*

A m a g á n y csak a szerelemnek és a m a g u n k lelkének élveze- téhez szükséges. Aki sikerre vágyik, annak ismernie kell a világot.

*

Minél á l t a l á n o s a b b a tetszés, annál illanóbb.

Stendhal.

Chaszene.

A verőfény már napok óta Jól oda tűz a ház elé.

Melegedni kiült anyóka A kis padra, ugy dél felé.

Szunyókál is. Görnyedt a válla, S a haja olyan mint a hó.

,— Túlnan a szomszéd udvarába' Vidám zaj hangzik s zeneszó.

Anyóka szunnyadtából ébred És unokáját híva m o n d :

„A szomszédban, szivem te, nézd meg, Mért lármáz úgy a sok bolond ?"

S a kerítésen áttekintve, Vig nevetéssel szól a lány : A kert vendéggel telve szinte, Mi van ma, nem tudod talán ? A szomszéd lányát férjhez adják, A bogárszemű Szelinát,

Most tartják éppen lakodalmát, Chaszene van ma odaát.

Anyóka csak a fejét rázza, Miként ha mit sem értene,

„Chaszene", — mormolja magába' — Hát most is van még C h a s z e n e ?

Szalay Fruzina.

A nagy nő.

Irta: H E L T A I J E N Ő .

, A nagy, a ragyogóan dicső primadonna egy diadal- mas estén végre megsajnálta az ő legbuzgóbb kritikusát és a jóság e hirtelen és szokatlan föllobbanásában azt mondta neki:

— Hát jó, holnap délután négy órakor eljövök magához.

A kritikus a boldogságtól támolyogva szédült le a színház csigalépcsőjén. Tehát végre mégis csak az övé lesz a nagy nő, az álmok álma, a mágnások öröme. Az övé lesz, eljön hozzá a nyomorult hónaposszobába, amelyet eddig csak arczképeivel tisztelt meg és selymei suhogva fognak a pamlagra omlani. Eljön hozzá, kitartó kritikusi szolgálatainak leggyönyörűbb jutalmául és örök háláját nagyszerű és tudós csókokkal fogja leróni. Talán még egy kis szerelmet is fog mímelni, hogy fűszeresebbé és emlékezetesebbé tegye a kalandot, az első nagyszabásút, amely a szerény eszthétikus polgári életébe némi fényt sugárzott. És a szorgalmas kritikus, a művészeti meg- győződés e kiváló bajnoka, ezen a nevezetes estén illatba, mézbe és napsugárba mártott tollal emlékezett meg arról a tébolyító alakításról, amelylyel az ünnepelt művésznő ma az összes ellen-primadonnákat legázolta . . .

Reggel, a primadonna a csipkés, ágyban, olvasván a reggeli újságokat, újból jóindulattal szóit;

(5)

— Igen, igen . . . el kell mennem e fiúhoz, aki hosszú esztendők óta önzetlen lelkesedéssel magasztalja erényeimet és bájaimat.

És első számú, úgynevezett reggeli mosolyát öltvén arczára, délutánig többé nem foglalkozott ezzel az ügy- gyei, amely neki éppenséggel nem volt jelentős. Annál jelentősebb volt a boldog kritikusnak, aki már az éjszakát is az izgalmak tetején töltötte. A nagyszabású szerelmi ügy előkelő lebonyolítására mindenekelőtt harmincz forint előleget vett föl a szerkesztőjétől és e harmincz forintot a hónaposszoba csinosítására fordította. Két üveg franczia pezsgőt vásárolt, továbbá egy üveg sherryt, majd némi sonkát, piskótát, kugler-süteményt és czukrozott gyümöl- csöt, ahogy a feminista íróknál olvasta, ugyanazoknál az íróknál, akiket eszthétikai tanulmányaiban mélyen meg- vetett. .

Azután pazar bőkezűséggel virágokat hintett szét és a jutányos ripsz-garnitúrát chypreben megfürdette. Az ünnepelt művésznő arczképeit ugy helyezte el, ahógy a szentély egyetlen istennőjéhez méltó és háziasszonyát sürü esdekléssel rávette arra, hogy egyszer valahára tény- legesen söpörje ki a szobát.

A háziasszony ezt meg is cselekedte, azonban a nagyszabású beszerzések és rendezkedések e tömege szöget ütött a fejébe. Miért van mindez? Mi rejtélyes és különös történik itt, kit vár a szerény albérlő e herczegnő- höz méltó fölszereléssel?

A kritikus, aki minden gátat áttörő boldogságában testvérnek és véle érző léleknek nézett mindenkit, nem titkolódzott a rokonszenves nő előtt. Kimondta az ünnepelt művésznő nevét, kimondta azzal a büszkeséggel, amely- lyel a győzelmes hadvezér emlegeti a' megnyert csatáit.

A kritikus háziasszonya előbb elsáppadt, majd elpirult örömében. Lelki szemével talán, már látta az emléktáblát, amelyet a hálás utókor fog az egyszerű szoba falába illeszteni, jelezvén, hogy itt szeretett az ünnepelt művésznő.

(A jó asszony nem gondolt arra, hogy akkor minden harmadik lakás igényt tarthatott volna hasonló kitüntetésre.) És a boldogságtól nekigömbölyödve gurult át a szomszéd szobába, hogy leányával, az éppen iskolába készülő, de különben tehetséges szininövendékkel az örvendetes hirt közölje.

Ekkor még csak reggel 9 óra volt, háromnegyed tizkor azonban már az egész szini-iskola tudta, hogy az ünnepelt művésznő délután négy órakor mit fog csinálni.

És fiuk, leányok ritka egyérteiemmel elhatározták, hogy három órakor a ház elé fognak vonulni és tüntető éljen- zéssel fogadják közös ideáljukat, mikor a légyottra robog.

Mert mindannyian meg voltak tébolyodva Érette, Miatta!

És mialatt a boldog kritikus álmodozva hevert a pamlagon, a szenzácziós hir elterjedt a folyósón. A házi- asszony továbbadta a szomszédoknak, az emeletről lekerült a földszintre, a házmestertől a viczeházmesteren keresztül a pinczelakásokba és a szomszédos házakba. Délben az egész utcza - tudta, hogy miről van szó és ha az utcza gazdagabb lett volna, alkalmasint ünnepi diszt ölt a nagy nő méltó fogadásához. A sarki mészáros, aki heves ellen- zéki politikus volt, igy is kitűzött egy nemzetiszínű zászlót, amely még. a követválasztásról maradt meg és amelyből az eső kimosta a rokonszenves, de bukott jelölt nevét.

A Szavoyai Jenő nevét viselő kültelki veterán-egylet pedig, amelynek a szomszéd sarkon volt a helyisége, sürgős választmányi ülésben elhatározta, hogy parádéban, bandával az élén fogja azt a magasztos pillanatot lesni, amikor a nagy nő magánfogata a légyott utczájába befordul.

Ez délután két órakor történt és négy óráig semmi nevezetesebb mozzanat nem zavarta az utcza csöndjét.

Azonban a 46. számú házban, amelyben az ünnepelt kri- tikus lakott — közben ő is .olyan ünnepelt lett, mint maga a nagy nő — mindenki talpon volt. Az utczai ablakokon kinéztek, az udvari ablakokon szintén, a' folyosó tele volt, a kapualjban népcsődület támadt. A házmester a legjobb ruháját vette föl és a házmester-kisasszony -fehér ruhában, virágbokrétával a kezében várakozott a

lépcsőházban. A háziúr pedig, egy nyugalomba vonult csiriz-nagykereskedő, azon törte a fejét, miként nyerhetné meg a nagy nőt téli zsurjainak ékességeül? A kritikus pártfogására és közbenjárására számított és ennek fejében ujabb halasztást engedélyezett a kritikus háziasszonyának, aki a.februári negyeddel még hátralékos volt. A házi- asszony viszont a kritikussal járt el hasonló módon, a kritikussal, akinek sejtelme sem volt a körülötte hullámzó izgalomról és a nagy nő példátlan népszerűségének előre vetett árnyékairól. -

Végre csakugyan négy óra volt. Az ünnepelt művésznő háromnegyed négykor a hetedik számú, úgynevezett fogat- mosolyával beleült pazar hintajába és kirobogott a külső József-városba, hogy a boldogan várakozó szerelmest elhal- mozza kegyeivel.

Útközben az emberek megálltak és tiszteletteljes ámulattal suttogták a nevét. A kocsisok: köszöntek neki a bakról, a 7946. számú villamos-kocsi kalauza' elbámész- kodott rajta és elgázolt egy kereskedősegédet, aki kéjesen sóhajtotta:.

— Miatta halok meg!

A sarkon a rendőrök szalutáltak neki és a Szavoyai Jenő nevét viselő veterán-egylet bandája rázuditott a Rákóczy-indulóra. A nagy nő ajkáról eltűnt a fogat- mosoly, hogy helyet adjon a negyedik és ötödik számú mosolynak, amelyek a kellemes meglepetést és a nép- hez való kegyes leereszkedést szerencsésen egyesitették magukban.

A néptömeg zugó éljenzésben tört ki, az ablakokból kendőket lobogtattak feléje és a nagy nő, akit a nép szere- tetének ez a viharzó megnyilatkozása szive mélyéig meg- hatott, csaknem könnyes szemmel szállt ki kocsijából. Hálá- san hajlongott és csókokat hintett mindenfelé, mintha csak a szinpadon volna. A tapsokra négyszer-ötször is vissza- jött a kapualjból, hogy ujabb és mélyebb meghajtásokkal köszönje meg a rokonszenves tüntetést. A házmester kezet csókolt- neki, a fehérruhás házmester-kisasszony pedig kecses pukkedlivel átnyújtotta neki a virágbokrétát.

A földszinten lakó czipész lábához borult és egy folyamodványt nyújtott át neki, arra kérvén őt, hógy ezen- túl nála csináltassa a czipőit. Mialatt a nagy nő tizen- ötödik számú, úgynevezett mindent megigérő mosolyával átvette a folyamodványt, a czipész mértéket vett neki.

Az első emeleten a háziúr , várta és bemutatkozott neki. Udvariasan karját ajánlotta és személyesen kisérte föl a második emeleten lakó kritikushoz, kinek ajtaja előtt ezzel búcsúzott tőle:

— Viszontlátásra a téli zsurjaimon!

A kritikus előszobájában a" sziniiskola növendékei' hirtelen dalárdát alakítottak és elénekelték a himnuszt.

A nagy nő most már sirt az elérzékenyüléstől és kezét csókra nyújtván mindenfelé, boldogan rebegte, hogy igy még soha és seholsem ünnepelték.

Az első szobában a háziasszony és leánya fogadta.

A háziasszony valamit suttogott a felejthetetlen és örökké emlékezetes megtisztelésról, azután bemutatta a leányát, aki rögtön elszavalta a »Heten vagyunk uram, heten«-t.

A nagy nő megcsókolta a kis növendéket és kijelentette, hogy ennél nagyobb tehetséget még. nem látott.

Végre bejutott az izgatott kritikushoz, aki a szerelmi őrület szent hevében némán leborult előtte. De a nagy nő most igaz és őszinte hálával mondta:

1*

(6)

— Nem, nem . . . .nekem kellene ön- előtt leborul- nom . . . Ez a fogadtatás . . . ezt igazán nem' vártam . . . köszönöm, köszönöm, köszönöm!

És tizenkilenczedik számú, úgynevezett örök-hála- mosolyával kezet csókolt a kiváló kritikusnak.

És minthogy e pillanatban újra fölviharzott az éljen- zés és a taps, a nagy nő az ablakhoz lépett és kecsesen hajlongott és integetett kifelé. ;

— Be kell látnia, hogy ezek után nem kompromit- tálhatom magam — mondta most a kritikusnak — majd máskor, egyszer . . . majd ha kevesebben leszünk . . . De ezeknek a jó embereknek tartozom egy kis kárpótlással.

Es az ablakba odaállva elénekelte a »Háromszarvu Bivaly« belépő-dalát . . .

SAISON.

Ünnepnapok.

— ápr. 16.

Azt tartják: ünnepelni csak mi magyarok tudunk, mindannyiunkban egy-egy Philostratos lappang, várva az alkalmat, hogy képességeinek javát bemutassa. Mégis: ha igaz a mondás igy, hogy sirva vigadunk,' gyakran meg- esik, hogy a vigasságunk siralmas s ünnepeink, amelyekre összehordunk mindent, mi szem-szájnak ingere, izlés és eredetiség dolgában nem állják ki a próbát a külföld hasonló intézményeivel. A válasz erre az, hogy alapjában véve nem vagyunk jókedvű nép, humorunk a boldogság fényhatása hijján szűkölködik és' fantáziánk gyakran ha- sonlatos az oroszéhoz, amelynél a pirosat és a szépet egy szó jelöli meg. Az ünneplés, a szinek czikázása, a vigság örömtüzei könnyű és tiszta szívből kell, hogy fakadjanak s azért örömnapjait csak a gazdag és szerencsés nemzet tudja csillogóvá tenni.

Egyszer egy esztendőben, május havában, mégis pompába öltözik a főváros, hasonlatosan az Úristen kert- jéhez, amely ekkor veszi magára legszebb köntösét.

Ez angolos vonás; a sziget-országban is ilyenkór kezdődik a saison. Megszoktuk, hogy ebben a hónapban az udvar Budapestre jöjjön, ugyanekkor az arisztokráczia is bezárja a- falusi kastélyok kapuit és delegáoziók, versenyek, ünne- pélyek a magyar metropolisba hozzák Bécs urait. Szüksé- ges, hogy ilyenkor a várös kirakata legyen a népnek s ha

már higgadt intézményeivel nem, legalább külsőségeivel' figyelmet keltsen' azokban, akik intrá. műrós , et extra él neki Akik komolyan, tehát bizonyos tekintetben, elfogul- tan .ítélnek, ezt a felfogást helyteleníteni fogják, akik azon- ban -az élet utait tapossák és tudják, hogy a rezgés az, anli az idegek munkáját felkölti,'helyeslik, hogy ilyenkor tarka forgatagban hullámozzék el előttünk mindaz, amink van és amink lehetne. •

A májusi hónap a . szoczializilius reggelével kezdő- dik s párhuzamosan a-'-főuri élet is ekkor akarja meg- mutatni, hogy él és'szint tud varázsolni az utczákra.

Melyik lesz á kettő közül a győztes, csak a jövő mutat- hatja meg,, annyi bizonyosnak látszik, hogy . a jókedvű emberre .épp. oly szükség van, mint a komor ábrázatura.

Nagy és erős nemzetben mindig megvolt a hajlandóság

a pompára. Az asszír hadi erény lépést haladt az elpuhult- ság mámoros éjszakáival, Róma akkor volt leghatalmasabb, mikor külső fénye legélénkebb sziporkáit szórta s a meg- higgadt, nyugalmas angol a piros-betüs napokon a boldog gyermekkor örömét vetiti elénk. Szerencsés nemzet, amely- nek nem kell hozzá kalendáriomi rendszabály: a vasár- nap legcsöndesebb napja, 'mig a. derby, a Waterloo Cup' vagy Oxford—Cambridge harcza hétköznapokra esik. Mi még nem jutottunk el idáig s éppen a 'pihenő napokon tomboljuk ki magunkat, mutatva ezzel, hogy nem az alkalom csinálja hangulatunkat* hanem a naptár-készitő.

De ha még meg is engedjük magunknak, hogy egyszer egy' héten többet mutassunk, mint amennyit érünk, arra már nincs elég szivünk, hogy nyugodtan nézzük azok színjátékát, akik Isten kegyelméből máskor is csillogó köntösben járnak és állandósítják a jólétet. Irigység kiséri azokat, akik párnás, hintóban utaznak, czifra ünnepet rendeznek s a nagy, fekete város sánczaira olykor rákenik a kozmopolitizmus mázát.

A gazdagságra szükség van, mint a lombra a fán,- jóllehet a fa fűtés és épités. czéljaira szolgál, mint a mu- -zsikára, a színekre, a. hangulatokra, amelyekben gyönyör- ködünk s amelyek fölráznak a hétköznapi gondok töme- géből. A gazdag ember, ha fényét szétszórja s a maga 'szerencséjét, boldogságát elénk rakja, éppen nem gyűlö-

letes, hacsak nem irigyeljük a fecskét, amiért röpülni ,s. a pacsirtát, amiért énekelni tud. Czifraság ő az emberiség nagy épületén, viruló loncz a sötét romon s engem min- dig öröm fog el, ha független és gazdag embert látok, mert megvan rá a bizonyság, hogy más is elérheti ezt a mesgyét. Aki nem fekete májú, bizonyára szintén gyö- nyörűséget talál benne elnézni a leghatalmasabb uralkodó:

a pénz színjátékát, amely a köznapi drámák sötét töme- gébe könnyed bluettek levegőjét keveri. Ha tiszteletet köve- telek a szegény, csöndes szomorúságának, meg kell véde- ném a gazdag hangos boldogságát is, amely szinek csil- logását, élő álomképeket jelent s épugy az Isten teremt- ménye, mint a kopott barátmadár mellett a zománezos kolibri, a fekete gádor sziklája mellett a szivárványos gyémánt. A bölcs gazdag tudja, hogy tarkító motívum az emberiség történelmében s hogy feladatát, a gazdagság művészetét szolgálni, éppen nem könnyű. Szükséges, hogy vagyonában ne csak neki, de másnak is gyönyörűsége teljék, hogy arany-fonalakat fűzzön az idő komor • leplébe és ékessége legyen a társadalomnak, ugy, mint' a .virág, a nehezen vajúdó, örökkön dolgozó földnek,'a játszi nap- sugár a szüntelen munkálkodó csillagrendszereknek.

A Philostratosoknak itt a .tér az érvényesülésre, 'sőt gyakran ez az egyetlen módjuk, hogy szóhoz jussanak.

Akárhány főurat ismerünk, akik megpróbálták, hogy á közéletben szerepet'játszhassanak, de a polgári gőg, mely arisztokratább áz arisztokratánál, visszariasztotta őket az .úgynevezett közgazdasági pályáról, amelynek gyümöl- cseit letarolni • végre is elegen vagyunk.. Az arisztokrata addig tetszetős, mig á versenypálya sorompói vágy a vadászkastélyok, pagonyaiban mozog: amint cognac-gyárat alapit avagy felkutatja Ázsia ősi területeit; avagy' felcsap politikusnak, a gúny nyilainak' ezrei- repülnék feléje és

(7)

gyors - vissza vonulásra1 késztetik abba a világba, ahol nin- csenek cognac-gyárak és prezericzmárkák.. Azért hát nem hívságos, dolog egyik és- másik főurunk életét elnézni s figyelemmel kisérni, mennyi ötlet és ügyesség kering

•mégis e halandókban, akiktől megtagadjuk azt a jogot, amely megillet mindén : felnőtt embert. Itt vannak az Andrássyak, akik a sportok terén kénytelenek merész _ újításokat és importokat teremteni, a Forgáchok és

Wesselényiek,. akik • ló-generácziókat nevelnek, miután az emberek vezetését Papp .Zoltán és Lengyel Zoltán vették át, a -Szápáryak,- -akik autoinóbil-kiállitást és carouselt rendeznek, miután'á parlamentből kibuktatták őket s még egyeben' mások, akik a tacskó- és foxterrier-klubban, vala- mint az Országos Vadász-szövetségben önthetik ki mind- azt, amit gondolkodó, agyuk termel. Még szerencsés,, az,

• aki megtalálja a maga lótenyészbizottmányát vágy trabber-

egyletét. . . . " ' . • ' " ' Szápáry Pál gróf "is. "azok közé tartozik, akik aka-

.ratuk ellenére • oda jutottak,. hogy minden genialitásukat -abban fejtsék ki,, hány rakétá égjén a Gellért-hegyen és honvéd-zenekar játszszón-e a dunai ünnepen, avagy Radics Béla. Ha nem volna módjukban a fény1 művészetét szol- gálni, .bizonyára üres életet élnének, mig 'igy ízlésük, ötletük, szorgalmuk és tehetségük, ha sajátságos formában is, de megnyilatkozik • s. igazolja, , hogy lelkűknek van tartalma. Iparkodnak a gazdagság szineivel tarkítani az élet komor rendjét és Budapestnek megadni azt a zománczot, mely a világvárosok falain ragyog. Esztendőről-esztendőre minden májusban nagy ünnepségek zajlanak" le nálunk s az idő öregbedésével növekszik a képek belső értéke, elevensége és haszna a jótékonyság szolgálatában. Tulaj- donképpen a gazdagok- ünnepe, de tanulhatnak belőle a szegények is, sőt következtetéseket vonhatnak le az anyagból. Első sorban azt, hogy' a fénynek is megvan a a maga haszna, azután, hogy nemcsak a szegénynek, de a gazdagnak is nehéz érvényesülni a mai világban.

Illó.

A jövő század legendáiból.

- A király ebédje.

' Volt egy öreg király, á haja'fehér volt, A szeme nyájas-kék, mint tavaszi égbolt.-- . . S volt egy ifjú király, haja, mint-áz, ében,

Ott királykodott a Balkán közepében.'-'"

Volt egy birodalma, volt egy. alkotmánya.

. S volt egy felesége — de nem volt leánya.

Se 'fia, se lánya, mivelhogy a gólya- E királyi-háznak nem látogatója."'

• . De ha nem is nagyon kegyelte a gólya;...

Mégis a királynak. volL egy pártfogója, -

Hatalmas barátja, a szelid' Atyuska,.

Akit czárn-ak tisztel sok millió muszka.

Egyszer a kis király ülvén a- trónszéken Igy szóllott nejéhez: »Drága feleségem, Felségemtül immár napok óta kérdem, Mért nem voltunk soha a czárnál ebéden ?«

»Hatalmas barátunk, a szelid Atyuska^

Akit czárnak tisztel valamennyi muszka Örömtől könyezve' fogad majd bennünket S mindakettőnket az asztalfőre ültet.«

»S mert az ily ügyekben a hajasztás káros, Jer -szivem, pakoljunk, menjünk el a czárhoz, Lepjük meg Atyuskát, ebédeljünk nála Mindegy, ha .az ebéd családi vagy gála.«

Ezzel az ifjú pár a vasútrá ülve.

A .czár országába nagy büszkén repült bé:

-»Itt vagyunk, eljöttünk, régenvárt vendégek, ' Óh atyánk, Atyuskánk, adj nekünk ebédet.« - Összeránczolá most homlokát a' czár ur, Sietett lerázni őket a nyakárul,

S szólt az ifjú párhoz, magábul kikelve:

»Ez nem átjáróház, menjetek hotelbe!«

Hallván "a pár, hogy most a hotelbe küldi, A ezár országábul nagy büszkén repült ki, Király és királyné, egy a másra nézett És. a király így szólt: »Ez szomorú végzet!«

»De azért oly igaz, mint ahogyan élek, Eszünk még királynál királyi ebédét, Drága feleségem, angyalabb angyalnál, . Fogsz még királyokkal ülni egy asztalnál.«

»Csak-ne sirj galambom, ennek igy kell lenni, Fogsz még nagy urakkal egy tányérból enni, Szavam, becsületem, trónom, koronám egy, Dé ez-meglesz, még ha országom is-rámegy!«

És akit versemben magasztal a kezdet:

Az öreg királyhoz küldönczöt -menesztett: 1

»Ő.sz király az .ifjút hívjad meg ebédre;

Egész birodalmam odaadom érte!«

»Hűtlen muszka helyett te lehetsz a muszkám, Rossz Atyuska hely'ett lehetsz jó Atyuskám, Tied az országom, embereim vére

S mindezért cserébe hivj meg egy ebédre!«.

»Mit Shakespeare .Ríkárdja fölkínált egy lóért, Ödadom országom az ennivalóért.

Egy. tál .rossz; lencséért egész örökségem, Csak egy,-'egyetlenegy ebédet adj'nékem!«

(8)

»Egy ebédet, melyen, mint királyi vendég, Hőn szeretett drága nőmmel ott lehetnék . . .«

Visszajött a küldöncz, földig ér a lába S szomorúan mondja: »Hiába . . . hiába . . .«

»Nem nyit ajtót neked a királyi várlak, Nem kell birodalmad az öreg királynak, Sőt még ő ad néked három megyét érte, Ha nem kívánkozol hozzá több ebédre!«

Incubus.

A nagyanyó.

Irta; HEJERMANNS HERMANN.

Nagyokat lélekzett az asztalnál s öreg csontváz- kezeit összetette sovány hasán.

Az ilyen kotlettel nagyon meggyülik az embernek a baja, ha még annyira szereti is a borjúhúst. Azután borsó, egy óriási adag, meg burgonya, amit Mária a tányérjára rakott. . . Azután hideg dara, málnaszószszal

leöntve . . . az embert kiverheti mellette az izzadság.

Reszketeg kézzel nyitotta ki a kertajtót s a tyúkok felé bólingatott.

— Lám, lám, mondá lassan csoszogva a fehér kavicscsal behintett útra, jó napot tyukocskáim.

Ténfergett, mint szélben a száraz ág, s fejével bólingatott, mikor a sodronyfonat mögött az éhes tyúkok, egymást nehézkesen, lomhán taszigálva igyekeztek félé, azt gondolva — mit is gondolnának mást a tyúkok, ha az asszonyt látják közeledni? — hogy megint kapnak valami nyalánkságot.

— Bizony nem hoztam én nektek semmit, filozofált az öreg, mintha az oktalanok megértették volna. Várjatok egy kicsit . . . no nem halljátok? Nincs semmim, nincs, nincs . . .

Azután jóságos, öreg nagyanyóarczával, melyet ezer sárga ráncz szántott keresztül-kasul, s apró gyermek- fejével, mely majd elveszett a fodros főkötő alatt, köze- lebb csoszogott s majd megmerevedett bámulatában 4 nagy fölfedezéstől. Keskeny, kékes ajkai egy perezre tátva maradtak, lélekzete elállt, s élettelen, szürke szemei nagyra nyíltak a csodálkozástól.

— Istenkém, istenkém, no né!

A kerítés másik végén, a nevető verőfényen volt egy elkerített törpe kis tyukudvar sárga csibékkel, való- ságos eleven csibékkel. A tyúk roppant buzgalommal kaparászott a földrakáson s derülten hivogatott: glukk, glukk! A csibék éhesen rohantak egy rakásra, a kikapart zsákmányra.

— Ej, ej, ettől a tyúktól valók a csibék? fecsegett az öreg a kertajtón keresztül, boldog mosolygással.

— Attól, nagyanyó, mondta az unoka, morezosan takarítva le az asztalt, mert már késő volt. Máskor két órára már elkészült, de most még ki is kellett takarítania a szobát. — Tudod-e, mit tehetnél meg nagyanyó ? Vigyél ki egy széket meg egy zsámolyt, s ülj ki a napra. Csöpp hideg sincs.

— Csirkék, — no né, csirkék, motyogta az öreg a fejét csóválva s feneketlen csodálkozással bámult a ket- reezre. — Hogy jutottatok hozzá csak igy egyszerre?

— Nem látod azt a fehérgatyás tyúkot ? mondá az unoka kedvetlenül. — Ez az örökös kérdezés és fecsegés, mikor az embernek úgyis annyi a dolga.

Már az igaz, hogy az öreg emberek tudnak alkal- matlankodni. Gyorsan összekapkodta a tányérokról a maradékot, a zsirt és a csontokat. De azután meggon- dolta, hogy nagyanyó négy hétig feküdt a szegényházban betegen s azóta most van nála először látogatáson. Azután meg minek elrontani az öregnek mosolygó csodálkozását ?

— Attól a fehértől valók, mondá barátságosabban

— tudod, attól a fehértől. Körülbelül akkor kezdett köl- teni, mikor lázba estél, s azután pedig — hát azután egyszerűen lett neki kilencz csirkéje. Négy tojás meg- zápult. — De vigyél egy széket s ülj a napra.

— Azt bizony meg is teszem, mondta az öreg elégedetten, s óvatosan körültipegte saját magát. Valahogyan fölkászolódott a konyhalépcső küszöbén s egy fonott kertiszéket vitt le a ketrecz mellé, azután ismét vissza- totyogott a szobába egy kis zsámolyért. Mert ha az ember mindig- a még nedves földön álldogál, könnyen reumát kaphat, vagy estére megmerevedik a lába.

A ragyogó májusi nap ezüstzöld fátyolt szőtt a bokrokra.

Az orgonák már nyiladozni kezdtejc s lila virágaik

•fűszeres illatot árasztottak asürü zöld lombok közt.

A szél lágyan fodrozta a növényzetet, a nap verő- fénybe fürdette a virágokat és bimbókat, vakitó fehér- séggel teritette be a kavicsos utat, s telitett zöld szinbe burkolá a pázsitot. A hosszú téli nyugalom után az okubák apró biborvirágokkal igyekeztek a magasba, s a repkény rendszertelenül kanyargott keresztül-kasul min- denfélén.

Nagyanyó a papucsos lábával a zsámolyra támasz- kodva óvatosan, szinte meggondolva, nagyokat lélekzett, ajkai meg-megremegtek, s nyakán hol meghúzódott a bőr, hol meg összezsugorodott.

A májusi nap megmelegítette nagyanyó hátát, a bodros főkötő pedig szinte fölpuffadt a melegtől. Pompás egy állapot volt. Megint nyár volt a növények közt, nyár a fűben, nyár a kavicsos uton.

S hozzá még azok a kis csibék a ketreezben.

Az apróságok ide-oda tipegtek átlátszó viaszos lábaikkal, s gömbölyű sárga testükön a szél föl-fölborzolta a finom pihét.

A kotlós széles terpeszkedéssel kotorta nagyobbra a lyukat, a földet és kavicsokat a kerítés felé rugdalván.

Néha hirtelen lehajolt, fölcsipte amit talált; mondván:

giukk-glukk.

A nap lemosólygott a tyúkra és a csibékre, s átjárta melegével nagyanyót, ki mosolyogva hunyorított száraz szemhéjaival s kék eres csontvázkezét derülten dörzsölte az ölében. •

Azután közelebb húzta székét a sövényhez, áthajolt a kerítésen s lassan motyogta:

. . . Egy — kettő — három — négy — alighanem ez kelt ki a leghamarább — öt — hat — hét — nyolez

— kilencz csirke! — istenkém, mily gyönyörű állatkák ...

aztán adj ám nekik anyjuk . . . sok bajod van ezekkel az apróságokkal, ugy-e?

— Glukk, mondta a tyúk az itatóvályunál.

— No nézze meg az ember az irigyét . . . tán magad akarod,kiinni az egészet? Minek vállaltál ekkora terhet magadra? Hiszen ez egy egész família, mi, miii?

— Glukk, mondá a tyúk.

Nagyanyó a nehéz levegőtől kissé elkábultan dőlt hátra székében. Egy egész porczió kotlett és borsó nem csekélység, kivált ha az ember elszokott a hústól. Tegnap rizsleves, tegnapelőtt bab, azelőtt meg száraz borsó, — ma pedig ez a fényűzés. No, csak ha jólesett.

Öt hete a legutóbbi sertésszeletnek, az sem tett neki jót. Egész éjszaka nem aludt tőle, s négyszer is kellett innia, ugy, hogy Betje és Mientje fölébredtek r á . . .

(9)

Ajaj, micsoda egy nap ez. Ugy égeti az ember hátát, mint a tüz. De azért mégse lenne jó letenni a nagy- kendőt.

— Glukk, mondá a tyúk, s a kis sárga csibék sóváran rebbentek a gödör felé.

— Kukuriku, — ku-u-u-u-u! Ettől nagyanyó össze- rezzent. Hogy nyújthatja ki egy kakas annyira a nyakát!

— Ugy-e örülsz, hogy együtt látod a gyermekeidet mi ? fecsegett tovább nagyanyó. — Ja persze, nem csekély- ség, kilencz darab... de nincs ám semmim a számodra...

pedig igazság szerint te vagy az apjuk . . . az meg maga gondoskodik valamennyiről, látod, látod! . . .

— Kivel beszélget nagyanyó tulajdonképpen ? hang- zott ki az unoka szava a sötét szobából.

— Mit akarsz? kérdezte.nagyanyó, boldogan moso- lyogva a veranda felé.

— Kivel beszélgetsz?

— Hát a csirkékkel meg az anyjukkal. Mindig azt hajtja, hogy glukk-glukk, s enni ad nekik.

— No majd mindjárt kiülök én is.

S ezzel már kint is volt, a férje harisnyájával, meg egy székkel.

A verőfény végigsütötte'a kertet, az orgonákat, az okubákat és a repkényeket. Az egyik orgonabokron hófehér pillangó ült reszkető szárnyakkal. Mily jó volt kint a meleg napon.

— No most már elhallgattál? Pedig az előbb ugyan- csak tudtál beszélni, mondá az unoka, kidolgozott vörös kezeivel szorgalmasan stoppolva az ura hárisnyáját.

— Glukk, mondá a tyúk s rálépett az egyik csir- kére, ugy, hogy ez kétségbeesetten kezdett csipogni.

— Jaj istenem, mondá nagyanyó szörnyűködve;

most bizonyosan összetaposta.

— Dehogy taposta. Nem egyszer megesik ez. Olyan kényesek ezek a csirkék.

Nagyanyó hetenkint egyszer jött ki ebédre a szegény- házból. Máshová nem mehetett. A família többi része a külföldön volt s nem törődött vele. De. az a fecsegés, amit müveit, az borzasztó volt. Még azután is zúgott az ember feje a sok fecsegéstől, mikor délután négy órakor visszament a lóvasuttal. Mindenki azt mondta, hogy higul

az esze, hogy egészen, gyermekké válik.

— Persze,' persze, motyogott az öreg, s nedves szemében, mintha igen távoli emlékek gyúltak volna föl...

persze nagyon tehetetlen az ilyen csecsemő. Nem szaladgál ám mindjárt az első nap, mint ez itt ni . . . Nekem nem volt ennyi . . . A nagybátyádnál maradt, aki most Ameri- kában van . . . ő volt a hatodik . . . Bizony, ha ázt mondtam: glukk — hallod, hogy szól a tyúk . . . azzal még nem mentem semmire . . . No könnyű is volna, ha az ember csak azt mondaná a csecsemőnek, hogy glukk!

— Hogy hasonlíthatsz össze egy gyereket egy csirkével? mondá unokája szinte bosszúsan. S buzgón tűzdelte a kötőtűt a harisnya durva rovátkáiba.

— Glukk-glukk, mondá a tyúk, s poros testét bele- fúrta a puha meleg homokba, a csibék pedig megrémülvén Poestól, a macskától, amely ott settenkedett a közelükben, nyílsebesen futottak az anyjuk szárnyai alá.

— Hahaha, nevetett az. öreg asszony, :— no né milyen angyalkák, valóságos csodái az istenkének. Zsupsz, mind elbujt, mit sem látni... csak a feje látszik ki annak a kis hunczutnak... no megállj betyár... no nézd csak...

— Ugyan hagyj stoppolni nagyanyó, hiszen igy estig sem leszek készen.

Nagyanyót közben elfogta az álom. Szemei mind kisebbek lettek, fogatlan szája pedig • el-eltünt lassú, lusta lélekzetvételénél, feje lehanyatlott. Kék eres, sárga ránczos kezére leszürődött az enyhe májusi fény, mely elsiklott a Zöld viráglevelek fölött, a fény, mely orgonaillattól volt

terhes, a fény, melyben porszemek és virágszirmok tán- czoltak, a fény, mely a tavasznak volt a mosolygása.

— Kukuriku! mondá a kakas, éktelen megelégedés- sel forgatva üveges szemeit.

— No né, mondá nagyanyó fölriadva álmából, hogy nyújtogatja nyakát ez a kakas!

— Bizony, mondá az unoka, mintha csak gyerek- hez beszélt volna.

Nagyanyó pár perczig bóbiskolt, azután újra meg- szólalt :

' — Madáreleséget adsz nekik?

— Nem, nagyanyó...

— Hát mit adsz?

— Darát és keményre főtt tojást.

— Tojást? kérdezte csodálkozó vékony hangon. Hát megeszik ?

— Persze hogy meg nagyanyó.

— No ha megeszik... ha megeszik... kilencz csirke...

egész család... ezekkel ugyan lehet baj...

Azután bodros főkötője félrecsúszott, szemhéjai lecsu- kódtak s szája kinyilt.

Beragyogta a májusi nap, mely sorra csókolta az orgonavirágokat, mely átsuhant a fiatal zöld pázsit fölött, mely lángra lobbantotta az okubák piros bimbait s derűs fényt hintett a fűszálakra.

Mellette stoppolt az unokája.

A tyúk meg boldogan kaparászott, szétrúgva a homokot s sárga csibéit hívogatva:

— Glukk,. glukk!

*

* *

Félhat tájban ideje volt készülődni a lóvasutra.

Kávéját kiszürcsölte az utolsó csöppig, megnyalta utána vékony ajkait, fogatlan állkapcsai egyre mozogtak, mintha valami keményet rágott volna s nyakára terité a nagy- kendőt.

— Jól eltetted a czukrot nagyanya? kérdezte az unoka.

— Jól, bólintott az öreg.

— Hát a vajat?

Az öreg megtapogatta a zsebeit. Ott volt. Mint mindig. Már megszokta. Mindig egy-egy font czukrot s félfont margarint vitt haza, mert ez nem járt ki az inté- zettől. Erről magának kellett gondoskodni. De még a gyertyáról is. Ha nem volt, akkor ihatta czukor nélkül a kávéját s maradhatott sötétben..

De még tizenkét tojást is adok mára nagyanyó, hogy legyen mivel erősiteni magadat.

— Tizenkét tojást, mondá nagyanyó s szinte meg- merevedett a bámulattól. Tizenkét tojást? Ezt is nélkü-

• lözheted ?

— A tyúkok sokat tojnak, tavaszszal, mondá az unoka. Nézd-a, két tuczat van a polczon. Igazán nem magamtól veszem el.

Az ura ugy sem szerette, a tojást, nagyanyó pedig egész héten keresztül delektálhatta vele magát.

Nagyanyó megcsóválta a fejét s apró szemei boldo- gan ragyogtak. Tizenkét tojást nyalakodhatott föl éhgyo- morra, egy kis tejjel és ezukorral. Tizenkét tojáskát a tyukocskáktól. Mindennap egyet-egyet a portásnénak is ajándékozhat, mert jó barátságban kellett vele maradni, különben kikutatja a zsebeit, hogy nem csempész-e be olyat, amit az intézet tilt. De még a vak Koosienak is adna egyet, aki négy esztendeje ki nem mozdult az intézetből.

Ha a czukra elfogyott, Koosie mindjárt kisegítette egy darabbal; ha gyertyája leégett s nem olvashatott újságot (persze a mult heti régi lapokat), Koosie mindjárt odaadta a maradékát. Hát Koosie két tojást fog kapni.

(10)

Mária egy tányéron hozta be őket, nagy óvatosság- gal, nehogy egy is leguruljon.

— Igen ám, de hova tegyük?

— Bizony hova tegyük, rémült meg nagyanyó, Minden zsebem tele van, alig tudom a pápaszememet hova tenni.

— Kár, igazán kár, mondá az unokája, — mert nyitott kosárban csak nem viheted.

— Mit csináljunk, mit csináljunk? tépelődött nagy- • anyó s aggodalmasan tipegett ide-oda.

— Talán elvinnéd ebben a kis kendőben... de akkor ' meg összetörik.

— Halálos vétek lenne, ha eltörném. De ha a csücs- keit jól bekötöd,' ha el is törik egy vagy kettő, azért még, nem kell eldobnom ugy-e? Akkor még mindig fel- szürcsölhetném, ugy-e?

Oly aggodalommal mondta ezt, hogy mindenkit meg- győzött volna. Mert istenkém mily boldogság lenne tizen- két tojást vinni haza. Koosie is kapott minden két hétben egy csomag csokoládét az unokahugától; Betje, aki majd kiugrott bőréből kárörömében, hogy neki a múltkori disznó- szelet megfeküdte a gyomrát, hogy irigyelné, ha kapna hazul- ról valamit; Mientje pedig, ez a vén hamis, aki már jól bent volt a hetvenben s mégis azt hitte, hogy Gerrit, a másik vén bolond elveszi őt, meg sem gondolván, hogy akkor mindkettőjüknek távozni kell az intézetből,- nem adta a fél világért, ha Betjét és Koosiet boszanthatta azzal, hogy egy üveg befőttje van. Persze, amilyen utálatos fös- vény volt, mindig az ágy alá dugta, egy olyan izé mögé, amit — amit tisztesség nem esik mondván — nem illik megnevezni. De sokat lehetne erről beszélni!

Most meg ő tizenkét olyan tojást visz az intézetbe, mit az ő tyúkjai tojtak; azután meg egy font czukrot és félfont margarint.

— Nohát rakjuk bele egy kendőbe.

— Jó lesz, gyerekem.

— De a kendőt visszakapom, ugy-e nagyanyó?

— Persze, hogy vissza.

Gyönyörűséggel számolta utána a tojásokat, amint unokája a koczkás kendőbe rakta s a csücskeit össze- kötözte.

— Pedig ebből még csirkék is lehettek volna, ugy-e ?... Nem vétek egy ilyen tojást fölnyitni ?

— Nem, mondá az unokája, akit már boszantott a nagyanyó örökös fecsegése. Épp oly közönyösen rámondta volna azt is, hogy: de- bizony vétek. .

— Hátha kiköltetted volna őket, mi ? De akkor talán túlságosan sok csirkéd lett volna, mi? S az embernél is csak el-elcsuszik egy-egy tojáska, mi ?

— Igy, készen vagyunk. Most elkísérlek a lóvasutig és segítek a fölszállásná), mert különben vége a tojásoknak.

A kis-utczán gyorsan igyekeztek a vasúthoz. Nagy- anyó előregörnyedten, apró léptekkel tipegett, nagy vigyá- zattal fogva össze a kendő csücskeit. Meg-megállt, zihálva szuszogott, lélekzés közben vékony ajkait be-bekapta a lég- vonat a szájába s állkapcsa folyton járt, mintha fogatlan ínyével kását majszolt volna. Természetesen az. unokájá- nak is megkellett állnia s igy ezt a nyúlfarknyi utat rendesen negyedóra alatt tették meg. Azután az is kelle- metlen volt, hogy minden ismerősük utánuk nézett, mert nem nagy dicsőség az a famíliára, há nagyanyó a sze- gényházban van. Mintha tehetne arról valaki.

! — Különben, egészséges . volnék, mondá nagyanyó nagyokat zihálva,- de ha gyorsan megyek, akkor elszo- rul a mellem.

S elgyötört testével, melyet alig birtak hurczolni ingadozó lábai, nekitámaszkodott egy ajtófélfának.

— Nagyon hosszú ez az u.t, nagyon hosszú, mondá hülyén mosolyogva. Mivel pedig az unokája makacsul

hallgatott, mentegetni kezdte magát: talán vissza is mehet- nél, tudom- hogy csak tartóztatlak.

— Ugyan már no, mondá a fiatal asszony boszusan.' Sohasem tartóztatsz.

Pedig igazán nagy tortura volt. De még csak az keltett volna, hogy egyedül bocsássa útra. Végre odaértek a vasúthoz, a konduktor fölsegitette s unokája elbúcsú- zott tőle.

— Köszöntetem a Henket is, megmondod neki?

— Meg meg, csak ülj fel gyorsan.

— Még egyszer köszönöm, még most is melegít...

De micsoda - kotlet is volt a z . . . add csak • ide, majd- vigyázni fogok rá. •

Azután az unoka megcsókolta a nagyanyót.

Azután a nagyanyó megcsókolta az unokát.

És az üde telt ajkak rátapadtak a ránczos arczra, a vonagló ránczokra.

És a vékony kék ajkak, a- hideg ajkak, meg az örökké nedves hegyű orr rátapadtak az üde rózsás arczra.

Nagyanyó fönt ült a kocsiban s mosolyogva, haj- longva nézett ki az ablakon.

Az unoka pedig nagy lelki megelégedéssel intett neki bucsut, mert egy hétre megint megszabadult az öreg- től, aki örökké csak lábatlankodott a házi dologban.

Nagyanyó a tojással telt kendőt az ölében tartotta.

— Ugy-e, majd letész az intézetnél ?

A konduktor ugyan már jól tudta ezt, de nem ártott többször is figyelmeztetni, mert egyszer megesett, hogy a kocsi elvitte egész az Amsztel hidjáig s onnan kellett visszaczapolnia. Ahogy lehunyta fáradt szemeit, rendre elvonultak előtte az aznapi képek, a zöld kert, a ragyogó kavicsos' ut, a repkény, a tyúk a kilencz csirké- jével, a szemeit oly furcsán meregető kakas, meg az unokája, amint a férje harisnyáját foltozta.

istenáldott nap volt ez, amiért nem győzött eléggé hálás tenni. Azután még az a tizenkét tojás is, amit azon frissen szedtek ki a tyúkok alól.

— Elalszik anyó, mondá egy jóságos de durva hang, oszt' elejti a tojásokat.

Nagyanyó. fölriadt.

— Dehogy alszom, mondá mosolyogva, csak a szemeimet hunytam le . . . S bizalmasan folytatta . . . az unokámtól kaptam, mert tyúkokat is tart.

— Ugy? mondá az idegen. Mert ugyan ki ne állna szóba egy anyókával a vasúton?

— Bizony, majd - az egész kert egy tyukketrecz.

Annyi tojása vari, hogy el sem tudja használni, s kerül- fordul, a fehér tyúkjának már megint kilencz csirkéje van.

— Uuugy ? '•' ' .

— Nagyon jó soruk van — az urátiak jó állása van — derék emberek —' dé gyerekek csak nem akar- nak jönni.

— Uuugy ?-

— Bizony nem, pedig már ötéves házasok . . . Furcsa : . . furcsa . . .

Az utasok mosolyogva nézték nagyanyót, hogy"

mint tálalja ki minden családi titkát. Zsigeres, csontos kezét a kendőn tartotta, nehogy egy is eltörjön a tojások közül.; Hiszen ajándékba kapta. - ' Amikor kiszállt, megtörtént az a rettenetes dolog, amitől unokája előre félt. Elcsúszott, az összekötött kendő a tojásokkal együtt kicsúszott a kezéből s szinte zajta- lanul pottyant a földre: Olyan volt, mint egy széttaposott disznóhólyag. Nagyanyó, majd kővé meredt-a rémülettől.

— Elejtett valamit nagyanyó ?• kérdezte egy mészáros- inas. Majd én-segítek. • • • • ' - . ' ' .

-=-> Tizenkét tojást, nyögte meg-megbicsakló térdekkel,'

— ;Ojjé, mondá -az- inas. Talán kiereszszem a ken-

dőből a szószt?, - . • • • '

(11)

— Ne, ne, lihegett az öreg. Add csak ide.

Támolyogva ment' be az intézet kapuján, egyik

•kezével a kendő csücskeit tartotta, a másik tenyerét pedig alája tartotta, nehogy egy is kárba vesszen a drága sárga csöppekből.

— Mi baja? kérdezte a portásné.

— Semmi, mondá nagyanyó zokogva.

— Talán elesett?

— Nem.

Nem volt bátorsága bevallani a nagy szerencsét- lenséget.

A szobában, hol Kossie, Betje és Mientje egy asztal körül ültek, letette a roncsot és sirt.

— Maga az Santje? kérdezte a vak Kossie.

— Ki lenne más, te hülye! kaffogott Mientje, ide- gesen jártatva kötőtűjét.

Erre a czivakodásra nagyanyónak fölszáradtak a könnyei. Legalább megmutathatta nekik, ha el is voltak törve.

— Az unokámtól tizenkét tojást kaptam, mondá büszkén föltartva az orrát, de a kapu előtt elejtettem.

— Hát még azért a kicsiségért is kell bőgni, mondá valaki a társaságból.

Nagyanyó dühösen nézett föl s mérgesen mondá:

— Nem minden tojás egyforma ám 1 Ilyen tojásokat maga sohasem evett, maga éhenkórász . . .

S a vén asszonyok közt újra megeredt a minden- napos czivakodás.

Krónika II.

Glosszák a szegény emberekről.

• — ápr. 17.

Az Amerikába szökő, vagy magukat főbelövöldöző börze-Napoleonok között nem tudok egyet sem, aki egyetlen tételben vesztette volna el minden vagyonát.

Spekulál, könnyelműen és könnyen, de jóléte kutya- farkát ökonomikus óvatossággal izenként vágja le. Min- dent föltenni egy tétre: exisztencziát, családot, életet, halált: ez csak a szegény ember metódusa. Spekulálni s mikor a spekuláczió balul üt ki, emberséget és erkölcsöt emlegetni: ez is csak a szegény embertől telik ki.

A villamos vasút szegény emberei kifőzték, hogy a húsvéti nagy forgalommal sarokba szorítják a társaságot s sztrájkba mentek. Mi ez? Ugyanaz, amit most a társa- ság tesz a szegény emberekkel, akik, mig a társaság kikerült a csávából, most megrökönyödve látják, hogy ők kerültek kényszerhelyzetbe. Nosza, a szegény emberek ősjogához, a humanitáshoz apellálnak: nem lehet meg- engedni, hogy annyi család a nyomorban maradjon. Azt meg kell engedni, hogy annyi szegény ember maga szán- tából belemenjen a nyomorba, de azt nem, hogy benne hagyja őket az, akinek a romlására törtek. A humanitás arra. kötelezi a társaságot, hogy ne tudjon ellentállni a sztrájknak.. A szegény ember könnyelműen vállalja a teljes koczkázatot, de azt akarja, hogy a koczkázat ellen biztosifsa őt az ellenfél. Ha győznek, hát győztek, ha ném győznek, kutyakötelesség megóvni őket . minden kártól. • .

S ezt a szegény ember oly lucidus világossággal látja, hogy még akkor is alkudozik, amikor kegyelmi kérvényt ad be. Már pedig a szegény embernek mai meg- növekedett hatalma ép azt kívánja meg tőle is, az úgy- nevezett tőkétől is, hogy egyenlő hadviselő félnek tekintsék.

A sztrájk a munkásságnak hatalmi, eszköze, mint a tőke- pénzesnek a tőkéje. Megvonja tőle a munkát, mely az övé, melyet épp ugy összeadogat és hatalommá tesz, mint a tőke csinálja a kukoricza-ringet, vagy a vaskartellt.

Ha a karteli bukik, akkor buktak a kartellesek, ha a mun- kás-sztrájk csütörtököt mond, akkor az a munkások baja.

Ez az igazság, de nemcsak az igazság, hanem a mun- kások vivmánya is.

De ebből az következik, hogy a munkások a hatalmi eszközhöz csak akkor nyúljanak, ha igazán van hatalmuk.

Ha igazán ringet vagy kartellt csináltak a maguk munká- jából s a vállalkozás valóban rájuk szorul. De a villamos kalauzok elárulták a maguk ügyét, mikor szervezettség, preventiva és biztosítékok nélkül belementek ebbe a há- borúba.

Nem a társaság a lelketlen — végre is a hatalmi presszió ellenében védekezni mindenkinek joga — hanem a szegény emberek, akik a - legvakabb könnyelműséggel játszottak a gyerekeik betevő falatjával. Erre csakis sze- gény ember képes, aki maga cselekszik s a jóistent teszi aztán felelőssé azért, ami történt.

*

A nyájas kosaras néniket a biróság fölmentette s ez igen helyes volt. Ezek a kosaras nénik szegény nénikék, akik szegény emberek gyerekeire vadásztak. Akik az ismeretlen homályosságban lappangnak, a nagy urak, vagy legalább gazdag urak, még csak gyanúba se fogat- tak, hát miért lakoljon ez a két szegény asszony, aki riem is akarta megrontani a gyereket, csak pénzt akart sze- rezni ! A modern igazság és szoczializmus diadala a' ko- saras nénikék megmenekülése; tiz évvel ezelőtt még elitélték volna őket a felzudult közvélemény lecsititására, holott a nagy urakat, az igazi bűnösöket futni engedték volna.

Ma helyre állt az egyenlőség: a méltóságos értelmi szer- zőkkel egyetemben hadd meneküljön meg a koldus eszköz is.

Arra szinte mérget vehet akárki, hogy ha nálunk igazi népuralom volna, a kosaras nénik egysorban lógná- nak az úri csábitókkal. De ezeket csak igen langyosan üldözi az igazság, amolyan hamis blinde Kuh-játék mód- jára. Be van kötve a szeme, de nagyon jól lát azért, nehogy véletlenségből odanyúljon megtorló kezével; ahol a bűnös áll. De ki törődik olyan bűntettel, melyet nagy urak csak a passziójuk kedvéért követnek el, senkit anyagilag meg nem kárositván, sőt még pénzzel jutalmaz- ván az alsóbb néposztályokat? Passziókat, emberi gyön- geségeket, szimpla csúnyaságokat a modern elnézés szike- sen födöz s minálunk nagyon is lehet politikai és társa- dalmi Cato, aki szerelem dolgában a legnagyobb svihák . s nőkkel szemben a legnagyobb gazember. Aztán szegény gyerekek mindent kihevernek, még az olyasmit is, még az

2

(12)

újságba való kiírást is, ami pedig jobban öl a felsőbb régiókban, mint maga a lovász, vagy a nyelvmester.

S ha nálunk igazi szocziálisztikus törekvés, valódi osztályönérzet volna a szegény emberek között, akkor a . kosaras nénik ügye miatt inkább kellene sztrájkba vonulni,

mint a nyolczórás munkanapért. Mert a szegénységnek legégbekiáltóbb átka az, hogy az erkölcsét is, a lelki üdvét is, a leányai becsületét is, a férfiúi önérzetét is oda dobja a gazdagoknak. Ezeket a gyerekeket csak azért lehetett megrontani, mert szüleiknek nincsen pénzük! Ennek nem szabad megtörténnie 1 S kosaras asszonyok szol- gálata is csak azért vehető igénybe, mert azoknak sincs pénzük.

• Átka és szégyene a szegény embernek egyaránt pat- tan ki ebből az esetből: a szegénység ki van szolgáltatva a gazságnak és kapható minden gazságra. - Manapság az emberi tisztesség is vagyoni czénzushoz ván fűzve.

* •

A józsefvárosi vitrioldráma meg igazán már csak szegény ember drámája. A női Otelló — az asszony, aki megöli a hűtlen férjet — milyen uj, milyen marcel- prevózni való eset, ha a marquise tesz igy a marquis úrral. De a szegény bádogos szegény, lompos felesége tett igy és az esküdtek aligha fognak felmentő ítéletet hozni.

Nem is volna helyes, ha megtennék, mert valóban más az, ha szegény asszony cselekszik igy és más, ha gazdag és előkelő ember feleségéről van szó;' Itt tisztán hüllenségi dráma lenne s ezt valamennyien megéreznők.;

A bádogosnénáj azonban pénzdrámáról van csak szó és ezt ösztönszerűleg érezzük valamennyien.

Pénzdráma, mert pénzen fordul meg a férj hűtlen- sége is. Albérlőt fogadtak a- lakásukba s az albérlő szép és kívánatos asszony volt. Ha a bádogosnak annyi jöve- delme volna, hogy lakását maga fizesse- ki, a leghűsége- sebb és a legtisztességesebb - férjnek, maradt volna- meg.- Mert a szoknya után való futkosás nem a szegény ember kenyere, ahhoz idő; sok idő kell; a szegény ember pedig dolgozik és alszik. A kísértésnek a házába kell költöznie, hogy fölébredjen benne a modern bestia, Tehet szegény róla? Szent Antal legyen a szegény ember? Melyik férfi alszik nyugodtan, ha a szomszéd ágynál vetkőzik egy idegen szép asszony? Ha a felesége annyira féltékeny,- akkor lett volna féltékeny, mikor; az albérlő jelentkezett s.látta, hogy az szép. De a pénzt igényelni és a kísér-- tést, mely tisztán az emberre háramlik, vitriollal meg- "

torolni;'hiszen járni járja,- mert a szegény ember érzi a nyűgös állapotját, de nem gondolkodik fölötte, hanem már mi különszobás uri emberek legalább annyira szoczialisták lehetünk, hogy nem ismerjük el az asszonynak a hűségi jogát akkor, mikor az. asszony szegény s ha már annyi férfit védtünk az asszonyok morális követelései ellen, meg:

védjük-ezt is, akit a vitriol amúgy is már eléggé meg- különböztetett, az uri házasságtörőktől., ,

- • . ' Semper. ; -

Vera grófné.

Az irodalom, melyhez nemeskéri Kiss Pálné, a művelt lelkek finom ösztönével vonzódik, leánykörából Vera grófnő beczéző czimmel emlegeti nevét. Az ő Sylphid. alakjáról, nemes egyszerűségéről, megvesztegető bájairól zengtek az akkori báli tudósítók referádái és silhouettjét nem egy novella, nem egy regény szereplő alakjai tükröztetik vissza és nem egy poéta rímeiben csendült meg az ő szépségé- nek- dicsérete; Mert az irodalom hálás azok iránt, akik fantáziáját megtermékenyítik és a művészet .azok iránt, akik modelt állnak neki. Ő maga soha nem irt se verset, se'novellát, legalább nem nyomatta ki, de azon kevés mágnásasszonyaink közé tartozik, akik teljes tájékozott- sággal- birnak az- irodalomban és Tauchnitz és Ollendorf kiadványai' mellett a magyar könyvpiacz jelességeit is figyelemmel kisérik. Csöndes visszavonultságban, évek óta egészen családjának él. gödi kastélyában. Nevével a sze- replő egyéniségek között ritkán találkozunk és ha valakire, ugy reá illik a jó • asszonyokról szóló meghatározás, hogy nekik nincsen történetük.

*

Annál gazdagabb családjának, szüleinek, férjének, hozzátartozóinak története, amelyből néhány adatot ide- jegyzett a mi krónikásunk.

Stefi grófnak és Biri grófnénak a leánya volt Szápáry Vera, egy kedves, szelid, finom arczu leányka, aki sok vig, lármás fiútestvér közt egyedül képviselte a gyöngéd nemet. A közszeretetben álló, tipikus főúr, Szápáry István, megjelenésében sokat emlékeztetett az erdélyi fejedelmekre. És micsoda daliás legény lehetett az ötvenes években, amikor, a péczeli rundellás kastély- ból elröpitette a Cserhát légszebb leányát, Ráday Borbála grófkisasszonyt.

De nem ment ám az az elröpités csak ugy simán.

A két család egyképpen ellenezte a házasságot. A Rádayak erősen kálvinista rebellis família hírében állott,' a Szápáryak ellenben mindenkor szigorúan katholikusok és lojálisok voltak.

Á péczeli rundellás kastélyt századokon át nemzeti missziók kiinduló pontjaként ismerték, ahol a nagy Gedeon a magyar vérselés • reformján tanakodott az ő kis barátjával, Kazinczy- val, ahonnan Pál a- magyar theatristákat igazgatta, tekin- télyt és vagyont áldozva nemzeti nyelvünknek a .haza- fővárosában való. meggyökeresitésén;, abban a kastélyban nem igen szívesen- látták a schwarz-gelbség- hírében álló család fiát. Viszont a Szápáryak prüszköltek irgalmatlanul a kurucz leánytól. A fiatalok szerelme azonban'minden akadály felett diadálmaskodott s Szápáry'.István boldogan vitte-haza csodaszép, ifjú feleségét.

Ráday. Biri nemcsak egyik legszebb, de legzseniálisabb asszonya is lett a- társaságnak. Az ő igazi, elevensége, természetessége ugy hatott az etikettes, czopfos szalonok- ban, mint mikor hideg,, illattalan virágok közt, kedves, falusi kertek rózsájára bukkanunk. Különösén az ötvenes évek, hazafias eleme, a .bús magyarok rajongtak érte.

Hiszen ő volt az a ragyogó szépségű leány, aki — mikor atyja és testvérbátyja fogva. voltak — audiencziára jelentkezett a .fiatal uralkodónál s mikor ez, a leány nagy szépségétől meglepetten, szóhoz nem jutott, be nem várva a formaszerü megszólítást, ő .szólalt meg nagy' bátran:'

— Ne engem, nézzen Felség,, de adja vissza, az édes apám/meg a honvéd testvérbátyám szabadságát. •

Nagy lelkekre mindenkor Jó hatással van a bátorság,-- A fiatál uralkodót annyira megnyerte Ráday Biri föllépése, ..

hogy rövid néhány hét 'múlva ügy atyja, Ráday Gedeon,, mint testvére,' Pál, hazakerültek. A grófnő bátor - föl-'

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :