Beszélgetés Végvári Jenôvel, a KSH nyugalmazott elnökhelyettesével
Végvári Jenő harmincéves korában, viszonylag hosszú útkeresés után, 1960- ban lett a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) munkatársa, hogy ezután egész munkás életén keresztül szolgálja a statisztika ügyét. Végighaladva a hivatali rang- létrán és megismerve a gazdaságstatisztika számos területét, 1986-ban lett a KSH elnökhelyettese. Az ezt követő években az ő vezetésével zajlottak azok a gazda- ságstatisztikai változások, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a magyar sta- tisztika megfeleljen a rendszerváltoztató évek kívánalmainak és alkalmazkodni tudjon a kialakuló piacgazdaság által támasztott követelményeknek. Végvári Jenő 1991. évi nyugdíjba vonulása után is fontos feladatokat ellátva, hosszú éveken ke- resztül részt vett a KSH munkájában.
Hogyan kerültél kapcsolatba a statisztiká- val, mikor kezdted el a munkát a KSH-ban?
A váci piarista gimnáziumban 1948-ban érettségiztem, majd elég hosszan tartó útkere- sés – katonaság, tehergépkocsi-vezetői és más fizikai munkák – után az 1960-as népszámlálás alkalmával kerültem a KSH-ba. Rövid nép- számlálási tevékenységet követően a KSH Iparstatisztikai főosztályán dolgoztam először a Könnyűipari, majd a Munkaügyi osztályon.
Közben esti tagozaton elvégeztem a közgazda- sági egyetem ipari szakát, és 1963-ban, vi- szonylag késői életkorban, 33 évesen diplo- máztam. Akkoriban az Iparstatisztikai főosz- tály igen nagy létszámú hivatali részleg volt, mivel a KSH akkori vezetése kiemelten fon- tosnak tartotta, hogy az ipari és az építőipari vállalatok működéséről, teljesítményéről részletes adatok álljanak rendelkezésre. Így ötévenként, kizárólag az iparvállalatok bevo- násával munkaügyi felvételeket szerveztünk, a begyűjtött adatokat feldolgoztuk, közöltük, és az eredményeket elemeztük. Számomra igen jó iskola volt ez, mert önállóan dolgozhattam, és
ezeknek az érdekes feladatoknak mindegyikét magam is végezhettem, így átfogó képet kap- tam a munkaügyi statisztika elméleti, módszer- tani és egyéb gyakorlati kérdéseiről. Munká- mat az is segítette, hogy az iparstatisztikai részlegen komoly szakértelemmel bíró munka- társakkal tevékenykedtem együtt, főnököm az egyik legjobb iparstatisztikus, Nyitrai Ferenc- né, a KSH későbbi elnöke volt.
Életrajzodból látom, hogy 1974-ben elke- rültél az Iparstatisztikai főosztályról.
Igen, szakmai pályafutásomra jelentős ha- tással volt, hogy 1974-ben az akkor alakuló Adatgyűjtés-koordináló főosztályra helyeztek át, ahol a Módszertani, majd a Koordinációs osztály vezetőjének neveztek ki. Az 1970-es évek elején már nyilvánvalóvá vált, hogy a hivatalban szükség van egy olyan szervezeti egységre, mely összefogja, egységesíti a kü- lönböző statisztikai részlegek módszertanát, felvételi rendszerét. Az általam vezetett osz- tály így kapcsolatba került a KSH összes szakstatisztikai részlegével, tekintettel arra,
hogy egységesítenünk kellett a fogalomrend- szert, a főbb nómenklatúrák módszertanát és különösen a vállalati adatfelvételek, illetve feldolgozásaik gyakorlati megoldásait. E munka során módomban volt a hivatal olyan kiváló szakembereivel együtt dolgozni, mint Árvay János, aki jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a nemzeti számlák témáján ke- resztül a kapott feladatot rendszerszinten tudjam kezelni, végrehajtani. Az egységesítést az is segítette, hogy a számítástechnikai rész- legekkel szintén kapcsolatba kerültem, mivel ezekben az években a hivatal adatállományait mágnesszalagokon tárolva kellett adatbázisok- ba szervezni. Ehhez nagy szükség volt arra a módszertani és koordinációs munkára, melyet az általam vezetett osztály végzett. Már ebben az időben is fontosnak tartottam az ún.
metaadatok adatbázisrendszerének minél telje- sebb és részletesebb kiépítését, hiszen a meta- adatok a statisztikai adatállományoknak egy- fajta tükörképei.
Később, 1980-ban megint váltottam, mikor egy gazdaságstatisztikai részterületnek, a Kereskedelmi és közlekedésstatisztikai főosz- tálynak a vezetőjévé neveztek ki. E pozíció betöltése során azt tanultam meg, hogy milyen módon lehet egy viszonylag nagy létszámú szervezeti egységet irányítani, szakmai tevé- kenységét összefogni, a munkatársakat minél jobb és eredményesebb munkára ösztönözni.
Ezekben az években iparstatisztikai jártassá- gomat kereskedelmi és közlekedésstatisztikai témák megismerésével is bővítettem, így azt lehet mondani, hogy a gazdaságstatisztika nagy területének működésére, szakmai prob- lémáira volt rálátásom.
Gondolom, amikor 1986-ban a KSH gaz- daságstatisztikai elnökhelyettesének kinevez- tek, jól jöttek a korábbi évek szakmai tapaszta- latai, a szakterület munkatársaival kiépült kapcsolatok.
1985-ben az általam nagyra becsült Kiss Albert nyugdíjba ment, és Nyitrai Ferencné elnök, aki hosszú éveken keresztül közvetlen főnököm volt, engem kért fel az elnökhelyette- si feladatok ellátására. 1986-ban, mikor átvet- tem e terület irányítását, látszott, hogy a gaz- daságstatisztikában (is) jelentős változások vannak kialakulóban, bár már korábban is szembesültünk az állandó alkalmazkodási kényszerrel. Például az 1970-es évek elején a statisztika már nemcsak az anyagi ágazatok megfigyelésére összpontosított, hanem a nem anyagi jellegű szolgáltatásokat is figyelembe vette, így a nemzetközi összehasonlítások rendszere is hatékonyabb lett. Ebben az idő- szakban a korábbiaknál erőteljesebbé vált a különböző rész- (például az ipar-, a mezőgaz- daság-, a szolgáltatás-) statisztikák összehan- golásának rendszerszintű igénye, valamint a módszertanok és a mutatószámok inkonzisz- tenciájának megszüntetése, melynek eredmé- nyeként az ellentmondások enyhültek. A termelés, a fogyasztás, a jövedelem, a felhal- mozás, a vagyon stb. kategóriái és mutatószá- mai közötti számszerű, logikai összefüggések szoros egységet kezdtek alkotni. A folyamatok végrehajtását jelentősen befolyásolta, hogy erre az időszakra esett a számítástechnika robbanásszerű fejlődése, mely hatékony esz- köznek bizonyult a statisztikusok kezében.
1987/1988-ban új adó- és társasági törvényt hoztak, mely sok szempontból megváltoztatta a statisztikai adatgyűjtés jellegét és feltétel- rendszerét. A személyi jövedelemadó beveze- tése teljesen átrendezte a munkabér- és kere- setstatisztikát. A gazdaságstatisztika számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az adóreform eredményeképpen jelentős mértékben kell támaszkodni a személyi jövedelemadóval kapcsolatos és a különböző adminisztratív nyilvántartások adatainak statisztikai célú felhasználására. A gazdasági szervezetek tevékenysége is egyre kevésbé volt homogén,
például a mezőgazdasági termelést folytató szervezetek nem csak mezőgazdasági terme- léssel foglalkoztak, és emiatt a rájuk koncent- ráló statisztikai adatgyűjtés nem tudott teljes képet kapni az anyagi termelés viszonyairól.
Ezért már ebben az időben lépéseket tettünk a tevékenységjellegű statisztikára való áttérésre, ami igazán csak a rendszerváltozás után vált aktuálissá.
Elnökhelyettesi periódusodra esett a rend- szerváltozás, mely jelentősen megváltoztatta a KSH-t körülvevő politikai-gazdasági-társadal- mi környezetet. Ilyen körülmények között mit tekintettél fő feladatodnak?
A jogi, társadalmi és gazdasági rendszer mélyreható átalakulása a megváltozott politikai helyzet következményeként, 1989/1990-ben történelmileg nagyon rövid idő alatt, lendületes ütemben kezdődött meg. Ez a statisztikai rend- szeren belül elméleti és gyakorlati problémák sokaságát hozta felszínre, s feszültségekkel, konfliktusokkal teli, sajátos versenyfutás kezdő- dött a környezet gyors változásai és a statisztika szükségszerűen korlátozott alkalmazkodóképes- sége között. A helyzetet súlyosbította az is, hogy az állami költségvetés nehéz helyzete miatt a KSH költségvetési támogatása jelentősen csök- kent, és ne tagadjuk, a személyi állomány is kissé elbizonytalanodott, hiszen nem tudhatta, miként érintik majd a gyors politikai változások a közigazgatás rendszerét (például mi lesz a megyei igazgatóságokkal). Ilyen körülmények között – vezetőtársaimhoz hasonlóan – legfőbb feladatomnak a KSH működőképességének fenntartását tartottam. Különösen igaz ez a gazdaságstatisztikai területre, melyet ezeknek az éveknek a változásai jobban megviseltek, mint a társadalomstatisztikáét, hiszen a hivatal 1990.
január 1-jével még a nehéz körülmények ellené- re is sikeresen végre tudta hajtani a népszámlá- lást. Munkánkat az is nehezítette, hogy a statisz-
tikai szolgálat jogi háttere lényegében szétesett.
Az 1973. évi statisztikai törvény – terminológiá- ja miatt is – egyik napról a másikra elavulttá vált. Ezért már 1989-ben hozzákezdtünk az új statisztikai törvény koncepciójának kidolgozásá- hoz anélkül, hogy tudtuk volna, annak voltakép- pen milyen jogrendszerhez kell alkalmazkodnia.
Az új jogszabály megalkotása igen hosszú fo- lyamat volt, hiszen elfogadása csak 1993 tava- szán történt meg.
1990 májusában hivatalba lépett az Antall- kormány, ami jelentős személyi változásokat eredményezett a közigazgatási apparátusban.
Hogyan sikerült ebben a helyzetben megőriz- ned a pozíciódat?
Már ezt megelőzően is voltak változások, hiszen Nyitrai Ferencné 1989 márciusában lemondott; őt Hoós János követte az elnöki poszton. Számomra azonban nyilvánvaló volt, hogy az új kormány a KSH élére is új elnököt kíván kinevezni, ezért felkészültem rá, hogy pozíciómat nem tarthatom meg, már csak azért sem, mert abban az évben értem el a nyugdíj- korhatárt. 1990 júniusában Vukovich György került a KSH élére, aki sok éve társadalomsta- tisztikusként dolgozott az intézményben. Az új elnök kinevezése után megkeresett és arra kért, hogy tekintettel az egész statisztikát, különö- sen a gazdaságstatisztikát ért kihívásokra, maradjak a helyemen és tapasztalataimmal, szakmai felkészültségemmel segítsem őt e nehéz és – nyugodtan mondhatjuk – válságos helyzet kezelésében, illetve a hivatal működő- képességének fenntartásában. Természetesen igent mondtam, hiszen mindketten hosszú évtizedeken át dolgoztunk a KSH-ban és elkötelezettek voltunk általában a statisztika, de különösen a szervezet iránt.
Feltételezem, hogy a válságjelenségek, me- lyek már 1988/1989-ben jelentkeztek, az azt
követő néhány évre is jellemzők voltak. Ho- gyan tudtátok kezelni e nehéz helyzetet?
A konkrét szakmai munkát segítette, hogy 1990 elejére elkészült egy olyan cselekvési program, mely meghatározta a piacgazdasági környezetbe kerülő statisztikai rendszer felada- tait. E program gazdaságstatisztikai részének végrehajtásához számos statisztikai módszer- tani és gyakorlati problémát kellett megoldani, kezelni. Mindenekelőtt azt, hogy miként lehet a havonta ezerszámra alakuló új vállalkozáso- kat az adatszolgáltatói körbe bevonni, illetve a nem működőket kiszűrni. Nyilvánvaló volt, hogy a korábbi teljes körű adatfelvételekre alapozott módszer nem volt folytatható, hiszen a gazdasági egységek száma néhány év alatt több százezerre növekedett. Ezért alakult ki az a megoldás, hogy az 50 fő feletti gazdasági egységeket teljeskörűen, a 10–50 fő közöttie- ket reprezentatívan figyeltük meg, a 10 fő alattiakat pedig megbecsültük. Ehhez persze egy gazdasági egységeket nyilvántartó, jól működő regiszterre is szükség volt, melynek kiépítése több évig tartott. El lehet képzelni, hogy az új rendszer néhány év alatti bevezeté- se mekkora erőfeszítést kívánt a statisztikai szolgálat minden résztvevőjétől, többek között a KSH-tól és az adatszolgáltatóktól. Mivel nem állt rendelkezésünkre idő arra, hogy azt próbafelvételekkel vagy egyéb módon tesztel- jük, számítottunk a kollégák komoly módszer- tani felkészültségére, találékonyságára, nagy munkaintenzitására és esetenként kockázatvál- lalási készségére is.
Milyen hatással voltak az adatgyűjtési és -feldolgozási nehézségek a KSH tájékoztatási rendszerére?
1989/1990-ben az elemzések többségét tö- rölték a munkatervekből, a KSH elemző tevé- kenysége minimálisra zsugorodott, és az erő-
ket, pénzügyi forrásokat a meglevő adatva- gyon publikálására kellett fordítani. Sajnos az adatvagyon is csökkent, miután számos adat- gyűjtést meg kellett szüntetni vagy gyakorisá- gukat „széthúzni”. Az adatszolgáltatókra, főleg a kisvállalkozásokra tekintettel elengedhetet- len volt a beküldési határidők kitolása, így csúsztak a tájékoztatási határidők, lelassult a feldolgozási folyamat. Tanulnunk kellett a mintavételi eljárások módszertanát és kezel- nünk az azzal kapcsolatos problémákat is. A tájékoztatásban a hangsúly az évközi adatköz- lésekre tevődött át, miután a kormányzati igények is főleg erre a területre vonatkoztak.
Az éves gyakoriságú, illetve eseti hivatali kiadványok száma ezáltal csökkent, és – mint említettem – ritkult a szöveges elemzések, az évkönyvek, a zsebkönyvek, illetve az adat- gyűjtemények száma is. Alig jelent meg mód- szertani kiadvány, az egész tájékoztatási rend- szer „szegényesebb” lett a korábbi évekhez képest. Úgyhogy volt hová fejlődni.
A KSH külső környezete is megváltozott; a szakmai és a laikus közvélemény egyaránt kritikusabb lett. A hivatal hogyan reagált erre a körülményre?
A statisztika korábban említett nehézségeit nehezen lehetett kommunikálni a közvélemény felé, hiszen igen összetett problémáról volt szó, mely végül a statisztikai információk megcsappanásában és a korábbiaknál pontatla- nabbá válásában fejeződött ki. A közvélemény reagálását az is befolyásolta, hogy ebben az időszakban az egész gazdaság válságban volt, és erről a statisztikának hírt kellett adnia. A közvélemény egy része kritikusan lépett fel a
„rossz hír” hozójával szemben, amihez még az is hozzájárult, hogy a politikai küzdelmek során sokszor nem az objektív tények bemuta- tására használták fel a statisztikákat. A KSH-n belül is idő kellett ahhoz, hogy kialakuljanak
azok a kommunikációs mechanizmusok, me- lyek a hivatal produktumait hitelesen, közért- hetően be tudják mutatni és a felmerülő mód- szertani, illetve egyéb problémákat el tudják magyarázni. Ahogy látom, az évek során a KSH kommunikációs teljesítménye egyre jobb lett, így ma már kellőképpen tud reagálni a közvélemény által feltett kérdésekre.
Bár 1991 végén nyugdíjba mentél, azok közé a munkatársak közé tartozol, akik a nyugdíj mellett is intenzíven részt vettek a KSH munkájában. Milyen feladatokat kaptál ebben az időszakban?
Az 1990-es években a hivatal több elnöke is igényt tartott a hosszú évek alatt szerzett szakmai és vezetői tapasztalataimra, így Vukovich György elnök egy igen felelősség- teljes feladatot bízott rám: nekem kellett a hivatalban koordinálnom és irányítanom az IBM-rendszerről HP-rendszerre történő átállás teljes folyamatát. A rendszerváltozás éveiben ugyanis a KSH külföldi segítséggel megújítot- ta számítógépparkját, ami azzal járt, hogy a korábbi rendszerben levő adatokat át kellett konvertálni az új HP-rendszerre, illetve a folyó statisztikai felvételek, adatátvételek adatait is már azon kellett futtatni. Ezért 1993 végén az átállás levezénylésére egy ún. Migrációs mun- kabizottság alakult, melynek vezetésével engem bíztak meg. A testület az 1990-es évti- zedben végig működött, de nagy teher hárult a különböző szakmai főosztályok munkatársaira és az informatikusokra is, hiszen a teljes adat- állományt új azonosítókkal kellett ellátni, emellett újra kellett strukturálni és nem utolsó- sorban a mindennapi munkavégzésre alkal- massá tenni az információkat. Miután időben eléggé elhúzódó tennivalókról volt szó, sor- rendet kellett felállítani arra vonatkozóan, hogy mely adatállományokkal kezdjük a mun- kát, és miként rangsoroljuk a feladatokat. A
bonyolult koordinációs tevékenység során egyeztettük a szakmai és az informatikai fő- osztályok érdekeit, folyamatosan tájékoztattuk a KSH elnökségét az előrehaladásról, valamint a megoldandó problémákról. Az átállást a 2000-es évek elejére hajtottuk végre, az archív állományokat migráltuk, egy részüket pedig átadtuk a KSH Levéltárnak. A hivatal vezetése e munkán kívül egyéb, főleg gazdaságstatiszti- kai kérdésekben ugyancsak kikérte a vélemé- nyemet. Az idő előrehaladtával azonban foko- zatosan abbahagytam a hivatali tevékenysé- gemet, jelenleg próbálom behozni az elmúlt évtizedekben felhalmozódott olvasási deficitet, és igyekszem megfelelni a családi, nagyszülői kihívásoknak.
Lakásodban látok egy nagyon szép, impo- náló nagyságú makettet a Szent István csata- hajóról. Van valami oka, hogy éppen ennek a hajónak a kicsinyített mása van itt?
Igen, személyes oka van, tekintettel arra, hogy édesapám ezen a csatahajón szolgált.
Mindig nagyon érdeklődtem a történelmi ese- mények iránt, de különösen a Szent István csatahajóval kapcsolatos témának jártam utána.
Még egy cikket is írtam a történetéről, ami 2004-ben jelent meg a „Gazdaság és Statiszti- ka” című folyóiratban. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadvezetését Ferenc József császár- ral az élen sokáig nem érdekelték a tengerészet ügyei, a császár csak szárazföldi hadgyakorla- tokon vett részt, állítólag még tengernagyi uniformisa sem volt. A Monarchiában igazából akkor kezdték a tengerészet ügyét komolyan venni, amikor Ferenc Ferdinánd trónörökösre bízták a hadseregfejlesztést, és komolyan felmerült egy konfliktus lehetősége az olaszok- kal. A trónörökös kiemelten kezelte az ütőké- pes flotta kialakításának kérdését, melyhez viszont nagy szükség volt modern, a kor igé- nyeinek megfelelő csatahajókra. Ezért négy
csatahajó építését rendelték el, ezek közül az egyiket, a Szent Istvánról elnevezettet a magyar fél építhette meg Fiumében, mely magyar köz- igazgatás alatt levő enkláve volt Horvátorszá- gon belül. A munkálatokat 1911-ben kezdték meg, a hajót a tervezett határidő után egy évvel, 1915 decemberében állították hadrendbe. Az olasz hadba lépést követően a flotta nagy része (a négy csatahajóval együtt) a pulai hadikikötő- ben állomásozott, a Szent Istvánt egészen 1918- ig nem vetették be. Ekkor azonban Horthy Miklós, aki időközben a flotta parancsnoka lett, elhatározta, hogy áttöri az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat. Ezért 1918. június 10-én felvonult csatára a központi hatalmak flottája, körülöttük olasz motoros torpedónaszá- dok cirkáltak. Közülük viszont az egyik a meg-
lehetősen rossz látási viszonyok között is észre- vette a Szent István csatahajót, és kilőtte rá mindkét torpedóját. A találatokat kapott hajó megdőlt, és közel háromórás agónia után felbo- rult; az 1100 fős legénységből százan az életü- ket vesztették. Szerencsére édesapám nem volt közöttük. A Monarchia flottájának hajói ezután a pulai kikötőbe visszavonultak; a háború után a győztes hatalmak pedig szétosztották őket egymás között.
Köszönöm e rövid történeti áttekintéssel végződő beszélgetést, jó egészséget kívánok.
Lakatos Miklós,
a KSH ny. szakmai főtanácsadója E-mail: Miklos.Lakatos@ksh.hu
Hírek, események
A Statisztikai Szemle folyóirat főszer- kesztője 2018. február 1-jétől Dusek Tamás, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, szerkesztőbizottságának el- nöke pedig Szaló Péter, a Belügyminisztérium főtanácsadója, aki 2010. szeptembertől 2018.
januárig a Területi Statisztika folyóirat szer- kesztőbizottságának elnöki tisztét töltötte be.
Kinevezés. Kincses Áron, a KSH (Köz- ponti Statisztikai Hivatal) Szakstatisztikai Igazgatóságot irányító elnökhelyettese 2018.
február 1-jei hatállyal Szentgyörgyi Zoltánt a hivatal Szakstatisztikák horizontális főosztálya Átfogó statisztikai folyamatok és termékek osztálya osztályvezetőjének nevezte ki.
Gyümölcsösültetvény-összeírást hajt végre a KSH 2018. február 14-e és április 16-a között az Európai Parlament és a Tanács 1337/2011/EU rendeletének, valamint az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program
2017. évre szóló jogi szabályozásának megfe- lelően. Az adatfelvétel kilenc hazai gyümölcs- fajra (alma, bodza, cseresznye, dió, kajszi, körte, meggy, őszibarack és szilva) terjed ki. E kilenc faj esetében a 2017-ben benyújtott területalapú támogatási kérelem alapján leg- alább 2500 négyzetméter területnagyságot elérő gyümölcsösök mindegyikéről készül kérdőív.
Az adatszolgáltatás, ami a kijelölt gazdák számára kötelező, két szakaszban történik: 1. a kérdőív elektronikus kitöltésére 2018. február 14-e és 28-a között nyílt lehetőség az emezo.ksh.hu oldalon; 2. azokat a gazdákat, akik nem éltek az elektronikus kitöltés lehető- ségével, 2018. március 1-je és április 16-a között személyesen keresik fel a számlálóbiz- tosok. A kérdőív a http://www.ksh.hu/docs/
hun/info/02osap/2018/kerdoiv/k182419.pdf, a kitöltési útmutató a http://www.ksh.hu/docs/
hun/info/02osap/2018/kitoltesi/d182419.doc címen tekinthető meg.
