Eredményeink és feladataink az ipari tartalékok feltárásában

(1)

EREDMÉNYEINK ES FELADATAINK AZ IPARI TARTALÉKOK FELTÁRÁSÁBAW

HUSZÁR ISTVÁN

Az iparstatisztikusok és üzemgazdászok ez évi, sorrendben immár tizedik ván-

dorülése —- hagyományainak megfelelően -— ismét aktuális kérdést tűzött napirend- jére. A magyar népgazdaság fejlődésének mai szakaszában, amikor az egyensúly helyreállításának irányában kell haladnunk. a társadalom és a gazdaság minden területén a tartalékok feltárása az egyik legjelentősebb feladatunk. A .,tartalékok"

kifejezést szélesebb értelemben használom: ezen a legkülönfélébb, ma még kihasz- nálatlan vagy nem kellően kihasznált erőforrásokat értem. Tartalékaink rejlenek ugyanis nemcsak az anyagban és az energiában, nemcsak a munkaerőben. sőt a munkateljesítményben, hanem jelentősek ipari tartalékaink ezeknek az erőforrások- nak ésszerű kombinálásában, a szervezésben, a termelésirányításban. sőt az ipar—

irányításban. az ösztönzésben, a szabályozásban. de még a munkamorálban, a ve- zetési stilusban is.

; A tartalékok megmozgatásának első lépése az, hogy megfelelő mélységben számba vegyük őket. Ehhez olyan társadalmi fórum biztosíthat megfelelő lehetősé—

get, amelyen a vállalatoknál, a minisztériumokban. a tervezésben s a különböző) szintű irányításban dolgozó közgazdászok találkoznak és véleményt cserélnek. Ilyen fórumnak tekintem a Magyar Közgazdasági Társaságot s annak e szekcióját is.

Dolgozatomban az ipari tartalékok feltárásában eddig elért eredményeinket, valamint jövőbeli feladatainkat a népgazdaság mai helyzetéből kiindulva kivánom

vizsgálni.

Az ötödik ötéves népgazdasági terv —- a Magyar Szocialista Munkáspárt XI.,

kongresszusán elfogadott gazdaságpolitikai irányelvekkel összhangban -— gazda- sági munkánk legfőbb feladataként a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását jelölte meg, azzal a céllal. hogy a tervidőszak végére megteremtsük a további tar—

tás és kiegyensúlyozott fejlődés alapjait. Az egyensúlyi helyzet javítása érdekében a,

terv mindenekelőtt a termelés, a belső felhasználás és a külkereskedelmi forgalom

összhangjának helyreállítását tűzte ki célul.

A kitűzött célok elérésében igen jelentős az ipar szerepe, s e célokkal össz- ' hangban a terv azt irányozta elő. hogy az ipari termelésnek az előző tervidőszaké-r

nál mérsékeltebb ütemű növelése mellett az eddiginél fokozottabban kell az ún.,

minőségi tényezőknek: a hatékonyság növelésének, a termékszerkezet korszerűsí- tésének, a minőségjavításnak, a versenyképesség növelésének előtérbe kerülniük.

* A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya lparstatisztikai és üzemgazdasági Szek—

ciójának ,,Feladataink az ipari és építőipari struktúra korszerűsítésében" cimmel 1979. szeptember 17—19—én Győrben tartott X., jubileumi vándorülésére benyújtott dolgozat.

(2)

HUSZÁR: AZ IPARI TARTALÉKOK 1065

A tervidőszak első három évében az éves tervekben előírt feladatok a termelés növekedésének ütemét, a főbb strukturális változásokat tekintve többé—kevésbé meg- egyeztek a középtávú terv előirányzataival. Ezek megvalósítása során az elmúlt két évben — de főként 1978-ban — olyan kedvezőtlen tendenciák erősödtek fel. amelyek már elért eredményeink megszilárdítását, de mindenekelőtt további fejlődésünket veszélyeztetik. E tendenciák közül néhány legfontosabb: a társadalmi termelés haté- konysága a tervezettnél kisebb mértékben javult; a nemzeti jövedelem növekedési üteme nem érte el a tervben előirányzottat; a termelés anyag- és eszközigényessége fokozódott; elmaradt az igényektől a termékszerkezet korszerűsítése; a belföldi fel- használás (főkén a felhalmozás) növekedése jelentősen meghaladta a termelését;

a kivitel alig, a behozatal ezzel szemben jelentősen növekedett.

E tényezők és az ezzel egyidejűleg ható és számunkra úgyszintén kedvezőtlen világpiaci változások hatására a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását szol- gáló célkitűzések nem teljesültek. Az említett károsan ható tendenciák megállítá- sára, illetve kiküszöbölésére az 1979. évi éves tervben — ötéves tervünk eredeti cél- jaihoz képest is — további szigorításokat célzó változtatásokat kellett végrehajtani.

Az MSZMP Központi Bizottságának 1978. december 6-i határozata szerint idén a minőségi és hatékonysági tényezők előtérbe állításával kell biztosítanunk a népgaz—

daság egyensúlyi helyzetének javítását. E célnak kell alárendelnünk a gazdasági növekedés ütemét és a belföldi felhasználást. ..Ez az útja annak, hogy az anyagi termelésben és a népünk életkörülményeinek alakulásában. életszínvonalának eme- lésében elért eddigi vívmányainkat megszilárdítsuk, és a jövőbeni fejlődés feltéte- leit megalapozzuk"1 -— hangsúlyozta a Központi Bizottság említett határozata.

A Központi Bizottság 1979. június 29—i határozata ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elért eredmények ellenére eddigi előrehaladásunk még nem elég a tervben kijelölt célok eléréséhez. ,,A minőségi változások a termelésben. a gazdál- kodásban. a külgazdasági egyensúly javításában még nem bontakoztak ki a szük-

séges és lehetséges mértékben."2

Az 1979. évi terv az utóbbi évek kedvezőtlen tendenciáinak a vártnál és a ter—

vezettnél erőteljesebb romlása miatt a népgazdaság belső és külső egyensúlyi hely—

zetének javítása érdekében mérsékelt. 4 százalékos ipari termelésnövekedést írt elő.

Ettől a növekedési ütemtől az ipar az l. félévben elért termelési eredmények alapján elmaradt (3.60/0). Kedvező jelenség viszont (a múlt év végén felgyülemlett készletek apadására utal). hogy az ipari termékek értékesítésének növekedése a termelésénél kissé nagyobb (4.30/0) volt. Az év első felében az ipari termékek kivitelének volumene mintegy 12—13 százalékkal. ezen belül rubel elszámolásban mintegy 5 száza- lékkal. nem rubel elszámolásban pedig mintegy 22—23 százalékkal haladta meg az előző évi első félévi szintet.

Az ötödik ötéves terv számítási anyagai szerint az ipari termékek nem rubel el—

számolású kivitelében 1980—ban a gépipar arányának kellene a legnagyobbnak (33.70/0) lennie. Az éves tervek ettől eltérően évről évre alacsonyabb aránnyal szá- moltak. de a gépipari termékek tényleges részesedése az ipari termékek nem rubel elszámolású kivitelében még ennél is alacsonyabb, mintegy 24—26 százalék körüli volt, 1979. I. félévében pedig 22.15 százalékra csökkent. Ugyanakkor a tervezettnél lényegesen nagyobb arányt képviseltek a kivitelből az anyagjellegű vegyipari és kohászati termékek. Különösen kiemelkedően nőtt a vaskohászati termékek export—

ja: 1979. l. félévében 73 százalékkal nagyobb volumenű terméket értékesítettek a

1 Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1978. december 6-i üléséről.

Népszabadság. 1978. december 8.

2 Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1979. június 29-i üléséről. Nép—

szabadság. 1979. július 1.

(3)

1066 HUSZAR ISTVÁN

múlt évinél mintegy 15 százalékkal magasabb áron, ennek következtében arányuk

a nem rubel elszámolású ipari termékek kivitelében 195 százalék volt. Az élelmiszer- ipari termékek kivitelének részesedése kismértékben emelkedett, míg a könnyűipari termékeké csökkent.

A nem rubel elszámolású ipari termékek kivitelének a tervezettnél alacso-

nyabb növekedése és eltérő összetétele (az eltérő termékszerkezet) több tényező

együttes következménye.

A tőkés világpiacon továbbra is érezhető a tartós recesszió hatása, éles az exportverseny. tért hódít a protekcionista kereskedelempolitika, s a versenytársak * köre számos fejlődő országgal bővült. Ugyanakkor a magyar ipari termékek kor—

szerűsége, versenyképessége elmarad az élenjáró nemzetközi színvonaltól. A gép—

ipari termékek kivitelét a termékek nem mindig megfelelő műszaki színvonala mel-

lett a javító- és szervizhálózat kiépítésének hiánya is hátráltatja. A ruházati ter- mékek közül viszonylag kevés az olyan külföldi igényeknek is megfelelő gyártmány, amellyel a legtöbb fejlődő ország ne tudna versenyezni. Mindezek a körülmények szükségessé tették, hogy —- legalábbis rövid távon — viszonylag nagy volumenű, anyagjellegű kohászati és vegyipari terméket exportáljunk. Ez a tendencia azon—

ban nem felel meg hosszabb távú struktúr'apolitikai elképzeléseinknek.

TERM ELÉKENYSÉGI TARTALÉKAlNK

Az ipar a korábbi évekénél mérsékeltebb ütemben emelkedő termelését 1979.

I. félévében —— az ötödik ötéves tervidőszak átlagát meghaladó méretű -— létszám- csökkenés mellett állította elő. A foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 12 százalékkal (19 500 fővel) volt kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Az ipar főcsoportjai közül — az eddigi tendenciáknak megfelelően — a könnyű- iparban volt a legnagyobb arányú (2,2%) a létszámcsökkenés, a nehéziparban 1 százalékkal kevesebb, az élelmiszeriparban ugyanannyi munkavállalót foglalkoz—

tattak, mint tavaly.

A munka termelékenységének emelkedése meghaladta a termelését: az egy foglalkoztatottra jutó termelés 1979. I. félévében 4.9 százalékkal nőtt. E téren a

tartalékok feltárása jól halad.

Az elmúlt évben iparunk termelékenységi szinvonala mintegy 60 százalékkal volt magasabb, mint nyolc évvel korábban. 1971 és 1978 között a magyar ipar ter- melékenysége gyorsabb ütemben emelkedett, mint a Német Demokratikus Köz—

társaság, Csehszlovákia, és a Szovjetunió iparáé, igy termelékenységi színvona- lunknak az európai KGST-országok élvonalához mért elmaradása mérséklődött.

A magyar ipar termelékenysége a viszonylag gyors növekedés ellenére -- mint ezt a két- és többoldalú statisztikai összehasonlitások tanúsítják —— továbbra is elmarad az európai fejlett vagy kevésbé fejlett tőkés országok, illetve egyes szocialista országok iparának termelékenységé'től. (Az 1970. évi összehasonlítás eredményei szerint hazánkhoz képest Franciaországban 140, a Német Demokratikus Köztársa- ságban 100, Csehszlovákiában 87. Ausztriában 60 százalékkal volt magasabb az ipar termelékenysége. Az 1970-es években a hazai ipar termelékenysége ugyan gyorsabban nőtt, mint a partnerországokban. de ez csak az elmaradás csökken- téséhez volt elég. Ugyanakkor olyan, viszonylag alacsony termelékenységű szo—

cialista országokban. mint Bulgáriában, Lengyelországban és Romániában az ipari termelékenység gyorsabban nőtt. mint Magyarországon.)

Az ipari munkatermelékenység szinvonalának alakulására jelentős hatással volt két fontos ágazat, a gépipar és a vegyipar termelékenységének változása.

(4)

AZ IPARI TARTALÉKOK

1067

A gépipar termelékenységi színvonalának —— az európai KGST—országokéhoz viszonyított —- változása kedvezőtlenebb képet mutat, mint az egész iparé. Gép- iparunk termelékenysége 1971 és 1978 között évi átlagban 7.0 százalékkal nőtt.

Ez az ütem lényegében a csehszlovák gépipar termelékenységnövekedési ütemé- hez volt hasonló, s csupán a Német Demokratikus Köztársaság gépiparáénál magasabb. A csehszlovák és a magyar gépipar termelékenységi színvonala az elmúlt nyolc évben hasonló mértékben egyaránt kb. 70—75 százalékkal emelkedett. 1971 és 1978 között a gépipar termelékenysége -— az európai KGST—országok közül — Lengyelországban és Bulgáriában 2.1—2.2-szeresére nőtt. Romániában és a Szov- jetunióban pedig a hazait mintegy 10 százalékponttal meghaladó mértékben, kb.

85 százalékkal emelkedett. Ezen a területen jócskán vannak még belső tartalé—

kaink.

Vegyiparunk termelékenységi színvonalának 1971 és 1978 között elért emel- kedése kedvezőnek ítélhető. A vegyipar legtöbb szakágazatának dinamikus fejlesz- tése. a vegyipari beruházások, a vegyipar szerkezetének módositása — feltehetően —

az átlagosnál nagyobb hatékonysággal párosultak.

Vegyiparunk termelékenységi színvonala az 1971 és 1978 közötti években át—

lagosan lO,1 százalékkal emelkedett. A színvonalemelkedés üteme az európai KGST-országok között nálunk volt a legmagasabb, s ezzel a magyar vegyipar 1978.

évi termelékenységi színvonala a nyolc évvel korábbit közel 120 százalékkal ha—

ladta meg. Románia vegyipara — a vizsgált időszakban — termelékenységi szin- vonalát megkétszerezte, a többi európai KGST—országban pedig a növekedés mér- téke 70—90 százalék között változott,

A nemzetközi összehasonlításokból mindenekelőtt az szűrhető le, hogy iparunk termelékenységében még nagy tartalékok rejlenek. E tartalékok egy része közvetlenül mozgósítható, mivel az nem az eltérő, jobbára alacsonyabb technikai.

technológiai színvonaltól. hanem általában az ipari termelés gazdaságosságától.

közelebbről a munkavégzés hatékonyságától függ. A sokat emlegetett feszült mun- kaerőhelyzet ugyanis végső soron nem a létszámhiány, hanem a rendelkezésre álló munkaerő hasznosítása alacsony hatékonyságának a következménye.

Számottevő tartalékok rejlenek a munkatermelékenység színvonalának eme—

lésén kívül a toglalkoztatottak összetételének módosításában, a létszám átcso- Vportosításában, vagy még inkább a létszám átcsoportosulásának elősegítésében,

ösztönzésében.

A népgazdaságban rendelkezésre álló munkaerőt ma már inkább a szolgálta—

tás területére kell irányítani. s az iparban a meglevő munkaerő hatékonyabb tog—

lalkoztatása a fő feladat. Ennek egyik módja a kisegítő tevékenységek —— s ezen belül elsősorban az anyagmozgatás — átfogó. az alapvető termelőtolyamatokkal összehangolt gépesítése és az így felszabadítható munkaerő más területekre (mun—

kahelyekre) történő átirányítása.

A Központi Statisztikai Hivatalnak a minisztériumi iparra vonatkozó —- leg- utóbbi —- 1977. évi megfigyelése szerint:

—— a hazai iparban a közvetlen termelőtevékenységet végzőkhöz képest továbbra is in- dokolatlanul magas a kisegítő (fizikai) tevékenységet folytatók száma, 5 e tekintetben a leg- utóbbi öt év alatt sem következett be kedvező változás; ,

—— ez részben arra vezethető vissza, hogy a negyedik ötéves terv időszakában üzembe helyezett új beruházások. valamint a jelentősebb rekonstrukciók elsődlegesen az alapvető ter- melő munkafolyamatok gépesítésére irányultak, a kisegítő tevékenységek létszámszükségletét gyakorlatilag nem csökkentették;

— átfogó gépesítés hiányában az iparban anyagmozgatási, szállítási és raktározási te- vékenységet végzők száma az elmúlt öt évben is tovább növekedett (1972-höz képest mint-

(5)

1068 HUSZAR iSTVAN

egy 7 százalékkal); ez annál feltűnőbb, mert az összes fizikai dolgozó létszáma lényegében stagnált, az alaptevékenységen foglalkoztatottak szóma pedig csökkent:

— a gépállomány számottevő bővülése a javítási—karbantartási igények fokozódásával járt együtt, ennek nyomán a javító—karbantartók száma 1972 és 1977 között mintegy 14 szá- zalékkal emelkedett; a növekedés az ipari ágazatok túlnyomó többségére jellemző, így fel—

tehető, hogy a javítási tevékenység nagyobb mértékű — ágazati és (vagy) területi —— kon- centrálása mérsékelhetné az ezzel kapcsolatos létszámigényeket;

-— a komplex gépesítés hiányosságai ellenére az ipari munka gépesítettségi színvonala a vizsgált időszakban jelentősen emelkedett; 1977—ben a minisztériumi ipar fizikai munka—

vállalóinak fele gépek, berendezések mellett dolgozott; ez az arány már csak mintegy 3—4 százalékponttal alacsonyabb annál a gépesítettségi szintnél. amely a Német Demokratikus

Köztársaság iparát a hetvenes évek első felében jellemezte.

A kisegítő tevékenység további gépesítése mellett a munkaerő-gazdálkodás—

ban rejlő tartalékok is sokrétűek az iparban. Egyaránt nagy tartalékaink vannak az egyes dolgozók minőségi és mennyiségi értelemben vett munkaidő-kihaszná- lásában, az üzem— és munkaszervezésben. továbbá abban, hogy a munkaerőt gaz- daságos vagy gazdaságtalan vállalatok, ágazatok kötik-e le. Egyes területeken már történtek biztató kezdeményezések a tartalékok feltárására és hasznosítására, más területeken e lépéseket ezután kell megtennünk. _

A munkaidő—kihasználásban — legalábbis extenzív értelemben -- van javulás.

Az egésznapos hiányzások — az 1970—es évek első feléhez képest -— csökkentek.

Egy fizikai dolgozóra 1978-ban kereken egy nappal kevesebb egész napos hiány—

zás jutott, mint 1976—ban. Növeli a jelzett javulás értékét az. hogy a fizetett szabad- ságnapok száma ugyanakkor nőtt. tehát az egyéb — esetenkénti nemkívánatosnak nevezhető -— hiányzások száma relatíve erősebben csökkent. Különösen a betegség

miatti hiányzások mérséklődtek.

A munkaerő—gazdálkodás egyik legjelentősebb tartaléka a bérgazdálkodás ösztönző funkciójának határozott növelése és az ún. elosztó funkciók mérséklése.

A hozott határozatok és megfogalmazott irányelvek ellenére a gyakorlatban e té—

ren még nagyon keveset tettünk. Erre utalnak a bérnek és a keresetnek az utóbbi 2—3 évben bekövekezett alakulásából kiolvasható tendenciák is.

Az elmúlt 3 évben létrejött viszonylag jelentős bérszínvonaLemelkedés a szocialista iparban foglalkoztatottak szinte minden rétegében megfigyelhető. Az ál- talában mérsékelt különbségek tehát a bérszínvonal kiegyenlítődése, vagyis a to—

vábbi nivellálódás irányába hatottak. A munkaerő-kereslet és —kínálat egyensú—

lyának hiánya a vállalati bérgazdálkodásan. de a központi bérintézkedéseken ke—

resztül is a bérszínvonal differenciálatlan emelését eredményezte. A bérszínvonal emelkedését a leghatározottabban a foglalkoztatottak létszámának alakulása be- folyásolta. A létszám csökkenése és a bérnövekedés között szoros kapcsolat figyel—

hető meg. Ugyanakkor a béralakulás és a gazdálkodás hatékonyságát tükröző mu—

tatók között nincs közvetlen összefüggés.

A bérgazdálkodás ún. elosztó funkciójának domináns szerepét mutatja az, hogy főleg életszínvonal—politikai megfontolások hatására az utóbbi években a la—

kosság alacsonyabb bérszínvonalú rétegei körében nőttek a leggyorsabban a bérek.

Az ipari tartalékok sajátos területét képezik a termelés ütemességének javí—

tásában rejlő lehetőségek. A hatékonyság növelésére és a munkaszervezés javi—

tására irányuló általános törekvések az ipari termelés egyenletesebbé tételét tekintve az elmúlt években nem hoztak alapvető fordulatot. Az éven belül legmagasabb és legalacsonyabb termelési szintű (december, illetve január) hónapok kö- zötti különbség például 1970 és 1976 között — az évenkénti hullámzás mellett -

növekedett, és csak az utóbbi két évben következett be némi javulás.

(6)

AZ lPARl TARTALÉKOK

1069

A rendkívül egyenetlen termékkibocsátásra jellemző, hogy például 1978-ban a december havi termelés a műszeriparban 2.5—szerese, a híradás— és vákuumtech- nikai iparban 2.3-szerese. a gépek és gépi berendezések gyártása alágazatban 2.0- szerese volt a januárinak.

Az ütemtelenség káros hatásai is sokrétűek, és nemcsak a termelő vállalatok—

nál okoznak veszteségeket. A termelő vállalatoknál jelentkező legnagyobb veszte—

séget a munkaerő és a termelő berendezések egyenetlen terhelése okozza. A csúcsidőszakok termeléséhez méretezett létszám és gépi kapacitás a ,.hullámvöl- gyekben" koránt sincs kihasználva. ami a ténylegesen felmerülő költségek bér, amortizáció, járulékok stb. mellett a munkafegyelmet is kedvezőtlenül befolyásolja.

Másik jelentős veszteségforrás. hogy a rohammunkában, a feszített túlórázások so- rán készülő termékeknél megnő a selejt aránya. romlik a termékek minősége. Ez növeli a termelő vállalatok ilyen célú javítási költségeit, ugyanakkor a felhaszná—

lóknál is kárt okoznak a nem megfelelő minőségű gyártmányok. export esetén pe—

dig különösen károsan hatnak a magyar munka elismerésére, értékelésére.

A termelés ütemességét akadályozzák az anyagellátás és a termelők közötti koopperációs kapcsolatok hiányosságai. Az utóbbi években kialakult -— és nemigen javuló —— feltételekből kiindulva a vállalatok mindinkább olyan álláspontot foglal- nak el, hogy készáru—kibocsátásuk ütemessége, de egész termelési tevékenységük szempontjából is nagyobb biztonságot jelent a vállalaton belüli vertikális munka- megosztás fejlesztése. mint a sok bizonytalanságot, problémát magában rejtő külső

kooperáció. A nagyobb vállalatok körében elég általános törekvés, hogy ,,kapun

belül" igyekszenek megteremteni saját háttériparukat, kooperációs bázisukat. Ez egyfelől gyakran gazdaságtalan, másfelől sok esetben csak kisvállalatok beol- vasztásával oldható meg, ami viszont más termékek hiányát idézheti elő.

A vállalati kezdeményezésre végrehajtott ilyen típusú összevonásokat az ,,anya- vállalatok" általában egyértelműen előnyösöknek tekintik, még ha az átszervezés, a profilváltozás (és a vele járó betanítás) tetemes költségtöbblettel, a munkaerő és a termelő berendezések időleges kihasználatlanságával jár is.

Kétségtelen, hogy a korábban fejlesztési eszközökből önállóan alig részesülő kisüzemek dolgozói a beolvasztást követően — megfelelő eszközráfordítás után — fejlettebb technikával dolgozhatnak. ami javítja a népgazdasági termelékenységet is. A nagyvállalatok termelési céljaihoz, koncentráltabb termékválasztékához iga—

zodva azonban népgazdasági méretekben gyakran szűkül a szükségletkielégítés termékspek'truma, és az ipari kooperációs lehetőségek is romlanak. Gyakori követ- kezmény az is, hogy a beolvasztott egységek a korábbi más irányú kooperációs kapcsolataikat is felszámolják. így azután végül is népgazdasági szinten jórészt elvesznek az egy-egy vállalatnál jelentkező előnyök. Összegezve a mondottakat tehát csak az ipari kooperáció, a háttéripar tervszerű, összehangolt fejlesztésével érhetünk el megfelelő eredményeket.

TERM ÉKEINK, GYÁRTÁSUNK MINÖSÉGE

A tartalékok vizsgálata során nem hanyagolható el a gyártott termékek minő—

ségének kérdése. A jó minőség elsősorban ugyan az értékesíthetőségnek. a termé- kek versenyképességének alapvető kritériuma, ezen túlmenően azonban az erőfor- rások —- anyagi eszközök, munkaráfordítás — megtakarítása egyik nem jelentékte- len bázisának tekinthető.

Az adatok tanúsága szerint a ráfordítások egy részét selejtre pazarolják. s a pazarlás e fajtája növekvő tendenciát mutat. Például a Kohó- és Gépipari Minisz—

(7)

1070 HUSZAR iSTVAN

térium ágazati irányítása alá tartozó állami vállalatoknál és ipari szövetkezeteknél 1978-ban a termeléshez felhasznált anyagoknak, vásárolt alkatrészeknek, részegy—

ségeknek a feldolgozás során kiderült hibái miatt az előző évinél 40.4 százalékkal

több, a belső vagy munkaközbeni selejt következtében az előző évinél 18,8 százalék—

kal több kár keletkezett. A kibocsátott termékek minőségével kapcsolatos garan- ciális kötelezettség költsége az előző évinél 12,9 százalékkal volt több, és minőségi

kötbér, valamint kártérítés címén 1469 százalékkal több költség merült fel, mint—

1977-ben. Az összes kár, amely a Kohó- és Gépipari Minisztérium ágazati irányítása

alá tartozó vállalatokat és szövetkezeteket érte, 19,6 százalékkal haladta meg az

előző évben felmerült kár összegét.

A vállalatok és szövetkezetek alaptevékenységének árbevételéhez viszonyított nettó — a kapott minőségi kötbérrel és kártérítéssel csökkentett — kár 1.48 százalék volt 1978-ban.

A kárösszetevők közül a legnagyobb mértékű a belső vagy munkaselejtnek az

előző évihez képest 18,8 százalékos növekedése. Ez 1978-ban a legnagyobb arányt

képviseli (az összes kár 62,8 százaléka).

A gyártási (belső) selejt mellett legnagyobb volument képez a garanciális ja- vítások költségterhe. A garanciális javítások költségnövekedése arra utal, hogy a vállalatok egy részénél -— főként a közszükségleti cikkeket gyártó vállalatoknál — mindinkább polgárjogot nyer az a szemlélet. hogy a garanciális javítás a gyártási szakasz utolsó fázisa. tehát a garanciális javítás a gyártó kapacitás .,tartaléka".

A minőséggel kapcsolatos problémákat a fenti számadatokon túlmenően a kül—

földi vásárlók reklamációi is szemléltetik. Például egyes szerszámgépek minőségéről a piaci vélemény kedvezőtlen. A konstrukció ugyan megfelel a vevők követelményei- nek, a műszaki színvonal is megüti a nemzetközi mértéket, de a megbízhatatlan mű- ködés, sorozatos meghibásodás rendkívüli mértékben rontja a piaci helyzetet. A fe—

lelőtlenségből. gondatlan kivitelezésből származó hibák csak jelentős túlmunkával és költséggel javíthatók, s a termék piaci hírnevének is ártanak.

A minőségi átvétel fokozottabb gondosságát követeli meg a tőkés partnerek

s nem egy esetben a szocialista vásárlók fokozott minőségérzékenysége.

ANYAG- ÉS ENERGIARÁFORDíTÁSUNK

A magyar ipar gyártmányainak technikai színvonala és termelésének szerkezete miatt eléggé anyagígényes. Az ötödik ötéves tervidőszakban száz forint bruttó termelési értékre 67 forint anyagköltséget fordítunk, tehát ez a terület szinte kí- nálja a jobb gazdálkodás és a hazai tartalékok felkutatásának lehetőségeit. Már a kisebb megtakarítások is milliós eredményeket hozhatnak a népgazdaság számára.

Mégis. az összes anyagköltség folyó árak alapján számított növekedési üteme az elmúlt három évben 9.6 százalék volt. meghaladta a bruttó termelés 8,8 és a nettó árbevétel 9.1 százalékos növekedési ütemét.

Annak hangsúlyozásával. hogy az anyagráfordítások és energiaköltségek szá- mottevő csökkentése csakis a termelés szerkezetének átalakításával érhető el. ér—

demes megvizsgálni az anyagköltségek tartalmát, mert még a jelenlegi termelési

szerkezet korlátain belül is vannak lehetőségeink a jobb gazdálkodást elősegítő

intézkedésekre.

A nettó anyagköltségeket a felhasznált importanyagok mennyisége és ára lé—

nyegesen befolyásolja. A népgazdaság által importált —— anyagnak minősülő és nagy részben az iparban felhasznált — termékek aránya (energiahordozók nélkül) az 1976. évi 26,8 százalékról 1978—ra 295 százalékra emelkedett az ipar nettó

(8)

AZ IPARI TARTALÉKOK

1071

anyagköltségeihez viszonyítva. Ugyanakkor az import aránya egyes fontosabb anyagok népgazdasági felhasználásában csökkent. lgy például 1977 és 1978 kö- zött a kokszfelhasználásban 60,4 százalékról 52,8 százalékra, a marőnátron—felhasz—

nálásban 53,3 százalékról 35 százalékra, a PVC—por felhasználásban 50,9 százalék—

ról 34.6 százalékra. a falemez—felhasználásban 35,2 százalékról 21 százalékra csök- kent az import aránya. ugyanakkor egy sor anyagnál az import aránya nőtt, ami nem egy esetben hazai termeléssel ellensúlyozható lenne.

A nettó anyagköltségek másik jelentős tényezője az ugyancsak jórészt import—

ból származó energiahordozók, valamint a villamos energia felhasználásának ala- kulása. Ezek aránya 1976 óta stabilnak látszik, megközelíti a nettó anyagköltség 15 százalékát. Az ipar nettó anyagköltsége 1976 és 1978 között közel 31 százalék—

kal, a népgazdaság anyagimportja 20 százalékkal, az energiaköltségek úgyszintén 20 százalék körüli nagyságrendben emelkedtek.

1978-ban az energiaköltség az iparban megközelítette a 69 milliárd forintot, 1976—1978-ban az emelkedés közel 10 milliárd forint volt. A népgazdaság az ener- giahordozók importjára — beleértve a villamos energiát is —- 32 milliárd forintot for—

di'tott 1978—ban, közel 11 milliárd forinttal többet, mint 1976-ban. Ennek nagy része az ipar céljait szolgálta. llyen nagy kiadások mellett az összehangolt energiataka—

rékossági intézkedések fegyelmezett, minden vállalatra, intézményre és egyénre nézve kötelező betartása számottevő tartaléknak tekinthető.

A nettó anyagráfordítás mintegy 42—44 százalékát képviseli az iparban az im—

portanyag- és energiaköltség. Ezek növekedése mérsékeltebb volt, mint az egész anyagfelhasználásé. Ez arra figyelmeztet, hogy bár kedvezőtlen nyersanyaghelyze—

tünk, és növekvő energiaszükségleteink az anyagköltségek egy részét szükségsze- rűen meghatározzák, még a jelenlegi termékszerkezet mellett is marad a termelési célra fordított anyagköltségnek több mint 50 százaléka, amelyet olcsóbb helyette—

sítő anyagok, modernebb technológiai eljárások alkalmazásával, energiatakaré- kossággal, a hulladékanyagok jobb hasznosításával csökkenteni lehetne.

Külön érdemes beszélni a hulladékgazdálkodásról. Hazánknál sokkal gazda- gabb országok nagyobb figyelmet fordítanak olyan melléktermékekre, hulladékok- ra, amelyekkel milliárdos értékeket takaríthatnak meg. Mint ismeretes. az ipar alapanyag—szükségletének jó részét — egyes meghatározott területeken — hulladé- kokból fedezik. lgy van ez a vas— és a színesfémkohászatban, a papíriparban és a textiliparban is. A begyűjtés mégis többnyire kampányszerű volt idáig, elmaradott a hulladékok előkészítése. gyakran hiányoznak az ehhez szükséges berendezések.

Pedig hulladékanyagok révén jelentős importmegtakarítást is elérhetnénk. A nép- gazdaság acélhulladék—igénye például meghaladja az évi 2 millió tonnát. Mégis csökkent a begyűjtőhelyek száma, nincs megoldva a vegyes hulladékok váloga- tása, (: daraboló. osztályozó kapacitás szűk, a begyűjtő vállalatok ehhez szükséges eszközei nem kielégítők. Hasonlóképpen hiányos a színesfémhulladék—gazdálkodás is. A színesfémkohászatban például a hulladékok a réz és rézötvözet alapanyag—

nak mintegy negyedét, az ólomnak több mint 30 százalékát adják. A színesfém—

hulladékok forgalmazása kényszerpályán mozog. a begyűjtés csak a nagy— és kö- zépvállalatoktól történik szervezetten, pedig ezekből a hulladékokból — saját fel- dolgozási kapacitás hiányában - még exportlehetőségeink is vannak. Csökkent

1978-ban a papírhulladék begyűjtése és felhasználása is.

Az összes anyagköltségen belül az anyagjellegű egyéb költségek emelkedése

a szocialista iparban 1976 óta évi 13 százalékos, tehát lényegesen gyorsabb, mint

a közvetlen termelési, illetve üzemi célokat szolgáló nettó anyagköltségé. Pedig e költségcsoport elsősorban általános rezsiköltségeket foglal magában. Tartalma sze-

(9)

1072 HUSZAR ISTVÁN,

rint a külkereskedelmi vállalatokkal kapcsolatos kooperációk, belföldi és külföldi utazások költségei, adminisztrációs anyagok, más szervekkel végeztetett javítás, karbantartás. fenntartás, idegen vállalkozóval végeztetett garanciális javítások, hír- lapok, szaklapok költségei. saját termelésű készletek bérmunkadíja, az anyagok árá—

ba be nem épített fuvarozási és rakodási díjak, áruhiányok stb. értendők ide.

A felsorolt tételek természetesen nem ölelik fel az összes anyagjellegű rezsi—

költséget, az azonban így is érzékelhető, hogy vannak közöttük olyan költségté—

nyezők is, amelyek hozzátartoznak a zavartalan munkához, például a külkereske—

delmi vállalatoknak fizetendő bizományosi díjak. A költségek legtöbbje azonban olyan természetű, amelyet jobb gazdálkodással könnyebben lehetne csökkenteni,, mint a termeléshez szorosan kapcsolódókat. Mégis ezek az anyagjellegű egyéb

költségek az 1976. évi 39 milliárdról 1978-ra 48 milliárd fölé emelkedtek, és meg—

haladták a nettó anyagköltség 10 százalékát. A rezsijellegű kiadások felülvizsgá—

lata tehát minden vállalatnál tág teret enged a takarékossági intézkedéseknek.

Anyaggazdálkodásunk másik. sokszor vitatott területe: az ipar készleteliátott—

sága. a készletezés körülményei. az országunk lehetőségeihez képest magas kész- letfelhalmozás és ennek okai.

1978. december 31-én az összes népgazdasági készlet közel 47 százalékát az

ipar készletei tették ki. Ez az arány az 1975. évivel azonos. A készletek értékének

átlagos növekedése 1976 és 1978 között 9.1 százalék volt, nem érte el az anyagkölt-

ségek évi 9.6 százalékos emelkedését, de a termelésnél gyorsabban. az árbevétel—

lel azonos arányban nőtt. Az ipar január 1-i készletei a tárgyévi felhasználást 1976-ban és 1978-ban is 36 százalékban, a bruttó termelést pedig 25 százalékban fedezték. Tehát az arányok kiegyensúlyozottak voltak, ugyanígy a készletek készült- ségi fok szerinti megoszlása is. Az anyagok és fogyóeszközök 69—71, a befejezetlen és félkésztermékek 15, a késztermékek 8—9. az áruk 4 százalékos aránya jellemezte az ipari készletek összetételét az elmúlt három évben.

Az anyagkészletek 70 százalék körül megállapodott szintje külön figyelmet ér—

demel, mert ezen a ponton kell a jobb gazdálkodás módozatait kidolgozni. A ma—

gas anyagkészlet arra mutat. hogy az anyagellátás sok területen nem kiegyensú—

lyozott. A megrendelések szerinti szállítások a mennyiség, a minőség, a választék, a határidő szempontjából gyakran kifogásolhatók, ezért a vállalatok tartalékokat képeznek. Ezáltal a felhasználók birtokában vannak jelentős készletek, ahelyett.

hogy a kereskedelem gondoskodna az ellátás folyamatosságáról és biztonságáról.

Az iparvállalatok lekötött eszközei így magasak, a megszigorított hitelfeltételek mellett a pénzügyi zavarok sem ritkák.

A hazai szállítói fegyelem megszilárdításával, elsősorban belföldi piaci viszo—

nyaink javításával, (] termelő ipari vállalatok monopolhelyzetéből adódó előnyei—

nek mérséklésével és aktívabb kereskedelmi tevékenységgel, a felesleges tartalékok felszámolásával a készlethelyzet is javítható.

Az 1979. I. félévi adatok szerint a száz forint árbevételre fordított anyagköltség 5220 forintról 53.40 forintra emelkedett. Az energiaköltségek aránya a nettó anyag- költségen belül nem nőtt, és a készletek értéke csökkent 7 százalékkal. Az összes ipari készleten belül az anyagok és fogyóeszközök aránya június 30—ára 4 száza—

lékkat csökkent a január 1-ihez képest. A természetes mértékegységben megfigyelt,

népgazdasági szempontból kiemelten fontos termékek adatai is a készletek apadá—

sát jelzik. A kohászat az export területén mutatkozó számottevő elmaradását az l.

félévben pótolta, ezért itt jelentősebb a készletek csökkenése. A vegyipar a mű- anyagipar fejlesztésével összefüggésben ért el említésre méltó eredményeket a kész-

letezés terén.

(10)

AZ" iPARl TARTALÉKOK

1073 Jelentős tartalékok rejlenek a rohamosan dráguló energia felhasználásának

— az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat figyelembe vevő — racionalizáló—

sában is.

Az alapenergia—hordozók termelési volumenének és szerkezetének alakulását számos összetevő — elsősorban a geológiai adottságok, a kitermelés, feldolgozás és felhasználás műszaki—gazdasági feltételei, az egyedi energiahordozók nemzet- közi áraránya —— határozza meg. A kőolajhióny és a kőolajárak emelkedése ösz—

tönzőleg hat a korábban gazdaságtalannak ítélt források kiaknázására, s termé—

szetesen világszerte újra fokozódik a szén iránti érdeklődés, valamint a vízi, atom- és geotermikus energia hasznosítására irányuló törekvés. Hazánkban elsősorban a tervezett eocénprogram. illetve az 1980—ban várhatólag üzembe lépő Paksi Atom- erőmű jelzi ennek a folyamatnak az érvényesülését.

1970 és 1973 között számos szocialista ország (például a Szovjetunió, Románia, Lengyelország, Jugoszlávia) és tőkés ország (például Ausztria, Belgium, Francia- ország, Hollandia, Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Svájc) energiafel- használása gyorsabban emelkedett, mint hazánké. Az 1973-ban kirobbant energia- válság erős polarizálódáshoz vezetett: a szocialista országok — beleértve hazánkat is — energiafelhasználásának növekedési üteme alig változott (például a KGST- országok 1973-ban 15,4 százalékkal több energiát használtak fel, mint 1970—ben.

1976—ban pedig 149 százalékkal többet, mint 1973—ban), a tőkés országok több—

ségében viszont mérséklődött vagy stagnált az energiafelhasználás (például az Európai Gazdasági Közösség 1973. évi energiafelhasználása 12 százalékkal volt nagyobb az 1970. évinél, 1973 és 1976 között viszont már 02 százalékos csökkenés következett be).

Energiafelhasználásunk gyors ütemű növekedését a negyedik és ötödik ötéves tervidőszakban gazdasági fejlődésünk számos területén több lényeges tényező in- dokolta:

-— az általános műszaki fejlődés —— elsősorban a gépesítés — az energiafelhasznólás nö—

velésének irányába hatott;

— az ipari termelésen belül a kohászat, az építőanyag—ipar (tégla—. cement-, finomke- rómia— és üveggyártós, marónátrongyártás, kőolaj—feldolgozás) energiaigényes területeinek fejlesztése számottevő többlet energiaigénnyel járt;

—— a mezőgazdaság intenzifíkálása, a szállítás—közlekedés fejlesztése, a lakosság háztar- tásainak gyors ütemű gépesítése szintén növelte az energiaigényeket;

— a technológiák korszerűsítése, az optimális üzemméret kialakítása viszont esetenként csökkentette a fajlagos energiaigényt, s így mérsékelte a felhasznált energia volumene nö—

vekedésének ütemét.

Az energiafelhasználás eltérő irányú alakulása különösen a folyékony tüzelő- anyagok —— benzin, gazolin, gázolaj, tüzelőolaj, fűtőolaj, cseppfolyósított kőolajgá- zok —— esetében domborodik ki: míg a KGST 1976-ban közel 18 százalékkal, Jugosz—

lávia mintegy 21 százalékkal több folyékony tüzelőanyagot használt fel, mint 1973- ban, addig az Európai Gazdasági Közösség felhasználása majdnem 8 százalékkal, Ausztriáé 5,2, Svájcé 20,5 százalékkal csökkent, s az Egyesült Államoké is csupán egy százalékkal emelkedett.

A szénhidrogén-felhasználás gyors ütemű növekedése és a szénfelhasználás visszaesése következtében (amihez a felhasznált szén átlagos fűtőértékének gyors csökkenése'is hozzájárult) 1970 és 1978 között számottevően módosult hazánk ener—

giaszerkezete: 1978-ban az alapenergia-hordozók felhasználásának több mint két-

harmad részét szénhidrogének alkották. A szénhidrogének arányának gyors ütemű

változása ellenére is megállapítható, hogy a hazai energiastruktúrábon a szén- féleségek súlya jóval nagyobb, mint a tőkés országok többségében.

2 Statisztikai Szemle

(11)

1074

HUSZAR ISTVÁN

TARTALÉKAINK A TERMELÉS SZERKEZETÉBEN

Bármely legalább közepes fejlettségi szintet elért ország egyik fő gazdasági feladata az ipar termelési szerkezetének olyan folyamatos fejlesztése, korszerűsí- tése, amelynek eredményeként az ipari termékek belföldi felhasználóinakrés kül- földi vevőinek igényeit a lehető legjobban kielégítik. s egyben a hatékonysági és egyensúlyi követelményeknek is eleget tesznek. Különösen fontos feladat a struk- túraalakítás olyan országban, mint hazánk, amelynek mérete viszonylag kicsi, ter—

mészeti erőforrásai korlátozottak, külforgalma szükségszerűen nagy.

Az ipar ágazati szerkezete - az összehasonlító áron mért bruttó termelés alap— ' ján —— az ötödik ötéves terv eddig eltelt időszakában nagyjából az előirányzatok

szerint, az előző ötéves tervidőszak tendenciáit folytatva módosult:

—- csökkent a bányászat. a kohászat, a könnyű- és az élelmiszeripar aránya, -— nőtt a villamosenergia—ipar. a gép— és a vegyipar aránya.

- lényegében nem változott az építőanyag-ipar termelésének aránya.

A változás mértéke is a tervezetthez volt hasonló, kivéve az élelmiszeripart:

ennek az ágazatnak a termelésből való részesedése ugyanis az előirányzatokhoz képest jobban csökkent, ami adottságainkat, a belföldi igényeket s az exportlehe- tősége-ket tekintve kedvezőtlen.

Nem érdektelen e témában sem a nemzetközi tendenciákkal való összehason-

lítás: ebből a következők tűnnek ki: '

— a többi európai KGST-országgal összevetve megállapítható, hogy iparunk ágazati szerkezete 1960 és 1978 között lényegében ezen országokéhoz hasonlóan változott; kedvező, hogy vegyiparunk viszonylag gyorsabban fejlődött, s termelési aránya az összes vizsgált ország

közül 1978-ban nálunk volt a legnagyobb;

— tíz európai fejlett tőkés országgal (1960—1972-re) végezve az összehasonlítást (az anyagmentes termelési érték alapján), majd a vizsgálat eredményeit az 1971—1976. évi köze- lítő pontosságú információkkal kiegészítve. az állapítható meg, hogy a tendenciák hasonlók;

kedvezőtlen azonban. hogy a villamosenergia-termelés és az élelmiszeripar aránya még 1978—ban is jóval alacsonyabb volt, mint a vizsgált országok többségében.

Ismeretes, hogy az ágazati szerkezet csak viszonylag hosszabb idő alatt mó- dosulhat számottevően, s a lassan alakuló ágazati struktúra lényegében csak ke—

rete a fő népgazdasági célok eléréséhez vezető egyik lényeges folyamatnak: az el- vileg gyorsabb gyórtmányszerkezet-változtatásnak. A következő rövid áttekintés ké- pet ad az ágazatonkénti termékstruktúra utóbbi években tapasztalható elmozdu—

lásairól. előrebocsátva. hogy a két. ún. progressziv ágazat, a gépipar és a vegyipar, illetve az energiastruktúra jellemzőivel csak rövidebben foglalkozom.

A vaskohászat fő gyártási fázisai termelésének egymáshoz viszonyított aránya és az ágazat termékstruktúrája az utóbbi években kedvezőtlenül alakult, bár nem hagyható figyelmen kívül, hogy a lényeges változáshoz nagyösszegű beruházásokra és viszonylag hosszabb időre van—szükség. Az acélgyártás elmaradt a hengerlés

igényeitől, s ezért egyre nagyobb lett az acél— és a féltermékimport (főként rubel

relációból). Nem növekedett kellően az ún. máSOdlagos feldolgozású termékek, főleg a melegen hengerelt cső termelése. A hengerelt acélfajták közül visszaesett

a lemez aránya: javulás csak a Dunai Vasmű hengermű-rekonstrukciójának befeje-

zésével várható. Csökkent a rúdidomacél—termelésből az ötvözött gyártmányok ré—

szesedése. mert a több milliárdos beruházással létesített új nemesacél—hengermű termékösszetétele lényegesen eltér a tervezettől.

Az alumíniumprogram folyamatos — bár az eredeti előirányzathoz képest mér- sékeltebb ütemű — végrehajtása jelentős eredményekkel járt: a timföldtermelés

(12)

Az iPARl TARTALÉKOK

1075 1978—ban 77,3. a hengerelt—sajtolt—húzott alumíniumé 84,5 százalékkal volt na—

gyobb az 1970. évinél. s az egy főre jutó aluminiumfelhasználás nemzetközi mére- tekben is magas szintre. több mint 13 kilogrammra nőtt. Nem kedvező azonban, hogy részben egyes beruházások elhúzódása miatt a gyártmányösszetétel nem mindig áll összhangban a hazai igényekkel, s ezért esetenként egyes feldolgozott alu-

mínium termékekből importra is szükség van.

A gépipar termékszerkezetének alakulását igen jelentősen befolyásolta (és be—

folyásolja) a közlekedésieszköz-gyártás -— 1975-ben befejeződött közútijármű-prog- ramon alapuló —- struktúrájának korszerűsítése és a számítástechnikai program folyamatos megvalósitása. Számottevő eredményeket értek el a korszerű fényforrá- sok, különféle egyéb vákuumtechnikai termékek és berendezések gyártásának fo- kozásában. továbbá a háztartási hűtőszekrények és az orvosi műszerek terme- lésének fejlesztésében. korszerűsítésében is.

A termékszerkezet elmozdulása azonban az egész gépiparban a szükségesnél lassúbb. Erre, valamint a különféle korszerűségi, minőségi fogyatékosságokra közvetve utal az a tény, hogy gépiparunk termékeinek még jelenleg is csak kb. 13 százaléka értékesíthető az egyre nagyobb követelményekkel fellépő tőkés piacon, s nem is mindig gazdaságosan. Az ipari termékek tőkés viszonylatú exportjából a gépipari termékek csak 25—26 százalékot képviselnek, szinte valamennyi európai fejlett tőkés ország mögött lényegesen elmaradva. A gátló tényezők között különö—

sen jelentős a szerepe az alkatrész- és részegységtermelés elmaradottságának, az ún. háttéripar fejletlenségének és a nemzetközi együttműködésben viszonylag cse- kély mértékű részvételünknek.

A termelés dinamikus növekedésével párhuzamosan a vegyipar termékszerke—

zete is nagymértékben korszerűsödött:

— a petrokémiai program eddig elért eredményeként jelentős műanyag— és műanyag—

alapanyag—termelő bázis jött létre:

— a hazai műtrágyatermelés az utóbbi években gyors ütemben, évente kb. 14 száza- lékkal nőtt;

— a gyógyszeripar — nemzetközi szinten is fejlett kutatási bázison — dinamikusan nö- velte termelését, évről évre új gyógyszereket vezetnek be, és a diverzifikációs folyamat is (fő—

ként a növényvédőszerek gyártása) tért hódított.

A gyorsabb fejlődést azonban több tényező gátolja. A mű'trágyatermelés szer- kezetének fokozottabb korszerűsítését például kedvezőtlenül befolyásolta a terme- lők és a felhasználók közötti szükséges összhang hiánya, valamint az új kapacitá- sok bővítése elmaradt a műanyagtermelés növekedésétől. A tőkés viszonylatú gyógyszerexport több mint 90 százaléka jelenleg is gyógyszer—alapanyag, a'kisze- relt, kész gyógyszerek arányának növelése a meglevő kutatókapacitás erőteljesebb koncentrálását, a kutató—fejlesztő ráfordítások növelését igényli.

A könnyűipari ágazatok döntő többségének fejlődését alapvetően a már meg- valósult vagy a folyamatban levő rekonstrukciók befolyásolták, illetve befolyásol—

ják. A lényegében befejeződött bútoripari rekonstrukció eredményeként a termelés mennyisége jelentősen nőtt, a termékek korszerűsége, választéka és minősége azonban még nem kielégítő. A befejezés előtt álló papíripari rekonstrukció hatá—

sára az utóbbi években lényegesen nagyobb lett a csomagolópapírok, közöttük fő- ként a hullámpapír termelésének aránya. Jelentősek a nyomdaipari rekonstrukciók kezdeti eredményei is.

A vártnál kedvezőtlenebb a helyzet a legnagyobb mértékű rekonstrukciót meg-

valósító ruházati ipari ágazatokban. A legfőbb ágazat. a textilipar az utóbbi 10—15 évben számos tényező (a szintetikus anyagok térhódítása, a felgyorsult és ország-

?

(13)

1076

HUSZAR lSTVAN

csoportonként differenciált műszaki fejlődés, az egyre élesedő nemzetközi verseny stb.) együttes hatására világszerte az ipari fejlődés különösen érzékeny területe lett. A világpiac polarizálódott: a fejlődő országok jelentős része divatos, olcsó, tömegárukat készít, az iparilag fejlett országok többsége pedig korszerű anyagokból gyártott. magas szellemi és műszaki felkészültséget kívánó .,igényes" termékek elő- állítására rendezkedik be. Egyre nagyobb tért hódít a specializálódás, a külforga—

lom és a nemzetközi termelési együttműködés. A magyar textilipar jellegzetes —- az emlitett hatások és a hazai igényváltozások eredőjeként felfogható — új profilja

még nem alakult ki, ezért termékeinek külkereskedelmi forgalma sem stabilizáló—

dott.

A textilipari rekonstrukció során kétségtelenül jelentős eredmények jöttek lét—

re:

-— egyes igényesebb, értékesebb, több szellemi munkát hordozó termékek, közöttük szá- mos új gyártmány (szőnyeg. lakástextília, vékony selyem jersey—szövet, mérettartó farmeranyag stb.) termelési aránya nőtt;

— a gyártási technológia jelentösen korszerűsödött (tért hódított a nyitott végű fonás.

növekedett az automatizált és új rendszerű szövőgépek aránya);

— a kötött kelmék. a nem szövött textíliák, továbbá a műbőr, (: szálasított műanyagter- mékek. a hasított fólia részesedése nagyobb lett (bár a szövött anyagok 72 százalékos aránya még jóval magasabb, mint a fejlett országokban);

- a felhasznált mesterséges szálas anyagok aránya erőteljesen nőtt.

Kezdeti sikereket értek el a kevéssé gazdaságos, de a lakosság ellátásában alapvető szerepet betöltő ruházati termékek kapacitásának baráti, illetve fejlődő országokba történő ,,kihelyezésében". Az e kapcsolatok keretében előállított termé- kek termelési aránya azonban még viszonylag csekély, (: kooperációk megvalósítása vontatottan halad.

A textil- és (: textilruházati iparban az eredmények ellenére a szükségesnél lassúbb ütemű a termékszerkezet korszerűsítése. Egyfelől túlzottan csekély a meg- szüntetésre tervezett gyártmányok ágazatonkénti kb. 5 százalékos aránya, másfelől nem kielégítő mértékű és nem eléggé folyamatos a gyártmányfejlesztés. Ennek fő tényezői: a vertikális kapcsolatok összhangjának hiánya, az ún. ruházati háttér- ipar elmaradottsága, (] vállalatok közötti (és esetenkénti vállalaton belüli) szer- vezettség fogyatékossága. az ösztönzés egyoldalú .,végtermékszemlélete".

A világ lakossága az élelmiszer-termelésnél gyorsabban nőtt. Ezért fokozódott a kereslet a világpiacon az élelmiszerek iránt. s az energiahordozók, a nem élel- miszeripari nyersanyagok. (: gépek stb. importjának ellentételezésében egyre na—

gyobbkaz élelmiszerexport szerepe. Ez a körülmény — a hazai igények kielégítésén kívül — fokozza élelmiszeriparunk fejlesztésének jelentőségét, s ehhez a kellő fel- tételek rendelkezésünkre is állnak (viszonylag fejlett mezőgazdaság, növekvő élel—

miszeripari feldolgozó kapacitás). A fejlesztésnek azonban az igényeknek megfe- lelő struktúrakorszerűsítéssel is együtt kell járnia, tehát a biológiailag értékesebb élelmiszerek termelési arányának erőteljesen növekednie kell.

Az előbbiek szempontjából kedvező, hogy 1970 és 1978 között az élelmiszer—

ipar termelésének — nemzetközi méretekben és adottságainkhoz képest eléggé mér—

sékelt —- kb. 39 százalékos növekedését lényegesen meghaladta az állati eredetű

termékeket előállító gyártási ágak (főleg a húsipar, a baromfi-feldolgozás. a tejter-

mékgyártás), valamint az üdítőital—gyártás fejlődése.

Az átlagot ugyan meghaladta, de az igényeket nem érte el a gyorsfagyasz—

tott, valamint a növényolaj-feldolgozási gyártmányok termelésének növekedési üte- me. Mind a belföldi fogyasztás, mind az export szempontjából kedvezőtlen, hogy az értékes húskészítmények (főleg a szárazkolbász és szalámi) gyártásának jelen—

(14)

AZ lPARI TARTALÉKOK

1077

tős fokozását csak a legutóbbi években tette lehetővé a termelő kapacitások bő—

vítése. Kedvezőtlen továbbá, hogy a munkaigényesebb. az időjárásra érzékenyebb, viszonylagtérbeségű voltszorult.akisebb jövedelmezőségű növények termezöldség- és gyumölcstermelés, s ez a tarEnnek következtében igen változó mennyiségű,sztése az utóbbi évtizedben hát—tósítóipariválasztékútermékek gyártásá-és minő-

nak és struktúrájának ingadozását okozta. A cukorrépa—termelés (és a cukortar—

talom) csökkenése miatt az 1973—1975. években nagy volumenű és drága cukor—

importraségletet. volt szükség, s a cukortermelés csak 1977—1978-tól fedezte a hazai szük- Fokozott figyelmet érdemel az élelmiszerek nem rubel viszonyla'tú exportjának alakulása. Az élelmiszeripari termékek kivitelének értéke az e relációban exportált összes ipari termék értékének 22—24 százalékát teszi ki, ami nemzetközi méretekben is jelentős hányad. Ez még kiegészül a mezőgazdaság által exportált feldolgozatlan élelmiszerekkel is (arányuk évente erősen ingadozik).

A nem rubel viszonylatú élelmiszerexport nagyobb része évek óta húsipari és baromfi-feldolgozószázalék volt. ipari termék, 1978-ban az előbbi aránya 44,1, az utóbbié 24,9 A húsfélék közül az élő szarvasmarha és a nyers marhahús tőkés piaci keres- letétsertésbőls azésexportárokatsertéshúsból aza tőkésutóbbipiacokraévekbentartósannagy ingadozásoknem szállithatunk,jellemezték.az igények(Élő csekélyek.) A vágómarha tőkés piaci exportára például i970—i97'l—ben tonnánként átlagosan

ért 1970-ben

606

tonnánként

dollár volt,

1084,

1973-ban

1138.

2065

1978-ban

dollárt fizettek, jelenleg az ár alig

987 dollár. A nyers marhahús—

magasabb az 1970. évinél.

Ugyanakkor a sertéshús-készítmények keresettek, az exportfeltételek kiegyen- súlyozottabbak. A szalámi tonnánkénti ára az 1970. évi 2156 dollárról 1976-ban 4070—re, a dobozsonkáé 1265—ről 2499 dollárra emelkedett.

Mindezek tükrében ellentmondásosnak tűnik, hogy még 1978-ban is (1972-höz képest csökkenő mértékben) nem rubel elszámolású húsexportunk 41,0 százaléka vágómarha és marhahús volt, s a sertbozsonka) csak 16,4 százalékot tettek éshús-készítmények (nagyrészt szalámiki. Az utóbbiak arányának növelésétéscsakdo—

l977—1978-tól tette lehetővé a kapacitásbővítés. a további emelkedést pedig az éles konkurrencia nehezíti, az időnkénti minőségi hibák és o termékösszetételnek (fő—

leg a fűszerezésnek) az igényektől való eltérése gátolják, illetve lassítják. A nagyobb exportnak természetesen a növekvőhatárt szab. belföldi szükséglet maradéktalan kielégítése is A baromfi—feldolgozó ipari termékek nem rubel elszámolású kivitele l977-ig dinamikusan nőtt, devizaki'termelési mutatói is javultak. 1978—ban a vágottcsirke- termelés világméretű erőteljes növekedése

miatt erősödött a verseny. és csökkentek az árak is;

exportunk az előző évhez képest volumenében, de főleg értékében visz- szaesett. Az utóbbi hónapokban némi javulás volt tapasztalható, valószínűnek tű- nik azonban, hogy baromfi-feldolgozó iparunk termékösszeté'telét és -kinálatát mó—

dosítani kell (például csirke helyett inkább liba és pulyka nevelése és vágása), ha kivitelünket fokozni akarjuk.

Az előzőkből eléggé egyértelműen megállapíthatjuk, hogy iparunkban igen számottevő tartalékokkal rendelkezünk a gazdasági folyamatok valamennyi terüle—

tén. E tartalékok egy részének feltárásában már értünk el szerény eredményeket,

de ezt a munkát következetesen folytatnunk kell az elkövetkező években is.

*

(15)

1078

HUSZÁR ISTVÁN

Dolgozatomban még két kérdéssel kívánok foglalkozni: egyrészt az 1979. évi éves várható fejlődéssel, másrészt az 1980. évi népgazdasági terv néhány főbb fejlődési tendenciájával.

Ami a népgazdaság éves várható fejlődését illeti, a nemzeti jövedelem - a tervezettnél alacsonyabb mezőgazdasági nettó termelés következtében — a terve- zettnél kisebb mértékben nő: a társadalmi termelés hatékonysága összességében -——

az első félévben elért kedvezőbb tendenciák ellenére -— sem javul számottevő mér—

tékben; a belföldi felhasználás az 1978. évinél kisebb lesz.

A rubel elszámolású forgalomban mind a behozatal, mind a kivitel várhatóan a tervezettnél alacsonyabb szintet ért el. A dollár elszámolású export az előirányzat körül teljesülhet. a behozatal volumene előreláthatólag a tervezettnél kisebb mér-

tékben csökken. Számolnunk kell azzal is. hogy a lakosság fogyasztása — döntően

a júliusi árrendezés hatására -— nagy valószínűséggel nem éri el a tervezettet.

Az 1979. évi népgazdasági terv a gazdasági fejlődés jelentős tendenciaválto-

zását irányozta elő, amelynek középpontjában az áll, hogy a gazdálkodás vala—

mennyi tényezőjét a külső (dollár-) egyensúly javításá nak kell alárendelni.

Az egyensúlyi problémák egyik döntő tényezője, hogy külkereskedelmi forgal—

munkban a cserearányok számunkra dollár— és rubel viszonylatban egyaránt rom-

lanak. Ennek kettős oka van: egyrészt természeti kincsekben, nyersanyagokban sze-_

gény ország lévén behozatalunk nagy hányada mindkét irányból anyagjellegű.

amelyek ára nagyobb ütemben növekszik. mint a feldolgozott termékeké, másrészt az általunk létrehozott — és exportált - termékek gazdaságosságában, a termelés

hatékonyságában elmaradunk a világszínvonaltól.

Mindez az iparra mint a népgazdasági termelés legfontosabb területére foko—

zottan érvényes. Ennek tükrében feladatainkat is két szorosan összefüggő irányban jelölhetjük meg:

-— struktúraváltás a gazdaságos és kevésbé anyagigényes termékekre,

—— a termelés hatékonyságának javítása.

Ezeken a területeken óriási, ma még feltáratlan tartalékokkal rendelkezünk az

iparban. Az 1979-ben elért, illetve várható eredményeink -— bár figyelemre méltók

— lehetőségeinkhez képest azonban szerények.

Az iparnak ahhoz. hogy a tervezett 4 százalékos termelésnövekedést elérje, a hátralevő időszakban átlagosan 5 százalékkal kellene többet termelnie, mint egy évvel korábban, ami -- tekintetbe véve a rendelésállomány—adatokat - nem elér—

hetetlen. így az ipari termelés várható volumene feltehetően megközelíti a tervezet—

tet. A tervhez képest lemaradás főként a könnyűiparban és az élelmiszeriparban van. Okai: a könnyűiparban a minőség és a fejlődő országokkal való erősödő konkurrencia miatti értékesítési nehézségek, az élelmiszeriparban a gyengébb mező- gazdasági eredmények miatti, a vártnál kedvezőtlenebb nyersanyagbázis.

Az ipar értékesítése várhatóan nagyobb ütemben növekszik. mint a termelésé:

ennek oka, hogy sok vállalat a múlt év végén visszatartotta értékesítését, ami az—

után az év végi készletek felduzzadásában és az' értékesítési eredmények ez évre

történő áthozatalában jele ntkezett.

Célkitűzésünknek megfelelő eredmény, hogy az ipar értékesítésén belüli ará- nyok az export, ezen belül is a dollár viszonylatú export irányába tolódtak el. Mí—

vel a növekedési ütem tekintetében az év eddig eltelt időszakában a belföldi ér—

tékesítésnek az összes "export kb, ötszörösét, ezen belül a dollár relációjú kivitel

mintegy tízszeresét érte el, valószínűsíthető. hogy az év egészében is érvényesül ez a tendencia. A dollár viszonylatban értékesített ipari termékek közül a múlt évi-

(16)

AZ iPARI TARTALÉKOK

1079 nél kedvezőbb áron adtuk el a kohászati termékeket, számos vegyipari és bútoripari terméket, ugyanakkor gépiparunk termékeit a tavalyinál mérsékeltebb áron expor-

táltuk.

A rendelésállomány—adatok és egyéb információk alapján tőkés export kilátá—

saink 1979 hátralevő részére is kedvezőnek látszanak, de vállalataink egy része ex—

portjában a korábbi években elért növekedési ütemet is csak úgy tudja fenntar- tani, ha kevésbé gazdaságos termékeket is exportál.

Az éves terv sikeres végrehajtása a gazdaságunkban meglevő kedvező ten- denciák erősítését, ugyanakkor a kedvezőtlennek minősülők hatásának erőteljes

korlátozását, illetve megszüntetését igényli.

Kedvező tendenciaként értékelhető, hogy 1979. I. félévében a beruházások vo—

lumene nem érte el a múlt évi I. félévi szintet, s a csökkenés —- a terv céljainak megfelelően — a vállalati beruházásoknál következett be. Várható, hogy a szocialista szektor beruházásai ebben az évben a tervezett kereteken belül maradnak (eset—

leg még kisebb lemaradás is elképzelhető).

A korábbi években is, de hangsúlyozottabban az idén, intézkedések történtek a nem rubel elszámolású behozatal növekedésének mérséklésére, de ezek még nem jártak minden esetben számottevő eredménnyel. Mindenesetre megállapítható, hogy a hozott intézkedéseknek iparunkban már mutatkoznak -— ha jelenleg még szerény méretekben is — eredményei az importanyagokkal való takarékosabb gaz- dálkodás. a termelés importigényességének csökkentése, a tőkés import kiváltása terén (hazai termelés vagy szocialista relációba való átterelés lehetőségeinek ke—

resése).

Nem kedvező jelenség, hogy a gazdálkodó szervek fizetési fegyelme az előző

évhez képest tovább romlott. Az év eddig eltelt időszakában igen jelentős volt azok—

nak a nagy vállalatoknak a száma, amelyek fizetésképtelenné váltak rövidebb—

hosszabb ideig, s tartozásaikat csak hitelek felvételével tudták kiegyenlíteni.

A népgazdaság jövő évi fejlődését érintő egyes fejlődési tendenciák közül a következőkre kívánom felhívni a figyelmet.

Az 1980. évi népgazdasági terv nem irányoz elő az ideihez hasonló tendencia—

váltást; a jövő évre is érvényben marad az a feladat. hogy gazdálkodásunk valamennyi tényezőjét a külső egyensúly további javításának kell alárendelnünk. Az egyensúly javításának döntő tényezője 1980—ban (a következő években is) a terme—

lés strukturális változása lesz.

Az ipari termelés jövő évi növekedési lehetőségeit döntően a nem rubel vi- szonylatú export bővítési lehetőségei határozzák meg. Eléggé biztosra vehető, hogy a tőkés országok nem kielégítő gazdasági fejlődése, a különböző hátrányos meg- különböztetések, még szigorúbb feltételeket támasztanak ipari exportunk növelé- sének lehetőségeivel szemben.

A szabályozórendszer módosításának. az új termelői árrendszernek a gazda- sági folyamatokra gyakorolt hatását csak bizonyos idő elteltével lehet reálisan ér- tékelni. A tények azt jelzik. hogy a gazdálkodó szervezeteknek a jövő évben is szó- mos nehézséggel kell megküzdeniük. A belső piac korlátozása és a szocialista ex—

port tervszerű keretek között tartása mellett esetenként kapacitóskihasználási prob- lémák is jelentkezhetnek, amelyek az ipari termelés növekedésének további mér- séklődéséhez vezethetnek. E nehézségek leküzdése fokozott követelményt támaszt az irányítás különböző szintjein dolgozó gazdasági vezetőkkel szemben.

A szabályozórendszer tervezett módosításai a normatív szabályozás elemeinek erősítését célozzák, ezért a vállalatok önállósága fokozottabb mértékben érvénye—

sülhet.