K Ö N Y V E K R Ő L
B Í R Ó K A T A L I N :
E R K Ö L C S I T U D A T O S S Á G I S Z I N T V I Z S G Á L A T O K
Budapest, 1967. Akadémiai Kiadó. 240 oldal
Az erkölcsi tudatosság fogalma, főképpen pedig a személyiség alakulásában és a magatartás szabá- lyozásában betöltött szerepe, a pedagógiának a századforduló óta talán a legtöbbet vitatott és a legellentmondásosabban értékelt kérdésköre. Az ezen a területen folyó viták és a különböző hipoté- zisek alapján újra és újra nekilendülő kutatások jól jelzik az erkölcsi tudatosságnak a különböző pedagógiai koncepciók által egyöntetűen elismert fontosságát, de azt is, hogy a vele kapcsolatos kutatási eredmények még mindig nem elégségesek funkciójának és összefüggésrendszerének kellő diffe- renciáltsággal történő megfogalmazásához.
Márpedig kimutatható, hogy a differenciáltság hiánya, az erkölcsi tudatosság funkciójának leegysze- rűsítő, sematikus megközelítése okozott és okoz ma is zavart nem csupán a személyiség e lényeges sajátosságának megítélésében, hanem a személyiség- és magatartásformálás gyakorlati módozatainak megkeresésében is.
De miben áll a differenciálatlan megközelítés lényege az erkölcsi intellektus elemzésének terüle- tén? Röviden abban a feltételezésben, miszerint egyszerű, lineáris, áttételezés és kölcsönhatás nélküli kapcsolatok állnak fenn az erkölcsi tudatosság és a magatartás'erkölcsi-társadalmi minősége között, s e lineáris kapcsolatok alapján a tudatosság színvonalának növelésével szorosan együttjár a magatartás színvonalának, etikai értékének növekedése is. Mivel azonban ez nincs így, s ténylegesen az önmagában is összetett erkölcsi tudatosság hatása több, támogató és ellenható faktor befolyása által módosítva, bonyolult áttételeken keresztül érvényesül, amit a leegyszerűsítő szemléletmód részben vagy egészben figyelmen kívül hagy, érthető, hogy gyakran találkozunk ennek a problémakörnek kapcsán ellent- mondó állásfoglalásokkal.
Az ellentmondó állásfoglalások és a szóban forgó terület leegyszerűsítő szemléletű elemzésének gyakorisága az mindenekelőtt, ami Bíró Katalin könyvének fontosságát és időszerűségét jelzi.
A könyv hosszas kutatómunka és árnyalt elemzőtevékenység eredménye, s differenciált szemlélet- módját jól jellemzi, hogy az erkölcsi tudat, az erkölcsi intellektus, erkölcsi magatartás, erkölcsi nevelés és az erkölcsiség kölcsönviszonyainak tisztázásával világos összefüggésrendszerbe helyezi a témát, fel- tárva annak bonyolultságát, már a bevezetésben.
Szemléletformáló hatásán túl a monográfia több ponton is hiányt pótol neveléselméleti szakirodal- munkban, amennyiben eredeti pedagógiai kísérlet közreadásával csökkenti a kísérletszegény irodalom ilyen értelmű egyoldalúságát, s más területre is jól adaptálható természetes kísérleti modellt mutat be.
Ez a kísérlet mellesleg elméletileg igen korszerű és árnyalt koncepción alapul, amit jól jelez az a tény, hogy az erkölcsi tudatosság minden összetevőjére kiterjed, s ezen összetevők kölcsönhatásainak sokol- dalú elemzése nagyon hangsúlyozottan érvényesül a kísérleti munkában, ami szintén követendő megol- dásmódnak tekinthető.
Nem. mellékes továbbá, hogy a közreadott kísérleti anyag az alsó tagozatos életkori szakaszban végzett vizsgálatokon alapszik, amely korosztály eddig következetesen kiesett az erkölcsi neveléssel kapcsolatos elemzőmunka látóköréből, s így erről a korcsoportról ebben a vonatkozásban viszonylag keveset is tudunk. Az ezen a területen szükséges továbblépéshez a szerző azzal járul hozzá, többek között, hogy az általa alkalmazott vizsgálati módszerekkel (definíciós eljárás, szabad asszociációs vizs- gálat, konkretizációs eljárás, konfliktus - értelmezés) gyűjtött adatok értelmezéséhez jól használható, egzakt kritériumokat ad (147. 157. 185. 190.1.). Ezek a kritériumok lényegében az erkölcsi tudatosság
11 Magyar Pedagógia
297
rejlettségének a szerző által kialakított mutatói, amelyek a vizsgálati anyag elemzésének eredménye- képpen kerültek megfogalmazásra.
Újszerű és igen értékes része a könyvnek az erkölcsi ismeretek feldolgozásában alkalmazható algo- ritmizálási lehetőségek körvonalazása. Ez jelzi, hogy az erkölcstan oktatásában eddig alkalmazott eljárások korántsem azonosak a leghatékonyabb és legkorszerűbb megoldásokkal, s a tanulók tudatos- ságbeli hiányosságai sok esetben a korszerűtlen és gazdaságtalan módszerekre vezethetők vissza. Az ilyen metodikai konstrukció azonban nem csupán erkölcsi-társadalmi ismeretbeli hiányosságokat okoz, mint a szerző megállapítja, hanem ezen túl alkalmatlan az erkölcsi műveletvégzés képességeinek fejlesz- tésére is, s ennek következtében nem szolgálja kellő hatékonysággal a személyiség- és magatartásformá- lást sem.
Mindez annak megfogalmazására indítja az olvasót, hogy az erkölcsi tudatosság fejlesztésével kap- csolatos további kísérleti munkálatoknak a metodikai megújítás és továbblépés lehetőségeit is inten- zíven kell keresniük, de nem szabad megmaradni csupán metodikai koncepciók keretein belül, hanem az adekvát tantervi, sőt iskolarendszetbeli megoldásmódok elemzése is elengedhetetlen. Ezen tényezők összefüggései ugyanis nem tesznek lehetővé elszigetelten érvényesített, valóban hatékony metodikai változtatásokat, mint ahogy a jelen monográfia megállapításai szerint a jelenlegi, különböző tantár- gyakban szétdarabolt erkölcsi ismeretanyag sem alkalmas, szétdaraboltságánál fogva, valóban fejlesztő hatású módszeregyüttesek alkalmazására, bevezetésére.
A közzétett kutatási anyag vázlatosan áttekintett orientáló jelentőségű eredményei jól jelzik az erkölcsi tudatosság kérdéskörének a szerző által történő differenciált megközelítését. Meg kell azonban jegyezni, hogy míg az erkölcsiség intellektuális komponenseinek a személyiség fejlődésében betöltött szerepe nagyon mértéktartóan és kiegyensúlyozottan kerül meghatározásra, addig az érzelmek és aka- rat funkciója az erkölcsi fejlődési folyamatban és a magatartás-szabályozás mechanizmusában kissé túlértékeltnek látszik az elméleti fejezetekben. Közelebbről, szerencsés lett volna annak körvonalazása, hogy az érzelmi és akarati tényezők maguk is milyen mértékben meghatározottak a személyiség ösztönzőrendszeré által, s az ösztönzőrendszer befolyásolásán keresztül maguk is mennyire módosít- hatók tudatosító hatásokkal.
Összegezve a monográfiában foglalt eredményeket, ki kell emelni, hogy a szerző a kísérleti munka- latokat központi jelentőségű etikai tartalmak területén végezte. Könyve jó mintáját adja a komplex tudatosságvizsgálatnak, s ennek eredményei jól eligazító alapul szolgálhatnak egy etikaoktatási tervezet kidolgozásához. Ez annál is inkább időszerű, mert mint a szerző megállapítja, „a jelenlegi tantervi keretben az erkölcsi oktatás nem nyújt elegendő segítséget a tanulók erkölcsi tapasztalatainak feldol- gozásához, és nem befolyásolja kellő hatékonysággal a gyermek erkölcsi gondolkodását sem."
BÁBOSIK ISTVÁN
H O F F M A N N O T T Ö : A N Y A N Y E L V I N E V E L É S A Z Á L T A L Á N O S I S K O L A F E L S Ő T A G O Z A T Á B A N
Budapest, 1976. Tankönyvkiadó. 290 oldal
E kézikönyv tartalmát és célját főcíménél jobban kifejezi alcíme: A magyar nyelv tantárgy-peda- gógiája. Az általános iskola felső tagozatára azért utal a főcím, mert ez a munka elsősorban az ott folyó anyanyelvi nevelést kívánja segíteni, de a könyv olvasói és használói örömmel állapíthatják meg, hogy a szerző mindkét hányban túl is lép a „felső tagozat" korlátain. Hoffmann Ottó régen várt munkájának a felső tagozat mellett az általános iskolák alsó tagozatában, a középiskolákban s a pedagógusképző intézményekben tanító pedagógusok, valamint a tanár- és a tanítójelöltek (a nappali és a levelező tagozatos hallgatók) is sok hasznát vehetik.
Anyanyelvi nevelés az általános iskola felső tagozatában - mondja a főcím, bár ez a könyv csak a magyar nyelvi óráknak, illetőleg a magyar nyelvet (mint tantárgyat) tanító pedagógusoknak a munkájá- val foglalkozik, de nem tér ki részletesen a többi tantárgy (a magyar irodalom, a történelem, a
