ELŐADÁSOK
HOGYAN NEVELJÜNK ÖNNEVELÉSRE ?
A nevelés bűbájos szó, mely a gyermek századában igézően hat s korunkat valósággal varázsba ejti. Jelentősége napjainkban még nagyobbra nőtt, mert ma, amikor a szociális viszonyok rosszabbodása, a jövőbe vetett biztonsági hit ingadozása s elsősorban a mindennapi szükséglet előteremté- sének mélységes gondja túlon-túl igénybe veszi a szülők idejét, anyagi és lelki erejét s a fáradt, munkától és gondoktól törődött családok lelki fásult- sága vagy a csatamezőkre való távozása miatt elhanyagolt családi nevelést legnagyobb részben a hivatásos nevelőknek, az iskoláknak kell pótolniok.
Történelmünk folyamán még sohasem emelkedett a nevelés akkora jelentő- ségre, mint napjainkban, mert nem is volt soha olyan égetően szükség rá, mint éppen most. S az a hivatásos nevelő, aki nem kér fokozottan részt a mai nevelő munkából, az semmiképen sem mondhatja el magáról, hogy ő is munkása a magyar jövő kialakításának.
Minden gyermek egy nagy reménység, egy sejtelmes és titokzatos jövő hordozója s csupán a nevelőkön és a nevelés tényezőin múlik, hogy mit vált belőle valóra. Azért a nevelés legfőbb szabálya a gyermeket magunkhoz felemelni és a helyes útra segíteni. Ezt pedig nem érhetjük el folytonos szidással, lesujtással, hanem a gyermek önbecsülésének gyara- pításával segítsük a jó útra és tegyük napról-napra tökéletesebbé. Tehát ne akkor áradjon feléje a dorgálások özöne, mikor hibát követett el, hanem akkor lássuk el erkölcsi tanítással, amikor jót cselekedett vagy jó munkát végzett, vagyis amikor magasztos lelki állapotban van, mert a lélek ekkor a legfogékonyabb. A folyton tökéletesedő erkölcsi élet útjára tehát csakis ilyen módon segíthetjük a gyermeket. Az erkölcs pedig igen drága kincs és még akkor is kincs, ha nincs, mert még a tolvaj is erkölcs után kiáltoz, ha őt lopják meg s a kicsapongó férj is erkölcsi elégtételt követel, ha fele- sége őt szarvazza fel. Tehát még az erkölcstelen társadalom is elviselhetet- lennek érzi az életet, ha mások erkölcstelenek. A gyermeket éppen azért arra kell ránevelni, hogy ne abban a vonatkozásban becsülje az erkölcsöt, amikor mástól kell megkövetelnie, hanem ő maga éljen folyton tökéletesedő erkölcsi életet. Erre pedig a gyermek akkor lesz képes, ha idejekorán rá- neveljük az önnevelésre, mert akkor nevelésünk voltaképen a sírig tart s ez az igazi jó nevelés.
Nevelésünkkel tehát csakis akkor tudjuk elérni az eszményi célt, ha biztosítjuk a nevelendő közreműködését, az öntevékenységét. A nevelés súlypontja tehát az önnevelésre való szoktatáson van, mert az a legjobb nevelés, amely önnevelésre tanít s a nevelés csupán annyiban sikerült, amennyiben önnevelésre vezetett. Az önnevelésre való nevelés nem könnyű feladat s a legjobb nevelőnek is súlyos gondot okoz. Ez a gond azonban
J
m i n d i g k i s e b b lesz, h a a nevelő a maga önnevelésével is förődik és első- sorban magát igyekszik jó nevelővé nevelni.
A nevelőnek első feladata megismerni nevelendő növendékét, mert ez az az alap, amelyre nevelésének módszereit felépítheti. Az önnevelésre való szoktatásnál is az első teendő az önismeretre való tanítás, mert az ön- nevelésnek legfőbb követelménye az önismeret. Ez mondja meg ugyanis, mely hibánktól igyekezzünk mielőbb szabadulni s mely erőnket kell gya- korolnunk. A gyermek ismerje meg tehát magát minél előbb, mert rend- szerint csak társai kis hibáit látja meg, a maga vaskos bűneivel szemben pedig vak. De ez nemcsak a gyermeknél van így, hanem a legtöbb felnőtt- nél is. Gróf Széchenyi István írja: „Az emberek legnagyobb része férfi korában sem jutott igazi önismeretre." Boldognak mondja azt az egyént, akinél az önmegismerés kellő időben, azaz akkor kezdődött meg, amikor még nem volt késő. Fontosságát már a görögök is ismerték és Delphi város- ban levő jósda-templom homlokzatára ezt írták fel: „Ismerd meg önmaga- dat!" Vagyis ebből az következtethető,, ha jól megismerjük magunkat, akkor már némileg előre láthatjuk a sorsunkat, mert az önismeret adja a kezünkbe a kulcsot, mellyel a jövendőt egy pillanatra feltárhatjuk.
Amikor önmagunkat vizsgálgatjuk s lelki tulajdonságainkat elemezzük, akkor nemcsak azt látjuk meg, hogy milyenek vagyunk, hanem azt is látjuk, hogy milyenné kell lennünk, sőt bizonyos erő is jelentkezik bensőnkben, mely tökéletesedésünket célozza. Ez az erő a lelkiismeret szava, mely azt susogja, hogy sok a hibám, nagy a vétkem, feltétlenül jobb akarok lenni.
S minél korábban ismeri fel az ember a hibáit, annál erősebben lobban fel benne az értékesebbé válás gondolata. Az önismeret máris a tökéletesedés kezdete, mert mennél világosabban látjuk hibánkat, annál jobban igyek- szünk megszabadulni tőlük. Viszont, amely hibánkat féltve takargatjuk, azzal közösséget vállalunk és lelki életünk, egyéniségünk alkotórészét képezi. De amely pillanatban hibánkat felfedjük, abban a pillanatban igyek- szünk is szabadulni tőle. Tehát azért olyan fontos az önismeretre tanítás, mert az önvizsgálattal feltétlenül eljutunk az önneveléshez.
önismerethez eljutni azonban nehéz, de elengedhetetlenül szükséges.
A hivatásos nevelőknek az legyen éppen a legfőbb gondja, hogy a gyerme- ket megtanítsák önismeretre. Mennél kisebb a gyermek, ez annál nehezebb, de egyúttal annál hasznosabb is, mert mint említettük, mennél kisebb kor- ban, mennél korábban jut el az önismerethez, annál erősebben lép fel benne a vágy a tökéletesebb élet után. Éppen azért a kisebb gyermekek önvizsgá- latra és önismeretre való tanításával, valamint önnevelésre való szoktatá- sával foglalkozunk most részletesebben.
Az volna az eszményi, ha a családi kör már az én fogalmának kialaku- lása idejében, úgy a 2—3. év körül kezdené meg már a kicsi gyermeket önismeretre szoktatni, amikor már kezdi megérteni e fogalmakat: Ezt én csináltam. Jól csináltam. Rosszat tettem. Erős vagyok. Gyenge vagyok.
És így tovább. Ezekben a kis megnyilatkozásokban kell látnunk az ön- ismeret csiráit, ezekkel kellene a kicsi gyermeket önvizsgálatra tanítani, hogy mire az iskola kapuját átlépi, némi önismerettel bírjon.
A családi nevelés, sajnos, ilyen előnyös tulajdonsággal csak ritkán juttatja gyermekét az iskolába s legtöbb esetben az iskolának kell meg- tanítani a gyermeket az önismeretre. Mivel a gyermek a társa hibáját könnyebben meglátja, mint a sajátját, azért az önismeretre tanításnál
alkalomszerüleg egy-egy gyermek kirívó hibájából kiindulva kell meg- kezdeni a munkát.
Igen gyakori eset az iskolában a verekedés. Legtöbb gyermek nem is sejti magáról, hogy verekedő természetű, mert csupán arra gondol a vere-
kedésnél, hogy a személyét ért sérelmet torolja meg kis öklével, amit ő egészen természetesnek tart. Ezt az életösztöne sugallja a tettrekész. jól sikerült kis emberkének, aki mennél apróbb, annál jobban benne él az 'ököljog önbíráskodó világában, tehát annál többet verekszik. Viszont men-
nél nagyobbacska, mennél több évig járt iskolába, annál kevesebbet ítélke- zik társai felett az ősember szokása szerint, mert már megtanulta, hogy ahhoz nincs joga és a kialakított önismerete alapján megindult az ön- nevelés útján.
Nincsen olyan tantárgy az iskolában, amelyet fel ne lehetne használni alkalomszerüleg az önismeretre tanítás és önnevelésre segítés céljára.
Amikor a történelemórán vagy az olvasmánytárgyalással kapcsolatban fel- merül a magyar ember igénytelensége és bámulatos kitartása, ugyanakkor fel kell vetni azt a kérdést is, hogy ki-ki mennyire igénytelen vagy mekko- rák az igényei, mondott-e már le valamiről saját elhatározásából, miben mutatott már kitartást? Nagyon lényeges része ez az önnevelésre szokta- tásnak különösen napjainkban, amikor sok édesanya azon tépelődik az üres kamrában, hogy mit főzzön ebédre a semmi vagy csak nagyon csekély lemondásra bírható gyermekei számára.
A földrajzóra is csak akkor válik valóban lélekformáló tényezővé, ha a holt ismeretek közé önnevelésre serkentő hatásokat is vegyítünk alkalom- szerüleg. Dániánál, amikor szóba kerül, hogy a dán gazda szobájában nem- csak távbeszélőt és nagyteljesítményű rádiót, hanem szép nagy könyvtárt is találunk, ugvanakkor fel kell tenni azt a kérdést is, vájjon ki mondott már le valami kedves nyalánkságáról azért, hogy azon a pénzen könyvet vegyen? Vájjon ki gondolt már közületek arra, hogy magának lassanként egy kis könyvtárt gyűjt majd össze? Ki vett már eddig könyvet és mely szerzőtől? De ez még mind nem elég, hanem fel is kell ébreszteni bennük a becsvágyat egy kis könyvtár alapítására. Fel kell hívni a figyelmüket a Nemzeti Könyvtár 24 filléres, de valójában sokkal nagyobb értékű füzeteire!
A számtanórát éppen úgy be lehet állítani az önnevelés szolgálatába, mint akár a kézimunkaórát. Az alsó fokon ne fukarkodjunk a mesével, hanem ragadjuk meg a mese felmérhetetlen nagy nevelő értékét. Ha az apró leánykák még ügyetlenek a kézimunkánál, meséljük el nekik Epres Kató történetét, aki eperszedésből tartotta el édesanyját, ezért is hívták Epres Katónak. Oly gyöngéden tudott bánni ez a Kató az eperrel, hogy soha egy szemet se nyomott össze szedés közben. Éretlen szemet soha le nem szedett, más növényt össze nem taposott. Ez a gondosság különös finomságot és jólneveltséget adott ennek a kislánynak. Észre is vette ezt rajta egyszer egy gazdag nő és rögtön magához vette a kastélyába. Ürnője mikor beteg lett, olyan gyöngéden ápolta, hogy alig vette észre könnyű kezének érintését, pedig sohasem próbálta a betegápolást. A finoman be- gyakorolt kéz éppen olyan fontos, mint a művelt lélek és nagyon vissza- riasztó, amikor a művelt léleknek ügyetlen, kiműveletlen a keze. Az ilyen lelki hatások sugárzása nagyon alkalmasak az önnevelésre és a tökéletese- dés utáni vágy felkeltésére.
20
A tökéletesedést célzó önnevelésnél szüntelen segítségére kell lenni a gyermekseregnek azzal, hogy az értékesebbé válás eszközeit, az erénye- ket gyakorlás útján sajátítsa el. Hogyan várjunk a gyermektől igazmondást, ha a szülői ház azt előzőleg nemcsak hogy nem gyakoroltatta be vele, ha- nem a képmutatásnak és hazudozásnak ezernyi példáját állította eléje.
Nem elegendő tehát csupán csak az, hogy az iskola megköveteli a gyermek- től az igazmondást, hanem meg is kell tanítani őt az igazmondásra, el kell sajátíttatni vele az igazmondást, vagyis szüntelen gyakorlás útján szokásává kell tenni az igazmondást. De ugyanakkor éreztessük meg azt is vele, hogy az igazmondásnak jó következményei vannak. A hazudozó gyermeknek tehát nem fenyegetésre, megvetésre és büntetésre van szüksége, hanem inkább arra, hogy segítsék rá az igazmondás útjára.,.
Éppen ilyen sok a hiba a hálára való nevelésnél is, azért is találkozunk úton-útfélen csupa hálátlan emberrel. E hiba gyökerei is a családi körbe nyúlnak le s ezt a mulasztást is az iskolának kell pótolnia. Az iskolának kell példákkal és alkalomszerű mesékkel rávezetni arra, hogy a hálát viszonzó cselekedetekkel és törekvésekkel kell kinyilvánítani. Minél több elriasztó és követendő példát kell állítani a gyermek elé, hogy lássa, mitől kell tartózkodnia és mit kell követnie. De még ez sem elég, hanem a hálára nevelésnek leglényegesebb elve az élményszerűségre való törekvés legven, mert amit a hálára vonatkozólag hall és tanul, azt hamar elfelejti de amit átélt, az maradandóvá válik. De azt is meg kell értetni a gyermekkel, hogy az igazi hálához semmi érdek sem tapad, mert nem a jövőbe, hanem'a múltba néz, vagyis nem vár semmit a jövőben, hanem csakis a múltért mond köszönetet. Ott a hiba tehát, hogy nem szoktatták rá a gyermeket az iziben való köszönömre. Társadalmilag helves, ha önzetlenségünkért hálát ós köszönetet nem várunk, ha köszönetre és hálára való tekintet néK kül cselekszünk jót. Nevelői munkánknál azonban hiba, ha így cselekszünk, mert az erkölcs törvényei szerint az a helyes, hogy aki a jótettet élvezte,, az hálával adózzon, legalább is köszönje meg. A nevelésnél tehát eszköz a nevelő, akin a gyermek begyakorolhatja a köszönet és hála kifejezését.
A népiskola felsőbb tagozatában az önismeretre tanításnak és az ön- nevelésre szoktatásnak még nagyobb szerepet kell juttatni és szüntelenül azt kell sugározni a gyermekek felé, hogy még az apróbb hibák megtűrése is lelki eltompultságra vezet. Ezek a kis bűnök éppen úgy rakódnak rá a lélekre, mint az élősködő fagyöngy a gazdafára, amelynek lassanként el- szívja az életnedveit. így jár a lélek is, amikor a szenvedéllyé vált hibák tömege sorvasztja el a lélek életerőit. Ebben a tagozatban is legyünk foly- ton a segítségükre, adjunk minél több alkalmat nekik a tökéletesebb emberré válás begyakorlására. Szoktassuk őket arra, hogy naponként für- késszék át lelkük legrejtettebb zugait is s az esti lefekvés időszaka legyen a szánom-bánomé, a reggel pedig a jóra való szilárd elhatározásé.
A középiskolákban, valamint a mindkét nemű leventeifjúság nevelé- sénél fontosságban mindegyre növekszik az önismeretre tanítás és önneve- lésre segítés. A középiskolákba bevezetett osztályfőnöki órák egyenesen az önnevelés szolgálatára kínálkoznak fel, de ez nem szorítkozhat csupán arra az egyetlen órára, hanem az egész iskola belső életét át kell hatnia.
Az iskola belső életében minden egyes tanulóját mint a társadalom egy- egy tagját látja s a nemzet értékes munkásává akarja nevelni. E feladatá- nak azonban csak úgy tud megfelelni, ha a mai küzdelmes kor összetett
és nagyon megnehezült életjelenségeit leegyszerűsíti olyan életkörülmé- nyekre, amelyek a tanulók lelkében megértésre találnak és ebben a tanulók lelki világához alakított társadalomban szerzett tapasztalatokon keresztül vezeti be a mai élet követelményeibe. Az iskolai belső életnek eme leegy- szerűsített társas élete főbb vonásaiban a nagyok társadalmát tükrözze vissza.
Vérzivataros korunkat ma legtöbben úgy tekintik, mint egy új világ, egy szociálisabb, szebb világ vajúdását. S e nehéz szülést társadalmunk nagyobbik fele izgalmas várakozásokkal teli tüirelmetlenkedósekkel és szinte tátott szájjal lesi-várja és csupán a kisebbik rész tesz előkészülete- ket szellemével vagy fegyverével a szerencsés megszületés és életbentartás feltételeinek biztosítására. Arra már kevesen gondolnak, hogy az új világ csakis abban az esetben lesz szociálisabb és jobb világ, ha az emberek is átalakulnak lelkileg önzetlenebb, erkölcsösebb, jobb társadalmi lényekké.
Ezt az átalakító munkát kell vállalnia napjainkban az1 iskoláknak, melyek- nek nevelése tehát a legmagasabb fokú szociális munka.
Ezt az új, jobb, erkölcsösebb embertípust az iskolák csakis úgy tudják kitermelni, ha ehhez a munkához az iskolák növendékeinek közreműkö- dését is megnyerhetik. Ezért kell az ifjúságot világos önismeretre segíteni, mert egyedül ez képesít az eredményt hozó önnevelésre. A középiskolák- ban már az önismeretnek egy világosabb fokához kell eljutni, hogy az ifjak legelvontabb lelki tulajdonságaikat, erényeiket és hibáikat is felismerhessek.
Fel kell deríteni minden egyes növendék erkölcsi alapminőségét, jó és rossz iránti érzékét, hajlamait, ösztönét, ki kell nyomozni érzelmi életét, kutatni kell erkölcsi érzékének fejlődésképességét, meg kell állapítani mi segíti és gátolja a jellem teljes kialakulását, helyes irányban való meg- állapodását. Folytonosan segítségükre kell lenni azzal, hogy minden egyes ifjút állandóan szemmel tartunk és megfigyelünk s alkalomadtán önisme- rethez segítjük őket vele.
Elsősorban figyeljük meg az ifjak értelmi életét, mert mennél maga^
sabbra lobog az értelein fáklyája, annál erkölcsösebb egyéniség válhat belőle. Az értelem mellett a képzeletnek van legfontosabb szerepe az erkölcsi élet kialakításában. A képzeletet erkölcsi tartalmú dalokkal, versek- kel, elbeszélésekkel, színdarabokkal kell befolyásolni. A szabadjára enge- dett, zabolátlan képzelet hamis képei elhomályosítják az ítélőképességet és az erkölcsi eszményt. A képzelet színes és csalóka álmainak hamis vilá- gában a józan ítélőképesség mutatja az igazi utat az erkölcsi élet felé. Az ítélőképességet gyengíti az önszeretet, az akaratnélküli befolyásolhatóság, a meggondolatlanság és a közvélemény. Erősíti az ítélőképességet az érzel- mek és szenvedélyek leküzdése s a szív nevelése. A szenvedélyes harag káros az erkölcsi életre, mert az észt elhomályosítja, a jóra való akaratot megbénítja. Türelemre, nyugalomra, megbocsátásra kell nevelni az ifjúságot.
Az erkölcsi élet figyelemmel kezdődik, lényeges tehát, hogy az ifjú tudja-e figyelmét sűríteni, összpontosítani. Ha nem tudja, meg kell tanítani rá. A figyelmet szülheti kíváncsiság, mely lehet hiábavaló, ez ellen küzdeni, lehet bűnös, ezt irtani, lehet termékenyítő, melyet ápolni kell. A figyelmet fokozza az érdeklődés, mely magától is feltámadhat, de legtöbbször mes- terségesen kell táplálni. Az erkölcsi nevelés megköveteli az emlékezet meg- alapozását és gazdagítását, mert az emlékezet nélküli értelem olyan, mint a Danaidák hordója, melyet szüntelen töltögetnek, mégis mindig üres.
20•
A logikus eszmetársítás az erkölcsi világnézet egyensúlyát biztosítja, inig a hamis és felületes eszmetársítás a léhaság és züllötség forrása lehet.
A helytelen eszmetársítás forrásai: a szertelen ábrándozások, a szenvedé- lyek, rossz olvasmányok és züllött barátok. A helyes eszmetársítás alapos valláserkölcsi oktatással hozható létre.
Nagyon fontos, hogy üdvös társadalmi hajlamok fejlődjenek ki az ifjak lelkében. Kísérjük tehát figyelemmel, hogy megvan-e bennük a rokonszenv, a szánalom és jóindulat. Meg szoktak ezek lenni az apró gyermekekben is, viszont sok esetben az ellenszenv, gyűlölet és kegyetlenség is megtalál- ható már a gyermekkorban is. Ez utóbbiaktól akár súlyos büntetések árán is, de meg kell szabadítani, mert különben boldogtalanná teszi magát is, környezetét is. A szeretetet magasztos erénnyé kell fejleszteni az ifjakban.
A társadalmi hajlamok legértékesebb megnyilatkozása a barátság, azért küzdeni kell a barátságot veszélyeztető önző hajlamok ellen, amilyenek a kötekedő természet, a kevélység ós a szertelen önszeretet. A helyes ön- szeretet önmagunknak Isten gondolatai szerint való értékelése, az erények szülőanyja. De a helytelen önszeretet, önmagunknak mértéken felüli nagyrabecsülése sok bűnös szenvedély: büszkeség, kapzsiság, irigység, gyűlölet stb. okozója lehet. Figyeljük meg az ifjak illemtudását is, hogy az nem hamis máz-e csupán, hanem a nemes lélek kisugárzása.
Ki kell fejleszteni az ifjakban azokat a magasabbrendű eszményi haj- lamokat, amelyek az érzékiség és az önszeretet fölé emelve az erkölcsi tökéletesség és Isten felé ragadják a lelküket. Fontos tehát annak a tuda- tára ébreszteni az ifjút, hogy van-e tudásvágya? Ha nincs, segítsük rá, hogy önnevelés útján megszerezze azt, mert a tudásvágy kielégítése a leg- nemesebb örömök forrása, az igazság, az élet, az Isten megismerése. A rest- ség ellen tehát küzdeni kell, amit a tanuláshoz és gondolkodáshoz szokta- tással győzhetünk le. A szellemi munka magasztosságának színes ecsete- lésével, a tudományos vívmányok jelentőségének kidomborításával, híres tudósok életének elbeszélésével kelthetjük fel legkönnyebben a tudás- vágyat. Az esztétikai érzés felkeltésére és kifejlesztésére is nagy gond for- dítandó, mert az esztétikai gyönyör az érzéki örömök leghatásosabb ellen- szere. Az erkölcsi érzés alapjait a család rakja le s az iskola építi tovább.
Ez azoknak az érzelmeknek és hajlamoknak a rendszere, amelyek a bűntől visszariasztanak és erényekre serkentenek. Végtelenül fontos, hogy a gyer- mek és ifjú ismerje erkölcsi kötelességeit. Az iskola elsőrendű feladata, hogy szerettesse meg és gyakoroltassa a vallásos érzést és vallásos életet.
Vallás nélkül nincsen értelme az életnek s a legnagyobb kincset rabolja az el, aki kiirtja az emberi lélekből a vallásos érzést.
Az iskola az önismeretre tanításnál akkor éri csak el a célját, ha a gyermek és az ifjú az ő titkos lelki életébe úgy lát bele, mint amikor a tükörben vizsgálja arcát vagy serkenő bajuszát. Éppen azért az iskolának nem szabad elhanyagolnia az önismeret kialakulásának megindítására ve- zető leghatásosabb eszközt, a naplóírást. A serdülők különben is hajlamo- sak a naplóírásra, csak egyrészt hamar abbahagyják, másrészt, csak maguk- nak írják. Arra kell tehát ránevelni őket, hogy egyrészt a naplóírást ne unják meg, hanem állandóan vezessék, másrészt pedig úgy írják azt, hogy más is elolvashassa. A gyermek és ifjú természetszerűleg arra törekszik a nyilvánosságnak szánt napló vezetésénél, hogy minél több jócselekedet kerüljön bele feljegyzésre és minél kevesebb hiba örökíttessék meg benne.
Ez az egészen természetes törekvés eredményezi az önismeretet, főként pedig az önnevelést, a folytonos tökéletesedést, végül az erényes embert.
A nevelők akkor teljesítették jól nemzetnevelő feladatukat, akkor szolgálták derekasan a magyar jövő kialakításának szent ügyét, ha az önnevelést oly mértékben tudták kifejleszteni növendékeikben, hogy azok maguk tűzik ki már maguknak az életcélt, maguk keresik és választják ki a célhoz vezető utakat, maguk bírálják el tetteiket, maguk javítják ki hibáikat s maguktól törekszenek a szebb, a tökéletesebb és erkölcsösebb életre, egészen a sírig. Hajós Elemér
AZ EGYKE
Egykén a második gyermek megszületésének meggátlását értjük. Szo- morú magyar betegség ez, amely állandóan terjed. Oka a vagyonmegoszlás elleni védekezés, nem pedig a szegénység. Mert népünk legszegényebb rétege: — a gazdasági cselédek, napszámosok, zsellérek — körében van a legtöbb gyermek. Nem szólva a cigányokról, akiknek szaporodása egyes helyeken már azzal fenyeget, hogy rövidesen többségbe kerülnek a falu- ban. A zsidók között is a legszegényebb, vallásos családok túlgyerme- kesek. Nemzetiségeink közül a ruthének, rácok, oláhok közel kétszeres szaporaságot mutatnak, mint a magyarok. Egyedül a svábság nem szapo- rodik, de ez is ott, ahol a leggazdagabb: Baranyában, Bácskában, Bánátban.
Mint minden divat, ez is felülről jött. Régente a földbirtokos nemesség kezdte, hogy a birtok el ne aprózódjék, mert dolgozni nem tudott, nem akart, de nem is munkára nevelték. A jobbágyság felszabadításával ter- jedt az egyke a kisgazdákra, akik az élet célját és boldogságát a föld- vagyonban és annak gyarapításában látták. Főleg azonban nem akartak gyermekeikre kevesebbet hagyni, mint amennyi nekik volt. Lássuk ezért az egyke kérdését közelebbről, mi abban az igazság, gazdagabb-e, boldo- gabb-e az egykés család és az egykós ország.
Kezdjük talán az egészség kérdésénél. Minden állattartó gazda tudja, mi a különbség a jércetojás és tyúktojás, az előhasi üsző és a tehén borja között. De az orvos is tudja, hogy az első terhesség több bajjal, panasz- szal, veszedelemmel jár, mint a második. Ezért az anya betegségei, gyen- gesége, nehezebb szülése az első gyermeken is nyomot hagy, az1 sokszor fejletlenebb, gyengébb, betegesebb, mint a második. Akinek tehát az első terhességből élő gyermeke születik és több nem lesz, elvesztette azt a lehetőséget, hogy a második szebb, erősebb, egészségesebb legyen. Akinek fia születik, elveszti azt az örömet és támaszt, amit a leánygyermek jelent a háztartásban. Akinek leánya születik, elveszti azt a büszkeséget, amit a fiú jelent; máris kezdheti a kelengyegyüjtést és törheti a fejét, hogy kihez adja férjhez. Kivész a családi név, idegen kézre kerül a birtok és vagyon. Ha figyeljük az elsőszülött sorsát, azt látjuk, hogy az anya teje lassan indul meg, sokszor kevésnek látszik. A tapasztalatlan anya nem tud bánni a gyermekkel, félénk, ügyetlen, aggódó. Ha vénasszonyokra hallgat, kész a veszedelem. Az első gyermeken tanulja meg az anya, hogy kell szoptatni, füröszteni, pólyázni, öltöztetni, gondozni, nevelni a gyermeket.
Mindez a tudás a második gyermek jobb egészségének és fejlődésének alapja, de kárbavész, ha nincs második.
