Hozzászólás a külkereskedelem gazdaságosságáról folyó vitához

szauna %

Hozzászólás

a külkereskedelem gazdaságosságáról folyó vitához

A külkereskedelmi tevékenység népgazda—

ságunkban nagy szerepet játszik. A dolgo-

zók fokozottabb ellátására, fejlődő iparunk

szükségleteinek kielégítésére számos termé- ket, elsősorban nyersanyagot kell impor- tálnunk. Ugyanakkor népgazdaságnak ter- melésének elég jelentős részét visszük ki külföldre. Külkereskedelmünk e nagy volu- mene kötelezően írja elő számunkra, hogy sokkal nagyobb figyelemmel foglalkozzunk gazdaságosságának kérdésével. A külkeres- kedelem gazdaságossága, egy sor más tényező mellett, fontos szerepet játszik annak meg—

állapításában, hogy Magyarország milyen szerepet töltsön be a nemzetközi munka- megosztásban. Ezen keresztül hatással van a népgazdaság, az iparon belüli arányok kialakítására is.

Ezért néhány hónappal eZeló'tt a buda—

pesti és a miskolci Műszaki Egyetem Ipar—

gazdaságtan tanszékeinek dolgozóiból alakult munkabizottságban megkezdtük egy gép- ipari termék export-gazdaságosságának vizs—

gálatát. Célunk az volt, hogy számszerű vizsgálat segitségével kikísérletezzük az ex- port—gazdaságosság mérésének alapelveit, metodikáját. Mikor a vizsgálatot meg- kezdtük, nem találtunk magyar irodalmat, ami ezzel a kérdéssel foglalkozott volna.

Ezért különös érdeklődéssel figyeltük a Statisztikai Szemle hasábjain folyó vitát, erről a kérdésről. Munkánk tapasztalatai alapján szeretnék hozzászólni a vitához, valamint ismertetni kívánom számításaink módszerét és tapasztalatait.

!.

Munkánk során az export gazdaságos- ságának kérdésében többféle káros gyakor- lattal találkoztunk. llyen helytelen gyakorlat tükröződött Fáy József elvtársnak a Statisz- tikai Szemle 1954. januári számában meg—

jelent cikkében. A cikk bírálatával nem kívá- nok foglalkozni, azt elvégezte Boóc és Sebes—

tyén elvtársak cikke, melynek Fáy elvtárs javaslatáról alkotott véleményét teljes egé- szében elfogadom. Nem értek egyet Kálmán

!

Dezső elvtárs kritikájának formáját/ak?

amelyben az elvtárs megjegyzi, hogy af cikkben foglaltakkal —-— címét kivéve —-

lényegében egyetért. '

Véleményem szerint Fáy elvtárs javaslata ; a gyakorlatban helytelen szemlélethez .vezet, * amennyiben az export-gazdaságosság fogak—, mát a devizahozam kérdésére szűkíti le,í ami bizonyos esetekben a népgazdaSág egésze szempontjából káros lehet. ,E mód—,

szer alkalmas arra, hogy kizárólag a deviza-x

hozamból kiindulva, olyan termékek export-—

ját is gazdaságosnak tüntesse fel, melynél _

a hazai ráfordítások messze meghaladjákf

az illető termék devizahozamát, amelynek exportja népgazdaságunk számára nem'gaz- daságos.

A gyakorlati életben elsősorban a gép—",

ipari termékek exportja gazdaságosságának .—

mérésére használják az l kg, vagy 1 tonna gépsúlyra eső deviza—bevétel mutatóját, , melyet úgy számítanak ki, hogy a gép deviza—árát elosztják tiszta súlyával. Ez a módszer sem lehet alkalmas a gazdaságosság ' mérésére. Először: a hengerelt és kovácsolt áruk, lemezek és vasöntvények a gépek súlyának kb. 80—90%—át teszik ki, viszont az önköltségnek általában csakjóval kisebb hányadát. Másodszor: a munkabér— és rezsia költségek komoly összeget jelentenek a_ * gyártmány önköltségében, azonban ezek , a költségek eléggé függetlenek a gép súlyától,

a gép konstrukciós megoldása és egyéb műszaki jellegzetességei sokkal jobban ki- hatnak ezekre a költségekre. Ez a módszer csak akkor lenne alkalmas a gazdaságosság mérésére, ha a gép súlya Nés önköltsége egyenes arányban állna egymással.

* Egy másik javaslat szerint az export- %

gazdaságosság vizsgálatánál első megközelítő

mutatónak az árkiegyenlitést kellene tekín-

teni, mig a finomítás során a termék deviza—_,

árát kellene szembeállítani az összes anyag—"f' ráfordítások devizaforint összegével, vala- mint a munkabér, rezsi és egyéb költségek Xi Pt összegével

Ezt a módszert sem találom célravezető—

ek, mert gyakorlatilag nem oldható meg,

hogy minden anyagnak meg lehessen adni a dévizaforint árát. Másrészt azáltal, hogy

az anyagokat devizaforint értéken veszik Számba, elhanyagolják az elözö termelési fá—

zisok költség-alakulásának vizsgálatát, csak az utolsó termelési folyamat dönti el egy

exportáru gazdaságosságának kérdését.

Végül a D]! és a Ft nem egynemű fogalmak.

A D]! árak, melyeket a F! és a külföldi valuták aranytartalma alapján állapították meg, nem feltétlenül felelnek meg a tényleges

—_árfolyamoknak, mivel nincs szabad arany-

torgalom és szabad beválthatóságw

% ' Felmerült olyan javaslat is, hogy az export-

*;c'ikkek nemzetközi és nemzeti értékének

'szembeállitásából nyert koefficienst reláción—

ként össze kell vetni az import cikkek nemzeti és nemzetközi értékének koefficien-

sével. A számítás képlete:

Export cikkek th ára. (c—l—v-i-m) x Exp. cikkek Ft értéke (c—l-v—l- m)

:: import cikkek Ft értéke (c-i—v-t-m)

import cikkek th ára (c—t—v-l—m)

Ilyen számítások elvégzését eleve lehe- tlenné teszi az, hogy—sok, itthon elő nem 'llítható importcikk belföldi értékét egy—

általán nem lehet megállapítani. A hazai cikkek értékét sem lehet pontosan meghatá—

* rrozni, mivel a termelőeszközök ára nem tartalmaz akkumulációt, a fogyasztási cikkek fárában viszont különböző nagyságú akku- muláció van. De még ha el is lehetne végezni ' ilyen számítást, a mutató erösen torzítana.

Pl. ha az export struktúrája a kedvezőtlenebb

-cikkek irányába tolódik el, de ugyanakkor az importban olyan cikkek súlya nő, melyeket Magyarországon csak nagy költséggel lehet

termelni (gyapot), akkor ez a mutató _—

helytelenül —— növekvő gazdaságosságot mutathatna.

'Képeztek olyan mutatót is, melyben a

népgazdasági reálönköltséggel állítják

"? szembe a Dj! eladási árat. Ez a mutató helyesebb képet ad, mint a többi, de azt a hibát követiel, hogy az import— és a belföldi ráfordításokat egybeveszi, s így torzításra

ad lehetőséget. '

*Pl. két cikk export eladási ára lon—100 Dfi.

,,A" cikknél a belföldi költségek 80 m.ot, az importanyag belföldi ára 10 Fl—ot tesz ki.

,,B" cikknél a belföldi költség 10 Ft, az importanyag belföldi ára 80 Ft.

Reálönköltség mindkét esetben 90 Ft, tehát a gazdaságosság is mindkét esetben 90%-0s.

Véleményünk szerint különbség van a két cikk exportjának gazdaságossága között.

Míg az ,,A" cikk 90 D]! devizahozama 80 Ft belföldi ráfordítással jár, addig a ,,B" cikknél 20 D]! nettó devizahozamra lO Ft a belföldi ráfordítás. Tehát a ,,B" cikk exportja eld—

nyösebb.

Teljesen igazuk van Boóc és Sebestyén elvtársaknak, amikor kiinduló pontul azt ajánlják, hogy a gazdaságosság számításánál a devizanyereséget a népgazdaság munka—

ráfordításaival kell összevetni.

Mi számításunk alapjául a következő

képletet használtuk:

Nettó devizahozam D/L-ban _j összes belföldi ráfordítás

Ez a képlet megmutatja, hogy ! FI költ- séggel mennyi devizát termeltünk tisztán a különböző termékeknél. Ez a mérőszám alkalmas arra, hogy a termékek sorát össze- hasonlítva terv és kapitalista relációban eldöntse, hogy melyik az a gyártmány, amelynek exportja gazdaságosabb.

Ez a számítás sok problémát vetett fel.

Meg akartuk állapítani a gyártmány nép- gazdasági ráfordításait és ebben az esetben

nem támaszkodhattunk a véggyártást végző

gépipari vállalatunk könyvelési önköltsé- gére, mert ezt az ár és önköltség—közti különbség a különböző fázisokban torzította volna.

Igy a gyártmány anyagszükségletéböl ,kiindulva a felhasznált anyagok önköltségét vizsgáltuk meg. Azokat összesítve kaptuk meg a gyártmány népgazdasági ráfordításait, terv és kapitalista import igényeit.

A közvetlen anyagköltségeket felbontottuk bér—, amortizáció és egyéb költségekre.

Ezt a módszerünket számos bírálat érte.

Különösen az önköltséggel foglalkozótszak-

' szauna

emberek részéröl. Az elvtársak szerint mód—

szerünkben összekeverjük az eleven munkát a holtmunkával, ezért az ár— és bérszínvonal

esetleges változása teljesen felborítja az

arányokat.

Ha pl. a bérek emelkednek, akkor a ter—

melési ráfordítások aránytalanul magasabban

jelentkeznek.

Véleményünk szerint a bérszínvonal emel—

kedése minden terméknél növeli képletünk nevezőjét, tehát az összehasonlítás lehetősége nem szűnik meg. De ha csak egy terméknél növekszik a bérköltség, annak nyilván az az

oka, hogy a munkaráforditások ezt indokolttá

tették. e

Sok problémát jelentett annak eldöntése, hogy a két világpiac árait hogyan vegyük számitásba. Teljes mértékben helyes Sebes- tyén és Boóc elvtársak azon megállapítása, hogy nem lehet a kétfajta világpiaci árakat ( összevonni. Nem tudom azonban teljesen elfogadni az ő általuk javasolt módszert, r amelyben a természetes mértékegységet a két világpiac eltérö árainak átszámításaira használják.

, ők a termékben az import-anyagok terv *

,és kapitalista relációját 60:40—nek véve

kiszámítják, hogy 1 méter pamutszövetből 30 centiméter szövet devizaárából fedezni lehet a szükséges importanyag deviza értékét, amely szerintük 234%—os devizanyereségnek felel meg. Ezt a devizanyereséget kell

devizaforintra átszámítani, hogy az így

kapott devizahozamot össze lehessen vetni a népgazdasági önköltséggel.

'Tehát a természetes mértékegység segit—

ségével kívánják a két világpiac deviza-árait közös nevezőre hozni. Ezt a módszert a következő hiányossága miatt nem tartom célravezetőnek. _

i. A természetes mértékegység alapján kiszámított devizanyereség a cikkükben a C. és D. rovatban alkalmazott forint—

számítási módszerük szerint is megkapható.

Itt az import költségeket 60_:40%-os arány szerint számolva

5,,85 %— 3,27 :: 9,12 az összes import nyers

anyagköltség —

a pamutszövet eladási ára

Terv ország Kapitalista ország felé

35 25

' t

1 Ma

Az Aimportarány szerint 31 F! a pamut— _,

szövet átlagos deviza pára.

A devizanyereség ebben a példában 239%.

(Az 5%—os eltérés onnan adódik, hogy az _'

elvtársak a centiméterek számításánál kere—, _ kítéseket végeztek, 22,8 cm helyett 23 cm—et

vettek.) '

Tehát eltekintenek a tényleges export-" ; "

arányoktól; pedig ha nő a tervországok felé

történő export, az importanyagok változat- 'i';

lan aránya esetén, akkor a deviza-nyereség ;,

is nőni fog és fordítva.

2. Az importköltségek közös nevezőre , ,

hozatala nem célszerű egy—egy anyag világ— _,

piaci mi alapján. Sokkal helyesebb módszer a két világpiac átlagos árszinvonalának meg- , felelően kulcsszámokat képezni és ezek

alapján elvégezni az átszámításokat. (_ . A fenti alapelvek szerint végeztük el egy

termék export gazdaságosságának vizsgá—

iatát. (Volt olyan javaslat, hogy az általunk *

számított mutatót össze kell szorozni a

Fáy elvtárs-féle devizanyereségi %-kal.—

Ennek semmiféle közgazdasági értelme nem,

volna. A két különböző mutató össze-;

szorzásából sem a gazdaságosságra, sem a devizanyereségre nem lehetne következ-

tetni.) " _* -

A következőkben a számításunk metodi-

kaját szeretném ismertetni. ,;

u. _

Mint említettem, a gazdaságosság mérésé- ,

nél nem alkalmazhatjuk az utókalkulácíó

által kimutatott önköltségét, hanem ki kell * számítani, hogy mibe kerül a termék tény— , legesen a népgazdaságnak. Ezt úgy kapjuk "

meg, hogy a felhasznált belföldi anyagokat

nem áraikon, hanem önköltségükön vesszük

számba. Az importanyagokat pedig nem

belföldi áraikon, hanem a tényleges deviza-

forint költségein, elkülönítve a tervvíszony-Á

latban és a kapitalista viszonylatban fel- merülő devizaköltségeket. Végeredményben tehát a termékek tényleges önköltségét a

belföldi ráfordítások (Ft—ban) -l- a terv-

viszonylatban %- a kapitalista viszonylatban felmerülő devizaköltségek (Dlt-ban) összege

együttesen adja meg. "

Mi a vizsgált gép tényleges költségeinek

kiszámításánál a következő eljárást alkal- maztuk:

A felhasznált anyagok közül kiemeltük

; azt a 15—20 cikket, melyek az anyagköltség

döntő részét teszik ki; csak ezeket számí- tottuk önköltségen, a többi anyagot pedig

áron. '

Azonban a kiemelt anyagok utókalkulá- ciós önköltsége megint nem mutatja azok tényleges költségét, minthogy a hozzájuk felhasznált anyagok áron vannak figye- lembevéve a kalkulációban. (Pl. a gépbe beépitett rúdacélok önköltségében az acél,

az acél önköltségében a nyersvas stb.)

Ahhoz tehát, hogy megkapjuk a gép tény—

leges költse'gét, előbb ki kellett számitani visszamenőleg a felhasznált főbb anyagok tényleges költségeit. Hogy ezt a számítást elvégezhessük, megszerkesztettük a gép ,,családfáját" ahozzá felhasznált anyagokból, : mely egészen leegyszerűsítve a következő

* képet mutatja:

'/vas— ("öntészeti (— érc

Géb/ öntvény nyersvas 'X/ _ Xhengerelt s—martin /X

acél acél (_koksz

;

A családfánál mindenütt csak a főbb anyagokat vettük számba, összesen kb.

35—öt. Minden elágazásnál kiszámítottuk az illető munkafázis fajlagos anyagfelhasználási mutatóját is. (Pl. ] to acélgyártásához szükséges nyersvas.)

, Természetesen az anyagköltség ilyen fel—

bontásánál nem mehettünk végtelenségig, hiszen akkor egyrészt sohasem érne véget a számítás, másrészt egy önmagába vissza—

térő kört kapnánk. (Pl. az ércek bányászásá—

nál megint használnak fel vasat és acélt.) Mi a felbontásnál egyrészt az importanyagig mentünk el, hiszen azok devizaköltségét úgy sem kell tovább bontani, —— másrészt a bányászati termékekig, melyeknél kicsi az

anyagköltség; tehát nem követünk el nagy hibát, ha ezeknél elfogadjuk az utókalkulá-

_ciós önköltséget.

Az anyagfelhasználási családfa felépítése után a gép tényleges költségének kiszámí- tását a következőképpen végeztük el:

Az elsődleges anyagok (importanyagok és bányászati termékek) költségét a fajlagos anyagfelhasználási mutatók segitségével rá—

vittük a belőlük készült termékekre, hozzá—

számítottuk a szállítási költségeket és a feldolgozás költségeit, és így megkaptuk az illető termék tényleges költségét. Ezen a módon haladtunk végig a családfán alulról felfelé, minden egyes anyagot tényleges költ—

ségen számítva be a belőlük készült termék

önköltségébe, "míg eljutottunk a gépig.

Az egész számításban külön vezettük végig az importköltségeket (D/t-ban) és a belföldi költségeket (Ft-ban).

Természetesen ez a számítás meglehetősen sok munkát igényel. Azonban, ha a főbb bányászat és kohászati termékek, tipikus alkatrészek (pl.— motor) tényleges költségét egyszer már kiszámítottuk, akkor ezek segítségével könnyen összerakható sok gép

tényleges költsége.

HI.

'Ha ilyen számítást végzünk a különbözö

termékekre, akkorkiszámíthatjuk azok gaz- daságossági mutatóját. Mivel azonban az export—árak terv— és kapitalista-viszonylat—

ban eléggé eltérőek, két külön mutatót kell kiszámítani: egyik esetben a terv-reláció, másik esetben a kapitalista reláció eladási árát kell a képlet számlálójában szerepeltetni.

Pontosabb eredményt úgy kapunk, ha az importköltségeket is egyneművé tesszük.

Első esetben a kapitalista devizában fel—

merülő importköltségeket kell átszámítani tervdevizára, másik esetben forditva.

Végeredményben tehát a két számítás a következőképpen _történne:

a) eladási ár tervrelációban —— összes import—

költségterv th-ban összes belföldi ráfordítás (Ft)

b) eladási ár kap. relációban — összes import—

költség kap. th—ban összes belföldi ráfordítás (Ft)

(A nevezőben csak a belföldi anyag- és munkaráforditás szerepel, tehát az import—

anyagok devizaköltsége nem; a belföldi

szam:

költségekből levonandók az akkumulációs

tényezők is, mint pl. kamat, kötbér, amelyek nem tényleges költségek.)

A két fajta th átszámítási kulcsa" nincs

egészen tisztázva; ezt valószínűleg az export—

árak Színvonalának összehasonlítása révén

lehet megoldani. ,

Ezen a módon tehát megállapíthatjuk mind terv, mind kapitalista viszonylatban, hogy mely cikkeinket érdemesebb exportálni,

és melyeket kevésbbé —— hacsak a gazdasá-

gosságot tekintjük. (Természetesen az export—

cikkek kiválasztásánál nemcsak ez a szem- pont játszik szerepet, hanem sok más is, pl. exportálási lehetőségeink.)

Azonban véleményünk szerint itt nem állhatunk meg, hanem a vizsgálatot ki kell bővíteni.

Nemcsak jelenlegi exportcikkeink gazda- ságosságát kell megvizsgálni, hanem többi

termékeink közül is a többeket. Ugyanis

előfordulhat az, hogy még nem exportálunk olyan cikkeket, amelyeket sokkal gazdasá—

gosabban tudnánk értékesíteni, mint sok mást. Viszont az is lehetséges, hogy vala-' mely termékünk termelése annyira nem

'gazdaságos, a világpiaci árakhoz képest

annyival többe kerül a termelése, hogy érdemesebb inkább importálni. A termelés, export, import, kérdéseinek eldöntésénél az eddiginél jobban figyelembe kell venni a gazdaságosságot, ehhez pedig szélesebb- körű vizsgálat szükséges.

IV.

Úgy gondolom, hogy az általunk végzett

vizsgálat tapasztalatait fel lehet használni egy szélesebbkörű gazdaságosság vizsgálat—

nál, de a tervezés és a gazdasági vezetés

gyakorlatában is. Éppen ezért fel akarom

hívni a figyelmet néhány problémára, nehéz- ségre, melyekkel munkánkban találkoztunk.

l. Elég nehéz egyes vállalatoknál részletes anyagfelhasználási adatokat szerezni. Az utó- kalkuláció csak egészen összevontan tünteti fel az anyagfelhasználást és fáradságos munkával, az anyagkivételezési lapokból való kigyüjtéssel lehet csak cikk vagy cikkelem szerinti bontásban megállapítani

a tényleges anyagfelhasználást, — noha a

normák ilyen bontásban készülnek. Általá-

ban a tényszámok eléggé eltérnek a normák—

tól. ,

2. Bár helyes az, hogy az árak, árpolitika célok érdekében, különböző mértékben el—

térnek az önköltségtől, szükséges volna egyes *

esetekben a jelenleginél reálisabb, az ön-

költséghez közelebb álló árakat alkalmazni. _ Egyes anyagok ára ugyanis annyira eltér az önköltségtől, hogy teljesen eltorzíthatja a többi termékek önköltségét. Másrészt, mivel az ilyen eltérések gyaárran lefelé irányulnak,

az alacsony árak nem mozdítják elő az .

anyagtakarékosságot.

3. Mi csak a közvetlen anyagoknál tudtuk kiszámítani az importköltségeket. Azonban a közvetett anyagok és az amortizálandó állóeszközök között is lehet import eredetű, melyeket megközelítő pontossággal szintén meg kellene állapitani.

4. Az amortizációnál még felvetődik az a kérdés is, hogy helyesen vannak—e meg—

állapítva az amortizációs kulcsok, és így az amortizációs költség megfelel—e a valóság—

nak. Ha a felújítások rendszeresen magasab- bak a felújítási hányadnál, akkor a tényleges

önköltség magasabb, mint 'amit az utó—

kalkuláció kimutat.

5. A bányászati termékeknél jelentkezett a kapacitást tartó beruházások elszámolásá- nak problémája. Ugyanis a bányászatban rendkívül nehéz elhatárolni a kapacitás bővi- tését és a kapacitás azonosfszinten való fenntartását szolgáló munkákat. (ilyen pl.

a külszíni fejtésnél a fedő rétegek ,,ietaka- rása".) jelenleg az utóbbiakat is beruházás- nak veszik, és csak az amortizációs kulcsnak

megfelelő rész kerül az önköltségbe. Vitatott '

kérdés, hogy nem volna-e helyesebb az

egész kapacitástartási, költséget az önkölt- ' *

ségbe számitani, minthogy ezek a folyó évi termeléshez szükségesek.

6. Meg kellene vizsgálni a hulladékok értékelésének kérdését is. Ugyanis a henger—

dékben és a gépgyárakban jelentős acél-

hulladék keletkezik, melyet az acélgyártás

felhasznál. Már most, ha magasan állapítják

meg a hulladék árát, akkor az acélgyártás * lesz drága és a gépgyártás költségei csök— "

kennek, ellenkező esetben fordított a helyzet.

"" ist-r,

549;

V

Ez a számítás 3—4 hónapot vett igénybe.

A munka kiértékelése .számos más jellegű

' elvi és gyakorlati kérdést is felvetett. Ami

a számítási mő'dszei't illeti, azt még nem

eltartjuk kitorrottnak. Nem dőlt el, hogy

milyen pontosságra kell törekedni, és még

nem állapítottuk meg, hogy miként lehet ' _; általánossá tenni ezt a számítást. Bár a

*' Tervhivatal Gépipari Főosztályától minden

hiánya, az adatok megszerzésének nehézségei

A Rákosi Mátyás középiskolai tanulmányi ' verseny minden évben nagy esemény közép- iskoláink életében. A verseny nemcsak a leg—

), jobbak vetélkedése, az egyetemen tovább-

tanulóknak vagy munkábalépőknek erő—

' próbája, hanem egyben tükörképe egész oktatásunknak, a tanárok nevelő munkája eredményeinek és hiányosságainak.

Ez évben másodszor szervezte meg a 'Köz- vponti Statisztikai Hivatal a Rákosi Mátyás

középiskolai tanulmányi verseny keretén belül

a statisztikai versenyt. Az ez évben szerzett

tapasztalatok azt mijtatták, hogy a statisz—

tikai oktatás évről-évre'fejlődik, jelentőség megnőtt; a tanulók egyre nagyobb száma érdeklődéssel és eredményesen foglalkozik

_a" statisztikai feladatokkal; emelkedett a

— statisztikát oktató tanárok munkájának színvonala és ennek gyümölcsekéntza tanulók tudása.

Az elmúlt évhez viszonyítva jelentősen

nőtt a versenyben résztvevők száma is.

Kiszélesítette a verseny kereteit, hogy az ipari és mezőgazdasági tagozatú közgazdasági

technikumok tanulói mellett a kereskedelmi

. tagozatú technikumok diákjai is résztvehet—

tek a versenyben. A statisztikai versenyre

jelentkezett középiskolai tanulók száma en-

nek következtében az 1953 évi 700—ról—

; l039—re nőtt. '

; , A vidéki közgazdasági technikumok közül a mezőgazdasági tagozatokból az elmúlt évi

, 184 fővel szemben idén 275 tanuló jelent-

kezett versenyre, ami arra mutat — ezt a szakfelügyelői tapasztalatok is megerősítik,

támogatást megkaptunk, a helyi ismeretek -

szinű

járultak hozzá ahhoz, hogy munkánk ei- húzódott.

Véleményünk szerint munkánk'eredményel

kiinduló alapot jelenthetnek további vizs- gálatok folytatására. Még szükséges néhány kisérleti számítást végezni központi tervező

szerveinknek, hogy a számítást széles— . körben kiterjeszthessék. Kellő tapasztalatok x *nélkül ilyen irányú számítások végzése csak a bürokrácia növelését szolgálná és nem

járulna hozzá a kívánt cél eléréséhez.

% Varga Jenő

Rákosi Mátyás tanulmányi verseny

hogy a most befejeződő tanévben a mező—

gazdasági tagozatú közgazdasági techniku—

mok statisztikai oktatása iejlődöttlegtöbbet.

Az ipari tagozatokon idén 20%-kal csökkent a versenyzők száma.

A versenyben résztvevők számának nőve—

kedése már önmagában is jelzi, hogy a

statisztika becsülete a közgazdasági tech—

nikumokban megnőtt: a tanárok és a tanulók l'egtöbbje lelkesen foglalkozik a statisztikával.

különösen a pécsi, az egri, a budapesti.

Ponty—utcai ipari tagozatú, a békéscsabai, a

hődmezővásárhelyi, a bonyhádi mezőgazda—

sági tagozatú, valamint a budapesti Huba- utcai és jurányi-utcai,a nyíregyházi, a bajai

a'xmakói kereskedelmi tagozatl'l— közgazdasági technikumokban jelentkeztek számosan a

versenyre. Egyes iskolák azonban, mint az

ipari tagozaton a veszprémi, a budapesti

Wesselényi—utcai és Április 4-téri techniku- mokban, a mezőgazdasági tagozatok közül

a zalaegerszegiben, valaminta soproni keres—

kedelmi közgazdasági technikumban keve—

smet törődhettek a versennyel és feltehetőleg

Ékstatisztikával is, mert ezekből az iskolákból egyáltalán nem vagy a tanulók arányához

képest elenyészően kevés tanuló jelentkezett statisztikából tanulmányi versenyre.

A tanulmányi verseny példáinak össze-

állítása nehéz feladat elé állította a Központi

Statisztikai Hivatal által létrehozott -— a Közgazdaságtudományi Egyetem, a Szám—

viteli Főiskola és a szakfőosztályok kép—

viselőiből álló versenybizottságot. Olyan példákat kellett kidolgozni az ipari, a mező—