G Ö R Ö G ÉS L A T I N R E M E K Í R Ó K
GYŰJTEMÉNYE
MA GV A K J E G Y Z E T E K K E L I S KOLAI U AS ZNÁL AT R A.
M. TULLII CICERONIS
C A T O M A I O R
DE SENECTUTE.
* M A G Y A RÁ ZTA
D": HEINRICH GUSZTÁV,
P E 9 T I GYMN TANÁR.
Ár a 6 0 újkrajczár.
PEST.
K I A D J A L A M P E L R Ó B E R T .
MDCCCLXÏ
M. TU LLII CICERONIS
C A T O M A I O R
DE SENECTUTE.
MAGYARÁZTA
D
r. H E IN R IC H G U SZTÁ V ,
P E S T I GYMN. TANÁR.
P
e s t,
K I A D J A L A M P E L R Ó B E R T . 1870.
846885
M.ACADKMTA’
K Ö N Y V T Á R A 1
, yjJGib*
(uawbffcs wuDOtu -C K.ÖWÍ'Tt^
Wigand K. F. könyvnyomdája Pozsonyban.
ELŐSZÓ.
A „Cato maior“ jelen kiadásánál (melyet a „Laelius“
kiadása nyomban követni fog), felgymnasiumi tanulóinkat tartottam szem előtt, kiknek a külföldön már régóta nemcsak Cicero beszédeit, hanem annak bölcsészeti munkáit s ezek közül különösen „az öregségről“ és „a barátságról“ irt két szép értekezését szokták magyarázni. Nagyon eltérnék tár
gyamtól, ha itt bővebben indokolni akarnám azon meggyőző
désemet, hogy ezen eljárást nálunk is követni kellene. De, reményiem, e nézet mai nap nem is szorul már bővebb indokolásra, miután egyrészt a közoktatásügyi minisztérium legújabban kibocsátott középtanodaí'tantervjavaslatában, — másrészt az orsz. középtanodaí tanáregylet sok tekintetben a minisztériumétól nagyon elütő tantervében az említett két munkát a gymnasium! classicusok sorába felvették. A jelen kiadás nem készült ezen ajánlások következtében ; mert már hosszabb idő óta fekszik tökéletesen elkészülve, s inkább Cicero bölcsészetével való hosszabb foglalkozásomnak, mint valamely külső indoknak köszöni létrejöttét. De igenis köszönheti ezen kettős ajánlásnak megjelenését, melyet a t. kiadó úr felszólítására annál szivesebben eszközöltem, minél inkább meggyőződtem arról, hogy a latin nyelv tanítására szánt csekély idő mellett, ilyen magyarázatos kiadásokra valóban szükségünk van.
Németországban sokat foglalkoztak Ciceróval általában, de ezen két munkájával különösen is. Iparkodtam az illető munkákkal megismerkedhetni s felhasználtam azokat, a mennyire czélomnak megfelelni látszottak. Hogy kiadásom
1*
főleg a német iskolák számára megjelent kiadásokkal*) sok tekintetben egyezik, az már azon okból is könnyen megért
hető, hogy a szöveg, melyet, és a közönség, melynek magya
ráztunk, itt is ott is ugyanaz. Nem birom, nem is értem azon hiúságot, mely valamely helyes magyarázatot azért nem akarná kiadásába felvenni, mert az már másutt is mondva van. Ellenkezőleg örültem, ha valamely hely kitűnő magyarázatát más kiadásban lelhettem, és nem haboztam, azt átvenni. De azért kiadásom, mint a t. szaktársak látni fogják, nem fordítás, — nem is lehetett a z , mert tapasz
talásból igen jól tudom, hogy a közönség melynek a németek magyaráznak, sokkal előrehaladottabb. sokkal készültebb mint a miénk.
A kiadás szövegét csekély eltérésekkel átvettem H alm kitűnő kiadásából.2)
Miután Cicero irálya egyáltalában nem épen nehezen érthető, de ezen könyvei különösen nyelv- vagy mondattanilag csekély nehézségeket tartalmaznak : főgondot fordítottam a tárgy magyarázatára, különösen az említett bölcsészek és bölcsészeti iskolák tanainak jellemzésére. Utóbbit már azon okból is, minthogy nézetem szerint ilyen olvasmány (persze még inkább Platóé) legjobb bevezetés a bölcsészet tanulmányo
zásába. Kívánom, hogy ezen tulajdonsága nálunk is észlel
hető legyen, hol eddig épen ezen irányban igen kevés történt.
P e s t, 1869. május hó 10-kén.
Dr. Heinrich.
l) M. Tullii Ciceronis Cato maior de senectute. Erklärt von Julius Sommerbrodt, 5. Aufl. Berlin, 1866; — von Gustav Lahmeyer, 2. Aufl.
Leipzig, 1866; — von Ludw. Jul. Billerbeck, 3. Aufl. Hannover, 1837;
— von C. W. Nauck, Leipzig, 1854.
a) M. Tullii Ciceronis opera quae supersunt omnia ex recensione Jo. Casp. Orellii. Editio altera emendatior. Opus morte Orellü inter
ruptum continuaverunt J. G. Baiterus et Carol. Halmius. Volumen quar
tum. Turici, 1861. p. 584—611.
BEY EZETES.
1. Cicero élete és jelleme. M. Tullius Cicero született Kr. e. 106. januar 3-kán Arpinum mellett. Atyja, ki mint egyszerű római lovag leginkább a földmÍveléssel foglalkozott, de a tudományokat is kedvelte, Arpinumból átköltözött Ró
mába, hogy ott két fia Marcus ésTQuintus finomabb nevel
tetésben részesülhessen. Marcus, az idősbik fiú, itt különösen szónokokkal és költőkkel társalgóit, mely utóbbiak közt főleg a görög költő A. Licinius Archias, kit Cicero későbben oly melegen védett, volt nagy befolyással tanulmányaira. De Cicero már akkor is a szónoklat és jogtudomány mellett különösen a görög bölcsészek tanulmányozásával foglalkozott.
Hogy gyenge egészségét helyreállítsa és magát a szónoklat
ban még inkább kiképezze, nagyobb utazást tett, mely alka
lommal hat hónapig Athenaeben időzött, bol T. Pomponius Atticussal barátságos viszonyba lépett. Miután ezen utazásá
ból Romába visszatért, Terentiat vette nőül, ki őt Tullia leányával és Marcus fiával megajándékozta. Most egymás
után elnyerte a főbb állami hivatalokat, 75-ben Kr. e. quae
stor lett, mely hivatalt Lilybaeumban, Sicilia szigetén, viselte.
Daczára annak, hogy a római quaestorok az akkori viszo
nyok közt nagy nehezen tehettek szert alattvalóik kegyére, mert kényszerítve voltak, ezeket nagy gabona szállításokkal és adókkal nyomni : mégis kivívta magának Sicilia lakosai
nak tiszteletét és szeretetét, mivel mindig emberszerető, kímé
letes és igazságos volt irányukban. Azért őt választották a Siciliaiak ügyvivőjüknek, midőn 70. Kr. e. kincsszomjas helytartójukat C. Verrest beperelték. Cicero, midőn utazásá
ból Romába visszatért, azonnal belépett a tanácsba, és oly buzgóu működött a tanácsi (aristokraticus) párt érdekében, hogy erőteljes fellépése és szónoki befolyása által nem sokára e párt fűtámasza lett. De azért birta a nép kegyét és bi
zalmát is, melyet leginkább önzéstelen eljárása által szerzett
meg magának. 69-ben volt Cicero aedilis eundis, 66-ban praetor, mely hivatalok mellett ügyvédi munkásságát is ren
desen folytatta. Ezen korszakba esnek beszédei pro Sexto Roscio (kit atyagyilkossági vád ellen védett), pro Aulo Cluentio és legjelesebb beszédeinek egyike : de imperio Gn.
Pompei vagy de lege Manilia.
Cicero most, daczára annak, hogy novus homo*) volt, már oly népszerűségnek örvendett, hogy 64-ben már a con
sidi hivatalt kérhette. Daczára annak, hogy hat vetélytársa volt, és a nemesség a polgári származású, bár jeles tehetségű férfiút nem kedvelte, mégis a 63-iki évre consulnak válasz
tatott meg. Mint ilyen is tartott több beszédet : Publius Ridlius telektörvénye ellen (három beszéd) ; pro Rabirio Posthumo és pro Lucio Murena. De ezen ügyvédi munkás
ságának fontossága egészen háttérbe lép a Catilinaféle össze
esküvés felfedezése és meghiúsítása előtt. Ezen legjelesebb és leghiresebb tette által elérte a népszerű szónok politikai tevékenységének tetőpontját, melyen azonban nem tarthatta magát sokáig; különösen mióta Pompejus a tanácsi párttól elszakadván a nép pártjához mind inkább közeledett. Cicero befolyása által a két párt eltérő érdekeit egyesíthetni vélte, de siker nélkül. Most (60. Kr. e.) Gnaeus Pompejus, C. Julius Caesarral és a gazdag Marcus Crassussal megkötötték, az úgynevezett első triumvirátust és hiába iparkodtak a tanácsi párthoz híven ragaszkodó Cicerót megnyerni; azért egészen mellőzték a hires consult, ki ügyvédi tevékenységét még mindig és pedig nagy eredménynyel folytatta. (Ezen idő
szakba (62—59. Kr. e.) esnek : pro Publio Sulla, pro Archia poeta és pro Lucio Valerio Flacco tartott beszédei).
így Cicero a hatalmas triumvirek által számos ellen
ségeinek volt kitéve, kiknek nemsokára engednie kellett is.
58. Kr. e. t. í. Publius Clodius néptribun azon törvényjavas
latot vitte keresztül, hogy mindenki, ki római polgárt ítélet nélkül kivégeztetne, számüzettessék (si quis civem Romanum indemnatum interemisset, is aequa et igni interdiceretur). Cicero átlátta, hogy ezen törvény egyenesen az ő személye ellen
*) Novus homo volt minden polgári vagy csak egyszerűen lovagi származású ember, kinek elődei curuli^ hivatalt még nem viseltek, azaz : aedilis, praetor, consul nem voltak. Ő maga tulajdonképen még nem is nobilis, hanem csak utódai.
NEVEZETES. 7
van intézve, azért Dyrrhachiumba és innen Thessalonikébe futott, miután a tanács öt valóban száműzte és a római nép
tömeg házát és majorjait lerombolta és pusztította. Szomorú fordulata volt ez eddig oly dicső sorsának, melyet Cicero azonban sem jellemszilárdsággal, sem műveltségéhez és állásá
hoz illő méltósággal nem viselt. Következő évben visszahivatott és valódi diadalmenetben, a nép örömzajongása közt, tartotta bevonulását Rómába, hol azonnal a népnek és a tanácsnak ékes beszédben fejezé ki szívből eredt köszönetét. (Fost reditum in senatu és ad Quirites). De régi befolyását nem nyerhette többé vissza; belátta a tanács és pártjának gyenge
ségét és befolyástalanságát, azért kényszerűségből és elég ingadozólag a triumvireknek hódolni kezdett. Ezen körül
mény és a római néptömeg kikelései személye ellen annyira elkedvetleníték öt, hogy majdnem egészen visszavonult az állami élettől és magánpereknek (pro Publio Sestio, pro Marco Coelio, pro Lucio Balbone, pro Gnaeo Plancio, pro Rabirio Postumo, pro Marco Scauro, in Vatinium és in Lucium Pisonem), theoretikai tanulmányoknak (de oratore és de repub- lica) és fia2) nevelésének egész idejét és munkásságát szen
telte. 3 * * * * 8) Csak akaratja és kedve ellenére vállalta el 52. Kr. e.
mint proconsul Cilicia igazgatását, hol (mint azelőtt Siciliában) enyhe és — a mi akkor hallatlan kivétel volt, — önzéstelen bánásmódja és eljárása által szintén megnyerte a lakosok tiszteletét és szeretetét.
Midőn Cicero 49. Kr. e. Romába visszatért, a Pompejus és Caesar közt már régebben uralkodó feszültség polgári háborúvá fajult volt. Miután hosszabb ideig a pártokat ki
engesztelni akarta és kevés államférfiúi belátással soká inga
dozott, végre (elég későn) Pompejus pártjára állott, a nélkül azonban, hogy a háborúban tevékeny részt vett.
Pompejus ( Pharsalus mellett 48. Kr. e.) megveretése szomorú,
2) Cicero fia Marcus Tullius Cicero szül. 65. Kr. e. Igen jó neveltetésben részesült, de daczára annak nem viselt példás életet. 0 is Pompejus pártján állott és kitüntetéssel harczolt a triumvirok ellen, miért is ezek által halálra Ítéltetett. Későbben Octavianus pártjára állott és 30. Kr. e. consul lett. Mint ilyen erélyesen működött Antonins, atyja halálos ellensége, ellen. Utolsó éveiről nem tudunk semmit; halálának éve is bizonytalan.
8) Ezen időszakba esnek : de provinciis consularibus (56. Kr. e.) és pro T. Annaeo Milone (52. Kr. e.) tartott beszédei is.
valóban sajnálatra méltó helyzetbe hozta Cicerót, annál is inkább, mert Caesar boszujától is tartott. Ez azonban igen elnézöleg járt el irányában és megengedte neki, hogy Rómába visszatérhessen. De most Cicero politikai tevékeny
sége egészen meg volt gátolva, miután a Caesar által kivi
vőit dictatura minden szabadabb politikai mozgást lehetet
lenné tett. Cicero tehát visszahúzódott birtokaira és tudo
mányos munkásságnak szentelte egész idejét. (Csak 46. Kr. e.
tartott két beszédet: pro Q. Ligario és pro M. Marcello, melyek
ben Pompejus ezen párthiveit eredménynyel védelmezte Caesar előtt. Épen oly eredményteljes volt a következő évbe eső beszéde pro rege Dejotaro.) Ezen munkásságra indította őt hőn szeretett leányának Tulkának halála is (45. Kr. e.), mely Cicero kedélyét roppantul meghatotta.
Csak a bölcsészeiben talált vigaszt, csak bölcsészeti tanul
mányok voltak képesek, megindított kedélyének az elvesztett léleknyugalmat visszaadni. Ezen időszakba esnek munkái : De finibus bonorum et malorum, quaestiones academicae, dispu
tationes tusculaneae és de natura deorum,.
Cicero külsőleg barátságos viszonya Caesarhoz csak ügyesen játszott szerep volt, mert szive mélyében gyűlölte a mindenható dictatort, mint a köztársaság legnagyobb ellen
ségét. Ezen örömét nyíltan és örömzajjal jelentette ki, midőn Caesar (44. márcz. 15.) gyilkosainak tőrei alatt elesett. Cicero annyira örült Caesar megöletésének4), hogy ezen esemény által új politikai tevékenységre indíttatta magát, ö az úgy
nevezett köztársasági párt élére állott és melegen szólt Caesar gyilkosainak büntetlensége mellett. De maga érezte, hogy ezen korszak zavarainak és bonyodalmainak kiegyenlítésére nem elég erélyes, azért ismét visszahúzódott a politika teré
ről előbbi tanulmányaihoz. Ekkor készültek : de senectute, de amicitia, de divinatione és de officiis czimü müvei. De még egyszer visszatért a nyilvános állami élethez. Antonius oly durván és erőszakosan járt el, oly eltürhetetlen módon akarta Caesar szerepét, Caesar lángesze nélkül, továbbját
szani ; a köztársasági párt oly sürgetősen szólította fel Cicerót : *)
*) Ezen öröme mutatkozik azon kis levélkében is, melyet Caesar niegöletése után L. Minucius Basilusnak, az összeesküvés egyik tagjának irt : Tibi gratulor, mihi gaudeo; te amo, tua tueor ; a te amari et quid agas quidque agatur, certior fieri volo. Ad fam. YL, 75.
BEVEZETÉS. 9 hogy ez végre még egyszer abban hagyta békés tanulmányait és visszatért Rómába, hol szenvedélyes és erélyes beszédeit tartotta Antonius ellen.5) A tanács Antoniusnak háborút izent. De ekkor új ellenség lépett fel : Octavianus (később Augustus név alatt Róma első császára), Caesar rokona és fogadott fia. Cicero és a tanács azonnal Octavianus ellen is intézkedtek, de ez Antonius és Lepidussal szövetséget (máso
dik triumvirátust) kötött. A szövetséges vezérek felosztották maguk közt Caesar örökségét és azonnal megsemmisítették mind azokat, kik terveik kivitelét nehezítették vagy aka
dályozták. Az elsők egyike, kik ezen eljárásnak áldozatul estek, volt Cicero. A triumvirok által kiküldött gyilkosok Campaniában, Cajeta mellett utolérték a hires szónokát és 43. deczemb. 7. megölték. Nyugodt és méltóságos halála által jellemének sok gyenge oldalát, tetteinek számos hibáit némileg jóvátette,; az utókor emlékezetében nem a szám
űzetés által asszonyilag elcsüggedt Cicero maradt; nem azon férfiú, ki oly hiú volt, hogy a haza legveszélyesebb időpont
jában nem tudott másról gondolkodni, mint diadalmenetéről;
— hanem a Verres elleni pör vitéz patronusa, a Catilinaféle összeesküvés hőse, a philippicai beszédek nagy szónoka.
Cicero sok oldalú és finom műveltségű férfiú volt; nin
csen tudomány vagy művészet, mely iránt érdekkel nem visel
tetett volna. Hazaszeretete, erkölcsi feddhetetlensége (mely azon kor viszonyaihoz képest nem kicsinylendő tulajdonság), mértékletessége és különösen tudomány és műveltség után való komoly és szakadatlan törekvése; — ezek sokat gán
csolt jellemének tagadhatatlan ragyogó, jelességei6); mig ennek gyengéi leginkább túlságos hiúságának és elhatározatlanságá- nak kifolyásai. A milyen nagy volt szónoki, tudományos és irályi tehetsége, épen olyan csekély volt politikai vagy állam
férfiul hivatottsága. Hogy ezen utóbbit olyan nagynak tar-
6) Philippicae orationes X I V ., melyek Demosthenes II. Fülöp macedón király ellen tartott hires beszédei után neveztettek el.
6) Szépen fejezi maga ki azon czélt, mely munkálatainál mindig szeme előtt lebegett : Quaerenti mihi multumque et diu cogitanti, quanam re possem prodesse quam plurim is, ne quando intermitterem consulere rei publicae, nulla maior occurrebat, quam si optimarum artium vias traderem meis civibus; quod compluribus iam libris me arbitror assecutum. De divin. II. , 1. Ezen szavak egyszersmind leg
jobban tanúskodnak ember- és hazaszeretetéről.
tóttá, mint szónoki tehetségét, és a politikában épen olyan vezéri szerepet akart játszani, milyent méltán az irodalom
ban viselt : ezen balvéleményében gyökerezik ama számtalan tévedés és hiba, ama jellemgyengeség, amaz ingadozás az állam összes pártjai közt, mely tulajdonok, általános mivelt- sége és emberszerető gyengédsége által különben szeretetre méltó képét oly annyira ellenszenvessé teszik. Ámbár külö
nösen Cicero jellemének és politikai tevékenységének meg
ítélésében nem szabad szem előtt tévesztenünk a római állam
nak akkori, valóban zűrzavaros állapotát, valamint azon körülményt sem, hogy Cicero mint novus homo sokkal több nehézségekkel volt kénytelen megküzdeni, mint sok kortársa.
De daczára annak nem lehet Cicerót, mint államférfiút, dicsérnünk és, bár nem tartjuk azon indulatos megtámadá
sokat méltányosoknak, melyekkel különösen legujabbkori történészeknél (Drumann és Mommsen) találkozunk : mégis tagadhatatlan, hogy Cicero nem birt sem államférfiúi tehet
séggel, sem politikai Ítélettel.
2. Cicero mint iró. Cicero kétségen kivül az egész római irodalom legjobb, legpéldásabb prozaikusa. Periódusait rhythmikus jóhangzás és művészi szerkezet jellemzik; mon
datai, mint a patak virágzó réteken keresztül, oly simán, oly akadálytalanul folynak le : maga vallja be, hogy irályá
nak ezen jeles tulajdonságait a görög irók, különösen Plato és Demosthenes szorgalmas tanulmányozásának köszöni. Ira
tainak tartalma nem mindig egészen eredeti, a gondolatok nem függnek mindig okszerűen össze; különösen beszédei néha nem mentek üres szópompától és dagálytól, a bebizo
nyítás néha csak ügyvédi fogásokon alapszik; — mindenütt azonban mélyen meghatja az olvasót a nyelv és irály elbájoló szépsége, felfogásának és gondolatainak általános emberi igaz
sága, periódusainak elragadó folyása és előadásának ragyogó képei. Azért az irálya ellen néha felhozott ellenvetések csak egyes helyekre vonatkozhatnak, a nélkül, hogy Cicero álta
lános irói jelleme ezen ellenvetések által tetemesen vesztene.
Cicero müvei négy csoportra oszlanak : 1) beszédek; 2) szó- noklattani (rhetorikai) művek; 3) bölcsészeti értekezések és 4) levelek. Irályának fent érintett tulajdonságai legszem
betűnőbben mutatkoznak Cicero beszédeiben, melyek meleg pathosz, az indulat heves tüze, és a fejtegetés szelleradús, az
olvasó érdekét végig feszültségben tartó folyama által is ki
tűnőek. Cicero ezen szónoklata nyílt ellentétet képez Demo
sthenes tárgyilagos és nagyszerű egyszerűsége által kitűnő beszédeihez, melyek művészeti alakjuk és nemes tartalmuk
nál fogva örökké példásak fognak maradni. De Cicero köze
lebb áll korunkhoz és azért túlszárnyalta is a lángeszű görög szónokot népszerűségben és hirben.
Cicero bölcsészeti munkáiban a görögök tanítványa. Ere
detileg csak azért foglalkozott bölcsészeti tanulmányokkal, hogy mint szónok és államférfiú mélyebb műveltséget sze
rezzen magának-, később különösen vigaszt és menhelyet keresett ezen tanulmányokban, miután a politikai viszonyok nyugtalaniták és elkeseriték őt. Főtörekvése volt ezen mun
kálatainál , egyes kérdéseket a bölcsészet tágas teréről oly alakban feldolgozni, hogy azok az ilyen tanulmányok irá
nyában kevés érdekkel viseltető rómaiaknak is élvezetteljes olvasmányul szolgálhassanak. És ez valóban sikerült neki, mint sem előtte sem utána egy római írónak sem. Bár kezdetben csak azért foglalkozott a bölcsészetiéi, hogy ez
által is képezze ki szónoki tehetségét mégis későbben, midőn állami és szónoki tevékenysége a körülmények által gátolva volt, irt bölcsészeti munkákat is. Cicero főleg csak az ujabb- kori görög bölcsészeket ismerte, Platon vagy Aristoteles műveiben nem volt igen otthonos ; azért ezeket, mint amazo
kat is gyakran félreértette. Különben nem foglalkozott a böl
csészet mélyebb kérdéseivel és nem ragaszkodott egy bizo
nyos férfiú vagy iskola tanaihoz. Erkölcstani kérdésekben leginkább követte a stoikusok tanait, melyeket azonban sokszor lényegesen megváltoztatott és gyengített. Cicero ezen munkáinak főbecse általában nem azok tartalmában, hanem az alakban rejlik, mert ő először alkalmazta a latin nyelvet bölcsészeti kérdések előadására. Előadása itt is szép, folyé
kony és érdekes, főleg pedig dicséretes könnyen érthető irálya, mi által ezen iratok iskolai használatra is igen alkal
matosak. •
d. A „Cato maior“ eredete és czélja. Érintettük fent, hogy Cicero consulságának bevégzése után mind inkább elvesztette azon tekintélyt, melylyel addig a politika terén is birt. Más, erélyesebb, szilárdabb jellemű férfiak ragadták meg az állam kormányát és félre tolták az ingadozó szónokot,
ki oly nehezen tudta magát a szükséges tettre eltökélni.
Cicero ezen sorsát nem tűrte illő férfiassággal; minden kedve oda volt; levelei telvék a legpanaszosabb kifakadásokkal; még irodalmi munkássága sem tudta borult kedélyét felderíteni.
Ezen időszakban halt meg szeretett leánya Tullia (45. Kr. e.).
E csapás roppant hatással volt mély érzelmű, kedélyére, lelke felemelkedett szokott elcsügedtségéből és vigaszt kere
sett. Az életben, a politikában nem találhatta azt többé : ezen tér egyelőre zárva volt előtte. Ekkor lelkestül testestül neki feküdt régi, különösen bölcsészeti tanulmányainak, és oly szorgalommal dolgozott ezen és a következő évben, hogy bölcsészeti munkáinak nagy része ezen rövid időszaknak köszöni keletkezését. A „Cato maior“ is. Cicero, úgy lát
szik, igen gyorsan dolgozta ki e kis művét, úgy szólván megpihenésül nagyobb munkái k ö zt,7) különösen míg De divinatione czimű művén dolgozott. Ezen utóbbi Caesar halála után Íratott, azért igen valószínű, sőt bizonyos, hogy a „Cato“ is Caesar halála után keletkezett. Valószínűvé teszi ezt különben a munka egész hangulata, mely oly vidor, oly derült, hogy Cicero Caesar meggyilkoltatása fölötti öröme nélkül nem gondolható, nem magyarázható. Caesar volt az agg szónok legnagyobb ellensége, Cicero benne a köztársa
ság megsemmisitőjét, az egyeduralom visszaállítóját gyűlölte.
Most, midőn a nagy férfiú kimúlt, újra reményleni kezdett.
Kecsegtette őt azon remény, hogy megint visszatérhet poli
tikai tevékenységéhez, hogy ismét visszanyerheti azon hatal
mat, azon tekintélyt és állást, melylyel mint consul, mint a haza megmentője (pater patriae) birt. Csak most lett neki öregsége kedves és kellemes, csak ezen esemény áltel nyerte azon derült hangulatot, mely ezen szép könyvet jellemzi.
Hogy ezen reménye nem teljesedett, azt tudjuk; de tudjuk azt is, hogy ezen hangulata sem maradt tartós, mint maga irja barátjának : Legendus mihi saepius est Cato maior ad te missus. Amariorem enim me senectus facit. Stomachor omnia.
Ad Attic. XIV., 21. Cicero élete végéig vágyódott politikai tevékenységre, és ha azt elérhette volna, talán oda adta volna összes iratait. Pedig kétségtelen az, hogy ő ezen böl
csészeti munkái által a rómaiaknak többet használt, mint
7) Erre vezet legalább saját kifejezése : in tcriectu s est nuper liber is, quem ad nostrum Atticum de senectute misimus. De divin. II, 1, 3.
BEVEZETÉS. 13 akármilyen politikai tettek által. Mert a köztársaságon azon korban már lehetetlenség volt segíteni ; a nép maga, a viszo
nyok, az erkölcsiség és erény hanyatlása követelte az egyed
uralmat. Ezen kor igényelte követelés ellen viselt harczban, meglehet hogy dicső halált talált volna; de népének nem hasz
nált volna semmit. Bölcsészeti munkái által pedig egészen új tért nyitott a rómaiaknak, melyen haladniok kellett, ha a köztársaság, sőt az egész birodalom bukása után szellemileg uralkodni akartak a világon.
Cicero maga mondja, hogy ő ezen munkájával a reá és T. Pomponius Atticus barátjára is súlyosodé öregséget akarja enyhíteni, és pedig az által, hogy kimutatja, milyen hamisak azon vádak, melyek az öregség ellen felhozatni szoktak.
Legjobban elérhette és el is érte ezen czélját az által, hogy a könyv középpontjába az öreg Catot helyezte, hogy őt válasz
totta az öregség képviselőjének, ki ritka szépségű és jeles tettekben gazdag öregséget élt. De valószinű egyszersmind az is, hogy ezen könyve által emlékeztetni akart a jeles Catora, és benne egyszersmind egy valódi római polgár mintaképét felállítani, mire korában annyival nagyobb szük
ség volt, mennyivel ritkább volt az erény, a mérték- tartás : szóval, azon tulajdonok, melyek a régi rómaiakat, különösen pedig Catot jellemzik. Azért nem is ragaszkodott oly szorosan a történeti Catohoz, hanem sok tekintetben kedvesebbé és enyhébbé tette a régi censor eredetileg komor és durva képét.
4. A. „Cato maior“ személyei, helye, ideje. Cicero az öregségről gyűjtött nézeteit ezen értekezésében beszéd- alakban (dialógusban) adja elő. A beszéd személyei : Marcus Porcius Cato, Gaius Laelius és Scipio Africanus. Hogy Cicero épen ezen személyeket választotta, nem lehet eléggé dicsérni.
Cato, a beszéd főszemélye, ki az aggkort a fiatalok vádjai ellenében védi, az ókor egyik legtiszteletteljesebb férfia;
Cicero maga mondja, hogy alkalmasabb személyt, ki azon életkorról beszéljen, nem találhatott az övénél, ki nemcsak maga igen öreg lett, hanem öregségében is a többiek fölött kitűnt.8) És Cato valóban kitűnt erkölcsi szigorúsága, rendít-
H) Cic. Lael. 1 , 4 : Catonem induxi senem disputantem, quia nulla videbatur aptior persona, quae de illa aetate loqueretur, quam
hetlen jelleme, részrehajlatlan igazságossága, kiváltképen pedig magatartása, mértékletessége, egyszerűsége és takaré
kossága által. Ő szerette hazáját, végtelen szorgalmú volt, kedvelte és űzte a tudományokat. Jeles volt mint katona és vezér, mint államférfin, szónok és jogtudós, mint gazda és iró. Praktikus életbölcsesége psmeretes volt, ennek köszönte a „Sapiens“ melléknevet.9) Es a mi ezen férfiút különösen alkalmassá tévé arra, hogy mint az aggkor szóvivője, védje ezen sokat gáncsolt életkort, az különösen azon körülmény, hogy ő ezen jeles tulajdonságait hosszú életének utolsó nap
jáig teljes lelki és testi erőben megtartotta, és ig y , úgy szólván, az aggkor példányképe lön. Cato ellenében Laelius és Scipio igen szépen képviselik a fiatalkort. Ezen, lelki barátság által összekötött ifjak, nemes gondolkodásuk és törekvésük által ismeretesek, és mint Cato lelkes tisztelői és kedvelt barátjai,10) közelebb viszonyban állottak a szigorú censorhoz. Ezen három személy életviszonyai röviden a következők.
^ 1%Marcus Porcius Cato, Censorius melléknévvel szül.
Tusculumban, egy Latiumi municipiumban (azaz : oly köz
ségben , mely római polgárjoggal b irt), ^2.34>..K. e. Fiatal
ságát egy, atyjától öröklött mezei jószágon töltötte, de később (212. K. e.) Rómába ment, hogy magát ott a politikai életnek szentelje. Kezdetben ügyvédi minőségben lépett fel, s mint ilyen beszédei és ritka becsületessége által nem sokára nagy népszerűségre jutott. Később mint katona szol
gált hazájának és többször kitüntette magát, különösen 207. Kr. e ., hol a Sena melletti nagy ütközetben, melyben Hannibal öcscse Hasdrubal elesett, Claudius Nero vezérlő consulnak nagy szolgálatokat te tt.11) 204. Kr. e. volt quaestor eius, qui et diutissime senex fuisset et in iq>sa senectute praeter ceteros floruisset.
9) V. ö: Cic. Lael. 2, 10 : Cave Catoni anteponas ne istum qui
dem ipsum, quem Apollo, ut ais, sapientissimum indicavit (sc. So
cratem). Huius enim facta, illius dicta laudantur.
10) Mennyire tisztelte Scipio Catot, 1. Cic. de repüld. 2, 1 : Ingres
sus est sic loqui Scipio : Catonis hoc senis est, quem ut scitis unice dilexi maximeque sum admiratus, cuique vel patris utriusque indicio vel etiam meo studio me totum ab adulescentia dedidi, cuius me numquam satiare potuit oratio.
11) Cornelius Nepos, Cato 1, 2 : Inde (Siciliatól) ut rediit, castra
BEVEZETÉS. 15 (Afrikában), 199. aedilis és 198. praetor Sardiniában. Három évvel praetorsága után 195. Kr. e. Lucius Valerius Flacussal consullá választatott. Mint ilyen az innenső Spanyolországban (Hispania citerior) viselt .háborút az ottani fellázadt nép
törzsök ellen. Szorgalma és ipar kodása igen nagy volt; ő a háború legsúlyosabb terheit épen úgy viselte, mint minden közkatonája; a mellett mértékletes, takarékos és szigorú volt, de leginkább maga iránt. Visszatértekor diadalmenettel tisztelte meg öt a nép. Már a következő évben újra meg
kezdte hadi pályáját és folytatta azt több éven át. Különösen az Antiochus, Hannibal szövetségese, ellen viselt nagy háború
ban , szinte felette kitüntette magát. — De egy hivatala sem tette őt oly hiressé, mint a 184. Kr. e. elvállalt censorság.
Mint censor olyan szigorral járt el mindenki iránt, oly eré
lyesen működött a Rómában is túlkapó pazarlás, fényűzés és elpuhulás ellen ; oly eredménynyel gátolta, persze csak rövid időre, a fényűzési czikkek elterjedését, azoknak magas megadóztatása által, hogy ezen tevékenysége folytán meg
érdemelte a Censorius tisztelő melléknevet. Cato végső öreg
ségében is, egészen haláláig^ 150,.-Kr,, e. munkás, iparkodó és a haza dolgait nagy érdTckkel szemmel tartó férfiú maradt.
Tudományos műveltsége igen sokoldalú volt; munkái a föld- mivelés, hadügy, régiségek, történelem és jogtudomány körébe vágtak, de nagyrészt elvesztek.12) Aggkorában a görög irodalommal is foglalkozott, de valódi rokonszenvvel soha sem viseltetett iránta, mert meg volt győződve arról, hogy ez, különösen a görög bölcsészeinek Rómában való elterjesz
tése fogja a nép régi szigorú erkölcsiségét megtörni és az ifjúságot a praktikus politikai tevékenység köréből a tudo
mányok tanulmányozására csalni.13) Ú maga azonban a
►Stoikusok bôlcsçségét igen tisztelte és szigorúan magáénak
secutus est Claudii Neronis, magnique opera eius existimata est in proelio apud Senam, quo cecidit Hasdrubal.
ia) M. Catonis praeter librum de re rustica quae exstant. Henricua Jordan recensuit et prolegomena scripsit. Lipsiae 1860.
*3) Ezen pontban Cicero jellemrajza nem történeti hűségű, de ez nem lehetett másképen. Miután Cato nem saját, hanem Cicero nézeteit fejezi ki (Cat. 1, 8 : Catonis sermo explicabit nostram omnem de sene
ctute sententiam), azért nem tarthatta meg Cicero szigorúan az öreg Censor bölcsészetellenes nézeteit, annál kevésbé, minél nagyobb mérvben gyökerezett saját miveltsége a görög bölcsészek tanulmányozásában.
vallotta, mert ezen bölcsészek tanai az ő jellemével, élet
módjával és világnézetével megegyeztek. Cato derék, szilárd jellemű, volt, távol minden haszontalan speculatio tói, erélyes és munkás; czéljait igen jól ismerte és mindig szemmel tar
totta; a mi őt ezek elérésében gátolhatta volna, azt bámu
latos lélekerősséggel legyőzte. Ezen tulajdonságok által Cato a régi római jellem valódi mintaképe, ámbár nagy irodalmi tevékenysége eléggé mutatja, hogy már ő is egy újabb kor hatalmas befolyása alatt áll. Cato nem tisztelte az Írókat, de maga azért igen sokat i r t , és kiérdemelte magának az első tulajdonképeni római prozaikus tisztelő czimét. Beszédei
ből csak csekély töredékek maradtak reánk, szintúgy „ Ori
gines“ (őstörténet) czimű nagy történelmi müvéből, melyben Italia népeinek és városainak eredetét, a közművelődési viszonyok méltó tekintetbe vétele mellett, tárgyalta. Tel
jesen14) birjuk : De re rustica czimü munkáját, mely a földmivelés iránti szeretetéről tanúskodik. \
2. Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus minor fia volt Lucius Aemilius Paullusnak, ki Perseus, macedón király legyőzése után „Macedonicus“ melléknevet nyeri Ezen fia fogadott fia lett Publius Cornelius Scipionak, az öregebb (maior) Scipio Africanus fiának. Nővére Aemilia Cato menye volt, s azért Scipio már rokonsági viszonyánál fogva is közel állt Catohoz. Már fiatal korában kitüntette magát hadi szolgálatai által ; részt vett atyja alatt a Perseus, mace
dón király ellen viselt (168. Kr. e.), és később Lucius Lucullus alatt a spanyol háborúban. De leghíresebb tette Carthago elfoglalása, melyet a bámulatos és csodálatra méltó védelem daczára, bevett és szétrombolt (146. Kr. e.). Hasonló nagy- szerüségű (133. Kr. e.) Numantia ellen viselt háborúja, mely hatalmas várost csak tizenöt hónapi ostrom után sikerült bevennie. Scipio 129. Kr. e. meghalt, bizonytalan, valljon természetes halállal mult-e ki vagy áldozatul esett-e ellen
ségeinek. Scipio a római nép legjelesebb és legnemesebb férfiainak egyike, épen oly jeles volt a háborúban, mint a poli
tikában, épen oly szeretetre méltó társalgásában. Scipio igen
u ) De talán nem egészen eredeti alakjában. L H. Keü, observa
tiones criticae in_Catonis et Varronis de re rustica libros (Halae, 1849), 65—76.1. Különösen szól ezen nézet mellett, hogy a könyvben nincsen terv, és hogy nyelve nem elég ószerű.
BEVEZETÉS. 17 sokoldalú és finom műveltségű férfiú volt. Kedvelte a tudo
mányokat, különösen a bölcsészetet : midőn a három böl
csész Karneades, Kritolaus és Diogenes (155. Kr. e.) mint atlienaei követek Rómába jöttek és ott bölcsészeti előadásokat tartottak, Scipio legszorgalmasabb hallgatóik közé tartozott.
Polybius, a hires történész, és Panaetius, a stoikus bölcsész, mindig kisérték őt hadjárataiban ; különösen az utóbbival közel barátságos viszonyban állott. Cicero (Brut. 21, 82.) jeles szónoknak is nevezi őt.
3. Gajus Laelius, kinek barátságos viszonya P. Cornelius Scipióval majdnem példabeszédüvé vált Rómában, nemes- lelkű és nemcsak becsületessége és feddhetetlensége, hanem müvellsége és szelidsége által is kitűnő jellem volt. Születési éve nem egészen bizonyos, csak annyit tudunk, hogy nehány évvel idősebb volt, mint Scipio barátja. Laelius szinte szor
galmas hallgatója volt a 155-ben Rómába érkezett görög követségnek. Ezen időtől fogva oly buzgón tanulmányozta a görög bölcsészeket, hogy kortársainál kiérdemelte magának a Sapiens tisztelő melléknevét; Laelius szinte, mint Scipio is, igen barátságos viszonyban állott Panaetiushoz, ki a stoikus bölcsészek iskolájához tartozott. 146. Kr. e. Afrikába kisérte barátját és ott tevékeny részt vett a karthagóiak elleni háborúban. 145. Kr. e. augur és praetor lett; ugyanezen évben Spanyolországban szintén eredményteljesen harczolt a Viriathus vezérsége alatt fellázadt spanyolok ellen. 140. Kr. e.
consul volt. O is, mint Scipio, a nemesség pártján állott a Gracchok ellen, miért is a demokraticus párt őt gyűlölte és üldözte, a nélkül azonban, hogy tekintélyét és befolyását megsemmisíthette volna. Halála éve szinte nem bizonyos ; csak annyit tudunk, bogy Scipio után halt meg. Cicero mint jeles szónokot is említi Laeliust; bizonyos, hogy e tekintet
ben túlhaladta Scipio barátját. Hogy a költészettel is foglal
kozott, leginkább abból következtethetjük, hogy Terentius vigjátékai az ő müveinek tartattak.
A „Cato maior“ ajánlva van Cicero barátjának.
4. T. Pomponius Atticusnak, ki mint egy régi római lovagcsalád ivadcka 109. Kr. e. született. A Rómában Sul
picius és Cinna által kitört mozgalmak előtt Athenaebe futott, hol soká tartózkodott. Ezért nyerte „Atticus“ mellék
nevét. Bőkezűsége és megnyerő bánásmódja, de másrészt a szegények gyámolítása által is oly jó hatást gyakorolt az
Cicero dato 11.ed. Heinrich. 2
V * ~ S ) VrA-'l ^ v~ „ Atheuaebeliekre, hogy szobrokat állítottak neki. Későbben visszatért Rómába, hol különösen Cicero és Hortensius hires szónokokkal közel barátságos viszonyban állott. Sajátságos volt Atticus állása a Rómában uralkodó pártok közt : ő tulaj- donképen egyik párthoz sem tartozott; barátja volt Mariusnak és Sullának, Cicerónak és Antoniusnak. De ezen állása a pártok között vagy felett nem jellemtelenség volt, hanem szeretetre méltó, kedves kedélyének azon törekvéséből eredt, hogy a pártokat kiegyenlíteni, a pártviszályok következtében felingerelt indulatokat lecsillapítani akarta. Ez annál köny- nyebben sikerült n ek i, mivel Atticus soha hivatalt nem kért, nem viselt. Meghalt 33. Kr. e ., szeretve és tisztelve korának legjobbjai és legjelesebbjei által. Atticus igen jeles latin és görög irályban irt történeti munkákat, nevezetesen Cicero consulatusáról. De sem ezen (görög nyelven irt) mun
kája, sem „Annales“ czimü müve, melyben korának törté
netét megirta, sem levelei nem maradtak reánk.12) Ezen férfiúnak, ki vele majdnem egykorú volt, ajánlotta Cicero ,.az öregségről“ irt könyvét. Maga mondja, hogy azért irt ad senem senex de senectute (Lael. 1, 5), hogy mindkettejük
nek enyhítse az aggkor kellemetlenségeit.13) Atticus művelt
ségétől és jellemétől várhatta Cicero, hogy „Cato“ neki is kedves lesz,14) annál is inkább, mivel az öreg jeles Catot Atticus is igen szerette és tisztelte, mit már abból sejt
hetünk , hogy Nepos az ő kérésére terjedelmesen irta meg Cato életét (Huius de vita et moribus plura in eo libro per
secuti sumus, quem separatim de eo_ fecimus rogatu T. Pom
ponii Attici. Nep. Cat. 3, 5). ^ y -
A beszélgeltés (dialogus) nincsen olyan rendszeresen végig keresztül vive, mint pl. Platónál ; hanem tulajdonképen csak a bevezetésre szorítkozik; a tulajdonképeni értekezést Cato egyedül adja elő. A beszélgetés helye Cato háza (1, 3
12) Atticus életének főforrása Cornelius Nepos szintén Atticusnak ajánlott müvének de viris illustribus, XXV. életrajza, és Cicero számos Atticushoz intézett levelei, melyek nagyrészt reánk maradtak.
l8) Cato 1, 2 : Sed mihi, cum de senectute vellem aliquid scri
bere, tu occurrebas dignus eo munere, quo uterque nostrum commu
niter uteretur.
14) Scribis te delectari 0 Tite Si Quid, ad Att. 16, 3 és 0 Tite tibi prodesse laetor, ib. 16, 11. — A Cato maior ezen megnevezése a munka kezdőszavaitól van véve.
BEVEZETÉS. 19
apud quem); ideje 150. Kr. e., azaz a Cato halálát megelőző év, midőn Cato 84, Scipio 35, és Laelius körülbelül 38 éves volt (Lael. 3, 11 : Memini Catonem anno ante quam est mor
tuus mecum et cum Scipione disserere). A bevezetés, melyben Cicero munkáját Atticusnak ajánlja, az egész beszélgetés befejezése után Íratott (1, 2 Mihi ita iucunda huius libri con
fectio fuit).
Hogy Cicero jelen művénél, mint többi bölcsészeti érte
kezéseinél, leginkább görög bölcsészek munkáiból merített, azt már em lítettük, — miképen és mily mértékben tette ő azt, arról nem szerezhetünk magunknak biztos tudomást, mert ama görög müvek nagyrészt elvesztek. így maga Cicero említi az értekezés első fejezetében a Chios szigetén született Aristo egy munkáját, melyben ezen, a stoikusok iskolájához tartozó bölcsész, a mesés Tithonust választotta az öregség kép
viselőjének. Ebből azt sejthetjük, hogy Aristo ezen munkája az öregségről szólt. Azonkívül még két „az öregségről“ szóló munkát ismerünk az ókorból; az egyiknek szerzőjéül a Phalerusban született Demetrius (K. e. 320 körül) említetik, a másik a sokoldalú Marcus Terentius Varro műve volt.
Nem tudjuk, mennyiben használta Cicero ezen munkákat, mert mind a kettő elveszett. Különben különösen Plato és Xenophon munkáiból merített Cicero jelen értekezésének ki
dolgozásánál. így szabadon felhasználta Platónak „az állam
ról“ írt munkájának bevezetését, és nagyobbrészt (bár egyes nézetek pythagoreusi bölcsészek müveiből merítvék) ugyan
csak Platóból vette azon eszméket, melyeket a Cato M.
21. fejezetében a lélek halhatatlanságáról közöl. Xenophont különösen két helyen utánozta Cicero. A 22. fejezet tartalma nem más, mint a haldokló Cyrus beszédjének szabad fordí
tása, és a 17. fejezet egyes nézetei Xenophon Oekonomikus csimü munkájából merítvék. Cicero, mint többi bölcsészeti munkáiban, úgy itt sem a nézetek és a felfogás eredetiségét tartotta szem előtt, hanem czéljához mérten azon működött, hogy a Görögországban oly számtalan iró által képviselt és annyi népszerűségnek örvendő bölcsészet Rómában is gyö
keret verjen; mit legjobban az által vélt elérhetőnek, ha nem metaphysikai, elvontságuk által a praktikus római pol
gárt visszariasztó eszméket tárgyal, hanem oly kérdéseket, melyek a bölcsészet azon részébe tartoznak, mely az állami és társadalmi viszonyokkal foglalkozik, t. i. az ethikába, az
2 *
erkölcstanba. Innen van, hogy nagyrészt a stoikusok néze
teit vallotta, mert ezek fősúlyt az erkölcstanra fektettek és mindig különös tekintettel voltak arra, hogy az életet a bölcsészettudománynyal kölcsönös viszonyba, öszhangzatba hozzák, hogy a philosophiát praktikussá tegyék. így a stoi
kusok bölcsészeié nemesebb értelemben vett „életbölcseség“
volt, s mint ilyen, de erkölcsi szigoránál fogva is, legjobban megfelelt a római nép jellemének.
«. " ■
5. Á „Cato maior“ tartalma.*) I. Ajánlat T. Pomponius Attickshoz, melyben Cicero azon okokat adja elő, melyek őt arra birták, hogy az öregségről Írjon és hogy értekezését Atticusnak szánja (1. cap.).
II. Általános tárgyalás. Azokra nézve, kik minden jót önmagukban találnak, semmi sem tűnhetik fel rosznak, a mit a természet változhatlan törvénye hoz magával, tehát az öregség sem. Azon panasz, hogy az öregség hamarább lep meg bennünket, mintsem akarnék, fonák gondolkodáson alapszik. Az öregséget a bölcsnek megadással kell tűrni ; mivel, valamint a többi életkorokról, úgy az öregségről is gondoskodott az istenség (2. cap.). A panaszok oka az öreg
ség felett nem az aggkorban, hanem az emberek jellemében rejlik. Az öregség legjobb fegyverei a tudomány és az erény gyakorlata (3. cap.). Példák a. boldog aggkorra : Q. Fabius Maximus, Plato, Isokrates, Gorgias, Ennius (4.5. cap. 13.14. §.).
III. Részletes tárgyalás. Ama négy ok felszámlálása, melyek végett az aggkor szerencsétlennek tetszik (5. cap.
15. §.).
1. A z ehâ ok niepczáfolása : az öregség a munJcálJcocl- hatásrol elvon : a) Vannak foglalkozások, melyeket az aggas
tyán eszével végezhet, ha teste elgyengült is. Ezt bizonyít
hatni történeti adatokkal (6. cap.), b) Megczáfolása azon ellenvetésnek, hogy az emlékező tehetség és a többi szellemi erők az öregségben elgyengülnek (7. cap. 21—23. §.). eV A fóldmivelőnek sem szabad a tevékenységről lemondania, azíbn véleményben, hogy a fáknak, melyeket ültet, gyümölcseit nem ő, hanem az utókor fogja élvezni (7. cap. 24..§.). Csekélyebb összefüggésben Cicero ezen előadásával áll azon két tétel
*) Nagyrészt Dr. Kühner jRaphael fordítása (Stuttgart, 1864) nyomán.
BEVEZETÉS. 21 megczáfolása, hogy a) a hosszadalmas öregség számtalan kellemetlenséggel jár és b) hogy az aggastyán mások terhére van (8. cap. 25-. 26. §.).
2. A második ok megczáfolása : az aggkor a testet el
gyengíti : a) Az aggastyánnak marad annyi ereje, hogy másoknak hasznára lehet. Különben az erő megfogyása gyakrabban ifjúkori hibáknak, mint az aggkor roskadtságának róható fel. Elég, ha azjöreg ember kevesebb erejével megteszi magáét, m ert.a természet minden kornak megadta az öt illető testi erőt; s az aggastyánról nem kívánhatni oly munkát, melynok végbevítelére ifjúkori testi erő kívántatik (9. és 10. QÄp'.j. b) Ha az aggastyánok csakugyan nem alkalmasak a munkára, akkor ennek oka tulajdonképen nem az öregségben, hanem a közös egészségi állapotban rejlik, melynek a fiatalok is alá vannak vetve, c) Az öregséget mértékletesség és további szellemi tevékenység által tápol
nunk kell (11. cap.).
3. A harmadik ok megczáfolása : A z öregség csaknem minden élvezettől megfoszt hennánkét : a) Ha ezen élvezet alatt az érzéki gyönyör értetik, akkor ezen megfosztás jóté
temény ^ mivel a kéj a legnagyobb gonoszságokat szüli, és azonkívül av, észnek, ezen isteni ajándéknak legnagyobb ellensége. Érzéki gyönyörökben, mértékkel élvezve, az aggastyán is részesülhet. De különben is az öregségnek szebb és tisztább élvezetei vannak : a tudományokkal való foglalkozás és a mezei élet (12—14. cap.). Következik a mezei élet szép leírása (15—17. cap. 60. §.). — b) Nagy előnye az öregségnek a nagy tekintély, mely az előbbi életkorát osztatlan becsületben leélt aggastyánnak jut osztályrészül és mely sokkal becsesebb, mint az ifjúkor minden érzéki gyönyörei (17. cap. 61. §. 18. cap. 62—64. §.). — c) Ha az öregek mogorvák, haragosak, veszekedő természetűek vagy fösvények, akkor ezen tulajdonságok a kedélynek, nem az öregségnek gyengéi, és ha ennek, mint mondják, az az oka, hogy az aggkor megvettetik, akkor ezen megvettetés még sem súlytja az erkölcsileg jó és tudományos műveltségű aggastyánt (18. cap. 65. §.).
4. A negyedik ok megczáfolása : A z aggkor már nincsen messze a haláltól : a) A halált meg kell vetnünk, ha az a szellemet végképen kioltja; ha pedig a szellem a halál után is él, akkor azt kivánnunk kell. — b) A halál azonban
minden korral közös. Ha az ifjú hosszú életet remél, azt balgatagul teszi, mivel bizonytalant bizonyosnak tart. A hosszúság fogalma nagyon relatív, s a rövid életkor is elég hosszú a jó és becsületes életre. Az aggkor jutalma az előbbi korban szerzett vagyonokra való gazdag visszaemlékezésben áll. — c) A halál természeti szükségesség; a mi pedig ter
mészeti szükségesség, azt jónak kell tartanunk (19. cap.), d) Az öregségnek bizonyos határa nincs, s benne boldogul élünk addig, míg hivatásunknak eleget tehetünk. — e) A legjobb halál az, ha a természet (a nélkül, hogy szellemi erőnket vagy ép érzékeinket megbénította volna), müvét, melyet alkotott, ismét szétoldja. — f) Már ifjúságunkban készülnünk kell, a halált megvetni. — g) Valamint min
den kor foglalatossága a kor múltával lejár, úgy az agg
kor é is; és ha ez bekövetkezik, akkor az élettel való meg- telés elhozza azon időpontot, mely bennünket a halálra meg
érlel (20. cap.).
IV. Zárszó. Nézetek a lélek halhatatlanságáról. Erre vonatkozó bizonyítékok Plató szerint (21. cap.). — A hal
dokló Cyrus beszéde fiaihoz (22. cap.). —j A római történet
ből példákul felhozott oly férfiak, kikről fel kell tennünk, hogy a halhatatlanság hitétől át valának hatva. Az ily elmélkedések az öregséget reánk nézve nemcsak könnyűvé, hanem vidámmá is képesek tenni (23. cap.).
M. T U L L I I C IC E R O N IS
CATO M A IO R
DE SENECTUTE.
I. 0 Tite, si quid te adiuero curamve levasso, Quae nunc te coquit et versat in pectore fixa,
I. 1. 0 Tite — ecquid erit prae
vii. Cicero szerette előadását görög vagy római költők müveiből vett egyes versek által élénkebbé tenni.
Ezen versek Q. Ennius Annales czimü hőskölteményének tizedik éne
kéből vannak véve. Ennius szül.
515 = 239. K. e. Eudiae-ben Ca- labriában, 204. IL e. Sardiniában katonáskodott, honnan öt M. Por
cius Cato Rómába hozta. Itt taní
totta a görög nyelvet és fordított görög színmüveket a római színpad számára. Megh. 169. K. e. Leg
híresebb müve Annales czimü epo
sza, melyben a római történelmet a legrégibb (mesés) időktől saját koráig időszerinti rendben tárgyalta.
E müvét a rómaiak nemzeti inasuk
nak tekintették, bár az művészeti szempontból mélyen állt Homerus alatt. Ennius mint mindenben úgy az alakban is utánozta Hőmért és első használta a nemzeti saturni vers helyett a görög hexametert.
— Az idézett versek Enniusnál T. Quinctius Flamininushoz, ki 197.
K. e. macedóniai Fülöjwt Kynos- kephalae mellett meggyőzte, vannak intézve. Flamininus 198. K- e. a
hely kedvező fekvése által védett Fülöphöz sehogy sem tudott hozzá
férni. Kinos aggodalmakban időzött igy tétlenül negyven napig az ellenséggel szemben, a nélkül, hogy valamit tehetett volna, mígnem az epirotusi fejedelem Charopus egy pászort küldött a consulhoz, ki neki jutalomért (azért : ecquid erit praemi = praemii) a hegyen át
vezető utat megmutatni Ígéri. Cicero itt ezen verseket Atticus barátjához intézi (1. a bev.J, kinek előneve mint Flamininusé Titus volt ; hogy Cicero egész müvét az öregségről gyakran ezen kezdőszavakkal nevezi, 1. a bev.
— adiuero = adiuvero ; adiuvare aliquem aliquid : valakit valami
ben segíteni ; — curam, Flamini
nus fent említett helyzetéből eredő aggodalmai ; — levasso régi alak e. h. levavero; mint XX, 73 faxit e. h. fecerit.
coquit = költőileg e. h. vexai, sollicitat ; v. ö. quam femineae curae . . . coquebant, Verg. Aen, VH, 345. me calor Aetnaeo non minor igne coquit, Ovid. Heroid. XV, 12.
— et versat : „kínoz, gyötör“ ; v. ö.
Liv. 1,17 patrum animos certamen
Ecquid erit praemi ?
Licet enim mihi versibus eisdem affari te, Attice, quibus affatur Flamininum
Ille vir liaud magna cum re, sed plenus fidei.
Quamquam certo scio, non, ut Flamininum, Sollicitari te, Tite, sic noctesque diesque.
Novi enim moderationem animi tui et aequitatem, teque non cognomen solum Athenis deportasse, sed humanitatem et prudentiam, intellego. Et tamen te suspicor eisdem rebus quibus me ipsum interdum gravius commoveri, quarum con
solatio et maior est et in aliud tempus differenda. Nunc autem visum est mihi de senectute aliquid ad te conscribere.
2 Hoc enim onere, quod mihi commune tecum est, aut iam regni ac cupido versabat ; — in
pectore fixa cura : kebledbe vésett aggodalmad.
ille vir etc. a fent említett pász
tor; — haud magna cum re ( = re fam iliari) : csekély vagyonnal bíró, nem gazdag; — plsnüs fïdëi. A régi latinságnak két hangmértani sajátsága látható ezen szavakban : 1) a szó végén álló s, mássalhangzón kezdődő szó előtt nem ejtetett ki ( = plenü fidei), tehát nem is idézett helyzeti hosszúságot elő ; 2) fidei-ben az e hosszú ; ezen tő- önhangzó csak később lett röviddé oly többtagú szavakban, melyekben a tőönhangzót mássalhangzó előzi meg.
certo scio : bizonynyal tudom, azaz : a mit mondok, az igaz; míg certe scio : valóban tudom, — ott a tudásnak valóságát, itt igazságát állítjuk; — quamquam önálló mon
dat elején megigazítja, megenyhíti vagy megszorítja a mondottakat :
„ámbár, jóllehet“ ; igy : IV , 10.
VII, 21. XIV, 47. XIX. 67. 69.
növi : „tapasztalásból ismerem“ ;
— cognomen, Titus Pomponius Athenaeben való húsz évet meg
haladó (88—66. K. e.) tartózkodása folytan nyerte az „Atticus“ mellék
nevet (1. a bev.); — eisdem rebus, a Caesar meggyilkoltatása után be
állt állami viszonyok, különösen An
tonius erőszakos fellépése (1. a. bev.) által; — quarum consolatio, gen.
objecti vus : mely dolgokról vigasz
taló iratot most nem adhatok, mi
után az sokkal több (maior — mai
oris operae) munkába kerül, melyet azért más alkalomra (in aliud tem
pus) akarok halasztani; — visum est mihi : jónak láttam , elhatá
roztam.
2. Hoc (onere) vonatkozással a megelőző senectute-re s közelebb
ről meghatározva a következő urgen
tis, adventantis senectutis gene- tivusok által ; — commune tecum : Cicero akkor 62, Atticus 65 éves volt ; — et ferre et laturum esse : most is, jövőben is stb. — tu occur
rebas : te jutottál eszembe, reád gondoltam ; — dignus = qui dig
nus es; — eo munere, Cicero „aján
déknak“ nevezhette müvét, a meny
nyiben azt Atticusnak ajánlotta;
— quo — uteretur (oly munkára), melynek mindegyikünk egyaránt hasznát veheti. Visszahozó monda
tok kötmóddal köttetnek össze, ha azok valamely minőség hatását vagy következményét fejezik ki. Ily ese
tekben a megelőző mondatban vala
mely mutató kifejezés áll vagy rej
lik , és a visszahozó nézmás uí-tal feloldható ; eo munere, ut eo —
