STATISZTIKAI ELEMZÉSEK
MAGYARORSZÁG TELEPULÉSHÁLOZATA ÉS FEJLÓDÉSENEK FÓBB TENDENCIÁI
KOVÁCS TIBOR
A településhálózat helyzete és fejlődése — összefüggésben az ország gazdasági térszerkezetével, termelőerőinek területi elhelyezkedésével —— fontos tényezője a tár- sadalmi—gazdasági fejlődésnek, a népesség életkörülményei alakulásának. A te- lepülések, illetve az általuk alkotott településhálózat állapota. helyzete visszatük- rözi a gazdasági szerkezet jellegét, a gazdasági növekedés folyamatait; a fejlődés ütemét és jellemző tendenciáit a gazdasági fejlődés mértéke és fő irányai, az álta- lános gazdaság— és társadalompolitikai célok alakítják, illetve határozzák meg.
Az ország településhálózata hosszú történelmi folyamatban, számos tényező együttes hatására jött létre és alakult. s állapota —- tekintve, hogy átalakítása sok- kal hosszabb idő alatt lehetséges, mint a társadalmi—gazdasági berendezkedés és a gazdasági fejlettségi szint megváltoztatása — bizonyos vonatkozásokban még ma is magán viseli a korábbi fejlődési szakaszok ellentmondásainak nyomát. Igy az ország társadalmi—gazdasági átalakulásának, fejlődésének több évtizedes folya—
mata felszínre hozta mindazokat az ellentmondásokat, amelyek egyfelől a fejlett szocialista társadalmat építő ország társadalmi—gazdasági felépítménye, eredmé- nyei és célkitűzései, másfelől a korábbi folyamatok során kiépült településrendszere között alakultak ki, és váltak egyre érzékelhetőbbé. A felszabadulást követő másfél évtized fejlődését jellemző tendenciák olyan irányban hatottak, hogy még élesebbé, váltak az ország gazdasági térszerkezetében. településhálózatában már korábban
is meglevő aránytalanságok. Politikai program rangjára emelkedett a gazdaságilag elmaradott vidékek fejlesztését. az ország lakosságának életkörülményeiben, ellá- tottságában megnyilvánuló indokolatlan területi különbségek csökkentését célzó tö-
rekvés.
Az e követelményeket szem előtt tartó terület- és településfejlesztési elgondolá- sok érvényesítése és megvalósítása, a második illetve még határozottabban a har- madik ötéves terv időszakában bontakozott ki. E két ötéves tervidőszak tapasztala- tait összegezve és kiindulva a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa ha- tározatának állásfoglalásából alkotta meg a Minisztertanács a terület- és település- fejlesztés kérdéseiről szóló 1971. évi márciusi kormányhatározatokat, közöttük az Országos Településhálózatfejlesztési Koncepcióról szóló határozatot, amely kijelöl- te az ország településhálózata feljesztésének irányelveit és fő feladatait.
A Koncepció célja, hogy elősegítse olyan településhálózat kialakítását, amely
—— megfelel a termelőerők célszerű, távlati területi elhelyezkedésének;
—— elősegíti a lakossági ellátás előfeltételeinek biztosítását;
— egymáshoz közelíti az azonos szerepkörű települések ellátási színvonalát:
x,
1062 ; KOVÁCS naon
— mérsékli a különböző szerepkörű központok és településkategóriák (különös tekintet—
tel a város és a falu) életkörülményeiben meglevő túlzott különbségeket;
— biztosítja a lakosság részére megfelelő életfeltételek megteremtésével az urbanizá- ciós ártalmaktól mentes pihenést;
— lehetővé teszi az országos műszaki hálózatoknak (közlekedési, energia-, vízellátási stb. rendszereknek) a településhálózattal összehangolt fejlesztését;
— biztosítja. hogy a lakóhelyekről a munkahelyek minél rövidebb idő alatt. minél keve—
sebb költséggel legyenek megközelíthetők.
A határozat, körvonalazva településhálózatunk fejlesztésének elveit, az urba- nizáció folyamatát, a jelenlegi fejlettség és a megkívánt fejlesztés alapján kiala—
kította a települések hierarchikus rendszerét. kijelölte a felső— és középfokú ellátás központjait (konkrétan meghatározta a részleges középfokú és annál magasabb központi szerepkör betöltésére hivatott településeket). és —- megfelelően megfogal—
mazott általános irányelvek mellett — a megyei tanácsok hatáskörébe utalta az al- sófokú központok kijelölését.
A Koncepció jelentős mértékben befolyásolta az egyes ágazatok telepítési poli—
tikáját, a megyei településhálo'zat—fejlesztés irányvonalát és a fejlesztési eszközök
, elosztását is.
Az említett határozat elfogadása óta eltelt közel egy évtized (a negyedik és az ötödik ötéves terv időszaka) alatt az ország településhálózata jelentősen fejlődött.
A vidéki ipartelepítés tervszerű folytatásának. a koncentrált infrastrukturális beru—
házásoknak a hatására tovább erősödött a városiasodás folyamata, településháló- zatunk fejlődésében a korábban kialakult tendenciák határozottabb formát öltöt-
tek. Mérséklődött a főváros túlsúlya. felgyorsult a felsőfokú központok — mindenek-
előtt a megyeszékhelyek —— fejlődése, tovább korszerűsödtek középvárosaink. A ma- gasabb központi szerepkör betöltésére kijelölt nagyközségek városias fejlődése erő- teljesebbé vált. Községeink fejlődésében egyre inkább nyomon követhető a különb- ségek növekedése. a polarizáció erősödése. Az utóbbi években már érzékelhető az alsófokú ellátás funkcióinak betöltésére kijelölt községek egy részének —- bár nem kielégítő mértékű — fejlődése, míg a többi község helyzetét —-— közülük is első- sorban a kisebb népességszámúakét — a funkcionális elszegényedés, az életkö—rülmények lassú változása és lakosságuk számának állandó fogyása jellemzi.
Településhálózatunk helyzetét. fejlődésének fő vonásait a hetvenes évtizedben néhány tartós. hosszabb időn keresztül érvényesülő tendencia kialakulása vagy ki—
bontakozása határozta meg.
A korábbi évtizedhez képest fokozatosan csökkent a belső vándorlás. és lé- tnyeges változás következett be a vándorlás irányában. Csökkent a községek közötti lakóhelyváltoztatás. és megnövekedett a községekből a városokba irányuló vándor- ' lás aránya. Egyidejűleg csökkent a nagyobb területek (megyék) közötti népességét- refndeződés, a vándorlások mind nagyobb hányada irányul a megyén belül fekvő
városokba. ,
A városokba irányuló tömeges bevándorlás jelentősen megváltoztatta mind a városi, mind a községi népesség korstruktúráját. Ezzel összefüggésben megváltoz- tak a természetes népmozgalom korábbi arányai, a születések nagyobb hányada jut már a városokra. Ennek következtében a bevándorlás mellett a természetes sza- porodás egyre növekvő szerepet játszott a városok népességének növekedésében.
Fokozatosan megváltozott az ipar területfejlesztő szerepe. Budapesten és a fel—
sőfokú központok jelentős részében az ipar csökkenő vagy változatlan munkaerő— ' bázison fejlődik. Az ipar korábbi dinamikus településfejlesztő hatását a városok- ban a tercier szektor váltotta fel. és az ipar szerepe az utóbbi években inkább a kis- és középvárosok fejlődésében jelentős.
A TELEPULÉSHÁLÓZAT FEJLÖDÉSE 1063
Az 1970 és 1978 között végbement fejlődési folyamatot alapvetően a követke—_
zők jellemzik.
1. A főváros növekedését sikerült a kívánt, mérsékelt szinten tartani. Az ipar intenzív és szelektív fejlesztésére, az ipartelepítés korlátozására, az egyes ipari üze- mek kitelepítésére vonatkozó határozatok végrehajtásának együttes eredményeként jelentősen csökkent Budapest részesedése az ipari foglalkoztatásban. Mérséklődött a fővárosba irányuló bevándorlás, évről évre csökkent a természetes szaporodás;
ezek együttes hatására a lakónépesség számának évi átlagos növekedése az orszá-—
gos átlag alá került. Budapest népessége jelenleg is olyan arányt képvisel az or-
szágban, mint nyolc évvel korábban. '
Ugyanakkor igen gyors ütemben — és csak az utóbbi években lassulóan -— nö- vekszik a lakosság száma a budapesti agglomerációban. A népesség koncentráció—
jához képest az agglomerációs övezetbe tartozó települések infrastrukturális fej- lesztése több tervidőszakon keresztül nem érte el az arányos mértéket, ezzel jelen- tős feszültségek jöttek létre. Az agglomeráció népességének ellátottsági színvonala több vonatkozásban nem éri el az ország községeinek átlagát sem, és ez számot- tevően növeli a fővárosra nehezedő terheket.
2. A fejlesztési eszközök erőteljes koncentrálása mellett rendkívül dinamikus növekedés jellemezte a felsőfokú központokat, mindenekelőtt a megyeszékhelyeket. , Az e csoportba tartozó 23 vidéki város együttes népességének lélekszáma az ország ' lakosságának 19.5 százaléka. A növekedés üteme kiugróan magas, és az utóbbi * három évben sem mérséklődött számottevően. Az ország összes városaiban az el- múlt nyolc év alatt az állandó jellegű lakóhely-változtatásból keletkezett teljes ván—
dor'lási nyereség 59 (ezen belül 1971 és 1975 között 56, 1976 és 1978 között már 62) százaléka e városok lakónépességét növelte. Fejlesztésük ütemére jellemző. hogy területükön valósult meg a szocialista szektor 1971 óta eszközölt összes beruházá- sainak 23, összes kommunális beruházásainak pedig 41 százaléka. Ennek ellenére
—- a prognosztizáltnál lényegesen gyorsabb népességszám—növekedés miatt -— ezek- ben a városokban ellátási feszültségek keletkeztek az alapellátás különböző terü- letein. A létrehozott új kapacitások jelentős hányada (így például a kereskedelmi ellátásban 35—50, a vendéglátásban és a lakásellátásban 55—70, a bölcsődei ellá- tásban 30—40 százalék) az ellátás változatlan szinten tartását fedezte, és csak a fennmaradó rész szolgálta a színvonal mérsékelt javulását.
Végeredményben sem a negyedik. sem az ötödik ötéves terv időszakában nem sikerült a városi népesség számának növekedését a kívánt (és tervezett) szinten be- lül tartani, és ez elsősorban a felsőfokú központok gyors növekedésének a követ- kezménye.
3. Az ország közép— és kisvárosi hálózatát a 106 középfokú központ jelenti. Ezen A részben potenciális városhálózat értendő. Az 1971. évi határozat elfogadásakor eb—
be a településcsoportba jogi értelemben 50 város és 56 nagyközség tartozott. Kö—
zülük 1971 és 1977 között 10 települést, majd 1978. december 31-én további 8 te—
lepülést nyilvánítottak várossá. lgy jelenleg a 65 középfokú központ közül 15. a 41 részleges középfokú központból pedig 23 település még nagyközségi jogállású.
E településcsoport fejlődése a felsőfokú központokénál mérsékeltebb ütemű volt, és lényegében megfelelt a tervezett mértéknek. A beruházásokból az itt élő né—
pesség arányának megfelelő mértékben részesedtek. Foglalkoztatási lehetőségeik --
mindenekelőtt iparuk fejlesztése következtében —- javultak, intézményhálózatuk kö-
zelebb került az elvárt városi színvonalhoz. erősödött a környezetet is ellátó funk- ciójuk. Népességszámuk növekedési üteme differenciált, és csak a 65 középfokú központban mondható gyorsnak. Ez a településcsoport lenne elsősorban alkalmas1064 KOVÁCS naon
arra. hogy a községekből a nagyvárosokba irányuló túlzott mértékű vándorlásnak legalább egy részét megállítsa, de ehhez az elmúlt nyolc évben tapasztalható fej-
lődésük még nem alakította ki a szükséges vonzóerőt.
4. A megyei településhálázat-fejlesztési tervek összesen 984 községet soroltak az alsófokú központok három településcsoportjába. Ezeknek a központoknak kell vonzóskörzetükre kiterjedően ellátni a gazdasági. igazgatási, oktatási, egészségügyi
'stb. helyi szervező és irányító. szolgáltató és ellátó funkciókat. Az ehhez szükséges intézményrendszerük kiépítése jelentős beruházásokat tenne szükségessé, amelyek-
nek megvalósítására a határozat megszületése óta csak igen korlátozott mérték- ben volt lehetőség. Az elmúlt nyolc év során a tanácsok összes beruházásának 87— százaléka a városoknak jutott. és fejlesztési alapjuknak csak igen kis hányada ma—
radt fenn az alsófokú központok helyzetének javítására. ami nem teremtette meg a korábbinál gyorsabb fejlesztési ütem kialakitásának lehetőségeit.
Érzékelhető fejlődés elsősorban a 154 kiemelt alsófokú központ tekintetében tapasztalható. összességében azonban az alsófokú központok hálózata még nem
vált a községi népesség tömörülésének. a faluhálózat koncentrációjának központ-
jává. Az általuk biztosított életkörülmények nem eredményeznek népességvonzó (vagy megtartó) hatást. a településcsoportba tartozó községek népességszáma csökkenő (legkevésbé a kiemelt alsófokú központok esetében), és a csökkenés üte- me az utóbbi három évben valamivel gyorsabb is, mint 1971 és 1975 között volt. El- látási szinvonaluk lemérhető emelkedésének nagyobb hányada a népességszám csökkenéséből adódik. Mindez nem csupán azt jelzi, hogy ezeket a településeket nem sikerült a kijelölt funkcióik ellátásához szükséges mértékben fejleszteni. hanem azt is, hogy az ebbe a kategóriába sorolt községek viszonylag nagy száma (különö-sen a részleges alsófokú központok esetében) megkérdőjelezhető.
5. Az ország településeinek nagyobbik hányada (1998 község) a központi sze- repkör nélküli települések csoportjába tartozik. A településeknek ez a köre rendkí-
vül heterógén csoportot alkot. Általános jellemzőjük, hogy a korábbi elvándorlás következményeként természetes szaporodásuk igen alacsony (az országos átlagnak alig több mint fele), vándorlási veszteségük valamennyi településcsoport közül je—u lenleg ,is a legnagyobb. népességük száma erősen csökkenő.
ME községeknek közel 70 százalékában a népesség száma az 1000 főt sem éri el.
Ezeknek az aprófalvaknak (és még inkább az 500 lakosnál is kisebb törpefalvaknak) az intézményrendszere igen hiányos, infrastrukturális fejlesztésük gazdaságtalan
(bizonyos nagyságrend alatt nem is lehetséges). méreteiknél fogva nem képesek fo-
gadni és működtetni még az alapfokú. mindennapos ellátást biztosító intézménye-ket sem. A közigazgatás. a mezőgazdasági irányítás, az oktatási és egészségügyi
ellátás összevonása, körzetesítése során még évtizeddel korábban meglevő funkció—ik is megszűntek, népességük helybeni ellátási színvonala mind messzebb kerül a nagyobb településekétől.
6. Az elmúlt nyolc év fejlődési folyamatának eredményeként a településhálózat magasabb központi szerepkörű. illetve nagyobb népességszámú településcsoport- jaiban az azonos kategóriába tartozó települések ellátási szintjei közötti különbsé—
gek csaknem valamennyi alapellátást illetően csökkentek. A felsőfokú központok kö- zötti. korábban sem jelentősen eltérő színvonalú ellátás szórása tovább mérséklő—
dött. A középfokú központok közötti eltérések eleve nagyobbak voltak, de a szóró—
dásvizsgálatok eredményei egyértelmű kiegyenlítődési folyamatot jeleznek.
Az alsófokú központok közötti színvonalkülönbségek sokkal jelentősebbek vol—
tak. mint a nagyobb települések esetében (az eltérések egyes ellátások vonatkozá-—
sában az átlagszínvonal többszörösét is elérték), és érzékelhető közeledés csak
A TELEPULÉSHALÓZAT FEJLÓDÉSE
1065
néhány ellátási terület vonatkozásában (mindenekelőtt a bölcsődei, óvodai ellátás- ban) mutatható ki, más esetekben (kereskedelmi és vendéglátói ellátás) a szóródás
növekedett.
A legszélsőségesebb különbségek értelemszerűen a központi szerepkör nélküli települések ellátottságát jellemezték. Ebben a településcsoportban az ellátási szin—
tek mérsékelt közeledése csak a nagyobb (2000 főt meghaladó népességű) tele-
pülések között tapasztalható. az aprófalvak közötti szóródás viszont jelenleg na—gyobb, mint nyolc évvel korábban volt.
A különböző szerepkörű és nagyságú településcsoportok ellátási szintje közötti különbségek azonban értékelhető mértékben nem csökkentek 1971 óta, a csoportok közötti szóródás alig változott. vagy éppen —— mint például az óvodai ellátás tekin- tetében —-— növekedett is.
A NEPESSÉG TERULETl ELHELYEZKEDÉSE ÉS KONCENTRÁCIÓJA
A terület- és településfejlesztési intézkedések és a vidéki ipartelepítés hatá—
sára az elmúlt években is folytatódott településhálózatunkban a népesség települé- si koncentrácromnak folyamata.
A települések népességszámának alakulását hosszú időn keresztül elsősorban a munkaalkalmat teremtő iparfejlesztés, az utóbbi években viszont mindinkább az infrastrukturális beruházások területi eloszlása, az életkörülmények területi különb- ségei (az urbanizáció előrehaladásában. a foglalkoztatási feltételekben, az ellátási szintekben megmutatkozó különbségek) nyomán alakuló vándormozgalom irányítja.
A vándorlás —— a lakóhely-változtatások számának csökkenése mellett — válto- zatlanul a fejlettebb. magasabb szerepkörű. nagyobb népességszámú települések felé irányul. A néhány éven át emelkedő tendenciájú születésszám — a korábbix csillapító, kiegyenlítő hatással szemben — tovább erősítette a vándorlás koncentráló
hatását. Az előző évtizedek vándormozgalma által kiváltott korösszetétel-változás eredményeként a korábban jelentősen alacsonyabb élveszületési arányszámokat mutató magasabb szerepkörű. népesebb településeken az országos átlagnál na- gyobb mértékben emelkedett az élveszületések száma, míg a hagyományosan na- gyobb népességszaporulatú (de vándorlási veszteséges), központi szerepkör nél- küli, kis lélekszámú községekben a születési arányszám csak az országos átlagnál kisebb mértékben növekedhetett. Ugyanakkor ez utóbbi települések esetében a ha- lálozások számának növekedése az átlagosnál gyorsabb.
A népesedési folyamatok együttes hatására fokozódott a népesség tömörülése a magasabb központi szerepkört, jobb életkörülményeket biztosító településeken.
A mai és a jövőbeni városhálózat gerincét alkotó 130 kiemelt településben és a budapesti agglomerációban él már az ország népességének 60 százaléka (ez az arány 1965—ben 53, 1970—ben 56 százalék volt). Annak következtében, hogy a köz- ségek közötti népességmozgás is a nagyobb települések felé irányul. az 5000 főnél több lakosú településekben tömörült népesség aránya az összlakosságloól 1971 és
1978 között 64 százalékról 68 százalékra emelkedett.
A kétmilliós főváros a hetvenes évtizedben, az 1978. év végéig 73000 lakossal gyarapodott. A népességnövekedés üteme évről évre lassult. az ötödik ötéves terv—
időszak első három évében évente átlagosan 7400 fővel növekedett Budapest né- pessége. Az öregedő korösszetétel miatt a természetes szapo'rulat csökkent. 1978—
ban a halálozások száma ismét meghaladta az élveszületések számát. Ugyanakkor a Budapestre irányuló vándorlás évek óta stagnál. és lényegesen kisebb, mint a
hatvanas évtizedben volt.
1 066 KOVÁCS TIBOR
1. tábla
A népesség számának és koncentrációiának 1970 és 1978 közötti változása az egyes településcsoportokban'
A lakónépesség számának százalékos
települések megoszlása az évi átlagos
Megnevezés ság-7230 "'*'—_H—****** vóltozúsa változása"
decembe, 1970. 1978. (1971-
30_) ___—___, 4978) "___—___—
' év ,yégén , ' 1971 —1 975 1976—1978
Budapest . . 1 * _ 19,5""—'" 19,6 , 3,6 0.50 0.33
Kiemelt felsőfokú központok 5 7,4 8,3 15,3 1.82 1.75
Felsőfokú központok . . . 7 4.8 5.7 21, 9 2.53 2.48
Részleges felsőfokú központok 11 4.8 5,5 19,6 2.26 2.28
Középfokú központok . . . 65 11.4 12.3 l1,7 1.41 1.38
Részleges középfokú közpon—
tok. . . 41, 4,6 4,8 6.3 0.85 0,_6_0
Kiemelt alsófokú központok. 154 8.5 8.2 —-0.3 ——0,02 —D,10
Alsófokú központok. . . 527 140 13.1 —-3.8 —-0,46 —0,57
Részleges alsófokú központok 303 ( 4.6 4.0 —7,8 -—0.96 —-1,02 Egyéb települések . . . . 1998 17.0 14,6 —10.9 -—1.42 _ -—1.38 A budapesti agglomeráció
, települései . . . . . . 44 3.4; 3.9 ; 19.57 2,55 1,87
Összesen 3156 " __ 100,0 100,0
3,3 0.42 O,4O
* Az 1970. évi népszámlálás végleges adataiból továbbvezetett adatok alapján számítva.
" Mértani átlag szerint.
A főváros zsúfoltságát, az ellátási gondokat fokozza a budapesti agglomeráció népességének gyors gyarapodása. Az utóbbi években csökkent a növekedés üteme
az agglomerációban, de még mindig igen magas; évente átlagosan 1.87 százalék,
az 1976—1978. években összesen 22 500 fő. A népességnövekedési ütem csökke—nését (: vándorlási többlet jelentős visszaesése és a születések számának csökke—
nése okozta. A térséget érintő népességmozgás intenzitása azonban alig mérsék-
lődött, 1978-ban ezer lakosra 83 beköltözés és 72 elköltözés jutott, mialatt az or- , szágos városi átlag csak 58. illetve 51 ezrelék volt., A népesség igen gyors területi tömörülése óriásfalvakat hozott létre az agglo—
merációban. A 44 településből 15 tizezer főnél népesebb, itt él az agglomeráció la—
kosságának 65 százaléka. Gyors ütemű az agglomeráció városainak népességfejlő—
dése, az 1976—1978. években átlagosan 32 százalék volt, különösen Százhalom- batta lakossága gyarapodott kiemelkedően.
Az öt megyei város, a kiemelt felsőfokú központok népességének növekedési üteme kisebb a többi felsőfokú központénól, az előrejelzettnél azonban nagyobb volt. A negyedik ötéves tervidőszakban évente átlagosan 14500 fővel, az ötödik
ötéves tervidőszak első három évében átlagosan évi 15000 fővel emelkedett a me-
gyei városok népessége. Az utóbbi három évben Debrecen és Győr népességnö-vekedési üteme volt nagyobb, mig Miskolcé kisebb, de emelkedő. A népességnöve-
kedés fő forrása még mindig a bevándorlás. bár intenzitása kissé csökkent a ne—gyedik ötéves tervidőszak óta.
A magasabb szerepkörű települések közül a felsőfokú és a részleges felsőfokú szerepkörű központok népességének növekedése volt a legkiemelkedőbb. A városi népesség növekedésének fő összetevőjét adó bevándorlásokból és ezen belül az állandó jellegű bevándorlásokból is növekvő hányad jutott e településcsoportokra.
A TELEPULÉSHALÓZAT FEJLÖDÉSE 1067
A kiemelt településekre irányuló állandó jellegű bevándorlásokból az 1971—1975.
években 25,4, 1976-ban 265, 1977—ben 28,1 és 1978-ban 29,1 százalék jutott a 18 felsőfokú és részleges felsőfokú központra.
A vártnál nagyobb arányú népességnövekedés másik forrása e városcsoport- ban az átlagosnál kedvezőbb természetes szaporodás. A természetes szaporodás színvonalát a bevándorlások következtében ezekben a városokban kialakult fiatal
korösszetétel is befolyásolta.
Az 1976—1978. években a felsőfokú és a részleges felsőfokú szerepkörű települé- sek közül legdinamikusabban és egyúttal a negyedik ötéves tervidőszakhoz viszo—
nyitva gyorsulóan növekedett Zalaegerszeg és Nyíregyháza népessége, de kiemel—
kedő (évi 3 százalék feletti) volt Szekszárd. Veszprém, Dunaújváros és Székesfe—
hérvár növekedési üteme is. Számottevően felgyorsult Nagykanizsa és Békéscsaba népességének növekedése, bár szintje nem tért el lényegesen a szerepkörüknek
megfelelő kategóriaátlagtól.
A középfokú és a részleges középfokú központok népessége az előrejelzéseknek megfelelően, az előző tervidőszakéhoz hasonló ütemben növekedett. Különösen a 65 középfokú város és község népességnövekedésének üteme látszik tartósnak, a hetvenes évek alatt évi 1,4 százalékos növekedési ütem állandósult. A népességgya- rapodás nagyobbik hányada (55 százaléka) származik a bevándorlásokból, és e tendencia állandósulása is a stabil népességnövekedés jele. Figyelemre méltó e te—
lepüléskörön belül Leninváros, Kazincbarcika, Kisvárda, Tapolca és Paks népessé—
gének gyors növekedése.
A 41 részleges középfokú központ népességszáma 1970 és 1978 között csak mérsékelten növekedett. a növekedési ütem évi átlaga az egy százalékot sem érte el. A népességgyarapodás egyre kisebb hányada (1976—1978-ban már csak 14 szá—
zaléka) származik a bevándorlásokból.
A községi településhálózat alsófokú központjaiban továbbra sem érzékelhetők kedvező irányú demográfiai változások. A 154 kiemelt alsófokú központ népessége
— nagyságrendileg az országos átlagnak megfelelő természetes szaporodás és a községekre általában jellemző mértéknél kisebb vándorlási veszteség mellett — alig kisebb a nyolc évvel korábbinál. a településcsoport többi községében azonban az alacsony természetes szaporodás és az elköltözők nagy száma miatt hosszabb időszakon keresztül sem csökkenő ütemben fogy a népesség. Ez a tendencia első- sorban —- függetlenül az egyes községek szerepköri besorolásától —— az alacsony népességszámú településekre jellemző folyamatok érvényesülését jelzi. A 830 alsó—
fokú és részleges alsófokú központ közül már 1970—ben 456 község kétezernél ke-
vesebb lakosú település volt, és ezek népességszáma jelentősen csökkent a hetve—nes években is.
Alapvetően ugyanez határozza meg a központi szerepkör nélküli települések demográfiai viszonyait is. Általánosítható összefüggés. hogy minél kisebb népes—
ségű a település, annál kisebb a természetes szaporodás (a legalacsonyabb kate—
góriákban pedig már állandósult a természetes fogyás). és annál nagyobb arányú az elvándorlás. (Az elvándorlás mértékére jellemző, hogy az 500 főnél kisebb né- pességszámú törpefalvakból 1978-ban — egyetlen esztendő alatt — minden tizedik lakos elköltözött.)
A folyamatos népességfogyás által kiváltott differenciálódás következményeként a településhálózatban egyre nő a modern településfejlesztésre alkalmatlan törpe- falvak száma. 1960-ban 601 község népessége nem érte el az 500 főt, 1970-ben már 711 ilyen község volt, és számuk — a népességszám továbbvezetéséből származó adatok szerint — 1978-ban már meghaladta a 900-at.
1068 KOVÁCS TlBOR
AZ IPAR TERULETl ELHELYEZKEDÉSE ÉS KONCENTRÁCIÓJA
Az ipar mint a népgazdaság egyik legdinamikusabb, de a telepítési koncent- ráció és az infrastrukturálís háttér vonatkozásában egyik legigényesebb ágazata.
az urbanizációs folyamat jelentős tényezője. Az ország településhálózatának sok év- tizedes, komplex fejlődési folyamata bizonyítja, hogy az ipar jelenléte vagy hiánya számos vonatkozásban meghatározza egy település fejlődését, népességének élet—
körülményeit. foglalkoztatottsági színvonalát és infrastrukturális ellátottságát. Je- lentős differenciáló hatása van a településhálózat fejlődésére: egyes településeket elindít a gyors fejlődés vagy a várossá válás útján. míg más — iparral nem rendel—
kező vagy ipari központoktól távol fekvő —- települések növekedése megáll, népes- ségük egy része elvándorol. az infrastrukturális fejlődés, a városiasodósi folyama—
tok perifériáira szorulnak.
Az indokolatlan mértékű területi különbségek megszüntetésére (illetve csökken- ,té'sére) megfogalmazott területfejlesztési célok elérésének ezért egyik legfontosabb eszköze a vidéki iparosítás volt. amely az elmúlt két évtizedben jelentősen átrendez—
te az ipari termelőeszközök és az ipari foglalkoztatás területi eloszlását. A program megvalósításának első időszakát (a harmadik ötéves terv éveit) a fővárosi ipari fog—
lalkoztatás mérsékelt csökkenése és a vidéki ipari munkahelyek számának rendkivül dinamikus növekedése jellemezte. A negyedik ötéves terv éveiben már ettől eltérő tendenciák jelentkeztek, az ipari foglalkoztatás növekedési üteme vidéken lelas- sult. a fővárosban pedig igen gyorsan csökkent. A legutóbbi három évben az ipari létszám növekedése megállt, a területi kiegyenlítést célzó, munkahelyteremtő indít—
tatású iparositósi folyamat lényegében —— néhány meghatározott települést és ezek közvetlen környezetét kivéve — lezárult. Az ipar intenzív fejlesztésének szakaszába
* lépve, Budapest mellett már számos további településen is csökken az iparban dol- gozók száma.
A budapesti szocialista iparban foglalkoztatottak száma 1970 és 1975 között gyors ütemben (14 százalékkal) csökkent; 1975—ben mintegy 80000 fővel keveseb- ben dolgoztak a fővárosi iparban, mint 1970—ben. A csökkenés 1975 után meggyor—
sult, az 1978. évi ipari létszám alig 90 százaléka volt az 1975. évinek. Budapest ará—
nya a szocialista ipar összes létszámából az 1970. évi 34.7 százalékról 1978-ig 272 százalékra csökkent. A budapesti agglomeráció 44 településében az előző tervidő—
szakban az ipar dinamikusan fejlődött, az ipari létszám növekedése meghaladta az országos átlagot. 1975 után ez a folyamat megállt. s az utóbbi három évben a létszám alakulását már a stagnálás, illetve a csökkenés jellemzi. Budapest és az agglomeráció együttes aránya az ipari foglalkoztatásban 1978-ban 7 százalékkal
kisebb volt, mint nyolc évvel korábban, de jelenleg is ez a legnagyobb ipari tömö—
rülés az országban (az iparban foglalkoztatottak száma közel félmillió fő).
A vidéki iparban a negyedik ötéves tervidőszak során közel 9 százalékkal, 99 000 fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés folyamata települési érte—
lemben erősen koncentrált volt. Az összes létszámnövekmény 32 százaléka a felső—
fokú, 45 százaléka a középfokú központokra jutott, az új munkahelyek négyötöde te—
hát a városok és a magasabb központi szerepkörrel rendelkező községek iparát erősítette. Az alsófokú központokba a növekmény 17 százaléka. a központi szerep—
kör nélküli településekbe kevesebb mint 5 százaléka jutott.
1975 és 1978 között a jóval mérsékeltebb ütemű létszámemelkedés szinte teljes egészében a középfokú központokat s az ennél alacsonyabb szerepkörű települé- seket érintette. Az ország legnagyobb városainak, legjelentősebb ipari centrumai—
nak többségében csökkent vagy alig változott az iparban dolgozók száma. Az új
A TELEPULÉSHÁLÓZAT FEJLÖDESE
1069
munkahelyek túlnyomó hányada — az ötödik ötéves terv területfejlesztési célkitűzé- seivel összhangban — a kisebb. iparral kevésbé ellátott városok, az ipar befogadá- sára alkalmas községek ipari termelőerőit bővítette. Közülük is azokban volt legdi- namikusabb a fejlődés, amelyek az ország kevésbé iparosodott területein vannak.
—A 23 felsőfokú központban a szocialista ipar foglalkoztatottjainak közel 30 szá-
zaléka, bruttó állóeszközértékének több mint 30 százaléka koncentrálódik. Az évti-
zed első öt évében ebben a településcsoportban még 6.6 százalékkal emelkedett az ipari létszám, 1975 után szinte valamennyi város iparára a létszám csökkenése vagy közelítőleg változatlan szinten maradása jellemző (Győrben, Szegeden és Ta—tabányán a csökkenés már 1975 előtt megkezdődött). Az előző tervidőszakban még dinamikusan iparosodó Debrecen. Székesfehérvár, Nyíregyháza és Nagykanizsa át- lagon felüli növekedési üteme az utóbbi években jelentősen mérséklődött. Folya- matos és számottevő létszámgyarapodás mellett csak Zalaegerszeg ipara fejlődött.
Az iparral való ellátottságot tekintve meglehetősen heterogén csoportot alkotó 106 középfokú központban dolgozik a szocialista iparban foglalkoztatottak közel egynegyede, valamivel magasabb a bruttó állóeszközértékből való részesedésük.
1970 és 1975 között iparuk átlagos létszámnövekedése közel kétszer akkora volt,
mint a felsőfokú központoké (12.40/0), 1975 óta azonban alig emelkedett a foglalkoz—
tatottak száma. A létszámnövekedéssel együtt járó, extenzív iparfejlődés jórészt már csak a kevésbé iparosodott városokra, illetve községekre korlátozódott.
2. tábla
A szocialista iparban foglalkoztatottok számának és az iparosodottság színvonalának alakulása településcsoportok szerint'
A foglalkoztatottak
Me nevezés s1zgc'17rí-aéxgz ÉEZÉGÉÉZ megoszlása tízezer lakosra
9 1970. évi 1975. évi , ' (szazalek) """ szam"
százalékában 1970 1978 1970 1978
Budapest . . . . . . . 85,9 889 34,7 27,2 * 2942 2161
Kiemelt felsőfokú központok 102.9 97,3 11,8 12.1 2640 2280
Felsőfokú központok . . . 111,0 96,7 75 8.2 2590 2280
Részleges felsőfokú közpon- _,
tok . . . . . . . . . 107,6 972 9.0 9.6 3132 2740
Középfokú központok . . . 112,4 101,6 20,9 24,5 2161 2241
Alsófokú központok . . . . 109,0 104.4 11.1 13,0 676 797
Egyéb települések . . . . 1'11,8 98.0 2.3 2.6 223 275
Budapesti agglomeráció tele—
pülései . . . 103,6 97.6 2.7 2.8 1332 1120
Összesen 100,9 96,6 100,0 100,0 1648 1555
* A foglalkoztatottak száma 1970-ben és 1975-ben :! szakmunkástanulók számát is tartalmazza.
A legjelentősebb, 10000 fő feletti foglalkoztatottal rendelkező ipari centrumok—
ban (Ajkán, Kazincbarcikán, Mosonmagyaróvárott, Pápán, Ózdon. Vácott és Vár- palotán) az utóbbi években csökken vagy stagnál az iparban dolgozók létszáma.
A részleges középfokú központok közt a három legnagyobb ipari központban (Kom- lón, Oroszlányban és Martfűn) az 1975 előtt elkezdődött létszámcsökkenés tovább folytatódott. Átlagon felüli ütemben és 1970 óta folyamatosan emelkedett az ipar—' ban dolgozók száma Dombóváron, Hajdúnánáson, Kisvárdán. Mátészalkán, Berety- tyóújfaluban, Szeghalmon és Tiszafüreden, amelyek az ország kevésbé iparosodott,
1070 KOVÁCS TIBOR
kiemelten fejlesztett területein vannak, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipar- ral kevésbé ellátott déli részén fekvő Leninvárosban és Mezőkövesden.
Az alsófokú szerepkört betöltő 984 település ipara a szocialista iparban dol- gozóknak mindössze 13 százalékát foglalkoztatja. Egyes megyékben azonban -— el- sősorban a településhálózat. valamint az ipar ágazati jellegének függvényében —- e központok viszonylag jelentős ipari termelőerővel rendelkeznek. Fejlődésük 1975 után mérséklődött ugyan, de az ipari létszám növekedési üteme egyedül ebben a településcsoportban volt viszonylag számottevő, mintegy 4 százalékos.
A központi szerepkörrel nem rendelkező 1998 település az ipari foglalkoztatot—
takból 2.6 százalékkal, a bruttó állóeszközértékből 4.1 százalékkal részesedik. a(Az állóeszközökből való viszonylag magas arányuk elsősorban abból adódik, hogy e településcsoport számos bányászközséget foglal magában.) Az 1970 és 1975 közötti rendkívül dinamikus. a településcsoport átlagában közel 12 százalékos létszámgya—
rapodást 1975—től kismértékű csökkenés váltotta fel.
Az ipari létszám 1975 utáni növekedésének a közép— és alsófokú központok felé történt eltolódása nem jelenti az ipar - települési értelemben vett — túlzott dekoncentrációját, mert bár a magasabb központi szerepkörű településeknek a szo- cialista ipar létszámából való részesedése az utóbbi három évben valamelyest csök—
kent, 1978-ban is a városokban és a magasabb központi szerepkörű nagyközsé—
gekben települt ipar foglalkoztatta az ipari létszám több mint 80 százalékát.
Az iparfejlesztés és ennek nyomán az ipari létszám alakulása az elmúltlnyolc év során az iparosodottsági szint területi különbségeit mérsékelte. Az iparral való ellátottság tekintetében az egyes településcsoportok — és az azonos csoportba tar—
tozó települések is — közelebb kerültek egymáshoz. Budapesten és agglomeráció- jában. valamint a felsőfokú szerepkörű települések csoportjában a szocialista ipar—
ban foglalkoztatottak tízezer lakosra jutó száma 1978-ban jelentősen alacsonyabb volt az 1970. évinél, a többi településcsoportban ennek a lényegében az extenzív iparosodottság mértékét kifejező mutatónak az értéke kismértékben emelkedett.
(A mutató értékeléséhez az is hozzátartozik. hogy alakulását a népességszám válto—
zása is befolyásolta. amennyiben a települések felsőbb kategóriáiban a népesség—
gyarapodás, az alacsonyabb kategóriákban a népesség számának csökkenése volt általánosan jellemző.)
A közelitési folyamatot jelzi, hogy míg 1970-ben az egyes településcsoportok iparosodottsági szintje átlagosan 1085 fővel (64 százalékkal) tért el az országos szín—
vonaltól, 1978—ra az eltérés 895 főre (57 százalékra) csökkent, miközben a szóródás valamennyi településcsoporton belül is kisebb, mint nyolc éwel korábban volt.
Az egyes települések iparosodottsági szintjének közeledése a középfokú, a részleges középfokú és a kiemelt alsófokú központok csoportjában volt a legszámot—
tevőbb. Nagyrészt ezekben a településcsoportokban vannak azok a közép— és kis—
városok. ipartelepítésre alkalmas községek. amelyeknek létszámnövekedéssel meg—
valósuló — tehát az iparosodottság szintjét emelő — iparfejlesztése leginkább kívá-
natos.
A MAGASABB SZINTÚ ELLÁTÁS lNTÉZMÉNYHÁLÓZATÁNAK KONCENTRÁCIÓJA
A településhálózatban megnyilvánuló munkamegosztás keretében a magasabb
szintű (általában nem mindennapos igényeket kielégítő) ellátást a központi szerep-
körű települések biztositják nemcsak saját népességük. hanem a vonzáskörzetükbe tartozó kisebb települések lakói számára is. Ebből következően a településhálózatA TELEPULÉSHÁLÓZAT FEJLÖDÉSE _. 1071
fejlesztése során alapvető feladat az e tevékenységeket végző vonzásközpantok te- rületileg arányosan elhelyezkedő hálózatának kialakitása, ami lehetővé teszi a mi- nél kiegyenlítettebb ellátást, vagyis azt. hogy az ország minden lakója racionális távolságon és elérési időn belül vehesse igénybe a magasabb szintű szolgáltatáso-
kat.
1971 óta az ország városhálózata jelentősen fejlődött. A korábban jellemzően városhiányos területeken új városok alakultak. a kiemelt nagyközségek egy részé- nek fejlődése jelentősen felgyorsult. E településcsoport intézményhálózotának. el- látó kapacitásának fejlődése lehetővé tette, hogy a lakosság magasabb szintű szol- gáltatásokkal való ellátása a korábbinál magasabb színvonalon és területileg ki—
egyenlítettebben valósuljon meg. Értelemszerűen ez a településkör koncentrálja a felsőfokú funkciók egészét, a középfokú funkciók döntő hányadát: a társadalmi—
gazdasági szervező és irányító intézményeket, valamennyi felsőfokú oktatási és kul—
turális intézményt. a középfokú kereskedelmi. egészségügyi és oktatási kapacitás nagy részét.
3. tábla
Néhány központi funkció koncentrációja, 1978
(százalék)
A magasabb központi szerepkörű települések részesedése
Me nevezés a az " ' "
9 a népes- a bolti összes iparcikk— igazi?)?— ;;ng a működő
ségbői alapterület —_————-——.—— osztály- intézmények ,kó'hóli
bol kiskereskedelmi termékből hallgatóiból agyakbol forgalombol
Budapest . . . 19,6 20.7 27.7 29,1 24.0 46,6 30,2
Kiemelt felsőfo-
kú központok . 8.3 8.8 10.4 11,3 15.3 28.0 1139
Felsőfokú köz-
pontok . . . 5.7 7.5 7.8 9.0 11.0 9.1 9.7
Részleges felső-
fokú központok 5.5 7.1 7.3 79 12.0* 8.6 119
Középfokú köz-
pontok . . 12.3 15.7 15,5 16,8 22.11 5.5 23,0
Részleges kö—
zépfokú köz-
pontok . . . 4.8 5.9 5.3 5.5 7.8 2.2 3.5
Összesen 56,2 65,7 74,0 79,6 92,5 100,0 92,2
A kiskereskedelmi ellátó kapacitás jelentősen korszerűsödött az 1971 és 1978 közötti években. A Budapesten kívüli magasabb szerepkörű települések hálózata intenzívebben bővült az átlagosnál, és így a nagy forgalmat feltételező szélesebb árukinálat területileg közelebb került a kisebb településekhez is.
A hálózatfejlesztés során a korábbiaknál nagyobb alapterületű egységeket lé- tesítettek. és a kisebb, korszerűtlen egységeket megszüntették. (Budapesten az el- múlt években munkaerőhiány miatt is be kellett zárni kisebb élelmiszerboltokat.) 1978 végén 36 553 kiskereskedelmi bolt működött az országban. együttes alapte—
rületük több mint 4.1 millió négyzetméter volt. A boltok száma a negyedik ötéves tervidőszakban 8.6 százalékkal. az összes bolti alapterület pedig 27 százalékkal nőtt:
1976—1978-ban az alapterület további 11 százalékos növekedése mellett a boltok
száma 0.5 százalékkal csökkent.
1072 KOVÁCS naon
A negyedik ötéves tervidőszakban és az ötödik ötéves terv első három érté-ben együttesen a beruházások és megszűnések egyenlegeként 1.2 millió négyzetméter—
rel nőtt az összes bolti alapterület. Ennek a növekedésnek héttizede a városakra és a magasabb központi szerepkörű nagykőzségekre jut. A hálózatfejlesztés ilyen területi eloszlása azt eredményezte, hogy 1978 végére a bolti alapterület kéthar—
mada (az összes kiskereskedelmi forgalomnak azonban csaknem háromnegyede) a kiemelt településekben koncentrálódott. Ezen belül Budapest aránya — a fővárosi bolti alapterület 31 százalékos növekedése mellett — kevéssel csökkent, a felső- fokú és a részleges felsőfokú központok aránya jelentősen, a többi magasabb köz—
ponti szerepkörű településé kismértékben nőtt. (Az alsófokú központokban és a központi szerepkörrel nem rendelkező településekben is állandóan bővül a kiskeres- kedelmi ellátó kapacitás, de részesedésük az országos hálózaton belül fokozatosan csökkenő. Ezek a tendenciák fő vonalakban megfelelnek a kereskedelem terület—
fejlesztési célkitűzéseinek.)
Az erőteljes népességkoncentrálódás következtében azonban az ezer lakosra
jutó bolti alapterület az alacsonyabb szerepkörű települések többségében gyorsab-
ban nőtt, mint a városokban és a kiemelt községekben. Az alapterület—ellátottság településcsoportok közötti különbségei az elmúlt nyolc évben csökkentek. A közsé—gek azonos kategóriáin belüli differenciálódás azonban erősödött; az egyik pólust az átlagosnál gyorsabban fejlődő üdülőközségek képviselik, a másik póluson a tőr—
pefalvak egy részében egyáltalán nem működik kiskereskedelmi egység.
A A lakosság magasabb szintű egészségügyi ellátását a rendelőintézeti és a kár—
házi hálózat szolgálja. Magasabb központi szerepkörű településeink rendelőintézeti hálózata még nem teljesen kiépített.
1978—ban a felsőfokú központok mindegyikében, a középfokú központok 92 szá-
zalékában, a részleges középfokú központok 71 százalékában működött szakrende-
lő. A kiemelt települések rendelőintézetei teljesítették az összes szakrendelési órák 87 százalékát.A rendelőintézeti ellátás az elmúlt három évben mérsékelten fejlődött. 1978—
ban 8.8 millió volt a szakrendelési órák száma, mindössze 3 százalékkal több az 1975. évinél. Ezer lakosra 825 szakrendelési óra jutott. 13—mal több, mint 1975-ben.
1976 és 1978 között valamennyi felsőfokú és a 65 középfokú központban növekedett a szakrendelési órák száma, ennek ellenére 1978—ban — a népességszám gyors nö—
vekedése miatt —- ezer lakosra mindenütt kevesebb szakrendelési óra jutott, mint 1975—ben.
Az elmúlt nyolc év alatt mérsékelten emelkedett (: fekvőbeteg—ellátás színvonala.
a működő kórházi ágyak száma (a szülőotthoni ágyak nélkül) 11 százalékkal emel- kedett. Az ágyak számának gyarapodása meghaladta ugyan a népesség növekedé- sének ütemét, de az igények növekedésével nem tartott lépést, és egyes települések esetében is feszültségek keletkeztek.
Valamennyi felsőfokú központban működik kórház, a középfokú központok há—
romnegyede, a részleges középfokú központok egyharmada tud kórházi ellátást nyújtani. A fővárosban az 1975-ig bekövetkezett fejlődés után az utóbbi három év- ben csaknem 800-zal csökkent a működő ágyak száma egyes intézmények elkerül- hetetlen rekonstrukciója miatt. A csökkenés a helyi lakosság által igénybe vehető
intézményeket érintette. ezek ágyainak egy részét az országos feladatokat ellátó
intézmények — többek között az Országos Traumatológiai Intézet -— szünetelő ágyai-nak pótlására kellett felhasználni. Növelte a zsúfoltságot, hogy a budapesti agglo-
meráció területén eddig nem volt kórház. (Változást jelent ebben a Kerepestarcsán felépített Pest megyei Kórház 1979. évi átadása.)A TELEPULESHÁLÓZAT FEJLÖDÉSE 1073
A kórházi ágyak száma növekedésének több mint egyharmada a felsőfokú
központok intézményeinek bővítését szolgálta. ennek ellenére — a népességszám gyors növekedéséből adódóan — ebben a településcsoportban tízezer lakosra je- lenleg kevesebb kórházi ágy jut, mint nyolc évvel korábban. (Legnagyobb a csök- kenés az öt megyei város esetében.) Az ellátás területi kiegyenlítését szolgálta ugyanakkor. hogy az új kapacitások 43 százaléka a középfokú központok szolgál- tatási lehetőségeit javította.A kiemelt települések középiskolai intézményrendszere lényegében kiépített. A középiskolai tanulók 94 százalékának oktatása e településcsoport intézményeiben folyik. A demográfiai viszonyok alakulása következtében a középiskolai hálózatnak jelenleg 15 százalékkal kevesebb tanuló képzéséről kell gondoskodnia. mint nyolc évvel korábban. A létszámcsökkenés. valamint az oktatás személyi és tárgyi felté—
teleinek egyidejű javulása következtében mind az egy osztályteremre, mind az egy tanerőre jutó tanulók száma csökkent (31 —re, illetve 13-ra). Az átlagosnál kedvezőt-
lenebbek az oktatás feltételei a leggyorsabban növekvő népességű felsőfokú köz-
pontokban.A TELEPULESEK NÉPESSÉGÉNEK ALAPELLÁTÁSA
A lakosság életszínvonalát, életkörülményeit —- a foglalkoztatottsági és a jöve- delmi színvonal mellett — alapvetően mindennapi életének települési környezete.
lakóhelyének infrastrukturális kiépítettsége, intézményhálózata és lakásviszonyai határozzák meg. Ezeket a körülményeket illetően az ország településhálózatát a szélsőséges különbségek, a nagyfokú differenciáltság jellemzi mindenekelőtt a kü—
lönböző szerepkörű és méretű települések egyes csoportjai, de —— eltérő mértékben
— az azonos kategóriákba tartozó települések között is. A településfejlesztési tevé- kenységet a különbségek mérséklésére irányuló, állandó törekvés jellemzi, amely- nek reális célkitűzése mindenekelőtt az azonos típusú települések ellátottsági vi- szonyaiban fellelhető eltérések csökkentése volt. Az alapellátás egyes területein e- mellett a különböző településcsoportok közötti kiegyenlítődési folyamat vonatkozá—
sában is mód volt előrelépni.
Az ellátási szint különbségeinek ismeretében is az utóbbi két ötéves tervben — ,
a gyors városi népességnövekedés hatásaival számolva — a legfontosabb alapel- látások fejlesztésére fordítható eszközök jelentős részének koncentrált felhaszná—*lását kellett előirányozni. lgy a legutóbbi nyolc év során felépített új lakások 65.
a vízhálózat bővítésének 57. a csatornahálózat növekményének 95, az új bölcsődei férőhelyek 90, az óvodai kapacitás bővítésének 62 százaléka a 130 magasabb köz—
ponti szerepkörű település területén valósult meg, többé—kevésbé követve a népes—
ség migrációjának irányát és mértékét, illetve a születéseknek a városokban nö- vekvő számát.
Az elmúlt nyolc év alatt az országban több mint 713 000 lakás épült fel. Ebből 438 000 a negyedik ötéves tervidőszakban. több mint 275 000 pedig az ötödik ötéves tervidőszak első három évében. A korábbi ötéves tervídőszakokban tapasztalható jelentős mennyiségi túlteljesítéssel szemben az utóbbi három évben mennyiségileg a tervhez való igazodás, az épített lakások minőségében pedig az igen jelentős ja- vulás a jellemző. mind az új lakások átlagos szobaszámát, mind pedig felszereltsé—
gét illetően.
Az épitett lakások ezer lakosra jutó számában meglevő területi differenciák -
a demográfiai folyamatokkal összhangban — 1970 óta nem változtak lényegesen.Az intenzíven növekvő felsőfokú központokban több mint 2.5—szer annyi épített la—
2 Statisztikai Szemle
1074 * KoVAcs mon
kás jut ezer lakosra. mint az elnéptelenedő, központi szerepkör nélküli települése—
ken.
Országosan száz épített lakásra 22 lakásmegszűnés jut. A magasabb központi szerepkörű településekben és a budapesti agglomerációban átlag alatti a szanálá—
sok aránya. Budapesten és a községekben pedig magasabb annál.
Budapesten száz épített lakásra kétszer annyi megszűnés jut - elsősorban vá- rosrendezési okok miatt —. mint 1975-ben (13. illetve 26). A kisebb községekben sok régi építésű vert falu házat számolnak fel, és a véglegesen elköltözők száma is je- lentős. Az 500 főnél kevesebb lakost számláló falvakban 1978—ban az épített lakó-
soknak közel 60 százaléka a megszűnt lakásokat pótolta és ebben a település-eso—
portban már jelentős azoknak a községeknek a száma, ahol a megszűnések száma
meghaladja az építkezésekét
Az épített lakások szobaszám szerinti összetétele jelentős mértékben javult. Az
újonnan épített lakások egyre nagyobb hányada (1978-ban már 39 százaléka) 3
vagy több lakószobóval épül. Különösen jellemző ez az alsófokú központokban és a budapesti agglomerációban. ahol az új lakások 50—60 százaléka 3 vagy többszobás.
A községekben — ahol a lakásépítés döntően magánerőből valósul meg — az új lakások általában nagyobb alapterületűek és több szobával készülnek. mint a
városokban. ahol nagyobb arányú az állami lakásépítés. és ezek átlagos alapterü-
lete kisebb. mint a magánerőből épülteké.
4. tábla
A településcsoportok közötti ellátási szintkülönbségek, 1978
Az A A A tízezer lakosra jutó
épített vízvezeték- csatorna-
lakások hálózatba hálózatba állandó , .
Szerepkör, népességszám ezer bölcsődei OVOdCH
(fő) _ zeke? bekapcsolt lakások
'" 0 " "'a amnva férőhelyek száma
átlag százalékában
Központi szerepkör szerint
Budapest . . . 94 163 255 172 88
Kiemelt felsőfokú központok . . . . 143 139 100 133 98
Felsőfokú központok . . . 148 130 158 148 196
Részleges felsőfokú központok . . . 139 133 177 161 114
Középfokú központok. . . 125 109 86 120 110
Részleges középfokú központok . . . 99 99 60 102 107
Kiemelt alsófokú központok. . . 90 81 18 85 106
Alsófokú központok . . . 73 61 5 44 107
Részleges alsófokú központok. . . . 64 49 2 18 110
Egyéb települések . . 58 33 2 11 87
A budapesti agglomeráció települései. 131 94 26 51 93
Az alacsonyabb népességszámú településcsopor'cokban
—499... 32 16 — - 22
500-999... 47 27 1 4 84
1ooo—1999. . . . . . . . . 65 46 3 15 113
zooo—2999. . . . . . . . . . . 32 57 6 35 109
amo—4999. . . . . . . . . . . 81 67 9 56 _ 102
soon-9999. . . . . . . . . . 90 ; _ 79 19 85 — 107
Országos átlaiég 8.3 1 , 59 3 30 " 54 323
A TELEPULÉSHÁLÓZAT FEJLÓDÉSE
1075
Az új lakások felszereltsége állandóan javul. A villanyhálózatba való bekötés gyakorlatilag teljes az ország egész területén. 1978-ban már a teljességhez közelít -
bár területileg eltérő mértékben — az új lakások vízellátottsága is. A városokban,
a kiemelt községekben és a budapesti agglomerációban a lakások 97—100 száza—léka vízvezetékkel épül. Az alacsonyabb szerepkörű településeken, ahol közüzemi vízvezeték nem mindenütt áll rendelkezésre, házi vízvezetékkel látják el az új laká- sokat, így ezekben a településkategóríákban is 89—92 százalékos az épített lakások vízellátottsága. Csak a törpefalvak egyes kategóriáiban építkeznek ennél számotte—
vően alacsonyabb felszereltséggel. _,
A laksűrűség mindegyik településcsoportban csökkent, és az egyes település- csoportok közötti különbségek is jelentéktelenek. (A szórás mértéke az országos át- lagnak 4.5 százalékát teszi ki.) Az intenzív városi lakásépítés és a községek népes- ségének fogyása eredményeként a laksűrűség lényegében kiegyenlítetté vált. A kü—
lönböző típusú és méretű települések népességének lakásellátásában az alapvető különbségek a lakásépítés módjában (a városi lakások 55—60 százaléka állami és szövetkezeti erőforrásból épül, a községekben ez az arány 5—7 százalék), az új la- káshoz jutáshoz szükséges időben. a lakások felszereltségében és környezetük infra- strukturális kiépítettségében vannak.
Jelentős erőfeszítésekkel bővítették a víz— és csatornahálózatot. s így számotte—
vően emelkedett a közműellátás szintje. A vezetékes vízszolgáltatás fejlesztésének fő iránya a korábban teljesen ellátatlan vagy gyengén ellátott területek voltak (a hálózatfejlesztésnek több mint kétharmada községekre jutott), így kissé mérséklőd—
tek az egyes településcsoportok közötti ellátottsági különbségek. A lakáson kívüli kifolyóról ellátott lakásokkal együtt számolva, a közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya megközelítőleg az állomány 59 százaléka. A csatornahálózat fej—
lesztésének 80 százaléka — tekintve, hogy a településhigiéniai és a környezetvé- delmi követelmények kielégítése egyszerűbb eszközökkel esetükben nem biztosítha- tó — a magasabb szerepkörű településekre jutott, erőteljesen javítva mind a be- kapcsolási arányt. mind a két alapközmű-hálózat közötti arányosságot. Ez a körül—
mény értelemszerűen növelte a csatornázottság tekintetében az egyes településcso- portok közötti különbségeket. (A csatornahálózatba bekapcsolt lakások országosan 30 százalékos aránya mellett nagyvárosainkban az arány elérte a 60 százalékot, ki- sebb községeinkben pedig mindössze fél százalék.)
Az alapfokú közműellátás legkedvezőbb színvonalon a fővárosban biztosított. A lakások vízzel való ellátása teljesnek mondható. a csatornázottság 77 százalékos.
Az ötödik ötéves terv első három évében nem bővült számottevően a csatornahá- lózat Budapesten, sőt a kiépítés üteme még lassult is az előző tervidőszakhoz ké—
pest. Az egy kilométer vízvezetékhálózatra jutó csatornahálózat hossza 1975 és 1978 között csak 1 százalékkal emelkedett, 1978 végén 666 méter volt. A felsőfokú sze—
repköröket ellátó városokban lényegesen javult a közműellátás színvonala. Fon- tosságának megfelelően a rosszabbul ellátott városokban a csatornahálózat bőví- tésére fordítottak nagyobb gondot, és az átlagosnál nagyobb arányú volt a fejlesz- tés. Ezáltal csökkent a felsőfokú központok közötti ellátottságbeli különbség. A ki- egyenlítődési tendencia ellenére még jelentős eltérések vannak, az alföldi városok víz- és csatornaellátása még mindig lényegesen elmarad a dunántúli városok ellá- tottsági szinvonalától.
A középfokú és részleges középfokú központokra jutott 1976—1978-ban a víz-
hálózat-bővítés 15. a csatornahálózat-bővítés 29 százaléka, ennek megfelelően a közműhálózatba bekapcsolt lakások aránya az országos átlagot meghaladóan emelkedett, és a közműarányossági'mutató is javult. 1978-ban a 106 települést ma-2—
1076 KOVÁCS neon
gában foglaló településcsoportban a lakásállomány 62 százaléka volt vízvezetéki
vízzel és 24 százaléka csatornahálózattal ellátva. Viszonylag magas — az országos átlagot meghaladó — azonban az udvari kifolyóval rendelkező lakások aránya avezetékes vízzel ellátott lakásokon belül.
Számottevő javulás következett be a fővárosi agglomeráció településeinek víz—
ellátásában a hetvenes években. 1971—1978—ban a vízhálózat hossza több mint
két és félszeresére nőtt, és 1978 végére a lakásoknak már több mint fele volt veze-tékes vízzel ellátva. A csatornahálózat hossza hasonló arányban bővült, de még
így is a lakásállománynak mindössze 8 százaléka van bekapcsolva a közcsatorna—hálózatba.
A jelentős fejlesztések ellenére is az alsófokú központok lakásállományának
csak 38. a központi szerepkör nélküli községek lakásainak 19 százaléka kap vízve- zetéki vizet.
A lakosság egészségügyi alapellátása a körzeti orvosi hálózat feladata. Az or-
szág településhálózatóban a települések több mint fele körzeti orvosi székhely. Az alapfokú orvosi ellátás lényegében arányosan oszlik el az ország területén, gya- korlatilag valamennyi 2000 főnél népesebb településen működik általános orvos.A mégis fennálló orvosi ellátási gondok abból fakadnak, hogy évről évre jelentős számú falusi orvosi körzetben nincs orvos: hogy a szőrt településrendszerek esetén nagy a körzet területe. és rosszak a közlekedési viszonyok: végül a kis népességű községek nagy száma eleve azzal jár. hogy a lakosság jelentős hányadának nem a lakóhelyén, hanem valamely szomszédos községben áll rendelkezésre körzeti or—
vos (az 1500, egyenként 1000 főnél kisebb népességű községnek csak egynegyedé- ben van körzeti orvosi székhely).
A korábbi években emelkedő és az 1974—1976. években tetőző születésszám megnövelte a gyermekintézmények iránti igényeket, így az utóbbi években jelentős eszközöket fordítottak a bölcsődei és óvodai ellátás fejlesztésére.
A bölcsődei férőhelyek száma az utóbbi három évben 16 százalékkal növeke- dett ugyan, de még így sem követte a megnövekedett igényeket. Ezt mutatják a kö—
vetkező adatok is. 1978—ban száz férőhelyre 123 gyermeket irattak be, 11-gyel töb—
bet, mint 1975-ben. A bölcsődei fejlesztések túlnyomó része — a terv előírásaival összhangban —- a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban valósult meg. Buda—
pesten és a kisebb vidéki városokban javult az ellátottság, számottevően nem csök—
kent a bölcsődék zsúfoltsága a nagyobb városokban, és érzékelhetően romlott a helyzet a budapesti agglomerációban.
Az óvodai férőhelyek száma is közel 17 százalékkal nőtt az utóbbi három év- : ben. Az ország településeinek 65 százalékában működik óvoda, és az ellátottság
% kiegyenlítettebb, mint más intézmények esetében (valamennyi 5000 lakosnál népe- sebb településen van óvoda). Jellemző. hogy az átlagosnál rosszabb ellátási szín- vonal egyfelől a fővárosban és az öt megyei városban. másfelől az 1000 főnél ki—
sebb népességű községekben tapasztalható. A legnagyobb igénykoncentrációt kép- viselő nagyvárosok egymás közötti ellátási szintkülönbségei lényegesen csökkentek, de az intézmények zsúfoltsága itt a legnagyobb. Minden száz óvodai férőhelyre a
122 fős országos átlaggal szemben 130—140 gyermeket irattak be.
Az alapfokú képzést nyújtó általános iskolák 75 százaléka rendelkezik felső
tagozattal, és nyújt lehetőséget a lakóhelyen a teljes képzésre. Az ország telepü-
léseinek 63 százalékában van arra mód. hogy a gyermekek a lakóhelyükön végez-zék el a nyolc osztályt. A kisközségek'jelentős részében legfeljebb alsó tagozatos
általános iskola működik és a tanulóknak a felső négy évfolyam elvégzésére vala- mely nagyobb település körzeti általános iskolájába kell eljárniok.
A TELEPULÉSHALÓZAT FEJLÖDÉSE
1077
'.
A demográfiai hullám következtében az általános iskolai tanulók száma a het-
venes évek közepéig csökkent. a legutóbbi tanévben ismét növekedett. a legna-
gyobb mértékben Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. A jelentősebb tele- püléseken így ismét növekszik az egy osztályteremre jutó tanulók száma és -- az or—szágos átlaggal szemben — a váltakozva (több műszakban) használt osztálytermek
aranya is.
A művelődési alapellátást a mozik, a könyvtárak és a művelődési otthon jellegű intézmények hálózata nyújtja. 1978 végén a települések 83 százalékában működött filmszínház. 97 százalékában tanácsi könyvtár és 80 százalékában művelődési ott- hon. Valamilyen művelődési célú létesítménnyel az ország csaknem valamennyi te—
lepülése rendelkezik, és ebben a vonatkozásban csak az 500 főnél kisebb népes—
ségű törpefalvak ellátottsága jelent problémát, bár nagy részükben van könyvtár,
de mozi és művelődési otthon az ilyen falvaknak csak alig több mint felében mű—
ködik. Az itt élő népesség számára így az egyetlen vizuális kulturális szórakoztató eszköz a televízió, amellyel viszont nem rendelkeznek kevésbé. mint a nagyobb te-
lepülések lakói.
Az ország települései népességének alapellátását összefoglalóan az jellemzi, hogy a nagyobb (a legalább 3000 fős és annál nagyobb népességű) településeken
— ha jelenleg még eltérő szolgáltatási színvonalon működve is — általában meg- található az alapfokú ellátást nyújtó intézmények teljes struktúrája. folyamatosan javul ezen települések infrastrukturális kiépítettsége, és megvannak — a település- hálózat fejlesztésére fordítható anyagi eszközök függvényében —- továbbfejlődésük lehetőségei.
*
Az ennél kisebb községek (különösen az aprófalvak) esetében lényegében a villamos energiával és az egészséges ivóvízzel való ellátás fejlesztésére van mód, népességük ellátottságának, életkörülményeinek javítása az alsófokú központok fej—
lesztésével. az odavezető úthálózat modernizálásával, a közlekedési kapcsolatok fej—
lesztésével oldható meg.
f' .
A magyar településhálózat évtizedes fejlődésének eredményeit, tendenciáit át-
tekintve kimondható. hogy a településhálózat-fejlesztési koncepció és az ehhez kap- csolódó megyei településhálázat—fejlesztési tervek a tervszerű területfejlesztés je—lentős eszközei voltak. Ugyanakkor a folyamatok elemzése arra is rávilágít, hogy tanulságokkal, a következő tervidőszakokban figyelembe veendő tapasztalatokkal is szolgált ez az évtized; céljaink elérése a további fejlesztési munkában bizonyos ..pályamódosításokat" is megkíván.
Legfőbb társadalompolitikai céljaink — az életkörülmények megfelelő közelí- tése. kiegyenlítése, a lakosság ellátásának fejlesztése, illetve mindezzel összefüg- gésben településhálózatunk modernizálása —- továbbra sem érhetők el alaposan át—
gondolt. megfelelően irányított és szükségképpen szélesen értelmezett urbanizációs, folyamat nélkül.
A hazánkban az utóbbi évtizedekben végbemenő urbanizációs folyamatot — mint erre a jelen tanulmányban többoldalúan is törekedtem rávilágítani —— a kon- centrácíós szakasz jegyei jellemzik. Valószínűsíthető, hogy a hazai urbanizációt még a továbbiakban is ennek a szakasznak az ismérvei fogják meghatározni, de -— és ez a további folyamatok stratégiai kérdése — kívánatos lenne ezt az urbanizációt az értelmezési tartományon belül decentralizáltabbá. több pólusúbbá tenni. Meg—
felelő fejlesztési politikával meg kell fékezni a nagyságrendet haihászó, nemegy—
szer öncélú. a mindenáron való növekedést erőszakoló fejlesztési törekvéseket (így
