10. F E JE ZE T .
A lovasság jelentős szerepe a román hadüzenet után
Irta: vitéz Doromby József.
1. Magyar huszárok Erdély védelmében.
Romániának előre sejtett — képmutató magatar
tása folytán mégis meglepetésszerűen bekövetke
zett gyors — csatlakozása ellenségeinkhez (1916 augusztus 27-én este) rendkívül nehéz feladat elé állította a központi hatalmak hadvezetőségeit. Az északkeleti (orosz) és délnyugati (olasz) hadszín
téren ezidőtájt kifejtett emberfeletti erőmegfeszí- téssel vívott védelmi harcok közepette ugyancsak nehéz volt Erdély védelmére egy egészen új had
sereget előteremteni.
A z előállható helyzettel leginkább számoló Conrad —■ a súlyos harctéri helyzet ellenére is — még augusztus elején megtette azokat a legszüksé
gesebb intézkedéseket, amelyek esetleges román hadüzenet esetén hivatva voltak addig az időpon
tig késleltetni az ellenségnek a Kárpátokon át való előnyomulását, amíg az arcvonal többi részéről be
érkező csapatok a védelmi harcot felvehették.
Ebből a célból irányította a hadseregfőparancsnok
ság Erdélybe az erősen kimerült és legyengült 11.
lovashadosztályt, az öl. és 61. gyaloghadosztályt, a székely 82. gyalogezredet, azonkívül néhány me
netzászlóaljat, népfölkelő- és hadtáp-zászlóaljat, sőt három — a petrozsényi kőszénbánya munkásai
ból mérnökeik és hivatalnokaik vezetése alatt —•
alakult zászlóaljat is. Megjegyzendő, hogy ez utób
biak és a hadtápzászlóaljak javarészt idősebb le
génységből állottak és csupán zsákmányolt orosz puskákkal voltak felfegyverkezve; és lőszerük oly rossz volt, hogy csak minden 5-ik, vagy 10-ik töl
tény sült el. A kialakulásban levő seregnek, mint újra felállított 1. hadseregnek, A rz Artúr gyalog
sági tábornok lett a parancsnoka, aki maga is er
délyi ember volt.
Hadvezetés égünk a románok offenziv erejét nem értékelte többre, mint az olaszokét s így azt remélte, hogy a román hadsereget, még rajtaütés- szerű támadása esetén is, fel tudja tartóztatni a határ mentén. A z Erdélyt Romániától elválasztó hegyláncot — a Transylvaniai Alpokat — ugyanis számos helyen lehet átlépni, de mindenhol csak kisebb csapatokkal. Nagyobb seregtestek számára csak az Erdélyben eredő és a Dunába vagy Sze
reibe ömlő néhány folyó áttörési helyei, az úgy
nevezett szorosok nyújtanak lehetőséget előnyo
mulásra. A z ellenség támadását hadvezetőségünk a védelmi vonalnak fokozatos lassú hátravétele mellett a Kiskükiillő és Maros vonalában remélte felfogni. Ebből a vonalból szándékozott azután offenzivába átmenni és innen tervezte a Temesvár és Lúgos környékén időközben felvonuló erősíté
sekkel megkezdeni a támadó hadműveleteket a román hadsereg ellen.
A z 1. hadseregnek az első ellenséges előretöré
sek felfogásán kívül még az a fontos feladata is volt, hogy a Bukowinában harcoló 7. hadseregnek jobbszárnyát (az orosz-román-erdélyi határnál, Dornawatránál) biztosítsa. Ezt a feladatot — mint látni fogjuk — a 11. lovashadosztálynak kellett teljesíteni.
A román hadüzenetet megelőzőleg hadvezető
ségünk az utolsó pillanatig várt minden közvetlen katonai intézkedéssel, még pedig kizárólag csak azért, hogy ezzel is kimutassa békés szándékát.
Nem így tettek a románok. Csapatmozdulataikat az utolsó pillanatig leplezték, úgyhogy augusztus 27-én (vasárnap) este 21 órakor — 15 perccel az
után, hogy követük Wienben átadta a hadüzenetet
— a román előcsapatok már át is lépték a határt, amelyet részünkről csupán pénzügyőrök és csen
dőrőrjáratok biztosítottak.
A rz gyalogsági tábornok hadseregének ereje ebben a pillanatban mindössze 30 gyalog — nép
fölkelő — zászlóalj, valamint a bányákban éppen felriasztott 3 bányász zászlóalj, 12 hadtáp-zászló- alj, 8 lovasszázad és 18 tüzérüteg volt. Ennek a haderőnek 700 km. hosszú határvonalat kellett vé
delmezni a felvonult egész román hadsereggel szemben. Ez a határvonal őrizet és védelem szem
pontjából 5 védőszakaszra volt beosztva és pedig:
1. az orsovai szakaszra (70 km. széles) 4 és fél zászlóalj, 1 lovasszázad és 4 üteg;
2. a hátszegi szakaszra (90 km. széles) 6 gya
log, hadtáp és bányász zászlóalj, a 10. honvéd- huszárezred egy százada és 2 hegyíüteg;
3. a nagyszebeni szakaszra (150 km. széles),
8 gyalog- és liadtápzászlóalj, az 5. honvéd huszár
ezred egy százada és 2 üteg;
4. a brassói szakaszra (magában foglalva a brassói és ojtozi-szorost) 9 gyalog- és liadtáp
zászlóalj, a 9. népfölkelő liuszárosztály és 7 üteg;
5. a gyergyószentmiklősi szakaszra ( a csiki és gyergyói medencébe vezető utak, valamint a Maros völgyének lezárására) a. 61. gyaloghadosz- tály 5 liadtáp, illetve népfölkelő zászlóalja és a 4.
honvéd huszárezred 2. százada.
A rendelkezésre álló tartalék az egész erdélyi arcvonal számára a teljesen kimerült és az oknai harcokban elvérzett 57. hadosztály volt, amely mindössze kb. 2500 csatárt számolt. Ezt a hadosz
tályt Gyulafehérváron helyezték el.
volt, hogy megfelelő erősítéseket irányítsanak Er
délybe. A Monarchia hadseregfőparancsnoksága a 39. honvéd gyaloghadosztályon kívül elsősorban az 1. lovashadosztályt, az 5. honvéd lovashadosz
tályt és a. 2. hadseregnél levő 1. népfölkelő huszár- dandárt rendelte ki erre a célra. A német legfel
sőbb hadvezetőség három gyaloghadosztályt és 3 lovasezredet irányított Erdélybe.
A rz tábornok, hadseregparancsnok — azon ka
pott utasításhoz képest, hogy a beérkező csapato
kat nem megérkezésük mérve szerint használja fel megerősítésre', hanem a később megindítandó had
műveletekhez, összpontosítva helyezze azokat ké
szenlétbe — a német 89. gyaloghadosztályt Kolozs
vár és Szászrégen közötti területen, a német 187.
— A,
A román oszlopok a hadüzenet órájában ter
mészetesen feltartózhatatlan áradatként törtek gyenge határőreinkre, még mielőtt a védőszaka
szok parancsnokai egyáltalában tudomást szerez
tek volna arról, hogy háború van.
Szerencsére a román hadvezetőség — különle
ges hadászati szempontokat szem előtt tartva, sőt talán politikai okokból is — túlságosan szétforgá
csolta erejét és az egész határ mentén, mindenhol támadott, Orsovától egészen a bukowinai határig.
Ez a körülmény az első pillanatban lényegesen megkönnyítette a központi hatalmak védekezését, mert az ellenség így, mielőtt az egymástól távol
levő oszlopaival a nagy hegyekből kilépett volna
— nehogy helyi visszacsapásoknak kitegye magát
— kénytelen volt hidfőszerű állásokban megvárni, míg az egyes oszlopok zömei is felvonulnak.
Hadvezotőségeink legfőbb gondja most az
gyaloghadosztályt és a német 3. lovashadosztályt Maros-Hlyénél, a cs. és kir. 1. lovashadosztályt Hátszeg és Karánsebes között, az 1. m. kir. nép
felkelő huszárdandárt Tövisnél rakatta ki és he
lyezte el. Ez utóbbi, valamint a cs. és kir. 61. gya
loghadosztály, a 31. honvéd hadosztály, a német 89.
hadosztály, az I. tartalékhadtest v. Morgen Gene
ralleutnant parancsnoksága alá kerültek. Felada
tuk az volt, hogy a Románia északnyugati sarkától Fogarasig terjedő szakaszt biztosítsák.
A románok lassú térnyerése később lehetővé tette, hogy a. felvonulás előbbre helyeztessék. A Linsingen haderőcsoport északi szárnyáról jövő cs. és kir. 1. lovashadosztály és a német 3. lovas
hadosztály — amelyek szeptember 5-átőI kezdve Hátszeg környékére érkeztek — ennélfogva foly
tatták útjukat Medgyesre, illetve Erzsébetvárosba.
A két hadosztályt Schmettow gróf német tábornok
parancsnoksága alatt itt egy lovashadtestté egye
sítették és vele töltötték ki a nagyszebeni szakasz és Fogaras között fenálló hézagot.
*
A románok a hadüzenettel kapcsolatban meg
állapodást kötöttek Oroszországgal, hogy had
műveleteik támogatása, illetve a központi hatal
mak erejének lekötése céljából az orosz hadsereg is kezdjen egyidejűleg támadásokat arcvonala több szakaszán. Ezek a támadások, amelyek lovas
csapatainkat sokhelyütt érintették, már augusztus 31-én megindultak. A 7. hadseregtől északra arány
lag rövid ideig tartottak és eredménytelenül vég
ződtek, a 7. hadseregnél azonban egész szeptember 20-ig elhúzódtak és végül is hadseregünknek a magyar határról való visszaszorításával végződ
tek. Ezekből a nehéz harcokból a 3., 5., 8. és 11.
iovashadosztályok nagymértékben kivették a részüket.
támadás folyamán sikerült a lovashadosztálynak Eafailowa felé tért nyernie.
Hasonló küzdelmeket folytatott az 5. honvéd- lovashadosztály, amely az orosz arcvonalon erősen megtépázva, augusztus végén került a román had
üzenet folytán a 7. hadsereg déli szárnyának meg
erősítésére Dornawatra vidékére. Itt a X I. had
test ’parancsnoksága alatt a 11. honvéd lovashad
osztály, a Papp dandár, néhány bajor zászlóalj és csendőrcsapat nehéz harcokban álltak ellen Buko- wina legszélső területén a túlerőben levő oroszok
nak. A z 5. lovashadosztály csapataira tehát rop
pant nagy szükség volt ezen az arcvonalszakaszon.
A lovashadosztály szállítása Felsőborgóig vasúton, onnan — a háború alatt épített villamosvasúton történt. A kézilovak Beszterce környékére kerültek.
A z 5/1. lövészosztály szeptember 2-án Dorna- watrára, az 5/11. lövészosztály 4-én Jakobenibe érkezett. Mindkét lövészosztályt ti Bystrziczától (Beszterce) keletre lévő hegygerincen nehéz harcok
Kríroly királyi herceg, trónörökös kitünteti a huszárokat.
A 3. lovashadosztály — a Brudermann lovas
hadtest kötelékében — augusztus közepén került Kőrösmezőre, ahonnan az arcvonalba vetve, au
gusztus végén azt a feladatot kapta, hogy Bistr- zycza-nadworinska völgyéből Polskan át, valamint a Pantyr-szoroson és Ragodzen át vezető utakat zárja le. Rendkívül fontos volt, hogy a hadosztály Rafailowa vidékét feltétlenül tartsa.
Augusztus 28-án az oroszok hatalmas tömeg
támadással visszaszorították ugyan a lovashadosz
tályt a Pantyr-szorostól kétoldalt levő magasla
tokra, itt azonban a végsőkig ellenállott.
Szeptember első napjaiban állandó véres küz
delmek folytak a Pantyr és Jablonica szoros menti határhegyek birtokáért. A 3. lovashadosztály ezek
ben a harcokban nem csak megtartotta állásait, de szeptember 6-án akkor, amikor az egész 7. had
sereg kizárólag csak védelemre szorítkozott, még sikeres ellentámadást is hajtott végre abból a cél
ból, hogy az I. hadtestnek Kőrösmezőnél erősen támadott balszárnyát tehermentesítse. A z ellen
ban álló 8. lovashadosztály rendelkezésére bocsá
tották. A z 5/1. lövészosztályt nyomban Czokanes- tiöre irányították, ahol a huszárok azt a feladatot kapták, hogy a szeptember 1-én veszendőbe ment néhány árokrészt ellentámadással foglalják vissza.
Huszárjaink 10 napig tartó nehéz küzdelem után teljes eredményt értek el. A szívósan védekező, túlerőben levő ellenséget lankadatlan kitartással lépésről-lépésre szorították vissza, míg csak az — feladva a reménytelen harcot — visszament ki
induló állásaiba.
A z 5. honvéd huszárezredet a 7. hadsereg
parancsnokság külön parancsban dicsérte meg a Czokanestietől északra vívott eredményes harcok
ért, K ároly királyi herceg, trónörökös pedig szep
tember 11-én Kirlibabán történt látogatása alkal
mával személyesen tűzte az 5. lovashadosztály hu
szárjainak mellére a vitézségi érmeket.
A 11. lovashadosztály feladata az volt, hogy a román határt a Hármashatárhegyig szállja meg és derítsen fel a Negisora-Xeagra völgy felé. A biz
tosítandó szakaszt —■ óriási kiterjedésénél fogva
— természetesen csak előőrsszerűen lehetett meg
szállni.
Szeptember elején Dornawatrától délkeletre nagyobb román erők csoportusulását figyelték itt meg, úgyhogy rövidesen a 11. honvéd lovashad
osztály gyéren megszállott arcvonala ellen is táma
dásokkal kellett számolni.
14-én aztán meg is kezdődött a mozgalmas élet.
Nagyobb román erő ugyan egyelőre még nem je
lentkezett, de a járőrök mind élénkebben tevéken y
kedtek s a 24. dandár járőreivel együtt a Neagra- völgyében élénk csatározást folytattak. M ivel a ro
mán járőrök mindenütt nagyobberejüek voltak, a huszárok kénytelenek voltak a Par-Neagra nyugati partjára visszavonulni. 15-én egy kb. hatvan főből álló román osztag meglepte és elfogta az 5. huszár
ezred egyik 9 huszárból álló járőrét. A közelben tar
tózkodó egyik szakaszvezetö meglátva az esemé
nyeket, gyors elhatározással és igazi huszárvirtus- sal a hatszor nagyobb ellenségre vetette magát, szétugrasztotta az ellenséget és az elfogott járőr hat huszárját szerelvény nélkül ugyan, de a fo g ságból kiszabadította; mégpedig oly ügyesen, hogy járőrében csupán két sebesülés történt.
Ezalatt, az orosz tehermentesítő offenziva elle
nére csak lassan nyert tért a román hadsereg. Ez kizárólag csapataink szívós kitartásának és alpa- rancsnokaik igen ügyes tevékenységének volt kö
szönhető. A határhegység bizonyára előnyt jelen
tett ci védők számára, ez azonban egymagában — a sajnos elégtelen előkészületek folytán — nem képe
zett olyan védelmi bástyát, amelyen a románok támadásai megtörtök volna. A kellő ellenállás ki
fejtéséhez csapatok és erődítések kellettek volna.
Szerencsére Erdély folyói, hegyláncai, meden
céi segítették a védőt abban, hogy lépésről-lé- pésre beljebb is ellenállást fejtsen ki. Ehhez szük
séges volt, hogy a csapatok oly előkészített álláso
kat szánjanak meg, amelyek előnyös fekvésüknél fogva a hegyekben csak igen nagy időveszteség árán kerülhetők meg (szorosok). Ezeket az álláso
kat idejében és összhangban kellett kiüríteniök, mihelyt a harc célját, tudniillik az ellenség előnyo
mulásának késleltetését elérték anélkül, hogy az ütközetet végigharcolták volna. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ilyen halogató harc, amely úgyszól
ván sajátos harcmódja a lovascsapatoknak, rend
kívül nehéz és rendkívül nagy kitartást igényelt a csapatok részéről. Lehetőleg sokáig kellett kitarta- niok és sokszor a legkedvezőtlenebb viszonyok kö
zött kellett visszavonulniok. Ez utóbbi szükséges
ségét mindig a szomszédok helyzete és az ellenség átkaroló mozdulatai szabták meg.
*■
Szeptember első napjai után a hadműveletek
ben bizonyos mértékű pillanatnyi nyugalom állott
be. A z orsovai és hátszegi szakaszokban védekező csapatok felfogták az ellenség első támadásait. A nagyszebeni szakaszban csapataink a várostól északra és északnyugatra levő állásokba mentek vissza és itt egyelőre ellen tudtak állni. A z Ojtoz- szoros szakaszban az Olt mögött, a Csik és Gyergyó szakaszban a Felső Olttól nyugatra tartottak ki.
Ez utóbbi szakaszban a románok még leginkább nyertek tért, tű Ínagy területet azonban a védő csa
patok .hősies ellenállása miatt itt sem tudtak meg hódítani.
A továbbiak során különösen három irányból fenyegetett a román támadás:
1. a hátszegi csoportnál a Szurduk-szorostól északra a iá íreli-völgyön at a Maros völgyében levő vasút ellen,
2. a nagyszebeni csoport és a brassói csoport (71. hadoszcaly) közt levő széles hézag ellen és
3. a felső Maros völgyében Dorna Watrán át, ahol a 7. hadsereghez való csatlakozás megszakí
tása esetén az a veszély fenyegetett, hogy a romá
nok felsodorítják a legvégső esetre előkészített fő védelmi állásainkat.
Rendkívül megnyugtatólag hatott tehát, amikor szeptember 5-én az 1. lovashadosztály és a német 3. lovashadosztály első szállítmányai befutottak Hátszegre. Ezeket a lovascsapatokat mindjárt to
vább szállították, úgyhogy azok Erzsébetváros kö
rül gyülekeztek.
Időközben változás állott be az erdélyi arcvo
nalon harcoló csapatok feletti paranosnoklási viszo
nyokban. Falkenhayn német tábornok parancsnok
sága alatt felállították a 9. hadseregparancsnoksá
got, amely a Piski, Tövis, Segesvár vonaltól dél
keletre levő arcvonalszakaszt vette át, A z ettől északra levő csapatok továbbra is az 1. hadsereg alá tartoztak. A z 1. lovashadosztály a Schmettow lovashadtest kötelékében a 9. hadsereghez került.
A z 1. nép fölkelő lovasdandár az 1. hadseregnél (V I. hadtest) maradt. Ugyancsak ide irányították a székely legénységből álló 2. huszárezredet, amely szűkebb hazájának védelmezésére maga kérte beve
tését ezen az arcvonalszakaszokon.
A z 5. és 11. honvéd lovashadosztály — mint láttuk — a 7. hadsereg déli szárnyán harcolt.
Nézzük most közelebbről ezeknek a lovas tes
teknek működését Erdély védelmének e válságos i dőszakában.
A z 1. népfölkelő lovasdandár Ozydoiwban (Galícia) történt berakodása után szeptember 5-én hajnalban vasúton Marosvásárhelyre érkezett, ahol
—- mint már hallottuk — a német v. Morgen Gene
ralleutnant parancsnoksága alá helyezték. Vele egyidőben érkezett a 61. gyaloghadosztály Parajá
ra, azután pedig a 39. honvédhadosztály. Ez utóbbi
még nem igen volt harcképes, úgyhogy Szászrégen- ben maradt.
Von Morgen tábornok hadtestének (I. tarta
lékhadtest) északi részében a 61. gyaloghadosztály gyülekezett, déli szárnyán a 71. gyaloghadosztály állott. A z 1. népfölkelődandár a kettő közt állította helyre az összeköttetést (2. huszárezred). A dandár mindjárt 7-én parancsot kapott, hogy menjen Pa- rajdra és derítsen fel a gyergyói medencében Ma
roshévíz és Gyergyóujfalu felé. A feladat eredmé
nyes teljesítése után a dandár a Görgény keleti eresztékeit szállta meg.
A románok 6-án megkezdett támadását az itt lévő csapatok a legbámulatraméltóbb hősiességgel verték vissza. Gyér védelmi vonaluk azonban a
3-szoros túlerőnek tartósan nem tudott ellenállni. A.
nagyobbára erdővel borított hegyvidék nagymér
tékben elősegítette az ellenség átkaroló mozdula
tait s így a védőcsapatoknak az arcvonalban ki
vívott páratlan sikereik ellenére is sokszor vissza kellett vonulniok csupán azért, mert a szárnyakat átkarolta az ellenség. íg y a népfölkelő huszárok is kénytelenek voltak gyenge biztosítóvonalukat erős román támadás elől még 10-én Bucintetőre vissza
venni, miközben a 19. népfölkelődandárnak Pa
rajára való visszavonulását is fedezték. Itt a dan
dárt másnap egy kombinált bosnyák gyalogezred
del (3 zászlóalj) erősítették meg, amelyet a 71/3.
honvéd taracküteggel együtt a lovas dandár pa
rancsnoksága alá helyezték. Ezzel az erővel 35
A z E r d é l y t v é d ő c s a p a t o k a r c v o n a l á n a k k ü l ö n b ö z ő h e l y z e t e i 1916 a u g u s z t u s 2 7 - t ő l d e c e m b e r i g .
km-nyi széles vonalat kellett a népfölkelő lovas
dandárnak védelmezni.
A z időközben beállott télies időjárás a nehéz feladat mellett nagy mértékben igénybe vette a csa
patok ellenállóképességét. A hegyekben ekkor már oly hidegek léptek fel, hogy fagyási esetek is gyak
ran fordultak elő. A hóviharok megnehezítették a megfigyelést, ami huszárjaink felderítő tevékeny
ségét igen hátráltatta.
Szeptember 17-én a románok nagyobbszabású támadásba mentek át. Eredményes tartós ellen
állást természetesen itt nem lehetett kifejteni és továbbra is csak halogató harcok folytak. Mind
azonáltal ez a gyenge vonal is ismételten vissza
vetett eleinte minden támadást. A szárnyakon elő
állott helyzet végül is szükségessé tette, hogy a dandár arcvonalát mintegy 2 km-nyire hátrább helyezze. Másnap 18-án újból nagy erőkkel támad
tak a románok, úgyhogy a dandárcsoport szívós kitartással folytatott küzdelmek közben a Parajd- tól nyugatra levő állásokba ment vissza.
19-én a románok jobbról támadtak, úgyhogy a csoport jobbszárnyát az Illyésmező—Alsófalva vo
nalba kellett visszavenni.
*
A Solimettow lovashadtestet szeptember 8-án az Erzsébetváros körül gyülekező 1. lovashadosz
tályból (4. és 12. ezred Szászváros, 7. ezred Erzsé
betváros, 14. ezred Holdvilág) és az egyelőre alája rendelt 5. Chevauxleger ezredből (Medgyes) állott.
A többi német lovasezred ekkor még útban volt.
Közbevetőleg megjegyezzük, hogy ennek a lovashadtestnek, különösen az 1. lovashadosztály
nak tevékenységét részletesebben kell ismertet
nünk, mert —• eltekintve a iovashadosztály által itt végzett felderítő szolgálatnak fontosságától és eredményességétől, a huszárok itt végre ismét tel
jes mértékben szolgálhatták azt a feladatot, ami tulajdonképpeni kenyerük. A leírás keretében nagyjából a román offenzíva kialakulásáról is át
tekintő képet akarunk adni.
8-án a lovashadtest azt a parancsot kapta, hogy az 51. hadosztály balszárnyát (Nagyszeben- től északra) biztosítsa és hogy a Nagyszeben és bogaras felé előnyomuló ellenséget, valamint az Olt-menti utakat figyelje. Szoros összeköttetést kel
lett azonkívül fenntartania az 51. és 71. gyalog- hadosztállyal (az 51. hadosztály Nagyszebentől északnyugatra, a 71. gyaloghadosztály Fogarastól északkeletre állott).
A z ellenség 7-én estig a 2. gyaloghadosztályá
val a Nagyszebentől délre eső, 3. hadosztályának részeivel pedig a Fogarastól délre eső területet érte el (tehát kb. 40— 50 km-nyire volt az 1. lovashad
osztálytól).
A hadosztályparancsnokság 9-ére az alábbia
kat rendelte el: A z 5. Chevauxleger ezred vonul
jon U jegy ház területére és derítsen fel a Hortobágy patakon nyugatra, egészen a Szászujfaiu—Jtlor- tooagylalva vonalig. A 7. lovasdandar (4., 12. hu
szárezred és 1. lovas tüzérosztaiy három ütegével) felderítő osztagaival G órakor, zömével pedig 9 órakor indulva, érje el Riomfalva, Magárén át Bürkös vidékét és derítsen fel az 5. Chevauxleger ezredhez zárkózva a Verd— Kiirpöd— Szászahuz—
01. Újfalu vonalig (A dandárnak egy-egy hírszerző századot Fófeldre és Szászahuzra kellett előretol
ni, járőrökkel pedig még 9-én el kellett érni az Oltót). A G. lovasdandár (7. és 14. huszárezred) Holdvilágról indulva Dános—'Keresd—■Jakabíal- ván át vonuljon a 7. huszárezreddel Szentágotára, a 14. huszárezreddel pedig Szászhalomra és figyel
je a Réten—Fogaras-i országutat, valamint a közte és a 7. lovasdandár közötti területet. A 7. huszár
ezred 1. hírszerző századának Mártonhegyre, a 14.
huszárezred 1. századának N.-Sinkre és N.-Sárosra kellett előnyomulni. Ezek járőreinek szintén el kellett érni az Oltót.
A 4. és 12. huszárezred lövészszázadai Jakab- falvára irányíttattak.
A lovashadosztály 9-én este mindenhol ponto
san elérte az elrendelt menetcélt. Ellenséges jár
őrökön kívül (Alsóárpásnál, Alsóutsanál és Ol.-Uj- falunál nagyobb erőkre nem bukkant. Megálla
pította azt is, hogy Bogarasban nincs ellenség.
A szomszédos 51. hadosztálynál már összeüt
közésre került a sor, amennyiben egy ellenséges zászlóalj és egy lovasszázad Hortobágynál meg
támadta a hadosztály egyik gyengébb oszlopát.
10-én a Bürkös csoportnak (7. lovasdandár) reggel 7 órakor Ujegyházán át Hortobágyra kel
lett vonulnia, hogy ott az 51. hadosztály említett harcába beavatkozzék. A 4. és 12. huszárezred lö
vészszázadainak Ujegyházán át Holczmányra kel
lett menniök és állandó összeköttetésben kellett maradniok a Bürkös csoporttal. A 6. lovasdandár
nak az intézkedés szerint 10-én helyén kellett ma
radnia, csupán a lövészosztályokat és a hírszerző különítményeket kellett előbbre vonnia (7. lövész- osztály Lessesre, 14. lövészosztály Szentágotára).
A 7. dandár lövészosztályainak Magáréról U jegy
házán át Holczmányra kellett vonulniok.
A 10-én végrehajtott előnyomulás folyamán a 7.
lovasdandár Hortobágyiéivá keleti és északkeleti szegélyét az ellenségtől megszállva találta. Dol
mányból ugyanekkor ellenséges csapatok Szent János-liegyre vonultak; délután 14 órakor a dan
dár a 2. lovasosztállyal Hortobágyiéivá templom- tornya irányában, 1 lovasszázaddal és 2 géppuská
val a Hortobágyfalvára vezető műút mentén táma
dott. Bár a századok rövidesen ellenséges tüzér
ségi tiizbe kerültek, feltartóztatlanul nyomultak előre és este 18 óráig elfoglalták a Szent János-hegy községet. A 7. dandár parancsnoksága a lövész-
••¡ns
osztályokat Holczmányra való beérkezésük után Szent János-hegyen át szintén támadásra indította Hortobágyfalva ellen. A késő esti órákban sikerült a románokat innen is visszavetni. A veszteség aránylag csekély volt (2 halott, 5 sebesült), de si
került 16 foglyot ejteni, akik azt a fontos hírt kö
zölték, hogy csapataik Nagyszeben felé. vonulnak vissza.
A nap harcászati sikere általában számottevő volt, amennyiben a huszárok megakadályozták az ellenségnek az 51. hadosztály ellen irányuló átka
roló támadását.
A 6. lovasdandár járőrei ezalatt harc nélkül érték el Dridifet, csupán Vaj dalai vánál bukkantak erősebb ellenséges járőrökre. A z igen nagy öntevé
kenységgel és szívóssággal végzett felderítés alatt, amelyben a 7. és 14. huszárezredek járőrei nemes vetélkedést folytattak egymással, megállapítást nyert, hogy az ellenség a 7. lovasdandár sikeres támadása után Nagyszeben felé vonult vissza.
A lovashadtest parancsnoksága 11-én elren
delte, hogy a 7. lovasdandár Hortobágyfalvát és az attól délre levő magaslatokat továbbra is tartsa.
A fontos Cosacului magaslaton (Szukádétól észak
nyugatra), ahonnan az ellenségnek Szakadat— Fe
nyőfáivá— Felek területéről való közeledését leg
inkább meg lehetett akadályozni, 11-én reggel egy lövészszázadot (12. huszárezred) géppuskákkal, járőrszolgálatra pedig egy lovasosztagot kellett elhelyeznie.
A lovashadosztály feladata egyébként tovább
ra is a szorgalmas felderítés maradt. Ezt az előre
tolt hírszerző különítmények már eddig is ered
ményesen végezték. A szomszédos 51. gyaloghad
osztály az 5. Chevauxleger ezreddel együtt 11-én a Veresmarttól délnyugatra levő magaslatokat szán
dékozott elfoglalni.
A 11-ére forduló éjjel csendben telt el. Csupán a 6. lovasdandár lövészszázada előtt volt kisebb cse
tepaté, amelynél egy lövészszázad rajtaütött egy román előőrsön és 9 foglyot ejtett. A z egész 1. lo
vashadosztály ezen a napon 1 tisztet és 13 főnyi ellenséget ejtett foglyul. 11-én napközben nem vál
tozott a. helyzet. A 71. gyaloghadosztály jobbszár
nyának fokozottabb biztosítása céliából a 6. lovas
dandár egyes részeit átcsoportosították.
Este 23 órakor a lovashadosztályt a következő helyzetben látjuk: 7. dandár a 4. huszárezred 2 lo
vas és 2 lövészszázadával, a 12. lovasezred 3 lovas és 3 lövészszázadával Holczmánv— Hortobágyfal
va— Szent János-hegy területén és ettől délre, a 4.
huszárezred 1 lovasszázadával Fófelden. a 12. hu
szárezred 1 lovasszázadával Szászaházán. A 6.
lovasdandár a. 14. huszárezred 2 lovasszázadával Nao-vsinken. 1 lovasszázadával Iválborou. 1 lovas- századával Kissinken, 4 lövészszázadával Szent- ágotán, a 7. huszárezred 1 lovasszázadával Már
ton-hegyen, 3 lovasszázadával Szentágotán és 3 lövészszázadával Ujegyházon.
A z ellenség általában a Szakadát— Dolmány vonalban állott. Nagyobb ellenséges oszlopokat nap
közben csak távolról lehetett megfigyelni. A ro
mánok gyenge tüzérségi tűzzel lőtték a mutatkozó huszárokat. íg y reggel a Cosaculuira vonuló 12.
huszárezred lövészszázadát.
12-ére virradóra a románok éjjeli támadásra indultak a 7. lovasdandár állásai ellen. Hajnali 2 és 4 óra között háromszor támadtak Hortobágyfal- vánál, a 425-ös magaslatnál és Veresmartnál, de huszárjaink mindhárom esetben hősiesen vissza
verték őket. Ezután az ellenség 400— 500 lépésnyi
re a dandár arcvonala előtt beásta magát, a kora reggeli órákban azonban visszavonult régi állá
saiba. A z éjjeli harcokban a 7. lovasdandár 6 fog
lyot (két sebesült) is ejtett, akik három különböző ezredből származtak (42., 72. és 1. határőrezred).
A 6. lovasdandár előtt nyugalom volt.
12- én délelőtt a következő táviratot kapta az 1. lovashadosztályparancsnokság: „ A X X X IX . tartalékhadtest vezénylőtábornoka, valamint gróf Schmettow Generalleutnant különös elismerésüket fejezik ki a 7. lovasdandár derék csapatainak a Hortobágyfalva körül vívott harcokban tanúsított vitéz és férfias magatartásukért,“ Tíuiz tábornok badoszályparancsnok a következő szavak kíséreté
ben hirdette ki ezt a csapatoknak: „örömmel és teljes szivemből csatlakozom ehhez a jól megérde
melt dicsérethez. Bizton remélem, hogy az eddigi szép sikerek által elérteket megtartjuk továbbra is minden ellenség ellen.“
13- án a 7., 12. és 14. huszárezredek utászoszta
gainak messze az arcvonal előtt több helyen meg kellett szakítani a Felek— Fogaras közötti vasúti és táviróvonalat. A 7. huszárezred utászosztagát, miközben Alsóárpásnál fel akarta robbantani a vasúti pályatestet, egy ellenséges lórólszállt lovas és egy fél lovasszázad támadta meg. A z osztag a nagy túlerő elől egyelőre visszavonult ugyan, de később Kerez vasúti állomása közelében mégis si
keresen robbantott 2 vasúti átereszt.
A hírszerző különítmények jelentései alapján úgy Ítélték meg az általános helyzetet, hogy az ellenség — beszüntetve további támadásait — egyelőre csak a Nagyszeben körüli terület biztosí
tására szorítkozik. A lovashadosztályparancsnok
ság ezért még fokozotabb járőrtevékenységet ren
delt el. Különösen felhivta a figyelmet a rajta
ütésszerű támadásokra és az ezzel kapcsolatos fo golyszerzés fontosságára.
14- én a 6. lovasdandár folytatta eredményes hírszerző és felderítő munkáját, miközben ismétel
ten harcba is keveredett az ellenség járőreivel. A 7. lovasdandárnál az ellenség 13-án késő este 22 óra tájban nagy lármával támadott Szent János-
hegy déli széle ellen. A z egyik táboriörs állását, váratlan megrohanással elfoglalta ugyan, a huszá
rok azonban rövidesen kiverték őket onnan. K é
sőbb a románok D. Codrului mp. 615— Nonnen- kuppe vonal ellen újból igen hevesen támadtak. A tüzérség hathatós támogatása mellett a 7. dandár hajnali 2 óra 30 percig ezt a támadást is végérvé
nyesen visszaverte.
A német 3. lovashadosztály csapatainak idő
közben történt beérkezése után ez a hadosztály
parancsnokság is működésbe lépett, mégpedig az 1. lovashadosztály parancsnoksága alatt.
15-én hajnali 1 órakor a románok Fogarastól délre nagyobb erőkkel átkeltek az Oltón és táma
dást kezdtek, mely az egész 6. lovasdandár arc- vonalszakaszára kiterjedt. A járőrszerűen meg
szállt védelmi vonal kénytelen volt az átkaroló támadás elől visszahúzódni. A 6. lovasdandár a rendelkezésre álló lovas- és lövészszázadok szüksé
ges újracsoportosítása után 11 óra 30 perckor azon
ban ellentámadásba ment át és délután 16 óráig tartó szívós harcokban visszaverte az ellenséget egészen a Foga r a s-Xagysáros-i útig. A románok sú
lyos veszteséget szenvedtek, temérdek sebesült és halott maradt a huszárok arcvonala előtt. Még na
gyobb volt azonban harcászati vereségük, mert annak ellenére, hogy ők voltak a támadók, a 6.
lovasdandár sikeres ellentámadása folytán 2. had
seregük balszárnya veszélyeztetett helyzetbe került.
A z itt vívott harcokban (Kalbornál) a 14. huszár
ezred egyik százada oly ügyesen tört az Olt folyón át előnyomult ellenséges hadosztály oldalába, hogy ezáltal feltartóztatta az ellenséget és ismét visz- szavonulásra kényszerítette az Olt mögé. A szá
zad parancsnokát Csiktapolcai Lázár K ároly fő
hadnagyot kezdeményező, vitéz és merész maga
tartásáért a tiszti arany vitézség]' éremmel tün
tették ki.
Huszáraink 13 foglvot is ejtettek, akiktől meg
tudták, hogy a támadást három gyalogezred (4„
28. és 30.), egy vadászzászlóalj, két lovasszázad és egy kerékpárosszázad hajtotta végre.
A 6. lovasdandártól keletre a 71. gyaloghad
osztálynál a nap folyamán szintén túlerővel tá
madtak a románok, úgyhogy a hadosztály a Nagy- sáros-Buchhorn-Dosul-Padurei-Longodár-Kőhalom vonalba kényszerült visszamenni. A helyzet ezek- után úgy alakult, hogy a 6. lovasdandár oldalazta a 71. gyalogdandár előtt támadó román arcvonalat.
A dandár feladata 16-ára az volt, hogy a Nagy- sárostól délkeletre levő 597-es magaslatot a 7. hu
szárezred lovasszázadaival és egy üteggel szállja meg és akadályozza meg ott az ellenség előretöré
sét Nagysárosra. A dandár többi részeinek az el
foglalt állásából kellett a 7. huszárezred előnyo
mulását támogatni.
A 7. lovasdandár 15-én ellenséges tüzérségi
tűzben állott és csupán mérsékelt tűzharcot foly
tatott.
16- án a Schmettow lovashadtest előtt csupán a német 3. lovashadosztálynál voltak nagyobb har
cok anélkül, hogy a helyzetben változás történt volna. A 6. lovas dandár kiváló eredményeket ért el a hírszerzés, felderítés és fogolyszerzés terén.
Különösen ez utóbbi volt fontos, mert a foglyoktól igen értékes vallomásokat lehetett szerezni. Külö
nösen említés remél tó az a rajtaütés, amelyet két járőr egy ellenséges lovasszázad ellen Porumbaknál hajtott végre.
A 7. lovas dandárnál a 12. huszárezred utász
szakasza végzett igen eredményes rombolást Alsó
árpásnál a táviróvezetékben és a, vasúti hídon.
Nemestóthy Szabó Béla kapitány hírszerző százada pedig (12. huszárezred) este 19 óra 15 perckor Kercznél kb. 200 ellenséges lovas átkelését akadá
lyozta meg az Oltón.
A 6. lovasdandár egyébként megszállotta a fentemlített. 597-es magaslatot. A szorosabb össze
köttetést a 71. gyaloghadosztállyal Báránykuton a 2. huszárezrednek — előző nap erősítésül odairá
nyított — két százada tartotta fenn.
Schmettow tábornok a porumbaci rajtaütésért még aznap este gratulált a lovashadosztálynak, leg
nagyobb elismerését fejezve ki. A zt üzente, hogy mint öreg huszár rendkívül örömmel látja a híres cs. és kir. huszárok „sneid“ -jét és vállalkozó szel
lemét.
17- én kora hajnalban a románok újra támadni kezdték a 6. lovasdandár arcvonalát. Ezen az arc- vonalszakaszon (Fogaras) ekkor már négy ellensé
ges gyalogezredet és egy vadászzászlóaljat lehetett megállanítani (4., 22.. 28. 30. ezred és 2. vadász- zászlóali). A jelentékeny túlerővel végrehajtott lökés és átkaroló támadás elől a dandár kénytelen volt hátrálni, a kissinki csoport és a Kalbornál levő tartalék (lovasszázad) azonban heves ellentá
madásokkal igvekezett az ellenség nyomását fel
tartóztatni. Ez sikerült is. úswhogv a 6. lovasdan
dár reggelre közvetlen Kissinktől és a Bohr Bach- tól nvno-atra levő magaslatokon szilárdan megve
tette lábát. A dandár vesztesége 23 fő volt. A Bohr Baehon átvezető hidakat sikerült mind el
pusztítani.
A románok az északra, levő 71. hadosztálvt ugyanígy támadták, úgyhogy az is kénytelen volt arcvonalát hátrább venni. A z összeköttetést a 6.
lovasdandár és a 71. hadosztály között a 2. huszár
ezrednek Báránykuton levő százada tartotta fenn továbbra is.
A 7. lovashadosztálynál napközben tűzharc folyt.
Másnap, 17-én ismét alkalmuk nyilt a huszá
roknak egy bravúros rajtaütésre. A 2. és 7. huszár
ezred 1—1 felderítő lovasjárőre meglepetésszerűen
megrohamozott két ellenséges gyalogszázadot éppen akkor, amikor azok Kőbőr községből kibon
takoztak. A románok szanaszét futottak, közben súlyos veszteséget is szenvedtek. Több halott ma
radt a helyszínen, akikről megállapították, hogy a román 28. gyalogezredhez tartoznak.
Általában 18-án is igen eredményes járőrtevé
kenység folyt a lovashadosztálynál, ami által sok helyütt sikerült meglassítani az előretapogatódzó ellenséges járőrök és osztagok térnyerését.
Említésre méltó az a hihetetlenül bátor és har
cias rajtaütés, amit a 12. huszárezred egyik sza
kaszvezetőjének parancsnoksága alatt, 14 huszár
ból álló járőr hajtott ezen a napon végre. A z Olt völgyében felderítő járőr, Kerczisora közelében 2 lovasszázadból álló ellenséget először tűzharccal megtámadott s utána bámulatos merészséggel ló
háton, kivont karddal megrohamozott. Stefan sza
kaszvezető e vakmerő fellépésével oly pánikot idé
zett elő a románok között, hogy mind a két század
—• sebesültjeit hátrahagyva — fejvesztetten mene
kült.
★
Ez utóbbihoz hasonló kisebb haditettek igen fontosak voltak, ebben az időpontban, hiszen idő
nyerés volt a feladat. A lassankint beérkező csa
patainknak ekkor kellett felvonulniok a. tervezett támadáshoz. Falkenhayn tábornok e napon hatá
rozta el a kapott helyzetjelentések és személyes tájékozódásának alapján, hogy megmarad táma
dási szándéka mellett, vagyis hogy a román tá
madással szemben az alája rendelt 9. hadsereggel ugyancsak támadásra indul.
A helyzet ekkor nagy általánosságban a kö
vetkező volt:
Szeptember 18-ig a román 4. hadsereg, amely az oroszok balszárnvához keresett csatlakozást, a Maros völgyében elérte Mesterházát és a Görgény- hegységben Libánfalvát, a Kisküküllő felső völ
gyében Parajdot és Székely udvarhelyt a Nagy- küküllő mentén. A z 1. népfölkelő huszárdandár Szovátánál állott. Délebbre a román 2. hadsereggel szemben az 1. lovashadosztály gyenge biztosításai állottak, mégpedig Fogarastól északra a Nád patak és a N agy sink patak jobbpartján, azután az Olt partja mentén emelkedő magaslatokon Glimbo- káig, onnan a magyar lovasok örsvonala a Horto
bágy patak mellett Hortobágyfalváig húzódott. Itt csatlakozott a német 3. lovashadosztály balszárnya.
A z ország déli határa mentén a központi ha
talmak csapatai Orsovánál az Orsóvá— Mehadia—
Petrozsény vonalban, a Vulkán-szorosban (22-én a szorost el is foglaltuk), tovább keletre Nagyszeben- nél állottak, vagyis általában ugyanott, ahol az első román megrohanás után.
Miután hadvezetőségeink ilymódon kissé léleg
zethez jutottak, hozzá lehetett fogni azoknak a ter-
veknek a végrehajtásához, amelyek Erdélynek az ellenségtől való megtisztítását, végeredményben a román hadsereg megverését célozták. A haditerv az volt, hogy az 1. hadsereg a Bukowinában álló 7. hadsereghez zárkózva, lassítja az ellenség elő
nyomulását és a legszívósabb ellenállást fejti ki a már előkészített és tartalékok által még kiegé
szítendő állásokban a Szászrégen— Mikháza—
Kibed, továbbá a Kiskiikiillő vonalában, illetve a Maros mögött. A 9. hadsereg megveri a Nagy- szebennél betört ellenséget, azután pedig az 1.
hadsereg jobbszárnyával egyetemben a román 2.
hadsereg ellen fordul.
Ezzel a tervvel szemben eleinte aggályok me
rültek fel, mert mint az 1. népfölkelő lovasdandár harcainak leírásánál láttuk, az ország keleti hatá
rán betört és nyugat felé előnyomuló román 4.
hadsereg mindjobban tért nyert. Tartani lehetett attól, hogy a Görgény-hegységben és a Hargittán át nagyon is hamar bejut Erdély sűrűbb útháló
zaté belsejébe és hátában fenyegeti a délkelet, illetve keletnek néző — nagyjában Fogaras—
Nagyszeben— Petrozsény vonalában levő — csa
patainkat, vagyis a 9. hadsereget. Ez utóbbinak közepén harcolt a Schmettow lovashadtest.
Hadvezetőségeink később — közös megegye
zéssel — mégis rigy határoztak, hogy a Nagy- szebennél látszólag nagyobb hadműveleteket vég
rehajtani nem szándékozó ellenségre mérnek leg
először döntő csapást és a 9. hadseregnek kelet felé való gyors felkanyarodása által megelőzik a hátbatámadás veszélyét, azután pedig az eredeti terv szerint az 1. hadsereggel együtt megtisztítják Erdélyt az ellenségtől. Ugyanekivor megtették az előkészületeket Románia megtámadására nyugat és dél felől (a bolgárokkal együtt) Mackensen tá
bornagy parancsnoksága alatt.
Akármily kilátásokkal kecsegtettek is a to
vábbi haditervek, egyelőre fölöttébb megnyugtató volt az a körülmény, hogy a román hadsereg első támadó hadműveletei a kölcsönös erőviszonyok
hoz képest úgyszólván teljes kudarccal végződtek.
Határvédő csapatainknak tervszerű és helyenkint ellentámadásokkal egybekötött, lépésről-lépésre való visszavonulása sikerült. Ezalatt nemcsak za
vartalanul folyhatott az ellenoffenzivára kiszemelt csapatok felvonulása, hanem előbbre is lehetett tolni a kirakodás színhelyét.
A z 1. hadsereg szeptemberben fényesen meg
oldotta feladatát. Mindössze GO kilométernyire vonult vissza a határtól, annak ellenére, hogy a románok számbelileg nagy fölényben voltak. P e
dig az 1. hadsereg csapatai mindenfelől össze
verődött, részben harcokban kimerült, megtépá
zott, rosszul felszerelt kötelékekből állottak. M eg
kétszerezte azonban a magyar csapatok lelki ere
jét a kétszínű románok elleni gyűlölet és a szent
Haza védelmében minden önfeláldozásra képes honszeretet.
A magyar huszárság a háborúnak eme kor
szakára is büszkén tekinthet vissza, mert felada
tát, mint lovasság fényesen teljesítette, a gyalog
harcokban pedig a szó teljes értelmében vállvetve harcolt testvérfegyvememével és így egyformán osztozott abban a dicsőségben, amelyet az 1. és 9.
hadsereg kivívott magának és amelyért ezek az ország örök hálájára tarthatnak számot.
Falkenhayn tábornok, a 9. hadsereg parancs
noka, a nagyszebeni román hadseregcsoportot megkerüléssel szándékozott megsemmisíteni. A támadás megkezdését 26-ára tűzték ki. A z osztrák
magyar tüzérséggel megerősített, úgynevezett al
pesi német hadtestnek (kitűnő hegyi felszerelés
sel ellátott zászlóaljak) a románok hátában nyu
gatról keleti irányban előnyomulva, kellett elfog
lalnia a Vöröstorony-szorost és ezzel elvágni az oláhok visszavonulási vonalát. Arcban az 51. hon
véd hadosztálynak és a német 187. hadosztálynak kellett támadni a Guraro— Nagyszeben vonalában levő ellenséget. Nagyszebent a támadásnál ki kel
lett kerülni, hogy a harc által kárt ne szenvedjen.
A Schmettow lovashadtest -—- a támadó cso
port balszárnya — azt az utasítást kapta, hogy erős román támadás esetén jobbszárnyával (a né
met 3. lovashadosztály) kissé hátrálhat ugyan, de a középhaddal (1. lovashadosztály) az Olt vona
lán, balszárnyával pedig Fogaras felé okvetlenül helytálljon. A lovashadtestnek azonkívül biztosí
tania kellett a Nagyszeben tői északra és észak
keletre álló német 76. tartalékhadosztály bal szár
nyát, meg kellett akadályoznia a román 3. had
sereg és a Nagyszebentől délre levő román cso
port között az összeköttetést és végül elő kellett készülnie arra, hogy egy különösen válogatott erős osztaggal előretörjön a Vöröstorony-szoros irá
nyában.
A románok a támadási előkészületek alatt nem maradtak tétlenek. Már 20-án Alsóárpásnál 2 ellenséges lovas és 2 gyalogosszázad akart át
kelni az Oltón, amit azonban néhány huszárjárőr megakadályozott. A továbbiakban lovasjárőreink Alsóárpást, Alsóutsát és Alsóvistet is megtisztí
tották az ellenségtől. Általában az volt a tapaszta
lat, hogy a románok ugyancsak félnek lovassá
gunktól. Elég volt, hogy egyetlen lovasjárőr fel
bukkanjon és már is egy egész arcvonalszakasz ontotta rá tüzét. Lovasrohamokkal szemben gya
logságuk különösen érzékenynek mutatkozott.
21.-én a románok még fokozottabb járőrtevé
kenységet fejtettek ki. Csupán a 7. iovasdandár előtt, az Olttól délre, 10 ellenséges lovassázadot figyeltek meg. A z Oltón keresztül számos román lovasjárőr kísérelte meg az átkelést; az L. lovas
hadosztály csapatai ezt mindenütt megakadályoz
ták.
22-én az ellenség már nemcsak tapogatózott, hanem egész komolyan támadni kezdett. A kora reggeli óráktól kezdve több mint egy gyaloghad
osztállyal támadta meg a német 3. lovashadosz
tályt és a 7. lovasdandárt. A románok a 3. lovas- hadosztálynál, Veresmarttól délkeletre a 7. lovas- dandárnál, a Nonnenkuppenál és D. Eiposuluinál (Glimboka és Szt. János-hegy között) hatoltak be állásainkba. A nyomban megindított ellentámadá
sok részben megakasztották a további előretörést, részben pedig helyreállították a régi helyzetet. A későbbi támadásokat a huszárok Kolunnál (lovas
támadás) és Ú jfalu felől véresen vertek vissza.
A z arcvonal eme részének támogatására a 6.
lovasdandár balszárnyáról a 7. huszárezred lovas
osztályát géppuskaosztaggal az est beálltával Szászahuzra irányították. A 7. huszárezred szaka
szát a 71. hadosztály csapatai vették át. A romá
nok támadásukat, a foglyok vallomása szerint, ezen az arcvonalon a 2. és 13. hadosztállyal (7 ez
red, összesen 28 zászlóaljjal) hajtották végre.
Ezzel szemben a védekező — legnagyobbrészt — lovascsapatok ereje nem volt több 13 zászlóaljnál.
A románok betörése ennek ellenére helyi jellegű volt. A z igen gyengén megszállott állásából visz- szanvomott lovasság kénytelen volt ugyan engedni a túlerőnek, de aztán újra állást foglalt. Rugé- kony acélként hajlott vissza az arcvonal anélkül, hogy eltört volna.
A lovashadtest ezúttal a gyalogsáéi harcban is kitünően bevált. Huszárjaink vetélkedtek a chevauxlegerekkel. A kézitusákban karddal, kara
béllyal és kézigránáttal viaskodtak, miközben 450 foglyot ejtettek. A német 3. lovashadosztály har
cában az 51. honvéd gyaloghadosztály néhány zászlóalja is résztvett.
Este Schmettow tábornok a következő paran
csot adta ki: „Különös elismerésemet fejezem ki az 1. lovashadosztály és az 51. gyaloghadosztály részeivel megerősített 3. lovashadosztálynak a mai nap folyamán, rendkívüli nagy túlerővel szemben tanúsított kiváló hősies magatartásáért.
Ha a viszonyok folytán szükségessé is vált, hogy a védelmi vonalat hátrább vegyük, a nap ered
ménye így is minden tekintetben örvendetes. Időt nyertünk és a legsúlyosabb véres veszteségeket okoztuk az ellenségnek Azonkívül fontos felderítő eredményt is értünk el.“
Ruiz tábornok, az 1. lovashadosztály parancs
noka a maga részéről a következőket fűzte a pa
rancshoz: „Tudomásul adom azzal, hogy ily csa
patok vezetése örömteljes büszkeséggel tölt el.
Mindenkinek legmelegebb elismerésemet és köszö- netemet fejezem ki. A csapatoknak mielőbb kihir
detendő.“
Tájékoztató térkép az erdélyi hadszíntérről.
23- án az 1. lovashadosztályt a következő el
helyezésben látjuk: Közvetlen Hortobágy tói nyu
gatra mintegy 10 km-nyi szakaszon a 7. lovasdan- dár, megerősítve a 7. huszárezreddel. Tőle ke
letre ki). 20 km-nyi kiterjedésben a 7. és 12. hu
szárezred 2— 2 lovasszázada, összesen 6 géppus
kával. Tőle tovább keletre a 14. huszárezred mintegy 15 km-nyi szakaszon.
A kiterjedések — mint látható — rendkívül nagyok voltak. Összefüggő arcvonalról, különösen a, hadosztály középső szakaszán, szó sem lehetett.
A z ellenség egész nap passzív viselkedett, sőt úgy látszott, hogy a 23-án elfoglalt állásaiból vissza
vonul és helyenkirit az Olt déli partjára megy
vissza. f
24- én a 7. lovasdandár járőrei ismét megszán
ták Glimbokát.
#
Annál jobban kezdtek mozogni a románok a lovashadtesttől nyugatra, a petrozsényi szakasz bán. Eredményt ott sem értek el, bár csak erős harcok árán sikerült őket feltartóztatni és később visszaszorítani a. fontos bányavidékről.
Ugyancsak fokozott hévvel támadtak a romá
nok az 1. és 7. hadseregünk érintkezési szakaszán, ahol az összeköttetést képező csapatok közt az 5.
és 11. lovashadosztályunk nehéz, de sikeres vé
delmi harcot vívott. A huszárok a többi csapatok
kal együtt az állandó harcokon kívül (különösen szeptember 17—21) az esős ősz és a korán be
állott téli időjárás folytán a szokatlan nehéz tere
pen súlyos megpróbáltatásoknak voltak kitéve. A z állások körülbelül 1500 méter magasságban húzód
tak, kezdetben minden férőhely nélkül. Egyelőre sem téli ruhanemű., sem takaró nem volt; a csiz
mákról hamarosan lekoptak a talpak és mind
ehhez hozzájárult még az október elejei rendkívül zord időiárás, amikor a bőmérő fagypont alatt helyenkint 20 fokra siillvedt.
A z ennek ellenére kifejtett szívós kitartás méltó elismerésre is talált. K ároly trónörökös Őfensége, arcvonalszakaszparanosnok az itt vívott harcokról 23-án a következő parancsban emléke
zett meg: „Nem mulaszthatom el, hogy a 7. had
sereg összes csapatainak elismerésemet ne nyil
vánítsam. A k i mérlegelni tudja, hogy az ellenség lenyűgöző ereje mellett a természet viszontagságai is az elképzelhető legmagasabb követelményeket állítják a csapatok testi és lelki erejével szemben, az mindig a legnagyobb hálával fog megemlékezni a 7. hadsereg teljesítményeiről.“
A z 1. népfölkelő lovasdandár arcvonalszaka
szán szeptember 19— 24-ike közt nem történt külö
nösebb változás.
Falkenhayn nagyszabású támadásához szük
séges előkészületek alatt az 1. hadsereg kiválóan megfelelt feladatának, amennyiben a legnagyobb
erőfeszítések mellett csak a legszükségesebb mér
tékben hátrált. Szerencsére a románok egyes na
gyobb hadműveleteik között megfelelő szüneteket tartottak s így lehetővé tették, hogy A rz tábornok a rendelkezésre álló csekély erőket a leginkább veszélyeztetett helyeken újból átcsoportosítsa.
A z így kialakult kedvező helyzetben a 9. had
sereg most már megkezdhette tervszerű támadá
sát, amelynél — amint látni fogjuk — lovassá
gunknak nem csekély szerep jutott.
2. A nagyszebeni csata. A hadvezetőségeik által elhatározott támadás Falkenhayn tábornok tervei szerint 25-én, gyönyörű őszi időben kezdő
dött. A támadást a német alpesi hadtest vezette be, melynek előcsapatai már 26-án kora reggel el
érték a Vöröstorony község mellett a szorosban haladó utat. A románok — felismerve az őket fe
nyegető veszedelem nagyságát — délről és észak
ról szintén hevesen támadták az alpesi hadtest csapatait. Itt-ott hátrább is szorították őket, a né
metek azonban állandóan tűz alatt tudták tartani az országutat' s ez súlyos, véres veszteségeket oko
zott az ott áttörni akaró román csapatoknak. A románok mindazonáltal elérték azt, hogy a néme
tek nem tudtak átkelni az Olt keleti partjára s így a románok egy része keresztüljutott a Foga- rasi-havasok nyúlványain és megszabadult. A z Orlát és Nagyszeben felől, valamint az innen ke
letre levő magaslatokról támadó arcvonal eleinte igen nehezen nyert tért és csak 28-án törte meg az alpesi hadtesttel együtt a románok ellenállását.
A román hadvezetőség ezalatt, látva az itt harcoló csapatainak katasztrofális helyzetét, kény
telen volt 2. hadseregével ezek segítségére sietni.
Segítő támadását „kelet—nyugati“ irányban kellett végrehajtania, ezt a mozdulatát azonban észak felől, a 71. hadosztály és 1. lovashadosztály keleti szárnya erősen veszélyeztették. Ezért tehát mindenekelőtt ez utóbbi seregtestek ellen kezdte meg támadását. Ha itt könnyű sikert ér el, akkor még segíthetett a Vöröstoronynál súlyos helyzetbe jutott román csapatokon.
Ám az 1. lovashadosztály és a 71. hadosztály ezúttal is megtették a tőlük telhetőt és ha nem is tartóztathatták fel a többszörös túlerővel végre
hajtott támadásokat — ameddig lehetséges volt
— késleltették az ellenség előrejutását. És ez dön
tően mozdította elő Falkenhayn támadó csoport
jának sikerét.
A z 1. lovashadosztály, mint láttuk, már erede
tileg parancsot kapott, hogy akadályozza meg az összeköttetést a román 2. hadsereg és a Nagy- szebentől délre levő csapatok között. 25-én a pa
rancs teljesítésére a hadosztály közelebbi utasítást is kapott, még pedig azt, hogy 26-án reggel 01.
Újfalunál legyen készenlétben az Oltón át — egé
szén a hegy lábáig — végrehajtandó előretörésre és hogy ennek keretében zárja le az Olt és a he
gyek közt levő, kb. 12 km. széles völgyet. A lovas- hadtest ecélból a 4. és 5. Cheveauxleger ezredet is a lovashadosztály rendelkezésére bocsátotta (Uj- egyházán, 26-án reggel).
26- án az 1. lovashadosztálynak ezzel a feladat
tal megbízott lovaskülönítménye egészen a völgy közepéig (Felsőporumbak) jutott előre és nagy általánosságban le is zárta a völgyet. A völgyben az ellenség oldalán kb. 8 lovasszázadot, 1 gyalog- századot, 2 löveget, azonkívül nagyszámú lovas- és gyalogjárőrt lehetett megállapítani.
Nagyobb harcok itt és a 6. lovasdandár előtt ezen a napon nem voltak. A 71. gyaloghadosztály
nál azonban a románok már heves támadásba mentek át és itt-ott kisebb eredményt is értek el.
A 7. huszárezred ezen a napon egy ellenséges re
pülőgépet lőtt le.
27- én a lovasdandár járőrei pontos jelentések
ben számoltak be az Ölttől délre húzódó völgyben keletről nyugat felé vonuló és mindenféle fegyver
nemből álló ellenséges oszlopokról. Ezek a román 2. hadseregtől jövő erősítések a nap folyamán F.
Vist környékét érték el. A 7. lovasdandár előtt levő völgylezáró különítményhez most már a né
met 3. lovashadosztály maradékát is odairányítot
ták (az 1. lovashadosztálytól a 7. huszárezred 1 lovasszázada tartozott a különítményhez) és most még azt a feladatot is adták neki, hogy akadá
lyozza meg az ellenségnek kelet vagy délkelet felé való kitérését. A különítmény már előző feladatá
nak is megfelelt, most pedig segített szűkíteni a románok köré húzódó gyűrűt, ami által jelentős mértékben hozzájárult a csata sikeréhez.
28- án reggel látni lehetett, hogy az ellenség a 6. lovasdandár egész vonalán támadni fog. A 14.
huszárezred már az első délelőtti órákban véresen vert vissza egy támadást. A z észak felé zárkózó 71. hadosztálynál a románok szintén hevesen tá
madtak. úgyhogy az a délutáni órákban kénvtelen volt jobbszárnyát hátravenni. A 6. lovasdandár az átkarolást kikerülendő, annyival is inkább kénvtelen volt nehéz halogató harcokban vissza
menni, mivel arcban kb. 4 ellenséges ezred tá
madta gvenge biztosító vonalát. Végeredményben a dandár estig a Nagvsinktől nyugatra levő ma
gaslatokon foglalt állást.
A z elkövetkező éjjelen az ellenség már nem szorongatta a dandárt, másnap reggel azonban nagy túlerővel újból támadott, minek folytán a 6.
dandár Vesződig ment vissza. A z Olt mentén levő járőreink a. dél felől jövő nyomás elől szintén kénytelenek voltak kitérni és a legközelebbi ma
gaslatokra visszamenni. A 7. lovasdandár nyugati szárnyán (Oláhujfalútól nyugatra-) a helyzet nem változott. A lovasezredek, különösen a 6. lovas
dandár 29-én — bár az ellenség túlereje elől visz- szahúzódtak — igen nagy ellenállóképességről tettek tanúságot. Már két napon át harcoltak sza
kadatlanul és a végsőkig tartották állásaikat a kb.
1 és fél gyaloghadosztálynyira tehető támadófél
lel szemben. A legsúlyosabb veszteségeket okozva az ellenségnek, sok támadást véresen vertek vissza. A z általános helyzet sürgetésére csak az esti órákban foglalták el a hátrább fekvő védelmi vonalat (Glimboka— 01. Újfalu—-Illenbák— Kü r- pöd— Morgonda). A hátrább levő tartalékok be
vetése folytán a hadosztálytól nyugatra most már a 76. hadosztály, északra a 89. hadosztály zárkó
zott. A lovasdandár a két napi harcban 6 halottat, 28 sebesültet (két tiszt) és 79 eltüntet vesztett.
Este a hadseregfőparancsnokság az egész hadsereg tartalékát a. súlyos harcokat vívó Schmot- tow-1 o vasbadtest rendelkezésére bocsátotta, ame
lyet közvetlenül az 1. lovashadosztály parancsnok
sága alá rendeltek.
M íg az 1. lovashadosztálynál, illetve a 9. had
sereg balszárnyán- ily nehéz és végeredményükben sikeres harcok folytak, a. keletről támadó román erők beavatkozása ellen, azalatt végképen eldőlt a Vöröstorony-szorosban harcoló románok sorsa. A bekerített ellenségnek csak csekély részié tudott az erdőkön és hegyeken át elmenekülni. A román 1. hadsereg zöme itt megsemmisült, Aránylag ke
vés (3000 fogoly került a győzők kezébe, a többi ott veszett a csatatéren. Zsákmányul esett a romá
nok egész tüzérsége és vonata is.
Ha most utólag végigtekintünk a nagyjelentő
ségű nagyszebeni csata lefolyásán és figyelembe- vesszük a részletharcokat is, úgy meg kell állapí
tanunk, hogy a Schmettow lovashadtest, illetve általában a lovasság a csata feltételeinek meg
teremtésében, később pedig annak megvívásában igen fontos szerepet játszott. A z óriási kiterje
désű arcvonalszakaszokon kifejtett kiválóan sike
res lovassági felderítő szolgálat mellett huszár
jaink éppoly önfeláldozással vívtak védelmi tűz
harcot és éppoly halálmegvetéssel állták meg he
lyüket a kézitusában szuronnyal és kézigránáttal a kezükben, mint amilyen viharosan ütöttek rajta lovaskülönítményeikkel és járőreikkel a számbeli
leg többszörös túlerőben levő román csapatokon.
Schmetto'v tábornok külön ki is emelte az 1.
lovashadosztály eredményes közreműködését, amennyiben október 1-én az alábbi parancsot adta k i: ,.A nagyszebeni győzedelmes csata be
fejezésével szükségesnek tartom, hogy minden tisztnek, altisztnek és közembernek elismerésemet és köszönetemet fejezzem ki kiváló teljesítményü
kért.
Hála a vezetők körültekintésének és minden egyes — első vonalban levő — katona hősiességé
nek, sikerült a nehéz harcokban megakadályozni.