A lovasság jelentős szerepe a román hadüzenet után

10. F E JE ZE T .

A lovasság jelentős szerepe a román hadüzenet után

Irta: vitéz Doromby József.

1. Magyar huszárok Erdély védelmében.

Romániának előre sejtett — képmutató magatar­

tása folytán mégis meglepetésszerűen bekövetke­

zett gyors — csatlakozása ellenségeinkhez (1916 augusztus 27-én este) rendkívül nehéz feladat elé állította a központi hatalmak hadvezetőségeit. Az északkeleti (orosz) és délnyugati (olasz) hadszín­

téren ezidőtájt kifejtett emberfeletti erőmegfeszí- téssel vívott védelmi harcok közepette ugyancsak nehéz volt Erdély védelmére egy egészen új had­

sereget előteremteni.

A z előállható helyzettel leginkább számoló Conrad —■ a súlyos harctéri helyzet ellenére is — még augusztus elején megtette azokat a legszüksé­

gesebb intézkedéseket, amelyek esetleges román hadüzenet esetén hivatva voltak addig az időpon­

tig késleltetni az ellenségnek a Kárpátokon át való előnyomulását, amíg az arcvonal többi részéről be­

érkező csapatok a védelmi harcot felvehették.

Ebből a célból irányította a hadseregfőparancsnok­

ság Erdélybe az erősen kimerült és legyengült 11.

lovashadosztályt, az öl. és 61. gyaloghadosztályt, a székely 82. gyalogezredet, azonkívül néhány me­

netzászlóaljat, népfölkelő- és hadtáp-zászlóaljat, sőt három — a petrozsényi kőszénbánya munkásai­

ból mérnökeik és hivatalnokaik vezetése alatt —•

alakult zászlóaljat is. Megjegyzendő, hogy ez utób­

biak és a hadtápzászlóaljak javarészt idősebb le­

génységből állottak és csupán zsákmányolt orosz puskákkal voltak felfegyverkezve; és lőszerük oly rossz volt, hogy csak minden 5-ik, vagy 10-ik töl­

tény sült el. A kialakulásban levő seregnek, mint újra felállított 1. hadseregnek, A rz Artúr gyalog­

sági tábornok lett a parancsnoka, aki maga is er­

délyi ember volt.

Hadvezetés égünk a románok offenziv erejét nem értékelte többre, mint az olaszokét s így azt remélte, hogy a román hadsereget, még rajtaütés- szerű támadása esetén is, fel tudja tartóztatni a határ mentén. A z Erdélyt Romániától elválasztó hegyláncot — a Transylvaniai Alpokat — ugyanis számos helyen lehet átlépni, de mindenhol csak kisebb csapatokkal. Nagyobb seregtestek számára csak az Erdélyben eredő és a Dunába vagy Sze­

reibe ömlő néhány folyó áttörési helyei, az úgy­

nevezett szorosok nyújtanak lehetőséget előnyo­

mulásra. A z ellenség támadását hadvezetőségünk a védelmi vonalnak fokozatos lassú hátravétele mellett a Kiskükiillő és Maros vonalában remélte felfogni. Ebből a vonalból szándékozott azután offenzivába átmenni és innen tervezte a Temesvár és Lúgos környékén időközben felvonuló erősíté­

sekkel megkezdeni a támadó hadműveleteket a román hadsereg ellen.

A z 1. hadseregnek az első ellenséges előretöré­

sek felfogásán kívül még az a fontos feladata is volt, hogy a Bukowinában harcoló 7. hadseregnek jobbszárnyát (az orosz-román-erdélyi határnál, Dornawatránál) biztosítsa. Ezt a feladatot — mint látni fogjuk — a 11. lovashadosztálynak kellett teljesíteni.

A román hadüzenetet megelőzőleg hadvezető­

ségünk az utolsó pillanatig várt minden közvetlen katonai intézkedéssel, még pedig kizárólag csak azért, hogy ezzel is kimutassa békés szándékát.

Nem így tettek a románok. Csapatmozdulataikat az utolsó pillanatig leplezték, úgyhogy augusztus 27-én (vasárnap) este 21 órakor — 15 perccel az­

után, hogy követük Wienben átadta a hadüzenetet

— a román előcsapatok már át is lépték a határt, amelyet részünkről csupán pénzügyőrök és csen­

dőrőrjáratok biztosítottak.

A rz gyalogsági tábornok hadseregének ereje ebben a pillanatban mindössze 30 gyalog — nép­

fölkelő — zászlóalj, valamint a bányákban éppen felriasztott 3 bányász zászlóalj, 12 hadtáp-zászló- alj, 8 lovasszázad és 18 tüzérüteg volt. Ennek a haderőnek 700 km. hosszú határvonalat kellett vé­

delmezni a felvonult egész román hadsereggel szemben. Ez a határvonal őrizet és védelem szem­

pontjából 5 védőszakaszra volt beosztva és pedig:

1. az orsovai szakaszra (70 km. széles) 4 és fél zászlóalj, 1 lovasszázad és 4 üteg;

2. a hátszegi szakaszra (90 km. széles) 6 gya­

log, hadtáp és bányász zászlóalj, a 10. honvéd- huszárezred egy százada és 2 hegyíüteg;

3. a nagyszebeni szakaszra (150 km. széles),

8 gyalog- és liadtápzászlóalj, az 5. honvéd huszár­

ezred egy százada és 2 üteg;

4. a brassói szakaszra (magában foglalva a brassói és ojtozi-szorost) 9 gyalog- és liadtáp­

zászlóalj, a 9. népfölkelő liuszárosztály és 7 üteg;

5. a gyergyószentmiklősi szakaszra ( a csiki és gyergyói medencébe vezető utak, valamint a Maros völgyének lezárására) a. 61. gyaloghadosz- tály 5 liadtáp, illetve népfölkelő zászlóalja és a 4.

honvéd huszárezred 2. százada.

A rendelkezésre álló tartalék az egész erdélyi arcvonal számára a teljesen kimerült és az oknai harcokban elvérzett 57. hadosztály volt, amely mindössze kb. 2500 csatárt számolt. Ezt a hadosz­

tályt Gyulafehérváron helyezték el.

volt, hogy megfelelő erősítéseket irányítsanak Er­

délybe. A Monarchia hadseregfőparancsnoksága a 39. honvéd gyaloghadosztályon kívül elsősorban az 1. lovashadosztályt, az 5. honvéd lovashadosz­

tályt és a. 2. hadseregnél levő 1. népfölkelő huszár- dandárt rendelte ki erre a célra. A német legfel­

sőbb hadvezetőség három gyaloghadosztályt és 3 lovasezredet irányított Erdélybe.

A rz tábornok, hadseregparancsnok — azon ka­

pott utasításhoz képest, hogy a beérkező csapato­

kat nem megérkezésük mérve szerint használja fel megerősítésre', hanem a később megindítandó had­

műveletekhez, összpontosítva helyezze azokat ké­

szenlétbe — a német 89. gyaloghadosztályt Kolozs­

vár és Szászrégen közötti területen, a német 187.

— A,

A román oszlopok a hadüzenet órájában ter­

mészetesen feltartózhatatlan áradatként törtek gyenge határőreinkre, még mielőtt a védőszaka­

szok parancsnokai egyáltalában tudomást szerez­

tek volna arról, hogy háború van.

Szerencsére a román hadvezetőség — különle­

ges hadászati szempontokat szem előtt tartva, sőt talán politikai okokból is — túlságosan szétforgá­

csolta erejét és az egész határ mentén, mindenhol támadott, Orsovától egészen a bukowinai határig.

Ez a körülmény az első pillanatban lényegesen megkönnyítette a központi hatalmak védekezését, mert az ellenség így, mielőtt az egymástól távol­

levő oszlopaival a nagy hegyekből kilépett volna

— nehogy helyi visszacsapásoknak kitegye magát

— kénytelen volt hidfőszerű állásokban megvárni, míg az egyes oszlopok zömei is felvonulnak.

Hadvezotőségeink legfőbb gondja most az

gyaloghadosztályt és a német 3. lovashadosztályt Maros-Hlyénél, a cs. és kir. 1. lovashadosztályt Hátszeg és Karánsebes között, az 1. m. kir. nép­

felkelő huszárdandárt Tövisnél rakatta ki és he­

lyezte el. Ez utóbbi, valamint a cs. és kir. 61. gya­

loghadosztály, a 31. honvéd hadosztály, a német 89.

hadosztály, az I. tartalékhadtest v. Morgen Gene­

ralleutnant parancsnoksága alá kerültek. Felada­

tuk az volt, hogy a Románia északnyugati sarkától Fogarasig terjedő szakaszt biztosítsák.

A románok lassú térnyerése később lehetővé tette, hogy a. felvonulás előbbre helyeztessék. A Linsingen haderőcsoport északi szárnyáról jövő cs. és kir. 1. lovashadosztály és a német 3. lovas­

hadosztály — amelyek szeptember 5-átőI kezdve Hátszeg környékére érkeztek — ennélfogva foly­

tatták útjukat Medgyesre, illetve Erzsébetvárosba.

A két hadosztályt Schmettow gróf német tábornok

parancsnoksága alatt itt egy lovashadtestté egye­

sítették és vele töltötték ki a nagyszebeni szakasz és Fogaras között fenálló hézagot.

*

A románok a hadüzenettel kapcsolatban meg­

állapodást kötöttek Oroszországgal, hogy had­

műveleteik támogatása, illetve a központi hatal­

mak erejének lekötése céljából az orosz hadsereg is kezdjen egyidejűleg támadásokat arcvonala több szakaszán. Ezek a támadások, amelyek lovas­

csapatainkat sokhelyütt érintették, már augusztus 31-én megindultak. A 7. hadseregtől északra arány­

lag rövid ideig tartottak és eredménytelenül vég­

ződtek, a 7. hadseregnél azonban egész szeptember 20-ig elhúzódtak és végül is hadseregünknek a magyar határról való visszaszorításával végződ­

tek. Ezekből a nehéz harcokból a 3., 5., 8. és 11.

iovashadosztályok nagymértékben kivették a részüket.

támadás folyamán sikerült a lovashadosztálynak Eafailowa felé tért nyernie.

Hasonló küzdelmeket folytatott az 5. honvéd- lovashadosztály, amely az orosz arcvonalon erősen megtépázva, augusztus végén került a román had­

üzenet folytán a 7. hadsereg déli szárnyának meg­

erősítésére Dornawatra vidékére. Itt a X I. had­

test ’parancsnoksága alatt a 11. honvéd lovashad­

osztály, a Papp dandár, néhány bajor zászlóalj és csendőrcsapat nehéz harcokban álltak ellen Buko- wina legszélső területén a túlerőben levő oroszok­

nak. A z 5. lovashadosztály csapataira tehát rop­

pant nagy szükség volt ezen az arcvonalszakaszon.

A lovashadosztály szállítása Felsőborgóig vasúton, onnan — a háború alatt épített villamosvasúton történt. A kézilovak Beszterce környékére kerültek.

A z 5/1. lövészosztály szeptember 2-án Dorna- watrára, az 5/11. lövészosztály 4-én Jakobenibe érkezett. Mindkét lövészosztályt ti Bystrziczától (Beszterce) keletre lévő hegygerincen nehéz harcok­

Kríroly királyi herceg, trónörökös kitünteti a huszárokat.

A 3. lovashadosztály — a Brudermann lovas­

hadtest kötelékében — augusztus közepén került Kőrösmezőre, ahonnan az arcvonalba vetve, au­

gusztus végén azt a feladatot kapta, hogy Bistr- zycza-nadworinska völgyéből Polskan át, valamint a Pantyr-szoroson és Ragodzen át vezető utakat zárja le. Rendkívül fontos volt, hogy a hadosztály Rafailowa vidékét feltétlenül tartsa.

Augusztus 28-án az oroszok hatalmas tömeg­

támadással visszaszorították ugyan a lovashadosz­

tályt a Pantyr-szorostól kétoldalt levő magasla­

tokra, itt azonban a végsőkig ellenállott.

Szeptember első napjaiban állandó véres küz­

delmek folytak a Pantyr és Jablonica szoros menti határhegyek birtokáért. A 3. lovashadosztály ezek­

ben a harcokban nem csak megtartotta állásait, de szeptember 6-án akkor, amikor az egész 7. had­

sereg kizárólag csak védelemre szorítkozott, még sikeres ellentámadást is hajtott végre abból a cél­

ból, hogy az I. hadtestnek Kőrösmezőnél erősen támadott balszárnyát tehermentesítse. A z ellen­

ban álló 8. lovashadosztály rendelkezésére bocsá­

tották. A z 5/1. lövészosztályt nyomban Czokanes- tiöre irányították, ahol a huszárok azt a feladatot kapták, hogy a szeptember 1-én veszendőbe ment néhány árokrészt ellentámadással foglalják vissza.

Huszárjaink 10 napig tartó nehéz küzdelem után teljes eredményt értek el. A szívósan védekező, túlerőben levő ellenséget lankadatlan kitartással lépésről-lépésre szorították vissza, míg csak az — feladva a reménytelen harcot — visszament ki­

induló állásaiba.

A z 5. honvéd huszárezredet a 7. hadsereg­

parancsnokság külön parancsban dicsérte meg a Czokanestietől északra vívott eredményes harcok­

ért, K ároly királyi herceg, trónörökös pedig szep­

tember 11-én Kirlibabán történt látogatása alkal­

mával személyesen tűzte az 5. lovashadosztály hu­

szárjainak mellére a vitézségi érmeket.

A 11. lovashadosztály feladata az volt, hogy a román határt a Hármashatárhegyig szállja meg és derítsen fel a Negisora-Xeagra völgy felé. A biz­

tosítandó szakaszt —■ óriási kiterjedésénél fogva

— természetesen csak előőrsszerűen lehetett meg­

szállni.

Szeptember elején Dornawatrától délkeletre nagyobb román erők csoportusulását figyelték itt meg, úgyhogy rövidesen a 11. honvéd lovashad­

osztály gyéren megszállott arcvonala ellen is táma­

dásokkal kellett számolni.

14-én aztán meg is kezdődött a mozgalmas élet.

Nagyobb román erő ugyan egyelőre még nem je­

lentkezett, de a járőrök mind élénkebben tevéken y­

kedtek s a 24. dandár járőreivel együtt a Neagra- völgyében élénk csatározást folytattak. M ivel a ro­

mán járőrök mindenütt nagyobberejüek voltak, a huszárok kénytelenek voltak a Par-Neagra nyugati partjára visszavonulni. 15-én egy kb. hatvan főből álló román osztag meglepte és elfogta az 5. huszár­

ezred egyik 9 huszárból álló járőrét. A közelben tar­

tózkodó egyik szakaszvezetö meglátva az esemé­

nyeket, gyors elhatározással és igazi huszárvirtus- sal a hatszor nagyobb ellenségre vetette magát, szétugrasztotta az ellenséget és az elfogott járőr hat huszárját szerelvény nélkül ugyan, de a fo g ­ ságból kiszabadította; mégpedig oly ügyesen, hogy járőrében csupán két sebesülés történt.

Ezalatt, az orosz tehermentesítő offenziva elle­

nére csak lassan nyert tért a román hadsereg. Ez kizárólag csapataink szívós kitartásának és alpa- rancsnokaik igen ügyes tevékenységének volt kö­

szönhető. A határhegység bizonyára előnyt jelen­

tett ci védők számára, ez azonban egymagában — a sajnos elégtelen előkészületek folytán — nem képe­

zett olyan védelmi bástyát, amelyen a románok támadásai megtörtök volna. A kellő ellenállás ki­

fejtéséhez csapatok és erődítések kellettek volna.

Szerencsére Erdély folyói, hegyláncai, meden­

céi segítették a védőt abban, hogy lépésről-lé- pésre beljebb is ellenállást fejtsen ki. Ehhez szük­

séges volt, hogy a csapatok oly előkészített álláso­

kat szánjanak meg, amelyek előnyös fekvésüknél fogva a hegyekben csak igen nagy időveszteség árán kerülhetők meg (szorosok). Ezeket az álláso­

kat idejében és összhangban kellett kiüríteniök, mihelyt a harc célját, tudniillik az ellenség előnyo­

mulásának késleltetését elérték anélkül, hogy az ütközetet végigharcolták volna. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ilyen halogató harc, amely úgyszól­

ván sajátos harcmódja a lovascsapatoknak, rend­

kívül nehéz és rendkívül nagy kitartást igényelt a csapatok részéről. Lehetőleg sokáig kellett kitarta- niok és sokszor a legkedvezőtlenebb viszonyok kö­

zött kellett visszavonulniok. Ez utóbbi szükséges­

ségét mindig a szomszédok helyzete és az ellenség átkaroló mozdulatai szabták meg.

*■

Szeptember első napjai után a hadműveletek­

ben bizonyos mértékű pillanatnyi nyugalom állott

be. A z orsovai és hátszegi szakaszokban védekező csapatok felfogták az ellenség első támadásait. A nagyszebeni szakaszban csapataink a várostól északra és északnyugatra levő állásokba mentek vissza és itt egyelőre ellen tudtak állni. A z Ojtoz- szoros szakaszban az Olt mögött, a Csik és Gyergyó szakaszban a Felső Olttól nyugatra tartottak ki.

Ez utóbbi szakaszban a románok még leginkább nyertek tért, tű Ínagy területet azonban a védő csa­

patok .hősies ellenállása miatt itt sem tudtak meg hódítani.

A továbbiak során különösen három irányból fenyegetett a román támadás:

1. a hátszegi csoportnál a Szurduk-szorostól északra a iá íreli-völgyön at a Maros völgyében levő vasút ellen,

2. a nagyszebeni csoport és a brassói csoport (71. hadoszcaly) közt levő széles hézag ellen és

3. a felső Maros völgyében Dorna Watrán át, ahol a 7. hadsereghez való csatlakozás megszakí­

tása esetén az a veszély fenyegetett, hogy a romá­

nok felsodorítják a legvégső esetre előkészített fő védelmi állásainkat.

Rendkívül megnyugtatólag hatott tehát, amikor szeptember 5-én az 1. lovashadosztály és a német 3. lovashadosztály első szállítmányai befutottak Hátszegre. Ezeket a lovascsapatokat mindjárt to­

vább szállították, úgyhogy azok Erzsébetváros kö­

rül gyülekeztek.

Időközben változás állott be az erdélyi arcvo­

nalon harcoló csapatok feletti paranosnoklási viszo­

nyokban. Falkenhayn német tábornok parancsnok­

sága alatt felállították a 9. hadseregparancsnoksá­

got, amely a Piski, Tövis, Segesvár vonaltól dél­

keletre levő arcvonalszakaszt vette át, A z ettől északra levő csapatok továbbra is az 1. hadsereg alá tartoztak. A z 1. lovashadosztály a Schmettow lovashadtest kötelékében a 9. hadsereghez került.

A z 1. nép fölkelő lovasdandár az 1. hadseregnél (V I. hadtest) maradt. Ugyancsak ide irányították a székely legénységből álló 2. huszárezredet, amely szűkebb hazájának védelmezésére maga kérte beve­

tését ezen az arcvonalszakaszokon.

A z 5. és 11. honvéd lovashadosztály — mint láttuk — a 7. hadsereg déli szárnyán harcolt.

Nézzük most közelebbről ezeknek a lovas tes­

teknek működését Erdély védelmének e válságos i dőszakában.

A z 1. népfölkelő lovasdandár Ozydoiwban (Galícia) történt berakodása után szeptember 5-én hajnalban vasúton Marosvásárhelyre érkezett, ahol

—- mint már hallottuk — a német v. Morgen Gene­

ralleutnant parancsnoksága alá helyezték. Vele egyidőben érkezett a 61. gyaloghadosztály Parajá­

ra, azután pedig a 39. honvédhadosztály. Ez utóbbi

még nem igen volt harcképes, úgyhogy Szászrégen- ben maradt.

Von Morgen tábornok hadtestének (I. tarta­

lékhadtest) északi részében a 61. gyaloghadosztály gyülekezett, déli szárnyán a 71. gyaloghadosztály állott. A z 1. népfölkelődandár a kettő közt állította helyre az összeköttetést (2. huszárezred). A dandár mindjárt 7-én parancsot kapott, hogy menjen Pa- rajdra és derítsen fel a gyergyói medencében Ma­

roshévíz és Gyergyóujfalu felé. A feladat eredmé­

nyes teljesítése után a dandár a Görgény keleti eresztékeit szállta meg.

A románok 6-án megkezdett támadását az itt lévő csapatok a legbámulatraméltóbb hősiességgel verték vissza. Gyér védelmi vonaluk azonban a

3-szoros túlerőnek tartósan nem tudott ellenállni. A.

nagyobbára erdővel borított hegyvidék nagymér­

tékben elősegítette az ellenség átkaroló mozdula­

tait s így a védőcsapatoknak az arcvonalban ki­

vívott páratlan sikereik ellenére is sokszor vissza kellett vonulniok csupán azért, mert a szárnyakat átkarolta az ellenség. íg y a népfölkelő huszárok is kénytelenek voltak gyenge biztosítóvonalukat erős román támadás elől még 10-én Bucintetőre vissza­

venni, miközben a 19. népfölkelődandárnak Pa­

rajára való visszavonulását is fedezték. Itt a dan­

dárt másnap egy kombinált bosnyák gyalogezred­

del (3 zászlóalj) erősítették meg, amelyet a 71/3.

honvéd taracküteggel együtt a lovas dandár pa­

rancsnoksága alá helyezték. Ezzel az erővel 35

A z E r d é l y t v é d ő c s a p a t o k a r c v o n a l á n a k k ü l ö n b ö z ő h e l y z e t e i 1916 a u g u s z t u s 2 7 - t ő l d e c e m b e r i g .

km-nyi széles vonalat kellett a népfölkelő lovas­

dandárnak védelmezni.

A z időközben beállott télies időjárás a nehéz feladat mellett nagy mértékben igénybe vette a csa­

patok ellenállóképességét. A hegyekben ekkor már oly hidegek léptek fel, hogy fagyási esetek is gyak­

ran fordultak elő. A hóviharok megnehezítették a megfigyelést, ami huszárjaink felderítő tevékeny­

ségét igen hátráltatta.

Szeptember 17-én a románok nagyobbszabású támadásba mentek át. Eredményes tartós ellen­

állást természetesen itt nem lehetett kifejteni és továbbra is csak halogató harcok folytak. Mind­

azonáltal ez a gyenge vonal is ismételten vissza­

vetett eleinte minden támadást. A szárnyakon elő­

állott helyzet végül is szükségessé tette, hogy a dandár arcvonalát mintegy 2 km-nyire hátrább helyezze. Másnap 18-án újból nagy erőkkel támad­

tak a románok, úgyhogy a dandárcsoport szívós kitartással folytatott küzdelmek közben a Parajd- tól nyugatra levő állásokba ment vissza.

19-én a románok jobbról támadtak, úgyhogy a csoport jobbszárnyát az Illyésmező—Alsófalva vo­

nalba kellett visszavenni.

*

A Solimettow lovashadtestet szeptember 8-án az Erzsébetváros körül gyülekező 1. lovashadosz­

tályból (4. és 12. ezred Szászváros, 7. ezred Erzsé­

betváros, 14. ezred Holdvilág) és az egyelőre alája rendelt 5. Chevauxleger ezredből (Medgyes) állott.

A többi német lovasezred ekkor még útban volt.

Közbevetőleg megjegyezzük, hogy ennek a lovashadtestnek, különösen az 1. lovashadosztály­

nak tevékenységét részletesebben kell ismertet­

nünk, mert —• eltekintve a iovashadosztály által itt végzett felderítő szolgálatnak fontosságától és eredményességétől, a huszárok itt végre ismét tel­

jes mértékben szolgálhatták azt a feladatot, ami tulajdonképpeni kenyerük. A leírás keretében nagyjából a román offenzíva kialakulásáról is át­

tekintő képet akarunk adni.

8-án a lovashadtest azt a parancsot kapta, hogy az 51. hadosztály balszárnyát (Nagyszeben- től északra) biztosítsa és hogy a Nagyszeben és bogaras felé előnyomuló ellenséget, valamint az Olt-menti utakat figyelje. Szoros összeköttetést kel­

lett azonkívül fenntartania az 51. és 71. gyalog- hadosztállyal (az 51. hadosztály Nagyszebentől északnyugatra, a 71. gyaloghadosztály Fogarastól északkeletre állott).

A z ellenség 7-én estig a 2. gyaloghadosztályá­

val a Nagyszebentől délre eső, 3. hadosztályának részeivel pedig a Fogarastól délre eső területet érte el (tehát kb. 40— 50 km-nyire volt az 1. lovashad­

osztálytól).

A hadosztályparancsnokság 9-ére az alábbia­

kat rendelte el: A z 5. Chevauxleger ezred vonul­

jon U jegy ház területére és derítsen fel a Hortobágy patakon nyugatra, egészen a Szászujfaiu—Jtlor- tooagylalva vonalig. A 7. lovasdandar (4., 12. hu­

szárezred és 1. lovas tüzérosztaiy három ütegével) felderítő osztagaival G órakor, zömével pedig 9 órakor indulva, érje el Riomfalva, Magárén át Bürkös vidékét és derítsen fel az 5. Chevauxleger ezredhez zárkózva a Verd— Kiirpöd— Szászahuz—

01. Újfalu vonalig (A dandárnak egy-egy hírszerző századot Fófeldre és Szászahuzra kellett előretol­

ni, járőrökkel pedig még 9-én el kellett érni az Oltót). A G. lovasdandár (7. és 14. huszárezred) Holdvilágról indulva Dános—'Keresd—■Jakabíal- ván át vonuljon a 7. huszárezreddel Szentágotára, a 14. huszárezreddel pedig Szászhalomra és figyel­

je a Réten—Fogaras-i országutat, valamint a közte és a 7. lovasdandár közötti területet. A 7. huszár­

ezred 1. hírszerző századának Mártonhegyre, a 14.

huszárezred 1. századának N.-Sinkre és N.-Sárosra kellett előnyomulni. Ezek járőreinek szintén el kellett érni az Oltót.

A 4. és 12. huszárezred lövészszázadai Jakab- falvára irányíttattak.

A lovashadosztály 9-én este mindenhol ponto­

san elérte az elrendelt menetcélt. Ellenséges jár­

őrökön kívül (Alsóárpásnál, Alsóutsanál és Ol.-Uj- falunál nagyobb erőkre nem bukkant. Megálla­

pította azt is, hogy Bogarasban nincs ellenség.

A szomszédos 51. hadosztálynál már összeüt­

közésre került a sor, amennyiben egy ellenséges zászlóalj és egy lovasszázad Hortobágynál meg­

támadta a hadosztály egyik gyengébb oszlopát.

10-én a Bürkös csoportnak (7. lovasdandár) reggel 7 órakor Ujegyházán át Hortobágyra kel­

lett vonulnia, hogy ott az 51. hadosztály említett harcába beavatkozzék. A 4. és 12. huszárezred lö­

vészszázadainak Ujegyházán át Holczmányra kel­

lett menniök és állandó összeköttetésben kellett maradniok a Bürkös csoporttal. A 6. lovasdandár­

nak az intézkedés szerint 10-én helyén kellett ma­

radnia, csupán a lövészosztályokat és a hírszerző különítményeket kellett előbbre vonnia (7. lövész- osztály Lessesre, 14. lövészosztály Szentágotára).

A 7. dandár lövészosztályainak Magáréról U jegy­

házán át Holczmányra kellett vonulniok.

A 10-én végrehajtott előnyomulás folyamán a 7.

lovasdandár Hortobágyiéivá keleti és északkeleti szegélyét az ellenségtől megszállva találta. Dol­

mányból ugyanekkor ellenséges csapatok Szent János-liegyre vonultak; délután 14 órakor a dan­

dár a 2. lovasosztállyal Hortobágyiéivá templom- tornya irányában, 1 lovasszázaddal és 2 géppuská­

val a Hortobágyfalvára vezető műút mentén táma­

dott. Bár a századok rövidesen ellenséges tüzér­

ségi tiizbe kerültek, feltartóztatlanul nyomultak előre és este 18 óráig elfoglalták a Szent János-hegy községet. A 7. dandár parancsnoksága a lövész-

••¡ns

osztályokat Holczmányra való beérkezésük után Szent János-hegyen át szintén támadásra indította Hortobágyfalva ellen. A késő esti órákban sikerült a románokat innen is visszavetni. A veszteség aránylag csekély volt (2 halott, 5 sebesült), de si­

került 16 foglyot ejteni, akik azt a fontos hírt kö­

zölték, hogy csapataik Nagyszeben felé. vonulnak vissza.

A nap harcászati sikere általában számottevő volt, amennyiben a huszárok megakadályozták az ellenségnek az 51. hadosztály ellen irányuló átka­

roló támadását.

A 6. lovasdandár járőrei ezalatt harc nélkül érték el Dridifet, csupán Vaj dalai vánál bukkantak erősebb ellenséges járőrökre. A z igen nagy öntevé­

kenységgel és szívóssággal végzett felderítés alatt, amelyben a 7. és 14. huszárezredek járőrei nemes vetélkedést folytattak egymással, megállapítást nyert, hogy az ellenség a 7. lovasdandár sikeres támadása után Nagyszeben felé vonult vissza.

A lovashadtest parancsnoksága 11-én elren­

delte, hogy a 7. lovasdandár Hortobágyfalvát és az attól délre levő magaslatokat továbbra is tartsa.

A fontos Cosacului magaslaton (Szukádétól észak­

nyugatra), ahonnan az ellenségnek Szakadat— Fe­

nyőfáivá— Felek területéről való közeledését leg­

inkább meg lehetett akadályozni, 11-én reggel egy lövészszázadot (12. huszárezred) géppuskákkal, járőrszolgálatra pedig egy lovasosztagot kellett elhelyeznie.

A lovashadosztály feladata egyébként tovább­

ra is a szorgalmas felderítés maradt. Ezt az előre­

tolt hírszerző különítmények már eddig is ered­

ményesen végezték. A szomszédos 51. gyaloghad­

osztály az 5. Chevauxleger ezreddel együtt 11-én a Veresmarttól délnyugatra levő magaslatokat szán­

dékozott elfoglalni.

A 11-ére forduló éjjel csendben telt el. Csupán a 6. lovasdandár lövészszázada előtt volt kisebb cse­

tepaté, amelynél egy lövészszázad rajtaütött egy román előőrsön és 9 foglyot ejtett. A z egész 1. lo­

vashadosztály ezen a napon 1 tisztet és 13 főnyi ellenséget ejtett foglyul. 11-én napközben nem vál­

tozott a. helyzet. A 71. gyaloghadosztály jobbszár­

nyának fokozottabb biztosítása céliából a 6. lovas­

dandár egyes részeit átcsoportosították.

Este 23 órakor a lovashadosztályt a következő helyzetben látjuk: 7. dandár a 4. huszárezred 2 lo­

vas és 2 lövészszázadával, a 12. lovasezred 3 lovas és 3 lövészszázadával Holczmánv— Hortobágyfal­

va— Szent János-hegy területén és ettől délre, a 4.

huszárezred 1 lovasszázadával Fófelden. a 12. hu­

szárezred 1 lovasszázadával Szászaházán. A 6.

lovasdandár a. 14. huszárezred 2 lovasszázadával Nao-vsinken. 1 lovasszázadával Iválborou. 1 lovas- századával Kissinken, 4 lövészszázadával Szent- ágotán, a 7. huszárezred 1 lovasszázadával Már­

ton-hegyen, 3 lovasszázadával Szentágotán és 3 lövészszázadával Ujegyházon.

A z ellenség általában a Szakadát— Dolmány vonalban állott. Nagyobb ellenséges oszlopokat nap­

közben csak távolról lehetett megfigyelni. A ro­

mánok gyenge tüzérségi tűzzel lőtték a mutatkozó huszárokat. íg y reggel a Cosaculuira vonuló 12.

huszárezred lövészszázadát.

12-ére virradóra a románok éjjeli támadásra indultak a 7. lovasdandár állásai ellen. Hajnali 2 és 4 óra között háromszor támadtak Hortobágyfal- vánál, a 425-ös magaslatnál és Veresmartnál, de huszárjaink mindhárom esetben hősiesen vissza­

verték őket. Ezután az ellenség 400— 500 lépésnyi­

re a dandár arcvonala előtt beásta magát, a kora reggeli órákban azonban visszavonult régi állá­

saiba. A z éjjeli harcokban a 7. lovasdandár 6 fog­

lyot (két sebesült) is ejtett, akik három különböző ezredből származtak (42., 72. és 1. határőrezred).

A 6. lovasdandár előtt nyugalom volt.

12- én délelőtt a következő táviratot kapta az 1. lovashadosztályparancsnokság: „ A X X X IX . tartalékhadtest vezénylőtábornoka, valamint gróf Schmettow Generalleutnant különös elismerésüket fejezik ki a 7. lovasdandár derék csapatainak a Hortobágyfalva körül vívott harcokban tanúsított vitéz és férfias magatartásukért,“ Tíuiz tábornok badoszályparancsnok a következő szavak kíséreté­

ben hirdette ki ezt a csapatoknak: „örömmel és teljes szivemből csatlakozom ehhez a jól megérde­

melt dicsérethez. Bizton remélem, hogy az eddigi szép sikerek által elérteket megtartjuk továbbra is minden ellenség ellen.“

13- án a 7., 12. és 14. huszárezredek utászoszta­

gainak messze az arcvonal előtt több helyen meg kellett szakítani a Felek— Fogaras közötti vasúti és táviróvonalat. A 7. huszárezred utászosztagát, miközben Alsóárpásnál fel akarta robbantani a vasúti pályatestet, egy ellenséges lórólszállt lovas és egy fél lovasszázad támadta meg. A z osztag a nagy túlerő elől egyelőre visszavonult ugyan, de később Kerez vasúti állomása közelében mégis si­

keresen robbantott 2 vasúti átereszt.

A hírszerző különítmények jelentései alapján úgy Ítélték meg az általános helyzetet, hogy az ellenség — beszüntetve további támadásait — egyelőre csak a Nagyszeben körüli terület biztosí­

tására szorítkozik. A lovashadosztályparancsnok­

ság ezért még fokozotabb járőrtevékenységet ren­

delt el. Különösen felhivta a figyelmet a rajta­

ütésszerű támadásokra és az ezzel kapcsolatos fo ­ golyszerzés fontosságára.

14- én a 6. lovasdandár folytatta eredményes hírszerző és felderítő munkáját, miközben ismétel­

ten harcba is keveredett az ellenség járőreivel. A 7. lovasdandárnál az ellenség 13-án késő este 22 óra tájban nagy lármával támadott Szent János-

hegy déli széle ellen. A z egyik táboriörs állását, váratlan megrohanással elfoglalta ugyan, a huszá­

rok azonban rövidesen kiverték őket onnan. K é­

sőbb a románok D. Codrului mp. 615— Nonnen- kuppe vonal ellen újból igen hevesen támadtak. A tüzérség hathatós támogatása mellett a 7. dandár hajnali 2 óra 30 percig ezt a támadást is végérvé­

nyesen visszaverte.

A német 3. lovashadosztály csapatainak idő­

közben történt beérkezése után ez a hadosztály­

parancsnokság is működésbe lépett, mégpedig az 1. lovashadosztály parancsnoksága alatt.

15-én hajnali 1 órakor a románok Fogarastól délre nagyobb erőkkel átkeltek az Oltón és táma­

dást kezdtek, mely az egész 6. lovasdandár arc- vonalszakaszára kiterjedt. A járőrszerűen meg­

szállt védelmi vonal kénytelen volt az átkaroló támadás elől visszahúzódni. A 6. lovasdandár a rendelkezésre álló lovas- és lövészszázadok szüksé­

ges újracsoportosítása után 11 óra 30 perckor azon­

ban ellentámadásba ment át és délután 16 óráig tartó szívós harcokban visszaverte az ellenséget egészen a Foga r a s-Xagysáros-i útig. A románok sú­

lyos veszteséget szenvedtek, temérdek sebesült és halott maradt a huszárok arcvonala előtt. Még na­

gyobb volt azonban harcászati vereségük, mert annak ellenére, hogy ők voltak a támadók, a 6.

lovasdandár sikeres ellentámadása folytán 2. had­

seregük balszárnya veszélyeztetett helyzetbe került.

A z itt vívott harcokban (Kalbornál) a 14. huszár­

ezred egyik százada oly ügyesen tört az Olt folyón át előnyomult ellenséges hadosztály oldalába, hogy ezáltal feltartóztatta az ellenséget és ismét visz- szavonulásra kényszerítette az Olt mögé. A szá­

zad parancsnokát Csiktapolcai Lázár K ároly fő­

hadnagyot kezdeményező, vitéz és merész maga­

tartásáért a tiszti arany vitézség]' éremmel tün­

tették ki.

Huszáraink 13 foglvot is ejtettek, akiktől meg­

tudták, hogy a támadást három gyalogezred (4„

28. és 30.), egy vadászzászlóalj, két lovasszázad és egy kerékpárosszázad hajtotta végre.

A 6. lovasdandártól keletre a 71. gyaloghad­

osztálynál a nap folyamán szintén túlerővel tá­

madtak a románok, úgyhogy a hadosztály a Nagy- sáros-Buchhorn-Dosul-Padurei-Longodár-Kőhalom vonalba kényszerült visszamenni. A helyzet ezek- után úgy alakult, hogy a 6. lovasdandár oldalazta a 71. gyalogdandár előtt támadó román arcvonalat.

A dandár feladata 16-ára az volt, hogy a Nagy- sárostól délkeletre levő 597-es magaslatot a 7. hu­

szárezred lovasszázadaival és egy üteggel szállja meg és akadályozza meg ott az ellenség előretöré­

sét Nagysárosra. A dandár többi részeinek az el­

foglalt állásából kellett a 7. huszárezred előnyo­

mulását támogatni.

A 7. lovasdandár 15-én ellenséges tüzérségi

tűzben állott és csupán mérsékelt tűzharcot foly­

tatott.

16- án a Schmettow lovashadtest előtt csupán a német 3. lovashadosztálynál voltak nagyobb har­

cok anélkül, hogy a helyzetben változás történt volna. A 6. lovas dandár kiváló eredményeket ért el a hírszerzés, felderítés és fogolyszerzés terén.

Különösen ez utóbbi volt fontos, mert a foglyoktól igen értékes vallomásokat lehetett szerezni. Külö­

nösen említés remél tó az a rajtaütés, amelyet két járőr egy ellenséges lovasszázad ellen Porumbaknál hajtott végre.

A 7. lovas dandárnál a 12. huszárezred utász­

szakasza végzett igen eredményes rombolást Alsó­

árpásnál a táviróvezetékben és a, vasúti hídon.

Nemestóthy Szabó Béla kapitány hírszerző százada pedig (12. huszárezred) este 19 óra 15 perckor Kercznél kb. 200 ellenséges lovas átkelését akadá­

lyozta meg az Oltón.

A 6. lovasdandár egyébként megszállotta a fentemlített. 597-es magaslatot. A szorosabb össze­

köttetést a 71. gyaloghadosztállyal Báránykuton a 2. huszárezrednek — előző nap erősítésül odairá­

nyított — két százada tartotta fenn.

Schmettow tábornok a porumbaci rajtaütésért még aznap este gratulált a lovashadosztálynak, leg­

nagyobb elismerését fejezve ki. A zt üzente, hogy mint öreg huszár rendkívül örömmel látja a híres cs. és kir. huszárok „sneid“ -jét és vállalkozó szel­

lemét.

17- én kora hajnalban a románok újra támadni kezdték a 6. lovasdandár arcvonalát. Ezen az arc- vonalszakaszon (Fogaras) ekkor már négy ellensé­

ges gyalogezredet és egy vadászzászlóaljat lehetett megállanítani (4., 22.. 28. 30. ezred és 2. vadász- zászlóali). A jelentékeny túlerővel végrehajtott lökés és átkaroló támadás elől a dandár kénytelen volt hátrálni, a kissinki csoport és a Kalbornál levő tartalék (lovasszázad) azonban heves ellentá­

madásokkal igvekezett az ellenség nyomását fel­

tartóztatni. Ez sikerült is. úswhogv a 6. lovasdan­

dár reggelre közvetlen Kissinktől és a Bohr Bach- tól nvno-atra levő magaslatokon szilárdan megve­

tette lábát. A dandár vesztesége 23 fő volt. A Bohr Baehon átvezető hidakat sikerült mind el­

pusztítani.

A románok az északra, levő 71. hadosztálvt ugyanígy támadták, úgyhogy az is kénytelen volt arcvonalát hátrább venni. A z összeköttetést a 6.

lovasdandár és a 71. hadosztály között a 2. huszár­

ezrednek Báránykuton levő százada tartotta fenn továbbra is.

A 7. lovashadosztálynál napközben tűzharc folyt.

Másnap, 17-én ismét alkalmuk nyilt a huszá­

roknak egy bravúros rajtaütésre. A 2. és 7. huszár­

ezred 1—1 felderítő lovasjárőre meglepetésszerűen

megrohamozott két ellenséges gyalogszázadot éppen akkor, amikor azok Kőbőr községből kibon­

takoztak. A románok szanaszét futottak, közben súlyos veszteséget is szenvedtek. Több halott ma­

radt a helyszínen, akikről megállapították, hogy a román 28. gyalogezredhez tartoznak.

Általában 18-án is igen eredményes járőrtevé­

kenység folyt a lovashadosztálynál, ami által sok helyütt sikerült meglassítani az előretapogatódzó ellenséges járőrök és osztagok térnyerését.

Említésre méltó az a hihetetlenül bátor és har­

cias rajtaütés, amit a 12. huszárezred egyik sza­

kaszvezetőjének parancsnoksága alatt, 14 huszár­

ból álló járőr hajtott ezen a napon végre. A z Olt völgyében felderítő járőr, Kerczisora közelében 2 lovasszázadból álló ellenséget először tűzharccal megtámadott s utána bámulatos merészséggel ló­

háton, kivont karddal megrohamozott. Stefan sza­

kaszvezető e vakmerő fellépésével oly pánikot idé­

zett elő a románok között, hogy mind a két század

—• sebesültjeit hátrahagyva — fejvesztetten mene­

kült.

★

Ez utóbbihoz hasonló kisebb haditettek igen fontosak voltak, ebben az időpontban, hiszen idő­

nyerés volt a feladat. A lassankint beérkező csa­

patainknak ekkor kellett felvonulniok a. tervezett támadáshoz. Falkenhayn tábornok e napon hatá­

rozta el a kapott helyzetjelentések és személyes tájékozódásának alapján, hogy megmarad táma­

dási szándéka mellett, vagyis hogy a román tá­

madással szemben az alája rendelt 9. hadsereggel ugyancsak támadásra indul.

A helyzet ekkor nagy általánosságban a kö­

vetkező volt:

Szeptember 18-ig a román 4. hadsereg, amely az oroszok balszárnvához keresett csatlakozást, a Maros völgyében elérte Mesterházát és a Görgény- hegységben Libánfalvát, a Kisküküllő felső völ­

gyében Parajdot és Székely udvarhelyt a Nagy- küküllő mentén. A z 1. népfölkelő huszárdandár Szovátánál állott. Délebbre a román 2. hadsereggel szemben az 1. lovashadosztály gyenge biztosításai állottak, mégpedig Fogarastól északra a Nád patak és a N agy sink patak jobbpartján, azután az Olt partja mentén emelkedő magaslatokon Glimbo- káig, onnan a magyar lovasok örsvonala a Horto­

bágy patak mellett Hortobágyfalváig húzódott. Itt csatlakozott a német 3. lovashadosztály balszárnya.

A z ország déli határa mentén a központi ha­

talmak csapatai Orsovánál az Orsóvá— Mehadia—

Petrozsény vonalban, a Vulkán-szorosban (22-én a szorost el is foglaltuk), tovább keletre Nagyszeben- nél állottak, vagyis általában ugyanott, ahol az első román megrohanás után.

Miután hadvezetőségeink ilymódon kissé léleg­

zethez jutottak, hozzá lehetett fogni azoknak a ter-

veknek a végrehajtásához, amelyek Erdélynek az ellenségtől való megtisztítását, végeredményben a román hadsereg megverését célozták. A haditerv az volt, hogy az 1. hadsereg a Bukowinában álló 7. hadsereghez zárkózva, lassítja az ellenség elő­

nyomulását és a legszívósabb ellenállást fejti ki a már előkészített és tartalékok által még kiegé­

szítendő állásokban a Szászrégen— Mikháza—

Kibed, továbbá a Kiskiikiillő vonalában, illetve a Maros mögött. A 9. hadsereg megveri a Nagy- szebennél betört ellenséget, azután pedig az 1.

hadsereg jobbszárnyával egyetemben a román 2.

hadsereg ellen fordul.

Ezzel a tervvel szemben eleinte aggályok me­

rültek fel, mert mint az 1. népfölkelő lovasdandár harcainak leírásánál láttuk, az ország keleti hatá­

rán betört és nyugat felé előnyomuló román 4.

hadsereg mindjobban tért nyert. Tartani lehetett attól, hogy a Görgény-hegységben és a Hargittán át nagyon is hamar bejut Erdély sűrűbb útháló­

zaté belsejébe és hátában fenyegeti a délkelet, illetve keletnek néző — nagyjában Fogaras—

Nagyszeben— Petrozsény vonalában levő — csa­

patainkat, vagyis a 9. hadsereget. Ez utóbbinak közepén harcolt a Schmettow lovashadtest.

Hadvezetőségeink később — közös megegye­

zéssel — mégis rigy határoztak, hogy a Nagy- szebennél látszólag nagyobb hadműveleteket vég­

rehajtani nem szándékozó ellenségre mérnek leg­

először döntő csapást és a 9. hadseregnek kelet felé való gyors felkanyarodása által megelőzik a hátbatámadás veszélyét, azután pedig az eredeti terv szerint az 1. hadsereggel együtt megtisztítják Erdélyt az ellenségtől. Ugyanekivor megtették az előkészületeket Románia megtámadására nyugat és dél felől (a bolgárokkal együtt) Mackensen tá­

bornagy parancsnoksága alatt.

Akármily kilátásokkal kecsegtettek is a to­

vábbi haditervek, egyelőre fölöttébb megnyugtató volt az a körülmény, hogy a román hadsereg első támadó hadműveletei a kölcsönös erőviszonyok­

hoz képest úgyszólván teljes kudarccal végződtek.

Határvédő csapatainknak tervszerű és helyenkint ellentámadásokkal egybekötött, lépésről-lépésre való visszavonulása sikerült. Ezalatt nemcsak za­

vartalanul folyhatott az ellenoffenzivára kiszemelt csapatok felvonulása, hanem előbbre is lehetett tolni a kirakodás színhelyét.

A z 1. hadsereg szeptemberben fényesen meg­

oldotta feladatát. Mindössze GO kilométernyire vonult vissza a határtól, annak ellenére, hogy a románok számbelileg nagy fölényben voltak. P e­

dig az 1. hadsereg csapatai mindenfelől össze­

verődött, részben harcokban kimerült, megtépá­

zott, rosszul felszerelt kötelékekből állottak. M eg­

kétszerezte azonban a magyar csapatok lelki ere­

jét a kétszínű románok elleni gyűlölet és a szent

Haza védelmében minden önfeláldozásra képes honszeretet.

A magyar huszárság a háborúnak eme kor­

szakára is büszkén tekinthet vissza, mert felada­

tát, mint lovasság fényesen teljesítette, a gyalog­

harcokban pedig a szó teljes értelmében vállvetve harcolt testvérfegyvememével és így egyformán osztozott abban a dicsőségben, amelyet az 1. és 9.

hadsereg kivívott magának és amelyért ezek az ország örök hálájára tarthatnak számot.

Falkenhayn tábornok, a 9. hadsereg parancs­

noka, a nagyszebeni román hadseregcsoportot megkerüléssel szándékozott megsemmisíteni. A támadás megkezdését 26-ára tűzték ki. A z osztrák­

magyar tüzérséggel megerősített, úgynevezett al­

pesi német hadtestnek (kitűnő hegyi felszerelés­

sel ellátott zászlóaljak) a románok hátában nyu­

gatról keleti irányban előnyomulva, kellett elfog­

lalnia a Vöröstorony-szorost és ezzel elvágni az oláhok visszavonulási vonalát. Arcban az 51. hon­

véd hadosztálynak és a német 187. hadosztálynak kellett támadni a Guraro— Nagyszeben vonalában levő ellenséget. Nagyszebent a támadásnál ki kel­

lett kerülni, hogy a harc által kárt ne szenvedjen.

A Schmettow lovashadtest -—- a támadó cso­

port balszárnya — azt az utasítást kapta, hogy erős román támadás esetén jobbszárnyával (a né­

met 3. lovashadosztály) kissé hátrálhat ugyan, de a középhaddal (1. lovashadosztály) az Olt vona­

lán, balszárnyával pedig Fogaras felé okvetlenül helytálljon. A lovashadtestnek azonkívül biztosí­

tania kellett a Nagyszeben tői északra és észak­

keletre álló német 76. tartalékhadosztály bal szár­

nyát, meg kellett akadályoznia a román 3. had­

sereg és a Nagyszebentől délre levő román cso­

port között az összeköttetést és végül elő kellett készülnie arra, hogy egy különösen válogatott erős osztaggal előretörjön a Vöröstorony-szoros irá­

nyában.

A románok a támadási előkészületek alatt nem maradtak tétlenek. Már 20-án Alsóárpásnál 2 ellenséges lovas és 2 gyalogosszázad akart át­

kelni az Oltón, amit azonban néhány huszárjárőr megakadályozott. A továbbiakban lovasjárőreink Alsóárpást, Alsóutsát és Alsóvistet is megtisztí­

tották az ellenségtől. Általában az volt a tapaszta­

lat, hogy a románok ugyancsak félnek lovassá­

gunktól. Elég volt, hogy egyetlen lovasjárőr fel­

bukkanjon és már is egy egész arcvonalszakasz ontotta rá tüzét. Lovasrohamokkal szemben gya­

logságuk különösen érzékenynek mutatkozott.

21.-én a románok még fokozottabb járőrtevé­

kenységet fejtettek ki. Csupán a 7. iovasdandár előtt, az Olttól délre, 10 ellenséges lovassázadot figyeltek meg. A z Oltón keresztül számos román lovasjárőr kísérelte meg az átkelést; az L. lovas­

hadosztály csapatai ezt mindenütt megakadályoz­

ták.

22-én az ellenség már nemcsak tapogatózott, hanem egész komolyan támadni kezdett. A kora reggeli óráktól kezdve több mint egy gyaloghad­

osztállyal támadta meg a német 3. lovashadosz­

tályt és a 7. lovasdandárt. A románok a 3. lovas- hadosztálynál, Veresmarttól délkeletre a 7. lovas- dandárnál, a Nonnenkuppenál és D. Eiposuluinál (Glimboka és Szt. János-hegy között) hatoltak be állásainkba. A nyomban megindított ellentámadá­

sok részben megakasztották a további előretörést, részben pedig helyreállították a régi helyzetet. A későbbi támadásokat a huszárok Kolunnál (lovas­

támadás) és Ú jfalu felől véresen vertek vissza.

A z arcvonal eme részének támogatására a 6.

lovasdandár balszárnyáról a 7. huszárezred lovas­

osztályát géppuskaosztaggal az est beálltával Szászahuzra irányították. A 7. huszárezred szaka­

szát a 71. hadosztály csapatai vették át. A romá­

nok támadásukat, a foglyok vallomása szerint, ezen az arcvonalon a 2. és 13. hadosztállyal (7 ez­

red, összesen 28 zászlóaljjal) hajtották végre.

Ezzel szemben a védekező — legnagyobbrészt — lovascsapatok ereje nem volt több 13 zászlóaljnál.

A románok betörése ennek ellenére helyi jellegű volt. A z igen gyengén megszállott állásából visz- szanvomott lovasság kénytelen volt ugyan engedni a túlerőnek, de aztán újra állást foglalt. Rugé- kony acélként hajlott vissza az arcvonal anélkül, hogy eltört volna.

A lovashadtest ezúttal a gyalogsáéi harcban is kitünően bevált. Huszárjaink vetélkedtek a chevauxlegerekkel. A kézitusákban karddal, kara­

béllyal és kézigránáttal viaskodtak, miközben 450 foglyot ejtettek. A német 3. lovashadosztály har­

cában az 51. honvéd gyaloghadosztály néhány zászlóalja is résztvett.

Este Schmettow tábornok a következő paran­

csot adta ki: „Különös elismerésemet fejezem ki az 1. lovashadosztály és az 51. gyaloghadosztály részeivel megerősített 3. lovashadosztálynak a mai nap folyamán, rendkívüli nagy túlerővel szemben tanúsított kiváló hősies magatartásáért.

Ha a viszonyok folytán szükségessé is vált, hogy a védelmi vonalat hátrább vegyük, a nap ered­

ménye így is minden tekintetben örvendetes. Időt nyertünk és a legsúlyosabb véres veszteségeket okoztuk az ellenségnek Azonkívül fontos felderítő eredményt is értünk el.“

Ruiz tábornok, az 1. lovashadosztály parancs­

noka a maga részéről a következőket fűzte a pa­

rancshoz: „Tudomásul adom azzal, hogy ily csa­

patok vezetése örömteljes büszkeséggel tölt el.

Mindenkinek legmelegebb elismerésemet és köszö- netemet fejezem ki. A csapatoknak mielőbb kihir­

detendő.“

Tájékoztató térkép az erdélyi hadszíntérről.

23- án az 1. lovashadosztályt a következő el­

helyezésben látjuk: Közvetlen Hortobágy tói nyu­

gatra mintegy 10 km-nyi szakaszon a 7. lovasdan- dár, megerősítve a 7. huszárezreddel. Tőle ke­

letre ki). 20 km-nyi kiterjedésben a 7. és 12. hu­

szárezred 2— 2 lovasszázada, összesen 6 géppus­

kával. Tőle tovább keletre a 14. huszárezred mintegy 15 km-nyi szakaszon.

A kiterjedések — mint látható — rendkívül nagyok voltak. Összefüggő arcvonalról, különösen a, hadosztály középső szakaszán, szó sem lehetett.

A z ellenség egész nap passzív viselkedett, sőt úgy látszott, hogy a 23-án elfoglalt állásaiból vissza­

vonul és helyenkirit az Olt déli partjára megy

vissza. f

24- én a 7. lovasdandár járőrei ismét megszán­

ták Glimbokát.

#

Annál jobban kezdtek mozogni a románok a lovashadtesttől nyugatra, a petrozsényi szakasz bán. Eredményt ott sem értek el, bár csak erős harcok árán sikerült őket feltartóztatni és később visszaszorítani a. fontos bányavidékről.

Ugyancsak fokozott hévvel támadtak a romá­

nok az 1. és 7. hadseregünk érintkezési szakaszán, ahol az összeköttetést képező csapatok közt az 5.

és 11. lovashadosztályunk nehéz, de sikeres vé­

delmi harcot vívott. A huszárok a többi csapatok­

kal együtt az állandó harcokon kívül (különösen szeptember 17—21) az esős ősz és a korán be­

állott téli időjárás folytán a szokatlan nehéz tere­

pen súlyos megpróbáltatásoknak voltak kitéve. A z állások körülbelül 1500 méter magasságban húzód­

tak, kezdetben minden férőhely nélkül. Egyelőre sem téli ruhanemű., sem takaró nem volt; a csiz­

mákról hamarosan lekoptak a talpak és mind­

ehhez hozzájárult még az október elejei rendkívül zord időiárás, amikor a bőmérő fagypont alatt helyenkint 20 fokra siillvedt.

A z ennek ellenére kifejtett szívós kitartás méltó elismerésre is talált. K ároly trónörökös Őfensége, arcvonalszakaszparanosnok az itt vívott harcokról 23-án a következő parancsban emléke­

zett meg: „Nem mulaszthatom el, hogy a 7. had­

sereg összes csapatainak elismerésemet ne nyil­

vánítsam. A k i mérlegelni tudja, hogy az ellenség lenyűgöző ereje mellett a természet viszontagságai is az elképzelhető legmagasabb követelményeket állítják a csapatok testi és lelki erejével szemben, az mindig a legnagyobb hálával fog megemlékezni a 7. hadsereg teljesítményeiről.“

A z 1. népfölkelő lovasdandár arcvonalszaka­

szán szeptember 19— 24-ike közt nem történt külö­

nösebb változás.

Falkenhayn nagyszabású támadásához szük­

séges előkészületek alatt az 1. hadsereg kiválóan megfelelt feladatának, amennyiben a legnagyobb

erőfeszítések mellett csak a legszükségesebb mér­

tékben hátrált. Szerencsére a románok egyes na­

gyobb hadműveleteik között megfelelő szüneteket tartottak s így lehetővé tették, hogy A rz tábornok a rendelkezésre álló csekély erőket a leginkább veszélyeztetett helyeken újból átcsoportosítsa.

A z így kialakult kedvező helyzetben a 9. had­

sereg most már megkezdhette tervszerű támadá­

sát, amelynél — amint látni fogjuk — lovassá­

gunknak nem csekély szerep jutott.

2. A nagyszebeni csata. A hadvezetőségeik által elhatározott támadás Falkenhayn tábornok tervei szerint 25-én, gyönyörű őszi időben kezdő­

dött. A támadást a német alpesi hadtest vezette be, melynek előcsapatai már 26-án kora reggel el­

érték a Vöröstorony község mellett a szorosban haladó utat. A románok — felismerve az őket fe­

nyegető veszedelem nagyságát — délről és észak­

ról szintén hevesen támadták az alpesi hadtest csapatait. Itt-ott hátrább is szorították őket, a né­

metek azonban állandóan tűz alatt tudták tartani az országutat' s ez súlyos, véres veszteségeket oko­

zott az ott áttörni akaró román csapatoknak. A románok mindazonáltal elérték azt, hogy a néme­

tek nem tudtak átkelni az Olt keleti partjára s így a románok egy része keresztüljutott a Foga- rasi-havasok nyúlványain és megszabadult. A z Orlát és Nagyszeben felől, valamint az innen ke­

letre levő magaslatokról támadó arcvonal eleinte igen nehezen nyert tért és csak 28-án törte meg az alpesi hadtesttel együtt a románok ellenállását.

A román hadvezetőség ezalatt, látva az itt harcoló csapatainak katasztrofális helyzetét, kény­

telen volt 2. hadseregével ezek segítségére sietni.

Segítő támadását „kelet—nyugati“ irányban kellett végrehajtania, ezt a mozdulatát azonban észak felől, a 71. hadosztály és 1. lovashadosztály keleti szárnya erősen veszélyeztették. Ezért tehát mindenekelőtt ez utóbbi seregtestek ellen kezdte meg támadását. Ha itt könnyű sikert ér el, akkor még segíthetett a Vöröstoronynál súlyos helyzetbe jutott román csapatokon.

Ám az 1. lovashadosztály és a 71. hadosztály ezúttal is megtették a tőlük telhetőt és ha nem is tartóztathatták fel a többszörös túlerővel végre­

hajtott támadásokat — ameddig lehetséges volt

— késleltették az ellenség előrejutását. És ez dön­

tően mozdította elő Falkenhayn támadó csoport­

jának sikerét.

A z 1. lovashadosztály, mint láttuk, már erede­

tileg parancsot kapott, hogy akadályozza meg az összeköttetést a román 2. hadsereg és a Nagy- szebentől délre levő csapatok között. 25-én a pa­

rancs teljesítésére a hadosztály közelebbi utasítást is kapott, még pedig azt, hogy 26-án reggel 01.

Újfalunál legyen készenlétben az Oltón át — egé­

szén a hegy lábáig — végrehajtandó előretörésre és hogy ennek keretében zárja le az Olt és a he­

gyek közt levő, kb. 12 km. széles völgyet. A lovas- hadtest ecélból a 4. és 5. Cheveauxleger ezredet is a lovashadosztály rendelkezésére bocsátotta (Uj- egyházán, 26-án reggel).

26- án az 1. lovashadosztálynak ezzel a feladat­

tal megbízott lovaskülönítménye egészen a völgy közepéig (Felsőporumbak) jutott előre és nagy általánosságban le is zárta a völgyet. A völgyben az ellenség oldalán kb. 8 lovasszázadot, 1 gyalog- századot, 2 löveget, azonkívül nagyszámú lovas- és gyalogjárőrt lehetett megállapítani.

Nagyobb harcok itt és a 6. lovasdandár előtt ezen a napon nem voltak. A 71. gyaloghadosztály­

nál azonban a románok már heves támadásba mentek át és itt-ott kisebb eredményt is értek el.

A 7. huszárezred ezen a napon egy ellenséges re­

pülőgépet lőtt le.

27- én a lovasdandár járőrei pontos jelentések­

ben számoltak be az Ölttől délre húzódó völgyben keletről nyugat felé vonuló és mindenféle fegyver­

nemből álló ellenséges oszlopokról. Ezek a román 2. hadseregtől jövő erősítések a nap folyamán F.

Vist környékét érték el. A 7. lovasdandár előtt levő völgylezáró különítményhez most már a né­

met 3. lovashadosztály maradékát is odairányítot­

ták (az 1. lovashadosztálytól a 7. huszárezred 1 lovasszázada tartozott a különítményhez) és most még azt a feladatot is adták neki, hogy akadá­

lyozza meg az ellenségnek kelet vagy délkelet felé való kitérését. A különítmény már előző feladatá­

nak is megfelelt, most pedig segített szűkíteni a románok köré húzódó gyűrűt, ami által jelentős mértékben hozzájárult a csata sikeréhez.

28- án reggel látni lehetett, hogy az ellenség a 6. lovasdandár egész vonalán támadni fog. A 14.

huszárezred már az első délelőtti órákban véresen vert vissza egy támadást. A z észak felé zárkózó 71. hadosztálynál a románok szintén hevesen tá­

madtak. úgyhogy az a délutáni órákban kénvtelen volt jobbszárnyát hátravenni. A 6. lovasdandár az átkarolást kikerülendő, annyival is inkább kénvtelen volt nehéz halogató harcokban vissza­

menni, mivel arcban kb. 4 ellenséges ezred tá­

madta gvenge biztosító vonalát. Végeredményben a dandár estig a Nagvsinktől nyugatra levő ma­

gaslatokon foglalt állást.

A z elkövetkező éjjelen az ellenség már nem szorongatta a dandárt, másnap reggel azonban nagy túlerővel újból támadott, minek folytán a 6.

dandár Vesződig ment vissza. A z Olt mentén levő járőreink a. dél felől jövő nyomás elől szintén kénytelenek voltak kitérni és a legközelebbi ma­

gaslatokra visszamenni. A 7. lovasdandár nyugati szárnyán (Oláhujfalútól nyugatra-) a helyzet nem változott. A lovasezredek, különösen a 6. lovas­

dandár 29-én — bár az ellenség túlereje elől visz- szahúzódtak — igen nagy ellenállóképességről tettek tanúságot. Már két napon át harcoltak sza­

kadatlanul és a végsőkig tartották állásaikat a kb.

1 és fél gyaloghadosztálynyira tehető támadófél­

lel szemben. A legsúlyosabb veszteségeket okozva az ellenségnek, sok támadást véresen vertek vissza. A z általános helyzet sürgetésére csak az esti órákban foglalták el a hátrább fekvő védelmi vonalat (Glimboka— 01. Újfalu—-Illenbák— Kü r- pöd— Morgonda). A hátrább levő tartalékok be­

vetése folytán a hadosztálytól nyugatra most már a 76. hadosztály, északra a 89. hadosztály zárkó­

zott. A lovasdandár a két napi harcban 6 halottat, 28 sebesültet (két tiszt) és 79 eltüntet vesztett.

Este a hadseregfőparancsnokság az egész hadsereg tartalékát a. súlyos harcokat vívó Schmot- tow-1 o vasbadtest rendelkezésére bocsátotta, ame­

lyet közvetlenül az 1. lovashadosztály parancsnok­

sága alá rendeltek.

M íg az 1. lovashadosztálynál, illetve a 9. had­

sereg balszárnyán- ily nehéz és végeredményükben sikeres harcok folytak, a. keletről támadó román erők beavatkozása ellen, azalatt végképen eldőlt a Vöröstorony-szorosban harcoló románok sorsa. A bekerített ellenségnek csak csekély részié tudott az erdőkön és hegyeken át elmenekülni. A román 1. hadsereg zöme itt megsemmisült, Aránylag ke­

vés (3000 fogoly került a győzők kezébe, a többi ott veszett a csatatéren. Zsákmányul esett a romá­

nok egész tüzérsége és vonata is.

Ha most utólag végigtekintünk a nagyjelentő­

ségű nagyszebeni csata lefolyásán és figyelembe- vesszük a részletharcokat is, úgy meg kell állapí­

tanunk, hogy a Schmettow lovashadtest, illetve általában a lovasság a csata feltételeinek meg­

teremtésében, később pedig annak megvívásában igen fontos szerepet játszott. A z óriási kiterje­

désű arcvonalszakaszokon kifejtett kiválóan sike­

res lovassági felderítő szolgálat mellett huszár­

jaink éppoly önfeláldozással vívtak védelmi tűz­

harcot és éppoly halálmegvetéssel állták meg he­

lyüket a kézitusában szuronnyal és kézigránáttal a kezükben, mint amilyen viharosan ütöttek rajta lovaskülönítményeikkel és járőreikkel a számbeli­

leg többszörös túlerőben levő román csapatokon.

Schmetto'v tábornok külön ki is emelte az 1.

lovashadosztály eredményes közreműködését, amennyiben október 1-én az alábbi parancsot adta k i: ,.A nagyszebeni győzedelmes csata be­

fejezésével szükségesnek tartom, hogy minden tisztnek, altisztnek és közembernek elismerésemet és köszönetemet fejezzem ki kiváló teljesítményü­

kért.

Hála a vezetők körültekintésének és minden egyes — első vonalban levő — katona hősiességé­

nek, sikerült a nehéz harcokban megakadályozni.