A l k a l m a z á s o k r ó l r ö v i d e n
szúságú szöveget megtalál. (A mezőhosszak miatt a tetszőleges hossz 1—65 karakter között változhat.) Azt is meg lehet tehát keresni, hogy egyetlen adott karaktert, vagy akár teljes hosszú
ságú {65 karakteres) szöveget tartalmaz-e a mező. Így pl. minden olyan szabályzó kikereshető a programmal, amelynek a címében az "alap" ka
raktersor szerepel, vagyis alapozással, alappal kapcsolatos a szabályzó.
5. Hatáskörnyezet-kereső: ez a program olyan kere
sést hajt végre, amilyet manuálisan elvégezni szinte lehetetlen. A ? újonnan megjelenő szabály
zók hivatkoznak korábbi szabályzókra; ezek a hi
vatkozások bekerülnek az adattárba. A program azokat a szabályzókat keresi meg, amelyek a fel
használó által megadott szabályzóhoz kapcsolód
nak, és annál később jelentek meg!
6. Érték/elmérő (leltározó): felsorolja a szabályzók
• számát,
• példányszámát,
• értékét (Ft-ban) fajtánként és összesítve..
Az adatbevitel sorrendje olyan, hogy az adatgazda a szabályzó első és utolsó oldala áttekintésével (esetleg a dokumentum végiglapozásával) beviheti az adattárba a szükséges adatokat.
A rendszer nyílt, tehát igény esetén a kívánt adatok felhasználására újabb feldolgozói program irható.
Gajdos Zsuzsa —Kovács Péter—Szitás István (Kelet-magyarországi T e r v e z ő Vállalat)
N E K T Á R programrendszer
A z Állami Gorkij Könyvtár Zenei Könyvtárában C o m m o d o r e - 6 4 - r e kifejlesztett, kísérletileg hasz
nált programcsomagot képernyőn megjeleni the tő és
— némileg eltérő formában — kinyomtatható lapo
kon mutatjuk be.
A z / . lapon a programcsomag elnevezését és szolgáltatásait, a 2. lapon a (jelenlegi) keresési lehe
tőségeket találjuk. A 3—7. lapok mutatják be az át
tekintő táblázatokat, amelyek az egyes jellemzők szerinti kereséseket könnyítik meg. (Az áttekintő táblázatok a b e m u t a t á s céljára kivonatosan és össze
vont formában szerepelnek.)
Elsőként a Vargyas Lajos által Kodály: A magyar népzene c. t a n u l m á n y á h o z készített és a zeneiskolá
ban tananyagként is használt példatár tartalmát tá
roltuk hajlékony lemezeken. Ennek a zeneakadé
miai felvételi vizsga részét képező száz példájából az első 12 dallamot választottuk ki b e m u t a t ó n k h o z .
/. lap
V 1 G F 'i I> 0 L F k#zííe-i|i»'iv.'=sií'ií'i,» k?' = M E K T F i " R
H u n r a ' H3bfct*'s
S z o l W t t J k»- i ' i L.ile'rzevw Tfl'SCL3'5a ata'Smeslatwsí'n1
- í V . r f i -T I - Í O Í ' I P O e'^
d?tlapij4l!*fazo"'h-5-1
- k í J i . r . ' J f>'j '•fii' * ' "V.'.. %or*z * "> t í fi*.
! . V I S 5 f r i K E P £ S E ' 5 C13 k ü l ö n b ö z ő " ) j « l l e » z o " sseript- S.ELEMZE'3
ÍÍÍÍ
t t ' = í - a ' d i á k i n t ő " ••'bl i ' w t * ! ; ) !- d J l l í m í i s . n e fc4l"r»fco' 1 I < ! . M ' t » z * ' s í" w 3 l
4.LI3Tfl'K k e ' í z t ' t » ' í #; *?L"3Í d u l o k r o ' l M9J
- Í Z • " tí.ir-'' 1 'N^-O ' fca'bl: Z Í hofcro1' i
2. toz>
f;ELVI^' fil'iiT
fi - CÍOFCPT s z í RIIII KÉPES?
t: - CSCP9PT 1 -S0RSZE51 E
:ET:
1-KE2D3"30Ri -KHCEHC[fi
-OVUJTO": -aaHSSGP: - 3
-HELY3E'5: 4 - f ű B l f l - 4
-MEGVE/TERULET: s -SZCKfi'S 3
-Tfl'JEGVSE'O' 6 -KEK7STI5E 'G - S 7
top
EZEH fi LEMEZEM 7fiLfi'LHfiT13' írtLífíí [fi Z E N E S E K É ' N i f i l F E L V É T E L I SMVSrtH'Bn'L]
SQfiSZfl'M/'KCBfl' LV-VSP5VBS -SíiRSZfl M V.EZV0' 'SOR
:.' 1. LESZft'LLCTT fi Ffl'Vfi 2/ R Í W j L E H E L í E ' G V E ' f".
3/ 4. FEi'ETE F-T-Lt 7EFíi I 4.' 3. Lfl-'TGE-E TE. . . • M
v ?. ÍMHOL 'EPEI.EH::'
f / 1 2 . KICSI IfflDS'R. Jfi> HE FEUJ 7/15. OVULfiTHE . E ' S E Í M H V S *M.
S/ÍÍ. E • fi. sri'ven.
9/24. V l P f l ' ö C S KEMIiEneM 11/34. CíJMfiPfiBTOH 'nil E!íV HSi.Ofl.
12/35. Í E fE3 LECE'fIV. JC'L ilÉOSfifD.
4. top
SORS^cRKEZET KRBEMCIR M E G F E L E L Ő ' ' DfiL fl LEMEZEM <BB>
R/E3/C/B <l> 5 Í 1 M ( 2 ) fis/fisv/a/av (1) 5CB3)1 ( I ) R 5 / f l 5 v / a / a y £ <3> 5 Í E 3 > V I I a ? flS/B/SV/C Ct) 7' F " • ( n RS/BS/fi/BV <1) 7 Í 5 J B 3 <1) R5/B5/RWBV <3> B<3>4 Cl)
RS/BS/RV/B a ? 8(B3>4 <2) R5/B5/CV/BV/C a > S í 5 ) ő <t)
¥ 5( 5/ 3/ 4 ) 1 <1?
v " I I < 3 3 > B 3 ( l )
324
T M T Í Í . é v f . I 9 R S / 5 - 6 - 7 .
5. lap
B V U " J T O ' ' HELYSE'3 MEGFELELŐ' ' DRL fl LEMEZEN < E B ) EftRTi.VK E.
GRRflV fi.
KOBR'LV Z.
LHJTHfl L.
SEEMÍÍVER '•
( 4 ) ' i •
t.z>
TR',TEO't"7E'f- I . D U H f i ' N T U ' L I I . F E L V I T E T I I I . R L F 0 L D
I V . E F D E ' L V V . E U K O V I N f i
( 7 )
< 6 ) Í 4 >
( 9 )
í n ? Ri" í.
CSI'KVEREBES F E L S O " I R E G H O V E R G W U J r R L U Kfl'KICS
KR'SZGHRLTI'Z K f i ' Í Z ü H Í M P E ' F KO'RO'GY
0 " R I S Z E N T P E ' T E R í ! )
I • Í 2 >
< I >
a >
TftKa'GSMfl'ZFiP'JSZTfl (I )
E L O ' - ' a i ' f i ' s M O - ' í PRRLRHEO < 3 ) F U F n - T Ü ( 2 ) T E I í P C ÖI'JSTO í 5 >
Tfl
TE.
/MEOVE/'TER'J ( I . > BflSflHVfi< I V . ) C S I ' K ( t . > F r V- P ( I I . ?
•' I . • S O í W G V
< I . ) TOLNA ( I . >
VAS
C I . ) SZLRVO'HIS
6. top
I II I K 7 R' 'KC-í:3'LV-Vhrí..VRí- ' c ' L D a ; « ' » ; I r j " í J 3 p : l L E ' ^ a ' U . v T " íi Ffl'VA
>VP'r.!*iC*Vl:Hft'rH'fil.
V-.-TELi íOr:?/); r L , ; I . E*J K.
' - ^ 1 0 " S S l E . W r . t « v , - E ' ¥:M ? 3 » S
V?.*T5I>. ISCWJPV í K W W l TW-SC ; 1*013 V S £ . :|4
k F EriTí" rOH : v i1 - 3
ír? ! ? : T : ; I I H - I E T I F O I H C M V » Í ' O ; - S T ; ' L L S U ira: <E KI'TETT
' J: IRflSE'HSK Z E T l í E C ' - I I I O V f i S K . t i Í J
? : L . - L E . f é i : - v ; 0 " / T « - J £ . 'Tfl JEC.VSE'O-'VJZ.-VERSSímj N « H [TOVFI E í " I^Í-LÍIII .' L I S T A / KZH'f * t t t í f
6.Ű top
GH.Sfl <;> . L t J . í i . B . t - S >;.Z.
8UR&, ( S O I C Ú V VK.).a.U.S.S36
— « — < . : | í • , ~a
— T I '
•—J i _ i—s - j i - J — LCSZflLLOTT A Pf.Urt
A következő lapokon látható, hogyan jelennek meg a dallamok forrásadatai, szöveg-és dallamjel
lemzői, valamint a dallam (egyelőre) első sorának a kottája kétféle formában. (Először a legtöbb dallam
nál egyszerűsített, szolmizált változatban; idővel a felhasználó választhatja ki a megfelelő formát.)
A N E K T Á R első változata talán már ebben az évben használható és kapható lesz az Á G K Zenei Könyviárában. Az egyes programok, valamint a fo
lyamatosan készülő adattárak valószínűleg nem ke
rülnek többe, mint a hazánkban megjelenő (drá
gább) könyvek.
7. lap
K E K T fi' R' 'KOWi V . f i j ' FiI'i_LfiTfi P 1. KK33"S0R!ILfl'T0D-E TE BASfl'H
;."i,;T fi SZft'Sa* H T R Í j ' Í Z T fi iZ-'-i fSZ itVfi'FFM'T?
FEUVE'TEL: 3 -
CVJ" JTC" I K O W L V Z.
KELVSE C- ' TflKS' Cíhfl ZfiPIjTZTfi lEGVE/TEP. : l « K S ;T * ; E. I FEL VICE K SZO'TfiOSZ. H B I Í V S Z . ' ! 1
E L ( 3 " f i r f i ' i : i P f i í ; L a i i í O SORKlEfiK. s s ft/EVcy/[,'Fv,JL KFiEEiCifl' 1 5 ( 5 . V 4 M Hfli)-> : üFEIITn'^Ii rOtZlTM-- I V I 1 - 5
HETRIKft: I HE TEP=/ J Rt TT(IHi: í K í T E R O POCI fi: I B l / D E ' Q !- S T I ' LUS«J ' HU* 'Ffif: " E í J f í í í C D í i L irgriiETisE'ortwi'rfflF
MEOJE''"ÍE ' 3 51 KE ' W.E ' TECU' ' PEflTfl'OH
F JV-L. =LE JEOVtC' '/Tfi*.;E.=Tfi'JEGViE-i V?Z^V;"-.iZW 1
7.<J top
6.i'nSL0M-/n TiucA'cs;tA'7ft?ij.~ZTA.(C':t-a'{ u n .) Í . ' . Ü I ( » L , l . L , ' . , 1 , 1 N í 9 RR 0 3 ,
J sí J s; J " J . || sF3 J - ^ l NÍ "J |! » Í j J . ^ L r t ' T C Ü - E T C . f A B A ' H , ' '12T í l S 2 « " > f l Z
#>ír n 8 i £ » ' * * 3 rtvit • ' - ' " ' i ' r ? N'.'AUTft'Ti
8. lap
w v n w i i II v ^ v v j v t i! il *•• - •
; i
^ R
c< I n -. i i * v v «
I r j r m I I I M I
•«**S!»I*Q 1 m r a i ttliioliiatiiiik
( i . ' . i . " i - t T> B < " 7
.Í.ÜZ.Í
: : v c : : : . t : . - . - 3 c v > varzsizz 'S - H l " I i III hí ion s<
9. top
- " C - C i i H -• V Ö M H I M K E L
» n h I l H R c , I N
iWr l : ;:i ; -EFIHI-IKí** S>_ , , » . £
h.. . - n. f i I r i t t * C-cr > . , , . . , , í t ' í
:-EIr7'^'" " i - i ^ t e1 t.£2 Ei-í •c>»"IT* fíJ3Ií.fi
Í
v^rír £ ;T ,
1 f i - ~ C i'11.;rTL1*1 3- ?r r'.'F'T • i 7^-+SÍFUFTcrí rí'-'-ri i r * I.iviN/
• ^ - 'A• - M .r' - SÍ*i
- ! T I fi-lli'e
; • 1 . . K V l I lJ'f'II Í--"tí'-2:" Í . - Í/ 3 E r S . O M . ' O P l t . fi. .i-.-EH. í ^ K>0t1
325
A l k a l m a z á s o k r ó l r ö v i d e n
II. lap
C fiPU Ö ü T T iff>» l i l i i M T I ST~H PtADflM ' j i i . . - i í j ' j l l j i - . - i i ( 1 1 I K 1 1. L i f i - i . i l t i i U L Í n
< £ . -;!*.?> g fi S-/S5 SS ?.T S/-7 S/J 7 r.M;i' i U I I I iJ * V I I IV U JM V I V I
A 8 —II. lapokon egy másik, a könyvtári szolgál- tatást bővítő és korszerűsítő, egyben oktatást is tá
mogató programcsomag első eredményeit mutatjuk be; a munka a fejlesztés első szakaszánál tart. Ez a rendszer Johann Sebastian Bach négyszólamú zsol
tárainak — amelyek hazánkban a szolmizálás, for
matan és összhangzattan alapvető tananyagának is részei — alaposabb, mélyebb megismeréséi támo
gatja.
Kárpáli László (Országos Pedagógiai Könyvtár ás M ú z e u m )
O C T O P U S információkereső programrendszer
Az OCTOPUS kényelmesen használható, relá
ciós adatbázis-kezelő rendszer, amellyel mind az adatbázis folyamatos és különösebb megkötöttségek nélküli feltöltése, mind pedig az összekapcsolt ada
tokból álló tételek - a "relációk" - tetszés szerinti keresése elvégezhető.
A felhasználási lehetőségek
Az OCTOPUS előnyösen alkalmazható olyan esetekben, ahol a relációk keresése tartalmuk (a re
lációban szereplő adatelemek), nem pedig valami
lyen azonosítójuk szerint történik, ahol nagy adattö
meggel kell dolgozni, valamint rugalmas lekérde
zésre és változtatásra van szükség. Példaként néhány alkalmazási terület:
• adott területen található szálláslehetőségek (komfortfokozat, a szálloda helye, parkolási lehe
tőség, éttermi szolgáltatás, ár stb.);
• egy áruházi osztályon vagy emeleten található termékek (a t e r m é k e k fajtája, m é r e t e , színe, típusa, ára, egyéb specifikus sajátosságok stb.);
• valamely vevőkörről kialakított nyilvántartási rendszer, amely az ügyfelek különböző igényeit, kívánságait rögzíti kényelmesen módosítható for
mában;
• házi telefonkönyv;
• könyvtári nyilvántartó rendszer (a szerző neve, a dokumentum címe, a kiadás é v e , az ISBN-szám, a raktári jelzet stb.).
A sort hosszan lehetne folytatni, hiszen sokszor adódik olyan helyzet, hogy több információt egy egységként kezelünk (pl. a d o k u m e n t u m l e í r á s o k n á l is).
Az OCTOPUS nem köti meg az adatbázisban rög
zített relációk szerkezetét. A tárolt adatokból tetszés szerinti kapcsolatrendszer alakítható ki.
A rendszer maximálisan felhasználóbarál. A munkát állandó és mindenre kiterjedő tájékoztatás
sal segíti, használata nem feltételez számítástechni
kai ismereteket.
Általános jellemzők
A rendszerben meg lehet határozni az adatok faj
táit, típusait: a tulajdonságokat. A tulajdonságokat értékekkel lehet kitölteni, és minden tulajdonság egy-egy értékét egy másik tulajdonság másik é r t é k é vei lehet logikailag összekapcsolni: ezt az összekap
csolt egységet hívjuk relációnak. Az utolsó példánál maradva tulajdonság lehet a szerző neve, és ennek a tulajdonságnak az értékei lehetnek pl. Petőfi Sándor, Lev Tolsztoj. A "Petőfi S á n d o r " n é v tulaj
donságot a " J á n o s vitéz" cím tulajdonsággal össze
kapcsolva összetett egység, tétel keletkezik: a reláció.
A programba való belépéskor a felhasználó vala
milyen karakter(ek) leütésére az OCTOPUS GUIDE-úal az OCTOPUS útmutatójával találja magát szemben. Ennek segítségével megismerheti a rendszert a sokszor n e h é z k e s papírdokumentáció nélkül. Az sem mellékes, hogy a nem számítástech
nikus felhasználó egyúttal megismeri a gépet, meg
szokja a géppel való m u n k á t , a gépi környezetet. Az OCTOPUS G U I D E képernyőoldalakon keresztül is
merteti a rendszert, példákat ad, magyaráz, és benne — mint egy könyvben - előre-hátra lehet lapozni.
A rendszer a képernyő utolsó előtti sorában mindig közli az éppen megadható parancsokat. Ha a felhasználó nem tudja, hogy a parancsok mit jelente
nek, m i a hatásuk, használja a HELP segítő funkci
ót. A HELP parancs hatására a rendszer részletesen 326