Népgazdaságunk fejlettsége és főbb arányai

(1)

'l

STATISZTIKAI ELEMZÉSEK

NÉPGAZDASÁGUNK FEJLETTSÉGE ÉS FÖBB ARÁNYAI*

DR. H ETÉNYI ISTVÁN

A gazdasági fejlettség és a gazdasági szerkezet (arányok) együttes tárgya—

lása azért jogos, sőt szükségszerű, mert mind az elmélet, mind a statisztikai megfigyelések tanúsága szerint a gazdasági fejlettség és a gazdasági szerke—

zet között kimutatható, bár egyáltalán nem mechanikus összefüggés áll fenn.

A gazdasági fejlettség és fejlődés problémájának statisztikai és mennyiségi vonatkozású elméleti kutatásai néhány évtizedre tekintenek vissza. Kialakulá—

sukban és megélénkülésükben mindenekelőtt a szovjet tervgazdaság eredményei, az 1930-as évek nagy válsága, a háborús potenciál és károk felmérése, majd a két társadalmi rendszer versenye és a gyarmati elnyomás alól felszabadult or—

szágok fejlődési törekvései játszottak, illetve játszanak szerepet. Ez idő alatt _a gazdasági fejlettség és fejlődés, valamint a gazdasági szerkezet mérése nagy- mértékben előre haladt, bár ma is bőven vannak —- a statisztikát tanulmányo- zók számára jól ismert — mérési és értékelési problémák. A probléma megoldat—

lanabb oldala a kidolgozható adatok összefüggésének, a fejlődés mozgatóerői—

nek, a fejlettségi szint és struktúra kölcsönhatásainak gyakorlati értékű magya- rázata. Könnyebb volt e téren a logikai összefüggésekre kvalitatív jelleggel rá—

mutatni, de nehezebb az elégséges feltételeket együttesen, kvantitatív módon megjelölni. Példával illusztrálva: a fejlődés feltételeit kutató munkák kezdetben a termelés és a beruházás, a termelés és a munkaerőlétszám közti összefüggések

vizsgálatára szorítkoztak, majd a problémák köre kibővült a műszaki haladás,

az oktatás és egyéb tényezők gazdasági haladásra gyakorolt hatásának tanul-' mányozásával. E vizsgálatok leírják (sokszor többé-kevésbé vitatható feltéte—' lezések mellett) az egyes tényezők szerepét a gazdasági fejlődésben, de legtöbb—

ször azt találjuk, hogy bizonyos általános tendenciák fennállása esetén is az!

egyes országok gazdasági fejlődése a legkülönbözőbb sajátosságokat mutatja;

vagy pontosabban: az általános vonások csak igen különböző folyamatok átla—

golásával állapíthatók meg, ahol az egyes országok (például Magyarország) szá—

mára az átlagos, a normális összefüggések (például a fejlettség és a gazdasági.

struktúra között) nem általánosítható receptek, nem normatív, összefüggések.

Ilyen körülmények között különösen hangsúlyozni kell, hogy a gazdasági fej—' lettségnek és a gazdasági szerkezetnek csak megfelelő, a történelmi elemet is figyelembe vevő értékelése jogosult. A fejlettségre és a szerkezetre vonatkozó,

* A Tudományos Ismeretterjesvő Társulat (TIT) Budapesten, 1968. november 73-én tartott ülésén elhang-

zott előadás kissé átdolgozott változata. _

(2)

4 '— DR. HETÉNYI ISTVÁN

adatokat tehat egybe kell vetni a gazdasági folyamatok időbeli fejlődésére vo—

natkozó tapasztalatainkkal, elméleti megállapításainkkal, valamint a külföldi országok példáján alapuló olyan elméleti megállapításokkal, amelyek a fejlett- ség és a szerkezet kölcsönös megfelelésére vonatkoznak. Mérlegelni kell mindig azokat a társadalmi—gazdasági körülményeket, amelyek hazank általános fejlő—

dését jellemzik.

Talán nem szükséges azt sem hangsúlyozni, hogy a gazdasági fejlettség és a gazdasági szerkezet tanulmányozásából levont következtetések a további cse— , lekvésnek természetesen nem egyedüli vagy akár döntő vezérfonalai, hanem csupán alapok, keretek — különböző analógiák alapján — a fejlesztési politika teendőinek kiválasztásához. A tényleges kiválasztás nemcsak a jelenből és a

múltból, hanem a jövőre vonatkozó célokból és hipotézisekből, továbbá mű—

szaki, nemzetközi stb. elemzésekből kiindulva történik.

Ki kell emelnem, hogy a témához szükséges elemzések megfelelő tárházával rendelkezünk. A Központi Statisztikai Hivatal, a KSH Gazdaságkutató Inté—

zete, az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézete és más kutatóintézetek az elmúlt években igen sokoldalúan feldolgozták gazdaságunk fejlettségének és szerkezetének adatait. A hosszú távú tervezés megindulásával a fő tendenciákat 15—20 évre visszamenőleg vizsgáltuk, és ily módon széles körű nemzetközi összehasonlítást is végeztünk.

GAZDASÁGI FEJLETTSÉGÚNK

_ A gazdasági fejlettségnek számos ismérve van, például a termelés, aterme—

lékenység, a gazdasági szerkezet haladó tendenciái, az állóalapok mennyisége, az iskolázottság, a fogyasztás színvonala. Igen gyakran ítéljük meg fejlettsé- günket egy-egy igen fontos részjelenségből kiindulva is. Bővebb indokolásra nem szoruló okoknál fogva a fejlettség általános mércéjének az egy főre jutó nemzeti jövedelem színvonalát tekintjük, amely az említett számos elem hatá- sát viszonylag komplexen tükrözi.

_ A Központi Statisztikai Hivatalban és az Országos Tervhivatal Tervgaz- dasági Intézetében végzett különböző módszerű kutatások egyaránt azt mu—

tatják, hogy hazánkban az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1965-ben kb. 600 dollár voltl. Gazdasági fejlettségünket tehát közepesnek jelölhetjük. A ,,közepes fejlettség" megjelölést úgy értjük, hogy a fejlett országok számottevő csoportja ennél lényegesen magasabb (2—3—szoros) egy főre jutó nemzeti jövedelmet ért el (egyesek, például az Egyesült Államok, ennél is jóval magasabb színvonalat), míg a világ országainak szám szerinti többsége, elsősorban az ún. fejlődő orszá—

gok egy főre jutó nemzeti jövedelme a mi színvonalunknak negyedén vagy an- nál is alacsonyabban áll. Becslések szerint a világ lakosainak mintegy 1 /4 — 1 /5-e nálunk fejlettebb országban, míg 3/4— 4/ 5 része fejletlenebb körülmények között él. A legfejlettebbektől azonban elmaradásunk nem csekély, amit az mutat, hogy ha fejlődésünk (az egy főre jutó nemzeti jövedelemmel mérve) tovább- ra is olyan ütemű lenne, mint 1950 és 1965 között volt, akkor az Egyesült Álla—

mok mai szintjét kb. 30 — 32 év alatt, Anglia— Dánia— Belgium szintjét 15 — 18 év alatt érnénk el.

_ Ezek az adatok egyébként rögtön figyelmeztetnek arra, hogy —— nem tekintve most a szocialista és a kapitalista társadalom sajátos vonásait —— meny-

! Lásd például dr. Csarnok Attila: Magvarország nemzeti jövedelme a ,,nemzetgazdasági számlarendszer" alap—

ján. Statisztikai Szemle. 1968 .évi 1. sz. 17. old.

(3)

NÉPGAZDASAGUNK FEJLETTSEGE 5

nyire tudománytalan egyes kiragadott vonatkozások és jelenségek kapcsán az olyan egyszerű párhuzam, illetve összehasonlítás alapján mondott értékelés ,,lemaradásunkról" vagy ,,jó ellátottságunkról", amely egyes részjelenségeket az általános szinttől elvonatkoztatva ítél meg. Fejlettségünket egyes részletek tekintetében csak általános fejlettségünk tükrében minősíthetjük.

A szocialista —— pontosabban a KGST —— országok közti fejlettségi különb- ségek kisebbek,részben korábbi történelmi helyzetüknél fogva, részben pedig azért, mert a tőkés világ tendenciáj ával ellentétben relatív fejlettségi szintjük közeledett egymáshoz. A Központi Statisztikai Hivatalban végzett egyik becs—

lés szerint2 1962—ben az egy főre jutó nemzeti jövedelem szintje —— Magyarorszá4 got lOO—nak tekintve az európai népi demokráciákban a következő volt:

Ország Százalék

Románia ... 7 3 Bulgária ... 85 Lengyelország ... 97 Csehszlovákia ... 1 59 Német Demokratikus Köztársaság ... 1 74

A Szovjetunió fejlettsége a magyar és a csehszlovák szint között van.

Más becslések lényegében hasonló arányokat mutatnak.

Fejlettségi színvonalunkat a háború előtti szinthez képest viszonylag gyor—

san emeltük. Fejlődési ütemünk —— számos ismert probléma ellenére — gyer?

sabb volt, mint a megfigyelt országok többségéé. Nem volt azonban olyan gyors, hogy a második világháború előtt kialakult sorrend alapjában megváltozott volna. Csak a szocialista országokat vizsgálva, átlagos fejlődési ütemünk köze- pes mértékű volt. Szám szerint: az OT Tervgazdasági Intézetének számításai szerint 1937 és 1960 között —- 24 európai országra vonatkozó számítást véve alapul — Magyarország a fejlődési ütem tekintetében a 9. helyet foglalta el.

(A tőkés országok közül 4 ország fejlődött gyorsabban, 11 pedig lassabban.) Fejlődésünk üteme a világháború előttihez képest lényegesen gyorsabb.

A Horthy—korszakban a fejlődést évi 1,5 százalékra becsülhetjük, ennek tehát 3 —— 4—szeresét értük el. (Igaz, a tőkés országokra is dinamikusabb fejlődés volt jellemző a második világháború után, mint a két világháború között.) A KSH Gazdaságkutató Intézetének adatai szerint 1950 és 1967 között az egy főre jutó nemzeti jövedelem évi átlagban 5,2 százalékkal nőtt. Kedvező vonás, hogy a fejlődés gyorsult, 1950 és 1958 között a növekedés évi 4,6 százalék volt, míg 1959 és 1967 között évi 5,7 százalék. Az elmúlt 10 évben tehát gyor—

sabb volt fejlődésünk, mint az azt megelőző évtizedben.

Kézenfekvő az az igény, hogy megvizsgáljuk, milyen körülményeknek tu—

lajdonítható a meggyorsult fejlődés. A kutatások mai állása mellett könnyebb e kérdésre kvalitatív választ adni, mint kvantitatív összefüggéseket vagy külö—

nösen oksági kapcsolatokat határozottan leszögezni. Az elméleti összefüggés világos: a fejlettség (és a fejlődés) egyrészt a termelőerők állapotától (fejlődésé- től), másrészt attól függ, mennyire sikerült a termelőerőket hasznosítani, amit végső soron a termelési viszonyok, illetve azoknak a termelőerőkkel való össz- hangja szab meg. Számszerűleg mérni ebből a termelőerők állapotát lehet, bár ezt sem minden vonatkozásban és probléma nélkül. Az összefüggések empíri- kus kutatóinak figyelme ezért mindenekelőtt az állóeszköz és a foglalkoztatott

! Dr. Kőszegi Lászlóné —Dr. Szilágyi György: Nemzetközi összehasonlítás középtávú idősorok segítségével. Sta- tisztikai Szemle. 1968. évi 7. sz. 711. old.

(4)

6 DE. HETÉNYI ISTVÁN

munkaerő mennyisége és a termelés közötti kapcsolatok vizsgálatára irányult.

Mivel a különböző ágazatokban e kapcsolatok különbözők (vannak például tőkeintenzív és munkaintenzív ágazatok), a vizsgálat hamarosan kiterjedt a termelés ágazati struktúrája és a fejlettségi színvonal, illetve fejlődési üteme közötti összefüggésekre. Számos matematikai összefüggést sikerült levezetni az eszközök, a munkaerő, a gazdasági struktúra, a fejlődési ütem és a fejlettségi szint között. Bebizonyosodott azonban az is, hogy különböző korszakokban és különböző országokban az összefüggést jelző paraméterek lényegesen eltérnek, s így a figyelem a mennyiségileg kevésbé jellemezhető, de a modern termelésre nagymértékben kiható tényezőkre, a technikai fejlődés, a szakképzettség stb.

termelésre gyakorolt hatásának mérésére is kiterjedt. E téren is számos érdekes vizsgálat folyt.

A fejlődés mozgatói között közismert szerepe van a nemzeti jövedelem felosztásának fogyasztásra és felhalmozásra. A második világháború után minden ország nagyobb részt fordít felhalmozásra a nemzeti jövedelemből a fejlő—

dés gyorsabb üteme mellett, mint korábban. A megnövekedett felhalmozás Magyarország fejlődésébenis nagy szerepet játszott. A háború előtt a felhalmo—

zás aránya a nemzeti jövedelemből a legkiemelkedőbb években is maximum

7 százalékot ért el. Az 1950— 1955. években viszont 18—27 százalékot tett ki,

az 1960—as években pedig 24—30 százalékra nőtt.3 Ez az arány nemzetközi összehasonlításban is eléggé magas, bár — mint mondottam _ a tőkés országok felhalmozási szintje is emelkedett a korábbi időszakhoz képest, és a 15 — 20 szá—

zalékos felhalmozás nem kivételes. Mégis azt mondhatjuk: fejlődésünket elég jelentős áldozatokkal értük el.

Vizsgálataink szerint felhalmozásunk belső összetétele különbözik a meg—

figyelt országok többségétől, különösen a kapitalista országokétól. Jellemzője, hogy a beruházásokon belül nagyobb a termelő beruházások és kisebb a nem termelő jellegű beruházások aránya, mint a tőkés országokban. A termelő és nem termelő beruházások aránya minden szocialista országban a termelő beruházá—

sok javára nagyobb, mint a kapitalista országokban. A szocialista országokban a termelő beruházások aránya 55—75 százalék, míg a megfigyelt kapitalista országokban 28—45 százalék. Ez a szocialista országok fejlettségi szintjének és erőteljes fejlődést előirányzó politikájuknak következménye. A forgóalapok növelésére viszont a nemzeti jövedelemnek mind a szocialista, de különösen a kapitalista országokhoz képest kedvezőtlenül magas hányadát fordítjuk.

Ennek csökkentésére van lehetőség és ez a fejlődés reális tartaléka lehet.

Egészében véve a nemzeti jövedelem egységnyi növeléséhez végrehajtott felhalmozás viszonylag magas volt, mégpedig nemcsak az 1950—es évek elején, hanem az utolsó 6— 8 évben is.

Ilyen körülmények között a termelés eszközigényessége nem alakult kedvezően.

A növekvő eszközigényesség általában jellemzője a gazdaságilag elmaradt országok kezdeti gyorsabb fejlődésének. Az iparosítás, az ezzel összefüggő ún.

infrastrukturális fejlesztés kezdetben igen sok beruházást követel, amelyben sok az ,,alapozási költség" és kevés a lehetőség a kevesebb befektetést igénylő rekonstrukciós jellegű fejlesztésre. Hazánkban azonban -— különösen már az elm ilt 10 évben — a mezőgazdaságtól eltekintve ezek a tényezők nem ma—

gyarázzák kielégítően beruházásaink kedvezőtlen hatékonyságát. Ehelyett

3 A számszer ű megállapítások itt és a továbbiakban a KSH Gazdaságkutató Intézetében és az OT Tervgazda- sági Intézetében vé gzett számításokra támaszkodnak.

(5)

NÉPGAZDASÁGUNK (FEJLETTSÉGE 7

meg kell állapítanunk, hogy Magyarországon az elmúlt években az ipari be- ruházások nagy részét fektettük a kedvezőtlen hatékonyságú bányászatba, to—

vábbá: a kialakult beruházási színvonal nem volt összhangban sem a beruhá—

zási javakat termelő ágazatok reális teljesítőképességével, sem pedig —— az ed—

digi beruházási politikát alapul véve —— a hatékonyan végrehajtható beruhá—

zási lehetőségekkel. Nem voltunk képesek a termelő beruházási javak terme—

lésében kialakult szint hatékony ,,felszívására" a termelés oldaláról. (A beruhá—

zások indokolatlanul nagy része például befejezetlen beruházásként rakódott le.) Mindent egybevetve azt állapíthatjuk meg, hogy a következő években a fejlődés fő útja nem a termelő beruházásoknak a nemzeti jövede—

lemhez viszonyított egyre nagyobb aránya, hanem a termelő beruházások kedvezőbb összetételével és a beruházási kapacitáshoz való igazodással kell és lehet relatíven kisebb beruházási ráfordítással nagyobb növekedési ütemet el—

érni. Feltétlenül csökkenteni kell a forgóeszközök növelésére jutó részt a nem—

zeti jövedelemből, és egy későbbi időpontban növelni lehet majd a szélesebb értelemben vett infrastrukturális beruházások arányát.

Gazdaságpolitikai tapasztalataink azt is mutatják, hogy e tendenciák nem egyszerre, hanem bizonyos logikai rendben juttathatók érvényre. A termelő be- ruházások piacán kell először az egyensúlyt létrehozni.

A gazdasági fejlődésben lényeges szerepet játszik a foglalkoztatott munkaerő mennyisége és minősége. 1950 és 1965 között a nemzeti jövedelem növekedésének 17 százaléka származik a népgazdaságban foglalkoztatottak számának emelke—

déséből, 25 százalékát az eredményezte, hogy a foglalkoztatottak egy része a kevésbé termelékeny gazdasági ágakból, a termelékenyebb ágakba, lényegében a mezőgazdaságból az iparba ment át, a nemzeti jövedelem növekedésének további 58 százalékát pedig az egyes népgazdasági ágakban végzett munka ter—

melékenységének emelkedése biztosította.

A foglalkoztatás általános szintje magas, de nem rendkívüli módon. A férfiak foglalkoztatása megfelel a nemzetközileg általános szintnek, a nőké ma—

gasabb a fejlettebb országok átlagánál, de nem magasabb, mint több más euró- pai országban (például Ausztriában, Csehszlovákiában, Finnországban, a Né—

met Demokratikus Köztársaságban és a Német Szövetségi Köztársaságban).

A foglalkoztatottság és a fejlődési ütem közti összefüggés szempontjából azonban kevésbé karakterisztikus az összes foglalkoztatás vagy akár a termelő- ágak foglalkoztatottsága és atermelés (nemzeti jövedelem) közti viszony. A statisztikai számbavétel természetéből következően ugyanis a foglalkoztatott- ság magas színvonala fejletlen országokra is jellemző lehet, mivel a falusi lakos- ság túlnyomó részét általában mezőgazdasági foglalkoztatottnak tekintik. Fi- gyelmünket ezért elsősorban az ipari foglalkoztatottakra irányítjuk. Az ipari foglalkoztatottság (az építőiparral együtt) Magyarországon a fejlett országok színvonalát éri el. 100 foglalkoztatott közül 39 főt foglalkoztat—unk az iparban.

A fejlett országokban ez az arány 34— 48 százalék között van. Következéskép—

pen az ipari munka termelékenysége viszonylag alacsony, és növekedési üteme is kedvezőtlenebb, mint a nemzeti jövedelmeké. A már említett 24 európai or—

szág között a termelékenység növekedésében csak a 14. helyet foglaljuk el, míg a termelés fejlődésében a 9. helyen állunk. Különösen 1950 és 1958 között alakult az ipari termelékenység kedvezőtlenül (évi 3,1%), 1960 után az évi növe—

kedés már felülmúlta az 5 százalékot, de a termelékenység a fejlődésnek még mindig nem döntő., hanem legfeljebb más elemekkel egyenrangú tényezője.

(6)

W

8 DR. HETÉNYI ISTVÁN

Nem állunk sokkal jobban a termelékenységgel, ha ezt más ágazatokban vagy a népgazdaság egészében vizsgáljuk. Ez azt jelenti, hogy igen jelentős bel—

ső munkaerő—tartalékokkal rendelkezünk.

Nemcsak e belső tartalék áll azonban rendelkezésünkre a további fejlődés—

hez, hanem lehetőség, sőt a foglalkoztatási egyensúly érdekében szükség is van a foglalkoztatás további bővítésére. Jóformán a következő évtized közepéig tartósan növekszik azxiskolából kilepo fiatal munkaerő száma, míg a munkából kiöregedő korosztályok létszáma éppen ezekben az években viszonylag ala—

csony.

Mindez azt mutatja, hogy a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége min—

den lehetőséget megad a legutóbbi évek gazdasági növekedési ütemének fenn- tartására.

A munkaerő iskolázottság, képzettség szerinti alakulása sem kedvezőtlen.

A fiatal korosztályokhoz tartozók többsége már hosszú évek óta szakmunkás- ískolai, középiskolai vagy ennél magasabb képzettséget szerez. Ennek követ—

keztében az összes foglalkoztatottak állományában is jelentős a változás. Az 1949. évi népszámlálás és az 1963. évi mikrocenzus közötti időszak alatt az ösz—

szes dolgozók közül érettségivel vagy egyetemi, főiskolai végzettséggel rrndel- kezők aránya 6 százalékról kereken kétszeresére, 12 százalékra ugrott. A fizikai dolgozóknak másfél évtizeddel ezelőtt még 1/5-e sem végzett általános iskolát,

most pedig már kereken 1/3-a.

A tudományos ismeretek növekvő szerepe a termelésben megköveteli, hogy az ország gazdasági potenciáljának megfelelő mértékű tudományos kutató tevé—

kenységet folytasson. A tudományos kutatás, a fejlesztés és a licencek együt—

tes költsége a nemzeti jövedelemnek többé—kevésbé szabályszerűen növekvő részét teszi ki, akár időben vizsgáljuk e kérdést, akár a gazdasági fejlettség

függvényében.

A nemzetközi adatok tükrében vizsgálva ezt a folyamatot megállapíthat—

juk, hogy Magyarország — a nemzeti jövedelem 2,2 százalékát fordítva e célra

—— kielégítő terjedelemben folytat kutató tevékenységet. Bázisaink alapjában kielégítők. A ráfordítások hatékonyabb felhasználásának azonban vannak lehe—

tőségei azáltal, hogy azok belső megoszlását például a személyi és a felszerelési költségek, a kutatási és a fejlesztési költségek, a hazai kutatás és a műszaki eredmények vásárlására fordított összegek tekintetében fokozatosan fejlesztjük az utóbbiak javára.

Mindez együtt erősen valószínűsíti annak lehetőségét, hogy a jövőben az állóeszközök és a munkaerő ésszerű felhasználásával fejlődési ütemünk kisebb áldozatok mellett fenntartható lesz, ha hosszabb távlatban a termelő állóeszkö—

zök, valamint a termelésben foglalkoztatható munkaerő növekedési üteme az eddiginél alacsonyabb is lenne.

A GAZDASÁGI SZERKEZET KÉRDÉSEI

A gazdasági szerkezetnek csupán olyan legáltalánosabb vonatkozásaival foglalkozom, amelyek a fejlettségi szinttel kétségbevonhatatlan kapcsolatban állnak. Ezek:

a) a foglalkoztatottság megosztva az ipar, a mezőgazdaság és az egyéb ágak között, I; ) az ipar és a mezőgazdaság aránya,

a) az ipari termelés és a külkereskedelmi forgalom szerkezetének néhány fő jellemzője,

(7)

NÉPGAZDASÁGUNK FEJLETTSÉGÉ 9

Ami a megvizsgálásra kerülő arányokat illeti, a statisztikailag mért helyzet értékeléséhez itt is ismernünk kell azt a fejlődési tendenciát, amely a jelenlegi helyzethez elvezetett, továbbá azokat a tapasztalatokat, amelyeket a nemzet—

közi statisztikai összehasonlítások mutatnak. A legfontosabb szerkezeti jellem- zők nemzetközi statisztikai összehasonlításával (dinamikusan és statikusan egyaránt) az utóbbi években magyar kutatók, mindenekelőtt: Ehrlich Éva, J ánossy Ferenc, Román Zoltán, Timár János igen eredményesen foglalkoztak.

Munkásságuk nyomán számos fő szerkezeti jellemzőre kialakíthatók olyan

,,normálisnak" tekintett arányok és tendenciák, amelyek a különböző orszá-

gok fejlődési sajátosságait általánosítják. E vizsgálatok eredményeit a

továbbiakban felhasználom, de félreértések elkerülése végett már most hang—

súlyozni szeretném, hogy óvakodnunk kell attól, hogy e megismeréseket divat rangjára emeljük, és az általános, normális folyamatokat hazánk fejlő- dése számára normatív, sablonos folyamatként értékeljük. A nemzetközi ösz—

szehasonlítások egyébként azt mutatják, hogy bár általános tendenciák és arányváltozások határozottan felismerhetők, de az egyes országok fejlődését éppen a sajátosságok jellemzik, a normálistól minden ország gazdasági szerke—

zete többé—kevésbé eltér. Ez az eltérés annál gyakoribb és jelentősebb, minél kisebb a szóban forgó ország gazdasága. A ,,normálisnak" tekintett folyamat egyébként az eltérések kiegyenlítésével kialakult irányzat. Az adatokban levő bizonytalanságok, az egyes országok közti eltérések oly nagyok, hogy az álta—

lánosítható tendenciák a tervezés számára csupán ,,figyelmeztető táblákat"

jelentenek, de ezeken belül igen széles variánslehetőségeket hagynak nyitva.

A fogyasztás és a felhalmozás arányára, továbbá a felhalmozás szerkeze-

tére az előző fejezetben mondottak már előrevetítik azoknak az arányoknak a fontosságát, amelyeket a gazdaság termelő és nem termelő szférája között vagy némileg más csoportosításban a termelés és az infrastruktúra között mérhetünk.

Figyelmet érdemel afoglallcoztatottság alakulása az ipar (ideértve az építő—

ipart is), a mezőgazdaság és a széles értelemben vett szolgáltató ágezatok4 kö—

zött. A fejlődés általános vonása az ipari és — a fejlődés későbbi fokán —— a tercier ágazatokban a foglalkoztatottság növekedése és a mezőgazdasági fog- lalkoztatottság folyamatos csökkenése. Ez a tendencia az iparosítás idő—

szakára jellemző (vagy talán éppen ezzel a tendenciával lehet az iparosítást mint gazdasági fejlődési szakaszt meghatározni). A fejlődés magasabb fokán azonban az ipari foglalkoztatottság aránya tovább nem növekszik, hanem a mezőgazdasági foglalkoztatottság csökkenését kizárólag a szolgáltatások további kiszélesedése kíséri. A mai magyarországi arányok azt mutatják, hogy az ipar és az építőipar foglalkoztatja a keresőknek mintegy 39, a mezőgazdaság 30—35 százalékát (attól függően, hogy a segítő családtagokat hogyan szá—

mítjuk), míg a tercier ágak a fennmaradó részt. Az ipari foglalkoztatottság aránya — mint említettem —— már ma eléri a fejlett országokét (34—48%).

A mezőgazdasági foglalkoztatottság aránya nagyjából megfelel annak a szint—

nek, amelyet fejlettségünk alapján normálisnak tekinthetünk. Következés—

képpen a tercier ágakban a foglalkoztatottak aránya (a foglalkoztatottak összes számának százalékában kifejezve) kb. 3—4 ponttal kisebb, mint a ha—

sonló fejlettségű országok többségében. Hasonló tendenciák mutatkoznak vala—

mennyi szocialista országban is a tőkés országokhoz képest, és ezért tanul- mányozásra vár, hogy milyen mértékben játszik ebben szerepet a tőkés országok

! Ez hasonló. de nem azonos a primer, szekunder és tercier csoportosítással. A fő különbség, hogy a bányá—

szat az iparban szekunder ágakkal együtt szerepel.

(8)

10 , DR. HETÉNYI ISTVÁN

tercier ágaiban részben irracionálisan foglalkoztatottak száma, vagy milyen mértékben kell beszélnünk ezen ágazataink relatív elmaradottságáról. Magyar- ország adatait vizsgálva azt találjuk, hogy 1950—től 1966—ig a nem termelő ágazatokban foglalkoztatottak aránya alig növekedett. Az 1950. évi arány viszont fejlettségi szintünkhöz képest magas volt (Kanada, Belgium vagy Norvégia arányaihoz hasonló volt). Kétségkívül a szolgáltatások fejlesztése és az iparban a termelésnek növekvő mértékben a termelékenységre való alapozá—

sa látszik a fejlődés további útjának, de ha figyelembe vesszük, hogy a követke- ző 5 —— 6 évbena nagylétszámú korosztályok munkába állítása szükséges, akkor erre az időszakra az ipari foglalkoztatottak számának növekedésével is számol—

nunk kell. Az adatok csupán arra figyelmeztetnek, hogy nem tekinthetjük a to—

vábbi hosszabb időszak fejlődésére az ipari foglalkoztatottság eddigi növeke—

dési mértékét irányadónak.

A népgazdaság szerkezetéről szólva, nem lehet elkerülni az ipar és a mező—

gazdaság arányának sokat vitatott kérdését. E kérdés még nincs kellően tisz—

tázva. Haladás mindenesetre, hogy az utóbbi időben nem e két ágazat statisz—

tikailag kimutatott ,,arányáról" folynak a viták, hanem a két ágazat fejlesz—

tésének érdemi kapcsolatáról, különösen a vegyipar, a gépgyártás és az élelmi—

szeripar terén. Meggyőződésem, hogy a két ágazat összehangolt fejlesztését ezen az úton lehet érdemileg arányossá tenni, fenntartva természetesen azt, hogy a két ágazat általános fejlődési üteme a szükségletekhez igazodjék. Cukor Györggyel értek e vonatkozásban egyet, aki azt hangsúlyozza, hogy a két ágazat alapjában nem kompetitív, hanem komplementer viszonyban áll egy—

mással.5

Az ipar és a mezőgazdaság arányát leginkább a nemzeti jövedelemhez való hozzájáruláson mérik. 1950-től 1967 —ig az ipari nettó termelés közel 4—szeresér'e nőtt, míg a mezőgazdasági nettó termelés lényegében stagnált. Ennek követ—

Akezményeképpen 1950 és 1965 között a korábban érvényes árakon számítva az ipar aránya a nemzeti jövedelemből 45 százalékról 67 százalékra nőtt, a mező- gazdaságé 37 százalékról 16 százalékra csökkent. Ebben természetesen tükrö- ződik a korábbi árrendszer. Az ipar javára mutatkozó feltűnő túlsúly arra késztette a közgazdászokat, hogy megvizsgálják reálisabb árrendszerben is e két ágazat arányát. Vizsgálatok történtek kalkulatív ,,értékarányos"

árrendszer szerint. Ezek többé—kevésbé egybehangzóan azt mutatták, reálisabb olyan arányról beszélni, amely szerint az ipar a nemzeti jövede- lemnek mintegy 40, a mezőgazdaság pedig mintegy 30 százalékát produ- kálja. Ugyanakkor elméletileg is jogos ellenvetések hangzanak el az egyes ágazatokban kifizetett bérek és jövedelmek arányára mechanikusan ráépített ,,kalkulatív" árrendszerekkel szemben, hiszen így például a szén—

bányászat a nemzeti jövedelem egyik jelentős termelőjének lenne kimutatható.

_Úgy vélem, hogy az 1968—ban bevezetett árrendszer alapjában alkalmas e kér—

dés közgazdasági megítélésére. Eszerint az ipar aránya a nemzeti jövedelemből mintegy 45, a mezőgazdaságé pedig 24 százalék. Az ilyen ,,arányokból" azon—

ban közvetlenül kevés tanulságot lehet levonni. Valaki levonhatja azt a tanul—

ságot, hogy mivel az ipar aránya nem olyan nagy, mint eddig gondoltuk, a fejlesztés eszközeiből is csak kisebb mértékben részesülhet. Más viszont éppen az ellenkező következtetéseket vonhatja le: ha az ipar még mindig szerény részt foglal el a nemzeti jövedelemben, akkor ez az iparnak nyújtandó

, 5 Dr. Cukor György: A mezőgazdaság és az ipar szerepe a fejlődő országok gazdasági növekedésében. Gazdaság.

1968. évi 3. sz. 62—77. old.

(9)

NÉPGAZDASÁGUNK FEJLETTSÉGE 1 1

nagyobb fejlesztés egyik fő érve lehet. A nemzetijövcdelem—arányok azonban közvetlenül nem szabhatják meg a fejlesztési arányokat. Már maga a nettó termelés fogalma arra mutat, hogy itt valójában nem az ipari és mezőgazda—

sági termelés arányairól van szó. A mezőgazdasági bruttó termelés az elmúlt 17 évben mintegy 48 százalékkal nőtt, és ennek eredménye az, hogy sikerült biztosítani a növekvő életszínvonalhoz szükséges élelmiszer—ellátást, sőt a mező—

gazdaság export—import egyenlege is kedvező tendenciát mutat. Az ipar viszont a gyors fejlődés ellenére sem fedezi az ország iparcikk—felhasználását. Az ipar—

cikkek behozatala tartósan és növekvő mértékben meghaladja az iparcikkek

kivitelét, és e negatív szaldó, amely különösen a tőkés külkereskedelcmben

jelentős, meghaladja a mezőgazdasági adottságokból racionálisan előirányoz- ható mezőgazdasági aktív szaldó mértékét.6

Az ipari és a mezőgazdasági termékek iránti keresleten belül a jövőben az előbbi fog nagyobb arányban növekedni. Ez (és a jövedelmezőség) megszabja a mezőgazdasági fejlődés szükséges ütemét is. A fő kérdés az, hogy az ipar olyan fejlődését biztosítsuk, amely külkereskedelmileg is finanszírozható lesz.

A két ágazat aránya és fejlesztési ütemének megítélése mindenekelőtt a beruházási arányok körüli vitákban csúcsosodik ki. Az ,,iparpártiak" az ipar relatív elmaradottságára és a népgazdaságban betöltött dinamikus szerepére hivatkozva, a beruházások növekvő részét tartják szükségesnek az ipar fej—

lesztésére fordítani, míg a ,,mezőgazdászok" a 24 százalékos nemzetijövedelem-

arányra és az aktív tőkés külkereskedelmi szaldó növelésének lehetőségére hivatkozva a mezőgazdasági beruházások arányát kívánják növelni.

Mindkét törekvés szembetalálkozik azzal a korábbi következtetésünkkel, (hogy az összberuházások aránya a nemzeti jövedelemből már ma is jelentős, és hogy a szolgáltató-infrastrukturális beruházások arányának növelése kívá—

natos lenne. Természetes, hogy ezek a követelmények együtt nem elégít- hetők ki.

, A megoldás csak részletes vizsgálat, illetve egy telj es terv több variációban történő elkészítése útján jelölhető ki. Ehhez most csupán az alábbi szemponto- kat sorolom fel, amivel tulajdonképpen a beruházás szerkezetére7 adok uta—

lásokat.

, 1. Az ipar jelentős volumene, alapkapacitásainak kiépítettségi foka és .,viszonylag alacsony hatékonysága, továbbá az ipari beruházások hatékony ,felszívása körül tapasztalt nehézségek mindenekelőtt azt a tendenciát sugall—

ják, hogy az infrastruktúra jellegű ipari beruházásokon kívül (energia, építés) alapjában a hatékonyságot javító beruházásokra lehet és kell az eszközöket fordítani. így a következő néhány évet tekintve reális lehetőség van arra, hogy az állóeszközök és a termelés közti arány az eddigi tendenciákhoz képest kedvezőbben alakuljon.

2. A mezőgazdaságban a nagyüzemek kiépítése még folyik. Bár a mező—

gazdasági beruházások aránya ma (nemzetközi összehasonlítást alapul véve) az összberuházásból magas, hasonló arány néhány évig továbbra is indokolt.

Az elmúlt években ui. a beruházások jelentős része a kiselejtezett eszközök pótlását szolgálta. A következő években is lesz ilyen szükséglet, és még számos építési jellegű, a nagyüzemi termelés feltételeit ,,megalapozó" beruházásra lesz szükség. Az ilyen jellegű lassú megtérülésű beruházások relatív növelése

5 Az élelmiszeripari termékeket jelen érvelésben a mezőgazdasági termékekhez soroltuk. — 7 Tájékoztatásul: 1961—1965—lmn az Összes beruházásokból az ipar 37, a mezőgazdaság 18, a többi ágegyüt-

tesen 45 százalékkal részesedett. l'x

x

(10)

viszont nem látszik lehetségesnek. Nem szabad elfelejteni, hogy a mezőgazda—

ság ipari módszereit más országokban akkor valósították meg, amikor az ipar már lényegesen nagyobb és erősebb volt, mint nálunk.

3. Bár általános követelmény az infrastrukturális, nem termelő beruházá- sok gyors növelése, és itt helyenként valóban van elmaradás, mégis ezt — a lakásépítés kivételével — inkább holnaputáni, mint holnapi feladatnak tekin- tem. A gazdasági egyensúly megszilárdítása érdekében e nagyon lassan meg—

térülő, jórészt államilag finaiszírozott beruházások arányát egyelőre nem le—

szünk képesek növelni.

Végül röviden foglalkozom az ipari termelés szerkezetének néhány vonatko- zásával is, és ehhez kapcsolódóan néhány külkereskedelmi vonatkozású kér—

déssel.

Az ipar szerkezete nem jellemezhető kielégítően csupán a legfőbb ágazati arányokkal. Beletartozik az egyes iparágak belső szerkezete, a specializáció és a kooperáció, a centralizáció és koncentráció stb. kérdése is. A legfőbb termelési arányokkal tehát a kérdésnek csupán egy meghatározott oldalát érintem. Ezt jórészt azért teszem, mert a kérdésnek ez az oldala van kikutatva.8 Magam viszont nem ebben látom 'az ipar szerkezeti átalakításának kulcskérdését. Az ágazati vizsgálatok azt mutatják, hogy néhány körülhatárolható területtől eltekintve a magyar ipari termelés főágazatok (iparcsoportok) szerint mért termelési szerkezete alapjában megfelel a hasonló fejlettségű országok terme—

lési szerkezetének. Igaz, hogy a fejlettebb országok ,,haladóbb" termelési szer- kezettel rendelkeznek, de a fejlődés általánosan magasabb fokán. Az ipari szer—

kezet változásának tendenciája is általában megfelelő volt hazánkban az elmúlt másfél évtizedben.

Mint ismeretes, 1950 és 1965 között az ipari termelés átlagos növekedési üteme évi 10 százalék volt. A fejlett iparokra jellemző iparcsoportok közül a gépipar termelésének évi növekedése 12, a vegyiparé 15,5 százalékot ért el.

Az összipari fejlődéshez képest ez az előretartás megfelelő üteműnek tűnik.

Ugyancsak megfelel az iparosítás általános tendenciáj ának, hogy csökkent ezen időszak alatt a bányászat, a textilipar és kisebb mértékben az élelmiszeripar

termelési részesedése is.

A fejlett országokkal történő összehasonlítás azt mutatja, hogy az ott tapasztalt általános tendenciákhoz képest Magyarországon a bányászat és a kohászat termelése viszonylag magas, ugyanakkor a fa— és a papíripar, vala—

mint kisebb mértékben a vegyipar és az élelmiszeripar aránya viszonylag alacsony. A gépiparra és a könnyűiparra vonatkozó számítások szerint ezen ágak aránya az összipari termelésből normális, talán egy kicsit magasabb, mint a hasonló fejlettségű országok adatainak átlaga, de az eltérés nem lényeges, és a magyar népgazdaság nyersanyagszegénységével, illetve a feldolgozó ipari ter—

mékek nagyarányú exportjával kielégítően megmagyarázható. A jelenlegi iparfejlődési tendenciát is vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a bányászat és a kohászat már ma is lassabban fejlődik (persze differenciálni kell a visszafejlődő szénbányászat és a most kifejlődőfélben levő alumíniumfeldolgozó ipar között), és így a következő években még kiegyenlítettebb ipari struktúra felé haladunk.

Ugyancsak többé—kevésbé a követelményeknek megfelelő vágányon halad az utóbbi időben az élelmiszeripar és a vegyipar fejlesztése. Az ipar szerkezetének átfogó vizsgálata csupán a fa-, a cellulóz— és papíripar nagyobb arányú fejlesz-

8Román Zoltán: Ipar-unk ágazati szerkezetének sajátosságai. Közgazdasági Szemle. 1968. évi 10. az.

1141_;L1153. old.

!

(11)

tésére hívja fel a figyelmet. Érdekes, hogy a statisztikai jellegű felismeréssel egyidejűleg az erdészet ugyancsak rámutatott a nagyobb termelési lehetősé- gekre a megnövekedett erdőállomány alapján. Az iparpolitikailag jelentősebb és nagyobb eredményt ígérő feladat ennek fényében az iparcsoportokon belüli termelési szerkezet és technológia lényeges változtatása.

Ipari beruházásainkban az iparosítás kezdetekor, de mindmáig is a bányá—

szat és az alapanyaggyártás beruházásai igen jelentős súlyt foglalnak el.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy hazánkban a dinamikus gazdasági fejlő- dés előfeltétele a nemzetközi munkamegosztásba való erőteljes bekapcsolódás és ezzel együtt az ipari export gyorsütemű növekedése elsősorban a félgyárt—

mányokban és a késztermékekben, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a következő évek mérsékeltebb ipari beruházási ütemét elsősorban a szén- bányászat és az egyes alapanyagok lassú megtérülésű beruházásainak rovására kell megoldanunk. Ezen ágak jelentős részében az ipari munka termelékeny- sége oly mértékben elmaradt a külföldi versenytársaktól, hogy az egész ipar hatékonyságának növelését csak azzal segíthetjük, ha csak ott ruházunk be, ahol egyértelműen versenyképes üzemméreteket hozunk létre, illetve ennek hiányában ezen ágazatok arányát az iparban csökkentj ük. Következésképpen hosszabb távlatban az exportképesség és a feldolgozó ipari export kiter—

jesztésének politikája látszik a követendő fő útnak.

Az ipari termelés szerkezetének tárgyalása kapcsán önkéntelenül felve—

tődik a kérdés, hogy mennyiben játszik ebben szerepet a magyar népgazdaság életében oly jelentős külkereskedelem.

Ismeretes, hogy az export évi értéke közel 40 százalékát éri el a nemzeti

jövedelem értékének. Az elmúlt másfél évtizedben a külkereskedelmi forgalom megközelítően kétszer olyan gyors ütemben emelkedett, mint a nemzeti jöve—

delem, és valamelyest gyorsabban, mint az ipari termelés. A forgalomban az ipari termékek részesedése meghaladja a 80 százalékot.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy népgazdaságunknak a nemzet—

közi munkamegosztásba való bekapcsolódása a vizsgált másfél évtizedben igen jelentős volt, de más országok adataival összevetve nem minősíthető kirívóan magasnak fejlettségi fokunkhoz képest. Akivítel szerkezete tükrözi az iparosítás tendenciáit, továbbá azt a körülményt, hogy nyersanyagok- ban hazánk viszonylag szegény. Ezt mutatja a következő tábla.

Az export áruösszetétele

1950. 1960. 1967.

Árucsoport

évben (százalék)

Gép ... 23 41 33

Ipari fogyasztási cikk ... 20 1 9 25

Együtt 43 60 58

Nyersanyag, energia és félkészáru 1 8 20 20

Mezőgazdasági termék ... 39 20 22

Együtt 57 40 42

Behozatalunk áruösszetételének tendenciái is az iparosodás és a fejlődés tendenciáit mutatják. Míg az 1950—1955. években az anyagok és félkész—

(12)

Vf'iJ

termékek behozatala az import 75 százalékát tette ki, addig az 1960—1967.

években ez 56 százalékra csökkent, a gépipari termékek behozatala ugyanezen időszakban 20-ról 31 százalékra, a fogyasztási iparcikkeké 2 százalékról 6 százalékra nőtt.

A globálisan kedvező tendenciák mögött természetesen találunk problé—

mákat. Kimutatható, hogy az alkatrészekért, félkésztermékekért, technikai eljárásokért kifizetett összegek aránya importunkban viszonylag igen alacsony, és ezzel szemben viszonylag magas az alapvető nyersanyagok és a késztermékek behozatala. Ez azt mutatja, hogy a nemzetközi munkamegosztásba való be- kapcsolódás tartalmilag nem olyan intenzív, mint az az átfogó statisztikai adatokból kitűnik; az ipar termelési kzpcsolatai a külfölddel viszonylag gyen—

gébbek, mint ahogy a globális adatok mutatják. A jövő szempontjából a kérdés azért jelentős, mert az ipari termékek exportképességének, a termelés haté—

konyságának fokozásához műszaki és gazdasági szakemberek egybehangzó véleménye szerint egyik alapfeltétel, hogy a hazai termelés messzemenően építhessen korszerű félkésztermékek, alkatrészek széles választékára, ami csak fokozott importtal képzelhető el. Ezért hangsúlyozni kell, hogy a szocialista országokkal folytatott kereskedelemben a nyersanyagellátás oly sokszor han- goztatott problémája mellett a korszerű félkésztermékek és alkatrészek inten- zív forgalmát elősegítő gazdaságpolitikai és szervezeti lépések a hatékony továbbfejlődésnek egyenrangú tényezői.

Mint a közölt tábla adatai mutatják, exportunk összetétele fejlettségünk és adottságunk szempontjából kedvezőnek mondható. Érdemes azonban fel—

figyelni arra, hogy az utolsó 7 évben a fő ágazatok szerinti áruszerkezet nem javult. Ezen csak a feldolgozott termékek minőségének javításával és termelési"

költségeinek csökkentésével lehet a továbbiakban javítani.

*

Főbb megállapításainkat és következtetéseinket az alábbiakban foglal—

hatjuk össze.

Népgazdaságunk fejlettsége világviszonylatban közepes. Jóval több ország

áll a rangsorban mögöttünk, mint előttünk, de az előttünk állóktól elmaradá-

sunk összegszerűen nagyobb, mint előnyünk a mögöttünk állókkal szemben.

Fej lettségünk dinamikus, de nem különlegesen gyors fejlődési körülmények közt alakult ki. Ez tükröződik gazdaságunk fő arányaiban is. Túl vagyunk a fejlődő országoknak azon problémáján, hogy miként tudják a fejlődés megindításához szükséges felhalmozási szintet elérni. Termelésünk egyaránt támaszkodik az

iparra és a mezőgazdaságra. _ ,

Előttünk áll mé, az a fejlődési szakasz, amelyben az ipar hatékony műkö- dése következtében Énövekvő bérek mellett a tőkemcgtakarító iparfejlesztési tendenciák lehetősaí get adnak ipari jellegű mezőgazdaság és fejlett infrastruk—

túra kiépítésére. Ennek fő feltétele az ipari hatékonyság növelése. Ez a követel—

mény a jövőbe" nem alternatívája egy olyan iparfejlesztési politikának, amelyik alapit" _.tn hosszú előlegezésű beruházások révén kíván nagyobb ipari fejlettséghez jutni. A hatékonyság növelése azonban nemcsak beruházási kérdés. Tof'abbi előfeltétel, hogy fokozatosan csökkenjen az ipari foglalkoztatás gyors nö . ekedése iránti igény, a kutatásfejlesztés, valamint a termelés terén a belső kooperáció és a nemzetközi együttműködés a mainál nagyságrendileg kedvezőbb formában és intenzitással valósuljon meg. !

(13)

V

NÉPGAZDASÁGUNK FEJLETTSÉGE

1 5

A fejlődés nemcsak megold problémákat, hanem fel is vet újabbakat.

Ma ilyen —— társadalmi—gazdasági jelentőségű —— probléma a munka szerinti

keresetek emelése, az infrastruktúra, különösen a lakásépítés fejlesztése, a

mezőgazdasági nagyüzemek korszerű gazdálkodásának kiépítése. Azt, hogy ezeket a kérdéseket milyen ütemben és milyen sorrendben oldjuk meg, részben gazdaságpolitikai vonalvezetésen, részben gazdasági adottságokon múlik.

Az előbbiekben utaltam e körülményekre is.

Befejezésül ezeket agondolatokat szeretném még kiegészíteni a követke—

zőkkel. Viszonylag sokat foglalkoztam a felhalmozás színvonalával és szerke—

zetével. Ezt azért tettem, mert a fejlődés és a szerkezet körüli viták leginkább a beruházások körül folynak. Nem szeretném azonban, ha az a benyomás támadna bárkiben, mintha a gazdasági fejlődés és a szerkezet kialakításának kérdését a beruházások problémájára egyszerűsíteném. A következő néhány év gazdaságpolitikájának valóban központi kérdése olyan beruházási szín—

vonal és szerkezet kialakítása, amely mellett normalizálódik a beruházási piac, megszűnik a piacra jellemző túlfűtöttség. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a hosszú távú fejlesztési politikának a beruházási politika nem egyet—

len és talán nem a legfőbb kérdése. Minél hosszabb perspektívára tekintünk, annál nagyobb jelentőségűnek kell tartani a munkaerő minőségével, a SZákkép-' zettség fejlődésével, a kutatások eredményességével kapcsolatos teendőket, tehát mindazt, ami a technikai eredmények gyors elterjesztésének alapvető feltétele.

Az előbbiekben röviden, szinte csak mellékesen foglalkoztam a nemzet- közi munkamegosztás és a külkereskedelem szerepével. Szeretném azonban hangsúlyozni e kérdés óriási jelentőségét. (Emellett ebben a vonatkozásban igen nagy jelentőségű az ágazatokon belüli struktúra, ami túlmegy a tárgyalt témakörön.)

A fő arányok megismerése a tervezésnek elengedhetetlen, de távolról sem egyetlen és kielégítő feltétele. A tervezésnek megkülönböztetett figyelmet kell fordítania a legfőbb arányokon belül lezajló folyamatokra, kövelményekre.

Míg ugyanis a legfőbb arányok — meghatározott fejlődési periódusoktól eltekintve -— viszonylag lassan változnak, addig a részletek tekintetében a gazda—

sági fejlődés jellemzője mégis a régi arányok újakkal való állandó felcserélése, a gyors változás. A tervezés tehát nem szorítkozik csupán a fő arányokra, hanem kutatja és elősegíti azokat a haladó tendenciákat, amelyeken keresztül a termelés és a felhasználás szerkezetének változása gyors, de kiegyensúlyozott gazdasági fejlődéshez vezet. A gazdasági mechanizmus reformja a terv és a piac összekapcsolásával kedvező feltételeket teremt ehhez a munkához.

PESIOME

B Katiecree 888116an asrop nepeuncnse'r Teopermecxue paőorbi, Kompue ÖbIJ'll/I BbIHOJI—

nem)! s npoxueaume necmnne'mz B uenzx vcranonnennn Beaumocszsn mezony ypOBHeM SKOHO—

MMlleCKOFO passnmsx " axonommecxoü crpvxrypoü. I/Isyuenue erom Bonpoca Tpeöyer ouenxn, npnumvxaiomeü BO ennmanue coorsercrsyromze ncropmecxue enemenrm " OÖmeCTBEHHO-SKO- nowmuecxue vcnosnz. Heoőxonnmme zum Hecrozmeü TEMbl ananussx "Mem'rcz B pacnopmke—

HMV! OT Llempanbnoro cramcmuecxoro ynpaenenns, Honbmnmypnoro nucrnwm UCY, I/Incmwra nnannposanus Focrmana " npymx navaho-nccneaosarenbcxux nncm—rwon, Irro noseonze'r nponseecm nccneuosanne OCHOBHbIX Termenunü peTpOCHeKTHBHO Ha 15—20 ner "

ccymecmms mupoxne memnynaponubie conocrasnennz.

Ain-op npn nonxcne K vponmo excncmmecxoro passmmi c Tatum sperma Bem/mum Ha—

unouanbnorc zioxozia B pacue're Ha nvmv Hacenenmi (B 1965 rouv npnmepno 600 uonnapoe Ha

(14)

'

16

' ns. HETENYI ISTVÁN

uenoeexa) omocm Beurpmo K meny cpenuepassmmx crpau. Team paSBHTHH B Hacroamee epen/m cymeCTBeHHo ÖblC'l'pel/l, lism B rom,! 110 MHpOBOü BOl/leI. I'lpu nccnenoeannn npwmu erore nsnemm BHHMaHHe oöpa'rvmocs s nepsyio oeepens Ha KOJIVNeCTBO ocsosemx (poenos "

saumoü paöoueü emma Tamxe Ha BSaI/IMOCBSISH "x c npovissoncmom. Mccnenosamm aeroso—

MepHo pacnpocrpasnnncs Ha ssal/[meccsen orpacneeoü crpyxrvpbi c ypoenem paesmim M, coomercrsemie, TBMHOM pocra npoussoncrsa, a Taioxe Ha TaKVle Boaaeücrsvmume Ha passw—

me coepememioro npoussoncrea (paxropbi, Kax Texmfmecxnü nporpecc, Ksanudpmmum Kan-

pos M T. 11. !

B pasenmu Benrpmi Tome Mrpana prneyio pOJIb sospocmas nem Hakomiemm, IlOBbl- cusmancn c 7% s nosoeHbeü nepnon 110 24 — 30% B 1960—bie mum. OnHaKO eHyTpeHHsm CTpYK—

Typa HaKOTmeHMH ommae'rcn or TaKosoü !; öonbmnscrse Haőmonaemux, NIaBHL—IM oöpasozvr Kannraiiucmuecxnx crpau, HOCKOJleY B Besrpvm sensercn Gonee eblcoxoü 110515; nponeeou—

crseuuux Kanuranosnomemiü. Oasaxo, s xoue nanbueümero passnmn npoussoncrsesnme Kanmanosnomenm uenecooőpasuo nosuma'rb TOJleO TaKl/IM oöpasom, aroőm OHl/l ocmsanncs B paMKax aűcopőupyiomeü cnocoőuocm naponuoro xosnücma.

He meuee semmire pons s SKOHOMMHCCKOM passmuu urpaer Konuuecrso " Kauecrso Ha—

anoi/i paöcseü CHIIbI. B 1950— 1965 mau 17% npupocra Hauuonanbsoro noxona ÖbIJIO no- nyueso sa cue'r noesuuemm uncneneocm SHHSITle, 25% ea cuer nepexona npoussonmenb—

aux cm 8 öonee nponyxmsnme o-rpacnu sxosomnxu " 58% sa caeT HOBbImEHl/IH nponssonu—

TeanOCTI/l przxa. Yposenb aamrrocm B Besrprm Booöme momer ÖblTb npnsnas BblCOKHM, B ocoöeuuocm !; l'lpOMblluIleHHOCTM, me on nocmraer yposns passu'rbix crpan. Ousaxo He mm;!—

erca ynosnersopmenbnum nporpecc s oőnacm nponssonmenbnocm 'rpwia n poc-ra npo—

nyxum HH e onsoü 143 orpacneü napomioro xoenücrsa. STOT (tam noseonser cnena'rb mason orsocmenbuo enaumenssux Bny'rpennux pesepsos paőoueü emu " cozxepmm sosmomnocrs nanseeüiuero nosblmeimn sans-mem. Enaronpusmo cnomunocs pacnnenenesue paőoeeü cum no luKOJleOMV oőpasosasnm u Keanumuxaunu, Tax, Hanpumep. c 1949 no 1963 ron. HOME!

'rpwmumxcn c őonee sucoxum oőpasosauuem Bospocna c 6 110 12 npouem'os. Benrpm! oőpa—

maer 2,5% Hannouanbuoro aoxona Ha HavuHO-nccnenosarenbcxym nemenbeocrb n 'raKnM oöpaaom sammaer yuosnersopmenbnoe Mecro s STOFI oőnacm Tamas " s memnysaponuom omomeunu.

B uanbueümem aBTop nepexozm'r K nccnenosasmo Tex Hauöonee oöumx acnexros SKOHO—

muuecxoü CTpYKTVpbl, KOTOpble csnsasu c vposuem passwma. Hpasmxsuan ouenxa nponop- uuü, Kouetmo, momer 61)in npousseneua TOJleO npn were Tennesuuu pacem-ma n onbrra memnvnaponumx conocrasnenuü. Bamneiflmne noxasa'renn sxouozwmecxoü crpvicwpbi: pac—

npenenenue sasmocm memav npomumnennocrbw, cenecxum xosnücrsom " nposumn orpacng- MH, nem HpOMbIIIlJIeHHOCTI/l H cenbcxoro xosfmcma, nnsamuaa crpvx'rvpm npommmnennoro nponssoncrsa 14 sucmseroprosoro oőopora. B Hacrosmee Bpexvm B Beerpvm umee'r mecro cne- nymmee nonomesne B oőnacm saus'rocm: 39% camonemenbsmx aaumo B npommmneunocm "

crpomenbc'rse, 30—35% B CeanKOM xosnücrse, a OCTaanble paöoralo'r B* 1". H. Tperbmumx orpacnsx. Bonpoc ynenbuoro seca npomumnesuocm " cenbcxoro xoasücma sussxsan mso- mecrso nucxvccuü. Coneiíicreue sunecenmo npasunbnoü ouemm no eromv sonpocv momer npenocrasmb seeuenuaz e 1968 rony cncrema ueH. Comacuo nonvuennomv TaKHM oőpasom pesvnbra'rv nem! npomumnennocm s Haunouanssom noxone CTpaHbI cocrannner npumepno 45%, B nem cenbcxoro xosnücma — 24%. B nanbneümem cnenyer oőecneumb Takoe pass"—

Tue npomumnensom'u, Koropoe momuo mnsascuposarb nvrem sneumeü Toprosnu, a ram paesu-mn cenbcxoro xossücrsa uonmen ÖbITb onpenenes cnpocom Ha nponyx'ru " pem'aöenb- HOCTblO. B saxmoumensnoü liac-m csoero ouepKa as'rop staTue ocrauasnusaercn Ha crpvx—

Type npomunmeuuoü npouvxuuu, " nekm-open; sonpocax, xacaioumxcsr nHeumeü 'roprosnu.

SUMMARY

As an introduction the author gives a sketch on the theoretical works done during the last decades on the problem of economic development and its relation to economic structure. The studying of that problem reguires the evaluation of both the adeguate historical factors and the socio economic conditions. The analyses necessary for that type of study are available through the works accomplished by the Central Statistical Office, and by its Economic Research Institute, by the Planning Institute of the Central Planning Board and by that of other research ínstitutes.

These all render possible the examination of the main tendenoies retrospectively for the last 15— 20 years and also the bread international comparison.

Taking the per capita national income for a basis of valuation the author designes the stage of development of Hungary as a medium one (approximately $ 600 in 1965). The rate of growth

(15)

highly exceeds that of the pre—war years, and searching for its causes attention has been firstly drawn on the analysis of the relationships of fixed capital and the volume of employed labour force further on of the production. The observations necessarily covered the problem of relation—

ships of pattern of production and the stage of development respectively the rate of growth. But they also have comprised the examination of factors, having an effect on modern production as e. g. technical progress, skill etc.

The increased ratio of accumulatíon played an important role also in the development of Hungary; in the sixties it reached 24— 30% as against to the 7% of the pre-war years. But the structure of the elements of accumulation differs of that of the observed,mainly in capitalist countries, because of the great proportion of productíve investments. But for the sake of further development the increase of productive investments in the future is rational only if they rest Within the limits of absorbing capacity of the economy.

The guantity and guality of employed labour force plays an egually important role in the development of the economy. During the period 1950— 1965 the 17% of the growth of national income was due to the increase in employment, 25% to the switch to more productive economic branches, and 58% has to be attributed to the rise of productivity of labour. The level of employment in Hungary can be taken in general for high, especially in the field of industry, Where the level of developed countries has been reached. Still the progress of neither the productivity nor of production can be taken as satisfactory in no branch of the economy. From this fact the ,conclusion can be drawn that there exist considerable reserves in labour force that makes pos- 'sible the enlargement of employment. The composition of labour force according to education and skill was favourable, for instance the ratio of working people disposing of higher gualification increased from 6% to l2%"between 1949 and 1963. In Hungary the 25% of the national income has been spent on scientific research activity thus she has attained even in international stan-

dards a satisfactory position. ' '

' In the following. the author turns to the examination of the most general relations of eco—

nomic structure being in connection with the stage of development. The proper valuation'of pro- portions naturally can not be done but with the consideration of the development'tendencíes

;and e'xperiences received from international comparisons. The most important characteristics of (economic pattern are the following: the tendency of employment in the industry, agriculture and _other branches of economy, the ratio of industry and agriculture and the development 'of the pattern of the industry and foreign trade. The picture of the employment in Hungary in our xtirne is the' following; the! 39% of eaming population has been emploved by the industry and building, industry, itsw30— 35% by agriculture while the residue is being employed by the so- called tertiary sectors; The problem of proportion of industry and agriculture provoked many idiScussions, 'Eora correct judgement of the problem the new price-system introduced in 1968 'can'give a hand. !According to it the ratio of the industry in the production of national income in (Hungaryvmakés up§ approximately 45% While agriculture's share is 24% . In the future the? main point is to assure a development of the industry in such a way which can be financedíby the (foreignytrade, thai-ate oftgrowth of agriculture has to be determined by the demand". for its (products and: bv (the profitability.

'_ Finally the 'author shortly deals with the problem of the pattern of industry and some foreigntradeasp'ects. ( v * '

)

2 Statisztikai Szemle