Teljes szövegt
Rítusos hallgatás, csak káosz belül, ahol a kor redői
árnyékot vetnek, míg kitörli az elidegenített város
rémképét s — hangjait szívéből — hajszolt pályán keringő emlék sújtja a nyúlt koponya mentét, gúnyosan burkolódó hét kör:
az idő csillapíthatatlan formakeresése a térben.
„Amit adtam, s amit kaphattam volna, s amire már örökre
csak érvem van, nincsen esélyem" — Egy arc, akár a semmi tükre.
S Z É C S I A N D R Á S : S Z I L Á G Y I D O M O K O S
9
KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK
Hóra ébred az ember, hóra a költő: rím-ember, tavaly is így volt: remember, ládd, a világ: kör, embör, a jövő is emlék,
Mohó szájad tátog csak egyre, mintha végbúcsuja előtt a csalafinta. életből még egy utolsót nyalintna – de pálcájával üstökön
Az éjszaka beomlott szájpadlásán menekültek és hullócsillagok, a félelem szorító fogsorán túl csak egy kiáltás hátországa villog, s a hallgatás tarkón harapva hordoz,
folytassam, ő nincs, ők nincsenek, én nem vagyok, s vagyok, ez mind szó, az idő leállt, az idő fenyők gyertyáival fehéres-zöldes, ha úgy tetszik, vagy semmi hasonlat,
Talán öngyilkos lett az idő, mert felismerte, hogy a pillanat is, mely éppen következik:?. elmúlt máris, már múlt, már emlék, már kilökte a világból a „helye", ahol a
Csak néhány napja még s a hang mintha erdők mélyéről hegy mögöttről csukott ajtókon túlról sokadik.. szobából haldokló gyerek szájából álomból fölébredés után magamból
De dolgozni csak úgy tudtam, ha elfelejtettem, még véletlenül sem volt szabad arra gondolnom, foglalkozásom: író, mert akkor jöttek a képek, a tottyant nadrágú, veres
Ám idő múltával sorra-rendre kiderült, hogy makacsságuk nem volt hiábavaló, mert aminek megőrzésére vállalkoztak, mind több- embernek lett kedves.. Emlék, amin nemcsak
