A BUDAVÁRI KLARISSZÁK EGY MEDITÁCIÓS OLTÁRKÉPÉNEK IKONOGRÁFIÁJA
SchoenArnold emlékének (1887-1973)
Pozsonyból 1714-ben abudai várba költöztek vissza a nagy múltúóbudai klarisszákjogutódai,akikakkormáralegnevezetesebbmagyarnemesicsaládok leszármazottjaikéntarisztokratikuskultúrájukkalarratörekedtek,hogyszerzete- si eszményüketSzentFerenc másodikrendjébenörököltlelkiségükkelmegvaló- sítsák,esztétikaiérzékükkelpedigsajátkörnyezetükönkívülmindazokatmegör- vendeztessék, akik számítanakjó kvalitású kézimunkáikra, melyekről már a korábbi századokbanisnevezetesekvoltak. AXVII.ésXVIII.századbarokk-ro- kokódíszítőkedveszámosalkalmatnyújtotttehetségüksikereskifejtésére.
Klastromuk csinos templomukkal együtt miután 1748-ban fölépült, az Immaculatatiszteletéreszenteltetettföl,sebbenazúj templombanmárálltJézus Szívetiszteletéreoltár,majd1756-banarrólértesülünk,hogyanyolcévalattmind- inkábbgazdagon kiképzettszentegyházbanazOlajfák hegyénimádkozó Krisz- tusnakis vanmároltárképe.1
AmikoraII.József1782-benfeloszlattaaklarisszákatszépségesberendezésük árveréssoránszerteszétszóródott.Szerencséreazoltárok,képekjelentősrészea piliscsabaibirtokukonakkortájtépültújplébániatemplomba került.2
Ittmaradtfönnazatematikájábanegészenegyedioltárkép,melyetikonográfi- áikülönlegességemiattérdemesnektartokbemutatni. (1.kép)
Mamárkétségetkizáróaneldönthetetlen,hogyaz1748-banfeljegyzettelsőhá- romoltárképegyikével, avagya később felsoroltak közülazagonizáló Krisztus ábrázolásávallenneazonos, ugyanisezenaképenmindJézusSzentségesSzíve, mindpedigazOlajfákhegyénvérrelverítékezőMegváltóalakjamegtalálható.A többrétűkompozíciókivitelezésemindenbizonnyalmégaXVII.századvégéna fölszabadult Budánelsőként letelepedettfestő, FalkonerGyörgy Anna Erzsébet (1714-1790)nevűleányánaktulajdonítható,aki„... aképírásbanvalóTudomá- nyáértvétetódettbeingyen" a szerzetbe,ahol mintZsófianővérműködött. Az újonnanépültkolostortemplombelsőfestésimunkálataibólrésztvállalt,valamint művészitevékenységénekegymásikterületéna soktürelmetigénylőpergamen miniatűrök, szentképekfestésébenisjeleskedett.3
1Schoen1943.8.
2Pestmegyeműemlékei1.1958.647-648.
3Szilárdfy1984.17.
Szilárdfy Zoltán
Az oltárkép ikonográfiáján a klarissza meditativ lelkűiét tükröződik, ezért ér- telmezését azokból az egykorú irodalmi forrásokból kíséreljük meg, melyeket maga a festő és a szerzet többi tagja egyaránt ismerhetett.
A főtéma a vérrel verítékező Krisztus, akit halálfélelmében a vigasztalás angyala ölel át. A Lukács Evangéliumból (22, 43-44.) merített mozzanat formai megoldásá- ban a 18. sz. első felének két bécsi géniuszára vezethető vissza: Georg Raphael Donner (1693-1741) és Paul Troger (1698-1762) széles körben kisugárzó művészetére. Donner a pozsonyi Dóm Alamizsnás Szent János kápolnája számára készített bronz reliefjén jeleníti meg a teljesen elalélt Üdvözítő alakját, amint átöleli az angyal.4 Barátja Troger a Belvedere képtárában lévő olajfestményén hasonló módon vitte vászonra a témát, mely szinte szentimentális drámaisággal hat a szemlélőre. (2. kép)
A középkor látomásirodalma, mely még az ókori apokrifekből táplálkozott, leg- teljesebb summázatát a Martin Cochen Jézus és Mária életét összegző népkönyv- ének hazai átköltéséból idézem, amelyet a szintén Szent Klára Szerzetéből való Ujfalusi Judit Makula nélkül való Tükör címen 1712-ben a nagyszombati Jezsuita Akadémia nyomdájában jelentetett meg! Ebben ez olvasható: „Oh Ádám fiai, leá- nyi rémüllyetek meg! Imé a mi Üdvözítünk bűneinkért illy nagy szorongatást szenved, imé kilencven hét ezer háromszáz, s öt véres veríték csöppet verítéke- zik;" Föltűnő a képen Krisztus vérvörös ruházata, melynek értelmezését ugyan- csak a már idézett meditáció érzékelteti; „...az édes JESUS, hogy az ő sz. fejét a földrül fel nem emelhette, hanem maga vérében meg-ázva a földön fekütt, és az alsó köntöse annyira megázot, hogy semmi száraz nem volt benne."5 Az oltárkép vörös tónusát csak fokozzák a kép alján a Purgatórium lángjai, benne a szokásos
„Tria Anima" helyett öt szenvedő figura látszik, utalván Jézus öt szent sebére.
Mintha a XVIII. század egyik legnépszerűbb imádságos könyvének, a Pozsony- ban kiadott Jó Illatú Rosáskertnek szavai ihlették volna a művészt „A te rósa Szí- nű Szent Véred szálllyon-le, a melly őket élessze nehéz kínokban", továbbá „...a te drágalátós Szent Véredért mellyet te a Szent Olaj hegyén nagy bőven ki-ontottál, szabadicsd-ki a te meg-hólt híveidnek lelkeit, a Purgatóriumnak rettenetes ször- nyű tüzének kinnyából; s kiváltképpen azt a lelket a mellyról soha senki meg nem emlékezik,"6 A tisztítótűz ábrázolásának kettős aktualitása van. Egyrészt idézi a franciskánus lelkiség Portiuncula-kultuszát: búcsúszerzési jámbor gyakorlatát a szenvedő lelkek javára, másrész pedig hitvédelmi jelentőségű, ugyanis a döbbe- netes látvány erejével cáfolta a hitújítókat, akik tagadták a tisztítótűz létét. A Tri- denti Zsinat után ez a téma a középkorban annyira népszerű pokoltomác-ábrázo- lás örökébe lépett.7
4GeorgRaphaelDonnerund Bratislava(1693-1741).SlowakischeNationalgalerie,Bratislava,No- vember1992-April1993.24.;DasWienerBarockmuseum(Belvedere).Wien,1923.152.kép 5Ujfalusi1712.310.
6JóIllatúRosáskert,Posonban,1768.141,143.
7Szilárdfy1984.48.képmagyarázat.A4.és7.képetlásd:Szilárdfy1995.163.és168.kép
Ritkánfordul előa vérrel verítékezésmisztériumának a Purgatóriummal való együtt-ábrázolása.AkassaiKálvária-templomegyikoltáránhatásos,barokkdom- borműbentárulelénkajelenet.(3.kép)Természetesenamonumentálisműfajokte- matikaiinspirálóileggyakrabbanaközkézenforgógrafikailapok,szentképek,ima- könyv-illusztrációkvoltak.EgyilyenlapaprágaiJ.Arnoldrézmetszeteis.(4.kép)
AKrisztusátölelőangyaltaMakulanélkülvalóTükörmegisnevezi,méghoz- záMihályarkangyalnak tartja,aki „Alá-jöve... szépiffiuképébenés látvánaző Urát, Istenétolly nyomorultul, megrettenerajta, és mondá: Üdvöz légyJESUS, ...oherősIstenségmond-megmitjegyezezvéresveríték? ...ohszerelmesUram JESUS ne szomorkodgyál ...Emlékezzél meg mennyi sok ezer lelkek fognak utánnadazonpohárbulinnya,és kedvedértéleteketle-teszik ...azAngyalazért nagytisztelettelfele-emeliaföldrül,ésavéresverítéketle-törlötte,devigasztalta, erősítette és mindentehetségével szolgáltnéki,az utánfel-ménemennyekbe."8 Krisztusjobbvállánlátniazangyalkezébenaverítéketletörlókendőt.
Azangyalvigaszaameditálólelketengesztelésreindítja,sazérzékletesenleírt olajfákhegyijelenetutánmaga azÜdvözítőszólalmeg: „Те-is vigasztalhatz,ha akarodésollykedvessenveszemtüled,mintakkorazAngyaliulvettem;"9
Aközépkor-végidevotio modemasajátossága azértünkszenvedettIstenem- berrelvalócompassió,ateljesenegyüttérzőszolidaritásvállalása.Azengesztelés jámborgyakorlata,amelykülönösenaJézusSzívetiszteletbenöltöttformát,teo- lógiailag csupán a halálfélelemben vigasztalástnyertKrisztusmisztériumában értelmezhető.UgyanisamegdicsőültÜdvözítőmennyeiboldogságáhozsemmi- féleengesztelőgyakorlattalhozzátenninemlehet.Kínszenvedésesoránistensége szerintőelőreláttaavilágvégzetéigazemberiségmindengonoszságát,melyet ártatlanBáránykéntmagáravállalvavégtelenszomorúság,lelkigyötrelemborult ráolyannyira,hogyverítékésizzadsághelyettaszenvedésvértsajtoltkibelőle.
Deeztkövetően azégivigasz üdítőkelyhéból ízlelte a történelemvégéigmind aztazodaadóegyüttérzőszeretetet,melyetkövetőinekengesztelőszívenyújtmajd neki.ígytehátmindenemberiengesztelésésjóvátételkizárólagcsaknagycsütör- tök éjszakájánakillatoslégkörében,ezüstösfényébenértelmezhető, amennyiben az engesztelő szeretetmegnyilvánulásaiévezredeket áthidalvavisszahatnak az olajfákhegyi eseményre,beváltva,realizálva azta vigaszt, mely végül isJézust hősiesenfölbátorítottaazönkéntvállaltmegváltóhalálra.
Ebbenazösszefüggésbenkerültakompozíciókoronázómotívumakéntazan- gyalokkoszorújátólövezett,trónraemelt,SzentségesSzívábrázolása,melyaszo- katlanikonográfiái környezetben azelmélyült teológiaieszmefuttatásthatásos hitelességgelszemlélteti.Amáridézettmeditációskönyvbenmégezisolvasható:
„Miként volttehátaJézusSzíve,midőnazOlajfákhegyén azegészvilágvétkei eleibeállottak?bizonyára,haazIstenségazonszentszívetmegnemtartottavolna, megkellettvolnanékiszakadni...azvéresveríték,ésel-holtábrázatodkijelentik mitszenvedzszivedben."10
8Ujfalusi1712.311.
9Ujfalusi1712.312.
10Ujfalusi1712.292,311.
SzilárdfyZoltán
AfestményhomlokterébenJézusSzívénekapozsonyiorsolyitáknáltiszteltkegy- képétismertemfel,melyvalójábanegyfestettfadombormű,amitSigrayBorbála nemesúrhölgyhálábólajándékozottmég1710-benanővéreknek."Tulajdonkép- penazegykoriKoronázóVárosSzentSzívkultuszánakezakegytárgyvolta„gyúj- tópontja",számosrézmetszetiskészültróla.(5.kép)NyilvánaPozsonybólBudá- raköltözöttklarisszaapácákJézusSzíveáhítatátapozsonyiemlékekhatározták meg,amikorazottaniOrsolyákkörébenmegalakulttársulatutánharmincévvel, 1742december21-énBudánavárbeliklarisszákismegalapítottákkolostorukban azÜdvözítőSzíveTestvérületét.
Figyelemreméltó,hogytársulatikönyvükcímlapjátaSzentségesSzívképével éppenFalkonerZsófianővéraquarelledíszíti,amiszinténbironyítja,hogyeztis6 festette.12
Az a vörös lángtenger, mely félkörbenövezi az angyalokáltal fölmagasztalt irgalmasSzivet,mintegykioltanihivatottaképaljánláthatógyötrelmektüzét.
AGetszemánikertzöldpázsitánminthaaszentverítiéknyomaitisláthatnánk, amitmárakeresztényókortólkezdveaheliotrop,vagyisavérjáspiskőbenvéltek felfedezni,ezértkészítettekékszereketbelőle,melyekapotropeikusjellegétKrisztus drága véremotiválta.
KissIstvánkecskemétiferencesbarát,aki1766-banaSzegedenishírnevetszer- zettTelekJózseffel együttelzarándokolta Szentföldre, Jeruzsálemi utazásában arrólisbeszámol: „...hogyazonahelyen(ahol) aKristusJésusszenvedéseelőtt vérrel verítékezettés akőszikláskemény földetvérévelbővenmegásztatta,egy gyönyörűmagasfanevelkedett,melynekmindenleveléndeákulezekaszóklát- tattakésolvastattak: ОMors!Quamamaraestmemoriatua-Óhalál!mellyke- servesateemlékezeted."13
AMakulanélkülvalóTükörszerzőjemégarrólistud,hogyJézus„...ollyszoron- gatásbanvolt,hogyakeménykő-sziklátszánakozásraindította,mertalattaminta viaszmeglágyult,ésaz6helyétmagáranyomvánazzalki-mutattya;akitazutána kősziklábulki-vágtak,ésaTemplombanaSzűzMáriakoporsójáhoztették."14
Mária sírjaa közelbentalálható, amintPécsváradiGáborobszervánsferences 1517-benjeruzsálemizarándoklatárólszólóItineráriumábanolvasható:„Ott,ahol azÚrháromszorkönyörgöttazAtyához, és kérte, hogyha lehetvegyeel tőlea szenvedéshelyhét,vanegytágasbarlangSzentJoakimésAnnakertjében, azért jártodaazÚrhűségesenimádkozni,mivelaznagyapjánakésnagyanyjánakkert- jevolt.Továbbáarrólahagyományrólisértesít,melyszerint: „MagaaBoldogsá- gosSzűzMáriaisfiahalálautángyakrankerestefölahegyet;mindamainapig mutogatjáka helyetahegy oldalán, aholelfáradt, ésmegpihent.Ittis voltegy kápolna,de későbblerombolták."15
11Tóth1898.47.;AMagyarNemzetiGalériaállandóbarokkkiállításánapozsonyikegyképvászonra festettmásolatalátható.
12OSzKFöl.Lat.3650/11.Némethy1881.269.;Schwartz1994.59.AcímlapfénymásolatátSchwartz Katalinnakköszönöm.
13Kiss1958.171-172.
14Ujfalusi1712.310-311.
15Pécsváradi1983.105,116-117.
AfölsoroltadatokfényénélértelmezhetőazoltárképenaKrisztussalszemben térdelőfájdalmasSzűzanyaalakja.Akeresztényikonográfiábanjóformánisme- retlenegyüttesművészimegjelenítése egy olyan misztikusmélységűszemlélő- déstjelenítmeg, melyről csupán némirész-előképek tájékoztatnak. Gyűjtemé- nyembenmegvan mindkét változat,Gottfried Bernhard Gőz kitűnő ausburgi grafikusművészmetszete,akinélatémaelőszörtűnikföl,sazőnyománJoseph Kollanetzáltalkészítettrézmetszetűképeis: aPurgatóriumban szenvedőlelke- kértesedezőSzűzMária,amintaSzentháromságelőtttérdel,SzentFiaszívsebé- bőlpedigvérsugárenyhítiaszegénylelkekkínjait.(6-7.kép)Azilyenábrázolá- soksegíthették Falkonernővértazegyedikompozíciószerkesztésében.
LétezikugyanazolajfákhegyiKrisztussalegyüttábrázoltSzűzanyakompozí- ciója asalzburgibencések reprezentatívMária-kongreciós termében,ahol a ró- zsafüzér tizenöt titkátbemutatóolajfestmények közül a fájdalmas olvasóelső misztériumaislátható.AzutrechtiszármazásúAdriaenBloemaert-ot(1609után -1666)nyilvánaRózsafüzérmagánáhítatabátorítottaazapokrifmozzanatmű- vészimegjelenítésére.16(8.kép)ÉrdekesmódonaGetszemánikertjeleneteahát- teretképezi,mígaképdominánsszereplői: azelaléltSzentSzűz,akitKrisztus- hoz hasonlóan angyalokvígasztalnak. Nem gondolnám, hogy az 1637 körül készültmanierista remekművetFalkoner Zsófia ismertevolna, de annyibizo- nyos, hogymindkét alkotás irodalmi forrása közös. Ugyanis a Makulanélkül valóTükör-hetvenegyedikfejezeténekcíme:MikénNagyCsütörtökönestvea SzűzMARIABethaniában nagykeserűségetérzettszívében.Majd ígyfolytató- dik„MikoronKristusUrunkillyenszorongatásokbanvoltkezdeaSzűzMARIA szívébennagyszorongatásokatérezni,...ésbé-meneakamrábaaholimádkozni szokottvala,ésle-térdepelvénkezeit,szemeitazégreemelé,és...mondá:...Szent AtyámküldhozzámGábrielArchangyalt,akinékemmeg-mondgyaholvan,és mitcsinálazénédesFiam? ...MondáGábrielAngyal: ohéntisztelendőaszszo- nyom!Imémostakertben...ollyszörnyenvérrelverítékezik,hogymégaföldet- ismeg-nemásztatta..."17TelekJózsefprédikációjábandrámaiszínekkelérzékel- teti az aggódó Máriaszorongásait: „Sír vala abánatos Anya vigasztalhatatlan könyhullatásokkal: sőt nem hegyeket,hanem zároskomrákot keresvénbé-tölti vala azokanakviszsza-hangzóöbleit, kesergősiránkozásaival, mondván: ...Ah!
Ah! ÉdesFiam! Miérteresztettelek-el, azolajfákhegyére,szemeim világát, éle- temvigasztalását?
...Omellyhoszszu!оmellykeserveséjjelvoltez,abánatoktengerébeel-merült SzűzAnyának!
SzűzMáriakapcsolatátazOlajfákhegyéntörténtekkelnapjainkig aközépkori eredetű archaikusimádságok íratlan, népi emlékezete őriztemeg Erdélyi Zsu- zsannabukovinaiilletvemoldvaiadatközlőktőlvalólejegyzéseszerint:
" 18
16BarokkMűvészetKözép-Európában.Utakéstalálkozások.BudapestiTörténetiMúzeum,1993.jú- nius11-október10.Kiállításikatalógus,25,4.kép
17Ujfalusi1712.312-313.
18Telek1772.208,215.
239
Szilárdfy Zoltán
„Hol imádkozik a mi Urunk Jézus Jézus Krisztus?
Szent szerelmes kertyibe, Szent szerelmes székibe, Tárgyig vérbe,
Könyökig könnyűbe, Szent teste kékülve, Szent lelke örülve,"
„Mi urunk, ki ott imádkozik az arany kertyibe,
siralmasz székibe,
arany könyvekvel a kezibe.
Odaméne Mária, az ű áldott szent anyja.
О áldott szent fiam, mit sirsz, mit keseregsz?
Áldott szent anyám, hodne sírjak, keszeregjek.
Jönnek a pogány zsidók, Kezeimet megkötözik, élesz csapokkal csapkodnak, pogány nyálakval töpdösnek,"19
A budai klarisszák meditációs oltárképének páratlan ikonográfiája egészen sa- játos színvilágával a barokk lelkiség szemlélődésének abba az áttetszőén ragyogó szféráiba emel, ahol a látomás az elmélkedő minden képességére hatást gyakorol- va már nemcsak oktat, hanem gyönyörködtet és éltet, olyan apró mozzanatokkal is, mint Jézus, az Angyal és Szűz Mária keze gesztusának sokatmondó összjátéka, közöttük a fájdalom és vigasztalás kelyhével, amely egyben Krisztus euchariszti- kus áldozatára utal az élők és holtak vigaszára és üdvére.
Irodalom ERDÉLYI Zsuzsanna
1976 Hegyet hágék, lótőt lépék. Archaikus népi imádságok. Budapest.
KISS István
1958 Jeruzsálemi utazás. A bevezetést és a jegyzeteket írta Pásztor Lajos.
Róma.
NÉMETHY Lajos
1881 Adatok a festés történetéhez Budapesten a 17. és 18. században. Ar- cheológiái Értesítő
Pest megye műemlékei I. Budapest. 1958.
19Erdélyi1976.477,503.
PÉCSVÁRADIGábor
1983 Jeruzsálemi utazás.Budapest.
SCHOENArnold
1943 Emlékezés a klarisszák budaváriés a ferencesekpesti templomára.
Budapest.
SCHWARTZKatalin
1994 Aklarisszaapácákkönyvtárkultúrája aXVIII. században.Szeged.
(SIGRAYErzsébet)
1768 JóIllatú Rosáskert.Posonban.
SZILÁRDFYZoltán
1984 Barokk szentképekMagyarországon.Corvina,Budapest.
1995 AmagánáhítatszentképeiI.DevotioHungarorum2.Szeged.
TELEKJózsef
1772 CoronaeMarianae.Tom.II. Az-azaBoldogságosSzűzMáriaTizen- kétTsillagúKoronájának...Vátzon.
TÓTHMike
1898 Jézus Szent Szívének tisztelete Magyarországon hajdan és most.
Budapest.
UJFALUSIJudith
1712 MakulanélkülvalóTükör.Nagyszombatban.
ZoltánSzilárdfy
IconographyofaMeditationAltar-Picture oftheClareNuns inBudaCastle During theTurkishinvasion theClares of Óbuda escapedto theirfellow nun- nery inPozsony,wheretheycouldgetthroughtheyearsofwar.Thentheirlegal successors, thedescendants ofsome Hungariannoblefamilies returnedin 1714 andsettledinBudacastle.Theircloisterandchurchhadbeenbuiltby1748.Inthe richlydecoratedrococochurchthecontemplativeClaresweresurroundedbychar- acteristicobjects. One ofthemwas a particulardelineation ofdifferent themes whichwasmadebyAnnaErzsébetFalkoner,SisterZsófia(1714-1790),theartisti- callytalenteddaughterofalocalpainter,fromaScottishoriginfamily.Thealtar- piececanbeseenintheparishchurchofPiliscsabaastheClareswasdispersedin 1782. Itssubject illuminesthetheological significance of appeasementas anas- ceticpractice inanimpressiveartistic styleprojecting avisionforthemediative believers, among whom there were the members of theConfraternity of the Saviour'sHeartfoundedinBudacastleinthenunnery.Inthecentreofthecompo- sitionthereis thefigureofbleedingChristontheMountofOliveswiththecon- solingangel,nexttohimVirginMarykneeling.AtthetopofthepicturetheSa- credHeartofJesusispraisedbyangelsasthecentreofappeasement.Atthebottom the suffering souls ofpurgatory canbe seen. The authortried tointerpret the subjectonthebasisofcontemporaryreligiousliteratureillustratedbyiconographic analogiesrepresentedbyexamplepicturesofthepaper.
241
" "v™
1.KÉP:FALKONERANNAERZSÉBETZSÓFIA:AZENGESZTELÉSOLTÁRKÉPE, 1748.(?)OLAJFESTMÉNYVÁSZNON,PLÉBÁNIATEMPLOM,PILISCSABA
4.KÉP:POZSONYIRÉZMETSZŐ:AZORSOLYITÁKJÉZUSSZÍVEKEGYKÉPE,1740.
K.RÉZMETSZET,BÁLINTSÁNDORGYŰJTEMÉNYÉBEN,MÓRAFERENC MÚZEUM,SZEGED
3.KÉP:AKASSAIKÁLVÁRIAOLAJFÁKHEGYIOLTÁRA, 18.SZ.KÖZEPE
ШИЯЯШШ
%-:--~жштшттттшт№штшяшят
,и( . - iuiríiujn (Ifíumloi um jMcroMtrtiUi' .■t ■' г;I■i)litи.' iVr tvrim’u orrlm m iS'm f!•t’цtfu,
.
ii
< :>iia raihir populmn
'••■ii-urlV 1 ' 1 meum 3
weiciies icfj ftnimltt’ •
irttr mem VoC urn
^ ■’I•**’•(\r.i s?/ Cr.H.Goj z int•-Ct -1
6.KÉP:GOTTFRIEDBERNHARDGŐZ:ASZŰZMÁRIAKÖZBENJÁRÁSAAPURGATÓRIUMBAN-
SZENVEDŐLELKEKÉRT.1765.
■NaaaANgiM aiínAO pzaaz
s v 'aa zsxawza a
yi -ozzi Nvno>i Haa :zia v izs vanvzí sa asazaaa v ANazs яп paa • т.угяят
soí :лр[
•/
-UMUÍ » OUí)
1''и,
*Ц'Л'л
"ii
• -3.
8.KÉP:ADRIAENBLOEMAERT:AFÁJDALMASRÓZSAFÜZÉRELSŐTITK 1637.OLAJFESTMÉNYVÁSZNON,AULAACADEMICA,BENEDIKTINERSTIFT,SALZBURG.
AFÉNYKÉPFELVÉTELEKETJUHÁSZISTVÁN(2,4,6,7,8);PÉKJÓZSEF(3);GYERKÓTIBOR(5);SZEPSI SZŰCSLEVENTE(1)KÉSZÍTETTÉK