fl tnagp uárosok kulturális gazdasága

-- 1

____ n

E - 5 E _ 3

J---^

__3

5 E &

A

fl tnagp uárosok kulturális gazdasága

^ » ' flGRflRIUin

KŰRnYEZETUÉDElEm ÉS IIITEGRÉCID REnDSZERUfllTOZflS:

PIRCGRZDRSRG, TRRSRDflLOm, PDLITIKfl

TUDDfflflnVPOlITIKfl

TERlilETFEJlESZTÉS ÉlETminŰSÉG KÖZLEKEDÉS REinZETI KUITÚRR DUnfl-UDLG¥I REGIÚ TECHnOlDGIflI EEJIESZTÉS KISEBBSÉGKUTRTflS inFDRmRCIÚSTRRSRDRlOni-JOG

F ö i D T U D o m É n y o K

Iflagijarország az ezredfordulón

Síaríégiai tanulmányok a lílagyar Tudományos Akadémián műhelytanulmányok

SorozatszErkEsztö

Glatz Ferenc

ProgramuEZBtö

Enyedi György

OluasószerkEsztö

Péterfi András

Iflagyarország az ezredfordulón

Staríégiai íanulmányok a Iflagyar Tudományos Akadémián műhelytanulmányok

fl m agyar uárosok kulturális gazdasága

Szerkesztette Enyedi György Keresztély Krisztina

Budapest 2005

mTfl Társadalomkutató Központ

© A gg Z oltán , Ekéné Z am árd i Ilona, Enyedi György, H unyadi Z su zsa, K eresztély K risztin a, K ozm a G ábor,

Lukovich Tam ás, M ezei K atalin, M ichalkó G ábor, R átz T am ara, Süli-Z ak ar István , T ep erics K ároly

ISBN 9 6 3 5 0 8 4 7 0 6 ISSN 1 4 1 9 1 8 2 2

Kiadja az

M TA T ársad alo m k u tató K özpont

K ia d á sé rt felel: G latz F eren c, a N em zeti S tratég iai K utatási P ro g ra m elnöke N yom dai elők észítés: A b iP rin t Bt.

N yom dai m unkálatok: M a ro si P rin t Felelős vezető: M a ro si A ttila ü gy vezető igazgató M egjelent 2 0 ,0 2 A /5 ív terjed elem b en 5 0 0 példányban

TARTALOM

Előszó (Enyedi György - Keresztély Krisztina) 7

I. rész AZ ELMÉLET

ENYEDI György: A városok kulturális gazdasága 13

Bevezetés 13 • A kulturális gazdaság meghatározása 14 • A kulturális gazdaság földrajza 18 • A kulturális gazdaság helye a városgazdaságban 20 • Példák a városi kulturális gazdaság működésére 23

II. rész

KULTURÁLIS GAZDASÁG A NAGYVÁROSBAN - BUDAPEST ESETE KERESZTÉLY Krisztina: Lehet-e Budapest kulturális kapuváros? 31

Bevezető 31 • Intézmények 34 • Jellegzetességek és problémák 46 LUKOVICH Tamás: A kulturális gazdaság és Budapest - úton egy

lehetséges jövőképhez 55

Bevezetés 55 • Budapest lehetőségei 63 • Következtetések 70 III. rész

KULTURÁLIS TERMELÉS ÉS KULTURÁLIS FOGYASZTÁS

AGG Zoltán: Herend és a herendi porcelán 75

A település története - röviden 75 • A porcelángyár múltja 76 • Lakáshelyzet és infrastruktúra 86 • Község, nagyközség, majd város 89

HUNYADI Zsuzsa: A kulturális fogyasztás és a szabadidő eltöltésének

néhányjellemzője 91

Kulturális és nem kulturális szabadidős tevékenységek 91 • A különböző szabadidős tevékenységeket végzők arányának alakulása 1995 és 2002 között 93 • A különböző kulturális és nem kulturális tevékenységek összerendeződése 97 • Tevékeny­

ségszerkezet, életmód- és szabadidőcsoportok 99 • Társadalmi

--- ---

különbségek az egyes kulturális-szabadidős tevékenységek elter­

jedtségében 101 • A hagyományos kultúra fogyasztásának való­

színűségét befolyásoló tényezők 102 • A modern kultúra fogyasz­

tásának valószínűségét befolyásoló tényezők 105 • Érdeklődési kör és lakóhely 110

IV. rész

KULTÚRA ÉS REGIONÁLIS FEJLŐDÉS:

A TURIZMUS ÉS AZ EGYETEMEK SZEREPE A VIDÉKI VÁROSOKBAN

MICHALKÓ Gábor-RÁTZ Tamara: A kulturális turizmus

élmény-gazdaságtani szempontjai 123

Bevezetés 123 • A kulturális turizmus élmény-gazdaságtani ér­

telmezése 124 • A városok szerepe a kulturális turizmus fejleszté­

sében 128 • A kulturális turizmus vonzerőinek felértékelődése a magyarországi városi terekben 132 • A magyarországi kulturális turizmus mentális kikristályosodási pontjai 137 • Távlatok 140

MEZEI Katalin: A Pécsi Tudományegyetem hatása Pécs város gazdaságára 143 Az egyetem szerepe a regionális gazdaságfejlesztésben 143 •

A felsőoktatás szerepe a regionális innovációban 146 • A felső- oktatás területi hatásainak mérése és osztályozása 147 • Az egye­

temek szerepe a régiófejlesztési stratégiákban 150 • A magyar egyetemek regionális elkötelezettségének összetevői 154 • A PTE jelentősége a Dél-Dunántúl régióban 159 • A PTE hatása a helyi

gazdaságra 162

SÜLI-ZAKAR István-TEPERICS Károly-EKÉNÉ ZAMÁRDI Ilona- KOZMA Gábor: A kulturális gazdaság szerepe Debrecen verseny-

képességének fokozásában 179

Bevezetés 179 • Debrecen és a Kelet-Magyarország régió 181 • Debrecen felsőoktatási intézményeinek szerepe a város kulturális gazdaságában 189 • A városba irányuló hallgatói migráció és a kulturális gazdaság összefüggései 196 • Az egyetem hatása az állandó vándorlásra és a munkaerőpiacra 198 • Az önkormányzat szerepe Debrecen kulturális gazdaságában 206 • Összegzés 212

Summary 217

A kötet szerzői 221

Előszó

A modern városok ki- és átalakulása során a kultúragazdaság - a kulturális ter­

mékek előállítása és az e körbe tartozó szolgáltatások sokféle formája - egyre nagyobb jelentőséget kap. A kultúra kiemelkedő jelentősége a városok életében már régóta ismert, ám korábban inkább kiegészítő vagy közvetett szerepe volt.

Jelenleg a fejlett városokban a kulturális gazdaság a foglalkoztatásban, tőkebe­

fektetésekben, jövedelemtermelésben gyakran felváltja a korábbi termelő ága­

zatokat. Sok példát idézhetünk Európából és Eszak-Amerikából, ahol az elavult ipari szerkezetű városok és régiók hanyatlását nem új iparfejlesztéssel, hanem kulturális funkciók fejlesztésével próbálták - sikerrel - ellensúlyozni. S mind­

ezt a helyi és nemzeti kormányzatok közvetlenebbül és jobban befolyásolhatták, mint a transznacionális nagyvállalatok telephelyválasztását.

A könyv szerzői tanulmányaikkal kívánják felhíni a figyelmet erre az új kutatási irányzatra: a kultúra gazdasági szerepén ek és a városfejlődésnek összekapcsolt elem zésére. Enyedi György koncepcionális vázlatot nyújtó bevezető tanulmánya után a kulturális gazdaság különböző ágazatairól a kötet olyan esettanulmányokat közöl, amelyek eltérő méretű és jellegű magyar városokban készültek.* Az ágazatok megjelenítése korántsem tel­

jes körű, hiszen a téma kutatása hazánkban még kezdeti stádiumában van.

Könyvünk ezért kedvezően hathat e kutatások elterjedésére, és különösen azé munka során keletkezett eredmények felhasználására a várostervezés, a gazdaságfejlesztés gyakorlatában. A tanulmányok alapjául szolgáló kutatá­

sok különböző projektek részei voltak, ezért sem a koncepcionális keret, sem a módszertani háttér nem homogén. így nemcsak különböző kulturális gazda­

sági témákat, hanem különböző megközelítési módokat, és vizsgálati eljáráso­

kat is kínálnak.

Két tanulmány Budapest kulturális gazdaságával foglalkozik. Keresztély Krisztina a főváros kulturális kapuváros szerepeiről ír. A kapuvárosok a fejlett gazdasági régiók határzónájában helyezkednek el: az onnan érkező innováció- , információ-, tőke-, termék- és termelési kapcsolatáramlásokat befogadják, fel­

dolgozzák, és saját kevésbé fejlett régiójuknak továbbítják. A gazdasági és tech­

nológiai innovációs kapcsolatok lényege a befogadás; ám a kulturális gazdaság

„forgalma" szimmetrikusabb (vagy legalábbis szimmetrikusabb lehetne): opti­

mális esetben a kulturális innovációk oda-vissza irányuló állandó kölcsönha-

A „ kulturális gazdaság" fogalmát a kötet szerzői az angolszász szakirodalom nyomán a

„culture economy", vagy a francia szakirodalomban „economic culturelle" kifejezés fordítá­

saként alkalmazzák.

tását jelenti. Ez a kapuvárosszerep fejlett, kreatív kulturális közeget feltételez, amely külső hatásokkal gazdagodik, de maga is képes innovatív eszmék, stílu­

sok, irányzatok nemzetközi kibocsátására. Bár a szerző a kelet-nyugati kapcsola­

tokat vizsgálja, a kibocsátás megkülönböztetett területe lehet a Kárpát-medence, a hagyományok és a határainkon kívül élő magyar kisebbség közvetítésével.

Lukovich Tamás szövege olvastán mindig emlékezni kell az alcímre, amely felhívja a figyelmet, hogy a tanulmány elsődleges célja egy lehetséges jövőkép felvázolása, és nem a jelen valóság leírása. A szerző által megfogalmazott új jelenségek különböző mértékben már léteznek, ugyanakkor korántsem általá­

nosak, s valóban a jövő dönti el, hogy a lehetségesből valóság lesz-e. Ezt azon­

ban megnehezíti, hogy az új kulturális fogyasztási, kommunikációs, viselke­

dési stb. formák beépülnek a meglévőkbe, azok egy részét kiszorítják, más részét átalakítják; miközben a hagyományos formák, ha kisebb részben is, de fönnmaradnak, sőt új értéket is kaphatnak.

Agg Zoltán egy kulturális termék, a herendi porcelán példáján mutatja be, hogyan épül egyetlen sajátos manufakturális iparcikk gyártása köré egy egész város, és hogyan marad ez az iparcikk több történelmi és gazdasági korszakon át a város gazdaságának és fejlődésének fő mozgatórugója.

Hunyadi Zsuzsa a magyar lakosság kulturális tevékenységi formáit vizs­

gálja, részletes adatfelvétel elemzésére támaszkodva. Sorra veszi a hagyomá­

nyos (például színházba járás) és a modern (így a videókölcsönzés) kulturális tevékenységeket, ezek elterjedését az életkor, a foglalkozás, az iskolai végzett­

ség és a lakóhely településmérete alapján vizsgálja.

M ichalkó Gábor és Rácz Tamara tanulmányából kiderül, hogy a „hagyo­

mányos" tömegturizmust felváltó élményturizmus egyik legfontosabb részét képezi a történelmi emlékekre és jelenkori kulturális eseményekre épülő kul­

turális turizmus. Ez jellegénél fogva a városok turisztikai vonzerejét növeli, szemben a tengerpartok csábításának viszonylagos csökkenésével. A belföldi és a nemzetközi turizmus így a városok gazdaságának, és ezen belül kulturá­

lis gazdaságának egyik fő eredője és fogyasztója is egyben. A városok turiszti­

kai vonzerejének növelése mára világszerte a városfejlesztés egyik legelfoga­

dottabb eszközévé, a helyi önkormányzatok politikájának fontos részévé vált.

A tanulmány e folyamat általános ismertetése után két kérdőív eredményeit elemzi, amelyek bizonyítják, hogy a fenti tendencia Magyarországon is meg­

figyelhető.

M ezei Katalin a Pécsi Tudományegyetem regionális fejlesztési lehetősé­

geit tárgyalja. A Pécsi Egyetem kimutathatóan hozzájárul a város és a Dél- Dunántúl régió gazdasági bevételeihez (például a diákok lakásbérlése, szó­

rakozási kiadásai), illetve kulturális fejlődéséhez, hiszen a diákoknak az átlagpolgároknál rendszeresebb és kiterjedtebb kultúrafogyasztási szo­

kásai a pécsi kulturális események jelentős részét eltartják, sőt generálják.

Ugyanakkor az egyetem szerepe a kutatás-fejlesztés, az innováció termelése

és átadása szempontjából az országon belül rendkívül szerény. Ezt mutatja a nemzeti és nemzetközi kutatási programokból való alacsony részesedése, valamint az, hogy az egyetem K+F tevékenységének hatása kizárólag Pécsre és környékére koncentrálódik. Az ellentmondás feloldását szorgalmazza a Pécsi Egyetem intézményfejlesztési koncepciója, egyben kiemelten foglalkozik az intézmény kutatás-fejlesztési tevékenységének fejlesztésével.

Süli-Zakar István és szerzőtársai a kulturális gazdaság szerepét Debrecen esetében vizsgálták. Akárcsak Pécsett, a kultúrafejlődés középpontjában itt is az egyetem áll: mint legfőbb foglalkoztató, mint a városba irányuló migráció jellegét (a bevándorlók képzettségi szintje magasabb, mint az elvándorlóké) befolyásoló kulturális elem, de úgy is, mint egy egész városnegyed fejlődé­

sét meghatározó intézmény. A debreceni kulturális gazdaság fejlesztésének másik sarokpontja a város önkormányzatának e területen folytatott aktív politikája, amelyet többek között a kulturális kiadások emelése, a városi kul­

turális intézmények aktív átszervezése, a rendezvények számának növelése bizonyít. A debreceni önkormányzat fejlesztési koncepciójában a kulturális gazdaság fejlesztése kiemelkedő szerepet kapott.

Enyedi György - K eresztély Krisztina

D è# il i s . . ¡r -4ik¿áfyrtí,.--ir.Kí?:s étJÂfcu

^-.rnimàiKàid. ' : î<î.v.îî^- . -?•. ^ ' óWKE-'i mm"

i m í m ^ ... ■■"""■'

í§ | ő 3 tis-» 4 s(iiíia j$ ^ i^ ^ ^ s-''

■ .V.

■■■ ■ '... " ' ' " " ^

^

«MO-,, ,,/-i„^èà8 .V!t^^k.«MIM«*H ú\¡áSRl:-y fc íidstkjí à'ÿddôi i^ lm m ,fi|;^íÍJíÍoq[Vr

- ^5's% a

K^r:^ y

: ;'::::?;?tfOi?^(á^ ¿¿^feiía|ííí^

ii. m^tm- ■■ ^ ;;í'-^--

ionrUii:'v}3^¥ ^ :i.Ù'- - 'í : fi: , ;í ^í ;■■;'■ ■ ^^4*' î >k>-:iV‘'-i'5iyk?ifty#Siis

. ^ í .:^.k :S^-Í>1#íip!g?:ett^

■.;, ; nT2-':' ^ e^|*;jÿ-'iî :;"*;^í^f;, C',rt;v. r-^iWitt'^à.Wÿ’r&iêA;

■■ ■ ; t í - ;í v ¿ í,í ;í' i ^ p v : i 5 ' i í ü l * -

?:;.fí:réyí,íif-í;éU, vfc] A lií’lfólaí

küRu;'Ä

Hi-;v er'f'-r.iV "í: ■

~V7:^fim ik *í-^-

"X ' ;

- . Ä ^ Ö i S M t e a Ä ^{> ^}

I. rész

flz B lm é lE í

■ •: ■ :x- i- ;'- r.- . '

V 7

<,“f,

•s ''v’v;kx.:^ ^■

f», • '*is>'- y,’®:.'.

n-

îsiàiAfa ^Ú

•:

j^aïi«.L3

■' _____

' ' ' ^ F

ENYEDI GYÖRGY

fl uárosok kulturális gazdasága

BcUEZEtÉs

E tanulmány nem empirikus eredményeket kíván közreadni, hanem új kuta­

tási koncepciót fogalmaz meg, amelynek alapja az a felismerés, hogy a kultu­

rális gazdaság a modern ökonómia egyik legdinamikusabban erősödő, jelleg­

zetes eleme. A nagyvárosi gazdasági klaszterek eddig kevéssé vizsgált, sajátos válfaja. Része a negyedszázada formálódó tudástársadalomnak, s úgy épül be egyre mélyebben a piacgazdaságba, hogy annak hagyományos fogalmai­

val egyértelműen nem írható le. Nem egyszerűen a tudásalapú gazdaság jelen ­ ségről van szó, amikor a feldolgozóipar hagyományos vagy csúcstechnológiai termékeinek egyre nagyobb az innováció, a kutatási és a szaktudási tartalma, amikor a termékek egy részének fogyasztása nem hasznossági, hanem kul­

turális szempontból történik, a szolgáltatások egy részének nem gyakorlati, hanem kulturális-szimbolikus jelentősége van.

Az is megfigyelhető, hogy a kulturális gazdaság földrajzi elhelyezkedését jelenleg erős városi koncentráció jellemzi, ezért a városok gazdasági verse­

nyében, fejlesztési programjaiban kitüntetett szerepet kapott.

A fejlett gazdaságú országokban jellemző, hogy az elavult ipari szerkezetű városok és régiók hanyatlását nem új ipartelepítéssel, hanem kulturális (bele­

értve e fogalomba az oktatást és a kutatást is) funkciók fejlesztésével próbál­

ták ellensúlyozni. Ezeket a helyi és nemzeti kormányzatok közvetlenebbül befolyásolhatták, mint a nagy transznacionális vállalatok telephelyválasztá­

sát. Sok példát sorolhatunk fel: a Ruhr-vidék átalakítását (például a bochumi Ruhr Egyetem telepítésével); a közép-angliai egykori iparvárosok konferen­

ciaturizmusát (például Birmingham). De említhetnénk Pittsburgh esetét, amely néhány évtizede még a vas és acél városa volt, és 1960 és 1980 között az ipari foglalkoztatottak fele veszítette el munkáját. A nyolcvanas évek elején létrehozott Pittsburgh Cultural Trust 14 jelentős iculturális intézményt hozott létre a városközpontban, s a település az 1990-es évek végére az USA kul­

turális-művészeti turizmusának negyedik legnagyobb célpontja lett. Berlin nagyvárosi vonzásának megerősödésében is kitüntetett szerepe van a kuta­

tás-fejlesztési szektornak. Végül is kézenfekvő, ha napjaink modern gazda­

sága tudásalapú, akkor - e szélesen értelmezett - tudást előállító intézmé­

nyek fontossága elsőrendű, és e szerepe gazdasági értelemben is megjelenik.

„A kultúra nagy üzlet. Egyik vezető szektora a posztfordista gazdasági forra­

dalomnak és alapja számtalan városmegújulási programnak" - olvashatjuk az új regionális jelenségek felismerésére igen fogékony A. Scott könyvének fül­

szövegében.^

A kutatási hipotézis, a fentiekből következően, így fogalmazható meg:

A kulturális termékek és szolgáltatások a világgazdaság egyik leggyorsabban növekvő gazdasági elemét jelentik, tehát

1. a városi gazdaság részeként (is) kell vizsgálni;

2. a városok gazdaságfejlesztési koncepcióiba a kulturális gazdaság foglal­

koztatási és pénz- és tőkeforgalmi szerepét is bele kell foglalni;

3. a kultúrafejlesztés hagyományos céljai mellett a gazdasági versenyké­

pességi, tőkevonzási, profitszerzési célokat is figyelembe kell venni.

Mindezek alapján a kutatási hipotézist a következő lépésekben alapoztuk meg:

1. a kulturális gazdaság meghatározása;

2. a kulturális gazdaság földrajzi elhelyezkedési sajátosságainak elemzése;

3. a kulturális gazdaság helye a városgazdaságban, városfejlesztő szerepé­

nek vizsgálata;

4. példák a kulturális gazdaság működésére.

A kultúra gazdasági szerepváltásának sokrétűek a társadalmi következmé­

nyei, amelyek ugyan kutatásra érdemesek, ám kívül esnek e tanulmány téma­

körén.

fl kulturális gazdaság mEghatározása

E meghatározás nem könnyű, s szükségképpen pontatlan marad. Már maga a kultúra is sokféle módon felfogott fogalom. Két amerikai szociológus már több mint ötven éve a kultúra fogalomnak 160-nál is több meghatározását adta.^

Lucchini szerint „a kultúra az ismeretek, a gyakorlat, a szabályok, a normák, stratégiák, értékek, mítoszok összessége". A Magyar Nagylexikon meghatáro­

zása szerint „a kultúra azon képességek (anyagi, viselkedésbeli, szellemi) telje­

sítmények társadalmi intézmények stb. összessége, melyek megkülönböztetik az embert az állatvilágtól, és amelyek révén a történelem folyamán természeti állapotából kiemelkedett".^ A szócikk ezután részletesen ismertet különböző filozófiai, társadalomelméleti felfogásokat, az ókori római bölcselőkétől nap­

jainkig, bár a kultúra szociológiai vagy gazdasági értelmezése így sem kerül elő. Annyit leszögezhetünk, hogy vizsgálataink során mind az egyén, mind az

1 A. Scott, 2000.

^ Krolber, A. and Kluckholn, C., 1952: Culture. A critical review o f concept and definition. Idézi Lucchini, 2002. 2. p.

^ M agyar Nagylexikon, IV. kötet, Kir-Lem, 20 0 0 . 6 1 9 -6 2 0 . p.

intézmények kulturális tevékenységének gazdasági aspektusait szemügyre vesszük, és kultúrán nemcsak a szellemi teljesítményeket (a magas kultúrát), hanem a mindennapi magatartásban, viselkedésben megjelenő, az anyagi, fogyasztási kultúrát is értjük.

Mint minden új jelenségnek, a kulturális gazdaságnak is hosszú az elő­

története. Új jelenségről a gazdasági életben, a társadalmi fejlődésben, az urbanizációban akkor beszélünk, ha egy jelenség tömegessé, szabályszerűvé válik. Ajelenség egyes elemei azonban ekkor már régen ismertek, előfordul­

nak, csak nem ismerjük fel időben, hogy ezek az új folyamatok építőkövei vagy a jelen folyamatok devianciái. A városföldrajz például a kulturális szerepeket hagyományosan besorolja a városi funkciók közé, s már régen vizsgálja a von­

záskörzetekre gyakorolt hatását. E szerepek közül a közszolgáltatások kaptak nagyobb szerepet (főleg az oktatási vonzáskörzetek) és nem gazdasági ténye­

zőként lettek megfigyelve. Azután a kultúra-gazdaságtannak is több évti­

zedes a múltja (érthetően az USA-ban alakult ki az 1960-as években, ahol a szolgáltatások piacosításának mindig erős tábora volt), de az 1970-es évek­

től hazánkban is folynak az egyes kulturális ágazatok közgazdasági elemzé­

sén alapuló kutatások.

A kultúra-gazdaságtan első, klasszikusnak számító munkája Baumol és Bowen Performing Árts: The Economic Dilemma című, 1966-ban kiadott könyve. Művelőinek nemzetközi szervezete 1973-ban jö tt létre (Association fór Cultural Economics). Az 1960-as évek második felétől kezdődően elter- jedten alkalmazzák a közgazdászok saját elemzési technikáikat a gazda­

ság hagyományos területeitől távol eső témakörök elemzésére - például az oktatás, a család, az érzelmek, a bűnözés, a szexuális viselkedés és a kultúra haszonelvű vizsgálatára. E szemlélet csaknem negyven év után sem általá­

nos, hiszen a kultúra nem szabványos közgazdasági jelenség, magyarázata multidiszciplináris feladat, amelynek során a közgazdaság-tudománynak is alkalmazkodnia kell sajátos tárgyához.

A kulturális gazdaság összefüggéseinek elemzését illetően Magyarorszá­

gon is felmutathatók a fontos szakmai teljesítmények (Kultúra-gazdaságtani tanulmányok, 2000), az 1970-es, 1980-as évekből íőleg Koncz Gábor művelő- dés-gazdaságtani ku tatásai.A jelen kultúra-gazdaságtani viták főleg a támo­

gatást nyújtó állam nem piaci beavatkozásainak technikájáról, mértékéről, következményeiről szólnak, s csak mostanában jelenik meg először a kultúra, mint fontos makrogazdasági jelenség. A hazai statisztikai felmérések a kultu­

rális termékiparra kevés tájékoztatást adnak, a kulturális szolgáltatások gaz­

dasági súlya jobban mérhető.

Az 1990-es évek végén a kultúra részesedése a GDP felhasználásából vala­

mivel 3% felett járt, az évtized során enyhén csökkenő. Alaposan átalakult a

Koncz, 1986.

- - - ^

finanszírozás szerkezete. Az évtized közepére kialakult egy olyan többszek­

torú kulturális intézményrendszer, amelyben, a piacgazdasághoz illően, a kultúra piaci része dominál. 1998-ban a kulturális ráfordítások 7 0 % -a ár- és díjbevétel volt (beleértve a klasszikusan a költségvetésből gazdálkodó intézmények, például a múzeumok bevételeit is), 17% -a állami (költségve­

tési) támogatás, 13%-a pedig különböző nonprofit szervezetek, alapítványok, egyesületek, közhasznú társaságok teljesítményértéke (jelentős részben a nagy közalapítványoké, amelyek szintén részesednek a költségvetésből).

A háztartások kultúrára fordított kiadásai 1998-ban meghaladták a 80 mil­

liárd forintot, ám ez reálértéken 17%-kal elmaradt az 1989. évi kiadásoktól.

A lakosság összes nettó kiadásán belül a kultúrára fordított kiadások egy főre jutó részaránya (1989 és 1998 között) 2,5% -ról 2,6% -ra nőtt - ez azonban főleg a tv-előfizetési díj emelkedésének tudható be (tehát egy mással nem helyettesíthető kényszerfogyasztásnak). Az újságokra, a heti és havi folyó­

iratokra, valamint a színházjegyekre fordított összegek aránya változatlan maradt, míg egyértelműen csökkent a filmekre és a szépirodalmi könyvekre jutó kiadások hányada.^

A kulturális gazdaság egyik részét felfogásunk szerint a hagyományos kul­

turális szolgáltatások köre teszi ki (az oktatástól a közművelődésen, művészeti szolgáltatásokon át a turizmusig). Ezek gazdasági jelentősége a fejlett országok­

ban alaposan megnőtt (sok embert foglalkoztatnak, jelentős tőkebefektetéseket vonzanak stb.), piaci jellege erősödött, kulturális tartalma markánsabb lett.

A kulturális gazdaság m ásik része a kulturális termékipar. (A. Scott idézett könyve csak erről szól.) Ez az ipar olyan termékeket állít elő, amelyek szim­

bolikus, kulturális értéke nagyobb, mint hasznosságuk. Ez sem éppen újdon­

ság: ékszert, díszítő célú ruházatot már évezredek óta készítenek. A nemrég elhunyt francia szociológus, Bourdieu is több évtizedig foglalkozott a szimbo­

likus javak termelésével és fogyasztásával.® Viszont újdonság: a kulturális ter­

mékipar gyors fejlődése és kitüntetett szerepe a nagyvárosi gazdaság dinami­

zálásában.

A kulturális javak fogyasztásának adott a közgazdasági és szociológiai magyarázata. Általában megállapítható, hogy a gazdaság működését elemző elméletekben egyre nagyobb figyelem fordul a gazdaságon kívüli emberi tulaj­

donságokra: a bizalomra, amelyet az informatikai üzleti világ (amelyben nem vagy alig jut idő az üzleti partner ellenőrzésére) ismét felértékelt, vagy a hiú­

ságra, amely a divatjószágok fogyasztását, a szimbolikus fogyasztást mozgatja.

A fejlett országok háztartásai nagy részében egyre több a (családfenntartás és megtakarítások költségei feletti) szabadon elkölthető jövedelem, ezért a szim­

bolikus fogyasztás egyre jobban elterjedhet. Mivel a divatjószágok kicserélő-

^ Harsányt, 2 0 0 0 .1 6 3 -1 6 4 . p.

® Bourdieu, 1971; 1977; 1983.

dése gyors - a divat állandóan változik tömeges fogyasztásuk a tervezésben, gyártásban, forgalmazásban gazdasági szektorokat éltet.

A hiúság különösen erős a nyugati kultúrában. Ez individualizmusából, a személyes siker fontosságából ered. Kifejeződik a külső megjelenésben és a személyes célok, a sikeres teljesítmény elérésében. A fő cél egy kívánatosnak tartott társadalmi státus megszerzése. Ennek különböző eszközei vannak - a tanulás, kulturálódás, de az adott társadalmi státushoz tartozó javak meg­

szerzése is. Korábban a státusjószágok - a királyi jogar, a hatlovas hintó, vagy a néhány évtized előtt Magyarországon a lefüggönyözött fekete Volga gép­

kocsi - kivételezett személyekhez tartoztak. Napjainkban a tömegtermelés és a demokrácia korában a státusjavakhoz elvben mindenki hozzájuthat. Ezeket főleg a divatipar állítja elő. „A divat egyszerre fejezi ki a konform itást és a különbözni vágyást. Hiszen a divat nem lenne divat, ha nem lenne a közösség (a már divatos és a divat után vágyakozó emberek) által szentesítve, ugyanak­

kor lényeges az is, hogy a divat alkalmas az individuális törekvések, a külön­

bözni vágyás, a hiúság kielégítésére'7

A divat követése nem csak a hiúságot legyezgető szeszély. A társadalmi státus külsődleges jelzése gyakran kelt bizalmat, segíti a társadalmi emel­

kedést. „A divatot követni - egyike a leggyümölcsözőbb befektetéseknek."®

A divatjavaknak a fő tulajdonsága nem használati értékükben rejlik, hanem abban, hogy társadalmi értékek, viszonyok hordozói. Ebből következően, a divattárgyak közül azoknak legnagyobb a jelentősége, amelyek legvilágosab­

ban szimbolizálják a társadalomban elfoglalt helyünket.

A divat elitjelző funkcióját nehéz megőrizni - ha egy divatjószághoz sokan hozzájuthatnak, elveszti társadalmi státusjelző szerepét. Ennek kivédését szolgálja a divatjószág különösen magas, úgynevezett presztízsára, és gyors változása (rövid termékciklusa), ha egy termék általánosan elterjed, megszű­

nik divatossá lenni, sőt birtoklása inkább rossz ízlésre vall.

Nehéz meghatározni a kulturális gazdasághoz tartozó szolgáltatáso­

kat és iparágakat. Sok a határeset: a kulturális szolgáltatások egy része eleve a piaci szférában jött létre (az újságkiadás), más része részben piaci jellegű vagy piacosodó (mint például a felsőoktatás), ám a nem piaci jellegű közszol­

gáltatásoknak (közoktatásnak, honvédelemnek) is gyakran jelentős a foglal­

koztatási vagy beruházási vonzata. A kulturális ipari termék-előállításban a nagy divatházak egyedi tervezésű modelljei, ékszerek, luxusruházat, különle­

ges lakberendezési tárgyak stb. kétségkívül kulturális fogyasztási cikkek, ám nehéz ezeket a rendelkezésre álló statisztikai adatokban elhatárolni a tömeg- fogyasztási cikkektől. Ezért a kulturális gazdaság foglalkoztatási és pénzfor­

galmi súlyáról is csak becsléseink lehetnek.

Hámori, 1 9 9 7 .1 1 0 . p.

Uo.

A kulturális gazdaság „szárnyalása" a posztfordista gazdaság és a globális városverseny jellegzetes eredménye. A nagyvárosi gazdasági klaszterek eddig kevéssé vizsgált sajátos eleme. Része a negyedszázada formálódó tudástársa­

dalomnak, ám két vonatkozásban alaposan különbözik a tudásalapú vagy a csúcstechnológiai ipartól:

a) nem írható le kielégítő módon a piacgazdaság hagyományos fogalmaival;

b) viszonylag munkaintenzív, és mivel a változatosság ez esetben nemcsak gyönyörködtet, hanem piacszervező erő is, tág teret biztosít a kis- és közép- vállalatoknak is.

fl kulturális gazdaság földrajza

A kulturális gazdaság erősen helyfüggő. Nincsenek olyan települési kötött­

ségei - nyersanyag, bőséges munkaerőforrás, szállítási útvonalak - mint a fordista (tömegtermelő) iparnak, mégsem rugalmas településű.® Fehérneműt bárhol elő lehet állítani, kulturális terméket csak kevés helyen. Az ezredfor­

duló évtizedeiben a dinamikus gazdasági ágak (magas szintű üzleti szolgál­

tatások, transznacionális gazdasági döntésközpontok, a kulturális gazda­

ság stb.) erős nagyvárosi koncentrációját tapasztalhatjuk. Általánosságban állítható, hogy a globális versenynek erősen kitett vállalatok az interaktív tanulás érdekében agglomerálódnak, nagyvárosokba tömörülnek, kihasz­

nálva az üzleti szolgáltatások sűrűségét, a munkaerőforrás széles választé­

kát. A kulturális gazdaság ezenkívül is három települési sajátossággal rendel­

kezik:

1. A kultúra - főleg az úgynevezett magas, az intézményekbe szerveződő kultúra - kialakulása már az ókor óta elsősorban városi jellegű, erősen helyfüggő. Formái, elterjedtsége, helyi „piaca" hosszú idő alatt alakul ki, s csak lassan módosul. A kulturális gazdaság nagymértékben táplálkozik a helyi városi hagyományokból, amint erre több várostörténész rámutat.

2. E helyfüggésből is következik, hogy a kulturális gazdaság egyedi, nehe­

zen másolható jegyekkel is rendelkezik. A globalizáció hatása a kulturá­

lis gazdaságra kettős. Egyrészt megkönnyíti az erős városi központok világméretű befolyását, esetenként uralmát, mint például Los Angeles Hollywoodét a filmgyártásban, s főleg a nemzetközi filmforgalmazás­

ban. Ez számos hely kulturális gazdaságát fenyegeti, visszaszorítja.

Másfelől - a globális kommunikációnak köszönhetően - olyan helyi kul­

túrák is ismertté és keresetté válhatnak, amelyek korábban a nemzet­

közi kultúra fő áramlatain kívül rekedtek, csak lokális jelentőségük volt.

® A fordista és a posztfordista gazdaság települési jellegzetességeiről 1. Enyedi, 1996. 2 3 -3 1 . p.

Schorske, 1998.

3. A kulturális gazdaság fontos szerepet tölt be a városok versenyképes­

ségének alakításában. Két módon is: egyrészt a városok hagyományai­

ban gyökerezve egyedi termékeket állít elő, másrészt a gazdag kulturá­

lis környezet vonzza a dinamikus tudásgazdaságot működtető, magasan kvalifikált munkaerőt. A kulturális gazdaság tehát egyfelől fontos része a városi gazdaságnak, másfelől más fejlett gazdasági ágakat is vonz.

A kulturális gazdaság nem mindegyik ágára jellemző a nagyvárosi kon­

centráció, többek között azért, mert e tevékenységekben nagy a kis- és köze­

pes vállalatok szerepe, és nagy a hagyományok jelentősége. A hagyományos, kiváló minőségű, egyedi termékeket előállító, korszerű piacszervezésű kéz­

műipar sikerrel beépülhet a globalizált kulturális gazdaságba. A helyi hagyo­

mányok, ünnepek, néprajzi látványosságok a turizmust élénkítik. Ennek nyo­

mán újjáéledhetnek az ipari tömegtermelés időszakában lecsúszó, pangó, többnyire kisvárosi régiók. Ilyen a „harmadik Itália" sokat emlegetett, vagy a dán játék- és bútoripar ritkán idézett esete.^^

A kulturális gazdaság piaci szektorára jellemző ijeTyspeci/jicus jellege (azaz vállalatai a földrajzi telephely sajátosságait versenyképesség-erősítő elem­

ként használják fel) és erős im ázsépítése (hiszen termékeit nem haszná­

lati tulajdonságai alapján értékesíti). A fentebb említett kisvárosi, kistérségi sikerek ellenére a kulturális gazdaság széles választéka, a tudásalapú ipar­

ral, felsőszintű üzleti szolgáltatásokkal kialakított gazdasági klaszterek csak nagyvárosi régiókban jöhetnek létre. Ez egyrészt a magas kultúrát szolgáltató intézmények (operaház, filharmonikus zenekar, képzőművészeti múzeum, kiállítóterem) nagy fogyasztósűrűség igényével magyarázható. A másik ok a kulturális termékipar technológiai-szervezeti sajátossága. Scott^^ öt sajátos jellemzőt sorol fel. Ezek: (1) Viszonylag magas munkaerőigény (az automa­

tizálás korlátozott lehetősége), amelyet gyakran egészít ki rugalmas számí- tógép-technológia alkalmazása. (2) A termelést kis- és középvállalatok sűrű, egymásra támaszkodó, kölcsönösen függő (interdependens) hálózata szer­

vezi - bár az erősen integrált nagyvállalatok (például az újságkiadásban) is jelen vannak. (3) A nagy és sokszínű munkaerőigény előnyösebben elégít­

hető ki (mind a foglalkoztató, mind a foglalkoztatottak szempontjából), ha a helyi termelési komplexum nagy és növekvő. (4) A kulturális termékiparágak egész sora a kölcsönös tanuláson, a kulturális szinergián, a kreativitáson ala­

pul. A kreativitás nem magányos zsenik sajátja, hanem a helyi gazdaság külön­

böző szereplőinek kölcsönhatásai formálják. (5) Az agglomerálódás az üzleti, információszerzési, intézményi háttér megszervezéséhez, a vállalatok közötti együttműködés és bizalom kialakulásához is előnyös. Valamennyi jellemző a nagyvárosi település előnyeit erősíti.

“ Az „alacsony technológia, kiváló minó'ség" területfejlesztő szerepére 1. Enyedi, 200 0 . Scott, 2 0 0 0 .1 1 -1 2 . p.

A kulturális gazdaság helyfüggőségének van azután egy sajátos vonása: a helyi esztétika tükröződése a kulturális termékben és a fogyasztó elképzelé­

seiben. Molotch^^ írja, hogy a helyi esztétika - ahogyan a helyi lakosok rajzol­

nak, terveznek, öltöznek, építkeznek stb. - nagyban befolyásolja, hogy a gaz­

daság mit termel, és mit értékesít. A szélesen értelmezett helyi esztétizmus éppen olyan fontos eleme az üzleti kultúrának, mint a menedzseri stílus, a munkaerkölcs vagy a kreativitás.

A helyeknek (városoknak, régióknak) van olyan földrajzi tőkéje, ami a ter­

méket a származási hely miatt teszi vonzóvá. A hírekben, irodalomban, a vizuális kultúrában gyakran szereplő városokról - Párizsról, Londonról, New Yorkról - a világ minden részén élő embereknek lehet esztétikai képe, s ha ez kedvező, keresik az onnan származó termékeket. A svájci órák való­

ban jó minőségűek, ám áruk túlzottan magas, mégis vásárlóra találnak, mert a vevő az órák mögé elképzeli a nagyon szorgalmas, nagyon megbízható svájci órásmestert. A helyi nemzeti piacokon is sok a helyhez kötött termékmárka, a tokaji bortól a brüsszeli csipkéig (melyek több országban is ismertek), vagy a kalocsai paprika és a soproni sör. Éppen a globalizált világ nagy formái­

nak homogenizálódása miatt egyre nagyobb a helyi különbözőségek értéke.

Példáinkban maga a helyis kulturális termékként jelenik meg.

fl kulturális gazdaság helye a uárosgazdaságban

A városgazdaság változásai

A kapitalizmus nagy fejlődési szakaszai eltérő gazdasági földrajzzal jellemez­

hetők; ez kifejeződött városok emelkedésében és hanyatlásában, a gazdaság földrajzi koncentrációjában és dekoncentrációjában, változó szerkezetében, változó térkapcsolataiban. Mint korábban kifejtettem,^^ az államszocialista rendszert az urbanizáció térfolyamatait illetően nem tartottam más, a kapita­

lizmustól lényegileg eltérő rendszernek, (hanem sajátos felzárkózási kísérlet­

nek) ezért a következőkben adott jellemzést általános érvényűnek tartom.

A kapitalizmus első fázisa, az ipari forradalom és ipari nekirugaszkodás, a tér fizikai tulajdonságait kereste és azt kívánta kiaknázni: szén- és érclelő­

helyeket, fagymentes kikötőket, a textilmanufaktúráknak kedvező nedves klímát stb. Ez az első szakasz, amely a kedvező fizikai földrajzi tulajdonságú városok termelési növekedésének, illetve a kedvező földrajzi potenciállal ren­

delkező tájakon számos új város alapításának kedvezett. A városhálózat új ele­

mekkel bővült, a városok korábbi falusi zónákban is megjelentek: ebben az

Molotch, 1996.

Enyedi, 1984; 1988.

értelemben dekoncentrációs folyamat ment végbe. A régi városok egy része - korábbi mezőgazdasági vásárhelyek, kis vonzáskörzetű szolgáltató központok - lesüllyedt: érdektelenné vált az ipari gazdaság számára. Más részük viszont megerősödött: a kereskedelmi, pénzügyi, oktatási intézmények központjává vált, vonzotta a munkaerő-igényes és a helyi fogyasztópiacra termelő ipart, s gyors növekedésnek indult. A nagyvárosok növekedésével a szétterülő város- hálózaton belül koncentrációs folyamatok játszódtak le.

A 20. század elején, az első nagy iparszerkezeti váltásnál, amikor a gép- és vegyipar vált vezető ágazattá, szervezetileg pedig a tömegtermelés lett jel­

lemző, számos iparág függetlenedett a nagy tömegű nyersanyagtól, szállí­

tási útvonalaktól, még a szakképzett munkaerőtől is. Elterjedt a betanított munka. Az ipar újabb városok gazdaságában jelent meg, ám ezek nem voltak kisvárosok. A tömegtermelés nagyméretű üzemekben folyt, számos egymásra épülő technológiai folyamatot egyetlen vállalatba, egyetlen telephelyre (kom­

binátokba) foglalva. (Ezt a termelési és vállalatszervezési modellt nevezik fordizmusnak, miután először a detroiti Ford Művek valósította meg).

A 20. század második fele három nagy szerkezeti, szervezeti átalakulást hozott.

a) Az első - még a tömegtermelési (az ipari) korszak végső szakaszában - a nagyvállalati telephelyek földrajzi dekoncentrációja. Ezt a munka- folyamatok technológiai fejlődése (automatizálás, robottechnika) tette lehetővé, amely drasztikusan csökkentette az ipar munkaerőigényét, s ebben része volt a szállítási költségeket mérsékelő közlekedési techno­

lógiai fejlődésnek is. A korábban egyesített technológiai folyamatokat feldarabolták, széttelepültek esetenként több kontinensre, egymástól nagy távolságra is. A kombinát beszállítói hálózattá alakult át, ebben a vállalat stratégiai döntésközpontjai a nagyvárosban maradtak, közben a termelőegységek rugalmasan, gyakran véletlenszerűen települtek - akár - falusi térségekbe is. Ez már a fordizmus vége. A piac telítődött a tömegtermékekkel, a termelésnek a piac sokszínű, gyorsan változó igé­

nyeihez kellett alkalmazkodnia.

b) M ásodik nagy változás - a posztindusztriális korszak -, azzal jelle­

mezhető, hogy a városi gazdaságban háttérbe szorul az ipar, s mind a foglalkoztatásban, mind a tőkeforgalomban a szolgáltatószektor válik dominánssá. A szolgáltatás egy része persze a termelést szolgálja, (a marketingtől, a kutatás-fejlesztéstől a pénzügyi szolgáltatáson át a biz­

tosításig és szakértői tanácsadásig), ám ettől teljesen független, a sza­

badidő eltöltésével (turizmus, kulturális- és szórakoztatóipar) kapcso­

latos gazdasági ágazatok is elterjedtek - s jelentős gazdasági tényezővé váltak olyan hagyományos közszolgáltatások, mint az oktatás (külön­

böző fokozatai) és az egészségügy.

--- ^ _______________________________________

7 21

\

c) Harmadik nagy változás - mely korunkat negyedszázada jellemzi - az információs vagy tudástársadalom, amelyet az információs technológia általános elterjedése (s ezzel például a távolság megszűnése az informá­

ciótovábbításában) és a globalizáció (a kapitalizmus világrendszerének kiteljesedése) jellemez. A városi gazdaság ismét kettős geográfiát követ.

Dekoncentrálódik a rutinszerű termelés, koncentrálódik a tudásalapú gazdaság.

Az elmúlt 250 évben a városi gazdaság hol koncentrálódást, hol dekon­

centrációt mutat. Az általános tendencia a koncentráció, a városok növeke­

dése és a nagyvárosi régiók gazdasági (és politikai) hatalom összpontosítása.

A szakadatlan koncentrációs folyamatot két tényező szakítja meg. Az egyik a térbeli agglomerálódás fizikai és gazdasági korlátja. Az erőteljes növekedés gyorsan vezet túlzsúfoltsághoz, költséges infrastruktúra-fejlesztéshez, kör­

nyezeti ártalmakhoz, az ingatlanárak növekedéséhez. Az agglomerálódás közvetlen hatékonysági előnyeit a fenti hátrányok erősen rontják, s kitelepü­

lésre késztetnek egyes gazdasági tevékenységeket. A másik tényező a városi gazdaság időnkénti szerkezeti átalakulása, amelynek mindig vannak koncent­

rálódó és dekoncentrálódó elemei - a város adottságai kedvezőkké és kedve­

zőtlenekké is válhatnak. Ajelen tudásalapú városgazdaság éppen úgy hely­

függő, mint a korábbi gazdasági szerkezetek. A függés fő elemei nem fizikaiak vagy technológiaiak, hanem társadalmiak. A sikeres városi gazdaság fő felté­

tele a városi társadalom minősége: képzettség, hagyományos szaktudás, mun­

kamorál, a bizalom (megbízhatóság), szolidaritás, kooperációs készség, a siker tartalma és értéke. Ezek hiánya nehezebben s lassabban pótolható, mint a technikai feltételeké. A kulturális gazdaság különösen igényes a városi tár­

sadalom minőségére. Jelenléte, kibontakozása olyan városi gazdaságban vár­

ható, amely a tudásalapú társadalom kedvező telephelyein működik.

A városgazdaság felsorolt nagy szakaszai mindig a világgazdaság aktuá­

lis központi területein formálódtak ki először (előbb Nyugat-Európában, majd Észak-Amerikában, s újabban Kelet-Ázsiában) s onnan terjedtek tovább a fél- és teljes perifériák felé, alkalmazkodva a befogadó régiók történelmi hagyo­

mányaihoz, azok társadalmi és kulturális feltételeihez. Valamennyi - a kapita­

lizmus negyed évezrede során kialakult - gazdasági várostípus ma is létezik a Föld valamely pontján, valamely nemzeti településhálózat részeként.

K reativitás és innováció

A kulturális termék értékesítésében az innovációk - nemcsak az előállítás technológiájára s az új használati formákra, hanem a külső megjelenésre, az

„üzenetre" vonatkozó innovációk is - különlegesen nagy szerepet játszanak.

A kreativitás - új eljárások, új formák, jelentések elképzelése - és az innováció

sokkal szabadabban bontakozhat ki például a divat-, a filmipar, mint például a mérnöki szigorral szabályozott vegyipar esetében.

A kultúraipar igen erős társadalmi beágyazottságú - a termelés is, a fogyasztás is. A terméket nem egyszerűen eladni, de kom m unikálni kell;

a jelentést meg kell érteni, az üzenetet fel kell fogni, a szimbólumot el kell fogadni. A kulturális termék formája, elkészítési módja a fogyasztók társa­

dalmi profiljának, szocializációs tapasztalatainak függvénye.

A termék - a szolgáltatás - előállításának módját is erősen befolyásolják a társadalmi körülmények. Sok sajátos termék előállítását különlegesen képzett vagy hagyományőrző termelői közösségek teszik lehetővé. Ezek esetenként kézműipari hagyományra, máskor a régi nagyvárosok kulturális, művészeti hagyományaira támaszkodnak,^^ de idézhetjük a nagy egyetemekhez kapcso­

lódó innovációs parkokat is.

A termelői közösségeket számos szokás, hagyomány köti össze, s rendel­

keznek a szakma folytatásához, a fejlesztéséhez szükséges infrastruktúrá­

val (iskolákkal, tanfolyamokkal, programokkal). A nagyvárosokban sokrétű kulturális gazdaság alakul ki, amely távolról is vonzza a tehetséges munka­

erőt. A kulturális termék divatfüggése, gyakori változtatási szükségessége az innovációt tartós tevékenységként feltételezi, a sokféle kölcsönkapcsolat- ban mindennapossá válnak az apró innovációs lépések. A vállalati koncent­

ráció persze a kulturális gazdaságot is eléri, de a kevesebb nagyvállalat keve­

sebb változatosságot kínál, szűkíti a választékot, s ebben a gazdasági körben ez gyorsan hátránnyá válik. A monopóliumokat állandóan feszegetik az alter­

natív vállalkozások, az új tevékenységek, az új formák.

Példák a uárosi kulturális gazdaság müködésÉre

Az UNESCO Statisztikai Intézetének kiadványa szerint^® a kulturális ipari term ékek világimportja 214 milliárd USD volt 1998-ban, csaknem ötszö­

röse az 1980. évi értéknek. Ez a világkereskedelmi forgalom 3% -a. A vezető árucsoportok a zenejátszó eszközök és a sport- és vadászati eszközök - e két árucsoport képviselte az összforgalom felét. A legtöbb ország esetében a kulturális ipari eszközök kivitele és behozatala eléggé kiegyenlített. Érdekes a legnagyobb kereskedelmi többlettel rendelkező országok sorrendje: 1.

Japán (14,5 milliárd USD-többlet), 2. Kína (13,3), 3. Malajzia (5,7), 4. Mexikó (5), 5. Írország (2,7) és 6. Koreai Köztársaság (2,6). A termékgyártás tehát jelentős mértékben Kelet-Ázsiába helyeződött át. Mexikó 1998-ban a világ tévékészülék-exportjának egynegyedét adta (1990-ben csak 1% -ot), gya-

Hall, 1998; Menger, 1993.

International Flows, 20 0 0 .

_______________________________________ X ____________________________________________

7 23 ^

korlatilag mexikói tévékészülékeket használnak (japán és koreai mellett) az USA-ban. A kulturális ipari termékek gazdasági földrajza is jól tükrözi a tudástársadalom elterjedési trendjét - az egyszerűbb, tömegfogyasztásra szánt ipari termékek gyártása áthelyeződött a félperifériára (az emelkedő gazdaságú, volt fejlődő országokba), a legtöbb kreativitást igénylő termé­

kek - filmek, CD-lemezek, könyvek - terén kiemelkedik az USA nemzetközi piaci szerepe.

A volt szocialista országok bizonyos termékekben jelentős nettó expor­

tőrré léptek elő: Oroszország a könyvek hatodik nettó exportőre a világon, Magyarország ötödik a hangzóberendezésekben, Csehország ötödik a zenei eszközök és az antikvitások árucsoportjában. Ebben nemcsak az export nagy­

sága, hanem az import korlátozottsága is szerepet játszik.

Párizs az a világváros, amely a széles nemzetközi közvélemény előtt a leg­

inkább összekapcsolódik a kulturális gazdasággal. A párizsi kulturális ter­

mékipar nagyrészt a hagyományokból táplálkozik, a régi kézműiparból nőtt ki, s részben még ma is a régi kisiparos körzetekben működik. Nagyon egyér­

telmű számos tevékenység városon belüli - mikrogeográfiai - koncentrációja, például a könyvkiadásé a VI. kerületben, vagy a divat - szőrme - és ékszer­

iparé a II. kerületben. A kulturális termékipar mintegy 100 ezer főt foglalkoz­

tat, nagyszámú, szorosan összekapcsolódó kisvállalatban, a legtöbbet a folyó­

irat, a képes magazin kiadás, majd a parfüm/kozmetikum ipar.

Párizsi székhelyű a világ legnagyobb luxuscikk-gyártója, az LVMH (szá­

mos vidéki és külföldi telephellyel), évi forgalma 11 milliárd USD. Ebbe a konglomerátumba tartozik például a Givenchy, Kenzo, Christian Dior (par­

füm), a Dóm Perignon (pezsgő) a Louis Vuitton (exkluzív bőráruk), a Henessy (konyak), az IWC Schaffhausen (amely évente mindössze 4000 órát gyárt, ám a legolcsóbb is 10 ezer svájci frankba kerül). A párizsi luxusiparnak jelentős az idegenforgalmi vonzása, éppen a legtehetősebb turisták körében.

M úzeum ok m egváltozott szerepe

A múzeumok eredetileg kulturális, oktatási funkciójú, tárgyraktározó s bemutatóépületek voltak. Napjainkban (főleg a nagyvárosokban) sokfunk­

ciójú, a látogatót sokoldalúan szórakoztató, kiszolgáló közterületekké váltak.

A múzeumok funkcióváltásának egyik jellemzője a látványos, a laikusokat is vonzó időszaki kiállítások számának gyarapítása (gyakran az állandó gyűj­

temény tudományos feldolgozásának rovására). A másik jellemző a múzeumi boltok kulturális szupermarketté válása. Van Gogh-trikókkal, Klimt-sálak- kal. A harmadik jellemző koncertek, éttermek, kávéházak telepedése a múze­

umokba, galériák, antikváriumok, régiségboltok nyitása a múzeumok köré.

A múzeum nemcsak kulturális, de fogyasztási tér is.

A látogatók jobb kiszolgálása, számuk növelése érdekében a régi és új múzeumok térben csoportosulnak, klaszterekbe szerveződnek (ilyen pél­

dául a múzeumnegyed Bécsben, a múzeumsziget Berlinben, a múzeummérföld New Yorkban). E múzeumklaszterek a várostervezés fontos eszközei a város- központ megújítására. Maga a hagyományos múzeumi elem általában nem profitorientált, a belépti díjak nem elégségesek a kiállítási költségek fedezé­

sére, a múzeumi szervezet fenntartására. A múzeumhoz telepedett fogyasz­

tási terek viszont már profitábilisak. Két tényező azonban a városgazda­

ság gyorsan növekvő elemeivé teszi a múzeumokat. Az egyik: a nemzetközi városok versenye (tőkebefektetésekért, képzett és jómódú betelepülőkért, turistákért), amelyben a kulturális, a fantázia-, a szórakoztató város egyre gyakoribb modell. A másik: a turizmus gazdasági jelentősége (a világ összes fogyasztási kiadásainak 1 0 % -át utazásra fordítják, s a világ összes foglalkoz­

tatottjának 10 % -át az idegenforgalom alkalmazza) s a városi turizmus arány- növekedése a hagyományos nyaralással szemben. Felmérések szerint a városi turisták több mint fele múzeumot is látogat: a múzeum a fő kulturális vonz­

erő. Sorra épülnek is az új múzeumok: az USA-ban 1980 óta 600 új múzeumot nyitottak, de eseményszámba ment a londoni Modern Taté galéria, a bilbaói Guggenheim-múzeum nyitása, vagy a párizsi Louvre átépítése is (van Aalst- Boogaarts, 2002).

H azai p éld á k

A hazai példa: az egyetemek. Nagy vidéki egyetemeink - a szegedi, pécsi, deb­

receni és a miskolci - nem csupán városuk kulturális életében s vonzásában játszanak nagy szerepet, de elsőrendű városgazdasági tényezők is. A 23 000 egyetemi hallgatót oktató szegedi tudományegyetem a város legnagyobb gaz­

dasági szervezete, 7000 főt foglalkoztat, bértömege több mint 9 milliárd Ft, 2001-ben 33 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodott. A városból szár­

mazó vásárlások értéke meghaladta a 4 milliárd forintot. Becslések szerint az albérletben lakó hallgatok havonta 180-200 millió forint albérleti díjjal növel­

ték a városi háztartások bevételét.

A pécsi tudományegyetem is a város kiemelkedő foglalkoztatója (5 ezer alkalmazott) és 25 ezer hallgatója (kiknek 48% -a a Dél-Dunántúl régióból kerül ki) jelentős fogyasztói keresletet képvisel a helyi gazdaságban.

A debreceni egyetem is - több mint 7 ezer alkalmazottjával - a város legna­

gyobb foglalkoztatója. Mindhárom idézett vidéki nagyvárosunkban az ipari foglalkoztatás jelentősen leépült, az egyetemeké pedig kibővült. Ez persze az ipari munkanélküliséget közvetlenül kevésbé csökkenti (az alkalmazot­

tak mintegy fele diplomás), ám az emberi erőforrás minőségi javulása erősíti e városok vonzáserejét. Az is feljegyezhető (egy debreceni vizsgálat alapján).

hogy az egyetem alkalmazottai törekednek a városban való letelepedésre, körükben kisebb mértékű az ingázás, mint az ipari, szolgáltatói szféra alkal­

mazottai között. A debreceni egyetem is, a szegedihez hasonló, 30 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezett 2001-ben, míg a városi önkormány­

zat valamennyi oktatási és kulturális intézményére - az általános iskoláktól a múzeumon át a színházig - ugyanabban az évben 12 milliárd forintot fordít­

hatott.

Ö sszefoglalás

Összefoglalásul a kiinduló hipotézis megismétlése a legkifejezőbb: a kulturá­

lis termékek és szolgáltatások a gazdaság egyik leggyorsabban növekvő ele­

mét jelentik, ezért (1) a városi gazdaság részeként is vizsgálandók, (2) helyet kell kapniuk a városok gazdaságfejlesztési koncepcióiban, (3) a kultúrafejlesz­

tés hagyományos céljai mellett a versenyképességi, tőkevonzási, profitszer­

zési célokat is figyelembe kell venni.

IrodalDiti

van Aalst, I. and Bogarts, I. (2 0 0 2 ): From museum to mass entertainment: the evolution of the role of museums in cities. European Urban and Regional Studies,Vo\. 9. No. 3 .1 9 5 -2 1 1 . p.

Baumol, W. - Bowen, W. (1966): Perform ing A rts: The Economic Dilemma. Twentieth Century Fund, New York.

Bourdieu, P. (1971): Le marche des biens symboliques. L 'A nnée Sociologique,Vo\. 22. 4 9 -1 2 6 . p.

Bourdieu, P. (1977): La production de la croyance: contribution a une économie des biens symboliques, vicies de ia R echerche des Sciences Sociales, 13. 3 -4 4 . p.

Bourdieu, P. (1983): The field of cultural production, or: the economic world reversed. Poetics, Vol.

1 2 .3 1 1 -3 5 6 . p.

al Chalabi, M. (2 0 0 2 ): The regenerative impact o f cultural facilities - kézirat (előadás a WSE évi közgyűlésén, Tinos, Görögország). 14. p.

Daubner K. - Horváth S. - Petró K. (szerk.), (2 0 0 0 ): Kultúra-gazdaságtani tanulmányok. Aula, Budapest.

Enyedi Gy. (1984): Az urbanizációs ciklus és a magyar településhálózat átalakulása. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Enyedi Gy. (1988): i4 városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Enyedi Gy. (1996): Regionális folyamatok Magyarországon. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egye­

sület, Budapest.

Enyedi Gy. (2 0 0 0 ): Egy lehetséges fejlődési pálya a félperiférián. In.: Baukó T. (szerk.): A z Alföld a XXL század küszöbén. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba. 11-16. p.

Fukuyama, F. (1997): Bizalom. Európa, Budapest.

Hall, P. (1998): Cities in Civilization. Pantheon, New York.

Hámori B. (1998): érzelemgazdaságtan. Kossuth Kiadó, Budapest.

Harsányi L. (2 0 0 0 ): A magyar kulturális szféra makrogazdasági jellemzői. In.; Daubner K. - Horváth S. - Petró K. (szerk ), (2 0 0 0 ): Kultúra-gazdaságtani tanulmányok. 1 55-167. p.

Horváth, Gy. (1 9 9 2 ): Culture and urban development (The Case of Pécs). Pécs. C entre fo r Regional Studies. Discussion Papers, No. 16.

Horváth Gy. (szerk.), (1993): R égiókés városok az olasz modernizációban. MTA RKK, Pécs.

International Flows o f Selected Cultural Goods 1 9 8 0 -1 9 9 8 . UNESCO, Institute for Statistics, 2 0 0 0 . UNESCO, Paris.

Koncz G. (1 9 8 6 ): A művelődés-gazdaságtan aktuális kérdései M agyarországon. In.: Szabó J.

(szerk.): Tanulmányok az információgazdaságról. OMIKK/KSH Budapest. 1 3 9 -1 4 9 . p.

Lucchini, F. (2 0 0 2 ): La culture au service des villes. Anthropos, Paris.

M agyari-Beck I. (1 9 9 4 ): M ú zsái a piacon. Aula, Budapest.

Maskell, P. - Eskelinen, H. et al. (1 9 9 8 ): Competitiveness, Localized L earning and Regional Developm ent. - Specialization and Prosperity in Small Open Economics. Routledge, London.

Menger, P. M. (1993): L'hégémonie parisienne: économie et politique de la gravitation artistique.

A nnales - Econom ies, Sociétés, Civilisations, 6 .1 5 6 5 -1 6 0 0 . p.

Molotch, H. (1 9 9 6 ): L. A. as design product. Howr a rt w?orks in a regional economy. - In: Scott, A. J. - Soja, E. W. (eds.): The city. Los A ngeles and Urban Theory at the End o f the Twentieth Century University of Californa Press, Berkeley-Los Angeles-London. 2 2 5 -2 7 5 . p.

Powell, W. W. - Koput-L., K. W. - Doerr, Smith (1 9 9 6 ): Interorganizational collaboration and the locus of innovation: networks of learning in bio-technology. Administrative Science Quarterly, Vol. 4 1 .1 1 6 -1 4 5 . p.

Schorske, C. E. (1998): Bécsi századvég. Helikon, Budapest,

Scott, A .J. (2 0 0 0 ): The Cultural Econom y o f Cities. Sage Publ., London.

,;"i >':; -;oV í'ír.MíínJ ,í5t¡feáíít1? t(:â^%rî^

*MÀi>-

«ftJWÄr.i^^Bör» ■ fe^.^irkÿrîtÉ.^' Si- .H^i:Â5-iï5-^; m vZ mi_{% 4}

<»f“‘~‘''i ^ i S ilà ifî * H H igáeJiííSíj^ iiíü É h vÖ iB A :( ô 4 € r ) .O

|v£y52Xÿ; V i MO U:)n%H«Hiife3||^Ä\:»iucniAn:\ xa icf^n4mJ»n¿T ;<jh«iSf : vi^a>lvi»tttb«uíkr5fc.l:{ikOng>.^ia ljí- j - .Jar/QíbiiÂ.iÎJUÀ . H í f s * v \ A H r.í^M :ífreeJ) 4 / 3íiS ’íi*^

í geei) h m H jö^retfiáíS - <5 íIí-p

II. rész

Kulturális gazdaság a nagguárosban

Budapest esete

.í ‘ i ■m

-vV'- ■ -, . .

■ts

%‘

:. Æ

■' ‘■-'id- ”’ ■ ■ ■'■ "'-'V.'-'•-

■ ' ■ ■ ■ '..7 ■■_■:

- , . . . . .

:'>yi'..,;>i’t«ï.; ï. - . -.'■Î.'.T^

KERESZTÉLY KRISZTINA

Lehet-B Budapest kulturális kapuuáros?

BeuEZEtü

A kultúra, a város és a nemzetköziség fogalmainak egybekapcsolása nyomán napjainkban leginkább a kulturális turizmusra és a városok ebből eredő gazda­

sági és térbeli fejlődésére asszociálunk. A turisztikai vonzerő valóban az egyik legnyilvánvalóbb értékmérője a városi kultúra nemzetközi ismertségének és vonzásának, azonban korántsem fedi le egy város kulturális életének egészét, az azt meghatározó kulturális intézmények összességét. A kulturális turizmus számára elsősorban kiemelt célpontok, időben behatárolt kulturális események fontosak, amelyek gazdasági jelentőségük mellett a város nemzetközi népszerű­

ségéhez és népszerűsítéséhez is hozzájárulnak. Ám, ha egy város nemzetközi kulturális vonzerejét, kapcsolatait, a kiemelt vonzerők mellett működő és ala­

kuló nemzetközi kulturális kapcsolatok jellegét, irányait, mértékét és lehetősé­

geit is vizsgáljuk, fel kell tárnunk: a város „hétköznapi" kultúráját.

A kultúra megnövekedett szerepe a városok gazdaságában azért is jelleg­

zetes, látványos folyamat, mert egyszerre két síkon jelentkezik. Egyrészt egy mennyiségileg, „hagyományos" gazdasági mutatókkal mérhető folyamatról van szó, amennyiben egy felépülő múzeum, kulturális vagy szabadidő köz­

pont a munkahelyek számának növekedését, a helyi adóbevételek emelkedé­

sét, az ingatlanpiac alakulását, vagy a városban eltöltött vendégéjszakák szá­

mának változását vonja maga után. E folyamatok fontos eredője ugyanakkor az a számszerűen nem mérhető jelenség, amely a kultúra szimbolikus jellegé­

ből fakad, ami miatt egy kulturális intézmény szerepe a városban túlmutat a vállalkozás gazdaságpezsdítő hatásán, és szimbolikus értékekkel ruházza fel azt. Szimbolikus, imázsteremtő jellege miatt olyan vonzerőt képes generálni, amely a város egészére, a városi gazdaság egyéb szektoraira, és természetesen a városi társadalomra, a városi élet egészére is kihatással van.

A városok kulturális életének vonzerőnövelő szerepe természetesen koránt­

sem a 20. század végén megjelenő, új jelenség. Aposztindusztriális korszak innovációt és szolgáltatásokat koncentráló városi gazdaságában azonban az egyedi, jellegzetes kulturális szolgáltatások és termékek ipara a verseny- képesség egyik meghatározó elemévé vált.^ A kulturális szolgáltatások és ter­