¿ N Í £ A \ A NAGYVILÁG
EGY HÓNAP KRÓNIKÁJA Április hó.
A külpolitikai események lélekzetvételt sem engedő, gyors rohanása áprilisban szünet nélkül izgalomban tartotta nemcsak Európát, hanem az egész művelt világot. A hónap első napjaira estek Beck lengyel külügy-
miniszter londoni tárgyalásai az esetleg bekövetkező német támadás ese- tére kötött kölcsönös védelmi szövetségről. Ez a szövetség, amint arról márciusi krónikánkban már megemlékeztünk, Cseh- és Morvaországnak Németország által történt birtokbavétele következtében jött létre. Olyan kisebb események, mint a nemzeti Spanyolországnak a bolsevizmus ellen küzdő államok csoportjához történt csatlakozása, vagy Albert Lebrun-nek április 5-én a francia köztársaság elnökévé másodízben történt megválasz- tása, alig keltettek különösebb feltűnést.
A hónap első, igazán nagyjelentőségű eseménye Albániának Olasz- , ország részéről történt megszállása volt. Április 7 én, nagypénteken haj-
nalban hadihajók fedélzetén indultak el az olasz megszálló csapatok az Adriai-tengeren, azon az úton, amelyen Julius Caesar és Octavianus csa- patai keltek át az ókori Itália partjairól Epirusba két véres polgárháború harcai közben, útban először Pharsalos, majd másodízben Philippi csata-
mezői felé.
A nemzetközi sajtó és közvélemény idegessége néhány nappal előbb már jelezte, hogy valami nincs rendben Albánia körül, de azért a nagy- pénteken bekövetkezett események mégis a legnagyobb meglepetésként hatottak. Szokatlan volt már maga az időszak is, nagypéntek reggele. De fokozta az albániai események érzelmi megítélését az is, hogy alig néhány nappal az olasz megszállás előtt Geraldine királynénak, Zog király magyar származású hitvesének fiúgyermeke született. Jellemző volt az akkor már nagymértékben feszült és izgatott hangulatra, hogy a főváros, Tirana lakossága a trónörökös születését jelző ünnepi ágyúlövéseket eleinte nem értette meg és először mindenki olasz bombavető repülőgépek megjelené- sére gondolt.
Az ország megszállása majdnem akadály nélkül történt. Az olasz csapatok négy kikötőben, San Giovanni di Meduában, Durazzóban, Valo- nában és Santi Quarantában szállottak partra. Komolyan számbavehető ellenállásra csak a durazzói kikötőben találtak, de a csapatok partra- szállását ez a gyorsan letört fegyveres szembeszállás természetesen nem késleltethette jelentékeny mértékben. Zog király, úgy látszik, már a partra- szállás napján láthatta, hogy fegyveres ellenállás megkísérlésére nincs sok remény, mert önkéntesen elhagyta elveszített országának területét és feleségével együtt egy Florina nevű kis görög városnál átlépte az albán-
434
görög határt. Geraldine királynét a rossz utakon való menekülés izgalmai megviselték és a görög Larissa nevű városban néhány napon át súlyos betegen feküdt. De hamarosan felépült; az ex-uralkodói pár a legutolsó hírek szerint Isztambulban tartózkodik.
Az albán lakosság néhol szívesen, másutt közömbös nemtörődömség- gel fogadta az olasz megszálló csapatok érkezését. Olasz katonaságnak az ország területén való jelenléte különben sem volt számukra szokatlan do- log, mert 1927 óta Albánia lényegileg már olasz védnökség alatt állott és például a katonaság kiképzését évek óta olasz tisztek végezték. A meg- szállás utáni hetekben alig érkezett hír Albániából. Albán küldöttség uta- zott Rómába és felajánlotta az ország trónját III. Viktor Emánuelnek.
Ezzel Albánia szempontjából a nagypénteken megkezdődött események véget is értek.
További következményei voltak azonban az albániai eseményeknek az európai politikában. Különösen angol részről ítélték meg súlyosan Olasz- ország lépését. Kétségtelen, hogy a cseh-morvaországi eseményeket nyo- mon követő albániai hódítás nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy tovább élesedjék az az ellentét, amely a két nyugati demokratikus nagy- hatalmat, Nagybritanniát és Franciaországot elválasztja a tengelyhatal- maktól, Németországtól és Olaszországtól. Különösképen megerősödött Nagybritannia diplomáciai és külpolitikai tevékenykedése. Neville Cham- berlain miniszterelnök az alsóház egyik ülésén, 13-án, jelentette, hogy Nagybritannia, Franciaországgal együtt, fegyveres megsegítésig menő vé- delmet ajánl fel Görögországnak és Romániának megtámadtatásuk esetére.
A Lengyelországnak felajánlott segítség után így megindult a brit külpoli- tika erőfeszítése az úgynevezett békefront megteremtésére. Ezt a német és az olasz külpolitika érthető módon úgy fogta fel, mint bekerítési poli- tikát. Angol részről, hivatalosan és a közvélemény komolyan számba- vehető tényezői részéről egyaránt, tiltakoztak az ilyen beállítás ellen. De az eredmény mégis az lett, hogy a szakadék az európai nagyhatalmak két csoportja és á hozzájuk tartozó kisebb nemzetek között meg mélyebb és még nehezebben áthidalható lett.
Nem sokat segített a dolgoknak ilyen tragikus irányba indult fordu- latán Roosevelt amerikai elnöknek április 15-én Hitlerhez és Mussolinihez egyidőben megküldött békeüzenete és egész kétségtelenül jószándékú, de nem valami szerencsés kézzel megfogott kezdeményezése sem. Az elnök tíz vagy akár huszonöt évre szóló teljes fegyverszünetet és megbékélést javasolt a szemben álló felek között. Előfeltételnek azt kérte a két tekin- télyállam vezéreitől, hogy az általa felsorolt harminc kisebb-nagyobb nem- zettel szemben előre jelentsék ki, hogy semmiféle támadást nem tervez- nek ellenük. Azután üljön össze a világközvéleményben már régebb idő óta kísértő új békeértekezlet. Rendezzenek minden rendezetlen nemzet- közi kérdést, főként pedig szabadítsák meg a világot a mind nyomasztóbb fegyverkezési terhektől, a lefegyverzésnek az általános megbékélés kere- tei között történendő megvalósításával. Azonkívül tegyék a mostaninál sokkal szabadabbá a nemzetközi kereskedelmet és gondoskodjanak a világ nyersanyagkészleteinek igazságosabb és méltányosabb felosztásáról.
Nyugaton valószínűleg arra számítottak, hogy Hitler — az amerikai üzenet sokkal inkább hozzá, mint Mussolinihez szólott — a néhány nap-
435 pal későbbi, április 20-i, nagy fénnyel megünnepelt 50. születése napján vá- laszol Roosevelt üzenetére. A német és olasz sajtó azoban feltűnő, sok- szor majdnem sértően gúnyolódó hanggal fogadta az üzenetet. Egyideig úgy tűnt fel, hogy a két tengelyhatalom feleletre sem méltatja az elnöki üzenetet. De azután hamarosan hír érkezett, hogy Hitler a birodalmi gyű- lést összehívja 28-ára és akkor mondja el válaszát.
A 28-i beszédet érthető módon nagy várakozás előzte meg. Hitler feltűnően hosszú, több mint kétórás beszédben foglalkozott a nemzetközi helyzettel és csak a beszéd második felében foglalkozott Roosevelt üze- netével. Mint várható volt, Németország, és vele együtt természetesen Olaszország is, kereken visszautasította Roosevelt ajánlatát. A beszédnek ezen a visszautasító részén azt lehetett érezni, hogy a németekben még sokkal inkább benne él a wilsoni politikával szemben érzett keserűség és csalódás, mintsem hogy higgyenek az óceán túlsó partjáról érkező ígére- teknek. De talán még inkább ártott Roosevelt kezdeményezésének az elnök éles állásfoglalása Németország minden megmozdulásával szemben a leg- utóbbi másfélév alatt. Mindenesetre érthető a német népnek ez a bizal- matlansága, mert a jelenlegi amerikai kormányzat, és személy szerint Roosevelt elnök maga, semmit nem tett az állandó németellenes hangulat mérséklésére.
Hitler válaszának külpolitikailag legjelentősebb része az volt, amely- ben bejelentette a brit-német tengeri fegyverkezési egyezmény és a tíz- éves német-lengyel megegyezés azonnali felmondását. Ezzel Hitler jelezte is, hogy a közeljövőben, talán már májusban, az európai politikában a két legveszedelmesebb és esetleg újabb súlyos feszültséggel fenyegető pontnak a brit-német és a német-lengyel viszonyt kell tekinteni.
•
A magyar belpolitika erősen háttérbe szorult a nagyjelentőségű kül- politikai eseményekkel szemben. A belpolitikai életnek egyetlen jelentős eseménye a második zsidótörvény szövegének végleges megfogalmazása volt a képviselőház és a felsőház előbb külön, majd együttesen tartott bizottsági ülésein. A törvény végleges szövegén a legtöbb módosítás és enyhítés az első szakasznál történt. Ez a szakasz állapítja meg azt, hogy a törvény szempontjából kit kell és kit nem kell zsidónak tekinteni.
A felsőházban a római katolikus és a protestáns egyházak püspökei erő- teljesen síkraszálltak a beolvadás — asszimiláció — elvének bizonyos megszorításokkal tervezett alkalmazása mellett. A képviselőház ezzel
szemben erőteljesen ragaszkodott a törvényjavaslat faji, helyesebben le- származási alapelvéhez. Végeredményben a hosszú egyezkedés és mind- két fél részéről történt engedmények után a törvény mégis tesz bizonyos óvatosan alkalmazott intézményes engedményeket a kereszténnyé lett zsidók beolvadásának lehetővététele irányában.
A magyar politikai élet középpontjában az elmúlt hónapban külpoli- tikai események állottak. A magyar kormány április 12-én jelentette be Genfben, hogy Magyarország kilép a Nemzetek Szövetségéből. Másnap, 13-án Csáky István külügyminiszter az országgyűlés két házának külügyi bizottságaiban tartott beszédeiben indokolta meg a kormány elhatározá- sát. A miniszterelnök és a külügyminiszter a hónap folyamán két hiva- talos jellegű látogatást is tett; előbb Rómában április 18—21., majd Ber- linben április 29. és május 1. között. Mát hé Elek
