• Nem Talált Eredményt

Reformtörekvések az ELTE-n 1989-ben K G

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Reformtörekvések az ELTE-n 1989-ben K G"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

35. Szekció 2019. november 29. – 11.30–13.30 Rendszerváltás a tudományos életben: tudományos szabadság és reformok 2. 8. terem

__________

193

K

LANICZAY

G

ÁBOR

Reformtörekvések az ELTE-n 1989-ben

1988 táján az ELTE berkeiben is érezhető volt a változás szele: az első újszerű képződmény a Granasztói György által alapított Atelier, egy francia-magyar co-tutelle történész-szociológus doktori képzés, a párizsi EHESS által kezdeményezett együttműködési program, melynek első évtizedében részt vettem (és amely máig létezik). Hunyadi György dékánná választása után 1989-ben alakított egy bizottságot a bölcsészkari oktatás reformjára, pl. a kreditrendszer bevezetésére, vagy a történész-oktatás szigorú kronológiai menetrendjének lazítására – ebben a bizottságban is részt vettem. Ugyan- ekkor az MTA-Soros alapítvány egy külön pályázati programot hirdetett meg az ELTE Bölcsészkar reformjának, új tanszékek, új programok alapításának a támogatására, amelynek én lettem a felelőse. Ennek a pályázati ciklusnak az eredményeképpen alapult, Soros-támogatással, Bácskai Vera és Benda Gyula vezetésével a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék, továbbá Gerő András és az én vezetésemmel a Történelmi Antropológia program, de kapott Soros-támogatást a több más oktatási program is. A reformtörek- véseknek egy további kiindulópontja volt a TDDSZ, melynek egyik fontos kezdeményezése 1989 után a szocializmus idején politikai okokból üldözött, az ELTÉ-ről kirúgott oktatók eseteinek dokumentálása, melynek összegyűj- tését én kezdtem el még a ’80-as években, és Pajkossy Gábor állított össze belőle egy teljes dokumentációt a TDDSY számára. Előástam ez ezekről őrzött anyagokat az íróasztalfiókom mélyén őrzött dossziékból, és készí- tettem egy nosztalgia-összeállítást az akkor fogalmazott szövegekből.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

„The role of contextual and individual factors in the transfer of soft skill development training programs”.. című doktori

1979-ben kandidátusi (CSc), 1988-ban tudományok doktora (DSc) fokozatot szerzett. 1966 és 1977 között az ELTE ÁJK Államigazgatási Jogi Tanszékének; 1977 és 1989 között

A tréningsorozat oktatója Fekete Anikó 1 volt, aki 2018 óta tanít az egyetemen kreatív zenét, emellett kutatja, Sáry László munkássága nyomán, a kreatív zenei

február 20-án született. 17-én) bekövetkezett haláláig az ELTE G eom etriai Tanszékének vezetője volt.. Nem m atem atikus szakos ELTE

Az Atelier, eredetileg mint magyar– francia társadalomtudományi műhely és doktori iskola hivatalosan 1989 őszén kezdte meg a működését az ELTE, a Magyar Tudományos

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

táblázat adatai alapján megállapítható, hogy mindkét karon mind az oktatók, mind a hallgatók fontosnak, de nem elsődlegesnek tartják az egyetemi

óta megvalósított szervezetfejlesztés, amely során létrejött az ELTE-n a Pályázati Irodával közös, az innovációs tevékenységet is integráló új egység, valamint az