• Nem Talált Eredményt

Prof. Dr. Dr. hc. Klaus Ender (1943-2007) megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Prof. Dr. Dr. hc. Klaus Ender (1943-2007) megtekintése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

Prof. Dr. Dr. hc. Klaus Ender (1943-2007)

Szomorúan értesültek róla mindazok akik ismerték és tisztelték, súlyos szenvedés után 2007 december 13-án elhunyt Klaus Ender professzor, a Kaposvári Egyetem tiszteletbeli doktora.

Klaus Ender 1943-ban született Rabenstein-ben.

Agrártudományi tanulmányait 1968-ban fejezte be a halle-i Martin Luther Egyetem Állattenyésztési Szakán, amelyet követően tudományos gyakornokként kezdte meg kutatói pályafutását. 1969 és 1973 között a lipcsei Kari Marx Egyetem Állattenyésztési és Állatorvosi Karán tudományos munkatársként dolgozott és a húsminőséggel foglalkozó munkacsoport, laboratórium vezetője volt. 1973-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját, majd a Clausberg-i Szarvasmarha Teljesítményvizsgáló Állomás igazgató helyetteseként dolgozott 1980-ig. Korábbi kutatási eredményeire alapozva 1980-tól tudományos tevékenységének fő irányát a testösszetétel és a húsminőség összefüggései, a növekedés genetikai, endrokrinológiai, szövettani vizsgálata és annak szabályozása jelentették 1981-ben szerzett tudományos fokozatot a szarvasmarha húsminőségével foglalkozó dolgozata alapján. Ebben az évben vette át a dummerstorf-i Állati-termékelőállítási Kutatóközpont Húskutató Részlegének vezetését.

1992-1993-ban és 1998-2001 között a Kutatóközpont igazgatója volt. 1992-ben vezetésével alakult meg az Izombiológiai és Növekedéskutató Osztály, amelyet haláláig vezetett. Több mint 400 közlemény jól jelzi gazdag tudományos tevékenységét. Számos hazai (német) és nemzetközi szervezetnek volt a tagja, s több nívós szaklap (Züchtungskunde, Archív für Tierzucht) szerkesztőbizottságának, tanácsadó testületének munkáját segítette.

Már kezdő szakemberként kapcsolatba került a magyar kutatóhelyekkel, kutatókkal, s ezeket a szakmai és baráti kapcsolatokat élete végéig kitüntető figyelemmel ápolta. A gödöllői, a herceghalomi, a mosonmagyaróvári, a kaposvári kollégákkal közösen végzett kutató munka sikeres és eredményes volt. A több évtizedes közös kutatómunka elismeréseként a Kaposvári Egyetem 2002-ben tiszteletbeli doktori (honoris causa) címet adományozott részére.

Klaus Ender emberi kapcsolatait a kölcsönös figyelem, a segítőkészség és a becsületesség jellemezte. Ehhez társult az érdemdús, felülmúlhatatlan tudós jellem, ami sohasem ment mások rovására és példamutató szorgalommal társult.

Személyében nemcsak egy tudóst, egy nemzetközileg elismert szaktekintélyt, hanem mi magyarok egy jó barátot is elveszítettünk.

Dr. Holló István

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Megjegyzés: (Finnországban nem dr. az aki orvos, a címhez disszertáció kell, amit finn nyelven 1970-ben védtem meg a Helsinki Egyetem orvosi karán.). 1970 Az orvosi és

Ez ellentétes lenne a Magyar Fels ő oktatási Akkreditációs Bizottság (a továbbiakban: MAB) vizsgálati szempontjaival is, hiszen mind az egyetemi, mind a f ő

dr. Merkely Béla kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének,

A Kar mindkét kiemelkedő egyéniségének (Dr. Gál Sándor, Dr. Tőke László) adományozandó címet a Kari Tanács 27 igen szavazattal 100%-al támogatta. 2.Dékáni jelentés

Javaslat a VBK MSc felvételi eljárásának módosítására (előterjesztő: Dr Pokol György, Dr.. BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS

(előterjesztő: Dr. Faigl Ferenc, Dr. Mizsey Péter töltse be,. Kállay-Menyhárd Alfréd docensi kinevezését a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékre. 4) A Kari Tanács az

dr. Jolánkai Géza, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, építõmérnök, hidrológus és vízkészlet-gazdálkodási szakmérnök, a Debreceni Egyetem Mûszaki Karának

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék.. Felületkémia Csoport (Nagyné Dr. László Krisztina) Kolloidkémia Csoport