gel a feledés homályából összegyűjtöt- tek és a szociálpolitika szemszögéből értékeltek. A népi írók falujáró, szo- ciográfiai munkáinak nemcsak irodal- mi, hanem kultúrtörténeti oldalát is megismerjük a műből.
A szerzők a könyv célkitűzésének megfelelően mélyreható intézmény- és tudománypolitikai elemzést végeztek.
Bár bevezetőjükben hangsúlyozták, hogy nem hézagpótlást akarnak végezni, vé- leményünk szerint a könyv mégis hé- zagpótló abban az értelemben, hogy hazánkban meglehetősen kevés olyan tudománytörténeti tanulmányt isme- rünk, amely a tudomány történetét a tudománypolitikával, a kultúrhistóriá- val, a társadalmi élettel ilyen szoros összhangban tárgyalja. Ha a művet a történészek és a társadalomkutatók
BÁLINT S Á N D O R :
Bálint Sándor kismonográfiája a sze- gedi táj hagyományos népéletének be- mutatására vállalkozik. Mindjárt elöl- járóban megjegyezzük, hogy a mű csu- pán ízelítőt nyújt a szegedi hagyomány- kincsből. Bálint Sándor ugyanis a sze- gedi t á j néprajzának nagyobb léleg- zetű, tudományos monográfiáján dol- gozik, amelynek népszerű formában megírt összegezését, bő summázatát tar- talmazza a kezünkben levő kötet. Ter- mészetéből eredően más az ismeretter- jesztő igényű munka célja, tárgyalás- módja, mint a tudományos feldolgozásé, de hallatlan előny, ha az ismeretterjesz- tést olyan ember végzi, aki a téma tu- dományos hitelű, elemző föltárásán is fáradozott.
Bálint Sándor a népéletet a szakiro- dalomban szokásos fejezetek szerint tárgyalja. Anyagának tematikus átte- kintése helyett hadd utaljunk inkább a mű általánosan jellemző vonásaira.
Egy-egy téma kifejtését alaposan do- kumentált történeti képbe ágyazza, és azután fog a hagyományos népi kultúra jelenségeinek megrajzolásához. Ilyenkor látszik, hogy kutatásai során milyen széles körű ismeretanyagot halmozott föl. Bizton mozog a történelmi, műve- lődéstörténeti párhuzamok megvonásá- ban, kimutatja pl. az egyes viseleti tár- gyak és szegedi ételféleségek eredetét, a jelenségek kölcsönhatásokból adódó változásait. Ez a fajta komplex szem- lélet nemcsak a történeti áttekintésre jellemző, hanem az élő vagy múltba merevedett sajátosságok bemutatására is.
6*
szempontjából vizsgáljuk, akkor talán feleslegesnek tűnik a társadalmi háttér mellett a történéti események rendsze- res, fejezetenkénti ismertetése. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a mű az Egészségügyi Minisztérium megbízá- sából orvosok és igazgatási szakemberek
számára készült, akkor jogosnak te- kinthetjük a történeti események szer- ves bekapcsolását a tudomány- és in- tézménytörténet ismertetésébe.
A könyvet rendkívül bő jegyzetanyag, bibliográfia és törvénygyűjtemény egé- szíti ki. Az 1966-os magyarországi egészségügyi statisztikai adatok ismer- tetése pedig impulzust adhat szociog- ráfus íróinknak szociográfiai esszé vagy riport megírásához. (Közgazdasár gi és Jogi Könyvkiadó 1967.)
SZENTIRMAI LÁSZLÓ
A S Z E G E D I NÉP
A szegedi t á j néphagyományainak föltárásán Dugonics András óta többen munkálkodtak. Bálint Sándor fölhasz- nálja az elődök munkásságát: hivatko- zik eredményeikre és gyakran idéz mű- veikből : legsűrűbben Tömörkénytől, ezzel is megerősítve azt a véleményt, hogy Szeged néprajzára vonatkozóan, a megelőző nemzedékekből legtöbbet neki köszönhetünk.
Otthonosan mozog a szegedi népélet minden területén, de a figyelmes ol- vasónak az előadásmód olykor árulko- dik kedvelt témáiról (népi táplálkozás, szokások, víziélet, pákászat, galambá- szat!. Ezek a monográfia leggazdagab- ban dokumentált, legélvezetesebb fe- jezetei. A népszokások, étkezési alkal- mak leírásakor életszerűségre törekszik, és ezzel eléri, hogy nemcsak a kimon- dottan néprajzi jelenségekről, hanem magáról a szegedi emberről is megtu- dunk egyet-mást.
Gyakran utal a Szegeddel szomszé- dos Tápé néphagyományára. A múlt század végi polgárosodás, az 1879-es ár- víz utáni újjáépítés évtizedei a város népét átformálták, így Szeged kutatója sok hagyományos jelenséget a tanyákon vagy ebben a hagyományőrző faluban talált meg.
A szerző célja a tömör, közvetlen, olvasmányos előadásmód. Ám a témaki- fejtés néhol túl ökonomikusnak bizo- nyul: Szeged mezőgazdaságáról írva, a paprika meghonosodásáról és termelé- séről csupán két bekezdés szól. Ugyan- itt több terjedelmet érdemelt volna a szegedi táj jelentős homoki szőlőkul-
563
túrájának tárgyalása is. Hasonlóan szűkre szabottnak érezzük a pásztor- élet, jószágtartás fejezetét. Szívesen ol- vastunk volna a szegedi közlegelőkön egészen századunkig virágzó pásztorko- dásról, amelynek jelentőségét a közép- kori tőzsérség, a jellemzett bőripar- ágak fejlettsége is bizonyítja.
A terjedelmi arányokról szólva meg- említjük, hogy a szegedi tanyavilág is részletesebb bemutatást érdemelne. A könyv elején ugyan képet kapunk a tanyarendszer kibontakozásáról, de a tanyai nép élete, sajátos hagyomány- világa — amelyről Tömörkény annyi apró, de értékes részletet fölvillant el- beszéléseiben —, Alsó- és Felsőtanya különböző népi világa, társadalmi ré- tegezettsége külön tárgyalást igényelt volna. Ismerjük a terjedelem szűkös voltát, a szerzők megkötöttségeit, de itt nem a még részletesebb elemzést, ha- nem az értékrend szerinti belső ará- nyokat kérjük számon, azt hiányoljuk,
hogy egy-egy témakör — a pásztorélet,
homoki szőlőtermelés, tanyavilág — a népéletben betöltött szerepéhez, jelen- tőségéhez mérten nem kapott bővebb tárgyalást, esetleg más fejezetek rová- sára is.
Még csak annyit — bár ez a kíván- ság is kapcsolatos a terjedelemmel —, hogy szívesen olvasnánk több népi szö- veget, elsősorban népköltészeti szemel- vényt: népdalt, balladát, rövid mesét a kötetben, akár Kálmány Lajos gyűj- téseiből, akár Bálint Sándor újabb zsombói meseanyagából. Több népi al- kotás még inkább élénkítené, színesíte- né a néprajzi leírást, és úgy látjuk, hogy a sorozat előző kötetei bővebben merítettek a bemutatott táj folklórjából.
A szegedi táj népéletéről szóló nép- szerű összegezés elkészítésére Bálint Sándor volt hivatott, és elmondhatjuk, hogy munkáját avatott tollal és sze- retettel írta meg. (Gondolat Könyvki- adó 1968.)
JUHÁSZ ANTAL
A MÓRA FERENC MÚZEUM ÉVKÖNYVE 1 9 6 6 - 1 9 6 7 , S Z E R K . BÁLINT ALAJOS. 1 - 2 . KÖT.
Két kötetben csaknem félszáz közle- ményt nyújt át olvasóinak a szegedi múzeum ú j Évkönyve. Tartalma any- nyira változatos, hogy elemzését meg sem kísérelhetjük. A régészet búvárain kívül bőven találnak benne szemezni- valót az irodalomtörténet, néprajz, jog- tudomány, zene- és művészettörténet, a tudományos szocializmus, pénz- és könyvtörténet kutatói, a biológusok és a történészek. A szerzők zömét a sze- gedi törzsgárda alkotja, s hogy más vi- dékről való, sőt külföldi nevek is nagy számban tűnnek a szemünkbe, örven- detesen mutatja, mily szépen fejlődnek hazai és nemzetközi viszonylatban a vá- ros tudományos kapcsolatai a legkülön- bözőbb diszciplínák területén. Ennek
ma már olyan mutatója is van, mint a múzeum és az egyetem közös égisze aiatt évek óta rendszeresen megrende- zésre kerülő Alföldi Régészeti Tudo- mányos Ülésszak, melynek anyaga most
az Évkönyv 2. kötetét alkotja. A 40 ív- nyi terjedelem ékesen szóló bizonyíté- ka annak, hogy a szegedi t á j bőven ontja a kutatásra méltó és kifejtésre érett, országos és nemzetközi érdeklő- désre joggal számot tartó anyagot. Ép- pen ez veti fel a kérdést, nem lehetne-e nagyobb teret engedni ezeknek a pub- likációs igényeknek. Évek óta merülget fel itt is, ott is a szegedi tudományos folyóirat újrateremtésének gondolata.
564
Az egyetemi hallgatókat is olyan ter- vék foglalkoztatják, hogy eredményeik számára fórumot szervezzenek. A meg-
levő egyetemi Acta-sorozat világszerte tapasztalható sikere és keresettsége, el- ismerő visszhangja, a múzeum Évköny- veinek értéke joggal ébreszti azt a hi- tet, hogy voltaképpen csak a technikai (anyagi!) problémák megoldása volna hátra, hiszen témában és tehetségben nem szűkölködünk. A múzeum leg- újabb Évkönyve bizonyossá tesz ben- nünket abban, hogy a szegedi folyó- irat felvehetné a versenyt az országos szaklapokkal is. Az egyes közlemények felfogásának és kidolgozásának igényes- sége, nem utolsósorban a tömörség — ami minden egyes cikket jellemez — s az egész kiadvány technikai kivitele- zése biztosítékot nyújt arra, hogy az anyagi áldozat nem lenne hiábavaló.
(Egyébként aligha lehet szó különö- sebb áldozatról; valószínűleg csak né- hány kisebb, de meglevő erőforrás egye- sítése lenne szükséges.) Az Évkönyv cikkeinek tekintélyes része idegen nyel- vű, a magyarok nemzetközi forgalmát is idegen nyelvű kivonat segíti. Ügy lát- szik tehát, hogy a szegedi kutatók ered- ményeinek nemzetközi terjesztése sem ütköznék akadályokba. (Bárha lenne magyar összefoglalás az idegen nyelven írt cikkek végén is, hiszen a címzett nemcsak a külföld!) Mindez — véle-
