Nyári szakmai gyakorlatok lebonyolítási rendje, követelményei:
Az előírt 6 (BSc) illetve 4 (MSc) hetes szakmai gyakorlatok aláírását kétféle úton lehet megszerezni:
- a Karral szerződésben lévő gyakorlóhelyen - bármely más, szakmailag megfelelő munkahelyen
1. a Karral együttműködési szerződésben álló partnerek listája megtalálható a Kar honlapján a tantárgyhoz kapcsolódóan. Amennyiben a hallgató szerződéssel még nem rendelkező munkahelyen kíván dolgozni, akkor a szerződést még a gyakorlat megkezdése előtt meg kell kötni. A szerződés lehet határozatlan idejű, vagy csak az adott évre szóló. Az MSc vagy BSc gyakorlatot fel kell tüntetni a szövegben (minta a kari honlapon)
A jelentkezés a gyakorlati helyekre kétféleképpen történik.
- Egyes munkahelyek listát kérnek a jelentkezőkről, ezért ide a táblázatban megjelölt oktatók- nál (nevük kövér betűvel kiemelve) kell jelentkezni, nincs megadva közvetlen kontakt a céghez. A határidő általában 04.30 és 05.31 közé esik. Öt kiemelt munkahelynél (CHINOIN, EGIS, Richter, Servier (Hell Zoltán), és a MOL (Gresits Iván) viszont rövidebb, a jelentkezést február 28-ig kell megtenni.
- A további helyeken a biomérnök hallgatók érdeklődésüknek, lakóhelyüknek, addigi szakmai munkájuknak megfelelően választhatnak gyakorlati helyet, ezesetben közvetlenül veszik fel a kapcsolatot a cégekkel, a potenciális témavezetőkkel, egyeztetik az időpontokat és az egyéb körülményeket. Segítségül a korábbi összekötők, témavezetők nevét, email címét, telefonját is tartalmazó, részletesebb táblázat található a
http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/mezgaz/Nyari_gyakorlat/ könyvtárban. (Az adatok sajnos nem mindig napra készek, mert a munkahelyeken erős a fluktuáció.) Probléma esetén a specializációk felelősei segítséget nyújtanak.
A specializáció-felelős oktató feladata és joga annak eldöntése, hogy a gyakorlat milyen szakmai tartalommal és feltételekkel fogadható el, ezért mindenkitől még a munka megkezdése előtt (a szorgalmi időszak végéig) a választott munkahellyel aláíratott befogadó nyilatkozatot várunk, ami a gyakorlóhellyel kötött szerződés melléklete, amelyben név szerint szerepel(nek) az adott évben ott dolgozó hallgató(k) (minta a neten ugyanott).
A szakmai gyakorlatra jelentkezők elfogadott listáját, a szakmai gyakorlóhelyek feltüntetésével a specializáció szakmai gyakorlat felelőse nyáron a vizsgaidőszak 10-ik napjáig tájékoztatásul megküldi az oktatási dékánhelyettes részére. Az oktatási dékánhelyettes intézkedik, hogy az elfogadott szakmai gyakorlóhellyel nem rendelkező hallgatókat a szakmai gyakorlat tárgyról töröljék.
A hat hetes egybefüggő gyakorlat idejére a hallgatót bérezés illeti meg, ami a jogszabály szerint a minimálbér 65%-a. Nem kell bért fizetni a költségvetési intézményeknél végzett gyakorlati munkáért. Szintén nem kell bért fizetni a 4 hetes (MSc) gyakorlatra sem.
A hallgató a gyakorlat alatt saját részére jegyzőkönyvet, munkanaplót vagy más ha- sonló dokumentációt vezet, és ennek alapján a gyakorlat befejezése után néhány (~5) oldalas beszámolót készít. Ennek legfontosabb része, hogy a hallgató gyakorlata során az eddigi ta- nulmányaihoz képest milyen új és hasznos ismereteket szerzett, nem szükséges a mérési eredményeket, módszereket reprodukálható részletességgel ismertetni. A beszámolót nem kötelező, de célszerű a témavezetővel aláíratni. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha a munka során a hallgató bizalmas információkat, üzleti titkokat ismert meg.
A gyakorlat befejezését követően a hallgatót fogadó cég/szervezet igazolást állít ki a gyakorlat elvégzéséről (formanyomtatvány a neten ugyanott). Ez egyúttal egy egységes minősítési kérdőív, amelyben a gyakorlóhely a hallgató munkáját értékeli is.
Mindkét dokumentumot a felelős oktatónak kell eljuttatni augusztusban a regisztrációs hét előtti péntek 14 óráig (a Neptun éjfélkor lezár). Az őszi félévben a határidő a pótlási hét pén- teke. A beszámoló értékelését követően történik a gyakorlat elfogadása, Neptunban történő igazolása. A gyakorlat helye és ideje a Neptunban is rögzítésre kerül. Az igazolást és a minő- sítést eredetiben (papíron, aláírva) 15 évig (!!!) meg kell őrizni (nem elegendő fileban elküldeni).
2. Ha a cég, vagy a hallgató nem kíván ilyen szerződést kötni (pl. a hallgató fizetett alkalmazottként már dolgozik az adott cégnél), bármilyen elvégzett szakmai munka elfogadtatható szakmai gyakorlatként. Ezesetben a tárgyat nem kell a Neptunban felvenni, hanem a 082 Neptun kérvényt kell benyújtani, aminek elfogadásáról a Kari Kreditátvételi Bizottság dönt. A külföldön elvégzett munka, vagy gyakorlat (IAESTE, ERASMUS, stb) ugyanígy, kérvénnyel fogadtatható el. Ebben az esetben az aláírást nem a tárgykódon (MBM*888) adják meg, hanem az egyenértékű VETO*888-on. A kérvénynek nincs határideje, bármikor beadható. Tehát ha valaki kicsúszik a „rendes” gyakorlat leadási határidejéből, még mindig leadhatja kérvény mellékleteként.
A 6 hetes (BSc) gyakorlatot külső munkahelyen kell elvégezni (kivételt képeznek az angol nyelvű képzésekben részt vevő hallgatók), a 4 hetes (MSc) gyakorlatot indokolt esetben a BME valamely tanszékén is le lehet dolgozni.
Specializációnként a tárgyfelelősök (további elérhetőségük a honlapon megtalálható):
- Alkalmazott biotechnológiai specializáció: Németh Áron F-labor - Egészségvédelmi és élelmiszerminősítő specializáció: Pécs Miklós F-labor - Környezetvédelmi specializáció: Tardy Gábor CH alagsor 32