KONSTANTINÁPOLYHÓDOLTATÁSA Robert de Clari

A KÖZÉPKORI FRANCIA TÖRTÉNETI IRODALOM REMEKEI

Robert de Clari

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA

A 13. századi európai historiográfia egyik legérdekesebb és legfontosabb mûvét, egyben a francia nyelvû történetírás egyik legelsõ alkotását tartja kezében az olvasó. A IV. keresztes hadjáratban és Konstantinápoly elfoglalásában részt vevõ Robert de Clari lovag mûve a francia történelem rendkívül eredeti nézõpontú és értékes forrása, de emellett fontos információkkal szolgál a korabeli európai hatalmi viszonyok, a pápaság és a császárság, a Bizánci Birodalom, a közép-európai és a balkáni, valamint a Kelet-Mediterráneumban élõ népek történetének és gondolatvilágának tanulmányozásához is. Napjainkban, amikor egyre fontosabbá válnak a különbözõ kultúrák számos konfliktussal terhelt találkozásai és egymás mellett élésének kérdései, a Bizánc hódoltatását és a Keleti Latin Császárság létrehozását elbeszélõ kötet hozzájárul e bonyolult kapcsolatrendszer történeti alkotóelemeinek megismeréséhez.

Clari krónikáját Gérard Jacquin (Université d’Angers), Farkas Csaba (Csongrád Megyei Levéltár) és Csernus Sándor (Szegedi Tudomány- egyetem) tanulmányai kísérik. A korszakban való eligazodást bõséges jegyzetanyag, térképek és többfajta segédlet szolgálják.

BALASSI KIADÓ

Emblémánk a tudás fája www.balassikiado.hu

3000 Ft

R obert de C lari K ONS T ANT IN ÁPO LY HÓD O LT A T ÁSA

csernus_tablaborito.qxd 11/13/2013 3:15 PM Page 1

Robert de Clari

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA

A KÖZÉPKORI FRANCIA TÖRTÉNETI IRODALOM REMEKEI

I.

Sorozatszerkesztõ CSERNUS SÁNDOR

KÉSZÜLT

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK KÖZÉPKORI EGYETEMES TÖRTÉNETI TANSZÉKÉN

Robert de Clari

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA

Fordította CSERNUS SÁNDOR CS. TÓTH ANNAMÁRIA

A tanulmányokat írta CSERNUS SÁNDOR

FARKAS CSABA GÉRARD JACQUIN

BALASSI KIADÓ · BUDAPEST

A kötet megjelenését támogatta SZTE Bölcsészettudományi Kar

SZTE BTK Középkori Egyetemes Történeti Tanszék

Nemzeti Kulturális Alap

Cet ouvrage, publié dans le cadre du Programme d’aide à la publication (P.A.P.) Kosztolányi, a bénéficié du soutien de l’Institut français en Hongrie

Ez a mû a Magyarországi Francia Intézet támogatásával a Kosztolányi Könyvtámogatási Program (P.A.P.) keretében jelent meg

A jegyzeteket írta, a kronológiát, valamint a Dinasztiák és uralkodókcímû fejezetet összeállította

CSERNUS SÁNDOR A térképeket rajzolta SZÁNTÓ RICHÁRD

A borítón: Flandriai Henrik császár bevonul Konstantinápolyba.

Miniatúra Henri de Valenciennes krónikájának 13. század végi kéziratában.

Párizs, Bibliothèque nationale de France, Mss. Français 12 203, f. 113 Hungarian translation © Csernus Sándor, Cs. Tóth Annamária, 2013

©Csernus Sándor, Farkas Csaba, Gérard Jacquin (tanulmányok), 2013

ISBN 978-963-506-911-8 A kiadásért felel a Balassi Kiadó igazgatója

Felelõs szerkesztõ Tamás Zsuzsanna Sorozatterv Szák András Mûszaki szerkesztõ Harcsár Magda

Robert de Clari

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA

A KÖZÉPKORI FRANCIA TÖRTÉNETI IRODALOM REMEKEI

I.

Sorozatszerkesztõ CSERNUS SÁNDOR

KÉSZÜLT

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK KÖZÉPKORI EGYETEMES TÖRTÉNETI TANSZÉKÉN

Robert de Clari

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA

Fordította CSERNUS SÁNDOR CS. TÓTH ANNAMÁRIA

A tanulmányokat írta CSERNUS SÁNDOR

FARKAS CSABA GÉRARD JACQUIN

BALASSI KIADÓ · BUDAPEST

A kötet megjelenését támogatta SZTE Bölcsészettudományi Kar

SZTE BTK Középkori Egyetemes Történeti Tanszék

Nemzeti Kulturális Alap

Cet ouvrage, publié dans le cadre du Programme d’aide à la publication (P.A.P.) Kosztolányi, a bénéficié du soutien de l’Institut français en Hongrie

Ez a mû a Magyarországi Francia Intézet támogatásával a Kosztolányi Könyvtámogatási Program (P.A.P.) keretében jelent meg

A jegyzeteket írta, a kronológiát, valamint a Dinasztiák és uralkodókcímû fejezetet összeállította

CSERNUS SÁNDOR A térképeket rajzolta SZÁNTÓ RICHÁRD

A borítón: Flandriai Henrik császár bevonul Konstantinápolyba.

Miniatúra Henri de Valenciennes krónikájának 13. század végi kéziratában.

Párizs, Bibliothèque nationale de France, Mss. Français 12 203, f. 113 Hungarian translation © Csernus Sándor, Cs. Tóth Annamária, 2013

©Csernus Sándor, Farkas Csaba, Gérard Jacquin (tanulmányok), 2013

ISBN 978-963-506-911-8 A kiadásért felel a Balassi Kiadó igazgatója

Felelõs szerkesztõ Tamás Zsuzsanna Sorozatterv Szák András Mûszaki szerkesztõ Harcsár Magda

TARTALOM

ELÕSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9

*

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA 15 (Fordította Csernus Sándor és Cs. Tóth Annamária)

* Gérard Jacquin

ROBERT DE CLARI ÉS KRÓNIKÁJA 135 (Fordította Cs. Tóth Annamária)

Farkas Csaba

BIZÁNC A NEGYEDIK KERESZTES HADJÁRAT ELÕESTÉJÉN 157 Csernus Sándor

A KELET VONZÁSÁBAN: KONSTANTINÁPOLY MEGHÓDÍTÁSA ÉS A FRANCIA NYELVÛ TÖRTÉNETÍRÁS SZÜLETÉSE 177

*

Kronológia Robert de Clari krónikájának tanulmányozásához 195 Dinasztiák és uralkodók (1100–1300) 203

Válogatott bibliográfia 219 A rövidítve idézett címek föloldása 227

Az illusztrációk jegyzéke 229 Személynévmutató 231

* Térképek 245 Képmelléklet 265

Sz. Jónás Ilonának, tisztelettel és barátsággal

À la mémoire de Jean Dufournet

ELÕSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ

„Isten dicsére hull az áldozat. – Erõsek vagytok, tesztek kény szerint, De jó-e a tett, ítél majd az ég. –”

(Madách Imre: Az ember tragédiája,VII. szín)

A 13. századi európai történetírás egyik legérdekesebb és legfontosabb francia nyelvû mûvét tartja kezében az olvasó. Az észak-franciaországi Cléry (Cléry-sur- Somme) városából származó Robert „zarándok” alkotása azonban nemcsak a francia történelem, a franciák történetének rendkívül eredeti és értékes forrása, hanem kiemelkedõen fontos információkat tesz hozzá az európai hatalmi viszo- nyok, a pápaság és a császárság, a Bizánci Birodalom, a közép-európai és a bal- káni, valamint a korabeli Kelet-Mediterráneumban élõ népek történetének tanul- mányozásához. S számunkra nem mellékes szempont: a krónika látókörében sajátosan és igen érdekesen van jelen egy tekintélyes közép-európai ország, a Magyar Királyság, s megjelennek olyan népek is (mint például a kunok, a

„blak”-ok és a bolgárok), akiknek történetéhez a szöveg olvasásakor ugyancsak érdekes adalékokat kapunk.

A francia historiográfia Geoffroy de Villehardouinnek és Robert de Clarinak a negyedik keresztes hadjáratról írott mûveitõl számítja a nemzeti nyelvû törté- netírás kezdetét, s õket tekinti az elsõ francia történetíróknak. A külhoni közép- kori kútfõk válogatott remekeinek – köztük a francia történetírásnak – magyar nyelvû kiadása több mint egy évszázados elképzelés, melyet Gombos F. Albin ja- vaslatára az 1900-as évek elején vettek elõször tervbe Brassóban. A Gombos-féle programot Sz. Jónás Ilona kezdeményezésére újítottuk fel mintegy két évtized- del ezelõtt, s kezdetben egy Villehardouin–Clari–Joinville–Froissart–Commynes válogatás elõkészítését és fordítását vállaltuk magunkra. Természetesen némi módosítással, mert Froissart-nak a százéves háború idõszakáról írott mûvébõl egy bõvebb válogatás már korábban elkészült (Froissart Krónikája,ford. Kul- csár Zsuzsa, Bp.: Gondolat, 1972), majd megjelent Villehardouin mûvének teljes fordítása és kiadása (Geoffroy de Villehardouin, Bizánc megvétele,ford. Szabics Imre, Bp.: Európa, 1985). A fentiek mellett további részletek jelentek meg (tõlük s más középkori francia történetíróktól) és váltak hozzáférhetõvé számos temati- kus szöveggyûjteményben (mint pl. a felsõoktatásban is széles körûen használa- tos Középkori egyetemes történeti szöveggyûjtemény. Európa és Közel-Kelet, IV–XV. század,szerk. Sz. Jónás Ilona, Bp.: Osiris, 1999).

Ugyanakkor az elmondottak következtében a válogatás elve és terve szükség- képpen módosult, és a továbbiakban már inkább arra törekedtünk, hogy az em- lített és a középkori francia történetírást oly nagy mértékben meghatározó

„történetírói ötös” valamennyi eddig kevéssé ismert képviselõjének a lehetõ

legteljesebb szövegét magyar nyelven a szakma, az egyetemi oktatás és az érdek- lõdõ olvasóközönség rendelkezésére bocsássuk. Az eredetileg tervezett válogatás helyett elkészítjük tehát Robert de Clari, Jean de Joinville és Philippe de Com- mynes mûveinek teljes magyar fordítását, s megjelentetésüket ezzel a könyvvel indítjuk útjára.

Annak érdekében, hogy a kiadásra kerülõ szöveg az olvasó számára minél több információt hordozzon, és az oktatás számára is minél hasznosabb legyen, igyekeztünk alapos jegyzetanyaggal és további, részletes útbaigazításokat tartal- mazó tájékoztató bibliográfiával kiegészíteni. A kötetben olyan tanulmányokat is közzéteszünk, melyek hozzásegítik az érdeklõdõ szakmai közönséget a forrás ke- letkezésének és az abban foglaltaknak a jobb megértéséhez, és egyben beveze- tésként szolgálhatnak a középkori francia történetírás, a keresztes hadjáratok, a keresztes államok, Bizánc és általában Délkelet-Európa történetének tanulmá- nyozásához.

Ennek szellemében kértük fel partnerségre Robert de Clari mûvének egyik legkitûnõbb szakértõjét, Gérard Jacquin professzort (Université d’Angers) Robert mester életének és mûvének mélyebb elemzésére, valamint Farkas Csaba történészt (Szegedi Tudományegyetem –Csongrád Megyei Levéltár) a Clari ko- rabeli Konstantinápoly városának és belsõ hatalmi viszonyainak ismertetésére.

Tanulmányunkban pedig a francia nyelvû nemzeti történetírás kifejlõdésének fo- lyamatát s a keresztes hadjáratokhoz való szoros és szerves kötõdését, azon be- lül a Konstantinápoly elfoglalásával kapcsolatos mûvek különleges historiográ- fiai fontosságát kívántuk bemutatni.

Itt is meg kell említeni, hogy a Konstantinápoly elfoglalásáról gyakorlatilag egy idõben, de egymástól függetlenül született, két jelentõs történeti mûvet –Geoffroy de Villehardouin és Robert de Clari krónikáját –együtt érdemes ol- vasni, interpretációikat, információikat érdemes folyamatosan összehasonlítani.

A tanulmányok esetében a névhasználatot nem egységesítettük: kifejezõbb- nek és színesebbnek tartjuk, ha az alternatív és egyébként helyes névalakok kü- lönbözõsége is tükrözi a tanulmányok mögötti olvasmányanyag hangulatát és kultúráját. A fordítás szövegében az uralkodók, pápák és szentek nevét általáno- san elfogadott magyaros formájukban igyekszünk használni; a görög neveket, il- letve elnevezéseket az általános céllal használt magyar átírás szabályai szerint, a francia neveket franciásan írjuk stb.

Úgy véljük, hogy napjainkban, amikor ismét és gyakran új megvilágításban, új paraméterek között s egyre növekvõ fontossággal kerülnek napirendre a Kelet- Mediterráneum történetében meghatározó szerepet játszó különbözõ kultúrák gyakran konfliktusokkal terhelt találkozásai és egymás mellett élésének kérdései, a kutatások látókörébe kell vonni e bonyolult kapcsolatrendszerek történeti alko- tóelemeit. Bizánc megvételének krónikáját tehát ma nem úgy kell csak olvas- nunk, mint egy ritka és eredeti történeti forrást, egy legendás hadi vállalkozás

leírását vagy éppen egy virágzó, pompázatos, de már bizonyos eresztékeiben erõsen korhadó birodalom végének kezdetét elbeszélõ krónikát.

A térség történetérõl rendelkezésünkre álló adatok gyakran homlokegyenest ellentétes következtetések levonásához vezetnek. A különbözõ orientáltságú tör- ténetírói iskolák, az e kérdésben is gyakran rivalizáló nemzeti történetírások erõ- teljesen eltérõ hangsúlyokkal dolgoznak. Vannak olyan nézetek, melyek a várost és a keleti császárságot kizárólag áldozatként és prédaként tüntetve fel, a gazdag kultúrájú Konstantinápoly elfoglalását és kirablását végrehajtó nyugati seregeket teszik felelõssé a késõbbi teljes összeomlásért s azért, hogy az iszlám-török ha- talom rázúdulhatott a keresztény Európa déli és keleti felére. Ez a legelterjedtebb fölfogás.

Mások addig mennek, hogy a hangsúlyt teljesen áthelyezik, mondván: a bizán- ci hatalom helyén létrejött Keleti Latin Császárság megdöntése és bukása iktatta ki végleg ebben a geopolitikai régióban az utolsó olyan hatalmat, mely eséllyel állhatott volna ellent a török elõretörésnek… (Tudjuk, hogy ez a feladat végül is évszázadokon keresztül –több-kevesebb sikerrel –a szárazföldön mindenekelõtt a Magyar Királyságra, a tengeren pedig a johannita lovagrendre hárult.)

Olyan mérvadó történeti interpretáció, mely ne gondolna lelkiismeret-furda- lással vagy elutasítással Konstantinápoly felprédálására, nem nagyon akad. (Ez alól talán egyedül Velence a kivétel, ahol a negyedik keresztes hadjárat –Zára el- foglalását is ide számítva – a velencei nemzeti dicsõség része: ennek bizonysá- gaként elég megnézni a velencei Dózse-palota nagy tanácstermének 16. századi, monumentális freskóit vagy éppen a San Marco Konstantinápoly kirablásából származó, még töredékeiben is káprázatos kincsestárát…)

A francia történeti hagyományban Bizánc elfoglalására késõbb már nem csak (sõt egyre kevésbé) bravúros hadisikerként és a francia expanziós folyamat egyik fontos felvonásaként, a francia grandeurrészeként tekintettek és tekintenek, ha- nem átlátják és átérzik az események komplexitását és súlyos tragikumát is. (Jól mutatja ezt többek között Voltaire kategorikusan negatív véleménye a keresztes hadjáratokkal kapcsolatban, vagy éppen a versailles-i kastélyba, a keresztes há- borúk galériája számára készült, A keresztesek bevonulása Konstantinápolybací- mû, a súlyos mondanivalót igen árnyaltan közvetítõ Delacroix-festmény.) Mind- ez valójában nem lehet meglepõ, hiszen tudjuk, hogy a Zára és Bizánc elleni hadi vállalkozás erkölcsi alapjait már a kortársak és a résztvevõk maguk is alaposan megkérdõjelezték, méghozzá olyan logika alapján, melyet legjobban talán III. In- ce pápa többszöri beavatkozási kísérlete fejez ki, és amely arra irányult, hogy velencei–francia keresztes hadjárat résztvevõit megpróbálja vállalkozásuk ere- deti célja –tehát közvetlenül a Szentföldvisszafoglalására irányuló akció –mel- lett megtartani. A pápai törekvések, mint látjuk, megtörtek a Bizánccal minden- áron leszámolni kívánó velenceiek és a zsákmányra éhes keresztesek vezetõi többségének hatalomvágyó ellenállásán. Mindazonáltal úgy tûnik, hogy a zárai

támadást követõen az egyházfõ által kiátkozott negyedik keresztes hadjárat tragikus eseményei fölött (a késõbbi visszavonás ellenére) örökre ott lebeg a pápai átok.

A negyedik keresztes hadjárat minden kétséget kizáróan olyan esemény volt, melynek hatása bevésõdött a keleti és a nyugati kereszténység, valamint általá- ban véve a Kelet s a muzulmán világ emlékezetébe, amelynek alakulása már a korabeli embereket és hatalmakat is erõsen megosztotta, s amely a késõbbi, kü- lönbözõ nézõpontból közelítõ történetírókat is gyakran szenvedélyes állásfogla- lásra késztette és készteti ma is. Nyilvánvaló, hogy a keresztes hadjáratok általá- ban az iszlám és a kereszténység, a negyedik keresztes hadjárat pedig különösen a keleti és a nyugati kereszténység közötti évezredes ellentétek egyik fõ történe- ti kikristályosodási pontját is jelentették. Átfogó tanulmányozásuk az Európai Unió fejlõdésének útkeresõ pillanataiban okkal kerülhetett ismét napirendre.

A muzulmán–keresztény kapcsolatok kérdésköre napjainkban is az érdeklõdés homlokterében áll, s mondhatjuk, hogy a reneszánszát éli. Mindez újból elõtérbe állítja a primer források tanulmányozásának, tanulmányozhatóságának és újraol- vasásának fontosságát, s azoknak az oktatásban, a kutatásban és az érdeklõdõ szélesebb közönség tájékoztatásában is különös jelentõséget ad.

A keresztes háborúk korában egymással rivalizáló vallások, deviáns (vagy de- viánsnak minõsített) eszmék, gyakran gátlástalanul, ám találékonyan versengõ kereskedõk, hatalomra, dicsõségre és zsákmányra éhes fejedelmek, fõurak és kí- séretük, kiváló stratégák és vitéz katonák, rabló martalócok vagy éppen hitük tár- gyi bizonyítékait áhítattal szemlélõ zarándokok sorjáznak forrásaink lapjain. Ér- dekellentéteik és érdekszövetségeik s az üdvözülésbe vetett hitük motiválja és mozgatja õket. Hõsi aktusok, hit, a lovagi dicsõség szenvedélyes keresése és a gátlástalan rablás, pénzsóvárság, erkölcstelenség váltogatják egymást s férnek meg –paradox módon –gyakran egy emberben is.

Tudjuk, hogy a keresztes hadjáratok szerves részeivé váltak az európai civili- záció gondolatvilágának, az európaiak kollektív tudatának, mint ahogy a keleti kereszténységnek vagy éppen a muzulmán világnak is. A Nyugat számára a Szentföld felé, Kelet káprázatos gazdagsága felé tekintõ tömegek expanziója a nyugati kereszténység általános és komplex expanziójának kulcsfontosságú feje- zeteként jelenik meg. Úgy tûnik, újra meg újra ildomos átgondolnunk az általuk felvetett problémákat. Olyan élményanyag ez, mely rendre megihlette a kései utókor európai alkotóinak – íróknak, költõknek, képzõmûvészeknek –a külön- bözõ generációit is. „Csatára szálltam szent eszmék után, / S találtam átkot hit- vány felfogásban, / Isten dicsére embert áldozának, / S az ember korcs volt, esz- mémet betöltni. / Nemesbbé vágytam tenni élveink, / S bûn bélyegét süték az élvezetre, / Lovagerényt állíték, s ez döfött / Szivembe tõrt” –mondja Madách szavait az elsõ keresztes hadjárat csalódott résztvevõjeként Ádám/Tankréd lovag Az ember tragédiájaVII. (bizánci) színében.

Ma sem tudunk ehhez sokkal többet hozzátenni. Hacsak azt nem, hogy a negyedik keresztes hadjárat históriáját ebben a folyamatban kétségkívül különös figyelem illeti meg. Egy okkal több tehát, hogy alaposan tanulmányozzuk azokat az írásokat, amelyek a kelet–nyugati kapcsolatok történetének e meghatározó je- lentõségû eseményeirõl rendkívül érdekes, elsõrendû fontosságú és igen elgon- dolkodtató információkat szolgáltatnak. A kor történetének tanulmányozásából tehát egyértelmûen látható, hogy keresztes hadjáratok a középkori Nyugat-Euró- pa expanziójának legfontosabb, komplex hatásmechanizmussal mûködõ esz- közei közé tartoztak, a keresztes ideológia pedig –amint késõbbi története bizo- nyítja – ennek az expanziónak az adott kor szelleméhez, politikai és stratégiai törekvéseihez mindenkoron többé-kevésbé jól adaptálható változatait hozta létre.

Mindez feltételezi azt is, hogy az erkölcsi megközelítés, a vallási és a politikai tartalom – még egy adott táboron belül is –lehet eltérõ, lehet más. A keresztes hadjáratok a nyugati civilizáció számára Kelet örök vonzásának kifejezõdései is.

A hozzájuk kapcsolódó ideológia történeti metamorfózisai pedig az élõ történe- lem részét alkotják. Úgy véljük, hogy amit a soron következõ lapokon olvasha- tunk, ugyancsak ezt az érzésünket támasztja alá.

Robert de Clari mûve, a „történet azokról, akik Konstantinápolyt hódoltat- ták”, nem csak egy távoli, múltbeli történet –a mának,sõt a jövõnekis szól.

Szeged, 2012. augusztus 18.

Cs. Tóth Annamária Csernus Sándor

ROBERT DE CLARI

KONSTANTINÁPOLY HÓDOLTATÁSA

Elsõ fejezet [A keresztesek névsora]¹

Íme, itt kezdõdik a történet² azokról, akik Konstantinápolyt³ hódoltatták.

1Jean Dufournet adja a megfejthetõ nevek legrészletesebb listáját, Jean Longnon mû- vét (LONGNON, 1978) is fölhasználva: Index des noms propres,in CLARI, 2004, 287–310.

A további pontosításokhoz elsõsorban Louis Bréhier mûveit, az Oxford Dictionary of Byzantiumköteteit, Jean Favier Dictionnaire de la France Médiévalecímû könyvét és a Dictionnaire des Lettres Françaises középkorra vonatkozó kötetét (a részletes címleírá- sokat lásd a válogatott bibliográfiában), valamint az elektronikus formában rendelkezésre álló francia és angol adatbázisokat használtuk föl (www.persee.bnf.fr; www.arlima.net).

2A kézirat egyetlen megmaradt példánya a Dán Királyi Könyvtár (København, Kongelige Bibliotek) Ms. No. 487 jelzetû kódexében maradt fönn (ff. 100^v–128^r). A kóde- xet minden valószínûség szerint a pikárdiai Corbie apátságában másolták, ahol a keresztes hadjáratot elõkészítették, s ahová Clari az általa zsákmányolt ereklyéket is hozta. A 13. szá- zad végén–a 14. század elején másolt, piros és kék tollrajzos iniciálékkal díszített kéthasá- bos kézirat végig azonos kéz írása. Clarién kívül még négy mûvet tartalmaz: Chronique du Ménestrel de Reims(ff. 1^r–43^v), Le Roman de Troie de Jean Flixecourt(ff. 45^r–60^v), La Chronique de Turpin (ff. 61^r–78^r), Le Livre du Chatiement et des Proverbes de Pierre Alphonse(ff. 80^r–98^v). Az ex librisinformációi szerint a kódex elõbb az apátság tulajdona („Liber Sancti Petri Corbeiensis”),majd a neves dán tudós, Scavenius birtokába került, vé- gezetül III. Frigyes dán király vásárolta meg 1664-ben saját könyvtára számára. Vö. CLARI, 1924, III–IV; az új kiadásról és a krónika nyelvi jellemzõirõl: CLARI, 2004, 35–41; a digi- talizált kéziratot lásd http://www.kb.dk/da/nb/materialer/haandskrifter/HA/e-mss/gks- 2_487.html. A magyar fordítás az alábbi kiadások szövegének felhasználásával készült:

CLARI, 1924; CLARI, 1952, 1–81; CLARI, 2004. Az eredeti kéziratnak nincs címe; az egyes fejezeteket a kódexben (kék-vörös) iniciálék indítják, a kiadók (Lauer, Pauphilet, Dufournet) pedig római számokkal jelölik; a fejezetcímeket a krónikát címekkel is áttekint- hetõbbé tevõ Pauphilet-kiadásból (CLARI, 1952, 1505–1507) vettük át.

3Mint ismeretes, a történetírásban a Bizánc, Bizánci Birodalomelnevezés alapvetõen a reneszánsszal induló tudós történetírás szüleménye, és elõször Hieronymus Wolf német tör- ténetíró használta (Corpus Historiae Byzantinae, 1557), azzal a céllal, hogy elkülönítse egymástól a középkori Róma és a középkori „görög Róma” történetét. Azt megelõzõen az Imperium Graecorum,a Graetiavagy éppen az Imperium Constantinopolitanusmegjelö- lések voltak használatban; a birodalom élén az Imperator Graecorumállt. A cél nyilvánva- lóan az volt, hogy megkülönböztessék a Nyugat-római Birodalomtól, mely Róma egyedü- li örökösének tekintette magát, élén az Imperator Romanorum címet viselõ császárral.

(Eszerint tehát a középkori Konstantinápoly lakói magukat „rómaiaknak” és „görögöknek”

tudták, és ugyanúgy nem tudtak arról, hogy õk „bizánciak” lennének, mint a pre-kolumbián Amerika lakói arról, hogy õk „indiánok”.) Arra törekedtünk, hogy a magyar fordítás címében

Elmondjuk⁴rögtön, hogy kik voltak õk, s hogy mi okból mentek oda.

Abban az idõben, amikor Ince⁵volt Rómában a pápa, s Franciaországban Fü- löp király⁶uralkodott, és egy másik Fülöp volt a német császár⁷–ez az Úr meg- testesülésének 1203-ik vagy 1204-ik esztendejében történt⁸ – élt egy Foulques nevû pap, aki a párizsi érsekséghez tartozó egyik egyházközség, Neuilly plébá-

a kor szellemének (és a szerzõ ismereteinek) szerintünk legmegfelelõbb megoldást juttas- suk érvényre. Ebben megerõsített minket az a körülmény, hogy Clari és Villehardouin mû- ve valamennyi francia kiadásának címében is Konstantinápoly szerepel, annak ellenére, hogy a Bizáncelnevezés kibontakoztatásában a francia történetírásnak nagy szerepe volt.

Clari eredeti szövegében (Lauer és Dufournet kiadásában is: CLARI, 1924 és CLARI, 2004) a város neveként „Constantinoble” szerepel („Nemeskonstantin”-ként is fordíthatnánk), ami nem általános változat krónikásunknál, hiszen csakisebben az esetben alkalmazza, más hasonló szerkezetû városnevek – pl. Andernople (Adrianopolisz/Hadrianopolisz/Driná- poly) –esetében nem.

4A krónikás, Robert (Robers)de Clari (kb. 1170 k.–1216 u.) az amiens-i püspökség te- rületéhez tartozó Cléry-les-Pernois-ból (ma: Cléry-sur-Somme) származhatott, a Clari csa- ládról több adat is van itt a 12–13. század közötti idõszakból. A „szegény lovagok” közé so- rolja magát, amit alátámasztanak az arra utaló adatok, hogy kb. 6 hektárnyi terület tartozott a cléryi birtokhoz. Az életére vonatkozó információk a krónikából olvashatók ki: Robert, Aleaume nevû fivérével együtt, elkíséri urát, Pierre d’Amiens-t, a IV. keresztes hadjáratra, s onnan nagy valószínûséggel 1205. április 14. (I. Balduin halála) után tér vissza Pikárdiá- ba. Krónikájában az utolsó információ 1216-ból datálódik. Vö. CLARI, 1924, V–VIII. Mind- össze két alkalommal beszél magáról: a LXXVI. és a CXX. fejezetben. (Clariról részlete- sebben lásd Gérard Jacquin tanulmányát a 135–156. lapon.)

5III. Ince (Lotario dei Conti di Segni; 1160/61–1216), a nyugati kereszténység 176. pá- pája, III. Celesztin utódaként, 1198. január 8-án, 37 évesen lett az egyház feje, és 1216-ig uralkodott. Pápasága a pápai állam középkori történetének egyik fénykora. Az õ idején ér- te el a pápai állam a legnagyobb kiterjedését. Kiváló politikus és diplomata, a pápai univer- zalizmus következetes képviselõje. Politikai pályája a középkor legnagyobb uralkodói kö- zé emelte.

6II. Fülöp Ágost (Philippus Augustus; 1165–1223), 1180-tól francia király. Nevének magyar változata kissé félrevezetõ, hiszen nem fejezi ki azt, hogy a Fülöp névhez az Augustusnév ’Fenséges’ értelemben is kapcsolódott, vagyis a francia király császároknak kijáró névbõvítményt kapott, aminek nyilvánvaló politikai üzenete is volt.

7I., Hohenstauf (Sváb) Fülöp (1177 k.–1208), német király, német-római császár (1198–1208). A megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy ez a szövegrész 1208 után született.

8Az eseményeknek „az Úr megtestesülésének 1203-ik vagy 1204-ik” éveire való datá- lása nyilvánvaló kronológiai tévedés, ami ugyancsak arra utal, hogy Clari jó pár évvel ké- sõbb írta mûvét.

nosa⁹volt. Ez a tiszteletes igen jó és bölcs klerikus hírében állott, s mindenfelé prédikálva járta a keresztény országokat. Sokan követték õt, mivel oly jámbor és bölcs klerikus volt, hogy a Mi Urunk számos nagy csodát tett érte és általa; de sok pénzt is szerzett ez a pap, hogy azután a tengerentúli Szentföldre vigye.

Akkor vette hát föl a keresztet¹⁰ Thibaut, Champagne grófja,¹¹ Balduin, Flandria grófja¹² s a fivére, Henrik,¹³ azután Louis, Blois grófja,¹⁴ Hugues de

9Foulques (Clarinál: Foukes;Foulque, Fulkó) de Neuilly 1198-ban kezdte meg a ke- resztes hadjárat hirdetését (január 8. és március 29. között), de annak menetét nem kísér- hette végig, 1202 májusában meghalt. A keresztes hadjárat meghirdetése tehát (valószínû- leg véletlenül) egybeesett III. Ince pápa trónra lépésével. Más vélemények (Jean Richard) a lovagság tömeges csatlakozását egy Ecryben (ma: Asfeld, Ardennes megye) 1199 novem- berében megrendezett lovagi tornával hozzák összefüggésbe. – Neuilly ma: Neuilly-sur- Marne, Seine-Saint-Denis megye).

10A keresztes hadjáratban elsõsorban a Francia Királyság északi területérõl származó fõurak vettek részt, közülük kerültek ki a keresztesek vezetõi. A felsorolásban szinte vala- mennyi jelentõs fõúri dinasztia képviselve van, Normandiától, Flandriától, Blois és Cham- pagne grófságain keresztül Burgundiáig. A Blois és a Champagne grófság birtokosai szo- ros és erõs dinasztikus kapcsolatokban álltak egymással, s a 11–13. századi Francia Királyság leghatalmasabb bárói közé tartoztak.

11III. Thibaut (Clarinál: Thiebaus, cuens de Champaigne; Tibald), Champagne grófja, 1201-ben meghalt. Lásd még a 71. jegyzetet.

12Flandriai Balduin (Clarinál: Bauduins de Flandres et de Henaut; Baudouin de Flandre, IX. Balduin; 1171–1206), VI. Balduinként Hainaut, IX. Balduinként Flandria gróf- ja, Hainaut grófságát illetõen a császár, Flandria tekintetében a francia király nagyhûbére- se, I. Balduin néven Konstantinápoly elsõ latin császára. 1200. február 14-én, Bruges-ben vette föl ünnepélyesen a keresztet, és 1202 húsvétján indult el –Clairvaux és Cîteaux érin- tésével –Velencébe, ahova 1202 júliusában érkezett meg. Valamennyi fontosabb katonai akcióban, így Konstantinápoly 1203-as és 1204-es ostromában is részt vett. 1204. május 9- én választották császárrá (errõl lásd a 254. és 255. jegyzetet), és május 16-án koronázták meg a Hagia Szophia-székesegyházban. A Kalojan ellen vívott drinápolyi ütközetben (1205. április 14.) veszett nyoma. Haláláról lásd a 280. jegyzetet.

13Flandriai Henrik (Clarinál: Henri de Flandre;Henri de Hainaut, Henri d’Angre; 1176 k.–1216. június 11.), Konstantinápoly második latin császára (1206–1216). V. Balduin és El- zászi Margit harmadik gyermeke, Flandriai Balduin testvére. Részt vett a keresztesek csa- táiban, Balduin eltûnése után régens, majd halálhírének megerõsítését követõen, 1206. au- gusztus 20-tól császár. Katonai és diplomáciai eszközökkel sikerül átmenetileg stabilizálnia a Konstantinápolyi Latin Császárságot. Lásd még a 283. és a 287. jegyzetet.

14Louis de Blois (Clarinál: Loeis/Loouis;1171–1205. április 14.), Blois és Chantrain (illetve házasság útján a keresztes hadjáratok bölcsõjének tekinthetõ Clermont) grófja. Ap- ja, Jó Thibaut 1191-ben, Akkon ostrománál esett el; anyja Aelis, VII. Lajos és Aquitániai

Saint-Pol gróf,¹⁵Simon de Montfort gróf¹⁶és a fivére, Gui.¹⁷A püspökök közül a következõk voltak a hadjáraton: Nivelon de Soissons püspök,¹⁸ki igen bölcs volt minden parancsában s nagyon bátor minden ütközetben, Garnier, Troyes püspöke,¹⁹a németországi Hanetaist püspöke,²⁰végül Jean de Noyon²¹úr, aki

Eleonóra leánya. Louis eszerint tehát másod-unokatestvére Fülöp Ágostnak, és unokatest- vére Oroszlánszívû Richárdnak is, továbbá unokafivére III. Thibaut-nak. Részt vett a III.

keresztes hadjáratban. A IV. hadjárathoz 1202-ben csatlakozott, Konstantinápoly ostromá- ban betegsége miatt nem vett részt. A zsákmányból –a szûk vezérkar tagjaként –a Nikaiai Hercegséget kapta, és számos ereklye is jutott neki. A drinápolyi ütközetben halt meg.

15IV. Hugues de Saint-Pol (Clarinál: Hues de Saint-Pol;1165–1205. február) a Francia Királyság északnyugati területén fekvõ Saint-Pol grófság nagy tekintélyû ura, kezdettõl fogva a keresztesek egyik fõvezére. Õ is a IV. keresztes hadjárat során veszítette életét.

A grófságot leánya, Elisabeth és vele a Châtillon-dinasztiához tartozó férje örökölte, a 15.

században pedig a Bourbonok kezére került.

16IV. Simon de Montfort (Clarinál: Symon de Monfort és fivére,Guis;1160–1218) ké- sõbb az albigensek elleni keresztes hadjárat fõvezére lett. Toulouse ostrománál halt meg.

Fia, V. Simon de Montfort (1206–1265) Leicester grófja, Gascogne kormányzója, az ún.

Montfort-parlament összehívója (1255) volt.

17Érdemes a névsort összevetni azokéval, akik Zára ostromakor kiválnak a keresztesek közül, nem értvén egyet a hadjárat irányváltozásaival. (Többek között így cselekedtek a Montfort testvérek, Montmorency, Renaud de Montmirail, Geoffroy de Beaumont, Eudes de Champlitte, Robert Mauvoisin, Boves urai és többen a ciszterciek közül.)

18Nivelon de Quierzy (Clarinál: Nevelons), Soissons püspöke (†1207). Püspökké szen- telése (1176) után aktív politikát folytat, a hadjárat egyik igen fontos egyházi személyisé- ge. Szerepet játszik Montferrati Bonifác megválasztásában, részt vesz a keresztesek pápai átok alóli feloldozása érdekében III. Ince pápához menesztett küldöttségben, a latin császár megválasztásában. A drinápolyi vereség után, 1205 és 1207 között segítséget toboroz nyu- gaton a Latin Császárság számára.

19Garnier de Troyes vagy Traînel (Clarinál: Warniers de Troies; †1205. április 14.), Île- de-France területérõl származó püspök (1193–1205). Már a III. keresztes hadjárathoz is csatlakozott, a IV. keresztes hadjáratban 1199-tõl vesz részt. Egyike azoknak az egyházi személyiségeknek, akik 1204. május 9-én megválasztják az új konstantinápolyi császárt.

20Hanetaist a szászországi Halberstadt, fontos kereskedelmi és egyházi központ, erõs és folyamatos franciaországi kapcsolatokkal. Püspökségét Nagy Károly alapította 804-ben (megerõsítve: 814, Kegyes Lajos), elsõ püspöke a keleti és a nyugati egyházban egyaránt szentként tisztelt bencés Hildegrim de Châlons volt. A püspöki méltóságot ekkor Gardolf von Harbke (1193–1201), illetve Konrad von Krosigk (1201–1209; Clarinál: Conrad de Krosigk) viselte.

21Jean de Noyon (Clarinál: Jehan de Noionvagy Jean de Faicete,máshol Jean de Pa-

Akkon²²megválasztott püspöke volt. Részt vett benne a flandriai Loos apátja²³ a ciszterciek rendjébõl, ki szerfölött bölcs és igen tapasztalt férfiú volt, s még oly rengeteg más abbé és klerikus, hogy mindannyiukat nem is tudjuk megnevezni.

A Szentföldön járt bárókat sem tudjuk mind felsorolni, csupán egy részüket em- lítjük meg. Ott volt Pierre d’Amiens,²⁴a szép, bátor és vitéz lovag, Enguerrand de Boves²⁵ úr és négy fivére, egyiküket Robert-nek²⁶ hívták, egy másikat Hugues-nek,²⁷ s volt egy klerikus is közöttük; velük volt Baudouin de Beau-

ris;†1204) Akkon választott püspöke, késõbb Flandriai Balduin kancellárja, a IV. keresz- tes hadjárat egyik szellemi atyja és az irányítás aktív résztvevõje.

22Akkon (Saint-Jean-d’Acre, Acra, ma: Akko, Izrael) a Szentföld legfontosabb erõssé- ge, a Szaladintól történt visszafoglalását (1191. július 12.) követõen a Jeruzsálemi Király- ság politikai, adminisztratív és katonai központja (1291. május 18-ig).

23Az akkor a Flandriai grófság területén fekvõ Loos (Los/Loz;ma: Nord-Pas-de-Calais, Franciaország) Miasszonyunk oltalmába ajánlott apátságát Thierry d’Alsace flandriai gróf és neje, Sybille d’Anjou alapították Szent Bernát nem sokkal korábbi látogatása és prédi- kációi nyomán, 1146-ban. Igen jelentõs szerepet játszott a korabeli ciszterci apátságok kö- zött. A szóban forgó Simon apát (1187–1203) részt vett a IV. keresztes hadjárat legfonto- sabb akcióiban (Zára, Konstantinápoly).

24Pierre d’Amiens (Clarinál: Pierres D’Amiens) Clari hûbérura, aki vitézsége mellett minden bizonnyal ezért is kap kitüntetõ figyelmet krónikásunktól. Apja, Dreux d’Amiens a III. keresztes hadjáratban, a Szentföldön esett el. Rokonságban állt Saint-Pol grófjával, részt vett Konstantinápoly két ostromában. 1204 nyarán, Szaloniki közelében halt meg.

25Enguerrand de Boves (Clarinál: Engerrans de Bove;†Szíria, 1222) Amiens környé- kérõl származó fõúr. Apja, Robert, Akkon ostrománál esett el (1191). Vele együtt vett részt a III. keresztes hadjáratban. Zára ostromával nem ért egyet, és – Simon de Montfort-ral együtt – a magyar király udvarába megy. 1219-ben Boves-ban megalapítja Paraclet (’Vigasztaló’) apátságát (nem azonos a kissé korábbi alapítású, Aube tartománybeli Paraclet- apátsággal, mely Abélard és Héloïse történetébõl ismert), majd részt vesz az V. keresztes hadjáratban, ott lesz Damietta ostrománál is.

26Robert de Boves (Clarinál: Robers de Bove;†1224 k.) a másik igen befolyásos De Boves fivér. Szintén ellenzi a Zára elleni támadást, tagja lesz a sereg feloldozását kérõ, a pápához menesztett küldöttségnek, onnan zarándoklatát Szíriában folytatja (Villehardouin nagy neheztelésére). Késõbb Konstantinápolyban csatlakozik a keresztesekhez, és Fland- riai Henrik környezetében harcol (1209), majd a császárrá koronázott Pierre de Courtenay szolgálatában tûnik föl (1217). Vö. VILLEHARDOUIN, 1985, 81., 105–106. §.

27Hugues de Boves (Clarinál: Hues de Bove) Enguerrand és Robert öccse. Enguerrand- nal tart, amikor az Zára megtámadása miatt elhagyja a keresztes sereget, elutasítja, hogy Zára ostromában részt vegyen („Magyarországra megy”). Késõbb (1210) a francia (Fülöp

voir,²⁸Mathieu de Warlincourt,²⁹ azután Béthune egyházi védnöke és a fivére, Conon,³⁰Eustache de Heumont,³¹Anseau de Cayeux,³²Renier de Trit,³³Wales

Ágost) és az angol király (Földnélküli János) konfliktusában az angol király és a flandriai gróf oldalán harcol.

28Baudouin de Beauvoir (Clarinál: Bauduins de Biauveoir;1170 k.–1237 k.) pikárdiai lovag. Flandriai Henrik kíséretéhez tartozik, részt vesz Konstantinápoly elsõ ostromában (1203. július), az azt követõ hadjáratokban, valamint a kis-ázsiai (1204), majd a Démotikáért folyó harcokban (1206). Nem ért egyet a hadjárat folytatásával, elhagyja a se- reget. Ezt követõen visszatér Franciaországba.

29Mathieu de Warlincourt (Clarinál: Mathieus de Wauslaincort; †1205. április 14.) 1200-ban veszi föl a keresztet, részt vesz Konstantinápoly elfoglalásában, majd az azt kö- vetõ katonai expedíciókban, és a drinápolyi ütközetben veszti életét. – Warlincourt Pikárdiában, Cambrai–Clary/Cléry közelében található birtok.

30Guillaume és Conon de Béthune (Clarinál: li avoés de Betuneés Quenes de Betune) 1200. február 23-án veszik föl a keresztet. Részt vettek már a III. keresztes hadjáratban is;

apjuk, V. Robert de Béthune, Akkon ostrománál esett el 1191-ben. Cononról lásd még a 80.

jegyzetet. – Az „egyházi védnök” (l’avoué) – ez esetben Guillaume – olyan világi úr (senior),akire az apátság –önként vagy kényszer hatására –rábízza magát (vagyis védel- met kap tõle, javait a védnök igazgatja, és ellátja a bíróság elõtti képviseletét is).

31Eustache de Heumont (Clarinál: Wistassas de Heemont) a flandriai grófságbeli Hesmond (Észak-Franciaország, Pas-de-Calais megye) területérõl származó lovag.

32II. Anseau de Cayeux (Clarinál: Ansiax de Caieu;1165/80–1214) Pikárdiából (ma:

Cayeux-sur-Mer, Somme megye) származó nemesi család sarja, a IV. keresztes hadjárat egyik jelentõs személyisége. Részt vesz mind a hódításokban, mind pedig a Latin Császár- ság védelmében (Pierre de Bracheux és Renier de Trit katonai akcióit segíti), emellett fon- tos diplomáciai küldetéseket teljesít. Hugues de Saint-Pol, majd Flandriai Balduin, késõbb Flandriai Henrik kíséretében találjuk. Conon de Béthune régenssége idején õ a bárók veze- tõje. Igazi „rhomania”-i dinasztiaalapító. Fia és unokája karrierje is összekapcsolódik a Latin Császárság történetével. III. Anseau de Cayeux (1195/1205–1247 u.) a Latin Császár- ság régense (1237–1238), elsõ felesége kun fejedelem leánya, a második Laszkarisz Eudo- kia (IV. Béla feleségének, Laszkarisz Máriának a húga). IV. Anseau de Cayeux (1230 u.–1275/76) az Albán Királyság helytartója (I. Anjou Károly szolgálatában). Az õ fia, V. Anseau de Cayeux (1254 u.–1280 u.) a Latin Császárság címzetes kamarása. Rokonság- ba kerültek a Courtenay, a Montfort és a bizánci Angelosz családdal is.

33Renier de Trit (Clarinál: Reniers de Trit) Valenciennes környékérõl származó fõúr. Az 1180-as évektõl Flandriai IX. Balduin kíséretéhez tartozik. Támogatja a keresztes hadjárat irányváltását, s a zsákmányból is megkapja a részét: Philippopolisz hercegségét birtokolja, majd Sztenimáhosz (ma: Aszenovgrad, Bulgária) várába beszorítva súlyos harcokat vív 1208-ig.

de Frise,³⁴ Girard de Manchecourt³⁵ és Nicolas de Mailly,³⁶ Baudouin Cava- ron,³⁷Hugues de Beaumetz,³⁸és számos más flandriai és egyéb országbéli elõ- kelõ lovag, akiket nem tudunk név szerint említeni. Velük volt még Jacques d’Avesnes³⁹úr is. Közöttük találjuk Burgundiából Eudes de Champlitte⁴⁰urat és fivérét, Guillaume-ot,⁴¹akik sok embert adtak a seregnek, s oly sok burgundiai

34Wales de Frise (Clarinál: Wales de Fruises; Walon de Fruses) a mai Franciaország északi részébõl (Nord-Pas-de-Calais) származó lovag.

35Girard de Manchecourt (Clarinál: Girars de Manchicort;†1204) a Béthune testvé- rekkel rokonságban álló lovag, az észak-franciaországi Douai vidékén található Mancicourt ura. 1202-ben lett keresztessé; Keleten halt meg.

36Nicolas de Mailly (Marilly) et de Senlis (Clarinál: Nicholes de Malli vagy Marli;

1175 k.–1208 u.) jelentõs nemesi család sarja, észak-franciaországi (Mailly-Maillet, Somme megye) területrõl származott, rokonságban állt a burgund hercegi dinasztiával.

1200-ban veszi föl a keresztet. A flotta egyik parancsnoka, Jean de Nesle és Thierry de Flandre csapatával együtt egyenesen a Szentföldre hajózik. 1204-ben csatlakozik a sereg konstantinápolyi részéhez, és részt vesz a kis-ázsiai hadmûveletekben. A drinápolyi veresé- get követõen õ is azok között van, akik III. Incéhez, Fülöp Ágosthoz és a Flandriába utaz- nak, hogy a Latin Császárság megerõsítése érdekében további lovagokat hozzanak segítsé- gül. Késõbb visszatér a keresztesekhez, harcol Philippopolisznál is (1208. július 31.). Clari leírása alapján elképzelhetõ, hogy nem azonos a 27. lapon említett Nicolas de Maillyval.

37Baudouin Cavaron (Clarinál: Bauduins Cavarom) minden bizonnyal szintén Francia- ország északi részébõl való lovag, személyére vonatkozóan nincs további információnk.

38Hugues de Beaumetz (Clarinál: Hues de Biauvais) 1202-ben csatlakozik a hadjárat- hoz, és 1206 júliusáig harcol. Azok közé tartozik, akik nem értenek egyet Kalojan seregé- nek üldözésével, és ezért elhagyják a sereget (mint Baudouin de Beauvoir).

39Jacques d’Avesnes (Clarinál: Jakes D’Avesnes;†1210 e.) Landrecies (Nord megye) ura. Hasonnevû apja a III. keresztes hadjárat során halt meg 1191-ben. 1200-ban veszi föl a keresztet, némi tétovázás után részt vesz Konstantinápoly ostromában, ahol hõsiesen küzd és megsebesül (1203. július 6.), majd Flandriai Balduinnal szemben Montferrati Bonifác pártjára áll és vele harcol. Korinthosznál ismét megsebesül (1204. szeptember).

40Eudes II. de Champlitte (Clarinál: Odes de Chanlite;†1204. május) Henri I. de Cham- pagne gróf unokája, a III. keresztes hadjáratban részt vevõ Champagne-i Odo (Eudes) fia.

Három testvérével – Guillaume, Hugues és Louis –együtt 1201-ben veszi föl a keresztet.

A „Szabad Grófság” (Franche-Comté) területérõl származó Eudes az igen erõs burgundiai kontingens vezetõje, a hadjárat egyik meghatározó személyisége, aki azonban határozottan ellenezte a konstantinápolyi expedíciót. Részt vett Flandriai Henrik 1204-es hadjáratában. – Champlitte (ma: Haute-Sao^{^}ne megye) a Burgund Hercegséghez tartozott.

41Guillaume de Champlitte (Clarinál: Wilames de Chanlite) a burgundi herceg egyik nagy vazallusa, fivéreivel együtt a keresztesek hatodik hadtestének egyik vezetõje. Megse-

még rajtuk kívül is, hogy valamennyiüket fel sem tudjuk sorolni. A champagne- iak részérõl velük ment a marsall⁴²és Ogier de Saint-Chéron⁴³meg Macaire de Saint-Menehould⁴⁴és Clérembaut de Chappes⁴⁵meg Milon de Bréban.⁴⁶ besül egy görögökkel való összecsapásban, ott van Alexiosz és Montferrati Bonifác kísére- tében, amikor az elõbbi átveszi a császárságot. Részt vesz Flandriai Henrikkel az 1204. évi hadmûveletekben, Balduin és Bonifác konfliktusában az utóbbi mellé áll, és követi görög- országi hadjáratában. A szentföldi keresztes kontingenstõl érkezõ Geoffroy de Villehar- douin (a krónikás unokaöccse) javaslatára 1205-ben meghódítják Moreát, s Guillaume de Champlitte az egyik utódállam, az Akhaiai Fejedelemség uralkodója lesz. A vele harcoló lovagoknak –így Villehardouinnek is –jelentõs birtokokat adományoz. 1208-ban visszatér Burgundiába, hogy átvegye örökségét; görögországi birtokát elõbb unokaöccsére (Hugues de Champlitte), majd annak halála után Villehardouinre bízza. Geoffroy I. de Villehardouin, Morea fejedelme (1210–1218) Andravida központtal mûködõképes, a görög lakosság bir- tokait és vallását tiszteletben tartó feudális kormányzást vezet be. Halálát követõen fiai, II. Geoffroy (1218–1245) és II. Vilmos (Guillaume) uralják a területet.

42Geoffroy de Villehardouin (1150 k.–1213 vagy 1218 e.), 1185-tõl Champagne marsall- ja, a IV. keresztes hadjárat egyik fõvezére, a bárói tanács befolyásos tagja, a francia nyelvû történeti próza elsõ jelentõs alkotója. Urával, III. Thibaut gróffal együtt veszi föl a keresztet egy lovagi torna alkalmával 1199. november 28-án; azonos nevû unokaöccse, Morea késõb- bi fejedelme is csatlakozik a keresztesekhez. Részt vesz a legfontosabb tárgyalásokon, a sereg irányításában és a Latin Császárság megszervezésében. Bonifáctól Messzünopolisz vidékén jelentõs hûbérbirtokot kap. Az 1210-es években Konstantinápoly megvételérõl ki- emelkedõ színvonalú krónikát írt, amely a keresztes hadjárat elegáns története, leírása, ma- gyarázata és igazolási kísérlete. Clari és Villehardouin mûvét együtt, illetve párhuzamosan célszerû olvasni. Kiadva: CLARI, 2004, illetve VILLEHARDOUIN, 1952; magyarul: VILLEHAR-

DOUIN, 1985; DLF, 304–307; DMA, 580–581.

43Ogier de Saint-Chéron (Clarinál: Ogiers de Saint-Cherun) Champagne grófságából származó lovag. Henri II. de Champagne kíséretében már a III. keresztes hadjáratban részt vett, s több évet eltöltött a Szentföldön. 1199-ben csatlakozik az újabb keresztes hadjárat- hoz, és részt vesz a konstantinápolyi expedícióban, majd hazatér Saint-Chéronba (1205).

44Macaire de Saint-Menehould (Clarinál: Macaires de Sainte Manehout; 1150 k.–1224?) Champagne grófjának hûbérese. Fontos szerepet játszik a keresztes hadjárat so- rán s késõbb Balduin és Henrik uralkodása idején a Latin Császárság berendezkedésében.

Udvari fõméltóság, az élelmiszer-ellátásért (hadtáp) felelõs fõtisztségviselõ (panetier).

45Clérembaut (Clarembaud) V. de Chappes (Clarinál: Clarembaus de Chapes;1175 k.–

1246) a mai Champagne–Ardennes régióhoz tartozó birtok ura. Guy de Chappes (1150 k.–1213) nevû nagybátyjával együtt vesz részt a keresztes hadjáratban, ahonnan 1205-ben hazatér. Mindketten birtokadományokkal is támogatták (a családi hagyományoknak meg- felelõen) a templomos lovagrendet.

46Milon de Bréban (Clarinál: Miles de Braibant vagyli Brebanz;a névnek talán lehetett

Azután ott volt Couci várura,⁴⁷ Robert de Ronsoi,⁴⁸ Mathieu de Montmo- rency,⁴⁹ ki nagyon vitézül harcolt, Raoul d’Aulnoy és fia, Gautier, Gilles d’Aulnoy,⁵⁰Pierre de Bracheux,⁵¹a tapasztalt, bátor és vitéz lovag, akik Francia- országból és Beauvais vidékérõl származtak. Chartres-i részekrõl érkezett

köze Brabanthoz) Champagne grófságának egyik nagy vazallusa (apja és nagyapja egymást követõen Champagne marsalljai voltak, mindketten részt vettek a II. és a III. keresztes had- járatban). Milon II. le Bréban (1170 k.–1224. április 19.) a templomos rend Provins-ben megszervezett egységével állt kapcsolatban (innen másik neve: Milon de Provins). Milon II. Henrik gróf kíséretében vett részt a III. keresztes hadjáratban (1190), s õ maga is megkap- ta a marsall méltóságot. Aktív szerepet játszik a IV. keresztes hadjárat elõkészítésében, részt vesz Konstantinápoly ostromaiban, Balduin és Henrik császárok bizalmi embere, udvari fõ- méltóság (buticularius: pincemester), valamennyi fontosabb katonai akció résztvevõje.

Villehardouinhez közel álló és általa gyakran emlegetett személyiség.

47Coucy várának „kormányzója” a pikárdiai Guy de Thourotte (1150 k.–1203) volt.

Részt vett a III. és a IV. keresztes hadjáratban, õ maga is népszerû költõ, trouvère. Villehar- douintõl tudjuk, hogy a tengeri hadmûveletek során vesztette életét (VILLEHARDOUIN, 1985, 124. §). A halála után nem sokkal személyéhez kapcsolt legendának köszönhetõen (mely elmondja, hogy a féltékeny férj megöli, és feleségével, tudtán kívül, megeteti szerelmese szívét) a Roman du castelain de Couci et la dame de Fayelcímû, 13. századi lovagregény fõhõse lett.

48Robert de Ronsoi (Ronsoy; Clarinál: Robers de Rouschoi;†Drinápoly, 1205. április 14.) részt vesz a keresztesek akcióiban, Konstantinápoly ostromában és az azt követõ had- mûveletekben.

49Mathieu de Montmorency (Monmorency; Clarinál: Matheix de Monmorenchi;†1203.

augusztus) anyja I. Henrik angol király leánya, Alix; apja I. Mathieu de Montmorency, a Francia Királyság connétable-ja. Sokat próbált harcos: részt vett már a III. keresztes hadjá- ratban (1189), majd Fülöp Ágost mellett harcolt Oroszlánszívû Richárd ellen. Konstantiná- poly elsõ ostrománál, 1203. július 17-én kapott halálos sebet.

50Gilles és Raoul d’Aulnoy (Aunoy; Clarinál: Raous d’Aunoi, Wautiers, Gilles d’Aunoi) –Clarihoz hasonlóan –Pikárdiából, Aulnay-les-Bondy vagy Aulnois-sous-Laon területérõl származnak. Gilles Thesszaloniké ostrománál halt meg 1204-ben.

51Pierre de Bracheux (Clarinál: Pierres de Braichoel/Braieochoel; 1170 k.–1210) Beauvais környékérõl (Clermont grófság) származó, nagy erejû, vakmerõ lovag, a hadjárat egyik fõhõse (Clari és Nikétasz Khóniatész szerint is). Részt vett Konstantinápoly mindkét ostromában, majd a kis-ázsiai harcokban (1205), küzdött Kalojan cár (Blak Johannész, 1206) és Theodórosz Laszkarisz (1207), majd Boril cár ellen (1208). Rövid franciaországi tartózkodás (1209) után visszatért korábbi sikereinek színhelyére, ahol azonban Laszkarisz fogságába esett, és kegyetlen kínhalálban lett része.

Gervais du Châtel⁵² és fia, Hervé, Olivier de Rochefort,⁵³ Pierre d’Alost⁵⁴ és Payen d’Orléans,⁵⁵Pierre d’Amiens, a jó lovag, ki bátorságával és vitézségével tûnt ki, azután egy Thomas⁵⁶ nevû klerikus és a fivére, aki amiens-i kanonok volt, a flandriai Manessier de Lille⁵⁷ és Mathieu de Montmorency, Corbie vár- ura. Rajtuk kívül még oly sok más lovag is volt ott Franciahonból,⁵⁸Flandriából, Champagne-ból, Burgundiából és egyéb vidékekrõl, hogy az összes bátor s vitéz lovagot lehetetlen megemlíteni.

Akiket idáig felsoroltunk, a leggazdagabb urak voltak, akiknek zászlóaljai a derékhadat adták, de még közülük sem említettünk meg mindenkit. Meg tudunk viszont nevezni néhányat azok közül, akik a legtöbb bátor haditettet vitték vég- hez, akár gazdagok voltak, akár szegények: a szegényeket és a gazdagokat együttvéve is a legvitézebbül Pierre de Bracheux harcolt, meg a fivére, Hugues,⁵⁹ valamint André d’Ureboise⁶⁰ és Pierre d’Amiens úr, a szép és vitéz, azután Mathieu de Montmorency, Mathieu de Warlincourt, Baudouin de Beauvoir, Hen- rik, Flandria grófjának fivére és Jacques d’Avesnes. Õk voltak tehát a hatalma- sok közül azok, akik a legjobban kitûntek a harcban.

52Gervais du Châtel (Clarinál: Gervese de Chastel) Dreux környékérõl származó befo- lyásos fõúr. Házassága révén rokonságban volt Nevers, Blois (Louis) és Champagne (III. Thibaut) grófjaival. Louis de Blois kíséretében harcolt, és a keresztesekre nézve súlyos kimenetelû drinápolyi csatát követõen nagy valószínûséggel továbbutazott a Szentföldre.

53Olivier de Rochefort (Clarinál: Olivers de Rochefort) ugyancsak Blois grófjának kí- séretében indult útnak az Angers melletti Rochefort-sur-Loire-ból.

54Pierre d’Alost valószínûleg Alost-ból (ma: Belgium) a flandriai gróf kíséretéhez sze- gõdött keresztes lovag.

55Jean Payen (’Pogány’) d’Orléans (Clarinál: Paiens d’Orliens; †1224) Pierre de Bracheux kíséretéhez szegõdött, s a Keleten maradó lovagok közé tartozik.

56Thomas d’Amiens (Clarinál: Thumas) Pierre d’Amiens testvére.

57Manessier de Lille (Manessier de L’Isle-Adam, Clarinál: Manessiers de Lille) Cham- pagne grófjának fõ hûbérese, Villehardouin közvetlen környezetéhez tartozott. Részt vett már a III. keresztes hadjáratban is, és mind politikusként, mind katonaként fontos szerepet játszott a IV. keresztes hadjáratban. 1206-ban visszatért champagne-i birtokaira.

58Franciaországon (Clarinál: Franche) ekkor a Párizsi-medencét, vagyis Île-de-France területét kell érteni.

59Hugues de Bracheux (Clarinál: Hues de Braichel; †1217), Pierre de Bracheux öcs- cse, ugyancsak részt vett a hadjáratban, de visszatért Franciaországba.

60André d’Ureboise (vagy Dureboise; Clarinál: Andriex de Dureboise;†1206. január) Soissons püspökének kíséretéhez tartozott, övé lesz majd a dicsõség, hogy elsõként hatol- hat be Konstantinápolyba a város második ostroma alkalmával (1204. április 12.).

A görög–vlacho-bolgár–kun csapatokkal történõ összetûzésben veszítette életét.

A szegények közül a legbátrabbak voltak Bernard d’Aire⁶¹ és Bernard de Soubrengien,⁶²Eustache de Heumont s a fivére, Gilbert de Vismes,⁶³Wales de Frise, Hugues de Beauvais, Robert de Ronsoi, Alard Maquereau,⁶⁴ Nicolas de Mailly, Gui de Manchecourt, Baudouin de Hamelincourt,⁶⁵Guillaume d’Embre- ville,⁶⁶és Aleaume de Clari,⁶⁷az amiens-i klerikus, aki nagyon bátor volt, és sok merész s vitéz tettet vitt véghez, azután még Aleaume de Sains⁶⁸és Guillaume de Fontaines.⁶⁹Õk voltak azok, akik a leginkább jeleskedtek s a legvitézebbül küz- döttek, de rajtuk kívül temérdek más derék harcos is volt ott, ki lovon, ki gyalog- szerrel; számuk több ezerre tehetõ, de hogy pontosan mennyi, azt nem is tudjuk.

61Bernard d’Aire (Clarinál: Bernars d’Arie) Aire-sur-la-Lys területérõl (Flandriai gróf- ság, ma: Pas-de-Calais), Saint-Omer környékérõl származó lovag; a családot flandriai for- rások említik.

62Bernard de Somergem (Clarinál: Bernars de Soubrengien) a Flandriai grófság keleti területeirõl (Gent) származó lovag, 1200-ban csatlakozik a keresztesekhez, Villehardouin említi. A család neve Flandriai Balduin okleveleiben tûnik föl.

63Gilbert de Vismes (Clarinál: Gillebers de Vime) valószínûleg a hûbérbirtokot 1066 óta birtokló és Vismes-ben (Pikárdia, ma: Somme megye) várat építõ de Vismes család nem elsõszülött tagja. A birtok urai ebben az idõszakban Richard de Vismes (1162–1200) és Barthélémy II. de Vismes (1200–1229).

64Alard Maquerau (Alart; Clarinál: Alars Makeraus) az észak-franciaországi Artois te- rületérõl származó lovag, akit Clari a jól harcoló „szegények” között említ. A hadjárat al- kalmával Flandriai Balduin kíséretében találjuk, aki Conon de Béthune társaságában õt kül- di a velenceiekhez tárgyalni (1201) a keresztesek szállítása ügyében.

65Baudouin de Hamelincourt (Clarinál: Bauduins de Hamelaincourt) Pierre d’Amiens kíséretéhez tartozott. Mivel a keresztes hadjáratra induló Pierre d’Amiens egyháznak tett adományát igazoló okirat tanújaként említik, egy bizonyos Gilon és Robert de Clari társa- ságában (1202), krónikásunk valószínûleg a hadjárat során sem vesztette õt szem elõl.

66Guillaume d’Embreville (Clarinál: Willames d’Embreville) ugyancsak pikárdiai (Embreville, Somme megye) lovag, Pierre d’Amiens hûbérese.

67Aleaume de Clari klerikus krónikásunk fivére. Részt vett Konstantinápoly mindkét ostromában, és nyilván vitézül harcolt, hiszen a zsákmányból ugyanakkora részt kapott, mint a lovagok. 1205 áprilisában visszatért Franciaországba, és Amiens kanonokja lett.

68Aleaume de Sains (Clarinál: Aleaumes de Sains) pikárdiai, Sains-en-Amiénois (Somme megye) területérõl származó lovag.

69Guillaume de Fontaines (Clarinál: Willerames de Fontaines;†1204) pikárdiai lovag, Fontaine-sur-Somme területérõl, Abbéville körzetébõl. Részt vett Konstantinápoly ostro- mában.

Második fejezet

[Thibaut champagne-i grófot a keresztesek vezérévé választják]

Összegyûlt ezután valamennyi gróf és elõkelõ báró, aki keresztesnek⁷⁰állt. Oda- hívtak minden gazdag urat is, aki felvette a keresztet; s amikor valamennyien együtt voltak, tanácsot tartottak arról, hogy kit tegyenek meg uruknak s vezérük- nek. Végül Thibaut champagne-i grófot kérték fel, hogy legyen a vezetõjük,⁷¹ majd mindenki visszatért saját birtokára. De nem sokkal azután Thibaut gróf meg- halt, és ötvenezer livre-et⁷² hagyott a keresztesekre és arra, akit majd õhelyette

70Érdekes megfigyelést tesz Dufournet (CLARI, 2004, 222). Clari a hadjárat résztvevõ- it leggyakrabban zarándokoknak (pelerins),majd kereszteseknek (croisié),illetve franciák- nak (franchois)mondja. A keresztes egyben zarándok is, aki szent vállalást teljesít. Clari a zarándokkifejezést mindvégig használja, a keresztest inkább a vállalkozás kezdetén, fran- ciákról pedig fõleg akkor beszél, amikor már Keleten járnak és berendezkednek. (Az ere- deti szöveget alapul véve sorrendben 48, 19, illetve 51 elõfordulás.)

71III. Thibaut (Tibald; †1201. május 24.) 1198 és 1201 között Champagne grófja; báty- ját, II. Henriket követte a grófság birtokában, Fülöp Ágost király döntése eredményeképp.

(II. Henrik Conrad de Montferrat özvegyét, Jeruzsálemi Izabellát vette nõül, de a házasság- ból két leánygyermek született, akik nem örökölhettek.) Utószülött fia, IV. Thibaut (a „Dal- nok”; 1201–1253) 1214-ben jutott a grófság birtokába, majd anyja, Blanche de Navarre út- ján 1234-ben Navarra királya lett. 1239-ben õ is keresztes hadjáratban vett részt. Fényes udvart tartott, a mûvészetek támogatója, korának egyik legelismertebb és legsikeresebb trouvère-je volt, Dante is nagy költõként emlékezett meg róla. –A család szorosan kapcso- lódott a Francia Királysághoz és a keresztes hadjáratok nyomán született latin államokhoz.

III. Thibaut megválasztása a kortársak számára természetesnek tûnt. (Bizonytalanságot okoz, hogy Villehardouin ezt nem említi.) A champagne-i grófok a 12. század során nemcsak Franciaország leghatalmasabb és a királyi udvar legbefolyásosabb urai közé tartoztak, de a francia királyok leghûségesebb támogatói is voltak. VII. Lajos király champagne-i grófnõt vett nõül, I. Henrik, Champagne grófja pedig a király nõvérével, Adéllal házasodott össze.

Ezzel egy idõben az uralkodó is támogatta a champagne-i vásárok lendületes fejlesztését.

72Az említett összeg tekintélyes, de –amint majd az események is bizonyítják –koránt- sem elégséges forrás volt egy ilyen léptékû vállalkozás kivitelezéséhez. Alivreebben az idõszakban már ezüstpénzt jelentett. Eredete Nagy Károly pénzreformjára (781 k.) vezet- hetõ vissza, amikor is egy livre 408 g (=1 karoling font) finom ezüstnek felelt meg, amibõl 240 ezüstdénárt lehetett veretni. Késõbb a dénárban lévõ ezüst aránya és a dénár súlya egy- aránt csökkent, számítási alapként azonban megmaradt, hogy 240 ezüstdénár egy livre-et ér, még akkor is, ha súlyban vagy finomezüst-tartalomban annyit nem nyom. Alivreértéke tehát valójában a (tours-i vagy párizsi) dénár értékétõl függött, egészen 1360-ig, amikor is a királyság mértékadó pénzeként a livrehelyébe az arany frank (franc)került.