K E R E S Z T U R Y D E Z S Ő
Jelek
Kipp, kopp
hangzik váratlan itt, ott.
Padló, csont ropog csupán, árny suhan szobám, falán, szél neszez, madár rebben fák, bokrok közt a kertben?
Kipp, kopp:
a derekamban ripp, ropp;
meleg frontot hideg után jelez sajgó térdem, bokám:
szaggató, sajgó Ízülettel ver az éjjel, riaszt a reggel.
Kipp, kopp,
épp csak hogy rám suhintott egy szótlan szóló szárny, épp hogy suttogja: Várj
s megtudod, ki szól e jelekkel. — Képzeltem csak s már elfeledtem?
Kipp, kopp
nyög testem, ez avitt tok, hasadva nyí, tört ablakán beszól egy árny, egy halovány Készülj, hogy ama percben mosolyogj rendületlen.
Véred forró, de már csak parázstűz a varázslat.
Űtra készen
Kertészkedem, biztosan sose tudva, hogy mi lesz kertészkedésem nyomán;
virággá nemesül-e a csalán,
vagy mohón elönti kertem a dudva?
Egyszer nem öntöztem, már lekonyult a szomjas növényzet, csak eső után
üdült föl s kezdett nőni igazán:
titkát eső, föld el alig árulja.
A láng ősz rubin alkonyában járok, a vad pompában magam is kigyúlva, mint amaz egykori Három Királyok, kik elindultak hosszú, messzi útra, csillag után s nem tudta egyikük se, kárhozat várja vagy a lélek üdve.
Két arcképvázlat
í .
K. I.-t féltettem: elsodorta sorsa;
a sírkövére ezt írhatta volna:
Kötekedett, játszott velem a szívét nyújtó förtelem, hogy mért: értelmét nem lelem.
De minek is ott értelmet keresni, hol értelmes csak ami van.
Mivel értelmet úgyse kínált senki, a kalandnak adtam magam.
2.
N. L. némán lett nemzeti halott;
síremlékírást így fogalmazott:
Egyebet nem akartam,
csak igazságot az eszmezavarban;
tudtam, nem szépségem, de igazam van.
Mikor azt hittem, meg is írhatom az igazságot szabadon:
megsúgták mi kell. így hát végül a hallgatást választám menedékül.
