• Nem Talált Eredményt

Donáth Péter

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Donáth Péter"

Copied!
16
0
0

Teljes szövegt

(1)

Donáth Péter

képzőművész

(2)

Donát Péter képzőművész

1938. Budapest – 1996. Budapest

(3)

1966/67 – 1966., fa, vegyes technika, 40x60 cm

Donáth Péter képzőművész

(1938. Budapest – 1996. Budapest)

P

ályáját autodidaktaként kezdi, önképzőkörökben tanul. 1966-tól a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál dekoratőr, könyvborítókat és lemezborítókat is tervez. 1966-ban nevét Donáthra magyarosítja. 1968-ban Bálint Istvánnal közösen színdarabot írnak Náthán és Tibold címmel, melyet 1969 tavaszán az Egyetemi Színpadon mutatnak be. 1969 októberétől az Egyetemi Színpadról kiváló Halász Péter társulatának tervez díszleteket és jelmezeket, alkalmanként előadásaikban is játszik. 1970-ben tanulmányutat tesz Olaszországban. 1970-1973 között Attila úti lakásában ad helyet a Vasárnapi Kör mintájára megalakult ún. keddi társadalomtudományi házi szemináriumoknak.

1973-tól hosszú időre felhagy képzőművészeti tevékenységével, és főként filmezéssel foglalkozik. 1973-ban Dobos Gá- borral közösen készíti el Sokk-stressz című kisfilmjét, amely a Budapesti Amatőrfilm Szemle különdíját kapta. 1977-ben Ascher Tamás hívja meg a kaposvári Csiky Gergely Színházba, ahol 1986-ig dolgozik díszlettervezőként. 1991-ben jelenik meg az Új Művészetben a Kondor Béláról 1979-ben írt, valamint Vajda Lajos: Kollázs zsidó tojás motívummal (1937) című művéről készült tanulmánya.

Az 50-es évek végétől a 60-as évek végéig sajátos technikájú grafikákkal kísérletezett. Az évtized végétől tér át a gitt és gipszmassza alapba ágyazott különféle tárgytöredékekből felépülő, erőteljes plasztikai dimenzióval rendelkező, osztott terű képreliefekre. A 60-as évek végén készült vörös-sorozata talán az egyetlen, amely politikai témákat érintett (a 68-as csehszlovákiai események kapcsán született művei: J. P. [Jan Palach] emlékezetére (1969), vagy társadalmi jelenségekre reflektált (Központi Bizottság, 1968-1969). Innen indult monokróm korszaka, amely a 70-es évek első felében a kék, szür- ke, majd a sárga sorozatban teljesedett ki. E műveken a színek dominanciája következtében háttérbe szorult az applikációs technika, jellemzőbbé váltak a plasztikailag homogénebb felületek. Egyes munkákon a színek önértéke, jelentéstartama vált fontossá, másokon pedig a szín és az általa lefedett forma együttes hatása érvényesült. A 70-es évek elején koncep- tuális munkákat is készített (Válasz és dokumentáció Beke László Elképzelés című felhívására, 1971). Hosszú szünet után, az 1991-ben készült ITIA-sorozat darabjaiban folytatta és teljesítette ki a már megkezdett, de a korábban kiaknázatlanul maradt problémákat. A mű meghatározó elemén, a képkereten belül irányítja az általa kikísérletezett gitt és gipsz keve- rékéből álló massza mozgását. Allegorikus értelemben „önarcképeknek” is nevezhetjük e műveit, melyeken a képlékeny anyagban örvénylő kaotikus erők kimeríthetetlen formavilágának a kerettel szab határt.

Székesfehérvári Szent István Király Múzeum gondozásában 1998-ban munkásságáról a könyv jelent meg magyar és an- gol nyelven.

Sasvári Edit Díjak

1973. Budapesti Amatőrfilm Szemle különdíj

(4)

14/67 – 1967., fa, vegyes technika, 72x100 cm

(5)

Uránia – 1967., farost, vegyes technika, 62x82 cm

(6)

Széthullás – 1967., farost, vegyes technika, 85x124 cm

(7)

Bukott angyal – 1968., fa, vegyes technika, 77,5x65,5 cm

(8)

Szürke kép – 1969., fa, vegyes technika, 125x95 cm

(9)

Női fej II. – 1964., farost, olaj, 25,5x24 cm

(10)

Fej profilból – 1965., fa, olaj, 22x19,5 cm

(11)

Fej II. – 1965., farost, gitt, olaj, aranyozás, 22,5x21 cm

(12)

Cím nélkül – 1966-67., fa, textil, vegyes technika, 22x34 cm

(13)

Kis diptichon – 196., fa, színes pác, 35x43 cm

(14)

Donáth Péter kiállításmegnyitó – 1995., Körmendi Galéria, Donáth Péter, Körner Éva és Csák Máté

(15)

Ez a könyv a kiadó „Kis példányszámú, print művészkönyv” sorozatának

…………

számú kötete, amely

Donáth Péter képzőművész

alkotásaiból, 7 példányban készült.

Az 1997-től fennálló Körmendi–Csák Gyűjtemény anyagának válogatása 16 lapból áll, kézzel merített papíron, 12 darab nyomatot tartalmaz,

a szerkesztő, a kiadó, a készítő eredeti aláírásával és a könyv számozásával.

Szerkesztette: Csák Ferenc művészettörténész A kötetet tervezte: Kneisz István

A könyvet készítette: Vinczemill Papírmerítő Műhely

Kiadja: Körmendi Kiadó | Virtual Market Kft.

1055 Budapest, Falk Miksa utca 7.

www.kormendigaleria.hu | info@kormendigaleria.hu

Felelős kiadó: Dr. Körmendi Anna

KÖRMENDI KIADÓ 2019

(16)

KÖRMENDI

Donáth Péter kötete – 2019.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az első világháborút követően, a húszas évek első felében legtöbb ország gaz- daságát súlyos nehézségek és nagymértékű infláció jellemezték. Igen jelentős volt

1 Research partially :iupported by the Hungarian ?\ational Science Foundation Grant No.. There are several arguments to explain the delay at the beginning. First

Az is nyil- vánvalóvá vált, hogy jóllehet, az alkotmányos változások kizárólag teljesen különböző és közvetlen belső fejlődési folyamatokon nyugodtak, (hiszen

A tanulmány célja, hogy – 1968 kapcsán – a 60-as és a 70-es évek társadalom- és gaz- daságtörténeti, valamint gazdaságpolitikai összefüggéseit röviden áttekintse, a

A 60-as évek végén, a 70-es években a szocialista országok urológiai társaságai saját, nemzeti kongresszusukra vendé- geket hívtak más szocialista országokból is.

Az 1968-as csehszlovákiai események révén felidéződött Mexikóban az 1956-os ma- gyar forradalom. 31 Utána megint csend következett, végül a húszéves évforduló kapcsán

Érdemes a 60-70-80-as évek hazai kultúraku- tatása kapcsán azt is megjegyezni, hogy ezekben gyakran a kultúrpolitikai direktívák ellenében egy- szerre lehetett a

A Léván állomásozó csehszlovák harckocsi ezred parancsnoka a magyar harckocsi ezred parancsnok elé hajtott és tájékoztatta, hogy parancsot kapott, hogy nem állhat ellen