flz „altéra pars"
Minthogy ebben az esetben valóban mind a két fél nyilatkozhatott, a szerkesztőség a maga ré
széről a '"párbajt" befejezettnek tekinti. Reméli, hogy a szóban forgott cikkek szakmai tanaima iránt is újult érdeklődés nyilvánul meg.
Az "altéra pars" rovatban megjelenő írásokkal szemben — a vitarovat természetéből adódóan
— továbbra is más lesz a mérce, mint a szakcikkek esetében, é s csak minimális beavatkozásra tö
rekszünk. A "párbajban" a fegyvernemet a felek választhatják meg, és küzdelmük h e v e s s é g é t sem a szerkesztőség "szabályozza be", mint ahogy a "harcmodoruk" sem a szerkeszlöséget, hanem a feleket minősíti. ErrÖl a felfogásunkról teltünk tanúbizonyságot akkor is, amikor Fatála Tibor hoz
zászólását ( T M T . 33. kö(. 9. sz. 1986. p. 4 7 8 - 4 7 9 . ) , és teszünk most is, amikor Sonnewnd Péter írását közreadjuk.
Sz. P.
Nyílt levél a T M T főszerkesztőjéhez
S z e r e t n é m alábbi soraimat mentegetni, amiért nem konkrét szakmai ügyben szólalok meg, holott erre kifejezetten kértél, s az általam képviselt terület igényli is a minél nagyobb publicitást. R e m é l e m , annak is eljön az ideje.
Most viszont úgy é r z e m , sürgős óvást kell beje
lentenem. Futala Tibor írására gondolok (Jobb volna csak észrevételekkel, mint allúziókkal is.
T M T , 33. köt. 9. sz. 1986. p. 4 7 8 - 4 7 9 . ) . Futaiáéra, akit szakmánk m é r t é k t a r t ó gondolkodójaként tiszte
lek, akinek tolla engem is gyakran örvendeztet meg.
Ha nem az övé az írás, tán óváskényszerem sem oly heves.
így vagy úgy, v é l e m é n y e m szerint az írás megje
lentetése szerkesztői tévedés volt — indokolatlan indulataival, alig megfogható indokokra épülő vád
jaival. A szakmának — különösen egy olyan kellően el nem ismert területen, amilyen a bibliográfiai leírás és a katalógusszerkesztés — nem látszat- heccekre, nem papír-pankrációkra van szüksége;
hanem komoly nézetcserékre, akár a konokságig kö
vetkezetes igazságkeresésre.
A T M T említett számában két kollégám megfon
tolt, tárgyilagos stílusban fejtette ki észrevételeit egy t a n u l m á n y é r t é k ü beszámolóhoz ( D e m é n Ilo
na—Sándor Mária: Túl a nagy könyvfeldolgozási tra
u m á n : az Országos Műszaki Könyvtár egy éve tért át az új bibliográfiai leírási és katalógusfejlesztési szabványok használatára. = T M T , 32. köt. 3. sz.
1985. p. 108-118.) kapcsolódva, amely az Országos Műszaki Könyvtárnak az új feldolgozási-katalógus
szerkesztési szabványokra való áttéréséről tudósí
tott. Ha munkatársaim hibát követtek volna el, magam k ö v e t n é m meg a beszámoló szerzőit, annál is inkább, mert D e m é n Ilona megbecsült külső m u n k a t á r s u n k , akire nem illik Futala asszociatív módszerű "desifrírozása".
Futala az Országos Széchényi Könyvtár Könyvek Központi Katalógusa munkatársainak hozzászólásá
ból öt szakaszt emel k i , mint közhely-, kioktatás- és allúzió-vádban elmarasztalhatót. Nem tudom, kit mennyire győzött meg. Nem tudom, honnan veszi az alapot — a bírált cikk anyagára gondolok — azon állításához, hogy a "szerzőket foglalkoztató műhely a szakmai meggyőzés szerepkörét olykor-olykor pá
pasági »tanítóhivatal« szerepkörével cseréli f e l " . (Ha volna kedvem incselkedésre, arra k é r n é m , hogy legalább ne "pápasági"-t írjon, elég lenne, ma
gyarosabb is a "pápai".)
Ha D e m é n é k beszámolója az eddigi katalógus
szerkesztést érintve azt említi, hogy nem volt ellátva segédkönyvekkel, és hiányzott ezek használatának gyakorlata is (111. oldal), majd m u n k a t á r s a i m erről - nem hallgatva el saját segédkönyv-ellátottsági m i zériánkat — azt mondják, hogy " e l g o n d o l k o d t a t ó "
(476. oldal), akkor hol itt a "rosszmájú allúzió, talán az egész cikk legfejlettebb allúziója" (478.
oldal)? Egyáltalán, mit ért allúzión kiváló kollé-
80
T M T 34. é v i . 1987.2. sz.
gánk? S még ha előre el is ismerem, hogy "allúziós"
tájékozottságom hiányos, hogyan következhet e passzusra az a mesterségesen felfokozott szenvedé
lyű általánosítás, amely az állam üdvéről mint leg
főbb törvényről, könyvtárügyünk jelenlegi helyzeté
ben siralmas komédiáról süvölt, a párbeszédhez
"vízszintesen terjedő hangot" (?) igényelve.
Az vajon nem közügy-e, vajon nem a demokrácia alfája-e, hogy a közszereplés, a nyilvános vélemény
formálás a felelősségérzet következménye legyen?
Úgy érzem, e tekintetben a személyi hangot felerő
sítő fórumnak szintén komoly szerepe van.
Ennek reményében zárom soraimat kollegális üd
vözlettel:
Sonnevend Péter
