Véleményem szerint a m ű legértéKes g-b része, ugyanis az első három részben a szerző nemzet
közi konfliktussal és a háborúkkal kapcsolatos nyugati elméletek kritikai elemzésével törté
neti és elméleti alapot teremt az új bizton- ságíilozófia megalkotásához, melyet a negye
dik fejezet körvonalaz.
Ebben a részben a vizsgálat tárgyát képezi a két világrendszer között lehetséges termo
nukleáris világháború. A szerző a t é m a elemzé
sét az új szovjet politikai gondolkodás szem
pontjainak figyelembevételével végzi el. Rá
m u t a t , hogy az új megközelítés új külpolitikai és katonai doktrínát követel, ami a Szovjet
unióban már nagy vonalaiban kialakult. A k ö n y v végén a szerző megrajzolja a közeljövő valószínű t á v l a t a i t az új biztonságfilozófia tükrében.
Végezetül, a m ű tudományos hozzáértéssel és nagy körültekintéssel, széles forrásbázis
Egyre többet foglalkoztatja a szerzőket G. K . Zsukov életútja. Néhány hónapja feje
ződött be Szimonov 5 számon keresztül húzó
dó visszaemlékezése, és most a folyóirat el
kezdte N. G. Pavlenko háromrészes cikkét közölni „ "Elmélkedések a hadvezér sorsáról
(Egy hadtörténész feljegyzései)" címmel (1988.
10. sz. 14—20. o.). A szerző szerint Zsukov vezető helyet foglal el a második világháború szovjet hadvezérei között és megjegyzi, hogy az irodalomban igen gyakran állítják egy sor
ba S z u v o r o w a l és Kutuzovval, amit ő helyes
nek t a r t .
Zsukovnak azonban voltak komoly hiányos
ságai is, amelyeket szintén nem szabad elhall
gatni. Életútja elég göröngyös volt. A sors előbb szűkmarkú, majd jóindulatú, később bőkezű, a végén pedig rendkívül igazságtalan volt vele. A polgárháború éveiben a vele egy
korúak ezredek és hadosztályok élén álltak, ő pedig nem emelkedett a lovasszázad parancs
noki tisztségénél fentebb. A 20-as években ezred-, majd dandárparancsnok, a 30-as évek
ben magasabbegységek élén áll. Életének leg
fontosabb szakasza Halhin—Góltól (1939) a berlini hadműveletekig (1945) t a r t . Ennél sokkal t o v á b b volt „kegyvesztett a hatalma
soknál", Sztálinnál ez hét évig t a r t o t t (1946 közepétől 1953 tavaszáig), ezalatt az Odesszai, majd az Uráli katonai körzet parancsnoka volt. 1957 őszétől 1965 tavaszáig ismét kegy
vesztett volt, ezután pedig élete végéig (1974)
felhasználásával íródott, az elemzések és meg
állapítások megalapozottak. A könyv érdekes, újszerű megközelítése és feldolgozása a témá
nak, olyan kérdéseket és filozófiai fogalmakat elemez, amelyek nálunk ezidáig jószerivel ismeretlenek voltak, ugyanakkor változó vi
lágunk problémáinak megértése, a hozzájuk való alkalmazkodó készség kifejlesztése szük
ségessé teszi felvetésüket. A kifejtett gondola
tok azonban nehéz olvasmányt jelentenek a filozófiában és a nemzetközi konfliktuskuta
t á s b a n tájékozatlan olvasó számára. A nehéz
séget az okozza, hogy sok újszerű idegen kife
jezést alkalmaz, másrészt a b e m u t a t o t t szer
zők és művek — miként a bevezetőben a szer
ző is említi — idehaza alig ismertek, sőt a hi
v a t k o z o t t művek Magyarországon csak idegen nyelven hozzáférhetők. Ennek ellenére javas
lom a m ű elolvasását a t é m a iránt érdeklődő minden olvasónak.
Szántó Mihály
visszaeső. E z a l a t t nem volt kapcsolata katonai körökkel, a tisztiházak ós klubok zárva voltak előtte. A különféle üldöztetések csaknem negyed évszázadot, életének harmadát teszik ki. Korábban is voltak egyes hadvezérek kegyvesztettek, de ez rendszerint nem t a r t o t t ilyen soká.
Kegyvesztettsógét Sztálinnál könnyű meg
magyarázni, mivel a „ N a g y " nem bírta elvi
selni az olyan vezetőket, akiknek a közismert
sége a nép körében, ha részben is, felülmúlta az ő népszerűségét. Meglepő azonban az, hogy a nagy népszerűsége, a hírneve iránti irigység volt az oka a második kegyvesztettségének is.
Ezekről az okokról nem beszéltek, de sejteni lehetett őket. A Zsukov hírnevétől való félelem jó példája volt az a „manőverezés", amit L . Brezsnyev és segítői hajtottak végre abból a célból, hogy Zsukovot, akit a Moszkvai Területi Pártszervezet küldöttnek választott, ne engedjék be a p á r t X X I V . kongresszusára.
O t t ugyanis, ha csak ideiglenesen is, beárnyé
kolta volna a főtitkár népszerűségét. A törté
nelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a nemzeti hősök kegyvesztettsege, valamint az, hogy áruló, összeesküvő címkéket ragasztanak rá
juk, gyakran ellenkező reakciót vált ki a népből. Ugyanakkor az, hogy Zsukovra elég ügyetlenül a „ b o n a p a r t i s t a " jelzőt ragasztot
t á k , elijesztett tőle egyes k u t a t ó k a t , írókat, újságírókat és k é t évtizedig alig jelent meg róla valami. Hetvenedik születésnapjára egyet- N . G. P A V L E N K O
ELMÉLKEDÉSEK A HADVEZÉR SORSÁRÓL
(Voenno-isztoricseszkij Zsurnál, 1988. 10., 11., 12. sz.)
len cikk jelent meg, és elhallgatták születésé
nek nyolcvanadik évfordulóját is.
A későbbi cikkek ezt úgy igyekeztek jóvá
tenni, hogy sokszor hallgattak hiányosságai
ról és olyan vonásokat tulajdonítottak neki, amelyekkel nem rendelkezett. Ebben elsősor
ban a történészek a ludasok, akik még nem folytattak mélyreható kutatásokat. A szerző igen nagyra értékeli Szimonov feljegyzéseit, amelyeket korábbi számainkban ismertettünk.
Ugyanakkor írások jelentek meg az „Ogo- nyok"-ban és más milliós példányszámú orgá
numokban, amelyek tartalmaznak v i t a t h a t ó megállapításokat.
V. K a r p o v író beszélgatése egy V. Peszkov nevű újságíróval a „Komszomolszkaja Prav
d á b a n " pl. megállapítja, hogy Zsukov vas- a k a r a t ú volt, nagy intellektussal és széles körű ismeretekkel rendelkezett, amelyeket önképzés útján szerzett meg. A történelemben nem gyakran jelennek meg az ilyen tulajdon
ságokkal rendelkező katonák. A sok háború t a p a s z t a l a t a a z t m u t a t j a , hogy a hadvezérek intellektusában és szervező képességeiben, ismereteiben mutatkozó hiányosságokat vala
miként lehet kompenzálni. Ami az akarati tényezőt illeti, a z t nem lehet egyenértékűen pótolni. H a a hadvezérnél hiányzott az aka
r a t , akkor abból rendszerint nem lett hadvezér.
Zsukov vasakarata szigorú tekintetben, kategorikus megítélésekben, rövid és tömör megfogalmazásokban, a végsőkig pontos nyel
vezetben ós „fémes csengésű" hangon j u t o t t kifejezésre.
A háború a l a t t Zsukov kiváló példákat szol
g á l t a t o t t arra, hogy milyen céltudatosan és következetesen oldott meg bonyolult hadmű
veleti és hadászati feladatokat. Kritikus hely
zetekben nem félt a t t ó l , hogy felelősséget vál
laljon döntéseiért és tetteiért. A Moszkva a l a t t i csata idején Rokosszovszkijnak, a 16. hadse
reg parancsnokának, Zsukov, a Nyugati F r o n t parancsnoka feje fölött sikerült el
érnie a vezérkari főnöknél, hogy engedélyt kapjon a csapatai visszavonására. H a b á r a csapatok visszavonása abban a helyzetben célszerű volt, Zsukov a következő t á v i r a t o t küldte a 16. hadsereg parancsnokának: „ A front csapatainak én vagyok a parancsnoka!
A csapatoknak az Isztrinszki víztároló irányá
ban való visszavonásáról szóló parancsot visszavonom, megparancsolom, hogy védjék az elfoglalt vonalat és egy lépést se hátrálja
n a k . . . " .
Még egy példa arra vonatkozóan, hogy hogyan h a t o t t Zsukov az alárendeltjeire:
a berlini hadműveletben Zsukov egyik legré
gibb harcostársa, V. I . Kuznyecov vezérez
redes közölte a front törzsével, hogy m i u t á n az ellenség nagy mennyiségű páncélöklöt alkalmazott, a t á m a d á s lelassult. Zsukov a következőket válaszolta: „A páncélöklökről majd mesélhet az unokáinak a háború u t á n , most pedig minden fontolgatás nélkül támad
ni előre."
A hadvezér vasakaratának kísérője volt az igazolhatatlan makacsság és ridegség, amelyek
ről az objektív k u t a t ó nem hallgathat. Erről Rokosszovszkij is beszélt, aki csaknem fél évszázadig ismerte Zsukovot. A 30-as évek elején Zsukov egy dandár parancsnoka volt.
E z beletartozott a 7. szamarai lovashadtestbe, amelynek Rokosszovszkij volt a parancsnoka.
Szerinte Zsukov felkészült, igen igényes parancsnok volt, de ez az igényesség gyakran alaptalan szigorúságba, sőt durvaságba m e n t á t . E m i a t t sok panasz érkezett a hadtesthez, és mivel hatni nem t u d t a k rá, hogy javítsa
nak a dandár helyzetén, felfelé b u k t a t t á k . Ugyanez a Rokosszovszkij mesélte 1965 nyarán, hogy később Zsukov egyes vonásai megváltoztak, de sok hiányossága m a r a d t , amelyek nem kevés k á r t okoztak neki. Ezek a hiányosságok a parancsnoki k a r egy részénél antipátiát szültek vele szemben és elősegítet
ték, hogy a hadseregben kellemetlen hírek terjedjenek el róla. Valószínűleg ez volt az oka, hogy néha, életének kritikus perceiben, mint pl. 1957 őszén, nem k a p o t t támogatást a háborús bajtársai nagy részénél.
Egyes állítások félremagyarázott, vagy helytelen megjegyzéseiből adódnak. A szerző többek közt megemlíti, hogy nem lehet egyet
érteni azzal a neki tulajdonított megjegyzéssel, amely szerint sajnálja, hogy nem sikerült
„ismereteket szerezni a biológia, a természet
tudományok terén, amelyekkel az ember talál
kozik a katonai elképzelésekben". Nem isme
retes, hogy melyik hadműveletben vagy had
j á r a t b a n volt szüksége biológiára?
A második részt a 11. szám közli (19-27.
o.). E z a rész csaknem teljes egészében Zsukov visszaemlékezéseivel és azok sorsával foglalkozik. A visszaemlékezéseket tíz évig írta, de nem sikerült befejeznie. A tíz évből ö t arra az időszakra esik, amikor folyt a „szemé
lyi kultusz elleni harc túlzásainak felszámolá
sa". Ezért a szerző a k a r a t a ellenére a kéziratai
ból kihúzgáltak sok olyan kritikus gondolatot, amelyek Sztálin tevékenységével, a megtor
lásokkal, a hiányosságokkal és az elszámítá- sokkal s t b . kapcsolatosak.
Már a kiadás előtt különféle nézetek alakul
t a k ki a visszaemlékezésekkel kapcsolatban.
A. M. Szuszlovnak, aki abban az időben az ideológiai frontot vezette, az volt a véleménye, hogy a k ö n y v t a r t a l m á t semmiféle rövidíté
sekkel nem lehet megváltoztatni, ezért egyál
talán nem szabad kiadni. Más volt Brezsnyev véleménye, aki végül is engedélyt a d o t t a kiadásra, de előbb k é t lektorcsoport alapos m u n k á t végzett a k ö n y v kéziratán. Az egyik csoport a hadsereg politikai főcsoportfőnökség munkatársaiból, a másik a vezérkar h a d t u d o mányi osztályának munkatársaiból állt össze.
Tevékenységük fölött az általános ellenőrzést Brezsnyev egyik legközelebbi m u n k a t á r s a l á t t a el.
A. D . Mirkina, a szerkesztő véleménye sze-
r i n t a m ű helyrehozhatatlan károsodást szen
v e d e t t . „Ezek közé tartozik az a fejezet, a m e l y e t Zsukov a legfelsőbb katonai vezetés ellen 1937-ben lefolytatott megtorlásokról írt.
E b b e n volt található az a kitűnő elemzés, amelyet G. K . Zsukov a tehetséges szovjet hadvezérekről írt, — M. N . Tuhacsevszkijről, I . P . Uborevicsről, I . E . Jakirról, A. I . Jego- r o v r ó l , V. K . Blüherről és másokról, a szemé
l y e s benyomásai, amelyeket ezekkel a katonai vezetőkkel való kapcsolatai folyamán szerzett, a k i k példaként álltak előtte, akiktől a h a d á s z a t o t és harcászatot tanulta... E z t a feje
zetet nem sikerült megmenteni."
Az akkori időknek megfelelően megváltoz
t a k a hangsúlyok mind Sztálin jellemzésénél, m i n d a csapatok felkészültségi szintjének értékelésénél, mind pedig sok más momentum
ismertetésénél.
Zsukovnak megvoltak a nézetei a vissza
emlékezések t a r t a l m á t illetően. Úgy vélte, a z o k a t a dolgokat kell megvilágítania, ame
lyekben részt v e t t , vagy amelyeket l á t o t t . A frontparancsnok, méginkább a Főhadiszál
lás képviselőjének visszaemlékezéseit nem kell megtölteni harci epizódokkal, amelyekről nem is t u d o t t , vagy gyakran nem is hallott. Az át
dolgozok Trapeznyikov ú t m u t a t á s a i alapján kihúzgálták azokat a részeket, amelyek egy részéről m á r volt szó, de ugyanakkor hozzá is í r t a k . Amint M. Kalasnyik, az egyik kiegészítő visszaemlékezik, úgy „pótolták" a pártpoliti
k a i m u n k a nem kellő b e m u t a t á s á t , hogy beik
t a t t a k történeteket a katonák és tisztek hősies helytállásáról, beírták olyan politikai munká
sok nevét, akik közül Zsukov sokkal nem is találkozott a háború éveiben.
Igen érdekes az is, hogy hogyan került be 13rezsnyev neve a visszaemlékezésekbe. Erről Mirkina nemrég nyilatkozott az „Ogonyok"- b a n . Sokáig nem j ö t t meg az engedély, hogy a kéziratot nyomdába lehet adni. Végül értésre a d t á k , miszerint Brezsnyev a z t kívánja, hogy a marsall említse meg a nevét a könyvben.
„ A baj azonban az volt, hogy a háború évei a l a t t egyszer sem találkoztak egyetlen fronton s e m . Most mi legyen? É s akkor megírták
— emlékezett vissza Mirkina —, hogy Zsukov marsall egyszer K . N . Leszelidze 18. hadsere
génél volt, és szeretett volna »tanácskozni«
a hadsereg politikai osztályának vezetőjével, E . I . Brezsnyevvel, de az sajnos nem volt a heh-én. Éppen a »Kis földön« tartózkodott, ahol súlyos harcok folytak." Zsukov i t t is e n g e d e t t , keserű mosollyal megjegyezve, hogy
„ A z okosak megértik". Hogy az epizód hihe
t ő b b legyen, beírták még néhány politikai részleg vezetőjének a nevét.
E z e k e t a bedolgozásokat természetesen csak sajnálni lehet, és a szerző reményét fejezi ki, bogy egyszer megjelenhet a könyv eredeti f o r m á b a n .
A szerző a részlet befejező részében megem
l í t i , h o g y 1966-ban, amikor a „Voenno-iszto- ricseszkij Zsurnal" cikket készített elő a mar
sall 70. születésnapjára, beszélgettek vele, és e beszélgetések folyamán őszintén és önkriti
kusan válaszolt. A háború kezdeti szakaszának problémáival kapcsolatban idézték a kézira
tából azokat az adatokat, miszerint Német
ország a háborút megelőző k é t és fél évben 20—26%-kai kevesebb páncélost, 2—2,5-szer kevesebb tábori löveget g y á r o t t , mint a szov
jet ipar. Csak repülőgépekből g y á r t o t t k b . azonos mennyiséget. A marsall megerősítette, hogy a Szovjetuniónak nagyobbak voltak az embertartalékai, t ö b b volt a harci technikája mint Németországnak ós a csatlósainak. A né
m e t csapatok azonban túlsúlyban voltak a h a t á r menti övezetben. E z a Vezérkar és a Védelmi Népbiztosság durva hibáinak követ
kezménye volt. Látni kell azokat az előnyöket, amelyekkel az ellenség rendelkezett: a kezde
ményezés megragadása, a légifölény, az irányí
t ó szervek jó képzettsége és zökkenőmentes tevékenysége, a személyi állomány harci tapasztalatai.
A folyóirat egyik szerkesztő bizottsági ülé
sén A. V. Hruljev hadseregtábornok, a fegy
veres erők hátországának volt parancsnoka kijelentette, hogy Zsukov, amikor vezérkari főnök volt, nem helyesen értékelte a hátor
szági szolgálatnak a modern háborúban ját
szott szerepét, és ez volt a teljes dezorganizált
ság egyik fő oka. Ellenezte a hátországi szolgálat újjászervezését 1941 nyarán, a vissza
vonulás idején. Mikor a beszélgetőpartnerek ezt elmondták Zsukovnak, azt várták, hogy el fogja utasítani. Meglepetésükre azonban ki
jelentette : „Ebben a kérdésben Andrej Vaszil- jevicsnek igaza v a n . " Majd kifejtette, hogy 1941 júniusáig nem t u d t a elképzelni a hátor
szág gigantikus méreteit és rendkívüli bonyo
lultságát a modern háborúban. Ezzel a kérdés
sel igazán csak a háború menetében ismerke
d e t t meg. Amikor okait ismertette, amelyek m i a t t leváltották a vezérkari főnöki posztról, megjegyezte, hogy Sztálin a kérdés eldöntésé
nél valószínűleg nem csak azt v e t t e figyelembe, hogy nézeteltéréseik voltak Kijev védelmének lehetőségeit illetően, hanem valószínűleg a hátország újjászervezésének problémáját is.
Az írás harmadik része (12. sz. 29—37. o.).
Zsukov kegyvesztéseinek okait és történetét taglalja. A marsallnak az volt a véleménye, hogy tisztán a véletlenen m ú l t az, hogy nem esett bele a 30-as évek megtorlásainak sodrába.
A Moszkva a l a t t i győzelem u t á n jelentősen megnőtt a Nyugati Front parancsnokának, Zsukovnak a népszerűsége. E z természetesen nem tetszett Sztálinnak. Berija apparátusa újra elkezdte a kompromittáló adatok gyűj
tését. Amikor 1942 tavaszán l e t a r t ó z t a t t á k Goluskevics vezérőrnagyot, a Nyugati Front hadműveleti osztályának vezetőjét, tőle re
mélték „beszerezni" ezeket az adatokat. E z azonban nem sikerült.
1943—1944 folyamán Zsukov népszerűsége tovább n ő t t , ami Sztálinnak egyáltalán nem
t e t s z e t t . Eleinte t ű r t , majd 1944 őszén elhatá
rozta, hogy megszabadul a hadvezértől.
Kinevezték frontparancsnoknak, de e g y ú t t a l keserű pirulákat is készítettek elő a számára Sztálin bizalmasának, Bulganyinnak a kör
nyezetében. Hibák és hiányosságok u t á n k u t a t t a k , amely tevékenységbe bevonták a Vezérkar tisztjeinek egy csoportját. Ezek vizsgálták á t a Zsukov által jóváhagyott két tüzérségi szabályzatot. Természetesen sem
miféle komoly hibát nem találtak, de mégis hivatalos parancsban m u t a t t a k rá, hogy ,,... ne siessen a komoly kérdések eldönté
sénél".
A háború u t á n Zsukov a németországi hadseregcsoport parancsnoka volt. Ez a l a t t a rövid idő a l a t t is minden vele kapcsolatos dolgot jelentettek Sztálinnak: hogy túlságosan bőkezűen t ü n t e t t e ki az ismert L. Ruzslanova színésznőt, hogy túlságosan „dicsekszik" a győzelmeivel, hogy a katonák egy csoportjával összeesküvést készít elő Sztálin ellen s t b . Sztálin ezek közül a feljelentések közül csak egyeseknek tulajdonított jelentőséget, pl. a
„dicsekvésnek", és mindenekelőtt az össze
esküvésről szólóknak. Zsukov szerint Sztálin nagyon el volt keseredve, mikor megtudta, hogy a magas rangú hadvezérek egy csoportja
„Zsukovistának" nevezi m a g á t .
1945 nyarán a vádak fabrikálása felgyor
sult. E z egy látszólag köznapi eseménnyel kezdődött: Sztálin a postdami konferencia idején találkozott fiával, Vaszilijjal, aki ekkor a németországi hadseregcsoportnál volt. Va- szilij elpanaszolta apjának, hogy a szovjet repülőgépek állítólag rosszak, az amerikaiak pedig az igaziak. Ez a bepanaszolas elég volt ahhoz, hogy Sztálin a Moszkvába való vissza
térése u t á n azonnal parancsot adjon a Repü
lőipari Népbiztosság vezetőinek és a Légierő parancsnokainak letartóztatására. A letartóz
t a t o t t a k között volt A. I . Sahurin népbiztos és A. A. Novikov repülő-főmarsall. Berija embe
rei mindent elkövettek, hogy Novikovból a d a t o k a t csikarjanak ki Zsukov ellen.
A Novikovból kiszedett „bizonyítékokat"
Sztálin k é t menetben használta fel. 1945 végén értekezlet volt a Kremlben, amelyen Zsukov nem volt ott, de Kuznyecov admirális tájékoz
t a t t a az o t t elhangzottakról. Sztálin a felszóla
lásában azzal vádolta, hogy magának tulaj
donítja az összes győzelmeket és csökkenti a Főhadiszállás jelentőségét. A vitában mindenki kötelességének érezte azt, hogy Zsukovot el
marasztalja, egyesek élesen és igaztalanul, mások óvatosabban, de ugyanazon szellemben.
E z volt a „zsukovi dicsőség" elutasításának ideológiai előkészítése, ezután már szervezeti kérdések következtek.
Németországban a marsall számára sok konfliktushelyzet adódott. Ezek közül a leg
veszélyesebb az volt, amikor elzavarta Berlin
ből Berija helyettesét, Abakumovot. 1946 elején Zsukov tudomására j u t o t t , hogy Aba- kumov Berlinbe érkezett és elkezdte letartóz
t a t n i a hadseregcsoport tisztjeit. Mikor Zsukov magához hívatta, nem t u d o t t elfogadható magyarázatot adni arra vonatkozóan, hogy megérkezése u t á n miért nem jelentkezett a főparancsnoknál és miért t a r t ó z t a t j a le a beosztottjait. Ezután Zsukov azt javasolta neki, hogy sürgősen térjen vissza oda, ahonnan j ö t t , és h a nem hajtja végre a parancsot,, őrizettel irányítja vissza Moszkvába. Zsukov természetesen t u d t a , hogy ez Sztálin r e t t e n e t e s dühét fogja kiváltani, de nem t u d t a m á s k é n t megvédeni a csapatait a teljes ö n k é n y t ő l . A következményre nem kellett soká v á r n i a . Március végén volt két elég kellemetlen tele
fonbeszélgetése Sztálinnal, aminek következ
tében visszatért Moszkvába és á t v e t t e a szá
razföldi csapatok főparancsnokságát.
E z a beosztás mindössze másfél hónapig t a r t o t t . Tudomására j u t o t t , hogy összehívták a katonai vezetők értekezletét, amelyen neki is részt kell vennie, de a napirendet nem közöl
ték. Ugyanaznap este a dácsájában megjelent három férfi azzal, hogy h á z k u t a t á s t kell t a r t a niuk, de házkutatási engedélyt nem t u d t a k felmutatni. Fegyverhasználat fenyegetésével kergette ki őket a házból. Ebből világossá v á l t , hogy az értekezlet személyével fog foglalkozni.
Egyes marsallok (I. Konyev, K . Rokosz- szovszkij, V. Szokolovszkij) véleménye szerint az értekezlet célja az volt, hogy a k a t o n a i vezetőket meggyőzze Zsukov összeesküvő tevékenysége felől. Berija kazamatáiban el
készítették t ö b b mint hetven l e t a r t ó z t a t o t t tiszt és tábornok „bizonyítákait", k ö z t ü k azokat is, amelyeket kínzásokkal csikartak ki A. Novikov repülő-főmarsallból. Ezek a z t bizonyították, hogy Zsukov egy összeesküvés élén áll.
Az értekezleten Sztálin kétszer szólalt fel, felszólalt Berija és Kaganovics is. Beszédeik vádoló jellegűek voltak és alapjában véve Novikov és Tyelegin vallomásaira a l a p u l t a k . E l ü t ö t t e k ezektől a katonai vezetők felszólalá
sai, akik természetesen sok kérdésben bírálták Zsukovot, de határozottan elvetették a készü
lő katonai összeesküvés gondolatát. Zsukov kijelentette, hogy nincs köze semmiféle össze
esküvéshez, és kérte Sztálint, vizsgálják k i , milyen körülmények között nyerték ezeket a vallomásokat Novikovtól és Tyelegintől. „ É n jól ismerem ezeket az embereket — m o n d t a Zsukov —, alkalmam volt e g y ü t t dolgozni velük a háború kegyetlen éveiben, és ezért mélyen meg vagyok győződve arról, h o g y valaki kényszerítette őket arra, hogy v a l ó t l a n t írjanak alá."
A „vallomásokban" voltak más v á d a k is.
Novikov szerint Zsukov Sztálint egyáltalán nem t a r t o t t a kompetensnek katonai ügyekben, és azt állította, hogy végig „civil" m a r a d t . Utalások voltak arra, hogy a látogatásoknál mindig távol m a r a d t az arcvonaltól, és ezen a z alapon céloztak gyávaságára. Éles h a n g o n lépett fel Zsukov ellen Golikov, aki azt m o n d t a , hogy nincs kitartása, durva a tisztekkel és-
tábornokokkal, visszaél hatalmával. E z t azzal bizonyította, hogy Zsukov állítólag megala
pozatlanul v á l t o t t a őt le 1943-ban a Voronye
zsi Front parancsnoki tisztéből. Sztálin i t t k ö z b e v e t e t t e :
— Zsukov az a d o t t esetben nem élt vissza a hatalommal, az én parancsomat teljesítette.
Mint Zsukov később kifejtette, Sztálin ellenvetése nem győzte meg Golikovot, végig az m a r a d t a meggyőződése, hogy Zsukov törte meg hadvezéri karrierjét.
Zsukov szerint Sztálinra a legnagyobb h a t á s t Ribalko hozzászólása t e t t e , aki nyíltan kijelen
t e t t e , régen eljött az ideje annak, hogy ne higgyenek „a börtönben erőszakkal kicsikart tanúvallomásoknak". A továbbiakban ténye
k e t sorakoztatott fel, amelyek cáfolták a Zsukov „gyávaságával" kapcsolatos váda
k a t . Elmondta, hogy sietett hozzá Zsukov segí
teni, amikor hadserege 1944 tavaszán be
kerítésbe került.
Sztálint természetesen nem elégítették ki a katonai vezetők hozzászólásai, ő Zsukov-elle- nes támadásokat v á r t , leleplezéseket, de ez nem sikerült. A „ H a t a l m a s " megpróbált egyes parancsnokok önimádatára játszani.
Konyev felszólalásánál közbeszólt:
— Tud ön arról, hogy Zsukov igyekezett kisajátítani az ön Korszuny—Sevcsenkovszk a l a t t a r a t o t t győzelmét ?
Konyev becsületére legyen mondva, mél
tóságteljesen válaszolt :
— Nem tudok, nem hallottam ilyenről...
H o g y ki mit beszélt ezzel a témával kapcsolat
b a n , azt majd a történelem eldönti.
Konyev visszaemlékezései szerint befejezé
sül ismét Sztálin beszélt, ismét élesen, de már valamelyest másképpen. Szemmel láthatóan m á r megvolt a terve, hogy az értekezlet u t á n letartóztatják Zsukovot, de megérezve a pa
rancsnokok belső, és nemcsak belső ellenállá
sát, a katonák közismert szolidaritását, elállt eredeti tervétől.
Konyevnek megérzései, úgy tűnik, helyesek v o l t a k . Sztálin ekkor valóban le akart számol
ni vele, de a katonák szolidaritása megmen
t e t t e . Hamarosan az cdesszai, majd az uráli k a t o n a i körzet parancsnoka lett. E z t az időt jogosan tartják első kegyvesztettsége idejének, a m e l y hét évig, 1953 tavaszáig t a r t o t t .
Hamarosan leváltották Kuznyecovot, a flotta főparancsnokát is, akit Vlagyivosztokba k ü l d t e k a Csendes-óceáni F l o t t a parancsnoká
nak. Sorsukban a 30-as évek eleje óta sok volt a közös, bár nézeteik sokban nem egyez
t e k .
Zsukov 1953 elején t é r t vissza Szverdlovszk- b ó l Moszkvába, hamarosan a védelmi minisz
ter helyettese lett, 1955-ben pedig miniszter, b á r kinevezésével egyes katonai vezetők nem é r t e t t e k egyet.
Zsukov, mint miniszter, energikus harcot k e z d e t t azok ellen a hiányosságok ellen, ame
l y e k szerinte megvoltak a hadseregben. El- k ezdődött az új harceszközök tanulmányozása.
Nagy hadgyakorlatokat szerveztek, átdolgoz
t á k a szabályzatokat. Intézkedések történtek a honvédő háború tapasztalatainak feldolgo
zására. Parancsára a Vezérkarhoz vezényeltek kiemelkedő parancsnokokat, törzstiszteket, ahol alkotócsoportokat hoztak létre belőlük a nagy hadműveletek és a hadművészet kérdései
nek kidolgozására. Intézkedések történtek a hadsereg szervezetének tökéletesítése, a fegye
lem megerősítése céljából. Sajnos, a gyakran szigorú intézkedések ellenére, az előrehaladás nem volt olyan gyors, mint szerette volna.
Elkeserítette az, hogy nem sikerült felszámolni a rendkívüli eseményeket. Az egyik legsúlyo
sabb 1956- október 17-én t ö r t ó n t : Aknára fu
t o t t és elsüllyedt a hadizsákmányként k a p o t t olasz eredetű sorhajó, amelyet „Novorosz- szijszk"-nak neveztek el. Több száz matróz elpusztult. A körülmények vizsgálata azt m u t a t t a , hogy nem csak az eseményért közvet
lenül felelős parancsnokokat kell felelősségre vonni, hanem a Fekete-tengeri F l o t t a és a Haditengerészeti F l o t t a főparancsnokát, Kuz
nyecovot is. Ez utóbbit leváltották és lefokoz
t á k , az akkor időknek megfelelően elég különös módon.
1957-ben elég különös módon leváltották Zsukovot is, amikor külföldi küldetésben volt.
Az ezzel egyidejűleg a kijevi katonai körzet
ben zajló hadgyakorlaton Hruscsov meghall
g a t t a egyes katonai vezetők véleményét, má
soknak maga sugallta, hogy Zsukov az állam szempontjából veszélyes ember. Később maga sem t a g a d t a , hogy hibákat követett el, amikor nem értékelte helyesen a hadsereg pártszerve
zeteinek szerepét, amikor túlzásokat követett el fegyelmi kérdésekben, de bántották a sze
mélyével kapcsolatos tendenciózus rágalma
zások, egyes mondatainak félremagyarázása.
Pl. a Molotov—Malenkov csoport ellen foly
t a t o t t harc idején a vita hevében mondta a következő szerencsétlen m o n d a t o t : „ H a to
vábbra is harcolni fognak a pártvonal ellen, akkor én kénytelen leszek a hadsereghez és a néphez fordulni." E z t értelmezte Hruscsov a későbbiekben ,,bonapartizmus"-ként. Termé
szetesen Zsukov semmiféle veszélyt nem jelen
t e t t az államra, de népszerűsége zavarta Hrus
csovot és környezetének egyes tagjait.
A hadsereg és a flotta politikai főcsoport
főnöke az a Golikov lett, akinek a Zsukov elleni gyűlöletéről fentebb m á r volt szó. ő kap
t a azt a megbízatást, hogy figyelje a kegy
vesztett marsallt. A 60-as évek elején helyére A. Jepisev került, aki sok éven át folytatta Zsukov „megfigyelését". Hruscsov leváltása u t á n sok intézkedését felszámolták, ezt azon
ban nem. Ennek most elsősorban L. Brezs- nyev, M. Szuszlov, A. Grecsko és mások félté
kenysége volt az akadálya.
Időről időre felemlegették a „bonapartiz- m u s t " , hogy az újságírókat, történészeket távol t a r t s á k a marsalltól. Természetesen felmerül a kérdés, hogy maga Jepisev hitt-e ebben a vádban. A szerző erre 1967 nyarán
— 462 —
közvetlen választ k a p o t t . V. Kulissal, a tör
ténelemtudományok doktorával Jepisevnél volt, ahol szóba került az igazság kérdése a történelemtudományban. Jepisev akkor minden gátlás nélkül kifejtette a krédóját:
kinek kell a maguk igazsága, ha az zavar bennünket élni? Ez sajnos elég sokak nézete volt.
Később a légkör valamelyest enyhült, előadásokat t a r t o t t i t t - o t t . Sok más terület mellett a Főhadiszállás tevékenységében is
rengeteg a „fehér folt". Az o t t elhangzott jelentések, javaslatok, megbeszélések igen jelentős részéről semmiféle írásos nyom nem m a r a d t fenn, o t t jegyzőkönyvek sem készül
tek. Zsukov a történészeknek még rengeteg dolgot el t u d o t t volna mondani, de az ismert álláspontok és körülmények m i a t t erre nem került sor. Ezek örökre elvesztek a történelem számára.
Lengyel István
