32 tiszatáj „

Ismét hátrébb húzódtam, a tükör túloldalán olyan volt, mintha egye- nesen felém tartanának, mintha nekem akarnának megnyerőek lenni. Az öcsém ön- elégült fejjel újra

Egyre kisebb testek odalent, egyre erősebb hangok felülről.. Tudtad, hogy – egy ponton túl – nem fogsz

Különben is ő mindig az utolsó verset/versét írta, a halálra való lehetetlen felkészülés útján: „legyen ez az utolsó versem / és minden következő / újra csak az

A tavalyi közös születésnapi sze- ánszunkon sem éreztem azt, hogy két vénember motyog a szép moderátor, Major Eszter író-üvegművész és szerkesztő két oldalán a

kínzó szomjúságomban nem hallottam a bíró vízzé vált szavait mohón ittam be

De télen meg tanfolyamokra jártunk, vitorlázó tanfolyam, és akkor összehaverkodtam azzal az orvossal és mentem vele repülni, érted, a miskol- ci reptérre, volt neki egy

Időbe fagyva, zárványok, szelíd közönnyel járják változtathatatlan történetük kanyargós útjait, hiába vezet minden ugyanarra, birkamód ismételnek száz hibát, mint aki

(A NŐ jár- kál tovább.) Nyugodj meg, majd kitalálunk valamit, tudod. Nem változott semmi. Majd lesz valahogy. Nem néz rá, úgy mondja.) Azért nő maradtál. Kezében