VERES JÓZSEF
A szövetkezeti modellek jogi szabályozása
A cím — lényegét tekintve — egy kérdés: a szövetkezeti modelleket lehet-e egy magas szintű jogszabályi (törvényi) keretben foglalva szabályozni, vagy több törvényi rendelkezésre van szükség; illetőleg elegendő-e a törvényi alapon nyugvó alapszabályi rendezés? (Megjegyzem, az újabban felkapott modell kife- jezés mellett ott van az ágazat, szektor, kategória, típus, forma, s nem utolsó
sorban a klasszikusnak tekinthető faj, illetőleg fajta is.)
Az európai szabályozásokon végig tekintve mind a jogi rendezéseknek, mind a minősítéseknek számtalan variációjával találkozhatunk. Nem is beszélve a szövetkezeti tevékenységi körök heterogén voltáról. A szövetkezetek ugyanis a gazdaság valamennyi ágában működnek: a bank-, valamint a biztosító ágaza- tokban, a mezőgazdasági és az ipari termékek előállítása terén, a kereskedelmi, a szellemi, a szociális, a kulturális, az oktatást segítő, a szabadidőt megszerve- ző, a gyógyszerellátó, az egészségügyi, a lakások építését fenntartását szolgáló, a túrizmust szervező, a szállodai ellátást nyújtó tevékenységi körökben — s mű- ködési területük még tovább sorolható".' Ezért itt és most csak a magyar fejlő- dési szakaszokat szeretném vázlatosan áttekinteni, figyelemmel a terjedelmi korlátokra is.
1. Régóta ismert, hogy a szövetkezetek első átfogó szabályozása Magyarorszá- gon az 1876. január 1-jével hatályba lépő 1875: XXXVII. tc ., a Kereskedelmi Törvény volt, bár a magyar törvényhozás első megnyilvánulásaként a kereske- delmi jog terén az 1723:LIII. tc. ismeretes. A gazdasági élet fejlődésének hatá- sára azonban csak az 1868. évi német és az 1873. évi osztrák törvények mintául (fordítási bázisul) szolgáló szabályai alapozták meg az 1875-ös törvény 11.
címében megfogalmazott a szövetkezetekre vonatkozó generális rendelkezése- ket. 2
' BERNARD THIRY: A szövetkezetek és a szociális gazdaság az Európai Unióban. Szövetkezés, 1999/2. sz. 4-17. p.
2 GALOVITS ZOLTAN: A magyar szövetkezeti jog. Grill Károly Cs. és Kir. Udvari Könyvkeres- kedése. Bp. 1901. 1-270. p.
462 — VERES JÓZSEF
Nemcsak ma, de több mint 120 évvel ezelőtt leszögezték: „a szövetkezet fa- jainak taxatíve felsorólása csak példaképen szolgál, és nem meríti ki a szövet- kezet fajainak beláthatatlan sorozatát. A szövetkezet fajai oly sokfélék lehetnek, mint amilyen sokféle módon a czél: a tagok keresetének és gazdálkodásának előmozdítása, elérhető." 3
E megállapítástól függetlenül taxációval is találkozhatunk, nevezetesen ide tartozónak vélték az előlegezési és hitelegyleteket, a nyersanyag közös beszer- zésére, közös raktár tartására vagy közös termelésre alakult egyleteket, a fo- gyasztási egyleteket, a lakásépítő társaságokat és a kölcsönös biztosító társasá- gokat (K.T. 223. §). .
A korabeli szakirodalom először a szövetkezet fajairól beszélt példálózó fel- sorolásban. Ez az első 14 év a német kategorizálás jegyében telt el, majd — hosszas viták eredményeképpen — a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek és az ezek támogatására és felügyeletére rendelt országos központi hitelszövetkezet viszonyait szabályozó 1898:XXIII. tc. megjelenését követően felerősödött a szövetkezeti fajok pontosabb körülírásának igénye.
Véleményem szerint már ekkor megszületett az EU-ban ma is ismert és elfo- gadott, lényegi változásokon keresztül nem esett tagolás, amely három fontos gazdasági célból kiindulva (a gazdasági javak előállítása; a már meglévő gazda- sági javak fenntartása, megmentése, .a bekövetkező károk elhárítása; a gazda- sági és üzleti kiadások csökkentése) a szövetkezeteket három csoportba osztot- ta. A szövetkezetek fajai — úgymond — „három czélirány szerint rendszeresen és legkimerítőbben osztályozhatók", nevezetesen így lehetnek:
termelő (productív) szövetkezetek, melyek új gazdasági javak előállítása által tagjaik jövedelmét szaporítani igyekeznek;
biztosító szövetkezetek, amelyek tagjaiktól a meglévő gazdasági javak el- vesztése által származható károkat elhárítani törekednek;
distributiv szövetkezetek, amelyeknek feladatát tagjaik gazdasági és ipar- üzleti kiadásának csökkentése jelenti.'
Az első korszak lezárása — összefoglalva — a következőképpen történt: egy olyan törvény született meg, amelynek keretében a kereskedelmi társaságok között — bár elkülönítve (külön cím alatt) — megjelentek a szövetkezetek is taxatív felsorolás, illetőleg nevesítések nélkül, de a szövetkezeti „fajok" jó kö- rülírásával.
2. A következő korszak már nem volt ilyen homogénnek mondható sem szaka- szaiban, sem rendszerezettségében, miután olyan törvények és alsóbb szintű jogi szabályok jelentek meg közel hatvan év alatt (1889-1947), melyek törede-
1 Uo. 26-27. p.
4 Uo. 38. p.
A szövetkezeti modellek ioni szabályozása — 463 zetté tették mind a törvényhozást, mind a szövetkezetek csoportosítását (osztályozását).
A kereskedelmi törvénytől független, önálló szövetkezeti törvény megalko- tását az első pillanattól kezdve szorgalmazták, természetesen törvénytervezetek is készültek, de elsősorban a szövetkezeti életben jelentkező jogbizonytalanság és a hitelszövetkezeti uzsora megszüntetése érdekében jött létre teljesség hiá- nyával az 1898:XXIII. tc., így „ez a törvény sem helyezte új alapokra a szövet- kezeti jogot, hanem a kereskedelmi törvény szövetkezeti jogára épített". To- vábbá a hitelszövetkezeti vonalán jelentős lépés volt a hitelszövetkezeti központkényszert kimondó 1920:XXX. tc. majd újabb fejlődést hozott az Iparo- sok Országos Központi Szövetkezetéről és az ipari anyagbeszerző-, termelő- és értékesítő szövetkezetekről szóló 1924:XVIII. tc. Csak zárójelben jegyzem meg, menetközben újabb és újabb szövetkezeti törvénytervezetek készültek, de az egységes szabályozástól való tartózkodás hatásaképpen lényegi változás nem történt, még akkor sem, ha a II. világháborúig a szövetkezetekkel foglalkozó vagy azokat érdemben érintő törvények és alacsonyabb szintű jogszabályok száma közel húszra emelkedett a Magyar Jelzálogintézetek szövetkezetére vo- natkozó tc-tól (1925:XV. tc.), a géperejű bérkocsi szövetkezetekről szóló rende- letig bezárólag (41.000/1944. K.K.M. 33. §-a). 5
A szabályozás sokszínűsége sem volt hatással a szövetkezetek eredeti osztá- lyozására és maradtak a már korábban jelzett és megfogalmazott „fajok", ame- lyeken belül legfeljebb még tovább színesedtek a speciális sajátosságokkal ren- delkező szövetkezeti egyedek. Ezzel szemben megjelent a további töredezést elősegítő törvények szerinti csoportosítás. Ennek következtében nemcsak a faj, de a törvényes szabályozás szempontjából is különbséget lehetett tenni a szö- vetkezetek között. Így különbség volt a kereskedelmi törvény szerint alakult és működő, a módosított és kiegészített szövetkezeti törvény (1898, 1920, 1924), valamint a kapcsolódó speciális szövetkezeteket szabályozó törvények és egyéb jogszabályok (1916-1944) szerint alakult és működő szövetkezetek között.
A szövetkezeti központok meghatározó vagy esetleg jelentős mértékben be- folyásoló hatásairól, már ami a szövetkezeti csoportok mozgását, változásait illeti, külön tárgyalást igényelne, így azon most lépjünk át, s máris eljutottunk a korszak második szakaszához: a második világháború befejezését követő szö- vetkezeti jogalkotáshoz, benne a szövetkezetek osztályozásához. Az első áttö- rést a földmívesszövetkezetekre vonatkozó 600/1945. M.E. rendelet (a
131.000/1945. F.M. r.) jelentette az új szellemiségével, majd következett két szövetkezeti központ létesítése, s nem utolsó sorban a kereskedelem- és szövet- kezetügyi minisztérium létrehozása.
Ebben a rövid időszakban (1945-1947) a legnehezebb feladat volt elsősor- ban a szövetkezet fogalmának meghatározása. A törvényi tervezetben a szövet-
5 Részletesebben lásd FOLöP KÁLMÁN és BOROS LAJos: A szövetkezeti törvény és magyaráza- ta. II. kiadás. Magyar Állami Nyomda, Bp. 1947. 1-268. p.
464 — VERES JóZSEF
kezetek osztályozására utalás csupán abban nyilvánult meg, hogy a termelő- és értékesítő szövetkezetekben a tagok azonos érdekűek és többségükben azonos foglalkozásúak, a fogyasztási és egyéb szövetkezetekben pedig azonos érdekű- ek; a tagi részvétel a termelő- és értékesítő szövetkezetekben személyes közre- működéssel, a fogyasztási szövetkezetekben legalább a szövetkezet igénybevé- telével történik. A tézisek rövidnek tűnnek, de a törvényelőkészítők elő tt álló feladatok — a kor szelleméből adódóan — óriások voltak, s végül is a korszak az 1947. május 1-jével hatálybalépő, európai szintű és jelentőségű 1947. évi XI.
tc-vel véget ért.
3. Az első általános — átfogó szövetkezeti törvényünknek a kor nem ado tt lehe- tőséget felnőtté válásához, már születésekor elvonta tőle a életfeltételeket. Az 1959. évi Polgári Törvénykönyv életbeléptetéséig (1960) ugyan a törvény ha- tályban volt, de a már megjelenését megelőző (1945-től) Kormány szintű rende- letek szinte teljesen kiüresítették.
Az 1947-ben megjelent alapítási okirat jelzésű iratmintában azonban — fajta megjelölése nélkül — a klasszikus hagyománynak megfelelően a fogyasztási, a beszerző, az értékesítő és a termelőszövetkezet nevesítetten továbbél.
E kategorizálás szerint a fogyasztási szövetkezet tagjait azonos gazdasági érdek köti össze, vagyis az, hogy a kölcsönösség és a nagybani közös beszerzés előnyei alapján élelmezési cikkeket minél kedvezőbb feltételekkel szerezhesse- nek be. Az értékesítő szövetkezet tagjai külön-külön gyümölcsöt termelnek (i tt a gyümölcs gyűjtő fogalomként jelenik meg)ük így azonos gazdasági érdekük, hogy a külön-külön termelt gyümölcsöt a kölcsönösség alapján minél kedve- zőbb feltétellel értékesítsék. A beszerző szövetkezet tagjai kereskedők, így azo- nos gazdasági érdekük, hogy az üzletkörükbe tartozó cikkeket a kölcsönösség és a nagybani beszerzés előnyei alapján minél gazdaságosabban tudják beszerezni.
A termelőszövetkezeti tagok iparosok és munkások, akiknek azonos gazdasági érdekük, hogy korszerű munkaeszközökkel, személyes közreműködésükkel, a kölcsönösség alapján az ipar körébe tartozó cikkeket minél jutányosabban ter- meljenek. Szövetkezeti termelésben csak szövetkezeti tag vehet részt.
A mezőgazdasági termelők szövetkezeti tömörülésének formai lehetőségét az iratminta meg sem említette, miután a földmívesszövetkezetek létrehozásáról
— ahogyan említettem — már 1945-ben született miniszterelnöki rendelet, illető- leg törvény (1945. évi VI. tv.), és 1948-ban újabb kormányrendelet (8000/1948.
Korm. sz. r.), a földbérlőszövetkezeteket szintén 1948-ban szabályozták (12.000/1948. Korm. r.). A sor betetőzése a 14.000/1948. Korm. rendelet volt, amely létrehozta a földmívesszövetkezetek 1., 2., 3. típusú termelőszövetkezeti csoportjait. Jogszabályi szinten először jelent meg a „típus" mint sui generis kategória, s ez majd 1950-ben bővült a jogi személyiségű önálló mezőgazdasági termelőszövetkezettel (133/1950. MT. sz. r.). A típusok „önállósodása" 1953- ban és 1955-ben történt. (A III. típusú és az önálló mezőgazdasági termelőszö- vetkezet összevonásából az egységes mezőgazdasági termelőszövetkezet, az I.
A szövetkezeti modellek jogi szabályozása — 465 és II. típusú szövetkezeti csopo rt pedig a földmívesszövetkezetből kiválva önálló jogi személyiségű termelőszövetkezeti csopo rt elnevezést kapott.)
Magyarországon a típusok kategorizálása melle tt az ágazati szemlélet is eb- ben az időben teljesedett ki. A meghatározó és erőszakos politika a mezőgazda- ságot, mint ágazatot, minden jogi és nem jogi eszközzel preferált, s a többit hamupipőkeként kezelte, még a látszatra is alig ügyelt.
Ekkor hatalmasodott el a szocialista tulajdoni szemlélet állami és csoporttu- lajdonban csúcsosodó mindenhatósága, amely nemhogy kedvezett volna a ma- gántulajdonra épülő kereskedelemnek, iparnak és szolgáltatásnak, hanem azo- kat tovább sorvasztotta, illetőleg a beszerzést és az értékesítést (a termelésről nem is beszélve) az oszthatatlan csoporttulajdon koncepciójára igyekeze tt fel- építeni. Pl. ezért is terebélyesedtek a szövetkezeti ágazati érdekvédelmi és ér- dekképviseleti szervek, amelyek hatósági feladatokat is ellátva fogták össze az alájuk tartozó szövetkezeteket. Ez a folyamat az új gazdasági mechanizmust lezáró törvényhozási dömpingig tartott, pontosabban addig, amíg a külső és belső hatások nem segítették elő a valódi szövetkezés hívei nagyon korlátozott keretben megengede tt, első tétova lépéseinek megtételét. A jelentősebb változás így is csak 1969-re tehető az 1003/1969. (II. 23.) Korm.sz. határozat és az 1971- es ágazati tvr-ek támogatásával.
4. E korszak legreálisabb szemléletét tükrözi Erdei Ferencnek 1968-ban megje- lent tanulmánya, amelyben kifejti: „A tőkés országok szövetkezeti elmélete lényegében kistulajdonosok közös intézményeként fogja fel a szövetkezetek s a szövetkezetek fogalmi köréből kirekeszti a termelőszövetkezeteket, legalábbis a szocialista országok termelőszövetkezeteit. Az így megvont határokon belül azután különféleképpen csoportosítanak, de annyiban egyneműnek fogják fel az összes szövetkezeteket, hogy a szövetkezeti vállalat a tagok gazdsági tevékeny- ségének valamilyen kiegészítését végzi." 6 (Lásd Ihrig Károly tételét is: a szö- vetkezet a szükségleti gazdálkodás forgalomgazdasági alakja.)
Erdei Ferenc végül kimondja:... „súlyos érvek szólnak amelle tt, hogy a szö- vetkezetek két alaptípusát különböztessük meg: a termelőszövetkezeteket és a többi szövetkezeteket". 7 Nézetem szerint, 1960-70-és években ennél egyértel- műbb megfogalmazással nem találkozhattunk.
Az 1970-es évek legelején azután kikristályosodott a típus, ágazat, forma hármasságának „dogmatikája", s annak un. Piramis rendszerű szabályozása, amelynek elvi lényege volt a szigorú hierarchia. A csúcson helyezkede tt el az egységes-átfogó szövetkezeti törvény, alatta pedig ágazatonként jelent meg az a törvény, illetőleg jelentek meg azok a törvényerejű rendeletek, amelyek hivatot- tak voltak a típusok, ágazatok és formák pontos körülhatárolására. A korszak
6 ERDEI FERENC: A szövetkezetek elméleti kérdései. Társadalmi Szemle, 1968. február. 27-39.
P.
7 Uo. 32. p.
466 — VERES JÓZSEF
majdnem húsz évig tartott, 1971-től a már korszakváltás termékeként megjelent 1992. évi I. tv.-ig.
Ez a relatíve hosszú korszak sem volt szürke-színtelen a téma megítélésével kapcsolatosan. A szakma kiváló közgazdász és jogász elméleti és gyakorlati művelői között alig volt olyan, akinek nem lettek volna megjegyzései a szövet- kezetek kategorizálásáról; még akkor is, amikor a vitát az említett törvény lezár- ta. A legrigolozusabb szemlélet nyert a csoporttulajdon és a kollektív munka (személyes közreműködés) primátusának bűvöletében; az ország gazdasági ágazati tagozódásához igazodva. Vagyis, típusokon belül a szövetkezetek ága- zatonként tagozódnak, de nem kizárt az sem, ha valamely típuson belül nincs ágazati tagozódás. Ennek igazolására szolgál a következő idézet:
„Egyértelműen tisztázott az, hogy a termelő típusú szövetkezésben a mezőgaz- dasági termelőszövetkezet önálló ágazat. (Ehhez igazodo tt a jogalkotás is.) 8
A szerzők általában három szövetkezeti típust különböztettek meg, így pl.:
termelőszövetkezet, fogyasztási szövetkezet, lakásszövetkezet (Nagy László), termelő, forgalmi és szolgáltató szövetkezet (Molnár Imre), fogyasztó (fogyasztási), egyéni árutermelő és termelőszövetkezet (Gyenes Antal). 9 A fel- sorolás természetesen nem teljes, csak jelzésszerű, i tt nincs is lehetőség a foga- lom elemzésére, de világosan megállapítható a politika meghatározó volta, az ágazat alárendelt szerepe a hierarchiában, amely még az ipari ágazatban is megmutatkozo tt.
A szövetkezeti forma volt a legvilágosabb kategória, amelynek meghatározó kritériumai voltak az azonos tevékenységen belüli vagyoni, személyes közre- működési, és az adott szervezeti keretben kifejezhető, azonosságok vagy külön- bözőségek.
Mire a korszak befejeződött, a piramis (vagy másképpen: a kétlépcsős) rend- szer teljesen kiépült. Adott volt az általános átfogó szövetkezeti törvény és az ágazati jogszabályok: ennek megfelelően a típusok, ágazatok, formák rendszere.
A jogszabályok (jogforrások) rendszerének felépítése tehát a következő volt.
Az 1971. évi III. tv., mint általános szövetkezeti törvény ala tt helyezkedett el a termelő típusú szövetkezeteket szabályozó két ágazati jogszabály. Mezőgazda- sági ágazatban az 1967. évi III. tv. (időben megelőzve az alaptörvényt), az ipari ágazatban az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. sz. tvr., a fogyasztási (kereskedelmi) szövetkezetek ágazati jogforrása a fogyasztási, beszerző, érté- kesítő szövetkezetekről szóló 1971. évi 35. sz.tvr., a kommunális típusú szövet- kezetek ágazati jogforrása a lakásszövetkezetekről szóló 1977. évi 12. sz. tvr., a pénzintézeti típusú szövetkezetek ágazati jogforrása az 1978. évi 22. sz. tvr.
8 E témáról legrészletesebben NAGY LÁSZLÓ publikált, a többi között: Szövetkezeti típus, ága- zat és forma. Jogtudományi Közlöny, 1972. október. 491-499. p.
9 NAGY LÁSZLÓ: i. m.; FÖLDES—MOLNÁR—SERES—VERES: Termelőszövetkezeti jog. Tankönyv- kiadó. Bp. 1970. 29. p.; GYENES ANTAL: A szövetkezeti intézmények társadalmi, gazdasági termé- szetéről. Közgazdasági Szemle, 1962. 11.
A szövetkezeti modellek jogi szabályozása — 467 volt. (Megjegyzem, ez a felsorolás a jogszabályok [jogforrások] rendszerének csak a vázát kívánta reprezentálni, időközben ugyanis módosítások, kiegészíté- sek, az ágazati kereteket bővítő alacsonyabb szintű jogforrások jelentek meg.)
Ennek a korszaknak egy másik vonulatát képviselők az egységes szövetke- zeti szabályozás létrehozásán fáradoztak — nem sok sikerrel. Kiinduló pontot az
„új, általános, a szövetkezetek minden típusára kiterjedő törvény" megalkotását tervbe vevő 1088/1956. (IX. 4.) Mt. határozat volt, és a kedvezőtlen időzítése miatt csak búvó patakként bukkanhatott fel olykor-olykor. Az 1970-es évek elején a szakirodalomban már önálló tanulmányként jelent meg az egységes szövetkezeti törvény koncepciója. 10
Az 1980-as évek közepén további kiérlelt javaslattal is lehetett találkozni. A lényege az, hogy a szabályozás jogforrási szintje törvény legyen (amit kiegészí- tene egy kormány szintnél nem alacsonyabb végrehajtási jogszabály). A szabá- lyozás rendszerére két variációt dolgoztak ki. Az egyik szerint az általános részt követően egyes fejezetekre osztva tárgyalná a szövetkezetek egyes típusait, ágazatait és formáit. A másik szerint a törvény által tárgyalt intézményeknél kellene az általános és a különös részre tagolást elvégezni."
5. A vázolt körülmények között értünk el (tértünk vissza) a jelenlegi korszak- hoz, a rendszerváltás régóta várt termékéhez, a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. sz. törvényhez, amelyik ismét a magántulajdonon nyugvó szövetkezeteket volt hivatva szabályozni.
A típus, ágazat és forma „szent" háromsága, mint a szocialista gazdaságpo- litika szakmai kifejeződése és támasza, csak a periférikus politikai csatározá- sokban, majd a 2000-ben meghozott rivalizáló szövetkezeti törvény (2000. évi CXLI. tv.) megjelenését követően, a szűk látókörű szakmai körökben is felerő- södve jelentek meg; és a rosszcsengésű régi szövetkezeti típus, valamint az értelmetlen jelentésű új szövetkezeti típus differenciájának és összeférhetetlen- ségének hangsúlyozásával, a szövetkezetek létjogosultságát is megkérdőjelez- ték.
A témával kapcsolatosan még az 1992. évi szövetkezeti törvény előkészíté- sének időszakában, majd megjelenését követően röviddel két területen bontako- zott ki vita: az egyik, az egységes vagy „ágazati" szabályozás, a másik az „új"
fogalom, a modell értelmezése.
A szövetkezetek jogi szabályozási rendszerének vitája sem új keletű, állan- dóan felszínen voltak azok az álláspontok, amelyek szerint pl. a gazdasági tör- vénynek kellene szabályozni a szövetkezeteket is; vagy egységes vállalati tör- vény szabályozhatná a gazdasági társaságokat és a szövetkezeteket is stb.
10 BAK JÓZSEF: Egységes szövetkezeti szemlélet — egységes szövetkezeti törvény. Magyar Jog, 1972. január. 12-18. p.
" BAK JÓzsEF — PRUGBERGER TAMÁS: Adalékok és javaslatok egy szövetkezeti törvényhez.
Jogtudományi Közlöny, 1985. május. 235-242. p.
468 — VERES JÓZSEF
Az 1992. évi szövetkezeti törvény jogalkotója az egységes — átfogó törvényi
— rendezés mellett tört lándzsát, és a törvényen belül csak három szövetkezeti kategóriát nevesített, illetőleg jelölt meg: a takarék és lakásszövetkezetet , va- lamint az iskolai szövetkezetet.
Az egységes szövetkezeti törvény koncepciójával szemben a törvény- előkészítés során többen fogalmaztak meg ellenérveket és jelöltek meg új kon- cepciót. Közülük a legkategórikusabb az, amelyik az ágazati speciális szabályo- zást favorizálta. Az ágazati speciális szabályozás ala tt azt értette „hogy külön- böző szövetkezeti modelleket kell szabályozni, és a szövetkezetek döntik el, hogy melyik létező szövetkezeti törvény alapján kívánnak tevékenykedni. A szövetkezetek döntik el a saját érdekeik alapján, hogy számukra a tevékenysé- gük, a szervezetük, a nagyságrendjük és egyéb szempontok alapján melyik szö- vetkezeti törvény a legmegfelelőbb". Érvként az 1971. évi III. törvényt említet- te, amelyik „azért volt működőképes, vagy azért nem okozo tt hatályosulási, alkalmazási problémákat, mert a tényleges jogi szabályozást alacsonyabb szintű jogszabályokban végezte el az állam, illetve meghatározott területen — a szövet-
kezeti érdekképviseletek". 12
A szerző gondolataiban két „új" fogalom is megjelent. Az egyik a speciális ágazati szabályozás, a másik a modell; az ágazat szerinte nem jelenthet
„tevékenységközpontúságot", azaz pl. az ipari szövetkezet nemcsak az ipari ágazatban tevékenykedhet típusának megfelelően. Az ágazat kifejezés — szerin- tem — nem lehet más, mint a steril fajtakeret megjelölése, a modell pedig abban a szövetkezetben manifesztálódhat, amelyik majd ágazatot választ. A koncepció szellemes, de túlzottan elvont. A kép olyannak tűnik, amikor egy fázós ember válogat, hogy melyik házba menjen be melegedni. A kérdés azonban az: hány ház vari, melyik fogadja be, vagy hogy a fázós ember egyáltalán be akar-e menni valahová, vagy inkább marad hajléktalan. Csakhogy a szövetkezetnek előbb ruhát kell csináltatni (modellt kell választani), s csak abba a házba mehet be, amelyik a modellt befogadja. A szövetkezet elvileg ugyan szabadon választ- hat modellt (a történelmi kényszertől most tekintsünk el), de szabályozása már nem az egyedre (a modellre) szabo tt, hanem a „befogado tt) szövetkezeti model- lek összességére, amelyek közös vonásaik, céljaik stb. alapján már fajtaként kapcsolódnak össze. A fajtákat szövetkezeti (és nem nemzetgazdasági) ágaza- toknak is fel lehet fogni, s máris megjelenhet a szabályozás mikéntjének kérdé- se is.
Ide cseng a Földművelésügyi Minisztériumnak a szövetkezeti modellekkel foglalkozó javaslata és Domé Györgyné általi teljesen új szövetkezeti modell- kép felvázolása.
A minisztériumi ajánlás egy általános szövetkezeti modellre és hat szövetke- zeti formára/modellre (faluszövetkezet, földbérlőszövetkezet, holding szövetke-
12 HERBST ÁRPÁD: Észrevételek a szövetkezetek jogi szabályozásához. Szövetkezés, 1991. 1.
65-74. p.
A szövetkezeti modellek jogi szabályozása — 469 zet, tej- és pinceszövetkezet, illetve általános szolgáltató szövetkezet) dolgozott ki ajánlásokat." A javaslattevő csak azt felejtette el, hogy az említett szövetke- zeti „modellek" nagy része a XIX. század végétől már ismertek voltak fajtán- kénti minősítésben és besorolásban.
Ami a szövetkezet új modelljét illeti, annak valóban magyar sajátosságai vannak és „megformálásában se Keletről, se Nyugatról nem másoltak semmit."
Amennyiben a vegyes szövetkezeti típus modelljét felismernék — olvashatjuk —
„láthatóvá válna az is, hogy a modellből olyan rugalmas szabályok következ- nek, amelyeket minden szövetkezet saját adottságainak megfelelően alakíthat, anélkül, hogy a törvényt módosítani kellene". 14 A szerző által ki nem mondott, de jól érzékelhető tétel az, hogy az egységes, általános-átfogó szövetkezeti tör- vény valamennyi modellt lefedő mindenhatósága hihetetlenül tág mozgásteret biztosítana a szövetkezeteknek mind horizontálisan, mind vertikálisan. Ennek a koncepciónak a figyelembe vételével keletkezett modell-variánsok száma való- ban jelentősen megnőtt. A szakirodalom 1999 végén az agráriumban és a vidék szférájában már huszonkettő szövetkezeti modellváltozatot jelzett, s a számuk ma is gyarapodik. 15
A meglehetősen kuszált viszonyokat tükröző szövetkezeti szabályozást 2000. évben egy újabb szövetkezeti törvény volt hivatva rendezni (2000. évi CXLI. tv.), de a tisztulási folyamat nemhogy elindult volna, hanem a kuszáltság még tovább fokozódott. Ami a témához tartozik: az egységes, általános-átfogó szövetkezeti törvény koncepciója léket kapott, a jogalkotó felrúgta a korábban oly sokszor hangoztatott elvet, nevezetesen, hogy a szövetkezeteket csak tör-
vény és alapszabály rendezhet, és minden más alacsonyabb külső jogforrást meg kell szüntetni. A 2000-ben kiadott szövetkezeti törvény értelmében ugyanis a lakásszövetkezetekről külön törvényt kell alkotni [1. § (4) bek.]. Az oktatási intézményekhez kapcsolódó szövetkezetekre (iskolaszövetkezetekre) vonatkozó szabályokat pedig a törvény keretei között a kormánynak rendeletben kell megállapítani [1. § (3) bek.]. A kormány rendelet 2001-ben meg is született [159/2001. (IX. 12.) Korm. r.].
6. A mához érkeztünk el. Két hatályos szövetkezeti törvényünk van. Az Orszá- gos Szövetkezeti Tanács ugyan 2001. szeptember 18-án az Alkotmánybíróság- nál indítványozta a 2000. évi szövetkezeti törvény alkotmányossági felülvizsgá- latát. A kérelem elbírálásának sürgősségét a bizonytalan jogi helyzettel indokolta — a határozat még nem született meg.
A kormányprogram szerint legkésőbb 2006-ig várható a szövetkezeti törvé- nyek átfogó módosítása — az ENSZ felhívása, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal
13 Új szövetkezeti modellek. Magyar Mezőgazdaság. 1992. július. 15-18. p.
14 DGMÉ GYÖRGYNÉ: A szövetkezet új modellje. Társadalmi Szemle, 1994. 4.sz. 39-49. p.
15 Szövetkezetfejlesztés az ezredforduló éveiben hazánkban. Szövetkezeti Kutató Intézet. Té- mavezető: dr. Fekete József. Szövetkezés, 1999. 2. sz. 3-90. p.
470 — VERES JÓZSEF
ajánlása, valamint az Európai Unió Tanácsa szabályzatának figyelembe vételé- vel.
1992-2006 között tizennégy év telt, illetve telik el. Eddig is több jelentős új/régi modell született meg — a vitákról, érvektől és ellenérvektől függetlenül.
Ezekből néhányat kiemelve, kronologikus sorrendben, így pl. említésre méltó az 1992 decemberében megalakult feldolgozó-értékesítő pinceszövetkezet (Egerszalók-Demjén Pinceszövetkezet), a szintén 1992-ben létrejött termelő- értékesítő erdőszövetkezet (Kiskunfélegyházai Nemesnyár Erdőszövetkezet), valamint a „Keceli Modell"-ként megisme rt tipikusan termékpályás rendszerű modell (a keceli Szőlőfü rt Szövetkezet), 1995 tavaszán — elsők közö tt az or- szágban — megalakult a beszerző értékesítő új modell, Mórakert Beszerző és Értékesítő Szövetkezet néven, 1999-ben pedig teljesen új területen tűnt fel egy speciális modell, a „Jászberény Jásznektár Natúr Méhészeti Termék Termelte- tői és Értékesítő Szövetkezet — és a felsorolást még tovább lehetne folytatni.
Ami a pénzintézeti területet illeti, két „új" modell születe tt 1994-ben és 1995- ben: a hitelszövetkezet és a biztosító szövetkezet.
Megállapítható, színesedtek és bővültek a szövetkezeti modellek, ezzel szemben a szövetkezetek érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezetének struktúrája — némi korrekcióval — úgy tűnik, mintha mit sem változott volna.
Megnézve a régi, a gazdasági ágazatok által motivált érdekvédelmi sze rvezetek listáját. (Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége, Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, Magyar Iparszövetség, Mezőgazdasági Szövet- kezők és Termelők Országos Szövetsége, Magyar Gazdakörök és Gazdaszövet- kezetek Szövetsége, Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Sze rvezetek Szövetkezetek Együttműködése, Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége, Magyarországi Diákváltakozások Országos Szövetsége), az abban szereplők egyáltalán nem tükrözik a szövetkezetek egységes szabályozására épülő szövetkezeti modellek szabad szárnyalásának lehetőségét, sőt mintha kissé konzervatív színezetűek lennének.
A két jelenség látszólagosan békés egymás melle tt létezésére az utóbbi években a stagnálás volt jellemző. A vitákban — ha azokat egyáltalán vitának lehet nevezni — nem mondta ki senki: a típus, ágazat, forma hármasságára, de főleg a rossz csengésű típusra — annak ellenére, hogy ez a kifejezés elfogado tt ugyan a szövetkezeti struktúra területén — egyelőre nincs szükség; a vele szem- beni jogos előítélet, legalábbis a magyar szóhasználatban, szalonképtelenné tette. Ezt a radikális, a típus fogalmának tisztulását elősegítő nézetet támasztja alá az a kérdés feltevés is, vaj on „ — a megszoko tt terminológia szerint — van-e értelme annak, hogy megkülönböztessünk termelő és fogyasztási típusú szö- vetkezeteket. A régi éles határok itt is kezdenek összemosódni". 16
A két hatályos szövetkezeti törvény alapvetően már nem kategorizál, bár a nevesítéseket az 1992. évi nem tudta, a 2000. évi nem is aka rta elkerülni, sőt az
16 SZÉP GYÖRGY: A szövetkezés és a jog. Szövetkezés, 2001. 2. sz. 1-14. p.
A szövetkezeti modellek jogi szabályozása — 471 utóbbi ágazati törvény megalkotását igényli. I tt jegyzem meg, hogy az új tör- vény meghozataláig szükséges harmonizálást elősegítő törvény módosításáról részletesebben nem kell szólnom, mivel az a szövetkezeti modellek szabályozá- sának alakulására nincs kihatással. (Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról kiado tt T/5832. számú törvényjavaslat 2003. ok- tóber).
A már jelzett és nagyon várt új törvényalkotásnál szem elő tt kell tartani az ENSZ főtitkárának az ENSZ 1999. decemberi közgyűlése számára benyújtott jelentésében összegezett követelményeket, vagyis:
A szövetkezetekről szóló egységes törvény, vagy egyes szövetkezetekről szóló törvény általános része foglalja magába a törvényi rendelkezések alapelemeit és minden bírósági és igazgatási gyakorlat alapvető útmuta- tásait.
Amennyiben valamennyi szövetkezeti kategóriára egy általános törvény vonatkozik, annak érdekében, hogy a szövetkezetek bizonyos sajátos ka- tegóriáinak is megfeleljen, az általános törvénnyel konzisztens külön tör- vény alkotható.
A szövetkezetek eges kategóriáira vonatkozó speciális törvényeknek össz- hangban kell lenniük vagy egy általános törvényben, vagy egy egységes törvény preambulumában, illetve bevezető rendelkezésében kifejte tt alapvető szabályokkal."
A hivatkozás túl részletesnek tűnhet, de az új törvényhozáshoz alapvető tájé- koztatást nyújt. A hosszú vagy legalábbis hosszabb távú jogalkotásnál sorba kell venni a lehetőségeket, és a tradíciókat is.
Minden valószínűség szerint nem realizálható sem az alkotmányon nyugvó alapszabályi rendezés, sem a Ptk. koncepciójából kiolvasható megoldási javas- lat, mely szerint a kódex a legjelentősebb jogi személy típusok teljes szabályo- zási anyagát tartalmazná, természetesen megengedve az eltéréseket, s azok speciális szabályozását a jogi személyek egyes fajtáinál, így a szövetkezeteknél is.
Az erős magyar hagyomány, a többször fellángoló, az érdekvédelmi szerve- zetek által is táplált speciális ágazati (fajta) szemlélet — minden valószínűség szerint — vagy az általános és a hozzá kapcsolódó ágazati szabályozást vagy a gazdasági társaságokról szóló szabályozási (GT) modell alapján kialakított álta- lános-különös részt tartalmazó törvényi rendezést forszírozná. A körülmények- hez igazodóan Szép György is az ágazati tagozódást látja kivitelezhetőnek:
„Ennek vannak történelmi hagyományai, intézményi gyökerei, gyakorlati meg- szokottságai". Úgy látja, a 2000. évi szövetkezeti törvény a viszonylag elkülö-
" A szövetkezetek helyzete és szerepe az új gazdasági és szociális irányzatok fényében.
(Kivonat az ENSZ főtitkárának az ENSZ közgyűlése számára A/54/57. szám ala tt benyújtott jelentéséből.) Szövetkezés, 2000. 1-2. sz. 249-258. p.
472 — VERES JÓZSEF
nült ágazati jogszabályok bevezetésével ezt a rendezési irányt erősítette. Szerin- te némi idő, gyakorlati tapasztalat szükséges annak felméréséhez, hogy a szö- vetkezeti szabályozás egységének megtörése „milyen hasznot (vagy kárt) hoz az érintett szövetkezeti közösségeknek"."
Ezt az aggályt fejezi ki az a kérdés is, vajon a takarékszövetkezetek és rajtuk keresztül a „Takarékszövetkezeti Integráció" fejlesztése érdekében a szükséges szabályozást a szövetkezeti törvény, a hitelintézeti törvény módosításai, vagy pedig ágazati szövetkezeti kodifikáció útján kell-e elérni? 19 A lakásszövetkezeti szabályozásra irányuló elképzelés még radiálisabb. E szerint a lakásszövetke- zeti szabályozás egészének legfontosabb tartalmi elemeit — az egységes szövet- kezeti törvény helyett — önálló törvényben indokolt meghatározni. „Az új tör- vénynek tartalmaznia kell a lakásszövetkezetek gazdálkodásának alapkérdéseit, a lakásszövetkezeti szövetségek, érdekképviseletek sajátosságait, a lakásszövet- kezeti ellenőrzés alapvető keretszabályozását". 20
7. A kérdéseket, az elképzeléseket és az igényeket tovább lehetne sorolni, de gondolom, a még kitisztulatlan törvényi szabályozási időszakban a lényeghez nem juthatnánk közelebb. A megoldás egy világos, egyértelmű, egységes szö- vetkezeti szemléletet tükröző törvényi szabályozás mielőbbi létrehozatala és hatályosulása lenne. Addig is — a többi között — egyfajta értékelést szeretnék megfogalmazni — a tévedés jogának fenntartásával.
A címből kiindulva, a törvényi rendezés tárgyát képező szövetkezeti modellt vagy modelleket lehet-e, kell-e szabályozni? Nem kell és nem is lehet. Arra ugyanis bőven elegendő az alapszabályi rendezés, mert az új szövetkezeti mo- dell kifejezés tulajdonképpen a bemerevedett, típus — ágazat — forma hármassá- gát véglegesen negligáló „forradalmi" szóhasználat, amelyik a szabad mozgás- terű kísérletezési lehetőséget jelenti, azt az alkotó szabadságot, melynek azonban mégis van kerete, nevezetesen az általános szövetkezeti törvény és a modell által készített alapszabály.
Az egységes szövetkezeti szabályozás tartalmi lényegének szempontjából ugyancsak közömbös a szövetkezetek csoportosítása, osztályozása, kategorizá- lása, szektorokba sorolása, még az ágazati hovatartozás is irreleváns mindaddig, amíg az általános törvényen belül, vagy azon kívül speciális szabályok nem jelennek meg.
Nehezen lehet meggátolni a szóhasználat burjánzását, a fogalmak különböző értelmezését, a jó-rossz fordítások okozta torzulásokat, azért arra kellene töre- kedni, hogy a magyar nyelvi hagyományok ápolásával térjünk vissza a régi jól bevált kifejezésekhez. Így, ha a jogi személyek egyik önálló szerves egységű képződményeit, a szövetkezeteket a jogi személyek egyik fajának tekintjük,
18 SZÉP GYÖRGY: i. m. 13. p.
19 SZŐKE ANDRÁS — LIPTAK JÓZSEF ATTILA: A takarékszövetkezeti integráció gazdasági pozí- ciója a hazai bankrendszerben. Szövetkezés, 1999. 2. sz. 53-71. p.
20 Otthon Európában, nemzeti lakásprogram. Miniszterelnöki Hivatal 2003. január.
A szövetkezeti modellek jogi szabályozása — 473 máris kézenfekvő a patinás csengésű faj-fajta összefüggés — és a szabályozás- ban nem is szabad tovább menni. A szövetkezeti modell marad a kísérletezés
„végtelen síkján".
A realitás talaján maradva, elgondolkoztató a fogalmi és rendszertani egysé- get megtartó „GT modell" átvétele, hangsúlyozva a jogi személyiségű személyi- gazdasági társulásnak, a szövetkezetnek (tehát mint fajnak) kiinduló pontként való kezelését. Ebből következne, a szövetkezeti törvény első (általános) része tartalmazná a valamennyi szövetkezetre érvényes, egységes elvekre épülő álta- lános-átfogó szabályokat, a második (különös) része magába foglalná csopor- tosítva azokat a speciális szabályokat, amelyek szövetkezeti fajtákra érvénye- sek.
A szövetkezeti törvény általános része — szemben a GT-vel — jelentené a ma is élő egységes általános-átfogó törvényt, melynek szabályai valamennyi szö- vetkezeti modellre érvényesek, az egyedi sajátosságok megjelölése nélkül.
(Gazdasági társaság csak a GT-ben szabályozott formában alapítható.) 21 Itt van azonban a hagyományunk, az európai példák sokaságának zavart keltő dilem- mája. Maradni kellene a magyar hagyománynál, csak a legszükségesebb spe- ciális szabályokat szabadna megfogalmazni, azokat, amelyek egyúttal egy adott szövetkezeti fajta uralkodó jegyeit is megadná. Ami ma is evidens fajta: pénzin- tézeti szövetkezet (hitel, takarék, biztosító), kommunális szövetkezet (lakás, üdülő, garázs stb.), iskolai (ifjúsági) szövetkezet (némi aggállyal); és a különös rész a szabályozási rendszeren belül bő teret biztosítana a később jelentkező igények kielégítésére, pl. az „Európai Szövetkezet" (ESZ) formának megfelelő szövetkezetnek stb.
A modern európai gazdasági életbe integrálódó magyar szövetkezetek első- rendű érdeke a még függőben lévő tulajdoni-használati viszonyok megnyugtató és végleges lezárását követően a korszerű, hatékony tevékenységet, a hagyomá- nyos értelemben profitorientált társaságokkal szembeni, a szabad mozgási lehe- tőséget elősegítő, tökéletességre törekvő szabályozás kidolgozása.
Egy ország jogrendszeri struktúrája adott és kár azon elmélkedni (álmélkodni), vajon egy európai szövetkezeti országban, Dániában, ahol nincs külön jogszabály a szövetkezeti formában működőkre, ahol az alapvető jogfor- rás az alapszabály, s annak ellenére (vagy azért) a szövetkezetek piaci részese- dése egyes ágazatokban több mint 90 %-os. Magyarországot kötelezheti a klasszikus hagyomány, a beidegződött struktúra; s ha ez már így van, arra kel- lene törekedni, hogy a nagyon visszafogott körű speciális (különös részi) szabá- lyozás — az általános részben foglaltakon túl — a felbukkanó új szövetkezeti modellnek akkor biztosítson kibontakozási lehetőséget és további segítséget, ha az az egyént, a családi gazdaságot (Ihrig szavaival) a szükséggazdaságot és annak a gazdasági életbe való bekapcsolódását, az egzisztencia biztosítását leghatékonyabban szolgálja.
21 A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV.tv . 2. § (1) bekezdés.
474 — VERES JÓZSEF
JÓZSEF VERES
DIE RECHTLICHE REGELUNG DER GENOSSENSCHAFTLICHEN MODELLE
(Zusammenfassung)
Die Genossenschaft — nach ihren Besonderheiten — ist eine der gut separierbaren Kategorien der Rechtspersonen; in Europa zeigt ihre rechtliche Regelung ein gemischtes Bild, von der umfassenden — allgemeinen Regelung angefangen ganz bis zur auf Verfassungsprinzipien ruhenden Innenregelung.
Die Kategorisierung der Genossenschaften ist such heterogen, so können wir fiber Arten, Bereichen, Typen, Formen reden, abhüngend davon, wie die Genossenschaften in einem gegebenen Institutsystem gruppiert werden.
Der Autor — von der europüischen Vielfáltigkeit ausgehend — stellt schemastisch die ungarischen Entwicklungsetappen vor, besonders aus der Sicht der Genossenschaftsformen (mit einem modernerem Ausdruck: Modelle).
Er analysiert die Zusammenhünge zwischen der die Genossenschaften betreffenden allgemein-umfassenden Regelung and die speziellen Regelungen der Genossenschaftsmodelle. Er sucht die Antwort darauf, welche Regelungslösung am besten den fast unaufzühlbaren Genossenschaftsmodellen so entspricht, dass ihre genossenschaftliche Besonderheit ungebrochen and eindeutig bleibt.
