• Nem Talált Eredményt

Külföldi folyóiratszemle

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Külföldi folyóiratszemle"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

"STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

megadott konstans. Szerző utal arra is, hogy egy-egy új közlekedési eszköznek a forgalomba bekapcsolása nem függhet kizárólag a költségektől és az általa biz—

tosítható haszon mértékétől. A közleke—

dési rendszer kiépítésében ez az egyolda—

lúság hátrányokkal járhat és generáció—

kon keresztül éreztetheti hatását. Főleg a gazdaságilag elmaradott országok nem építhetik ki közlekedési rendszerüket ki—

zárólag a fennforgó piaci viszonyokra támaszkodva. Ez ugyanis előbb—utóbb gazdasági fejlődésük akadályává válik.

Történeti példákon *mutatja be szerző az egyes közlekedési ágaknak, valamint a közlekedés egész rendszerének a nép- gazdaság fejlődésére gyakorolt hatását. A legszembetűnőbbek a vasútvonalak ki- építésének következményei. Ez ugyanis kiterjesztette azokat a területi határokat, amelyeken belül az egyes területek ter- mékeiket értékesíthették. Ezenkivül lehe—

tővé tette területileg távoli eredetű nyers- anyagok felhasználását, amivel iparágak egész sorának kialakulását és fejlődését segítette elő. Emellett némely iparág hanyatlását éppen a vasúti közlekedés idézte elő (például egyes területek kézmű- ipara). A vasúti közlekedés és a gazda—

sági fejlődés kapcsolatára utal az is, hogy Angliában például jó vasúti össze- köttetéssel rendelkező helységek gazda- sági beruházásai exponenciális függ—

vénnyel írhatók le. Ezzel szemben olyan területeken, ahol kedvezőtlen a vasúti vonalvezetés, a beruházási tevékenység kifejezetten hanyatlást mutat.

, _,,.1.051

Megállapíthatók azok a befolyások is,

amelyeket a közlekedési rendszer egyes országok iparosodására gyakorolt. Sok esetben ezt előidézte vagy meggyorsí—

totta. ' *

A közlekedési rendszer hatásának tu—

lajdonítható, hogy egyes országok gazda,- sági struktúrája megváltozott. így vált lehetővé, hogy kialakuljanak olyan orszá—

gok, amelyeknek gazdasága monokultu—

rális jellegú. Ezekben az országokban csak azokkal a termelési ,ágakkal fog—

lalkoznak, amelyeknek helyi adottságai különösen kedvezők.

Figyelemre méltók azok a hatások is, amelyeket a közlekedési rendszer fejlő- dése a pénzforgalomra gyakorolt. Szerző szerint a vasútépítéshez szükséges nagy- arányú beruházások nagymértékben elő—

segítették a hitelrendszer előtérbenyomu;

lását a gazdasági életben.

Nem hanyagolható el az a hatás sem, amit a közlekedési rendszer a lakosság jövedelmi viszonyaira gyakorol. Szerző az államok hosszú sorának (Egyesült Alla?

mok, Kanada, Svájc, Belgium stb.) jöve—

delmi viszonyai közötti differenciákat mutatja be és hangsúlyozza, hogy ezek 'a' különbségek nem választhatók el az érin:

tett államok közlekedési rendszerének fejlettségétől. A vasútvonalak, csatorna- hálózatok, légi vonalak kiépítettsége hoz- zájárul a lakosság jólétéhez.

(Ism.: Csikós Mihály)

KÚLFÖLDI FÓLYÓI RATSZEMLE

Bec'nmu _

BW

A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Hivatal folyóirata

1965. ÉVI 45 SZÁM

A kolhoz— és szovhoztermelés fellendítése a

kommunista épités fontos feladata.

A szovjet statisztikusok lelkesítője és taní—

tója. (V. I. Leninre vonatkozó visszaemléke-

zésekből.) _

Parhomenko, A.: V. I. Lenin ,,Új gazdasági mozgalmak a paraszti életben" c. művéről.

Drogicsinszkij, N.: Eléri-e célját a megmun—

kálás normatív költségeinek mutatója?

'*Bauman, [..—Tolkuskin, V.: Az állami kis—

kereskedelmi árak területi különbségeinek

számbavétele. '

[Válasz az olvasók mezőgazdasági statisztikai tárgyú kérdéseire. ,

Oserova, Sz.: A jelenségek közötti kölcsönös összefüggések vizsgálatának korrelációs mód-

szere.

.

Cservanev, D.: Támogassuk a krasznodáriak és kosztromaiak kezdeményezését.

'Partigul, sz.: A lenini statisztikai hagyatékot népszerűsítő új munkák.

Gorjuhov, M,-—-Szorokin, E.: Az ipari ter—

melési tartalékok statisztikai kutatási mód- szerei tárgyában tartott főiskolai tudományos

műszaki konferencia. '

1965. ÉVI 5. SZÁM

Gurevics, Sz.: Tények és adatok a szovjet gazdaságról a Nagy Honvédó Háború évei-—

ben. -

Hlebnikov, V.: A mezőgazdasági termelés rentabilitásának elemzése.

Zajceva, A.: A kereskedelmi hálózat áru—

készletei _; a kereslet és kínálat viszonyá—

nak fontos mutatója. _

Bojarszkij, A.: A szocialista újratermeléa

elemzésének egyes kérdései. ' _ ,-.

Krutíkov, F..- A kereslet-elaszticitás együtt—

hatójának számítási módszerei Lengyel-_.

országban és Csehszlovákiában. ,

(2)

1052 STATI5ÉTIKA1 iRODALMI FYGYELÓ

Zercer, E.: A berendezés felszerelésére kész üzemi területek számbavétele.

Egerke, Ju..- Snámviteu és beszámolási

ártatlanul együttműködési tanács.

Felobok, V.: Hogyan ellenőrzöm a beszá—

molási adatok megbízhatóságát.

Konovazov, A.: Szoros kapcsolat a meg-

figyelt családokkal.

Atahov, B.: Agazati kapcsolati, terv szük—

ségem a számvitel komplex "gépesítéséh'ez.

1985. ÉV! 6. SZÁM

mama, A.: A gépek és berenáezések össze-

sítő beszámolási mérlege.

Éjzrikef'r, M.-—Petuhova, L.: A szovhdz'ok

szakositásának statisztikai vlzsgálata.

Koborov, N.—Rabinoo€cs, P.: Statisztikai

módszerek a termelés szolgálatában.

lszupw, A.: A második néwedési világ-

lmnterencia. ,

Bagrij, P.: A szocialista országok bekap-

csolása az ipari termelés világmc'lexébe.

Mahov. G.: Előkészület a vetésterületeh: szám—

bavételének ellenőrzésére. ,

ngmáova, o.: A munkásléts'zám összeírása szamnak szerint.

Gorbatov, N.: A munka minőségének tár-

sadalmi ellenőrzése.

Popovn, L.: Értékes kezdeményezés (háztar—

tásstatisztlkal adatok központosxmtu feldolgo—

zása). _

Abtmma, A.: A munkaügyi mutatók elem-

nm elektronikus izámítógépek sagítsíégévél.

mmm, Jn.: A kolhozsxámvlgel egyes kér—

dései a termelési költségek kalkulációjával

összefüggésben. _

Jankwsxmm, M.: Meg kell javítani a dol- gozók munkakör szerint! számbavételét.

Gear evszam, L—sztcpanova; z.: sza osi—

tani ítél az euátószervezeték beszámmóje éh—

cégét.

lta-tixüuhe pun-ü

A Német Demokratikus Köztársaság Allami Központi Statisztikai Hivatalának

folyóirata

1965. ÉVI 5. SZÁM

Leske, G.—Nieradt, B.: Kifejezőbb-e a nyu—

gatnémet létfenntartási árindex számításának hármamk megváltoztatása után?

_Noack. D.-——Stang'e, G.: Hogyan tuda az állami statisztika a helyi tanácsok tu omá-

nygs vezetését támogatni?

_Hacke, $.—Zieger, A..- A beruházási tervek gazdasá? hatékonyságának statisztikai ellen—

őrzése s elszámolása. _

Schmidt, W.: A nemzeti jövedelem vizs—

gálata a gazdasági ágazatok bevételi-kiadási mérlegeiben.

Hieke, H,——Sturzebecker, K.: A matrix-szá—

mítás bevezetése egy max-vállalat tényleges költségeinek számításánál.

Müller, O.: Új elszámolási eljárás és ész-—

szerü munkamódszerek.

Geissler. G.—Rauchhaus, H.:

aeces" és a kettős könyvelés,

Önstmann, J.: Az elszámolás, az elemzés és

a tervezés egységes komplex gazdasági számí- lassa történő öászedolgozás'ának módszertani

kérdései. __ _

Rem, P.: A %azdásági emelő működését a minőségi koeü'ic' ensben kifejezésre kell jut—

tetni.

"Random—

Karen, R.: Az ipari lyummymem w- lalaton felüli terveinek befolyásoló van, _i.

Sümeg, J.: Az adatgyűjtéz és kido," ( gmmósége a tudományos—műgzaki inform 6 és dokumentáeió területén.

1965. ÉVI e. szAM

anaemia, H—D.: A tudománya—műszak; m—

lesztési célok analitikus előgéázném,

Telen, J.: A költségszámltás ismét a'. (Sz megillető helyre kerül. _ _

Az egységen Számvlmll Éli mamam W—

sser bevezetésének előkésziml

Kelta, II.—Krüger. má.—Kutlmann, Wa K;-

séi'let az árutermeléli és értékeáítéá mm—

ukat felvételem. ,

Schneider, Th.: Az átlagoé és mum Szégy—

ságel; ludexeivei történő zaklat—állá elemzés mnásználatlfan lehetőségei. _ _ ,

Mola, till—Matiz; K—Pn' _A_ munkaterüle—

lékenyságet befolyásoló legmhwaabh Hmmm;

elemzese maximálta-statualni, , magamé, Kaspar, .: A modszertam bezalyások mm;;

a te?:"xxelés alakulúkárrak mutátöjáfá. _ Wanna H.: Egységek beruházási elszam—

lások a nemazdaaá nam

Kurth, R.: Optimus kritériumok az üze- m$ éfélem már! lynkkánya'sme'zm tem

;; n'l.

windomos'ci ,

SIAWSWUNE

A Lengyel Statisztika vaam folyón—utá 1965. ÉV! e. SZÁM

Paáowicz, a: A Lengyel Közponkí Statisz—

tikai Hivatal húsz éve.

szulc, B.: Az lndexeken alapuló többszituá—

ciós nem időbeli összehasonlítások problémái.

zcgltcki, J.: Lengyel Központi Statisz-

tikai Hivatal lev ltári anyaga.

A Központi Statisztikai Hivatal 20 évének krónikája, 1945—1965.

Az ágazatközi folyamatok statisztikája fejlö—

désének problémái mint a Kamara! Statisz- tikai Hivatal vitáinak témája.

'statisllka

okonomlako-smhüekf (nem

A Csehszlovák szocialista mumust;

Központi Allami mmal—zési és Statisztikai Hivatalának folyóirata

1965. ÉVI 5. SZÁM

Cynelsky, [..—_Kruzflk L.: Megjegyzések a

nemzeti jövedmem fáhasználási telelémekí nemzetközi Gászehasumitásával ka'cmlátbán,

Mádl, eü.—Beren, V.: Az ég temat mü—

szaki fejlődésének irányítása. '

Novák, I.: Az lndéxszámok áliálárlon! élmé—

letének egyik következetlensége.

(3)

STATI$ZTiKAI IRODALMI FIGYRLO

Tikal, S.: Az Európai Szabadkereskedelml

Társulás -— a kapitalista Európa másik integ—

rációs társulása.

Slozil, J.: üzemek gazdasági tevékenységé-

nek összehasonlításánál felhasználható statisz- tikai adatok.

1965. ÉVI 6. SZÁM

Vintrová, R.: Statisztika és az új irányítási rendszer.

Kuat, J.——Slcalína, P.: A csehszlovák ipar fejlődésének néhány problémája 1964-ben.

soucelc, Zd.— cm;—til, A.; A természetes mér- tékegységben kifejezett 1962. évi statisztikai

termékmérleg összeállításának módszem.

Erledlaender, J.: Szezonális indexek. számi—

tásának módszerei és alkalmazása a terve- zésre és eldveielzésze.

Zemang K.: A fejlett tőkéSOI'aZáE-ek ipari

termelésének hosszú távú strukturális tvendjei.

:

mun

[fex/ism

de H ! v

alisiioc:

A Román Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működé

Központi Statisztikal Hivatal folyóirata

1985. ÉVI 4. SZÁM

Ceciu, 1. V.: A szállítás a Román Népköz-

társaságban. (I.)

Copa .—Pato13ievtci. D.: A takarékos—

sáá :. %m _ ss _ a,, a löveaelemhez viszpnyítka.

art . S.—- utam Sea—Condmtenco, 'v..—

Gaz es —mat$mstikai madam alk ása a

mez gaz asági kultúrák btigáclouk ti elosz- tására és specializálására.

Marcu, C.: A növénytermesztés összehason- litása egy mutató segitségével — a megmun—

kált gel—üzleti relatív növelwúéw—

Negulescu, C.: A termelőberendezések mű—

szakegyüttmtója a termelőberendezéaek hasz—

nálatának fontos elemző mutatója.

Saganau, R.: A munkaerő összetételének vál—

tozásai Dobrudzsa—iban.

Negura, I.: A külkereskedelmi statisztikai adatok feldolgozása és elemzése. (I.)

Constantin, C.: A közétkeztetés bruttó és

nettó hozama.

Demetreseg, /M. C.: A fogyasztási kereslet

vizsgálata. _

1965. Évi 5. SZÁM

Barat, E.—-Tövissl, L.: A gépállomások ál—

tal VÓEEÉM munkál! önköltsége, és a; munkák

technikai—gazdasági ismérvei közötti korreláció

elemzése. '

Dumitreseu, I.: Az ipari termelés műszaki

fejlődésének gazdasági hatékonysága.

MMam Lv—Guaescú. L.-——S'carlat, R.: Afel—

halmozási alap meghatámzáss a mzögazda—

sági eanmewszövetkezetekbea. *

Ceciu, I. V.: A szállítás a Román Népköz-

táarsaeágban. m.)

Dinculescu, st.: A főbb gazdasági ágak he—

lyének meghatámzása a népgazdaságban.

sem Gimn—Mumu, ez.: Matematikai med- smek alkalmazása a— szállítás optimális towá—

nek kidolgozásánál.

* I.: A külkeneskeeelmi statisztikai adatok feldolgozása és elemzése. '

1053

1965. év; a. SZÁM

A jólétért folytatott harc nagyszerű onk—

gramja.

Falcan, s.: Tipikus csoportosítások és el—

oszlások a területi statisztikában.

Papovici, E.: A beruházások gazdasági ha—

tékonyságának meghatámzása.

Gutescu, L.: A, mezőgazdaság műszaki te:!—

lődésének statisztikai kifejezése.

Marinescu, Gh.— Alexandrescu, I.-——-Nico- lescu, I.: Mezőgazdasági, szakértő káderek mérlege.

Nitescu, A.: A népesség kor szerinti struk—

túrájának befolyása a, szüleaésekre.

Retegan, G.: Az 1831—1852-ben végrehajtott összeírások és a vele kapcsolatban felmerülő kérdések.

Vraclu, G.—Leonte, A.:

kal való számítás.

Cristea, s.: A mezőgazdasági statisztika nem—

zetközi összehasonlításának problémái.

Dumitrescu, V. V.; Ipari egység keretein belül egyes közlekedési tevékenységek elha-

tárolása.

Dumitru, V.—TÖUÁ881, L.: Kovreláeiós méd-"

szer a lakosság számára végzett szolgáltatá—

sok fejlődési normájának megállapítására.

Véletlen számok—

SIANOVNISIVO

A Jugoszláv Társadalomtudományl Intézet

Demográfiai Kutató Közmmiának folyóirata 1964. ÉVI 4. SZÁM

Semic, M.: A házasságok és a válások ala-—

kulásának jellemzőt.

Stojkov, N.: Tbc okozta gyermekhalandóság, 1951—1961.

Brseoben elhaltak vezetéknevemek mobili-

tása, 1773—1956.

Miklc, F.: Oktatás Br ecben.

Ginic, l,: Jugoszlávia llandó Városi Konfe-

renciájának is. ülésszaka.

Demográfiai sympesma Zakomban, 1984.

019wa 10—13.

Bevezetés a. Demográfiúba. Szerk. Szabadi:

Egam cxőnyvismrwtés.)

P R 2 E 9141) STATYSTYCZNY

! A Lengyel Közgazdasági Társaság

§ Statisztikai Szakosztályának folyóirata 1985. ÉVI 2. SZÁM

Lesz,— M.: Ökonometvia és a tervezési gya—-

korlat.

Hel'lwbg, Z.: Illeszkedési tesz—tek kis minták,

számára, 4 _

Klapka/maki, El.—CMGWJG, Z.: Kia mame—

zott gazdasági ! rendszer meghat írmmmu

prohiártiája— (

Nykows'ki, l.: A krigérium—güggvgény van?!

zásai parametrikus "duális lineáris programo—

zásnál. "

(4)

1054

Bazanska, T.——Kolupa, M.: Az általánosított

Leontief—matrix inverzének néhány tulajdon—

sága. , ' _ ,

szulo, B.: Az indexelmélet fő problémája.

fKor—dos, J.: A tartós fogyasztási cikkek ko—

rának megoszlása. '

Andrejszyn, S.: A problémák egy osztályá- nak felbontása a lineáris programozásban.

Grabowski, W.: A szállítási probléma né—

hány sajátossága költségkritérium esetén.

POPULATION

A, Francia Demográfiai Intézet folyóirata

1965. ÉVI 2. SZÁM

Girard; A.: Guy Pour-cher.

Guy Pourcher munkái.

Sauvu, A.-—Girard, A.: A különböző társa- delmi osztályok és az oktatás.

Verriére, J.: Az ír kivándorlások legújabb alakulása.—

Dibra, J.—Valco, P.: Albánia népessége az 1955—1960. évi összeírások szerint.

Valmary, P.: Parasztcsaládok a XVIII. szá- zadban Bas—Guercyben.

Sauvy A.—Hecht, J.: A francia mezőgazda—

sági népesség a XVIII. században és 'Turbilly márki tapasztalatai.

Tanulmány :; foglalkozási multiplikátor mé-

réséről '

STATlSTlSK

* TIDSKRIFT

Avaédz Központi Statisztikai Hivatal folyóirata

l965. ÉVI 2. SZÁM

Fürst, G.: Az országos statisztikai program

koordinálásának 'biztositásával kapcsolatban

felmerülő problémák és megoldásuk módszere.

lFastbom, , L.—Garas, P.: Tapasztalatok a termelők információim alapuló épitési-szere—

lési statisztikával kapcsolatban.

Eklund, G.: Változó számok a munkaerő—

előrejelzésben.

A. Központi Statisztikai Hivatal krónikája az 1964. évre,

Az Európai statisztikusok Konferenciájának plenáris ülések

Pertw, L.: *A statisztikai bizottság javaslata a mezőgazdaság, halászat stb. országos sta- tisztikájának jövőbeni szervezetére.

1965. ÉVI 3. SZÁM

Malüsev, I.: A statisztikai munka koordi—

nálása a Szovjetunióban.

Hedler, K.—O.: A polgári védelem muta-

tója. ,

Bjerke, K.: Trendszámitás és szezonális ki-

igazítás. , ,

Erlander, s..- Forgalomkutatás az Egyesült Allamokban.

Taeuber, C.—Thomas, D. s.: Svéd népese-

dési statisztika —4 néhány megjegyzés. ,

Herner, E.: A munkaerőpiac statisztikájá—

nak fejlödése.

STATISZTIKAI IRODALMI' FIGYELÖ

JOURNAI. or nm

ROYAL STATISTICAL SOCIETY

Az Angol Királyi Statisztikái Társaság

!olyóirata (A széria) '

1965. ÉVI 1. SZÁM

Chambers, s. P.: Statisztika és intellektuális

integritás. , _ _

Berrington, H. B.: Az 1964, évi választások.

Beesley, M. lat—Foster, C. D.: A Victoria

Line: társadalmi haszon és pénzügyek.

Gini, c..- Az olasz statisztika jellegzetességei.

Dalenius,*'l'.: A modusz —- egy elhanyagolt

statisZtikai paraméter. —

Kemsley, W. F. F.: A fogyasztási kiadások—

kal kapcsolatos felvételek kikérdezőinek vál- tozatossága.

; x

, ,

STATISTISC'HB , NACHRICHTEN

Az Osztrák Központi Statisztikai Hivatal folyóirata

1965. ÉVI 5. SZÁM

Gyorsjelentés a gazdasági helyzetről.

Válások, 1964. _ ' -

FOgyasztási felvétel, 1964. A felvétel , mód-

szere és végrehajtásai; előzeteseredmények."

Tejtermelés és —felhasználás, 1964;

*A külkereskedelem 1965 márciusában és az

első negyedévben.

_1965. ÉVI e. SZÁM Nemzetközi áruforgalom 1965.

dében.

Martinek, E.: orvosok Ausztriában.

Halálozások. 1964. , '

első negye—

STATISTICA

Mumu nem mum-mlm munkatar—

A bolognai, páduai és palermói egyetem

folyóirata

1965. ÉVI JANUÁR—MÁRCIUS

Fortunatt, P.: Megemlékezés Corrado Gini-

ről és Alfredo De Polzerról.

Barberi, B.: Az ágazati kapcsolatok mérlege aggregátjainak elemzési sémája.

Barbensí, G.: A logisztikus görbe alkalma——

zása. -

Lenzl, R.: A' népesség struktúrája ésgdina—Hí mikájua két demográfiailag tipikus területen (Liguria—Calabria) a községek lakosságának

növekedése szerin . ' _ — , ,

Gucconi, O.: A koncentrációs Rpfilggvény

mintaszerű megoszlásáról.

(5)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

1055

JOURNAI.

D! M

SMIETB DEGTATISTIOUB DE PARIS

A Párizsi Statisztikai Társaság folyóirata

1965. ÉVI 4—5—6. SZÁM

Penglaou, Ch.: A vállalatok pénzügyi része- sedése a Közös Piac keretében és a Kennedy—

forduló előtt.

Vendryés, P.: Véletlen és szükségszerűség a gondolati tagolásoknál.

(Arhipov) Arkmpoff, O.: meggondolások a Fisher—féle egyenlettel kapcsolatban. Mada—

gaszkári és külföldi példák.

Metz, A.: Néhány eloszlás jellege az ipari

gyártásban.

WIRTSCHAFT UND

STATISTIK

A Német Szövetségi Köztársaság

Statisztikai Hivatalának folyóirata

1965. ÉVI 5. SZÁM

Meier, G.: A termelési eredmények mutatói

foglalkoztatottak, a foglalkoztatottak munka- órái, munkások és munkaórák szerint az ipar—

ban 1958. évi bázison.

Hansen, A.: Jövedelemadó alá eső jövedel—

mek és megadóztatásuk. Az 1961. évi jövede—

lemadó—statisztika eredményei.

Brandner, H.: Új bázison számitott mező-—

gazdasági árindexek.

Decken, W.: A munkások bruttó óránkénti

keresete szakképzettségi csoportok, munka—

bérformák és üzemnagyság szerint.

A népesség vallási hovatartozás szerinti megoszlása nemenként és korcsoportonként.

A kereső népesség tényleges és várható alakulása 1950—1970 között és összetevői.

Tulajdonviszonyok a kertészetben.

A lakásépítkezések támogatása 1964-ben.

A nyugatnémet külkereskedelem irányai.

1964.

Közúti közlekedési balesetek az 1964. évben.

A bejelentett csődök és egyezségi eljárások pénzügyi eredményei, 1963.

Szociális segélyben részesülők, 1963.

Közületi adósságok, 1964. december 31.

Négyszemelyes munkavállalói háztartás be—

vételi és fogyasztási kiadásai 1964-ben a csa—

ládfó közepes jövedelme esetén.

1965. ÉVI 6. SZÁM

Kuplca, G.: Az 1963. évi ipari összeírás mód- szere és első eredményei.

Kick, O.: Az iparvállalatok éves felvétele.

Schmidt, K.: Kézműipari üzemek, foglalkoz—

tatottak és teljes forgalom. Az 1963. évi kéz—

műipari összeírás első eredményei.

Haláiesetek, halálokok nemek és korcsopor—

tok szerint, 1963.

Főiskolai végzettséggel rendelkező szemé—

lyek. Az 1961. évi nép- és foglalkozásszámlálás 10 százalékos feldolgozásának eredményei.

A Szövetségi Köztársaság, a tartományok és községek alkalmazottai 1964. október 2-án.

A borállomány 1964. december 31-én.

Lakásállomány és lakással való ellátottság 1964 végén.

Vigalmi adóból származó bevétel.

A munkaadók ráfordításai munkabérre és bérmellékköltségekre, 1963.

Az alkalmazottak keresete 1962 októberében bruttó havi kereset szerinti csoportosításban.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának

A Csehszlovák szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának

A Német Demokratikus Köztársaság Allami Központi Statisztikai

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának

A Német Demokratikus Köztársaság Allami Központi Statisztikai

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának folyóirata.