Előfizetőknek: 500 Ft

CMYK

Ára: 600 Ft

Előfizetőknek: 500 Ft

/ TI SZ AT Á J 20 21 9

9

2021. szeptember

75 . É V F O L Y A M

DANTE KÖREI 700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse Petrarca Pier Paolo Pasolini

művei Kerber Balázs

válogatása

a kortárs olasz költészetből Vígh Éva

Máté Ágnes Szörényi László Kabdebó Lóránt Nádasdy Ádám

Kocziszky Éva Yilmaz-Mészáros Enikő

Pál József írása

Dante művészetéről

9 7 7 0 1 3 3 1 1 6 0 0 8 21009

Tartalom

LXXV. évfolyam, 9. szám / 2021. szeptember

T

D

Hogy fájdalmamban ott helyt földre essem (Hűvös

vers egy végzetes érzületről) ... 3

„A Dante-közlés egyelőre itt végződik” (Megjegyzések a vers olvasásához) A szöveget sajtó alá rendezte, a jegyzetet írta: Tóth

I

Követjárás Veronában (Egy elbeszélő költeményből) Fordította és a jegyzeteket írta Márton László ... 8

P

vezetést és a fordítást Róth Márton készítette ... 14

P

P

P

Narcissus tánca; Galambok; Öröm ... 17

Válogatás a kortárs olasz költészetből

K

B

Áttetszőség és képszövet (szerkesztői bevezető) ... 19

A

B

Az Alzheimer-emlékek verseiből; A Búcsúzóul versei- ből (Forró déli órán; Metamorfózis) ... 24

M

B

Az Áttetszőség verseiből (Farnese) ... 27

G

C

A Nem szűnök meg a tengerről írni verseiből (A név- telen vízbefúltak imája; A tenger, amint téged tükrö- zött) ... 29

T

D

D

A fagyos csillagok felé verseiből (Porto di San Sebas- tian; Első szózat a legénységhez) ... 32

G

F

Az Adottságok verseiből (Augusztusi töprengés); A Látszólagos állapot verseiből (La Main) ... 34

B

G

A nulla mértéke verseiből ... 38

M

G

A páciens azt hiszi, hogy él verseiből (cselekmény) ... 40

I

L

Az Átmeneti idény verseiből ... 42

V

M

A Magrelli felügyelő verseiből ... 44

F

I

A Habitat verseiből (Orbáncfű; A Szaturnusz gyűrűi) ... 46

U

P

Az állhatatos szeretet mezői verseiből (Dűlők); Az ös-

vények sűrűjében verseiből (Találkozás) ... 48

A

S

A hiány daloskönyvének verseiből (Szédületek; Ámí- tás) ... 52 S

V

A Gasometróban verseiből ... 54 V

É

„Egyetlen intéssel” (Par. xxii 101) (Testbeszéd Dante

Színjátékában) ... 56

M

Á

„A kurválkodók kifogása” (Régi és új szeretők topo-

szai Dantétól Ae. S. Piccolomini munkásságáig) ... 68 S

L

Dédatya (Szigeti Zrínyi Miklós ábrázolásának dantei

apparátusa a Szigeti veszedelemben) ... 81 K

L

Káprázat (A Vita Nuova vonzásában) ... 88

N

Á

Anakronizmus és modernizmus (Gondolatok Dante-

fordításom kapcsán) ... 127 K

É

Non plus ultra! (Dante-fordítók pokoljárása) ... 136 Y

-M

E

„És újra láttuk a csillagokat” (Dante aktualitása a chi-

lei Raúl Zurita költészetében) ... 141 P

J

Dantisztika a szegedi olasz tanszéken ... 150

S

T

Trilógia az olasz líra klasszikusairól (Madarász Imre:

„Ámor és Én”; A Nagy Háború költője; „A szabad em- ber példaképe”) ... 152 B

B

Mi lesz belőlünk, kire fogunk hasonlítani, ha felnö-

vünk? (Gondolatok Elena Ferrante A felnőttek hazug élete című regényéről) ... 156 V

É

„A pokol vihara, amely sosem nyugszik” (V, 31) (Para-

frázis és értelmezés Dante halálának 700. évforduló- jára – Dante Alighieri: Komédia I. Pokol) ... 160

S

E

Kis beszéd a pokolról ... 165

G

J

mutatók 11.), a 13., 37., 39., 41., 45., 151. és a 164. oldalon.

E számunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

TANDORI DEZSŐ

Hogy fájdalmamban ott helyt földre essem

(H

)

500 vagy 50 millió év utáni év felén,

hogy csaknem egy sokmázsás tűzoltóautó alá léptem,

lassan tovább baktatva, vagy később: „Mi lenne verebemmel?”

ezt gondoltam el, és semmi se rímelt, hogy tenné itt.

Nem történt volna semmi. Maradt volna szóló verebünknek, aki az életemnél több, és persze, mégse több, nincs mérték, gondozója, engem eltemetnek, porom ott pihent volna fák alatt, hol 27 év során annyi madártemetés volt, madarainké,

madaraké, kikről most gyönyörű ismeretterjesztő filmet láttam.

(Véremre, belemből kifolyt, enyhén autógumiszagú maradékokra, foltjaikra, a közeli parkból, éjszaka, macskák, nyestek

jártak volna, „B” sírhelyem látogatói. Az „A” hely a fák alatt.) Azt akartam, e madár legyen: szóló, értsd ne legyen társa, csak mi ketten, emberpár, alakulhasson úgy, ahogy előtte nálunk egy madár sem, mert mindig sok befogadott ily vad szárnyas volt.

Az emlősök felett a madarak eleinte, leletek mutatják,

a madarak uralkodtak. Mit tudom én, ez a szauruszok kihalása után volt, Új-Zélandban például mérhető évmennyisége annak, hogy a fő madár-ellenség emlős partra szállt, az Ember, de a Galapagos-sziget(ek)en egy bizonyos kormoránfajta például úgy döntött, nem repül, nincs természetes ellensége,

szárnya elkorcsosult, rút, de tisztogatja, furán is fut, a vízben

van csak elemében. ‒ Lakásomban én meg nem mondom, mint vagyok,

nálunk az egy szál szóló veréb tojó megvalósította a madáruralmat

4 tiszatáj

„

kettőnk felett, nem törődvén vele, hogy nem ellenségei vagyunk, ellátói inkább ‒ ez minden uralom természete. A legfőbb a lélek alávetettsége. Ah, miért vált minden oly jelentéktelenné

nekem, hát jó, megvagyok így, mégis, természetes ösztön

miért nem sarkall: kapkodjam a csörgő telefont, erőszakoskodjam könyvkiadókkal, reálisan latoljam erkölcsi állagukat, pajzán

szószegéseik világát, ah, mit nekem a könyvek! Roncs szárnyat élről alig érő nyugdíjammal, valami juttatással, azzal, hogy lapokba írok, megvagyok. Nem tragédia, mi lesz írói sorsom. Csak a szakszerűségért küzdök, nem az igazságért. Nincs így igazság. Madarunk, ha meghal, olyan lesz az, hogy fájdalmamban ott helyt földre essem, föl se keljek, bár nem öltök gyászruhát, s még alkalmasint tovább élek.

Ahogy a galapagosi kormorán szárnya, elkorcsosult minden érdeklődésem a világ iránt: tessék-lássék elbeszélgetni az utcán: nem! utazni

a szomszéd nagyvárosba: nem! húst, gombát, spárgát, tejfölt, kolbászt, gyümölcsöt venni vásárcsarnokokban: nem s nem. És az italt elhagyva mindezt kegyetlenül el tudom mondani. Megfutni sem tudok a sors elől, csak azt nem tudom e madárpusztulás-fenyegetés elől mely vízben

élhetnék, mint a kormorán halakkal, 500 vagy 50 millió madárév vadonán.

2021. szeptember 5 „

„A Dante-közlés egyelőre itt végződik”

M

A közlésünk alapjául szolgáló gépelt kézirat Tandori Dezső irodalmi hagyatékában található.

A fennmaradt példány két különálló lapra, indigóval készített másolat, melynek első oldalán, a szerző megjelentetésre-szedésre vonatkozó útmutatásai olvashatók. Mind az olvasónak- szerkesztőnek szóló megjegyzések, mind a mű készültségi foka publikációs szándékra utal, a mostani közreadást megelőző kutatás során azonban nem bukkantunk rá a szöveg korábban kinyomtatott, nyilvánosságra hozott változatára. A megjelenés vélhető elmaradása – a Tan- dori-hagyaték sok más művének folyóirattörténeti „hányattatásaival” együtt – magyarázatra vár, azonban a kínálkozó alkalom, a közelgő Dante-évforduló talán jókor irányítja a figyelmet erre az életműben nem szokásos tónust képviselő darabra.

Danténak, az olasz és világirodalom középkori óriásának és Tandorinak, a XX–XXI. század magyar költőjének és írójának a kapcsolódása ugyanis egyáltalán nem magától értetődő.

Mind Dante személye, élettörténete, különösen a hozzá kapcsolódó, sajátos bennfentességet és műveltséget feltételező legendakör, mind nevét a századok során megörökítő és tovább- adó nagy művei ugyanis ahhoz a régiséghez tartoznak, mely Tandori modernista ízlése és ér- deklődése számára afféle önkéntesen be nem járt területként értelmeződött. Alkalmankénti, valóban ritkának mondható kiruccanásai a XIX. századi modernséget megelőző korszakok művészetéhez, irodalmához csakis valamilyen egyedi és konkrét indítóoknak voltak köszön- hetőek, s fejtegetései ilyenkor minden esetben mellőzték a mű teljes spektrumával, jelentés- tartományával való számvetést, az arról való ítéletalkotást. Tandori első regénye, a Miért él‐

nél örökké? (1977) lapjain Dante nevét éppen e nyelvi, irodalomtörténeti, történeti, végülis:

mentalitásbeli távolság okán hozza szóba, mikor furcsálkodva említést tesz a számára is rendkívül fontos Beckett Dante műve iránti rokonszenvéről: „Dr. M., elolvastam Dantét. Mi- lyen érdekes, hogy Beckett – tudod! – úgy szerette. Az a lezuhantam a padlóról!” A regényben közvetlenül e megjegyzés előtt a mostani vers megoldókulcsaként is kínálkozó, Pokol-beli Dante-sor Weöres Sándor töredékes fordításából származó megoldása idéződik fel: „…s mint holttetem zuhan, én elzuhantam”. A korai regény lejegyzője-alanya a megszólított, a titokza- tos „M.” számára szóba hoz egy frissen megjelent, „Dantékat” (valójában Weöres Dante-fordí- tásait) tartalmazó könyvet, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy Tandori Dante-élményéhez je- lentősen hozzájárultak az általa „W. S. mester”-ként tisztelt idősebb pályatárs leleményes fordítói megoldásai. Tandori egyébként, ha később meg is tér az Isteni színjáték Babits-féle

„standard”-jához, nem feledkezik meg a Weöres-féle Dante-ajánlatról, hiszen még 2013-ban is verset szerez Ál‐W. S.‐Arany‐Dante címen, mintegy megidézve egy alternatív irodalomtör- téneti leszármazási sor számára fontos és szimpatikus résztvevőit (ld. a Szalámi végrendele‐

tem című ciklus részeként, Tiszatáj, 2013. október).

Mindennek megfelelően gyorsan felismerhetjük, hogy a mostani vers címében parafraze- ált színjátéki sor alapja már Babits közismert változata lehet: „és mint valami holttest, földre estem.” A Pokol Ötödik énekének (A Szerelem halottjai) 142. sora, zárlata („E caddi come cor- po morto cade.”) több okból is megtapadhatott Tandori irodalmi memóriájában: egyrészről ebben a részben olvashatunk Paolo és Francesca szomorú szerelmi történetéről, mely

6 tiszatáj

„

mindmáig a Commedia egyik leghíresebb, legtöbbször kommentált epizódjának számít, de ami talán szempontunkból még lényegesebb, hogy ennek megfelelően a közoktatás által köz- vetített Dante-ismeretek egyik közös forrása is hosszú generációk óta. Másrészről kiemelhe- tő, hogy a Dante által megalkotott univerzális fikció egyik ritka pillanatát is magába sűríti az ismert verssor, amennyiben a teológiai miheztartáson – valójában a műnek irányt szabó programon – túllépő spontán vallomás és empátia kizökkenti szerepéből a mű szerző- főszereplőjét. Tandori ezzel a megoldással egyetértve idézi meg a Kosztolányi‐kettőshangok című korai, a Kosztolányi-lírával szembeni ellenvetéseinek hathatósan hangot adó esszéjé- nek egy pontján, az olvasói asszociáció feljogosítása nyomán („Hogy össze nem rogy a szo- bánk alatta, / hogy össze nem rogy menten, aki hallja.” Kosztolányi Dezső: Szegény anyám csak egy dalt zongorázik) az esés Dantétól ismert, emlékezetes képét: „Dante jut az eszembe, ahogy »mint akinek elhal egész valója« (célszerűen idézem), végigzuhan a földön (a szörnyű- ségek láttán s hallatán).” A – láthatjuk ‒ lassan szállóigeszerű, állandó üzenettel ellátott Dan- te-versmondat a következő alakban fordul elő sokkal később, de újra jelentős szerepben, be- vezető mottóként az Akar‐e ez a mennyi ember? című, 2003-as Tandori-esszé (In Uő:

A Honlap Utáni, Tiszatáj, Szeged, 2005, 193) előtt: „»…és elborzadva ott helyt földre estem.«

(Dante, Babits Mihály fordítása nyomán)” A pontatlanságot is tudatosan vállaló idézetalak, jól láthatóan, a mondat első felének hasonlatát („mint valami holttest”) iktatja ki vagy nyilvá- nítja megváltoztathatónak, hogy az idézés aktuális motivációjának megfelelő tartalommal és azt kifejező formai megoldással telítődhessen a használatbavétel során. A most közölt vers címe – Hogy fájdalmamban ott helyt földre essem – legjellegzetesebb módosulása, az igeidő és -mód („estem” – „essem”) változásán túl szintén a mondat első felében játszódik le: felvethe- tő, hogy a Dante- (és Babits)-féle tercinák egyik legfontosabb tulajdonsága, a sor emlékeze- tességét is támogató, jólhangzását is megerősítő terjedelme (11 szótagos) sajátos, kreatív ritmikai-akusztikai rekonstrukció tárgya lesz. Az újonnan kialakult változat feltűnő hasonló- ságot mutat a Tandori által több ízben idézett, elemzett Korai búcsuztató című Jékely-vers alábbi sorával: „hogy fájdalmamban mindjárt meg ne vesszek?” (Tandori a Koppar Köldüs (1991) című könyve egyik mottójaként, a versegészből kiemelve közölte e sort, valamint az előtte álló további 4 verssort. Ezzel a tettével a kijelentést kvázi-zárósorrá, vagyis a Dante- mondással összegondolható, netán azzal együtthangzó katartikus zárlattá minősíti át.)

A következőkben a vers szövegének néhány utalására térek ki röviden.

A vers a dantei tercinákra emlékeztető háromsoros, de rímtelen versszakokból épül, az utolsó, 15. szakasz azonban csak 1 sorból áll. A Tandori-féle verssorok, ellentétben a formai felidézésre is nagy gondot fordító cím ajánlatával, minden esetben hosszabbak Dante sorai- nál.

Az 1. sor kronotoposza – „500 vagy 50 millió év utáni év felén”, valamint: „hogy csaknem egy sokmázsás tűzoltóautó alá léptem” – nyilvánvaló rájátszás az Isteni színjáték kezdősorai- ra („Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam”, Babits Mihály fordítása).

A kezdőkép olyan akcidenciát (tűzoltóautó, tervezett átkelés, elmaradt baleset, életveszély) ábrázol, mely a dantei életfordulat allegóriáját az idői-téri konkretizálás által alkotja újra.

Tandori több, nagyszabású műben megörökítette a vele 2003. június 30-án történteket, mi- kor is a budai Clark Ádám téren, lakóhelye közelében, reggeli sétája „teljesítése” közben majdnem halálra gázolta őt egy tűzoltóautó: A tűz testcsonk (novella: Forrás, 2003/11; vers:

Tiszatáj 2003/12); A 65. mezőről (Liget, 2003. október). „3–4 verset írtam már a dologból,

2021. szeptember 7 „

nem is tagadom, s másutt, érintőlegesen (brr) felhasználtam. Hasonlatnak, mintegy.” Megle- het, hogy versünk a friss élmény kiváltotta írásláz egyik produktuma.

A 2. versszakban megjelenő „szóló veréb” a művekben Totyi-ként emlegetett madár.

A következő, 3. versszak jelzése – „27 év során annyi madártemetés volt” – segít a szöveg ke- letkezési idejének meghatározásában. Nagy valószínűséggel 2004-ben írt műről van szó, hi- szen a Tandori házaspár 1977-ben kezdett el lakásában verebekkel foglalkozni, amint arról az író korai, sajátos dokumentarizmust alkalmazó nagyregényei tájékoztatnak. Még ennél is pontosabban segíti a datálást, hogy Tandori saját, precízen vezetett időszámításához illesz- kedve majd a következő évben, 2005-ben adja közre A huszonnyolcadik év című gyászvers- ciklusait, melyekben az időközben eltávozott Totyival lezárult nagy korszak poétikus összeg- zését végzi el: „Tudandó: huszonnyolc éven át – csaknem – voltak madaraim. / Az utolsóval elmentem, ím.” (A huszonnyolcadik év, Eső, 2005. ősz).

A 6. versszak evolúciós híradása nem előzménytelen a korszak Tandori-művei közt.

A (dino)szauruszok és a madarak, valamint az emberek közötti évmilliók felmérése számos költői mű és önértelmező esszé fordulata: a közismert tudományos tények ezúttal a „verebek és emberek” kettősségét elismerő versalany önvizsgálatához járulnak hozzá. „Veréb és em- ber közt csodás közelség, / ami – u. ez! – ember s ember között / riasztó távolság (alkalma- sint).” (Verebek és emberek, Mozgó Világ, 2002/4) – hozza szóba az életmű nagy kérdését, a rendhagyó társasság problémáját egy vershely. Máshol ugyanez a motívum, a Tandori-mű alaphelyzetének számító helyzetkép (író/ember, madárral) a sajátos önarckép most-jába be- levetíti az életformákat elválasztó tapasztalatot is: „a dinoszauruszi / néz át a vállamon”

(A din, Magyar Lettre Internationale, 41. szám, 2001. tavasz).

A 8. versszak 2. sorában gondolatjellel az eddigiektől elválasztott vallomáskezdettől fog- va a beszélő az életnehézség részleteibe vezeti be az olvasót, vagyis a 2000-es évek „nehéz órán” született Tandori-lírájának önemésztő alapdallama idéződik. Az egzisztenciális kiszol- gáltatottság tényeit soroló versmondatok szinte váratlanul kötik be a mondások sorába újra (12. versszak), a címben alkalmazott, immáron állandósuló Dante-mondatot („hogy fájdal- mamban ott helyt földre essem”), és fűzik vissza a zárósorban évmilliók ember- és állatpana- szát az Isteni színjáték grandiózus látomásának téridejébe.

„A Dante-közlés egyelőre itt végződik” – írta Tandori már említett 1977-es regényében, lelkes Dante-laudációinak végére érve. A Dante–Tandori-viszony kitárgyalása viszont bizto- san nem végződhet ebben a rövid jegyzetben, hiszen a dantei „sötét erdő”, mint a nagy olasz utókorának megannyi képviselőjét, láthatjuk, Tandorit is időről időre magához vonzotta és különféle „tribúciók” megalkotására ösztönözte. Hogy másra ne utaljunk, további figyelmet, magyarázatot érdemel a kései Tandori udvariasságon túli, gáláns gesztusa, mellyel életmű- összegző versgyűjteményét (Úgy nincs, ahogy van, Scolar Kiadó, Budapest, 2010) „Dante Pur- gatóriumának” ajánlotta, vagyis versekben megörökített, profán szenvedéstörténetét a nagy, elismert művészeti minta ajánlatának fényében teszi olvashatóvá, nyújtja át számunkra.

A szöveget sajtó alá rendezte, a jegyzetet írta: TÓTH ÁKOS

8 tiszatáj

„

ISMERETLEN SZERZŐ

Követjárás Veronában

E

Tudjuk, Dante sokszor megfordult Veronában, szívének kedves volt ez a város. Az, hogy a címben említett követjárás helyszíne Verona, valamint az a körülmény, hogy a Walberan nevű napkeleti királyról szóló költemény Dante idején jött létre, elégsé- ges ok arra, hogy az alábbi részlettel köszöntsem Dante emlékét. Röviden összefog- lalva az előzményeket: Verona hercege, Dietrich háborút vív Laurinnal, a törpék ki- rályával. A törpék vereséget szenvednek, Laurin foglyul esik, és a herceg Veronába hurcolja. Itt megkeresztelkedik, méghozzá maga Dietrich a keresztapja: ettől fogva Laurin nemcsak kibékül a herceggel, hanem hűséges barátja is lesz a hercegnek. Er- ről nincs tudomása Laurin rokonának, a Szentföldön uralkodó Walberan pogány ki- rálynak, és nagy létszámú hadsereget gyűjtve áthajózik a tengeren, hogy kiszabadít- sa, aki pedig nem is akar kiszabadulni...

Most Walberant táborozni hagyjuk, szemünket Schiltung felé forgatjuk.

Ő Veronába ért hét nap alatt:

mondom, ahogy elém akadt.

1970 Hogy történt a városba lovagolta, az emberektől tudakolta,

melyik a legjobb fogadó, ahol jó pénzért szállás kapható.

Mutattak neki egy vendégházat:

azzal, úgy látta, nem hibázhat.

Amikor aztán oda szállt, a fogadós elébe állt.

Barátságosan üdvözölte.

Schiltung a köszönetét közölte, úri gesztussal nem maradt adós.

1980 Így szólt: „Mondd meg, jó fogadós, adj nekem egy kapaszkodót:

hol találom az uralkodót, aki Verona hercege?

Követként hírt kell közölnöm vele,

2021. szeptember 9 „

amelytől meg nem kímélhetem.” –

„A városban van a fejedelem” – így szól a gazda –, „és amit neki

mondandó vagy, az őt könnyen elérheti.

Ha akarsz vele találkozni, 1990 az udvarban kell mutatkozni.

Ott meglátod a drága herceget, Akinek szól az üzenet.”

Schiltung indult tehát, öltvén vörös ruhát

Tisztesebb külsőt elérhet-e?

Voltak ők tizenketten, ahogy forrásomból kivettem.

Csupa erős vitéz:

2000 bátorság belőlük kinéz.

Szebb törpéket nem láttak itt soha:

mindnyájukon pompás ruha.

Amint az udvar felé mentek, bámész szemek rajtuk pihentek.

Őket bámulja minden polgár.

Dietrich úr termében honol már, amikor a követség odavetődik.

Kíséretétől érdeklődik, hogy ismernek-e valakit,

2010 és akik jönnek, honnét vannak itt.

Vendégek ismeretlenek mindegyre.

Hildebrand úr veszi őket szemügyre.

Azt mondja: „Csupa erős levente.

Kérdés, hogy ez bármit jelent-e.

A törpék, akik szolgálnak neki, mind-mind Laurin vitézei.”

Dietrich úr hívatja Laurint, az máris jön, hívás szerint.

Szól Dietrich: „A kíváncsiságtól égek.

2020 Kedves Laurin, kik ezek a vendégek?”

Laurin a vendégeket megnézi, válaszát Dietrichhez intézi:

„Ő egy dicséretes fejedelem, Kánaánból van itt jelen.

Hogy milyen üzenetet közvetít,

10 tiszatáj

„

vagy eléd milyen óhajt vetít, arra én is kíváncsi volnék.

Szavam hozzád többet is szól még:

ő egy nagyon bátor vitéz,

2030 erre vagyok esküdni kész.

Ő a nagybátyámat szolgálja,

aki Walberan, Kánaán királya.”

Párbeszédükből ennyit leírtunk, miközben már belépett Schiltung.

Őt pedig a Veronai

kedves fogadtatásban részelteti.

Ennek megörül a követ:

jön tőle udvarias köszönet.

Őt Laurin is fogadja. Közli,

2040 hogy szívből jövően üdvözli.

Ezt örömmel fogadja a követ, jön tőle sűrű köszönet.

„Amire szól a megbízásod,

azt jobb, ha magadban el nem ásod.” – 2044A „Gazdám, a kánaáni király,

aki Arméniával szövetségben áll, küldi neked üdvözletét,

de nem tűri annak szégyenletét, amit Laurinnal elkövettél.

Ezért az ellensége lettél.

2050 Királyom megtámadja ezt a várost:

készülj a védelemre mármost.

Királyom biztat: csak védekezz.

Üzeni, Dietrich, neked: jól van ez.

Még azt is üzeni királyom

– előled eltitkolni nem kívánom –, ha csatatérre kiállni merészelsz, nyilván sok jó vitézt vezényelsz.

A legjobb vitézeket válaszd!

Hadat királyom olyan módon áraszt, 2060 hogy tieid számát add meg nekem,

hadd tudja a fejedelem.

Részéről ugyanannyi harcost az ostromlók között akar most.

Vagy ha párviadalra állsz ki,

akkor sem kell az alkalomra várni.

2021. szeptember 11 „

Ne sokáig tátsad a szádat!

Nadrágba ereszd hitvány pisádat 2067A odakint, a városkapu

előtt, aztán: útilapu!”

Hozzátette: „Vagy inkább kardvas 2070 és rablánc, ami lesz nektek alkalmas!”

Dietrich úr felelt neki jóval udvariasabb és szelídebb szóval:

„Mit vétettem az uratoknak, hogy hadai felénk mozognak, és földemre vezeti seregét?

Hiába van hívem, senki se véd láthatatlan harcosok ellen!

Adja értenem és figyelnem, hogy áll valóban a dolog,

2080 miért, hogy országom kockán forog, nehogy aztán urad ok nélkül gerjedjen rám haragra végül!

Azt is mondd el neki részletesen, hogy attól még kétségbe nem esem, mert rám hoz egy nagy sereget.

Találok jóbarátot eleget,

akik mellettem készek védekezni.

Mit ér a fenyegetés? Ezt, ni!”

Szólt Ilsung, a lovag:

2090 „Minek fenyegető szavak?

A királyod ilyeneket

taknyos könyköknek mondhat, meglehet.

Vitézeknek harcmezőn a helyük!

Hadd lakmározzanak a keselyűk az elesett hősök húsából.

Fenyegetőzés: vaskarika fából!” –

„Hitemre” – ezt mondja Wolfhart –,

„ez a gőg nem ijeszt, nem árt.

Nem hallottam még olyan bunkóságot, 2100 amire szívem ennél inkább vágyott.

Ha idejönnek a város alá, jut nekik annyi sok harc és halál, hogy falaikat nem látják meg épen Arméniában vagy hol a fenében.”

Schiltung nagyúr azt mondta erre:

12 tiszatáj

„

„Ifjú lovagok helyes elve,

hogy szót szóba ki-ki akkor hímzett, ha üzenet jött, és ő a címzett.

De most halljuk a herceget!

2110 Elvégre neki szól az üzenet.”

Dietrich úrnak szem előtt az ügye:

„Wolfhart, csillapodj, hallod-e!

Próbáld ezt az elmédbe tolni:

követnek nem illik így válaszolni!”

Ő maga választ ilyet ad:

„Követ úr, tudja meg urad:

ha országomba beteszi a lábát, annak drágán adja meg árát, amíg csak van leheletem, 2120 és bizalmamat Istenbe vetem.”

Így szólt erre Laurin, a törpe:

„Schiltung, ha nagybátyámat járod körbe, légy nála az én követem,

és mondd neki, hogy üdvözöltetem.

Jövetele kedves nekem!

»Feltéve, hogy e derék fejedelmet

jószándékkal látogatja kegyelmed!«

Ez esetben szívesen látja Veronai Dietrich, és lesz barátja.

2130 Mondd neki: mi ketten barátok vagyunk.

Viszálykodásnak nem hagyunk helyet soha kettőnk között,

amíg csak lelkünk el nem költözött.

Kérd meg, erényeire hivatkozva, hogy semmit se rabolna és kobozna nemes Dietrich fejedelemtől,

amíg itt nem áll, velünk szembe-szemtől.

Ha majd meglátom itt, a város előtt, bölcs tanáccsal meggyőzöm őt, 2140 hogyan lehetnek jóbarátok,

semmi harcot nem hozva rátok.

Ha a Veronait leküzditek, mellette holttestemet lelitek!”

Ezt hallva, Schiltung búcsúzott,

és Veronából elhúzott.

2021. szeptember 13 „

1979. úri gesztussal, „zuchtigleich”: azaz Schiltung szavaiból kitűnik, hogy nagyúri nevelte- tésben volt része.

1994. vörös ruha: a vér színe maga is hozzátartozik a hadüzenethez.

2044A. Az eredetiben láthatóan hiányzik egy sor. A szöveg értelméhez igazodva pótoltam.

2067. hitvány pisádat, „ewer übel pissen”: a német irodalomtudósok igyekeznek kevésbé megbotránkoztató jelentést tulajdonítani ennek a sornak, kevéssé meggyőzően. Schil- tung, aki az imént a fogadóssal „zuchtigleich”, azaz jólnevelten beszélt, Verona herce- gével szemben átvedlik bugrissá.

2067A. Ezt a sort a rím kedvéért kettétörtem.

2089. Ilsung: Laurin tanítója és térítője, ld. 1638. sk.

2091–2093. Romlott szövegű sorok. Hendrikje Hartung értelmezését tartom meggyőzőnek.

2126. »Feltéve...«: Laurin fikciója révén Schiltung szájába adott mondat.

Fordította és a jegyzeteket írta MÁRTON LÁSZLÓ

A KÉPMUTATÓK 1.

Dante: Isteni színjáték, Pokol, 23. ének (Dante retteg)

14 tiszatáj

„

PETRARCA

[Voi ch’ascoltate…]

Megjegyzések a fordítás elé

Az alábbi vers Petrarca Daloskönyvének kötetnyitó darabja. Formája követi a petrarcai szo- nettekre jellemző szerkezetet: két ölelkező rímű (abba) kvartinából és két sorjázó rímű (cde, cde) tercinából áll. Az olasz eredetiben hangsúlyos verselésű költemény hendekaszillabusban íródott, vagyis 11 szótagos, hatodfeles jambusi sorokból épül fel. A vers szerkezetileg két részre oszlik, mivel a kvartinák és a tercinák egy-egy többszörösen összetett mondatot al- kotnak. A kvartinákból álló fronte és a tercinákból felépülő sirma így nemcsak tartalmilag kü- lönül el egymástól, de szintaktikailag is, hiszen a voltát a mondathatár is kiemeli. A vers köl- tői alakzatokban igen gazdag: aposztrofé, anacoluthon, poliptóton és alliterációk díszítik a szöveget.

A szonettnek több magyar fordítása is létezik,¹ melyekre egyaránt jellemző, hogy – a honi fordítói gyakorlatnak megfelelően – inkább a verstani (rím, verselés) megfelelés érvényesül bennük, míg a nyelvtani párhuzamosság háttérbe szorul. Az állítás igazolása végett elég csak szemügyre venni az első két kvartinát létrehozó összetett mondatot: míg az olasz eredetiben a főmondat esetében egyes szám első személyű alanyt találunk (spero...), a fordításokban – kivétel nélkül! – harmadik személyű alannyal van dolgunk. Mivel a formahűségbe a szintaxis is beletartozik, a mondatszerkezet ily módon történő átrendezése nem szerencsés. Jelen esetben például az igeragozásnak fontos tartalmi szerepe van, hisz Petrarca ezzel is értésére adja olvasóinak, hogy ő a Canzoniere igazi alanya.

A jelen fordítás elsődleges célja, hogy megfordítsa e gyakorlatot, és a vers gondolati tar- talmának közlését a hangtani-metrikai (rímelés, szótagszám, alakzatok) megfelelés elé he- lyezze. Magam is törekedtem ugyanakkor a kötött forma megőrzésére, bár a hendekaszilla- bust hexameterre cseréltem.

A metrum megváltoztatásakor az alábbi megfontolásokra támaszkodtam: az itáliai iro- dalmi hagyomány gyakran helyettesíti hendekaszillabussal az olasz nyelven nem megvaló- sítható hexametert (pl. Foscolo és Monti olasz Iliász-fordításai), ily módon e két sorfajta fel- cserélése fordítástörténetileg motivált. Annál is inkább, hisz az eljárás fordítva is gyakori, a hatodfeles jambusban írt olasz műveket gyakran fordítják hexameterben: gondoljunk csak Dante egyik első latin fordítójára, Matteo Rontóra, aki a XIV. század elején az Isteni színjáték 11 szótagos, jambikus sorait hexameterben tolmácsolta.

Jogosnak tűnhet ugyanakkor a felvetés, hogy miért cseréljük le a sorfajtát, ha az magyarul is létezik. Azért, mert a két nyelv verstana másként határozza meg a hendekaszillabust. Míg az olaszban a sorfajta a hangsúlyváltó verselés körébe tartozik, addig a magyar verstan idő-

1 Radó Antal (1887), Sárközy György (1943), Csorba Győző (1967), Szénási Ferenc (2016)

2021. szeptember 15 „

mértekésnek tartja. Ez a különbség abból ered, hogy a két nyelv – hagyományosan – eltérően definiálja az alkotóelemként szolgáló jambust is: míg az olaszok egy hangsúlytalan és egy hangsúlyos szótag kapcsolataként határozzák meg a verslábat, addig a magyar hagyomány időmértékesnek tekinti, mely egy rövid és egy hosszú szótagból áll (időegysége három mora:

∪ –).² További fontos verstani eltérés az is, hogy az olasz különbséget tesz sillaba grammati‐

cale és sillaba metrica között: az előbbi alatt az íráskép által rögzített szótagokat érti, az utóbbin a skandálás szerint számoltakat. Mivel az olaszban a szavak találkozásánál gyakori jelenség a szótagösszevonás,³ a sinalefe, sűrűn előfordul, hogy egy 12, 13, 14, 15, 16 szóta- gosnak leírt sor a skandálás során 11 szótagossá rövidül.

Összefoglalva tehát az olasz hendekaszillabus a hangsúlyváltó verselés és a szótagössze- vonás okán nem kötött szótagszámú sor, bár tény, hogy skandálva 11 szillabát hallunk.

A magyar hendekaszillabus viszont – lévén, hogy időmértékes és moraszámláló – állandó szótagszámmal bír, tehát – írva-ejtve egyaránt – mindig 11 szótagos. A magyar fordítások tartalmi pontatlansága részben épp abból fakad, hogy mindig 11 szótagba kívánták sűríteni azt a mondanivalót, melyet Petrarca jóval több szótagban ír meg (bár 11-nek skandál). Mivel Petrarca lejegyzett (és nem kiejtett) szótagszáma 11 és 16 között változik, úgy gondoltam, hogy a hexameter – a fenti fordítástörténeti okkal kiegészülve – jó választás lehet a vers tol- mácsolására, hisz a szótagok száma ott is szabadon alakítható (13 és 17 szótag között).

Az olasz nyelv természetének a kötött sorfajok közül a hendekaszillabus felel meg legin- kább, gyakran prózai szövegekben is találkozunk vele (nem véletlen, hogy epikus költemé- nyeik is szinte mind ebben íródtak). Mivel hatásában a hexameter is közel áll magyar prózá- hoz,⁴ választásom ebből a szempontból is megfelelőnek bizonyult.

2 Érdekes ugyanakkor megjegyezni, hogy az elmúlt 100 évben a magyar nyelvben is megindult a ma- gyar jambus módosulása: a ∪ – ritmust egyre inkább a hangsúly fejezi ki, nem pedig a hosszú-rövid szótag szabályos váltakozása. Példaként elég csak József Attila A Dunánál című versének első sorára gondolni: „A rakodópart alsó kövén ültem//”.

3 A szótagösszevonásnak létezik egy másik fajtája is, a sineresi, ilyenkor a szó belsejében vonunk össze hangokat.

4 Gondoljunk csak arra a tényre, hogy a hétköznapi nyelvhasználat során is előfordulnak hexameterek (pl.: Áfás számla igényét kérjük, előre jelezze! Pénzadományát erre a bankszámlára utalja. Fennaka- dások vannak a városi közlekedésben).

16 tiszatáj

„

Voi ch’ascoltate in rime sparse il suono di quei sospiri ond’io nudriva ’l core in sul mio primo giovenile errore

quand’era in parte altr’uom da quel ch’i’ sono, del vario stile in ch’io piango et ragiono fra le vane speranze e ’l van dolore, ove sia chi per prova intenda amore, spero trovar pietà, nonché perdono.

Ma ben veggio or sì come al popol tutto favola fui gran tempo, onde soventel di me medesmo meco mi vergogno;

et del mio vaneggiar vergogna è ’l frutto, e ’l pentersi, e ’l conoscer chiaramente che quanto piace al mondo è breve sogno.

*

Ó, ti, akik hallgatjátok szétszórt dalaimban sóhajaim hangját, mellyel tápláltam a szívem, régmúlt ifjúságom tévelygései közben,

még amikor részben más voltam, mint aki mostan, hangom váltakozása miatt, melyen érvelek én és sírok, gyötrelem és meddő vágyak közepette, annál, már aki tett próbát maga is szerelemben,

Ám most már jól látom, hogy mindenkinek ajkán mily hosszan voltam gúnyos pletykának a tárgya, és emiatt most önmagamért már mardos a szégyen, így a hiú ábrándnak szégyen lett a gyümölcse, megbánás, valamint annak biztos tudomása:

mind, mi a földön nékünk tetszik, csak rövid álom.

A bevezetést és a fordítást R^ÓTH M^ÁRTON készítette

2021. szeptember 17 „

PIER PAOLO PASOLINI

Narcissus tánca

Hordozok sötét szerelmet, én, se csalogány, se gyermek, aki teljes, mint a virág, aki vágyak nélküli vágy.

Hajnaltájt, virradatkor, ibolyák között ébredeztem, s a rám simuló éjszakában egy régi dalt énekeltem.

– Narcissus – mondtam magamban, s arcomról egy kisértet,

fürtjeinek világánál, fűre rajzolt egy árnyképet.

Galambok

Lehajol egy legény, ki a galambsereggel kelt vándorútra egyszer, árnyán csillan a fény.

Torkában, még lopózva, szavak árnyéka bujkál, mint fű között lapulván a réten a szamóca.

S ha kurjant, nyárfalombok

közt hadd hallják a társak,

szavait, odaszállnak

s csókolják a galambok.

18 tiszatáj

„

Öröm

Mezítlen szombatéjszakákon öröm látnom, milyen sok ember kacag-nevetgél a szabadban.

Az én szívem is tág szabadtér, szememben ott nevet sok ember, hajamra száll a szombatfény.

Ifjú vagyok, öröm nekem a szombat, szegény, öröm a sok-sok ember, élek, örömöm a szabadlét.

Munkál bennem a szombat-kór.

S^ZÉNÁSI F^ERENC fordításai

JEGYZET

Pier Paolo Pasolini világhírű olasz költőt (1922–1975) a néven nevezett eszmék költőjeként tartjuk számon, fogalmi nyelvet használó vagy a maga experimentalista eszközeivel élő mili- táns költőként. Lírai hangvételű, népdal tisztaságú fiatalkori költészetét, első két kötetének verseit a magyar közönség alig ismeri. Pedig korántsem „zsengékről” van szó, ezek egy költői irány teljes jogú, érett képviselői. S mintha csak a huszadik századi olasz költészet visszatérő toposzát akarnák igazolni ‒ azt, hogy az intim költői hang Itáliában nagyon sokszor helyi dia- lektusból bomlik ki ‒, friuli tájnyelven születtek. (A tájnyelv itt nem a köznyelvtől némiképp eltérő tájszólást jelenti, olyannyira külön nyelv, hogy az olasz versantológiák kénytelenek lábjegyzetben olaszra fordítani a dialektális versek szövegét.)

Ebből az első Pasolini-korszakból közlünk most három verset magyar fordításban, olya- nokat, amelyek nem szerepelnek az említett két kötetből született magyar nyelvű versváloga- tásban (Egy halott énekei, Új Mandátum, 1994, ford. Parcz Ferenc).

Válogatás a kortárs olasz költészetből

KERBER BALÁZS

Áttetszőség és képszövet

(

)

Az itt következő válogatásnak nem lehet célja, hogy a létező kortárs olasz líra átfogó képét adja, hiszen az olasz költészeti szcéna rendkívül összetett és sokféle; számos irodalmi ha- gyomány, előkép és hatásmechanizmus játszik szerepet benne.

Ez a sokféleség jól látszik a válogatásban, de inkább szubjektív módon, a példák és esetek szintjén. A szerkesztésben, a válogatásban részben az vezetett, hogy számomra milyen olasz költői hangok váltak fontossá az elmúlt években, és melyek azok, amelyek – úgy gondolom – a kortárs magyar költői irányok számára is izgalmas újdonságot jelentenek, játékba hozva sa- ját irodalmi hagyományainkat. A válogatás magára a sokféleségre, a rendkívül sok egymás mellett létező költői hagyományra mutathat rá.

Emellett persze törekedtem arra, hogy bizonyos beszédmódokat, attitűdöket jól elkülö- nítsek, és ezeket egymás mellett jelenítsem meg, hogy az olvasó észlelje, milyen irányok jel- lemzik a kortárs olasz közeget; milyen „hangok” fordulnak elő ebben a világban, hol húzód- nak a törésvonalak.

A versek válogatásában előzetes tájékozódásul szolgált a Sallay Géza és Szkárosi Endre által szerkesztett Online barokk¹ (2012) versantológia a Secondo Novecento (a huszadik szá- zad második felének) költészetéből és a Federico Italiano és Jan Wagner által szerkesztett Grand Tour² (2019) a kortárs fiatal európai líráról. Több olasz költőismerősöm felhívta a fi- gyelmemet szerzőkre, folyóiratokra; így például Alberto Bertoni³ és Isabella Leardini, illetve Giovanna Frene, akit a szerkesztés közben ismertem meg személyesen, és fontos támponto- kat adott. Bolognai Erasmus-utam alatt Alberto Bertoninál modern olasz is irodalmat hallgat- tam az egyetemen, így gondolkodásával, szemléletével jobban megismerkedhettem. A válasz- tott szerzők szervesen kapcsolódnak a huszadik század második felének olasz költői hagyo- mányaihoz, illetve maguk is részesei annak.

Köszönet illeti a blokk fordítóit (Faragó Dániel, Szénási Ferenc, Szirmai Anna, Szkárosi Endre és Závada Péter), akik velem együtt vettek részt a szövegek tolmácsolásában. Köszö- nöm Szkárosi Endrének a szakmai visszajelzéseket, támogatást.

A válogatás⁴ egyes szerzői a fiatalabb költőgeneráció tagjai (pl.: Maria Borio és Tommaso Di Dio), így az összeállítás igyekszik kissé reprezentálni az Online barokk világa utáni időket, ám

1 Online barokk – Olasz költészet a 20. század második felében, szerk. Sallay Géza, Szkárosi Endre, Eöt- vös József Könyvkiadó, Budapest, 2012. 512 p.

2 Grand Tour – Reisen durch die junge Lyrik Europas, szerk. Federico Italiano, Jan Wagner, Carl Hanser Verlag, München, 2019. 581 p.

3 Ld.: Alberto Bertoni: Poesia italiana dal Novecento a oggi, Marietti, Bologna, 2019. 232 p.

4 Ha a tanulmányban egy idézett verssornál nem jelzem külön a fordítót, saját fordításomról van szó.

20 tiszatáj

„

Valerio Magrelli Magrelli felügyelő (Il commissario Magrelli)⁵című kötetének egyes versei is megtalálhatóak benne, amelyek a Secondo Novecento fontos alkotójának jelenkori poétikai ér- deklődéséről adnak számot, s így kapcsolódnak az újabb törekvésekhez. Giuseppe Conténak az összeállításban található versei szintén a költő legutóbbi, 2019-es Nem szűnök meg a tengerről írni (Non finirò di scrivere sul mare)⁶ című verseskötetének anyagából adnak ízelítőt.

A hagyomány egyfajta folytonossága észlelhető a költők indíttatásaiban, személyes kapcso- lataiban is; Giovanna Frene, az Adottságok (Datità)⁷ kötet szerzője, akinek két versét tartalmaz- za a válogatás, Andrea Zanzottónak felfedezettje és tanítványa, és Zanzotto (1921–2011) sze- miotikai-nyelvi érdeklődését erősen folytatja a költészete, például a La Main című, most már magyarul is olvasható versében. Sara Ventroni A Gasometróban (Nel Gasometro)⁸ című, 2006-os kísérleti verseskötetének elején pedig Elio Pagliaraninak, a neoavantgárd Gruppo ’63⁹ (’63-as csoport) egyik alapítójának lelkes hangú levelét olvashatjuk, amelyet a szerzőnek címez, és amelyben Ventroni költészetét a „2000-es évek alapvető költészetének”¹⁰ nevezi, s a „féktelen- ség absztrakt szigoráról”¹¹ beszél. Az 1985-ben született Maria Borio pedig Áttetszőség (Tras‐

parenza)¹² című, 2019-ben megjelent verseskötetének első ciklusa elején, hangsúlyos helyen, Amelia Rossellit idézi, a Gruppo ’63 tagját, aki magát a kötetcímet (Trasparenza) is ihlette.

A konvencionális társadalmi normákat elutasító és a poétikai kifejezés új formáit kereső Gruppo ’63 erős inspiráló és ihlető tényező a fiatalabb olasz lírában, de általában is jelen van- nak az avantgárd, vagy a jelek és a jelentés problémáit boncoló költői technikák. Ezek a kérdé- sek a performansz és a slam kultúrájával fonódnak össze; Sara Ventroni maga is performer, aki nemzetközi és olasz költészeti fesztiválokon vesz részt, illetve A Gasometróban című könyve vegyes műfajú, kisprózákat és fotókat, illusztrációkat is tartalmazó könyv. A kötetre valóban nagyon jellemző a szigor és a szertelenség Pagliarani által említett kettőssége; az ipari környe- zet és az emberi test indusztrializált jellege izgalmasan vibráló, ám mégis kopár és mechanikus, állandósuló világot eredményez, amelyhez – némi avantgárd provokativitással bíró – egziszten- ciális kiábrándultság is társul. Závada Péter fordításában olvashatjuk: „A cél az csak cél, ráadá- sul üres.” Majd később még ugyanebben a versben: „A történet halad, nem halad, vagy nincs is”.

Ez a költészet, amely egyébként jelentős gépi-ipari szókincset is összesűrít magában, valóban tud egyszerre lemondó, minimalista és szellemileg feszült is lenni.

Ez a konvencionális értelemben nem poétikus jegyeket is magán viselő költészet némi rokonságot mutat a válogatásban szintén szereplő Bruno Galluccio lírájával, aki a matemati- ka és a természettudományos látásmód szigorát ötvözi a költői vízióval. Egy – a jelen gyűjte- ményben nem szereplő – versében a beszélő maga fogalmazza meg ezt a tendenciát a „láto-

Ha egy verseskötet előszavából, a szerző méltatásából idézek, ott a jegyzetben feltüntetem az eredeti olasz szöveget is.

5 Valerio Magrelli: Il commissario Magrelli, Einaudi, Torino, 2018. 76 p.

6 Giuseppe Conte: Non finirò di scrivere sul mare, Mondadori, Milano, 2019. 152 p.

7 Giovanna Frene: Datità, Arcipelago Itaca, Osimo, 2018. (eredeti megjelenés: 2001) 120 p.

8 Sara Ventroni: Nel Gasometro, Le Lettere, Firenze, 2006. 136 p.

9 Ld. erről: Gruppo 63 – L’antologia, szerk.: Nanni Balestrini, Alfredo Giuliani; Critica e teoria, szerk.

Renato Barilli, Angelo Guglielmi, Bompiani, Milano, 2013. 960 p.

10 Sara Ventroni: Nel Gasometro, i. m., 6. (poesia basilare della poesia del Duemila)

11 Uo. 5. (astratto rigore della tua sregolatezza). Szó szerint: „féktelenséged absztrakt szigora”.

12 Maria Borio: Trasparenza, Interlinea, Novara, 2018. 144 p.

2021. szeptember 21 „

másos szigor”¹³ kifejezéssel, s ez tulajdonképpen a Pagliarani által Ventroni esetében defini- ált kettősséget variálja. Galluccio verseiben az emberi viszonyrendszerek folyamatosan a gondolkodó és a tudós szemén keresztül jelennek meg; ebben az értelemben talán kevésbé

„kopár” líra ez, inkább a szemlélődés és a melankólia lehet jellemző rá, a hétköznapi kérdé- sek absztrakt szemlélete. Néhol még a – kis túlzással – eposzi hangnem sem idegen ettől a vi- lágtól. A tudomány mint álom, a matematika mint látomás, valamint az emberi tudás és civi- lizáció esetleges veszte mint súllyal és „értékkel” bíró problémák jelennek meg benne, s még erősen szubjektív, poétikus vonásokkal bíró tudományos arcképcsarnokot is kapunk A nulla mértéke (La misura dello zero)¹⁴ című kötetben.

Gallucciónál az emberi intimitás sajátosan vegyül a – poszthumánnak vagy prehumánnak is tekinthető – matematikai „csönddel”, a fizikai mozgásokkal: „a világ évekből áll / a testek története” – olvassuk egyik versében, majd így folytatódik: „te és én a lépcsősor hosszán / egyazon fokon állunk”. A szabályos szabálytalanság ennek a lírának is jellemzője. Azonban a jelentések erőteljes dekonstrukciója és a Ventroninál megfigyelt performatív jelleg burján- zóbban tűnik fel Marco Giovenale költészetében, aki az „aszemikus írás” képzőművészeti mű- fajában is alkot, azaz jól elkülöníthető értelemegységekkel nem rendelkező írásjelsorozato- kat hoz létre. Költészetén – akár Ventroni versein – neoavantgárd stílusjegyek látszanak, csak talán – formai szempontból – radikálisabb módon.

Ahogy az aszemikus írás esetében ismerős vagy kevésbé ismerős vonások hajlanak egy- másba, és hoznak létre különös konstellációkat, „mintha-értelmeket”, úgy Giovenale költé- szetében is nyelvi, térbeli és kulturális elemek összetorlódása alkot – a humor eszközétől sem mentesen – fiktív világokat; cselekmény című verse a „cselekmény” fogalmának, konst- rukciójának túlindázó paródiája.

„a gyík agresszivitása tornádókat és kommandósokat fenyeget, és ahogy minden, száz/százötven emelet magas, amerikai városközpontok elpusztítására törekvő gyík, egy ki- csit ő is fasiszta” – olvassuk Szirmai Anna fordításában. Az értelemegységek leheletnyi játéka és egybemosódása mellett a mai magyar fiatal irodalomra jellemző hibriditás-koncepciót is felfedezhetjük. Giovenale verseiben a katasztrófafilmek kellékei és szörnyei vegyülnek össze a kultúra egyéb tényezőivel; az aszemikus vagy inkább dekonstruáló játék tobzódó abszurdi- tást, groteszk örömöt eredményez. Részben hasonló hibriditás-koncepciót rejthet magában Valerio Magrelli már említett, Magrelli felügyelő című kötete, amely a krimi toposzát felhasz- nálva és egy nyomozó alteregót megalkotva hoz létre egy iróniától és játéktól szintén nem mentes beszédmódot, amely – Giovenale költészetéhez hasonlóan, szintén számos regiszter- ből válogat. Ez a sokféleség, sokaság már a beszéd felszínén is jelen van; maga a versbeszélő kezd enumerációba: „Maffia és dzsungel, / bűntény és állattan” (Szirmai Anna fordítása), ám ezeket saját maga nyilvánítja „dögunalmasnak”, így a kiábrándultság, az értelemvesztés, akár Ventroni esetében, itt is különös – egyszerre nyugtalanító és komikus – jegyekkel bír.

Ahogy Bruno Gallucciónál, úgy Maria Borio verseiben is a világ mint jelekkel bíró vi- szonyrendszer válik problémává. Ennek a lebegő, filozofikus költészetnek fontos motívuma az üveg,¹⁵ s ahogy a fizikus-költő idézett lépcsősor-motívuma, részben ez a világ is a rend

13 A vers megjelent: VersumOnline, 2018. 12. 22. (ford.: Kerber Balázs) http://versumonline.hu/

vers/a-geometrianak-sajat-alma-van-es-sajat-ehsege/ [Utolsó letöltés dátuma: 2021. 06. 30.]

14 Bruno Galluccio: La misura dello zero, Einaudi, Torino, 2015. 138 p.

15 Ld.: Maria Borio: le forme trasparenti – Dialogo sulla poesia contemporanea partendo dal vetro, dal

22 tiszatáj

„

mibenlétére, az egymáshoz képesti pozíciókra kérdez rá, de a „látomásos szigor” ebben az esetben is jó kifejezés lehet. „A vasrács mögött homályosak az üvegek, / az üvegek mögött volt a raktár, / az iskolában a helybeli gyerekek” – olvassuk Szirmai Anna fordításában. A vi- lágban elfoglalt pozíció kérdése és az absztrakcióvá szelídülő lebegés hasonló szépséggel tű- nik fel a hatalmas dantei hagyományt is fel-villantó Augusztusi töprengés (Szénási Ferenc fordítása) című Giovanna Frene-versben. Ebben a világban nyelv és írás, pillanatnyi hangulat és általános létérzet az átélés dinamikájában kapnak soha meg nem szilárduló, izgalmas je- lentést: „a tétlenség napmelegében ülve is egy perc amíg élek / röpke illúzió el ne röppenjen ez a nyugvó fölemelkedés / ez a fenséges fölfüggesztés”.

A rendezettség és a szertelenség felvetett kérdése Tommaso Di Dio A fagyos csillagok felé (Verso le stelle glaciali)¹⁶ című kötetében szintén központi motívum lesz. Di Dio egyik fontos szimbóluma és témája a térkép, s a könyv fiktív utazásaiban többféle kor és kulturális réteg öt- vöződik, kerül egymás mellé. A jelenből a tizenötödik századi nagy felfedezések hajóútjaihoz érkezünk. Maga a szerző jelzi a kötet elején az olvasónak egy kis előhang formájában, hogy az a

„rend”, amelyben el lehet veszni, önmagában mindig szabad.¹⁷ Így az iránytűk, a hajók és a fel- fedezés kellékei valójában felcserélhető elemek, s az olvasó calvinói barangolását segítik elő. A kötet játékos, egymásra torlódó tájai és irányai tulajdonképpen meg is idézik a Láthatatlan vá‐

rosok (Le città invisibili)¹⁸ című Calvino-mű hangulatát. Mintha hasonló törekvésű lenne Federi- co Italiano költészete, aki 2020-as Habitat¹⁹ című kötetében szintén széles kultúrtörténeti is- merethálót hoz létre, miközben a hétköznapi utazás és elmélkedés gesztusai rendre vegyülnek a mitológiai vagy tudományos motívumokkal. Az égitestek antik elnevezése asszociatív módon életre kelti az ókori mítoszokat, de a Jupiter szeme mint a Naprendszer legnagyobb anti- ciklonja is jelentéses lesz A Szaturnusz gyűrűi (Gli anelli di Saturno) című versben (Szénási Fe- renc fordítása). Néhol pedig a beszélő humoros, eltávolító gesztusokat is tesz a műveltségi háló felé: „a második Mars-expedíció biológusára gondolok / – aki sose leszek én –, / Ernst Cassirer tudására / – mely sose lesz enyém –, / (Faragó Dániel fordítása).

Giuseppe Conte költészetében viszont a kulturális hagyományok, illetve a goethei érdeklő- dés és irodalomeszmény egyfajta társadalmi felelősséggel és elkötelezettséggel is párosulhat, ahogy ezt A névtelen vízbefúltak imája (Preghiera degli annegati senza nome) című versben lát- hatjuk, Szkárosi Endre fordításában: „jöttek a Szaharán is túlról, / fölégetett földekről szöktek, / háborúk, éhség s szomjúság elől, / hányan vagytok?, kérdezd meg őket”. A vers áramló módon, a düh és az elkeseredettség hangján beszél a menekültválság áldozatairól, megőrizve a beszélő – klasszikus kulturális regisztereket mozgató – háborgó, szenvedélyes tónusát.

Itt a szenvedély inkább a hang zengésében, s nem a képek szinte bogozhatatlan, gyönyörű burjánzásában van jelen, ahogy a nápolyi Antonio Spagnuolo lírájában, aki A hiány daloskönyve (Canzoniere dell’assenza)²⁰ verseiben feleségére, az elhunyt Elenára emlékszik. A kötetet az elő- szót író Silvio Perrella hasonlítja Eugenio Montale híres Xenia-verseihez, amelyekben a költő fe-

mare e dal cielo, Singola, 2020. 07. 24. https://www.singola.net/arti/trasparenza-intervista-maria- borio-poesia [Utolsó letöltés dátuma: 2021. 07. 01.]

16 Tommaso Di Dio: Verso le stelle glaciali, Interlinea, Novara, 2020. 160 p.

17 Ld.: uo. 5. p. In fondo, l’ordine in cui ci si perde – qui come altrove – è in se stesso sempre libero.

18 Ld. magyarul: Italo Calvino: Láthatatlan városok, Európa, Budapest, 2012. 132 p.

19 Federico Italiano: Habitat, Elliot, Roma, 2020. 94 p.

20 Antonio Spagnuolo: Canzoniere dell’assenza, Kairós Edizioni, Napoli, 2018. 91 p.

2021. szeptember 23 „

leségét, Drusilla Tanzit gyászolja. A gyász és a közös élet visszaidézett emléke, maga a létezés – álmaival, vízióival, vágyaival – erőteljesen összefonódó, összekapcsolódó képdzsungelek formá- jában jelenik meg Spagnuolo vizuális ihletettségű költészetében; „Függeszkedik a fény káprázatában / egy lépcsősor, és rajta visszatérnek / az ég, ezüstös ég színes ábrándjai” – indul a különös Szédületek (Vertigini) című vers. Hasonlóan intim, de képeiben talán lebegőbb és me- rengőbb Alberto Bertoni lírája, aki Metamorfózis (Metamorfosi) című versében nem kevés me- lankóliával és humorral ír a halál utáni emlékezés lehetőségeiről, az emberi kötődés nehéz nél- külözhetetlenségéről: „Első dolgom, amit teszek, / mikor már mind a ketten fák leszünk, / hogy rólad megfeledkezem, / nem kell ehhez pszichoanalízis, de whisky sem.” Majd, paradox játé- kossággal és szomorúsággal, a szöveget később így zárja: „Így mind a ketten egyformák leszünk;

/ két fűzfavessző, egy madár két szárnya, / örökké emlékezhetünk egymásra.”

Alberto Bertoniéhoz hasonlóan Umberto Piersanti költészete is inkább a klasszikus olasz költői tradíciókban gyökerezik; a szerző Leopardit és Petrarcát nevezi meg fő forrásaiként, de stílusát, beszédmódját nézve – joggal – Pascoli nevét²¹ is említik, hiszen a marchei tájnak, a Carpegna-hegynek, Urbino környékének álomszerű, derűs-melankolikus megjelenítése erősen felidézi az Urbinóhoz szintén kötődő Pascoli verseit, főleg a szomszédos Romagnát (Pascoli szülőföldje) megörökítő költeményét. Piersantinál a táj jellegzetessége, hogy a szub- jektív emlékezet, a ritmikus-repetitív nyelv útján valóban belső, személyes tájjá, „sétává” lé- nyegül; „dűlők, nem szurdokok, / hágók vagy árkok, / kedves dűlők, / hol nővéremmel ke- zünkbe / gyűjtöttük decemberben / a fagyott mohát / egy olyan rég múlt / régmúltban, / hogy azzal az álom sem ér fel” – olvassuk Faragó Dániel fordításában, amely igen erőteljesen adja vissza az olasz vers atmoszférateremtő képességét és finom hullámzását. Ez a hullámzás – a melankólia, az álom és a vágy szőttese – nem idegen a Piersantit nagyra tartó Isabella Leardini versvilágától sem. Az Átmeneti idény (Una stagione d’aria) azonban még inkább a vágyak, a belső tér intenzív kivetülése. „Ki egyedül maradva áll középen / megérzi hogy szél tépi vágyait” – olvassuk Szénási Ferenc fordításában, vagy egy másik vers sorait Faragó Dá- nielében: „Én nem repülök és nem szállok le, / én nem dalolok, / ha nem lehetsz enyém, a földön toporgok”. Klasszikus tónusú, vágyakozó költészet ez, amelynek állandó motívumai valahogy szokatlan elevenséggel töltik fel, vitalizálják az ismerős helyzeteket, képeket, talán éppen azért, mert az emlék és a fantázia igazi erővel tör fel bennük, így adva életet ennek a spontán, de mégis rafinált, energetikus költői beszédnek.

A válogatásban nem arra törekedtem, hogy egyetlen határozott tendenciáját emeljem ki az olasz kortárs költészetnek, hanem sokkal inkább arra, hogy különböző látásmódok, irá- nyok jelenjenek meg, valamiféle látképet adva, persze a teljesség igénye nélkül. Az összeállí- tás olvasása azért is lehet izgalmas, mert egy költő néha több fordító hangján is megszólal, így a létrejött magyar nyelvű szövegtér erősen polifón, s egy olasz szerző több „oldalára” is rámutathat, más-más árnyalatokkal.

A fordítások pedig az ismerkedés és a tájékozódás mellett arra is lehetőséget adnak, hogy a magyar és az olasz kortárs irodalomban, költészetben is jelenlévő beszédmódok aktívabb diskurzust folytathassanak egymással.

21 Ld.: Intervista a Umberto Piersanti, Mangialibri https://www.mangialibri.com/interviste/intervista- umberto-piersanti [Utolsó letöltés dátuma: 2021. 07. 01.]

24 tiszatáj

„

ALBERTO BERTONI

Az Alzheimer-emlékek verseiből

(Ricordi di Alzheimer, Book Editore, Ro, 2008) Látom ahogy apámmal egykorúak

tájékozódnak, írnak, utaznak,

fehér lapokkal teli eseménytár élő visszhang, mely kis időn belül

hatszor-hétszer megismétel egy mondatot engem meg közben úgy imád

hogy több szeretetet álmodni sem lehetne

Én azt hiszem, hogy ő a költő én meg fotójának néma levéltárosa: műhelyben áll Ferrari mellett, átizzadt olajfoltos munkásruhában

1 Alberto Bertoni 1955-ben született Modenában. A bolognai egyetemen tanít modern és kortárs olasz irodalmat. Sok jelentős, modern olasz irodalommal foglalkozó könyv és tanulmány szerzője, többek közt A szimbolistáktól a huszadik századig – Az olasz szabadvers eredete című kötet írója (Dai simbo‐

listi al Novecento – Le origini del verso libero italiano, il Mulino, Bologna, 1995). Kisebb versesfüzetek után 1996-ban jelent meg első kötete Időszaki levelek (Lettere stagionali, Book Editore, Castel Mag- giore, 1996) címmel, azóta számos verseskönyvet adott még ki. Fontos 2014-ben megjelent Átkelé‐

sek (Traversate, Società Editrice Fiorentina, Firenze, 2014) című könyve. Legutóbbi kötete A megta‐

lált nyelv címmel jelent meg (La lingua ritrovata – Storia di mio padre e del suo Alzheimer, Marietti, Bologna, 2020. (Kerber Balázs jegyzete)

2021. szeptember 25 „

A Búcsúzóul verseiből

(Per prendere congedo, Poesie 2014–2018)

Forró déli órán

(Mezzogiorno di fuoco)

A derűs tájkép szélein szótlan alakok várakoznak Emberek akikről nem tudom milyen korúak hová valók kifélék S amíg kalandok híján

töredezetten fehér fodorként gyűlik föl ami lebeg

a kert pedig merő csoportos tai chi

én a senki férfiak és nők hallgatag ismeretlen arcát figyelem

s a kissé sötétebb s tagoltabb árnyakat a falon

amelyen eukaliptusz kúszik fölfelé míg csak delelőjéről

alább nem száll a nap

s a gyász súrolta fényben meg nem pihennek egy valahol másutt levelei

SZÉNÁSI FERENC fordításai

26 tiszatáj

„

Metamorfózis

(Metamorfosi)

Első dolgom, amit teszek,

mikor már mind a ketten fák leszünk, hogy rólad megfeledkezem,

nem kell ehhez pszichoanalízis, de whisky sem.

Nem, el tudlak majd felejteni, miközben legkószább, kuszább, lázas leveleimet adományozom az ágakon ülő verébhadaknak, s – meglátod – el tudlak felejteni, ahogy el is felejtettem már a nagy, atlanti légáramokat,

a tenger összehúzódását, ernyedését, hat óránként a víztömeg

vagy enged vagy feszül,

így minden nap négy alkalommal hátrál s előretör.

Én és te, arcunk, mint ráncos kéreg;

barlangok, horpadások,

s a sötét legmélyebb gyökérzete, én és te kitűnően meséljük

majd egymásnak, hogyan lehettünk tűrőképesség és lemondás

nagyjából egészséges hordozói.

Így mind a ketten egyformák leszünk;

két fűzfavessző, egy madár két szárnya, örökké emlékezhetünk egymásra.

KERBER BALÁZS fordítása

2021. szeptember 27 „

MARIA BORIO

Az Áttetszőség verseiből

(Trasparenza, Interlinea, Novara, 2019) Hogyan lesz a hó, hogyan készül az üveg, az itteni és a kinti hőmérséklet

különbségéből hogyan alakul ki a család, az üveg rág, a tűz rág,

a füst a meleg házakból, a betonból vagy a fekete madarakból árad.

A vasrács mögött homályosak az üvegek, az üvegek mögött volt a raktár,

az iskolában a helybeli gyerekek, ott az ablak alatt a fűben kerested, ahol most hallgatod őket,

az anyát, aki újra útjukra engedi a tenyeréből a fekete madarakat.

Mégis szeretnéd megadni nekik, amit egy apa ad, az archívum megőrzésére, gyarapítására

és megismerésére összpontosító apa.

Különös lábnyom a hagyomány, amit a test közepe egy szokatlan ötlettel a légkörre hagy, mert

számolta a fűszálakat és nézte a rácsokat,

hogy megtudja, a földhöz és a falhoz miként tartoznak.

1 Maria Borio 1985-ben született Perugiában. Kortárs olasz irodalomból doktorált, többek közt Eu- genio Montaléról írt monográfiát. Versei A tükör évkönyve (Almanacco dello specchio, Mondadori, Mi- lano, 2009), a Költészet (Poesia, Crocetti, Milano, 2012), az Egyesült életek (Vite unite, Quaderno di Poesia Contemporanea, XII, Marcos y Marcos, Milano, 2015) kötetekben jelentek meg és az Atelier, L’Ulisse, Italian Poetry Review folyóiratokban. Önálló kötetei: A másik határ (L’altro limite, Por- denonelegge–Lietocolle, Pordenone–Faloppio, 2017) és Áttetszőség (Trasparenza, Interlinea, Nova- ra, 2019). (Szirmai Anna jegyzete)

28 tiszatáj

„

Sok évvel ezelőtt ott voltál a gyerekekkel, és azt hitted, te nem vagy az. Sok évvel később, az ellenkezőjét és ugyanazt mondják neked, látszik, így lesz a hó, így készül az üveg, így zajlik minden belül, nem várja senki.

Farnese

(Farnese)

Az ablak szól a fénynek, ne képzelődjön, támaszkodjon a falhoz, mintha egy utca lenne.

A meztelen hát már nem fázik. Ezek a dolgok élnek itt: az átlátszó üveg, az átlátszatlan fal, mi a dolgokért, ívelt út a falon,

falak a lencseszerű vénákban. Minden kong, mint bronz a sivatagban: az ártatlanság

megmozdítja a fejét. Így élsz bennem, mint aznap a téren, amikor Giordano Bruno volt az a kis láng mindenkinek. Benned élek, mint a hang, ami elszabadul a beszorított épületek között, harang a kemény falon, meleg, mint egy folyadék, megmozdítja a fejét.

SZIRMAI ANNA fordításai³

3 „A fordító a műfordítások készítésekor a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihály-ösztöndíjasa volt.