polgári nemzetállam megvalósulásához. A vá
logatásból ez ki is tűnik.
A költó't felháborítja a kizsákmányolás (A pókfi és szúnyog), kigúnyolja a konzerva
tívokat és a tehetségtelen poétákat (Az újí
tás ellenségeihez, Az egerek). Fájdalommal emlékszik a nagy haladó elődökre (Kis
faludy Károly sírjára, Kölcsey). A Hűség, Késő vágy és a Keserű pohár címűek általános emberi mondanivalójukkal ma is tápot adnak az élet küzdelmeihez. Nem beszélve a Szózatról és a negyvenes évek nagyobb verseiről, amelyek cselekvésre ösztönző ereje múlhatatlan. A költemények ilyen kiemelése valóban megérezteti, hogy Vörösmarty lí
rájának gondolatvilága közelebb áll az 1848- ban felszabadult polgári törekvések szelle
méhez, mint a húszas-harmincas évek nemesi korízléséhez. Ezt a közelséget még számos olyan költeménye is megerősíti, amely Petőfi egyes verseivel, gondolati asszociációi
val rokonítható. Bár „nem él bennük Petőfi lírájának közvetlen személyessége" (Szauder:
i. m. 313.), de nem is ez — a különbséget megvonó határ — a döntő, hanem ami közös bennük. Vörösmarty egyes verseinek lírai realizmusa olyan lökést adott az 1848 felé sodródó nemesi liberalizmusnak, amilyet csak Petőfi politikai lírája adhatott a pol
gári radikalistáknak a bekövetkezett forra
dalomban, így a könyv verskiemelésének is érdeme, hogy a két költő érintkezési pontjainak t o v á b b i vizsgálatára felhívja a figyelmet.
A válogatás gazdagítja ifjúsági irodal
munkat. Jó szerkesztési megoldása könnyen kezelhetővé teszi az évrendszerbe foglalt verseket. A függelék gondos, elmélyült munkára vall. Megadja az egyes költemények forrását. Ehhez Gyulai Pál monográfiája (1866) és Tóth Dezső tanulmánya (1957), valamint a Vörösmarty-irodalom más szi
lárd adatai szolgálnak alapul. A betűrendes versmutatón kívül a költő életének egyes mozzanatait vázolja, és fontosabb kiadásokat közöl. Figyelemre méltók a több nyelvű fordítások évszámai, amelyek megadják a versek terjedésének európai horizontját.
A függelék eligazító jellege a tanulók kezében gyakorlati értékű. Hasznos lenne, ha ifjúsági sorozatban a költő válogatott epikai és drámai műveinek kiadására is sor
k e r ü l n e- Tóth János
Hermann, Eva: Die Buchstadt Leipzig und ihre Rolle bei der Vorbereitung der bürgerli
chen Revolution von 1848 in Ungarn. Leipzig, 1965.53-251. S. (Beiträge zur Geshichte des Buchwesens. Bd. 1.)
Hermann Éva dolgozata eredetileg a lip
csei bibliográfiai intézet kiadásában, a Bei
träge zur Geschichte des Buchwesens című
gyűjtemény első kötetében jelent meg.
Mint a hozzánk érkezett 200 nagy oldalas különlenyomat bevezetőjében olvashatjuk, e munka rövidített változata annak a disz- szertációnak, amelyet a szerző 1964-ben nyújtott be a lipcsei Karl Marx -egyetemen.
„A terjedelmi okokból szükségessé vált rövidítések" az eredeti tanulmány mintegy egyharmadát teszik ki, s jórészt a magyar reformmozgalom általános kibontakozásának és a Lipcsében illegálisan kiadott magyar politikai iratoknak elemzését érintik. A szerző jelentékenyen csökkentette az irodalom
mutatót és a jegyzeteket is, ez utóbbiakból a levéltári anyag kivételével minden olyan utalást elhagyott, amely magyar nyelvű irodalomra vonatkozik. E kényszerű rövi
dítések ellenére is olyan terjedelmű dolgo
zattal van dolgunk, amilyenhez hasonló ilyen témáról nálunk még nem jelent meg.
A nagy terjedelem persze önmagában egyáltalán nem erény — ebben az esetben azonban feltétlenül komoly érdem, mert a szerző nem üres fejtegetésekkel és köz
ismert dolgok újra feltárásával tölti ki tanulmányát, hanem mindenekelőtt jórészt először általa feltárt levéltári anyaggal.
A Magyar Országos Levéltár idevágó for
rásain kívül Hermann Éva a jelek szerint igen elmélyülten tanulmányozta a merse- burgi Deutsches Zentralarchiv II, a. drezdai Sächsisches Landeshauptarchiv, a lipcsei Stadtarchiv és különböző könyvtárak meg
felelő anyagát. Mindjárt elöljáróban emel
jük ki azt is, hogy tanulmánya függeléké
ben Hermann Éva közli az 1830 — 1848 között Lipcsében kiadott, Magyarországból küldött, illetve Magyarországról szóló poli
tikai írások bibliográfiáját.
Elég beletekintenünk ebbe a bibliográ
fiába, hogy meggyőződjünk arról, milyen jelentős feladatra vállalkozott a szerző, s milyen régi mulasztást pótol, amikor fel
dolgozza a lipcsei könyvmetropolisnak az 1848-as magyar forradalom és szabadság
harc szellemi előkészítésében betöltött sze
repét. Bátor és vállalkozó szellemű lipcsei könyvkiadók, közöttük is elsősorban Otto Wigand érdeme, hogy a metternichi rendszer cenzúragátjai ellenére eljuthatott a reform
kori magyarokhoz Széchenyi Stádiuma, Wes
selényi Balítéletekről és Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című műve, Táncsics több könyve, köztük a kamarillát annyira ingerlő Sajtószabadságról nézetei egy rabnak, Irinyitől a Német-, francia- és angol
országi Útijegyzetek, Horárik Kampfya s az Anti-Úrbérváltság c. meghökkentően me
rész röpirat, amelynek szerzője oly sikerrel konspirált, hogy kilétét nemcsak Metternich kopói, hanem még az irodalomtörténészek sem tudták felfedni. Több mint másfélszáz magyar vonatkozású művet adtak ki 1830
258
és 1848 között Lipcsében, s ha ezek többsége nem is volt olyan jelentős, mint a fentebb idézett néhány munka, egészében mégis teljes joggal állapíthatja meg Hermann Éva: a nagy német könyvváros tiszteletre
méltó szerepet, történelmi jelentőségű fel
adatot vállalt az európai sajtószabadság s ezen belül a magyar progresszió védelmében.
Hermann Éva dolgozata — a magyar reformkor vázlatos összefoglalása után — részletesen elemzi, milyen feltételek tették lehetővé, hogy épp Lipcse válhatott az üldö
zött szabad gondolat védelmezőjévé a már
ciusi forradalmakat megelőző időszakban.
Gazdag levéltári anyaggal illusztrálja, milyen elszánt, . következetes és olykor fortélyos küzdelmet vívtak a legjobb lipcsei könyv
kiadók a szász reakció és Metternich meg
megújuló támadásaival szemben. E merész és haladó kiadók, köztük Otto Wigand, magyar részről most először kapták meg azt a méltó elismerést, amelyet olyannyira meg
érdemeltek.
Hermann Éva munkája sikerrel oldott meg mindent, ami valóban nehéz feladat volt, s ezért igaztalan lenne hosszadalmasab
ban foglalkoznunk azzal, ahol könnyebb és kevésbé jelentős dolgokban korrekciókra szorulhatna a dolgozat. Csak utalunk arra, hogy a bevezető és általában a szorosabban vett köztörténeti részek olykor túlságosan is egyszerűsítenek ( „ . . . a magyar nép egy emberként kelt fel forradalma vívmányai
nak védelmében..."), be-becsúszott egy
két tárgyi pontatlanság (így például a szerző is átveszi azt a közhiedelemmé vált tévedést, mely szerint Kossuthot három évre ítélték, holott csupán arról van szó, hogy annyit ült, de első fokon három esztendőben megszabott büntetését a hétszemélyes tábla még eggyel megtoldotta). Mindez azonban nem túl jelen
tős szépséghibája egy egészében szép és érdekes, úttörő fontosságú dolgozatnak.
A sajtószabadságért vívott történelmi küz
delem egyik legizgalmasabb fejezetét Her
mann Éva igen sok új adattal tette át
tekinthetőbbé, s ezzel a reformkori történelmi és irodalmi kutatásokhoz is elismerésre méltóan járult hozzá.
Fekete Sándor F. Csanak Dóra: Balázs Béla hagyatéka az Akadémiai Könyvtár kézirattárában (Ms 5009 - Ms 5024). Bp. 1966. MTA Könyvtára. 95 1. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyv
tára kézirattárának katalógusai, 1.) Hasznos, okos, sokat ígérő és remélhető
leg nagyjövőjű sorozat első kiadványa je
lent meg az MTA Könyvtárának kiadásában.
A sorozat szerkesztői a könyvtár kéziratos anyagát, így például Ady Endre hagyaté
kát, Vörösmarty, Csokonai levelezését —
hogy csak néhány különösen érdekes vál
lalkozást említsünk — szándékoznak kata
logizálni. A már elkészült és a tervbe vett katalógusok természetesen nem pótolják, ám nagy mértékben megkönnyítik a kuta
tók munkáját, mert e tájékoztató rendszere
zések feleslegessé tesznek sok, idő- és energia
rabló böngészést.
Az érdekes kezdeményezés rögtön egy kitűnő kötettel mutatkozott be. Balázs Béla hagyatéka több kézből, némely része ellenő
rizhetetlenül regényes körülmények között került a Könyvtár tulajdonába. Felméré
sét, majd rendszerezését és nyilvánosságra hozatalát az örökhagyó Balázs Béláné végrendelete évekre meggátolta. A meg
szabott idő lejártával immáron közkinccsé, a kutatás számára hozzáférhetővé lett számos eddig oly fájdalmasan nélkülözött dokumen
tum, kézirat, de mindenekelőtt Balázs Béla különös fontossággal bíró naplója. A hányt- vetett életű Balázs Béla ugyanis diákkorától jóformán élete végéig szinte babonás gonddal vezette, óvta ezt a naplót, melynek fenn
maradt töredéke is elégséges ahhoz, hogy számos új adattal és szemponttal módosítsa az eddig kialakított Balázs-képet. A napló híradása alapján például számos művét megjelenésüknél jó néhány évvel korábbra kell datálnunk, s ez a tény már önmagában is arra kényszerít, hogy felülbíráljuk az őt ért irodalmi, filozófiai hatásokból (elsősor
ban a Simmel-szeminárium látogatásából) levont mechanikus következtetéseket. Az ön- boncoló hajlandóságú Balázs Béla részletes és őszinte beszámolói fényt derítenek olyan fontos személyes kapcsolataira is, mint például Kodály Zoltánnal kötött sokrétű és bonyolult barátsága. A kézirat
tári gyakorlattól szerencsésen eltérő módon megőrizték azokat a cikk-kivágásokat is, melyek az emigrációs évek munkásságáról, filmesztétái és publicisztikai működéséről adnak hírt.
A Balázs-hagyaték, bár egyike a legter
jedelmesebbeknek, sajnálatos módon még így sem teljes. Még a gerincet alkotó napló
ból is évek, sőt egy ízben több, mint egy év
tized (1922—38) hiányzik, a Tanácsköztár
saság bukását követő bécsi időszak számos kapcsolatáról csak jóval későbbi utalások
ból értesülhetünk, s az Alma-Atába evakuálás során is pótolhatatlanul becses dokumentu
mok tűntek — talán örökre — el. Legtelje
sebben a hazatérése utáni működésére, éle
tére, terveire vonatkozó anyag maradt ránk.
A hagyatékot tartalmi, műfaji szempontok szerint osztályozták nyolc főcsoportra: (Ba
lázs Béla művei, működésére vonatkozó iratok, életére vonatkozó dokumentumok, levelek, fényképek, naplók, idegen szerzők művei a hagyatékban és végül a hagyaték
259
