Követelmények
a VEGYIPARI ÉS BIOMÉRNÖKI MŰVELETEK c. tárgy
Vegyipari műveletek témakörrel foglalkozó részéből, 2007/08 I. félév (3+1+0/v, 5 kredit pont)
A heti 4 órás tárgy a félév első felében, 9 hétig vegyipari műveletekkel foglalkozik (és ezt követően 5 héten át biomérnöki műveletekkel). A 4 órából 3 óra előadás, 1 óra tantermi számolási gyakorlat. Ez utóbbit, a kb. 25 fős tanköröknek, összevonva 2 órában kéthetente tartjuk.
A számolási gyakorlatokon vett anyagból november írásbeli beszámolót tartunk. Sikertelen, vagy meg nem írt dolgozatok javítására, pótlására november adunk lehetőséget. Aki az elméleti anyagra ill. a példamegoldásra kapott részjegyét nem egy, hanem két alkalommal írt dolgozatokkal szerezte meg, a dolgozatokra kapott jegyek számtani átlagát vesszük.
Csak az a hallgató kaphat vegyipari műveletek részjegyet, aki mind az elméleti részből, mind a példamegoldásból, legalább egy alkalommal, elérte az elégségest (az elégséges követelménye: 40%!).
A tárgy végleges vizsgajegyét a vegyipari gyakorlati, a vegyipari elméleti és a biomérnöki műveletek részjegyeinek átlaga adja.
Aki a szorgalmi időszakban nem szerezte meg a vegyipari gyakorlati részjegyét, a pótlási időszakban egy alkalommal kísérletet tehet annak megszerzésére. A tárgyból nem lesz keresztfélév.
Követelmény: aláírás: egy elégséges zh. megírása
vizsga: Vizsgázni csak a gyakorlati részjegy megszerzése (félévi aláírás megszerzése) után lehet. Az előadás anyagából az elméleti részjegyet a vizsgaidőszakban, írásbeli vizsgán lehet megszerezni.
Budapest, 2007. szeptember 4.
Dr. Simándi Béla Egyetemi docens