Dr. DEGEN ÁRPÁD,

FLORA VELEBITICA

A VELEBIT, SENJSKO BILO ÉS PLJESIVICA-HEGYSÉGBEN EDDIG Es z l e l t n ö v é n y f a j o k f e l s o r o l á s a, v a l a m in t a t e r ü l e t

NÖVÉNYFÖLDRAJZI SZEMPONTBÓL FONTOSABB FIZIKAI VISZO­

NYAINAK ISMERTETÉSE.

IRTA:

Dr. DEGEN ÁRPÁD,

m. k. udv. tanácsos, c. egyet. ny. r. tanár, m. k. mezőgazd. kísérletügyi főigazgató,

a M. T. Akadémia rendes tagja.

IV. kötet.

BUDAPEST,

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA.

1938.

I

FLORA VELEBITICA

.A VELEBIT, SENJSKO BILO ÉS PLJESIVICA-HEGYSÉGBEN EDDIG ÉSZLELT NÖVÉNYFAJOK FELSOROLÁSA, VALAMINT A TERÜLET .NÖVÉNYFÖLDRAJZI SZEMPONTBÓL FONTOSABB FIZIKAI VISZO­

NYAINAK ISMERTETÉSE.

ÍRTA:

Dr. DEGEN ÁRPÁD,

:m. k. udv. tanácsos, c. egyed. ny. r. tanár, ni. k. mezőgazd. kísérletügyi főigazgató,

a M. T. Akadémia rendes tagja.

IV. kötet.

BUDAPEST,

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA.

1938.

"Bold. dr. D e g e n Á r p á d r. tag e m u kéziratát még 1926. év folya­

mán nyújtotta be Akadémiánknak. Bár a szerző értékes megállapításainak tömegével, melyben a munkatársak egész sorával együtt kb. 3 évtized kutatá­

sainak eredményeit foglalta össze, méltán kívánkozott a tudományos nyilvá­

nosság elé, mégis a mű 150 nyomtatott ívre becsült terjedelmével anyagilag oly feladatokat rótt volna Akadémiánkra, hogy annak mostanáig megfelelni nem tudott. Ilymódon majd egy évtized múlt el a kéziratnak beadása öta, míg -végre 1935. év őszén Akadémiánk oly eszközök birtokába jutott, hogy a kiadás

munkáját megindíthatta.

D e g e n Á r p á d a kéziraton levő feljegyzések szerint a mű általános részét 1916. februárjában, a részletes részt pedig 1923. évi november havában fejezte be. — Benyújtásakor a kézirat a következő címet viselte.:

„Flora Velébitica.

Aufzählung der tauf dem Vetóbitgebirge, auf dem Senjsko Biio und dem. Pljesi- vica-Beiigzuge bisher beobachteten Pflanzen nebst eäner Schilderung der in pflamzen-

•geograp hi scher Beziehung An Betracht tkoimimenden physikalischen Verhältnisse dieses Gebietes.

Unter Mitwirkung der Herren

Major Ljudevit Fossi (Karlovac), Dr. Géza Lengyel, Dr. J. B. KünranerCia (Buda­

p est), Julius Baumgartner (Klosterneburg), Dr. Alex. Zahlbruckner, Dr. Victor Schiffner, Dr. Erwin Jauchen, Dr. Bruno Watzl (W ien) und mit

Beiträgen von den Herren

f Prof. Eduard Hackel (Attensee), Prof. K. H. Zahn (Karlsruhe), Prof. Dr.

'Günther Beck Ritter vom Mainnagetta und Lerchenau (P rag), Hofrat Dr. Fieird.

Fiüarszky, Dr. Gustav v. Moesz, Prof. Dr. Zoltán v. Szabó (Budapest), Prof. Max Schulze (Jena), Dr. Heinrich Säforansky (Södbau), Dr. Edmund! Sza'tala (Budapest), .Adolf Toepffer (München)

von

Dr. Árpád von Degen kön. umg. Hof rat, Umiv. Professor, landw. Versuchstationsoberdtirektor.”

Akadémiánk a kiadás előkészítő munkálataival alólírottat, a sajtó alá

•rendezésével pedig dr. L e n g y e l G é z a egyet, magántanárt, mezög. kíséri, igazgatót bízta meg. Dr. L e n g y e l G. a sajtó alá rendezés, a horvát-szerb helynevek egységesítése és a korrektúra igen fáradságos munkáján kívül meg­

írta D e g e n Á r p á d életrajzát, elkészítette a német szöveg magyar kivo-

VI

natát ;és áldolgozta a bold. Földváry Dezső kéziratában, a műhöz csatolt, de:

hiányosnak bizonyult helynévmutatót (Ortsregister).

Az eredeti kéziratban az általános részt a virágtalan növények felsoro­

lása követte. Minthogy ezek a fejezetek nagy részben a munkatársak tollából kerültek ki, méltányosnak tartottuk annak az óhajnak teljesítését, hogy ezeket a Pteridophyták és a virágos növények tárgyalása, mint D e g e n Á r p á d - nak kifejezetten egyéni munkája, előzze meg,

A sajtó alá rendezést az a szigorú elv vezette, hogy hiven ragaszkodjék a D e g e n Á r p á d által használt s a kéziratban lefektetett rendszerhez és.

nomenklatúrához, még ha az esetleg a ma uralkodó irányzatokkal egyben- másban nem egyezik is. A botanikai nomenklatura szövevényes útvesztőjének.

D e g e n Á r p á d Európa-szerte legbiztosabb ismerője volt s jelen munkája ebben az irányban is temérdek új megállapítást tartalmaz.

Az itt következő magyar nyelvű összefoglalást eredetileg az I. kötet, bevezetésének szántuk. Rajtunk kívül álló okokból később mégis úgy kellett határoznunk, hogy egy IV. kötetben önállóan bocsátjuk a nyilvánosság elé..

Célszerűnek mutatkozott azonkívül a Velebit flórakatalógusának összeállítása- is, mert az eredeti mű hatalmas adatanyaga nagyon megnehezíti az áttekintést.

A flórakatalógust a kéziratnak megfelelőleg már természetes rendszerben állí­

tottuk össze, melyből kitűnik, hogy a tárgyalt területről eddig 8 Chara-féle fajt, 242 gombafajt, 483 zuzmófajt, 378 mohafajt, 48 edényes virágtalant s 2592' virágos fajt ismerünk, melyekhez még kb. 2000 eltérő alfaj, változat s alak járul..

Budapesten, 1938. április havában.

Dr. SZABD ZOLTÁN,

egyet. ny. r. tanár,

a: Magyar. Tudományos Akadémia 1.. tagja..

Degen Árpád.*)

(1866- 1934)

D e g e n Á r p á d a magyar flórakutatás nagy mestereinek, K í t a i b e I- n e k , S a d l e r n e k , J a n k á n a k , H a z s l i n s z k y n e k , B o r b á s ­ n a k és S i m o n k a i n a k fényes neveiből álló sorát zárja be. Talán vala­

mennyit felülmúlja a botanika ma már annyira szétágazó disciplináiban való egyetemleges tájékozottságával, de mindenesetre egyedül áll úgyszólván az összes természettudományokban való képzettségével, mely lehetővé tette szá­

mára, hogy úgy a kémia, fizika, geológia, geográfia, hidrográfia, klimatológia, talajtan, mint a fiziológia, mező- és közgazdaságtan, stb. terén egyaránt ott­

honosan mozogjon. Ilyen képességeire legszebb például éppen a Flora Vele- bitica bevezető általános része (I. kötet) szolgál.

Nagyatyja, D e g e n J á n o s , a pesti egyetem professzora volt, aki a rektori méltóságot is viselte s egyidőben a bölcsészeti kar ú. n. „igazgató”-ja volt. Atyja, D e g e n G u s z t á v , a pozsonyi jogakadémia tanára, majd országgyűlési képviselő, aki hatalmas jogi könyvtárát a pozsonyi jogakadémiá­

nak adományozta s ezzel alapját vetette meg a későbbi Erzsébet-Tudomány- egyetem könyvtárának.

Felsőhegyi D e g e n Á r p á d Pozsonyban született 1866 március 31-én s szülővárosában végezte a gimnáziumot. A Dunaligetek s a Kiskárpátok flórája ragadta meg a fiatal gimnazista figyelmét, melyet a pozsonyi botanikus lég­

kör ( B o l l a, P a n t o c s e k , B a u m l e r, Z a h l b r u c k n e r , S c h i l l e r , stb.) továbbfejlesztett. Már az érettségi vizsgálat előtt három kis cikke jelent meg az Österr. Botan. Zeitschrift hasábjain. Egyetemi tanulmányait a buda­

pesti egyetem orvosi karán végezte s mint orvosdoktor bezárja azt a kort, amidőn a természettudományok művelői majdnem kivétel nélkül orvosok vol­

tak. D e g e n Á r p á d elmélyedő természeténél fogva ama néhány év alatt is, melyet nagynevű sebészünk, bold. K o v á c s J ó z s e f mellett s rövid ma­

gángyakorlatában eltöltött, alaposan behatolt az orvostudományokba, úgyhogy később, midőn akár a Kárpátokban, akár a Dinári Havasokon járt s ottlété­

nek híre futamodott, a pásztornép seregesen tódult hozzá, hogy legkülönbö­

zőbb bajaira nála keressen orvoslást. Ilyenkor a botanikus gyűjtő mappáját felváltotta az orvos receptkönyve, az orvosi honorárium pedig a pásztornépnek a havasi legelőgazdaságról adott információi voltak.

Orvosi gyakorlatát abbahagyva, kizárólag a botanikával kezdett foglal­

kozni, amidőn 1896-ban D a r á n y i I g n á c , földmüv. miniszter C z a k ó

*) D e g e n Á r p á d életének s tudományos jelien tőségének kimentő méltatásai e sorok írójának tollából a Botanikai Közlemények 1936. évfolyamában jelenít mag1.

VIII

K á l m á n professzor halála után megbízta a budapesti M. kir. Vetőmag­

vizsgáló Állomás vezetésével s a külföldi hasonló intézmények tanulmányozá­

sával. A következő évben véglegesen kineveztetett az intézet vezetőjévé s ettől a pillanattól kezdve haláláig az intézet története, fejlődése, tevékenysége, hazai és külföldi megbecsülése D e g e n Á r p á d nevével elválaszthatatlanul forrott össze.

Az intézet új vezetőjére hatalmas munkatömeg várt. Elsősorban elké­

szítette a „mezőgazdasági cikkek és termékek forgalombahozatalának szabá­

lyozásáról s azok hamisításának tilalmazásáról” szóló 1895. évi XLVI. t.-c.

végrehajtási rendeletének a vetőmagvakra vonatkozó részét, majd átszervezte az egész intézményt, hogy az ő utasításai alapján bold. C z i g l e r G y ő z ő műegyet. tanár által tervezett új otthonába átköltöztesse. Hatalmas nyelvkész­

sége, mely az összes nyugateur. nyelvek egyforma folyékonyságú haszntáiatára képesítette, vezető szerepet biztosított számára a nemzetközi kongresszusokon, így a legtöbb kongresszuson, mint valamelyik fontos kérdés vagy megoldandó komplexum főelőadója szerepelt, az 1924-ben tartott londoni (cambridgei) kongresszus pedig egy állandó nemzetközi bizottságnak, mely fontos vetőmag- vizsgálati kérdésekkel foglalkozik, elnökévé választotta. Ritka elismerés egy kis nemzet tagjának! A külföld oly nagy súlyt fektetett a nemzetközi össze­

jöveteleken való részvételére, hogy 1921-ben a dán, 1924-ben pedig az angol kormány diplomáciai úton külön fordult ennek érdekében kormányunkhoz, mert kiküldetése az akkori súlyos gazdasági viszonyok között bizonytalan volt.

A nemzetközi mezőgazdasági és tudományos életben elfoglalt kivételes helyzetét arra használta fel, hogy a magyar vetőmag jó tulajdonságait a kül­

földdel megismertesse s így annak exportlehetőségeit növelje. Propagandájával elérte, hogy a nagy nyugati állattenyésztő országok, melyek bizonyos takar­

mánymagvakat egyáltalában nem, vagy pedig a szükségletet nem fedező mennyiségben termelnek, elsősorban a magyar származású vetőmagot keresik s azt más eredetűekkel szemben jelentékenyen fúlfizetik vagy más eredetű magot egyáltalában be sem engednek az ország területére. A külföldnek nagy érdeklődése, mely nemcsak a herefélékkel szemben mutatkozik, hanem különö­

sen újabban a legkülönfélébb vetőmagvak termesztésének felkarolására veze­

tett s a növénynemesítés ügyének kifejlődése a háború után oly hata'masan megduzzasztotta intézetének munkakörét, hogy a végzett vizsgálatok száma a régebbi éveknek tízszeresére is emelkedett. Ezt a munkatömeget csupán D e g e n Á r p á d szervezőképességének s az általa nevelt szakemberek gár­

dája egész munkaerejének megfeszítésével lehetett elvégezni.

Se szeri, se száma azoknak a mezőgazdasági irányú cikkeknek, melyek a lefolyt közel 4 évtized alatt tollából, különösen a Kísérletügyi Közlemények, továbbá a Köztelek s különféle hazai és külföldi szaklapok hasábjain megjelen­

tek. Ezek közül a legfontosabbak az arankakérdésre, a vetőmagvak származá­

sára, a malombükkönyre, a rostaaljakra, stb. vonatkoznak. Legérdekesebb talán az a dolgozata, mely az orosz mák beléndektartalmával foglalkozik s ennek a kérdésnek szélesalapú gazdasági, botanikai s orvostudományi meg­

állapításaival minden részletét tisztázta. A szerkesztésében 12 kötetben meg-

IX jeleni Magyar Füvek és Magyar Sásfélék Gyűjteménye kiállításával, fajainak' gazdagságával, botanikai és mezőgazdasági megállapításaival messze túl­

haladja a külföld hasonló vállalkozásait. A Magyar Füvek és Magyar Sásfélék Gyűjteménye impozáns kötetei nélkülözhetetlenek hazánk rétjeinek és legelői­

nek szakszerű megismerése és javítása terén.

Sikeres munkássága közben 1911-ben kísérletügyi igazgató, 1918-ban főigazgató, 1917-ben m. kir. udvari tanácsos, 1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1931-ben rendes tagjává választotta. 1897 óta magán­

tanára a budapesti Pázmány Péter-Tudományegyetemnek, 1927-ben pedig a szegedi Ferenc József-Tudományegyetem felterjesztésére az egyetemi ny. r.

tanári címmel és jelleggel tüntették ki. Hosszú éveken át választmányi tagja volt a K. M. Természettudományi Társulatnak, majd Növénytani Szakosztályá­

nak elnöke, később tiszteletbeli elnöke lett. Igazgatóváiasztmányi tagja volt az OMGE-nek, tiszteletbeli és levelező tagja számos hazai és külföldi társulatnak és intézménynek. 30-éves szolgálati jubileuma alkalmából Magyarország kor­

mányzója a másodosztályú magyar érdemkereszttel tüntette ki, de ezenkívül több hazai és külföldi rendjelnek is tulajdonosa voit.

Botanikai munkássága elsősorban hazánk s a Balkán félsziget fiolájának kutatására vonatkozott, de alig volt az európai flórának oly területe, melyben tudományosan ne dolgozott volna, a Balkán félsziget flórakutatásának pedig

•első mestere s legfőbb tekintélye volt. Évtizedeken át beható vizsgálat alatt tartotta a „Kelet” flóráját abban az elhatárolásban, amint azt B o i s s i e r klasszikus „ F l o r a o r i e n t a 1 i s”-a teszi, vagyis a Görögországtól és

Egyiptomtól keletre egészen Indiáig húzódó területet. Ennek a hatalmas, java­

részt Ázsiára eső területnek egyik legkiválóbb ismerője volt. A balkáni flórára vonatkozó megállapításainak valóságos tárháza s e terület egyik legfontosabb forrásműve a „Megjegyzések néhány keleti növényfajról” c. cikksorozata, melyben 4 évtizeden át több mint 100 közleménye jelent meg. Hazánkban különösen a Kiskárpátok, Kis- és Nagy-Fátra, Liptói Havasok, Magas-Tátra, Bélái Havasok, Pieninek, a Szepesi Magúra, a Beszkidek, a Szepes-Gömöri Érchegység, a Máramarosi Havasok, a Rodnai, Kelemen, Gergyói, Csíki, Háromszéki, Barcasági, Fogarasi Havasok, a Retyezát, az Alduna Herkules- fürdővel, a Biharhegység s az Erdélyi Érchegység, szóval a Kárpátoknak úgy­

szólván egész vonulata képezte számtalan exkurziójának színhelyét. A Magyar Középhegységben a Bükk, Mátra, Cserhát, Börzsönyi hegység, a Dunántúlon a Dunazughegység, a Pilis, Gerecse, a Vértes, a Bakony volt a munkaterü­

lete, a Nagy-Alföldön pedig különösen a Duna-Tisza közének homokos és szódás területeit, Tiszántúl a szikeseket s a Nyírséget, délen pedig a Deliblati homokpusztát kereste fel gyakran gyűjtő kirándulásain. A háború alatt és után fővárosunk környékét vette legalaposabb vizsgálat alá s egy egész csomó új fajjal és alakkal gazdagította ennek a legjobban kikutatva vélt területnek flóráját. Életének utolsó két évtizedében úgy a főváros környékén, mint egyéb helyekre tett kirándulásain fő figyelmét a polymorph génuszok (Hieracium, Mentha, Thymus, Rosa, Rubus) tagjaira fordította s e téren egyrészt a inono- gráfusoknak tett kellőleg nem méltányolható szolgálatot, másrészt a hazai rózsafajokat dolgozta fel mintaszerű módon.

X

Munkásságának gerincét körülbelül 2 évtizeden át Délhorvátországnak és Észak-Dalmáciának a Velebit, Kapela és a Gola PljeSivica hegységek által körülzárt része képezte, melynek eredményei az itt kiadásra kerülő hatalmas munkában már csak halála után kerülnek nyilvánosság elé. A „Flora Vele- bitica” minden idők legnagyobb magyar florisztikai müve, melynek mását a világirodalomban is alig találjuk. A termőhelyeknek számtalan, végtelen gon­

dos helyszíni felvételeken alapuló felsorolásában legfejebb D a l i a T o r r e - S a r n t h e i n tiroli flórája vetekszik. Sajnos, halála megakadályozta a növény- földrajzi rész megírásában, de a bevezető nagy általános rész (I. kötet) külön­

böző fejezetei így is nagyszámú érdekes és fontos flóratörténeti megállapítást tartalmaznak. Munkatársaknak és közreműködőknek egész légiója támogatta vállalkozásában, melynek alapját az évente több héten át tartó botanikai expe­

díciók alkották.

1902-ben indította meg a M a g y a r B o t a n i k a i L a p o k-at, mely­

nek 33 kötete (az utolsó már halála után jelent meg) valóságos kimeríthetet­

len kincsesbányája elsősorban hazánk és a Kelet flórájára vonatkozó tudomá­

nyos megállapításoknak, de e mellett a legkülönbözőbb botanikai vizsgálatok eredményeinek is.

Az a szerencsés anyagi helyzet, melybe a sors juttatta, lehetővé tette részére hatalmas szakkönyvtár és gyűjtemény létesítését. Botanikai szak- könyvtára alig maradt el a Nemzeti Múzeum megfelelő osztálya mögött, sőt nem egy tekintetben túl is szárnyalta azt, gyűjteménye pedig valószínűleg a legnagyobb az Európában magánkézben levő gyűjtemények között. Életében már kétízben is közölte illetékesekkel ama elhatározását, hogy növénygyűjte­

ményét a Nemzeti Múzeum növénytani osztályának hagyja s halála után, bár végrendeletet nem találtak utána, özvegye átadta az 1200 csomagból álló gyűjteményt annak az intézménynek, ahová ő már életében szánta. Szak- könyvtára özvegyének birtokában maradt.

D e g e n Á r p á dnál az osztó igazság nem pazarolta méltatlanra kegyeit. Magánkönyvtára és gyűjteménye életében a nap bármelyik szakában is mindig rendelkezésére állott a szakembereknek, nemcsak a szűkre szabott

„hivatalos órák”-ban. Ő maga az igazi tudós bőkezűségével valósággal pazarul osztotta szellemi kincseit tudásának gazdag tárházából mindenkinek, aki fel­

világosításért, tanácsért vagy vizsgálati anyagért hozzá fordult.

Munkabírása páratlan volt. Évtizedeken át naponta 15— 16 órát dol­

gozott. Még halála (1934 március 30.) előtti este is betegágyában balkán növényekkel foglalkozott, melyeket revízióra küldtek hozzá. Úgyszólván tehát kedves balkáni növényei között érte utói nagypéntek napján a kora hajnali órákban a halál.

Ha végigtekintünk teljesítményein, bámulattal kell adóznunk annak a férfiúnak, aki egész életét önzetlenül a tudományosság fejlesztésének szentelte.

Mindannyian, akik annyi felvilágosítást, tanítást s tanulmányainkban való lelkes és önzetlen támogatást köszönhetünk neki, mélységes gyásszal és hálá­

val őrizzük meg emlékezetét.

Dr. Lengyel Géza

A szerző előszava.*)

„Az Alpokhoz csatlakozik délkeleten a Karszt barlangvilágával, eltűnő folyóival és időszakos tavaival, csapadékban való gazdagságával és felszíni szárazságával.” „Ennek a sajátos felszíni alakulásai területnek Európában egyedülálló tengerpartja van. Tengerpartja egy majdnem teljesen szárazula­

tokkal körülvett tengert zár be, mely csekély kiterjedése mellett is sótartalmá­

nak fokozataiban, hőmérsékletének ingadozásaiban a legnagyobb változatos­

ságot mutatja, mélyében pedig ritka gazdagságban rejtegeti a legkülönfélébb élő szervezeteket.” Ezekkel a szavakkal jellemzi P e n c k 1) a tauro-dinári hegységrendszernek azt a részét, melynek botanikai kikutatását célunkul tűz­

tük ki. Már az 1894. évtől kezdve foglalkoztam flórájának tanulmányozásával, melyet azonban közben más, a Balkán félsziget flórájára vonatkozó, tanul­

mányaim háttérbe szorítottak. A Sibiraea cserjének 1905-ben Karlo’oag felett a Velinae hegyen történt felfedezése2) a hegység flórája iránt való érdeklődé­

semet ismét felébresztette. Legelőször is ennek a jelentéktelen s a tenger felől egészen növényzetnélkülinek látszó hegynek flóráját vettük fel pontosan, mely alkalommal kiderült, hogy nagyon gazdag és érdekes növényzete van. Ehhez a kissé behatóbb tanulmányhoz csatlakozott még ebben az évben néhány dé­

lebbre fekvő magasabb csúcs pontos átkutatása.

A nagy érdeklődés, melyet a Sibiraea felfedezése botanikai körökben keltett3), nem hagyott tovább nyugodni. Néhány messzebb fekvő cél mellett, melyek a hegység flórájának és növényföldrajzi viszonyainak pontos kikuta­

tására irányultak, elsősorban ennek a cserjének további termőhelyeit óhajtot­

tam megállapítani, melyeket a horvátországi s a nem sokkal azután felfedezett hercegovinál lelőhely között gyanítottam.

Minthogy a Velinactól északabbra fekvő csúcsok (Satorina, Pljeáivica Alan felett, Rajinac, Pljeáivica Krasnonál) már abban az időben is elég jól

*) A .német eredetiből fordította: Dr. L e n g y e t G é z a .

*) A. P e n c k , Beobachtung als Grundlage der Geographie. Berlin, 1906.

■) V. ö. D e g e n , Magyar Botanikai Lapok 1905 : 245.

3) A s c h e r s o n , Sitzungsber. d. Ges. naturf. Freunde, Berlin, 1905, No. 8— 9.

C. K. S c h n e i d e r in D ö r f l e r , Schedae ad herb. norm. Cent. XLVII., Wien,, 1906.

F l a h a u l t , Bullet, de ia Soc. bot. de France, L1V. 1907 : 561—562.

S m o q u ä n n a , „Liburrwa” V. No. Fiúimé, 1906.

V i s k i , „A Tenger”, 1912, No. XI.: 449—465.

XII

voltak kikutatva, további tevékenységemet elsősorban az először felfedezett horvát termőhelytől délre fekvő csúcsok felé irányítottam. Még az 1905. év nyarán bejártam a dinári hegyrendszer magaslatait Spalatótól a horvát határig, majd tovább a Velebit főgerincét; 1906-ban pedig — még délebbről kezdve — a Cattaro és Ragusa felett emelkedő hegyvidéket s ismét a Velebit déli részeit.

Mindezek a kutatások eredménytelenek voltak, amennyiben a Sibiraea-nak egy második termőhelyét sem Horvátországban, sem Dalmáciában nem sike­

rült megállapítanunk.

Az 1907. évben egy újabb esemény járult ahhoz, hogy a Velebit flórája iránt felkeltett érdeklődésnek további táplálékot nyújtson. Ez az esemény az északamerikai Lesquerellá-hoz nagyon közelálló új Crad/era-nemzetségnek, mely az európai flórában ugyancsak idegenszerü volt, Sugarjéban, tehát a hegység abban a részében való felfedezése volt, mely a kis horvát kikötő, Lukovo Sugarje felett emelkedik.

Most már elhatároztam az egész hegység rendszeres átkutatását, s mint­

hogy közben a Gola PljeSivica-vonulatot a horvát-bosnyák határon is felkeres­

tem, jónak láttam ennek a Velebittel párhuzamosan futó hegységnek flóráját is ugyanabba a munkába felvenni.

Erre a célra három esztendő elegendőnek látszott, annál is inkább, mert Dr. L e n g y e l G é z a úrnak, annak idején a M. K. Vetőmagvizsgáló Állomás asszisztensének, személyében, egy buzgó és erre a célra egyenesen hivatott munkatársat találtam.

Sajnos azonban vállalkozásunk nehézségeit lebecsültük.

Az értékes támogatás ellenére, melyben R o s s i L a j o s nyug. honvéd­

őrnagy (Karlovac) részesített, aki életművét, melyet rendkívül gazdag és tanulságos horvát herbáriumában fektetett le, munkánk céljára való felhasz­

nálásra rendelkezésünkre bocsátotta, s ezáltal munkatársunkká lett, s ama támogatás mellett is, melyben e hegyvidéket járó más botanikusok, így első­

sorban Dr. K ü m m e r l e J. B., aki számos kiránduláson nagy és értékes anyagot szedett össze, valamint Dr. M o e s z G., Dr. J a n c h e n E. és Dr.

W a t z 1 B. urak vizsgálati anyag és megfigyeléseik átengedésével részesítet­

tek, mégis lépésről-lépésre váratlan akadályokba ütköztünk, melyek még úgy­

szólván abban a mértékben nagyobbodtak, ahogy tanulmányaink előrehaladtak.

Egyes sajátságos jelenségek okának kutatása egész sor kérdést vetett fel.

Mediterrán és alpesi fajok különleges elterjedési viszonyai, melyek során sok helyen egymásba ékelődni látszanak, egyes feltűnő flóraelemek eredetének és elterjedésének kérdései léptek előtérbe. Megoldásuk vagy talán helyesebben, megoldásuk kísérlete, egész más területeken való kutatást igényelt, így külö­

nösen a földrajz, a földtan, a vízrajz s a meteorológia terén, ahol sajnos nagyon is gyakran az eddigi eredmények s az irodalomban közzétett megfigye­

lési anyag elégtelenségét kellett megállapítanom. De botanikai téren is sok volt még a tennivaló.

Dr. B e c k G. kiváló munkájának, a „ D i e V e g e t a t i o n s v e r h ä l t ­ n i s s e d e r i l l y r i s c h e n L ä n d e r ” (Leipzig 1901) megjelenése után : szinte feleslegesnek látszott, hogy az ebbe a területbe beilleszkedő Velebit-

XIII hegylánc növényföldrajzi feldolgozását tervbe vegyük. Vizsgálataink azonban csakhamar megmutatták, hogy e téren is széles területek maradtak a részlet­

kutatások számára. Egy olyan nagy terület növényzeti viszonyainak össze­

foglalása, mint amilyenek az illyr országok, annál kevésbbé terjeszkedhetik ki a csak szűkebben elhatárolt területeknél feldolgozható részletekre, minthogy megbízható összefoglaló florisztikai felvétel, mely pedig minden növényföld­

rajzi kutatásnak az alapja, ezideig még hiányzott.

Mindenekelőtt tehát szükséges volt a Velebithegység flórájának lehetőleg tökéletes összeállítása. A meglevő anyagnak — még a legnagyobb gyűjtemé­

nyekben is — fogyatékossága folytán ez máskép, mint saját felvételekkel, nem volt keresztülvihető. Növényföldrajzi tekintetben is volt még sok pótolnivaló.

B e c k G. felvételeinek kivételével (melyek sajnos csak egyetlen futóla­

gos szemle eredményei) valamennyi régebbi botanikus csak florisztikai szem­

pontból kutatta a vidéket. Növényföldrajzi és ökológiai következtetések céljára tehát új felvételeket kellett végezni. így valamennyi utunkon különösebb figyel­

met szenteltünk számos faj, különösen pedig a fás növények vízszintes és függőleges elterjedésének (e téren fontos és megbízható adatokat köszönhetek B a u m g a r t n e r G y u l a úrnak Bécsben és L e i n w e b e r J ó z s e f úr­

nak Obrovacon), de ami a florisztikai kutatást illeti, még a virágos növények terén is nagyon sok volt a tennivaló. Hiszen a hosszú hegyvonulaton nagy terü­

leteket soha még botanikus lába nem taposott, a virágtalanok tekintetében pedig úgyszólván az egész vidék teljesen ismeretlen volt.

A későbbi években tehát virágtalanokat is gyűjtöttünk. E tekintetben a B a u m g a r t n e r J., Prof. Dr. S c h i f f n e r V., Dr. Z a h 1 b r u c k n e r S., Dr. M o e s z G. és Dr. S z a t a I a Ö. urak részéről a legelőzékenyebb alak­

ban nyújtott segítség s Dr. K ü m m e r l e J. B. gyűjtései valósággal meg- becsülhetetlenek voltak.

Mikor a munka ennyire előrehaladt, figyelembe kellett venni azokat a változásokat is, melyeket az ősi növénytakarón az ember különféle tevékenysége előidézett. A partvidéki karszt fátlansága valósággal iskolapéldája annak, hogy a gondatlan gazdálkodás s a kíméletlen legeltetés, különösen a déli fekvések­

ben, ahol a karsztosodás sokkal nagyobbmérvű, hová vezet. Ezeket a viszonyo­

kat is figyelembe kellett tehát venni, ami viszont az erdészet és a mező- gazdaság behatóbb tanulmányozását vonta maga után. Az így nyert eredmé­

nyek visszatartására annál kevésbbé éreztem magamat indítottnak, minthogy ezáltal többoldalú érdekek is kapcsolódhattak a flóramunkába.

Amidőn az összefüggéseket felismertük s minden, a Velebithegység növényéletére vonatkozó megfigyelést és régebbi irodalmi adatot összehord- tunk, jutottam el a legnagyobb feladathoz, megkísérelni az összes olvasotta­

kat, látottakat és tapasztaltakat kiépíteni, vagy hogy egy klasszikusunkat idéz­

zem, megkísérelni a legmagasztosabbat, ami egy embernek megadatik, meg­

kísérelni az alkotást, a teremtést. Ha sikerül az olvasóban ennek a hegység­

nek növénytakarójáról s az ottani fizikai viszonyokkal való összefüggéséről he­

lyes képet alkotni, akkor ebben fogom megtalálni nem csekély fáradozásaim­

nak legszebb jutalmát.

T

X I V

Ha a fizikai és egyéb viszonyokból néhány összefüggést fel is lelhet is­

merni, ez a hegység még mindig nem egy növényföldrajzi talányt rejteget magában. Ezek a flóratörténet legrégebbi korszakából származnak s olyan sűrű fátyollal vannak borítva, hogy azon a legélesebb gondolkozás sem tud áthatolni.

Ha az egyén csekély képességeit szembeállítjuk a kutatási lehetőségek­

nek azzal a nyomasztó tömegével, melyet az ilyen kiterjedt és gazdag tagozó­

dásit terület nyújt, távoltól sem gondolhatunk arra, hogy tökéleteset adjunk.

Mégis megállapíthatjuk, hogy a legfontosabb fajokat, melyek a növénytakaró összetételében részt vesznek, összegyűjtöttük s javarészt hivatott szakemberek­

kel meghatároztattuk. E tekintetben tehát olyan alapot nyújtunk, melyben má­

sok később továbbépíthetnek.

Az utóbbi időben a botanikának egy másik terén való munkálkodásom annyira igénybe vesz, hogy kénytelen vagyok ezt a munkámat végül is be­

fejezéshez juttatni. Így most már búcsút veszek ezektől a csodálatos, naptól izzó hegyektől, melyek részemre annyi sok éven át soha vissza nem térő gyö- györűségekkel szolgáltak. Idáig a nagy politikai és gazdasági érdekeken kívül estek s igy ősi eredetiségüket megőrizhették. Ma, amikor egy sínpár segélyé­

vel közelebb jutottak Középeurópához, bizonyára számos turista és kutató fogja bérceiket felkeresni, akik majd az ebben a munkában hiányzó adatokat pótolni s újabb megállapításokkal kiegészíteni tudják.

Budapest, 1916 február hó.

Dr. D egen .

ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS.

Az eredeti német szöveg után összeállította:

Dr. L en gyel Géza.

F ö ld ra jzi ta g o ló d á s,

■a h e g y sé g o ro g rá lia i é s tek to n ik a i v iszo n y a i.

A Velebithegység, mint a Dinári-hegyrendszer egyik tagja, a beszakadt adriai medencének a 45. szél. foktól majdnem a 44. fokig terjedő keleti sze­

gélyét alkotja. Maga a beszakadt medence, mint ismeretes, a ma tengerrel borított területnél még jóval északabbra és északnyugatabbra terjed s nyugati szegélyét az Apenninek mutatják. A Velebit, az adriai medence e hatalmas keleti határfala, a Dinaridákhoz számítandó Juli Alpoknak folytatása; délen a Dinári Alpokba megy át, melyek az Adriai-tengert egészen Albániáig kísérik.

A Velebithegység tehát a parttal párhuzamosan futó hatalmas sziklafal, mely nyugati, illetve délnyugati oldalán lépcsőzetesen ereszkedik alá.

A 120 km hosszú s átlag 14 km széles hegyláncnak mélyebb depressziói által adott természetes tagolódás szerint W a n k a a hegységet észak-déli Irányban a következő 5 csoportra osztja: 1. A Vratnik-hágótól a Oltari- hágóig Sveti Juraj felett, 2. az Oltari-hágótól Alánig Jablanac felett, 3. innen az Ura-hágóig Karlobag felett, 4. az Ura-hágótól a Prag-hágóig Obrovac felett, 5. a Prag-hágófól a Zrmanja-folyó völgyéig, mely hatalmas ívben veszi körül a hegység legdélibb részét. A hegységhez, keletre egészen a már a Kis Kapelához tartozó Plje§ivica-vonulatig, egy poljesor csatlakozik; ezek a poljék választják el az egyes hegycsoportokat egymástól.

A főlánc legészakibb része a „Senjsko Bilo” nevet (Zenggi hegylánc) viseli s legmagasabb csúcsai a legdélibb részhez hasonlóan annyira elmarad­

nak a fővonulat átlagos gerincmagassága (1600 m) mögött, hogy a távoli szemlélőnek attól egész élesen elkülönülőnek tetszenek. Könnyebb áttekinthető­

ség kedvéért a fővonulatot a) Senjsko Bilo-ra (SB), b) északi Velebitre (N) a Yratniktól az Ura-hágóig, s c) déli Velebitre (S) az Ura-hágótól a Zrmanja- völgyig osztottuk, a mögöttes területet pedig a következő sorrendben tárgyal­

juk: 1. Gackopelje (G P), 2. Lika (L), 3. Krbava (K), mely utóbbi minden, a Likától keletre és délkeletre levő területet magába foglal.

A legészakibb, a Vratniktól az Oltari-hágóig terjedő rész, bár a hely­

beli lakosok gyakran szintén Velebitnek nevezik, morfológiailag a tulajdon-

XVI

képeni Velebittől különbözni látszik s a részletes térkép is „Senjsko Bilo”

néven külön tünteti fel ezt a területet. K i t a i b e l , S c h l o s s e r és E n d e r l e azonban a Velebithez számítják, s a geológiai viszonyok is a mellett szólnak, hogy a Liburniai Karsztnak s a Velebitnek ez az összekötő vonulata még az utóbbihoz sorolandó.

Amíg a hegység a tenger felé közel 1800 m magasságról meredeken szakad le, addig a keleti, illetve északkeleti lejtő szelíden ereszkedik le a Gacka-völgybe (Gacko polje, kb. 450 m) s a Lika fensíkjára (Likansko vagy Licko polje, kb. 570 m). A délnyugati és északkeleti lejtő átlag 500 méteres magasságkülönbsége teszi, hogy a tenger felől a hegység sokkal nagyobb- szabásúnak mutatkozik, mint a szárazföld felől. A táj képében való nagy el­

térést még fokozza az a körülmény, hogy míg a tengernek néző oldal teljesen kopár s méltán hírhedt karszt, addig a belső oldal erdővel van borítva s csu­

pán a főgerinc s egyes magasabb csúcsai kopaszok.

A nyugati lejtő 3 többé-kevésbbé élesen jelentkező lépcsőben szakad le' a tengerhez s kétségtelen, hogy a főgerinccel párhuzamosan futó szigetsor:

Gregorio, Goli, Arbe, Pago, Puntadura, stb. tulajdonképen nem egyebek, mint a hegység legalsó lépcsőjének tengerbe süllyedt tagjai. Nagyon jellemző, hogy ezeknek a szigeteknek tengerrel borított mélyedéseit a nép „valle” vagy „val­

loné” névvel jelöli.

A fővonulat E n d e r 1 e számításai szerint 2274 km2 területet borít s.

átlagos magassága 130 magassági pont alapján 1370 m. Az egész terület tipikus karsztvidék, melynek nagyszabású kialakulása természetesen nem té­

vesztendő össze az ú. n. „elkarsztosodással”, mely a tenger felé néző oldal s a hegység néhány más részének teljes elkopárosodásában jelentkezik, tekintve, hogy a karsztjelenségek a hegységnek dús növényzettel borított területein is éppen oly mértékben mutatkoznak. Ha szárazföld felöl közeledünk az Adriai­

tenger felé, először szórványosan, majd tömegesebben jelentkeznek a növény­

zettől s humusztól teljesen megfosztott hófehér mészszikla-alakulatok, melyek később hatalmas denudált gerincekké egyesülnek. A növényzet szemmelláí- hatólag megváltozik. Az erdők megritkulnak, a gyeptakaró felbomlik apró gyeprészekre, majd egészen megritkul, megjelennek egyes délvidéki, többnyire aromatikus cserjék, végül a tenger felé tekintő oldalon egyszerre feltűnik a teljesen csupasz, hatalmas mészkőszikláknak nagyszerű tájképe. Ebben az ú. n. „tengeri karszt”-ban, nehány lokális előfordulású márgatalajt mellőzve, a növényzetnek a „vörös föld” („terra rossa” ) az egyetlen táplálója.

Még az emberi kultúrák is azokra a dolinákra és völgybevágódásokra szorítkoznak, melyeknek fenekén ez a rendkívül becses termékeny talaj többé- kevésbbé vastag rétegben felhalmozódott. Szorgos emberi kezek gyűjtögetik nagy fáradsággal ezt az értékes anyagot s köralakú falakkal védik a szél és víz pusztító munkája ellen, úgyhogy magasból az ilyen vidék erősen emlé­

keztet a holdbéli tájképre. A torrens-völgyeknek a partvidékre nyíló alsó részeiben halmozódik fel leginkább a vörösföld, melynek folyománya gyanánt ezekben a „draga”-kban (kicsinyítve: draZice) keletkeznek a legsűrűbb emberi települések, amiben az itt fakadó források is jelentős szerepet játszanak. A

X V I I hegyi települések talán még szigorúbban a vörösföldhöz vannak kötve, mert a tengerparton a halászat és hajózás még nyújthat megélhetőségi lehetőségeket, a hegyvidéken azonban csupán a földművelés és az állattenyésztés. A vörös­

föld e szerint itt az emberi települések eloszlásában az elsőrendű földrajzi, tényező szerepét játssza. A partvidék többi települési lehetőségeit a védett öblök adják meg és pedig elsősorban azok, melyek könnyen járható hágók, alatt fekszenek (Senj, Sveti Juraj, Jablanac, Karlobag, Obrovac). E tekintetben, az ivóvíz hiánya nem játszott nagyobb szerepet, mert arról ciszternák útján gondoskodnak. A belső területen is a nagyobb helységek a hágók alján épültek.

A mészkövek, melyekből a Velebit felépült, nehezen mállanak. A kevés, mállási terméket az esővíz a hasadékokba sodorja s így csupaszon állnak a fehér sziklák. Csupán a legmagasabb régiókat borítja gyep s a gyep alatt.

humuszréteg.Az alacsonyabb régiók vörös földjével szemben eme fekete réteg javarészt növényi maradványok korhadékából áll s a talaj bizonyos minimális, nedvességéhez van kötve, melynek feltételeit itt a gazdagabb csapadék, har­

mat, beárnyékolás s az erdő közelsége adja meg. Ezek a tényezők együttesen gazdag növénytakaró kialakulását teszik lehetővé. A magasabb régióknak ez a talajneme a kőzetnek egy másfajta elmállási módjához van kötve. Az erdők pusztulásával a humusz a legrövidebb időn belül eltűnik; vagy az eső mossa el, vagy a viharok hordják szét. Az erdőpusztítás a főoka sok helyen a hegység elkopárosodásának vagy elkarsztosodásának.

Az Adriával párhuzamos irányúak a hegység szárazföldi oldalán a pol­

jék, melyek többé-kevésbbé ovális, majdnem asztalsímaságú beszakadt meden­

cék. Többnyire egy sziklahasadékból (vrelo) fakadó patak vagy folyó öntözi, mely hosszabb vagy rövidebb földfeletti folyás után egy vagy több sziklasza­

kadékban (ponor) tűnik el a mélységben. Vannak azonban száraz poljék is,, továbbá olyanok, melyeket teljes hosszukban folyó szel keresztül (Lika),, mely azután áttörve egy hegyláncot, egy másik poljében tűnik el. Az őszi és téli esőzések és hóolvadás idején ezek a poljék többé-kevésbbé elárasztva vannak. Az ilyen időszakosan elárasztott poljék már a szegélyző magaslatokon, elhelyezett emberi településekről is felismerhetők. A poljék és dolinák a termőképes talaj természetes lerakodóhelyei s a növényzet tekintetében sok­

szor valóságos oázis szereppel bírnak, melyek különösen a hegység déli részé­

ben levő kis poljéken a végtelen kősivatag közepette megkapó látványt nyúj­

tanak.

A hegységben a mészkő eróziója folytán keletkezett felszíni formák kö­

zött a nagyon elterjedt karrókat is meg kell említenünk. Ezek a tiszta mészkő­

ben, vagy a dolomitban is keletkező, hol egyik oldalon nyitott, hol pedig tel­

jesen zárt szabályos vagy szabálytalan bemélyedések, melyeket éles gerincek választanak el egymástól. Sokszor egészen aprók a mélyedések, s gerinceikkel valóságos sejtszerű hálózatot képeznek a kőzetben, máskor meg a karró- mezők hatalmas kialakulásával valósággal egy megkövesedett gleccser képét utánozzák, annak hasadékaival, barázdáival, lyukaival, mely utóbbiak azután szakadékokká is mélyülhetnek. Mindez ott keletkezik, ahol a növény- vagy humusztakaró a kőzetet nem védi a kémiai erózió ellen; elegendő gyakran

2

iXVJII

egy törmeléktakaró védelme, hogy a karróképződést megakadályozza. Az Alpokban többnyire az alsó hóhatárnál képződik, a Velebithegységben azon­

ban minden magasságban megtalálhatjuk, sőt a leghatalmasabbakat talán .éppen a legalsóbb övékben, amelyek legjobban denudálva vannak. Ahol a -csapadék nem folyhat le szabályszerűen, hanem a közét hasadékain át jut a mélységbe, ott nem karrók, hanem dolinák keletkeznek, melyeknek falain ké­

sőbb azonban karróképződés is megindulhat. Míg a karrók az Alpokban gyak­

ran a hasadékokban összegyűlendő humusz folytán gazdag növénytakaróval ékeskednek, addig a Velebitben az alsó és középső övékben rendszerint telje­

sen mentesek mindennemű növényi élettől.

A hegységet, különösen annak déli részében, mintha sűrű vetésben len­

nének, úgy elborítják a dolinák. Hosszú időn át a dolinák keletkezését föld­

alatti üregek beszakadásával magyarázták. Hogyha az ilyen tölcséralakú kép­

ződmények ezen a módon is keletkezhettek, amit különben már közvetlen megfigyelésből észleltek, mégis elsősorban M o i S i s o v i c magyarázatához kell csatlakoznunk, mely szerint túlnyomó többségben a felszínen megindult -erózió folytán jöttek létre. MoiSisovic szerint a tölcsérek feltűnően szabályos alakja is kizárja a beszakadási elméletet s különösen az olyan, tölcsérekkel .sűrűn borított hegyoldalak szólnak ellene, ahol az egyes tölcséreket csak egész vékony sziklabordák választják el egymástól. A karszttölcsérek a mészkőszik­

lák subaérikus kémiai oldásának fő támadási pontjai s azért fenekükön min­

dig meg lehet találni a mészkő oldhatatlan hamuját: a „terra rossa”-t.

Ezeken a felszíni alakulatokon kívül még mások is feltűnnek a Velebit­

ben. így a törmeléknek már P e n c k által a hercegovinál karsztban megfi­

gyelt s felderített feltűnő hiánya, mely a Velebit sok helyén is szembeszökő.

Olyan helyeken, ahol törmelékre más hegységek analógiájára biztosan számítani vélünk, nagy területeken teljesen hiányzik s gyanított helyén csupán meredek falakat láthatunk, llymódon törmeléklejtőt csupán a vad,patakok által besza­

kított völgyekben találunk (pl. Sijaset, Starigradski put), melynek annyiban van növényföldrajzi jelentősége, hogy a valódi törmeléklejtők hiánya az ilyen termőhelyeket kereső növényfajok számát nagyon korlátozza.

Couloirok és hágók alatt egyes helyeken laza, szürke apró szögletes törmelék felhalmozódását láthatjuk, mely az ottani dolomitból képződött.

A Velebitben a kémiai mállás útján keletkezett völgyek mellett találunk olyanokat is, melyek keletkezésüket a víz mechanikai hatásának vagy egy Ilyen hatás közreműködésének köszönhetik. Ilyenek a partvidéken található számtalan kisebb-nagyobb, nyáron száraz csurgók medrei (Rinnsale), de ezekhez tartoznak a dalmát részben a hatalmas Paklenica-szakadékok, s a likai oldalon nyíló, nyáron száraz vadpatakvölgyek. A Zrmanja-völgy azonban

nagyrészt eróziósvölgy.

*

A nyugati lejtő orográfiai jellemét nagy vonalakban leggyorsabban a Fiúméból Obrovacnak tartói hajóúton vagy nagyobb távolságról Fiúmétól hajón Zaranak menet ismerhetjük meg. Mindakét útvonalon más és más benyomást szerezhetünk a hegységről. Fiúméból Karlobagon át Obrovacra menet a

XIX .'Maltempo, Morlák és Canale della Montagna csatornákon hajózva s az egész

útvonalon pontosan a hegység lábánál haladva, elsősorban a partképződés részleteit s a meredek lejtőket figyelhetjük meg. A Quarnerolon át Zara felé tartó hajókról ellenben jobb összbenyomást nyerünk, különösen a nagyobb kiemelkedések alakjára és eloszlására vonatkozólag.

Fiúméból a partmenti útvonalon először a Maltempo-csatorna hátteré­

ben látjuk kékesen feltűnni, nyáron majd mindig'felhőkkel koszorúzva, a Vele­

bit legészakabbi csoportját, a Pljesivica, Mali és Veliki Rajinac, Lisae s ne­

hány kisebb csúccsal, melyek a part hajlása folytán már Fiúméból is, de még jobban Abbáziából láthatók. Zenggnél nyerjük azután az első jó áttekintést .az Északi V.elehit északi lejtőiről. Itt nyílik a kedves Senjska draga-völgy, mely eleinte kertek, majd erdős lejtők között mélyen a hegységbe felhúzódik.

.Ezen a völgyön vezet az út a Vratn.ik-hágón keresztül a Gacko-poljebe. A .„Senjska draga” völgy egyike a vízben leggazdagabbaknak az egész tengeri karszton, úgyhogy a vadvizeknek szabályozására költséges építményeket kel­

lett létesíteni, nyárra azonban az alsó rész teljesen kiszárad.

A Senjska draga felső része egészen középhegységi völgyekre emlékez­

tet. Bükkösök vegyeserdőkkel váltakoznak, a Vratnik lejtőjén tölgyes, buja rétek, szántóföldek és gyümölcsösök követik egymást, a mellékvölgyekből pa­

takok csordogálnak, melyek árnyas mély medret vájtak ki maguknak, s nö­

vényzetükkel a Magyar Középhegység erdei szakadékaira emlékeztetnének, ha az idáig még felnyomuló meditterán flóra nem utalna a hely hovatartozan- dóságára. Ennek a völgynek teljesen eltérő képét megmagyarázza geológiai .szerkezete, melyben az eruptív kőzetek s werfeni rétegek fellépése a nagy­

számú forrást is érthetővé teszi. A mesterséges erdősítés immár 2 évtized .alatt is szép eredményeket mutatott. Meglepő hatású a feketefenyő fellépése .közvetlenül Sv. Kriz felett.

A Vratnik-depressziónál a Senjsko Bilo hegység közvetíti a kapcsolatot a Liburniai Karszt felé. Enyhe lejtésű csúcsai között a Konacista (1459 m) a legmagasabb. Egy szakadáson (Oltari-hágó) keresztül ez az előretolt vonu­

lat s a tulajdonképeni Északi Velebit között vezet az út Sveti Juraj kikötő­

jéből Krasnon át Otocacra a Gacko poljébe. A Senjsko Bilo s a Velebit .északi lejtői között 7—800 m magasságban húzódik az erdőkkel koszorúzott szép krasnói völgy, melynek délkeleti szegélyét a Pljesivica-Rajinac-vonuIat bükkösökkel, helyenként azonban lucosokkal is borított meredek lejtői alkot­

ják, bár ezeknek csúcsai magából Krasnoból nem is láthatók.

Az Oltari-hágó környékének fatermékei részére Sveti Juraj szolgáltatja a kikötőt, ahonnan teljesen kopár csupasz partmelléken 3 km-el délre jutunk a Zrnovnica öböl belsejében fakadó hatalmas, rögtön malmot hajtó vaucluse- forráshoz, melyet általában a légvonalban innen 17 és fél kmre keletre Svicanál egy sziklatorokban eltűnő Gacka-folyó kifolyásának tartanak. Újabban W a n k a megszívleiésre méltó ellenvetéseket tett a Gacka-folyónak a Zrnov­

nica forrással való állítólagos összefüggésével szemben.

Sv. Jurajtöl délre egy egész sor kis öböl következik, melyek közül (Crnika-nak van botanikái jelentősége. Nevét ugyanis a magyaltölgytől

2*

í

X X

(Quercus Ilex,, horvátul crnika) nyerte, melyből itt nagyobb állomány tenyé­

szik s őseredetiségét éppen ez az elnevezés bizonyítja. A szemben levő Arbe,, később Pago szigetének falai a bórától teljesen kopárra taroltak. A hegység, a bevágódások és öblök felett jól észlelhető terraszokban emelkedik ki. A leg­

alsó 200—250 m körül fekszik s ebben halad a 73 km hosszú országút Zengg- ből Karlopagoba. Sv. Jurajtól délre megváltoznak a partvidék eróziós formái.

Az eddig párhuzamosan, merőlegesen futó többé-kevésbbé mély s legömbölyí­

tett hátakkal egymástól elválasztott barázdák helyébe durva kúpalakulatok lépnek fel szabálytalanul futó köztes mélyedésekkel.. A gerincek körvonalai is megváltoznak s az eddig szelíd legömbölyített vonalak helyébe csipkés,, szaggatott vonalak lépnek, melyek az itt fellépő krétameszet jellemzik.

Lukovo Otockonál az út, a mély torrens-szakadékokat kikerülendő, ma­

gasan a kikötő felett halad. A sziklatetőn a szürke kősivatag közepette kerek.

zöldelő „ograda”-kat látunk, alant némi terraszos kultúra. Délkelet felé a háttérben a Rajinac s a Zavizan magas ormai tűnnek fel. A parti lejtők sajá­

tos alakú fallal körülvett kertekkel borítvák, melyekben gyakran csupán né­

hány, lombtakarmányozásra használt, cserje tengődik.

A legalsó parti terasz Stinicánál egészen leszáll, viszont itt egy középső terasz képződik, úgyhogy hármat tudunk megkülönböztetni. A főgerincet az innen a tengertől is látható kopárcsúcsú Lisac, oldalán magasra felnyomuló bükkösökkel, a Struge, a csipkés gerincű s kúpján majdnem csúcsáig beerdősült Ruzanski vrh, majd az Alancic s az alani Pljesivica alkotja. Nyugati oldalu­

kon valamennyien szétszórt erdőket és összefüggő gyepfoltokat mutatnak, a legmagasabb kiemelkedéseken világosan felismerhető törpefenyőállományok- kal, melyek különösen a tengertől tekintve nyújtanak szokatlan, látványt.

Ameddig a part Sv. Jurajtól Jablanacig észak-déli irányban minden jelen­

tősebb kiugrás vagy mély öblösödés nélkül majdnem egyenes irányban fut, közvetlen Jablanac előtt Stinica kétágú ingressziós öblét alkotja, melynek északi ágába az első teraszról lehúzódó Stinica draga-völgy, a délibe pedig a meredek második teraszról induló szakadék: a Balinska draga nyílik. A legközelebbi, magas sziklák közé mélyen bevágódott öböl Jablanac kikötővá­

roskát rejti magába. Jablanac az északi Velebit kutatásának egyik kiinduló­

pontja, ahol a hegységet Alan-Kosinj-Stirovaca irányában keresztező útvonal kezdődik. Itt nyílik a. csak az első teraszig, erodált Jablanacka draga-völgy, mintegy 1 km-re délre pedig a velebiti partok legnagyobb „fjord”-ja: a Krajkova draga vagy Zavratnica, melyet a jablanaci öböltől a Klacenica szik­

lagerinc választ el.

Néhány jelentéktelen beöblösödés után Priznától, egy kis kikötőhelytől,,, délre megszűnik a harmadik terasz, az első is leszáll 50 m-re a tengerhez, a legfelsőbb felett azonban már a karlobagi nevezetes sziklacsúcsok (Mali Bri- zovac, Velínac) feltűnő formái mutatkoznak. Césarica és Karlobag között a parton szétomlott mészégetők láthatók, melyeknek üzemét a tűzifa hiánya miatt kellett beszüntetni. 100 év előtt állítólag még elegendő mennyiségben lett volna, gyökércsonkokat a mai kopárság helyén nemrég is lehetett meg­

találni. Nemsokára feltűnik az. előreugró sziklanyelven, épült Karlobag kikötő.-

XXI város, melytől délre az idecsatlakozó Déli Velebitnek számtalan kúpból egy­

más fölé sorakozó, megkövült hullámokhoz hasonló sarokpillérje a tengerpart­

tól a jelarje-ig (1214 m) s a Sadikovacig (1286 m) tornyosul. Karlobag felé közeledve messziről feltűnik a botanikai vonatkozásaiban annyira érdekes, me­

redeken lezuhanó, függőleges hasadékokkal és szakadékokkal átjárt falú Velinac-hegy, ahol 1905-ben a Sibiraea croatica-t felfedezték. Karlobag környékének szörnyű pusztaságú, minden növénytakarótól megfosztott lejtői talán az egész hegységben a legvígasztalanabb képet mutatják. Maga a város azon a kissé lapos sziklateraszon fekszik, melyet északon a Tatinja draga s a hasonlónevü háromágú öböl, délre pedig a BaSka draga határol. Mindkét völgy mélyen bevágódik a hegységbe. Karlobag felett az első hegyi lépcső még felismerhető, a többi egészen elmosódott.

A város az egész hegyvonulat legmélyebb depressziója, az Ura-hágó (Stara vrata = öreg kapu) alatt fekszik s így a második, tulajdonképen azon­

ban a legfontosabb kiindulópont a Velebithegységbe s a mögöttes ország­

részbe. Innen indul a műút, a fő közlekedési ér a tengerpart s Gospic, a megye- székhely között OS fariján s BruSanen át. A Karlobag, illetve O Stari ja körüli hegyek könnyű megközelíthetőségük és nem kis mértékben formaszépségük miatt, mely vetekszik nem egy helyen a déltiroli Dolomitokkal, a legismertebb s leglátogatottabbak közé tartoznak az egész hegyláncban. A hágó magas­

ságában, erdő- és hegykoszorúzta, forrásokban gazdag völgyben (924 m) levő OiStarija község számtalan túrának kiinduló pontja. Karlobagból a mű­

úton Gospic felé tartó gyalogvándorlás adja a legjobb bepillantást a hegység morfológiai viszonyaiba.

Karlobagtól délre megváltozik a hegység profilja. Már a város körül lehet látni, hogy a hegységnek eddig 3 teraszra való feltűnő tagozódása kisebb völgyek és hasadékok, tölcsérek és bemélyedések által elválasztott kúpokra szakadozik szét, melyek a Déli Velebitre oly jellemző „himlőhelyes”

felszíni formát kölcsönzik. Ennek a szétszaggatott felszíni alakulásnak kelet­

kezésében a fokozott erózió játssza a főszerepet, melynek feltételeit a hegy­

láncnak az esőthozó szelekkel (scirocco) délkeleti vonulatban való szemben­

állása adja meg. A nagy magasságokból lehúzódó éles sziklagerincek Kar­

lobagtól délre a partvidéket is vadabbá teszik. Sokkal kevésbbé lakott, lejtői csupaszak, csak itt-ott lehet néhány magányos cserjét felfedezni. Üt sem vezet itt többé, csupán egy gyalogösvény kanyarog magasan a mély sza­

kadékok felett a nagyon szétszórt kevés emberi településhez. Délkeletre nyílik a szűk bejárattal oltalmazott Lukovo Sugarije-öböl felett az erősen hullámos, kopár felszínű, de bizonyos magasságokban már karszterdővel, majd legelők­

kel borított terület: az ú. n. Sugarije. Számtalan bizzaralakú csúcsa (Krivi kuk, Milkovica krug, Siljevo brdo, Mali és Veliki Stolae, stb.) közül a legtöb­

bet nehéz megközelíthetőségük miatt csak a legújabb időkben lehetett bota- nikailag kikutatni.

A dalmát határnál a hajó a Canale della Montagna-ba jut; e mögött nyúl­

nak fel a hegység legmagasabb — horvát területen lévő — ormai. Csakha­

mar leköti a szemlélőt a két (kis és nagy) Paklenica-szakadéknak imponáló

XXI I

méretei, melyek mását még ebben a rendkívül széttgolt hegységben sem talál­

juk s mint természeti nevezetességek már eddig is bizonyos hírre tettek szert..

Felső részén nagyon nevezetes szép fekete fenyőállománya, mely átmegy a Rujno-fensík hasonló növényzetébe. A Velika Paklenicából a Buljma-hágón keresztül ösvény vezet át a Likába. A két hasadékban levő számos barlang sok nevezetes barlangi növényt rejt magában.

A Canale della Montagna Selinetől délre 6 km-re látszólag vakon vég­

ződik, a valóságban azonban 80— 100 m magas parti sziklák között 2— 300 m.

széles csatorna vezet át a novigradi tengerbe, mely a Velebitet a dalmát szá­

razföldtől elválasztja. Itt tűnik fel teljes magasságában a Velebit harmadik legmagasabb csúcsa: a Sveto 'ordo (Monte Santo), mely lábától egészen a legömbölyített csúcsáig jól látható. Közel a novigradi tenger keleti végéhez nyílik észak felől a Zrmanja-folyó (az ókori Tedanius), mely a Velebit déli lábát ívalakban futó ágyával öntözi. Torkolatától sok km-re kanyónszerű mély medret ásott a sziklába, úgyhogy a kisebb tengeri gőzösök torkolatától 10 km-re egészen Obrovacig felmehetnek. Ez a nagyszerű sziklahasadék min­

den egyes fordulójánál változó tájalakulásával a legszebb természeti szépsé­

gek közé tartozik. A folyó vize zavaros, malachitzöld brackvíz. A hajók Obro- vácban ott vetnek horgonyt, ahol a Zárából a Velebit Prag-hágóján keresztül Likába és Károlyvárosba vezető út a Zrmanját keresztezi. Az állandóan ural­

kodó malária miatt eléggé egészségtelen kikötőváros adja a negyedik fő induló­

pontot a velebiti kutatásokra.

A Zrmanja Obrovac felett eleinte mérsékelten meredekfalú sziklaágy­

ban folyik. Később ki is szélesedik s szigeteket alkot, majd sellők, lapos par­

tok s ismét kanyónszerű völgyek váltogatják egymást. Egy ilyen kanyóntájon.

ömlik bele legnagyobb mellékfolyója, a Krupa, ugyancsak kanyónvölgyével.

A Krupa egy vaucluseforrásból fakad Krupa búcsú járóhely mellett a Velebit legdélibb vonulata, a Crnopachegység alján. Ide ösvény vezet Obrovacból, s folytatódik a felső Zrmanja-völgy felé tartó csapásban, mely Cengicen ke­

resztül Vreloba visz, a hegység legdélibb pontjához, ahonnan az országút Knin_

bői Gracacra a Sveti Troica-hágón át halad.

A rendkívül széttagolt, sok száz csúcsot s számtalan ezer dolinát mu­

tató Velebit-hegység részletes orográfiájától e helyen el kell tekintenünk s így e tekintetben az eredeti német szöveg megfelelő részeire utalunk.

*

A Senjsko Bilot s a Velebithegységet keletről, délkeletről s északról a szárazföld felé határoló poljék, mint már rámutattunk, aránylag magasan fek­

szenek s így erről az oldalról a hegység nem mutat olyan hatalmas méreteket, mint a tenger felől. A poljék mint hegykoszorúzta völgyek vagy mint lapos­

fenekű széles medencék jelentkeznek, a hegység maga pedig innen hatalmas erdős falat mutat a poljék szélén, melyet csak itt-ott szakít meg egy-egy kiemelkedő csupasz orom. A nagyobb depressziók, mint pl. a karlobag-bru- Sanei, mint mély bevágások mutatkoznak a hegység sziluettjében.

XXIIf A poljék sorozatát délnek menet a kis Gusic polje nyitja meg, mely­

ben a Gacka északi ágának van lefolyása. Csupán a GuSic gredina lábánál elmocsarasodott, egyébként teljesen kultúrák borítják, úgyhogy csak a kör­

nyező lejtőkön s magaslatokon levő emberi települések árulják el nyáron, hogy egy poljén vagyunk. A következő VlaSko polje hasonló természetű, csak vala­

mivel mélyebben hatol be a hegységbe.

A nagy, 15 km hosszú s 5 km széles GaCko polje nyugati kiöblösödésé- vel, melyben a Svica-tavak s a Gacka-vízesés van, részben kultúrákkal, rétekkel és legelőkkel borított, részben azonban elkarsztosodott terület, me­

lyet bozótos magaslatok vesznek körül; azonban keleti szegélyén ezek már jegenyével vannak benőve. A Gacka forrásait (5) a polje délkeleti szegleté­

ben találjuk. Gátakkal mesterséges tavakká változtatták a forrásokat, melyek azután nagyszámú malmot hajtanak; így a főforrás egyedül nem kevesebbet, mint hetet. A Gacka medre erősen eliszaposodott s vízinövényektől (főleg Potamogetonok) benőtt, melyeket a lakosok víz alatt lekaszálnak s feltakar- mányoznak. Otocacnál két ágra szakad (Otocac az otok-sziget szóból szár­

mazik), a keleti az ú. n. Glavace-n át tart a VlaSko poljére, a nyugati pedig a Svica-tavakba, illetve a Gacka-vízesés alatt levő ponorokba siet, bár vizének jelentékeny részét már útközben számtalan ponorban leadta. A Gacka-vízesés 30 m magas travertino szikláról zuhan le több ágban s a vízesés erejét egész sereg primitív malom igyekszik felhasználni. A Gacko polje számos helyén találunk gazdag mocsári növényzetet, melynek több tagja a tárgyalt terület más pontján nem is fordul elő.

A Gacko poljét délen a LiCko poljétői elválasztó magaslatok a Senjsko1 Bilo nyúlványai. Északról jövet Budáknál lépünk a terület legnagyobb poljé—

jenek földjére, melynek hosszúsága 33 vagy 51 km, a szerint, hogy a Medak- ról Raducon át Piócára húzódó dombsorral két részre óhajtjuk-e osztani, avagy egyben tárgyalni; szélessége kb 12 km. A hegységgel párhuzamosan el­

terülő polje délkeletről (Ploca, 620 m) északnyugatra (Klanac, 570 m) lejt s ebben az irányban történik a víztelenítése is a polje nagyrészén keresztül­

folyó Lika által. A többi poljékkal szemben feltűnik nagy kiterjedésű elkarszto­

sodott részeivel, a keleti lejtő hosszában vonuló elmocsarasodott helyeivel s láprétjeivel, valamint kiterjedt Calluneto-Pteridetumaival. A források kevés- kivétellel a nyugati szélén, a hegység lábánál vannak, ahol a vízáthatlan wer­

fen! rétegek találhatók.

A Lika folyó Raductól nyugatra ered a Hrastova strana lábánál s Meda- kon, ahol a Glomocnicát veszi fel, Ribniken és Novoselon át, Gospicot észa­

kon megkerülve, egyre mélyebbre vájt mederben Klanacnál hagyja el a poljét, hogy a Klanac-Kosinj hegyláncot áttörve a Lipovo poljere jusson, ahol két ágba szakadva tűnik el a sziklaüregekben. A Lika áttörése Kaludjerovac és Gornji Kosinj között kúpalakú sziklacsúcsok közé beágyazott pittoreszk szik­

lahasadék, mely két helyen (Kruácica és Mlakva) kiszélesedik. Gornji Kosinj- től nyugatra nyílik a mélyen a hegységbe bevágódött Bakovac harántvölgy,, melyen át egy járható út vezet MrkviStere, illetve Alánon át Jablanacra, a ten-

X X I V

;gerpartra. Az áttörés flórája botanikailag nem igen jelentős, ellenben a folyó mélyre ásott medrének sziklafalai nem egy ritka növény, mint pl. a Spiraea cana, termőhelye.

A Licko polje nyugati szegélyén a Velebit itt sűrű erdővel borított fő­

lánca két lépcsőt képez, melyből az alsó helyenként rendkívül meredeken sza­

kad le. A polje felé a hegységből előhegyek nyúlnak, melyek lábainál gazdag ..agyaglerakodásokat találunk, itt-ott mészkő és homokkősziklák is jönnek a felszínre. Az előhegyek között a hegységből kinyúló kis völgyek a poljén rész­

ben mocsaras, sőt lápos területekbe mennek át, részben azonban patakjaik medret ásva, elérik s beömlenek a Likába. Ezekben a völgyekben gyakran találunk egy vörösszínű agyagot, melynek mint néhány ritka moha termő­

helyének van némi jelentősége.

Gospic két főútvonal keresztezésénél fekszik. Az egyik Károlyvárosból Zaraba, illetve Ogulinból Kninbe vezet, a másik pedig főütőere a mögöttes országrész kereskedelmének s iparának s az alacsony oStarijai hágón át a tengerpartra, Karlobagba visz.

A Lika-poljetől délre következik a Ricice-völgy által vele összekötött Cracacko polje, egészen a /Crnopac-hegység lábánál, majd keletre, illetve .délkeletre a Velika Popina és Mala Popina (Smederovo) polje, végül a Gu-

baCevo polje.

A Likától keletre fekvő Krbavsko poljét tőle a Vrebacka staza hegység választja el (1239 m). Ez a nagy polje Bunictől Udbináig 20 km hosszúság­

ban s kb 6 km szélességben húzódik. Közepe elmocsarasodott s erős elárasz­

tásoknak van kitéve, ezért a helységek kivétel nélkül szélére települt hosszú

■egysoros falvak képét mutatják. Számos, a szélén fakadó patak öntözi, melyek

;részben ponorokban tűnnek el, részben pedig a mocsarakban terülnek szét.

Udbina a polje délnyugati szegletében, kb. 180 m magason a polje felett, halmos vidéken fekszik s vele szemben keletre emelkedik a gyakran említett Brusnic (1373), Jávoraik (1552) s a Kozja draga és Karlovica korita völgyek által tőlük elválasztott Rudilisac (1611 m) és Ozeblin (1657 m), melyeket

•egy hegyvonulat köt össze a Pljesivica planínával. Udbina és Bruvno között egy szembetűnő hegycsoport emelkedik, mely a Kremen sziklaormában éri el legmagasabb pontját (1591).

A Krbava poljetől keletre fekszik a kis Bilo polje, északra pedig ettől a KoreniCko polje, mely a Petrovoselo lickotól a bosnyák határ mentén NW

— SO irányban 27 km hosszúságban húzódó Pljesivica planina lábánál terül el. A hegység legmagasabb pontjai: Gola Pljesivica (1640 m), Trovrh (1646 m), Debeli vrh (1603 m), Rudapoljana (1616 m), stb. A hegységnek nincse­

nek nagyobb völgyei s csupán néhány mély, keskeny szakadék vágódik bele.

Keleten az Una vezeti el vizeit, nyugaton csupán néhány kis patak fakad belőle. Feltűnő a mediterrán elemek nagymértékű felhatolása a hegység el- karsztosodott poljéira, ahol R o s s i 80 ilyen fajt állapított meg.

A tájképileg méltán oly nagyhírű plitvicai tavak a Gola Pljesivica észak­

nyugati lejtőjének közelében 506—625 m tengerszínfeletti magasságban fek­

szenek s Zenggel, Károlyvárossal, Ogulinnal és Bihác-csal országútak kötik