lyezkedtek
K o c h F. kutatásai a Gospié—Medak— Ricice— Gracac irányban egy nagy törésvonalat mutatnak ki, ahoj a Velebitfeltörés északkeleti szárnya nagy részben lesüllyedt s ez az északkeleti rög délkeletre Gracac felé hajlott, ahol a sötét liaszmeszek közvetlenül a karbonra támaszkodnak. Ennek az ellent
mondásnak magyarázatára megjegyezzük, ho.gy a Velebit liaszmeszeit régebbi geológusok gyakran triaszmeszeknek tartottak.
A karbonnak a hegység keleti (likai) oldalán való fellépését K o c h F.
tanulmányozta behatóbban. A likai karbonfeltörés annyiban tér el a dalmát oldalétól (Paklenica), amennyiben a zárványokból arra lehet következtetni, hogy a felsőkarbon képződményeiben nemcsak tengeri, hanem parti lerakodá
sok is felismerhetők. A karbonformációban általában homokkövek s durva kvarckonglomerátok uralkodnak. Brusane és Trnovac között, valamint Raduc mellett fekete pala is rakódott le.
Permi képződmények a nyugati lejtő dalmát részében a karbon és a werfeni rétegek között egy tarka homokkövekből s dolomitokból álló keskeny öv alakjában biztosan kimutathatók. K o c h fenntartással ideszámít a Lika egyes pontjain bizonyos konglomerátokat, breccsákat és szürke homokköve
ket is.
A triaszformáció a Velebithegységben hatalmas rétegsorozat alakjában fejlődött ki. Az alsó triász a Lika több helyén werfeni rétegekkel (palák és homokkövek), majd Vrelonál a Zrmanja felső folyásánál, továbbá Udbinától délre s a hegység még több más helyén is felső werfeni rétegekkel van kép
viselve.
A Gola Pljesivicán a bosnyák határon a werfeni rétegek csak nagyon alárendelt szerepűek. A vonulat főtömegében régi és fiatal triaszmészből s dolomitokból áll s csupán a legdélibb részben, ahol a Velebittel egyesül, buk
kannak fel ismét a werfeni palák.
A hegység meredek oldalai majdnem teljesen a triaszformáció képződ
ményeihez tartoznak, s ezek képezik a sziklás, elkarsztosodott fensíkokat is.
Mészkövek, dolomitok, palák, a raibli rétegek vörös homokkövei, oolithikus klimentameszek s diploporás mész képviselik ezt a formációt. A raibli rétegek bizonyos magasságban (kb. 1100 m) az egész Velebitgerincen végighúzód
nak s vörös márga, homokkövek és meszek alakjában jelentkeznek. A raibli ré
tegeknek egy másik zónája a Likában Medaktól Sv. Rokig NW-SO irányban vonul, majd Rudopolje s Bruvno vidékén nagyon kiterjeszkedik. A raibli réte
gekre világosszürke dolomitok és meszek keskeny rétege következik, mely a legfiatalabb triaszképzödményeknek felel meg.
Liasz képezi a hegység tulajdonképeni gerincét. Szürke mészkövekből, szürkésvörös márgákból s dolomitból áll, mely utóbbinak törmeléke néhány ritka növény termőhelyéül szolgál, melyek ezt a kőzetfajt előnyben részesíteni látszanak (Linaria alpina, Bunium alpinum, Aquilegia Kitaibelii, Iberis car
nosa, Silene marginata, Seseli Malyi, Hieracium Herculis ssp. austrocroaticum, stb.). A jura a hegységben még a foltosmárgára, illetve a liaszdoJomitzónára;
XXVI I I
települő hatalmas szürke és fekete mészkőből álló rétegsorozattal van képvi
selve. Liasz-jura üledékek különben a Likában is gazdagon találhatók.
A krétaformáció meszei, melyek délen a tengerpart feletti legerősebben elkarsztosodott és növényzetben legszegényebb lejtőket alkotják, a Likában mint az alsó kréta szürke, gyakran pirosán és feketén foltos mészbreccsái és mint a felső kréta világos meszei és breccsái lépnek fel.
Eruptív kőzetek három helyen találhatók és pedig a Senjska dragaban Sv. Kriz felett, Dolnji PazariStetőt délre s Ostarijánál. A senjsko-biloi feltörés tekintélyes s kb. 2 km2-t borít; a Vratnik-hágóra vivő út jó darabig benne halad. A kőzetet zöld színe teszi feltűnővé, mely némely helyen a vastartalom elváltozása folytán rozsdaszínüvé lesz: H i n t e r l e c h n e r vizsgálatai szerint ezt a kőzetet melaphyrnak kell jelölni.
Alsó és középeocén meszek S c h u b e r t szerint a Velebit átkutatott terü_
létén tökéletesen hiányoznak, ami annál feltűnőbb, mert a szembenlevő szige
teken, melyek pedig — mint már rámutattunk — a hegység elsüllyedt alsó lép
csőjének tekintendők, valósággal uralkodó szereppel bírnak. A terciérformáció a tárgyalt területen főleg eocén márga útján szerepel, mely a krétába beillesz
kedett részletekben maradt fenn.
Kiterjedtebb előfordulásuk s a növényzetre gyakorolt szerepük folytán a promina-konglomerátumok tűnnek fel, melyeken ott, ahol erősen agyagos, az időjárási viszonyokra könnyen elmálló kötőanyaggal bírnak, viszonylagosan gazdag növényzet fejlődik. Ilyent észlelhetünk pl. a Zrmanjakanyónban Obro- vactól nyugatra, ahol a beerdősült promina-konglomerátok a csupasz krétamésszd szemben feltűnő ellentétet mutatnak.
Diluviális konglomerátok és breccsák, melyek vörösesbarna színükkel nagyon feltűnnek, a partvidéken általában a torrensek torkolatánál s a torren- sek folyása mentén, itt—ott teraszokat is képezve, lépnek fel. Általában negyed
kori eredetűek, de — bár kis mértékben — ma is képződnek. A régi mész
köveknek kerek, illetve szegletes darabkáiból állanak, melyeket egy vörös, vas
tartalmú kötőanyag erősen összeragasztott. A partvidéken minden torrens- torkolatnál, melyek közül egyesek, mint hatalmas eróziós szakadékok jelentkez
nek, találkozunk velők s többnyire követhetjük a szakadékok felső végéig is.
Gyakran csak a szakadékok oldalfalain maradtak meg, ahol utólagos alámosá- sok útján teraszokat képeznek, melyek egyes ritka növényfajoknak termő
helyeit adják. Ilyen az Asplenium Petrarchae, mely Lukovo Otockotól délre a partvidéken majd minden egyes szakadékban előfordul, azután a Cardamine graeca s az endemikus Arenaria orbicularis, mely csupán a Paklenica-hasadé- kokban s a Zrmanja-völgyben Obrovac alatt fordul elő. A völgyfenéken a konglomerátokat az ár elsodorta s utólag odahengergetett kőtömbökkel pótolta.
A partvidék egyes helyein csontbreccsákat is találunk.
A növényzetet viselő talaj gyanánt a Velebithegységben még az alluvio- nokban is első sorban a mészkövek s dolomitok s ezek törmelékeinek s bomlási termékeiknek szerves anyagokkal való mindenféle keveredései jönnek tekin
tetbe. A partvidéken a legfontosabb szerepet az ú. n. vörösföld ( t e r r a
X X I X r o s s a) játssza, mely az egész tájalakulásra oly jellemzően nyomja rá bélye
gét. Ahol nem az eocén márga adja a növényzet alapját, ott úgyszólván az összes magasabbrendü növények hozzá vannak kötve; a sziklarepedések, eró
ziós szakadékok, teraszok, teknők, stb. mind neki köszönhetik növény
világukat.
A vörösföld a földközi tenger vidékén legalább is főtömegében kétség
telenül a kőzetek oldási maradványának, mintegy hamujának, tekintendő.
L e in i n g e n keletkezésének kezdetét a legfiatalabb terciérbe teszi. Főtömege a pleisztocénben keletkezhetett, de képződése ma is állandóan tart s fog tar
tani addig, ameddig ilyen kőzetek olyan viszonyok között lesznek, melyek a bomlásnak bizonyos módját lehetővé teszik. L e i n i n g e n bebizonyította, hogy a vörösföld képződéséhez nem kell más klimatikus viszonyokat feltételezni, mint a jelenleg uralkodókat. Mindamellett a tipikus vörösföld' képződése itt is bizonyos régiókhoz van kötve. Minél magasabbra emelkedünk, annál kevésbbé tipikusan jelentkezik. Magasabb fekvésben többé-kevésbbé kilúgozott s humusszal keveredett s ezáltal elveszíti nemcsak jellemző színét, hanem sajá
tos fizikai és kémiai tulajdonságait is. Hogy ez a mélyebb régiókban uralkodó meleggel és szárazsággal van-e kapcsolatban, melyek a kilúgozódás gyorsasá
gát csökkentik, vagy más tényezőkkel, melyek között első sorban a zárt növény- takaró védelmi szerepét kell tekintetbe vennünk, biztosan eldönteni ma még nem lehet. Könnyen lehetséges azonban, hogy mindkét tényezőnek van szerepe.
A vörösföld mennyisége és összetétele változik a kőzet tulajdonságai szerint, melyből keletkezett s a kilúgozódás foka szerint. Triász és juramész könnyebben bomlik, mint a krétamész, ez viszont könnyebben, mint a dolomitos mész. iA vörösföldet az eső és hóolvadás elsodorja s így a teknőkben, tölcsé
rekben, repedésekben és hasadékokban, a kövek és szjklatömbök között gyü- lemlik meg, ahol gyakran többé-kevésbbé vastag réteggé szaporodik. Meredek partokon és lejtőkön minden egyes eső ezt az értékes anyagot a sok apró vízér medrén át a tengerbe sodorja, melynek parti szegélye ilyenkor vöröses-sárgára festve tűnik fel. Nagy szárazság idején a szelek is sokat kifújhatnak, úgyhogy a kultúrtalajon a szélnek és árnak eme romboló hatása ellen kőfalakkal vagy teraszkulturákkal védekeznek.
A vörösföld tipikus állapotában vörös, vörösbarna, vagy vörösessárga, néha majdnem sötétbarna, nedves álapotban erősen ragadós agyagos anyag, mely a nedvességet erősen tartja. Szárazságban először a felszínén kéregsze- rűen szárad be, míg belsejében még sokáig ragadós és nedves marad. Telje
sen kiszáradva felszíne repedezett. Nagyon kevéssé ereszti át a vizet, úgyhogy könnyen pocsolyák képződnek felszínén, melyek azonban gyorsan elpárolog
nak. A felvett vizet nagyon szívósan tartja, úgyhogy a gyökerek vízfelvételé
vel szemben is bizonyos ellenállást fejt ki. Kémiai összetételére vonatkozó részletes adatokat illetőleg az eredeti német szövegrészre utalunk.
Jóllehet valamennyi vörösföld kitűnik vasvegyületekben való gazdagságá
val, mégis a vörösföld lényege B l a n k szerint kémiai összetételében van. Míg a vörösföldeknél ugyanis a vasnak legalább egy része szabad oxyd alakban- van jelen, addig a hűvösebb szélességek egyéb vörösre festett mállási
termékei-X termékei-X termékei-X
nél a szilikátokhoz kötött vasnak látszik szerepe lenni. Sajnos a kettő között levő különbséget a kémiai elemzések nem tudják kellő élességgel kifejezésre juttatni. A vörösföldnek más vörösre festett földekkel szemben való különbsége túlnyomólag alkatrészeiknek eltérő kolloidális szerkezetében nyilatkozik meg.
Nagyon kívánatos volna a horvát karsztvidék vörösföldjeit rendszeres kémiai elemzés alá vonni. Már külsőleg szín és összeállás alapján is lehet több típust megkülönböztetni, melyek között legfeltűnőbb egy sötétbarna, omlós (kávéaljszerü) föld, mely különféle fekvésben fordul elő, de a magasabb régiók előbb említett humusszal kevert fekete földjével nem cserélendő össze. Meg
találjuk pl. a Bravar fensíkon Obrovac felett 130 m magasságban, majd a Mali Rimenic-völgyben Seline felett 575 m magason. Növényzet megtelepedésére kevésbbé alkalmas s kiszáradva erősen porzik. Valószínűleg egy erősen kilúgo
zott vörösföld lesz.
Bár a vörösföld tiszta ásványi eredetű, mégsem idegenkedhetünk attól, hogy azokhoz a talajnemekhez számítsuk, melyeknek keletkezését a rajtuk fej
lődő növénytakaró befolyásolja. Ha ugyanis R a m a n n térképén a vörös- föld európai elterjedését figyelemmel kísérjük, akkor, nehány bizonytalanságot mellőzve, úgy találjuk, hogy az a „garigue” s más rokon növényformációk elterjedésével egyezik. Ezek olyan növénytársaságok, melyek nem záródnak, s így a talajt a klimatikus befolyásoknak nagy részben szabadon hagyják.
A negyedkori képződményekből még említést érdemelnek az állandó és időszakos vízfolyások lerakodásai és mocsárképzései, a lejtők és torrensek törmeléklerakodásai, a mésztufák, melyek különösen a Zrmanja és Gacka vízeséseiben s a plitvicei tavaknál, de kisebb mértékben egyes forrásokban is találhatók. Mindezek geológiailag fiatalkorúak s a jelenben is képződnek, melyben bizonyos virágtalan növényeknek, köztük mohoknak is (a vidéken első sorban Hypnum molluscum és commutatum) annyiban van szerepük, hogy a mésztartalmú vízből a szénsavat elvonják s így a meszet kiejtik.
Torrenstörmeléket majdnem minden egyes völgynyílásnál találunk. Bota
nikai jelentőségük azonban csak a keleti oldalon van, mert a nyugati lejtő ki
száradt völgyei majdnem mentesek a növényzettől. A Likában a hegység lábá
nál egyes völgynyílásokban tekintélyes törmelékkúpokat találunk, melyekből a síkságra kerek kavicsok is jutnak.
*
Összefoglalva az előadottakat, a meszet a Velebitben oly elterjedésben -és tömegben találjuk, amilyent Európa egyetlen más hegysége sem tud fel
mutatni. Különböző geológiai korokból származnak s összetalálkozásuk hatal
mas mozgalmakat idézett elő a föld kérgében. A dinári rendszernek az Apen- nini-félsziget hegységeivel a Monte Coneroban (Ancona mellett) s a Monte Garganoban való egykori összefüggése, melyet nagyszámú geológiai és zooló
giái bizonyíték igazol, megold egyszersmind nehány feltűnő növényföldrajzi jelenséget, így a közös növényfajok egész sorának előfordulását. Az észak
adriai összekötő szárazföldi hídnak gondolatát már S t ä c h e (1864) fel
vetette s N e u m a y r , M o j s i S o v i c és S u e s s tovább folytatta, mely
sze-XX XI :rint egészen a negyedkorig megvolt s csak ebben a korban szakadt be. Újab
ban T el 1 i n i olasz geológus ellentmond ennek az elméletnek s nem fogadja el a tektonikai bizonyítékokat. Szerinte az a körülmény, hogy a Tremiti szige
teken pelagikus pliocén található, igazolja, hogy az északi Adriát már a plio- cénben tenger borította. Mindenesetre azonban T e 11 i n i is elismeri a miocén
ben való szárazföldi összeköttetés lehetőségét. G r u n d szerint az Adria tör
ténetében két korszakot kell megkülönböztetni: 1. a medence keletkezését, .2. a tenger keletkezését. Nagyon sok fontos geológiai jelenség szól a Dinari- dáknak az Apennini félszigettel való összeköttetése mellett (a sajátos flysch fellépése Boszniában sok szerpentinnel, mely a délnyugati dinári rendszerben hiányzik, ellenben az Adria túlsó oldalán Olaszországban ismét fellép, stb.), .melyből tehát az is folyik, hogy az adriai medence eredetileg egy nagy polje
volt, melyet egy későbbi transzgresszió folyamán a tenger elborított.
Az eredeti szövegben egyes botanikailag fontosabb helyek geológiájára vonatkozó részletesebb feljegyzéseket is találhatunk.
K lim a tik ai v iszo n y o k .
Egy kiterjedt hegyvonulatnak közvetlen a tengerparttól magasra emel
kedése ily déli szélességben természetesen jelentékeny klimatikai különbségeket idéz elő, egyrészt a tengerpart s a hegység régiói, másrészt a partvidék s a magasabban fekvő mögöttes terület között. Valóban alig van még terület, ahol a meteorológiai viszonyokat befolyásoló tényezők közül az orográfiaiak annyira előtérbe lépnének, mint éppen a Velebithegységben. Ennek a hegység
nek gerincei klimatikus határt képeznek, melynek hatása úgy a mögöttes or
szágrészre, mint még fokozottabb mértékben az innenső területre terjed ki.
Olyan klimatikus jelenségek játszanak le rajtuk, melyeknek hatása messze a keletkezési helytől is érezhető.
A Földközi-tengert az óceántól alválasztó hegykoszorú, de különösen északról az Alpoknak hatalmas falazata az északi légáramlatok hatását erősen korlátozza s így egy abnormális meleg kiimát hoz létre, mely lehetővé teszi a növény, és állatvilág fajainak észak-déli és kelet-nyugati irányban való kicse
rélődését. Alig találunk azonban még egy vidéket a földön, melynek reliefje oly mélyreható klimatikai különbségeket idézne elő, mint a mediterraneumé s a flóratörténeti meggondolások mellett ez lesz a főoka flórája fajokban való rendkívüli gazdagságának.
Azok között a tényezők között, melyek ezeket a különbségeket különösen az adriai medence északi részében előidézték, elsősorban a heves légáramla
tokat kell összes következményeikkel együtt megjelölnünk. Míg különben a parvidéknek ezek nélkül szelíd kiimája lenne, a hegységből lerohanó heves szelek oly viszonyokat idéznek e:lő, melyek sem a földrajzi fekvésnek, sem a tenger közelségének megfelelő kiimát nem engedik érvényre jutni. Különösen pedig télen ez az eset. Abban az időben, amikor a hőmérsékleti különbségek a magaslatok s a partvidék között a legnagyobbak, oly erővel zuhannak le a hideg, száraz szelek a partvidékre, hogy az előbb említett két tényezőnek
XXXI I
minden kedvező hatása legnagyobbrészt megszűnik vagy legfeljebb nehány védettebb szögletre szorítkozik. így egy egész sor mediterrán növényfaj
nak elterjedése itt klimatikus korlátokba ütközik. A lecsapó hideg szelek a tenger közelségének kiegyenlítő hatását úgy az évi, mint a napi hőmérséklet ingadozásában, megzavarják. A parti régió déli földrajzi fekvése csak a nyár folyamán jut érvényre, amidőn rekkenő hőség és szárazság uralkodik. Az év egy,részére szorítkozó melegmennyiség azonban nem tudja a téli hiányt rekom
penzálni.
A terület tehát nagy hőmérsékleti szélsőségeket mutat.
A tél a lezuhanó hideg szelek — a hírhedt bóra — nélkül enyhe lenne.
Hó a partvidéken elég ritka s csak a magasabb fekvésben lép fel, itt minden
esetre nagyon bőségesen. Míg a hó a partvidéken pár óra alatt elolvad, a magasabb hegyvidéken, különösen a délkeleti lejtőkön, a magasabb fekvésű teknőkben és dolinákban nagyon soká megmarad. Még a déli lejtők is helyen
ként egészen májusig mélyen lefelé hóval vannak borítva. így Zenggnél 100 m magasságban árnyas oldalvölgyekben még április közepén hó fekszik. Libinjé- ben (Dalmácia) 800 m magasságban április közepén félméteres hó van. Még tovább marad meg a hó a keleti lejtőkön, ahol a magasabb csúcsok alatt állandó hófoltokat is találunk. így a Vaganski vrh alatt 1910 augusztus 25-én egy kb. 30 m hosszú hómezőt találtunk, melynek környékén a koratavaszi flóra teljes virágzásban volt.
A bóra, vagy helyi nevén bura, H a n n szerint egy heves NNE-, NE- vagy ENE-szél, mely a hegység gerincéről a tengerre fúj, jegesen hideg, szá
raz s amellett gyakran borús időjárás is kíséri. Kezdőhőmérséklete, mint polá
ris légáramlatnak, mely egy hideg mögöttes terület felett vonul, oly alacsony, hogy lezuhanása dacára sem tud felmelegedni s a meleg partokon mint hideg szél jelentkezik. Ott lép fel, ahol a mögöttes országrész a partokkal szemben nagyon hideg, tehát az izotermák sűrűn egymás mellé szorultak, ami éppen a Velebithegységben az eset. A téli hónapok középhőmérsékletei ugyanis a fel
föld s a partvidék között nagy eltéréseket mutatnak (lásd a táblázatot a német szövegben).
Likában a januári hőmérsékleti minimum — 16.7 C, Gospicban 1893 januárban — 30.1 C abszolút minimumot észleltek. A hőmérsékletnek ilymérvü csökkenése természetesen a tengerparton nem fordul elő. A szélsőségek tehát nagyok, pedig a magasságbeli különbség — a köztük vonuló hegyláncot mel
lőzve — csupán 560 m. Ha már 6° hőmérsékleti különbség elegendő passzát
szelek képződéséhez ( W o e i k o f f ) , úgy fenti számok már elegendő tám
pontot adnak arra, hogy a bóra keletkezésének okait felismerhessük.
A bóra leghevesebben ott dühöng, ahol a hegység a legközvetlenebbül és a legmagasabban emelkedik ki a part felett. Ahol a hegyek alacsonyabbak vagy hátrább vonulnak, mindjárt enged hevességéből. Mennél kopárabb a hegység, mennél kevesebb akadályba ütközik, annál hevesebben fúj. Völgyek nyílásá
nál vagy a hegylánc depressziói alatt a tengerparton fekvő helyek kapják a legerősebb bórát. Hírhedt a Vratnik— Zengg, Alan—Jabtanac s az Ostarija—
Karlobag lejtő, utóbbin leghevesebb a Kubus és Mamudovac között.
xxxi ír
A bóra hőmérséke ritkán van 0° alatt. Nagy hidegének érzését nagy szárazsága okozza. Gyorsasága kb. 1150— 2150 km naponként s így ereje.
nem annyira sebességében, mint inkább az egyes lökések erejében rejlik. Ész
leltek azonban 75— 113 km óránkénti sebességet is, sőt egyes lökéseknél 135 km-t is mértek.
A bóra tehát eredetére nézve poláris szél, mely a kontinens légtömegeit hozza magával, sajátos tulajdonságait azonban csupán a hegységen átvonultá- ban veszi fel. Mint lecsapó szélnek jellemvonásaihoz tartozik a megfelelő terep
viszonyokon kívül az adriai medencének szívó működése is. Mint ismeretes, a.
bóra akkor lép fel, ha a déli Adrián légnyomásminimum uralkodik és a levegőt a mögöttes területről odaszívja, vagy ha a légnyomás hirtelen megnövekedése- Középeurópa felett a nyomáskülönbségeket erősen megnöveli. Októberben kezdenek ugyanis a Földközi tengert körülvevő szárazulatok erősen lehűlni.
Ennek következtében a Földközi-tenger s így az Adria felett is, nyomásmini
mum képződik, mely a bóra keletkezését elősegíti.
A bórához hasonló, de jelentékenyebben enyhébb működést fejt ki a borin vagy borino, mely a hegyiejtők egyenlőtlen felmelegedéséből keletkezik.
A bórának a növényzetre gyakorolt hatása már fiziognomiailag is félre
ismerhetetlen. A talaj kifúvásával és kiszárításával elhordja a növényzet alól a termőtalajt, a fákat elnyomorítja s cserjékké változtatja. A szél szárító hatása megakadályozza hossznövekedésében, sőt exponált helyeken a levelek is aprób
bak lesznek, hogy a szélnek kevesebb támadási felületet nyújtsanak. A bórá
nak erősen kitett helyeken egészen eltörpült példányokat találunk, így 2 cm-es Sinapis arvensist és Daucus Carotát, melyek azonban virágoznak s esetleg termést is hozhatnak. Egyes évelő fajok sajátos, a szélhez alkalmazkodott tömör párnákat hoznak létre, melyek a támadási felületet igyekeznek csök
kenteni.
Hosszabban foglalkoztunk ezzel az elementáris erővel uralkodó légáram
lattal, mert területünkön elsőrendű klimatikus faktort jelent. Ez okozza az örökzöld mediterrán zóna feldarabolódását, illetve a szembenfekvő szigetekre való áttolódását, tehát a parti szegély megszakadását, melyre először L o r e n z hívta fel a figyelmet. Ez az oka egy másik meteorológiai tényező mellett a hegyvidéki fajok mélyre való leszállásának, általában a havasi régió
nak a Velebithegységben, aránylag alacsonyan való fellépésének, melynek foly
tán olyan helyeken, ahol az Alpokban még legsűrűbb fenyvesekben járhatunk, alpesi gyepek, Arctostaphylos uva ursi, Dryas, Globularia cordifolia, izlandi zuzmó, havasi sások és füvek tömegvegetációjával találkozunk. Ez okozza a szigeteken a növényzeti övéknek sajátos vízszintes tagozódását is. A bóra tehát elsőrendű növényföldrajzi tényezőt is jelent, mely úgy függőleges, mint vízszintes irányban eltolódásokat idéz elő.
Ami a bóra gyakoriságát illeti, a karlobagi állomás hároméves meg
figyelései szerint évente átlag 108 bóranap van, melyeknek nagyobb tömege a téli és őszi hónapokra esik.
A partvidék második gyakori légáramlata a scirocco. A scirocco nyo
masztó meleg, nedves dél-délnyugati vagy délnyugati szél, mely főleg tavasz-3
T T"
X X X I V
.szál és ősszel fúj s rendszerint esőt hoz magával s így a vegetációt elősegíti.
Hőmérséklete Fiúméban novemberben 16— 18° C, januárban 7.5— 12.5°.
Hőmérséklete Fiúméban novemberben 16— 18° C, januárban 7.5— 12.5°.