SZÁLLÁSI ÁRPÁD ORVOSTÖRTÉNETI ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

SZÁLLÁSI ÁRPÁD

ORVOSTÖRTÉNETI ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI

TANULMÁNYOK

A II. RÉSZ FEJEZETEI

MAGYAR ORVOSOK

MAGYAR ÍRÓK ORVOSAIRÓL, MAGYAR ÍRÓK BETEGSÉGEIRŐL MAGYAR ORVOSÍRÓK A XVIII–XIX. SZÁZADBAN

ÍRÓK AZ ORVOSLÁS VONZÁSÁBAN

XIX. SZÁZADBAN SZÜLETETT XX. SZÁZADI ORVOSÍRÓK XX. SZÁZADI ORVOSÍRÓINK

A ’NYUGAT’ FOLYÓIRAT ORVOSI VONATKOZÁSAI ORVOSI MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

SZAKFOLYÓIRATOKRÓL MEGINDULÁSUK IDŐRENDJÉBEN

XVI. fejezet

MAGYAR ORVOSOK

Perliczy János Dániel

A két Gömöri Dávid. Id. Gömöri Dávid (1708–1795) és ifj. Gömöry Dávid Csapó József (1734–1799) debreceni főorvos

Plenck József Jakab (1739–1807)

Lange Márton (1753–1792) és az első magyar nyelvű erdélyi bábakönyv Az országos főorvosi hivatal és Pfisterer András (1759–1825) protomedikus

gróf Széchényi Ferenc udvari orvosa, Kiss József (1765–1830)

Egy több mint kétszáz esztendős medikusi remeklés: Sándorffi József (1767–1824) munkája Gebhardt Xavér Ferenc (1791–1869): A magyar nyelvű belgyógyászati oktatás kezdete

Horvát József (1794–1849) physicus ordinrius „extraordinairus”

Tognio Lajos (1798–1854) Sauer Ignácz (1801–1863)

Az Eckstein-dinasztia

Barra István botanikus főorvos (1805–1865) Flór Ferenc (1809–1871)

Török József (1813–1894)

Lengyel Dániel (1815–1884) doktor, Arany János tanártársa Kun Tamás (1815–1894)

Doleschall Gábor (1818–1891)

Egy önkéntes hadisebész, aki utoljára látta Petőfit: Lengyel József (1821–1895) Sass István (1822–1891) – Petőfi iskolatársa és medikusdoktor barátja

A Korányiak Kátai Gábor (1831–1878) Chyzer Kornél (1836–1909) Niedermann Gyula (1839–1910)

Fodor József (1843–1901), a magyar közegészségtan megalapítója

Ajtai K. Sándor (1845–1917) Klug Nándor (1845–1909) Hugonnai Vilma (1847–1922) és utódai

Laufenauer Károly (1848–1901), a magyar ideg- és elmegyógyászat klinikai-tudományos megteremtője

Az első magyar gastroenterológus: Müller Kálmán (1849 – 1926) Liebermann Leó (1852–1926), a közegészségtan óriása Schwartzer Ottó (1853–1913), a honi pszichiátria megalapozója

Havas Adolf (1854–1917) Bókay Árpád (1856–1919) Schächter Miksa (1859–1917)

Bársony János professzor pályafutása, a tévedések anatómiája (1860–1926) Egy esztergomi születésű régi gyermekorvos, Faragó Gyula (1861–?)

Gerlóczy Zsigmond (1863–1937) Gönczy Béla (1868–1933)

Révész Béla és a közegészségügy (1869–?)

Egy szentéletű szemorvos emlékezete (Batthyány-Strattmann László, 1870–1931) A hazai dermatológia kiválósága: Beck Soma (1872–1930)

Farkas Géza – akinek élete volt a fő műve1 (1872–1934) Bálint Rezső (1874–1929)

Berecz János emlékezete (1882–1938)

Benedek László (1887–1945) professzorról „provokatív” szándékkal

1 Forrás: Szállási Árpád: Farkas Géza – akinek élete volt a főműve. = Orvosi Hetilap 125 (1984) No. 38.

pp. 2324–2326. – Lásd még: Szállási Árpád: Farkas Géza. = Orvosi Hetilap 115 (1974) No. 38. pp. 2253–2254.

Perliczy János Dániel (1705–1778)

Perliczy János Dániel (1705–1778), az orvosi kar Pesten való felállításának első propagálója A pozsonyi egészségügyi tanács 1751. december 3-án Perbegg udvari orvos vezetésével egy fontos beadvány, Perliczy János Dániel Nógrád vármegyei fizikusnak a pesti collegium medico- chirurgicum felállítási javaslata felett döntött. A tervezet első része a hazai orvosképzés hiányából eredő bajokat ecseteli; az idegenek nem ismerik a mostohább honi viszonyokat, az egyetemisták külföldre kényszerülnek vinni a keservesen összegyűjtött tandíjat, a kuruzslók pedig „bűntelen vájkálnak az emberek testében és erszényében”. A második része egy egyetem nyilvánvaló előnyeivel érvel, a harmadik a tanári kar személyzetére (3 elméleti és 2 klinikus tanár kinevezését javasolja) és az eszközi feltételekre vonatkozik, a negyedik – mai szóhasz- nálattal – az oktató kórházak (Pest, Selmecbánya) kijelölésével foglalkozik. A plánumot Linzbauer teljes terjedelmében közli (II. 270. old.), elutasításának körülményeit a saját levéltári kutatásai alapján az Orvosi Hetilap 1930. 7. számában Herczeg Árpád ismertette. Perliczy megérte, hogy terve végül is valóra vált.

A német eredetű protestáns prédikátor dédapa Prága mellől menekült a Nyitra megyei Csejtére. Az egyik elmagyarosodott rokon már Budavár bevételekor kitűnt, a másik sebészként Bécs török elleni védelmében segédkezett. Perlici Illés evangélikus esperes a hittudományt Németországban tanulta, Boroszlóból nősült, János Dániel fia Késmárkon született a nagy fontosságú Széchényi országgyűlés esztendejében, midőn H. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé választották. Középiskoláit szülővárosában végezte, noha szülei papi pályára szánták, beiratkozott Moller Károly Ottó besztercebányai orvosi magániskolájába.

A medicinával tehát a „magyar Hippokrátész” mellett kezdett ismerkedni, egy egyetemi rangú Orvosi kar felállításának a gondolatát is nyilván a nagy hatású mestertől örökölte. Moller a magántanuló medikusait nemcsak „előkészítette” a külföldi egyetemekre, de tanácsokkal, pénzzel és öszszeköttetéseivel egyengette is útjaikat. Így került Perlici Jena–Berlin–Göttinga tanulmányi útvonalán Wittemberga városába, ahol 1726-ban filoszdoktorrá avatták. Megfordult Franciaországban, 1728-ban pedig Utrecht egyetemén orvosi diplomát szerzett. Ebben az évben két fontos dolgozata jelent meg, a Disputatio inaug. medica de naturam ..., valamint a Theoria caloris mathematica nova methodo medicinae applicata, mely utóbbinak matematikai sugallatát Berlinben kapta, ezért a Regia Borussia Societas Scientiarum matematikai-fizikai osztálya a tagjai sorába fogadta. Weszprémi Succinctája szerint „ebben a művében a szerző sok olyasmivel hozakodott elő, ami ellentmond Hamberger természettanának... ebből aztán súlyos összetűzései

támadtak a jénai tanárral” (I. 271. old.). Az 1729-es évben hazatért, előbb Késmárk, majd a Komárom vármegyébe távozó Neuhold János Jakab utódjaként Selmecbánya városi orvosa lett.

Noha egy császári dekrétum 1752-ben rendelte el a fizetett megyei fizikusok kötelező alkalmazását, előtte a Felvidéken olyan nevek szerepeltek mint Fischer Dániel Liptó vármegye, Raymann Ádám János Eperjes, Moller Károly Ottó pedig Zólyom és Turóc vármegyék főorvosa. Nógrád 1731-ben meghívta az egyre híresedő Perlici János Dánielt a losonci főorvosi hivatal élére, aki 1733-ban egy négyrészes egészségügyi szabályrendeletet dolgozott ki (igen szerette a négyes beosztást) a vármegyei fizikus, a gyógyszerész és segédei, a megyei szülész, végül a megyei sebész teendőinek a körvonalazására. Nemesi oklevele szerint 1741-ben már nős volt, Moller Károly Ottó leányát vette el.

Magyary Kossa közli (I. kötet, 342. old.) az 1738-ból való memóriáit, amelyekben gr.

Telekiné méltóságos asszonynak ad tanácsokat a közelgő szülés előtti, alatti és utáni teendőkre- viselkedésre. A szüléskor óv minden felesleges „violantiától”, a szülés után „uterina tincturát”

(az összetételét nem közli), a rágás csillapítására veres mák virágából főzött italt, hévség esetén sarsaparilla- és china-gyökérből, valamint ánizsmagból készített herba- teát ajánlott. A grófi szülők figyelmét felhívja a gyermek „székecskéjére”, fogzás esetén szalonnabőr rágását, hasi panaszokban „visceralis tincturát” javasol.

1740 volt a legtermékenyebb publikációs esztendeje. Megjelent a Testi békességre vezérlő útitárs ..., amely a korabeli nagykárolyi és kolozsvári hasonló célú kiadványoktól abban különbözik, hogy nem alfabetikus beosztással tárgyalja-ismerteti a „Házi különös orvosságokat”, hanem „A' sokféle nyavalyákkal küszködő testnek szükségére alkalmaztatott házi és úti patikátskának rövid és summás le-írása” némi tünettani csoportosítással osztályozva.

Ez is négyes beosztású. I. alterantia: a testnedvek tisztítására szolgáló, digesztiv szerek és decoctumok, pl. a vesekő és „fövény” ellen vadmák főzete. A forró hideglelésre ajánlott sarsaparilla-és chinagyökér főzete a lábjegyzet szerint „possunt autem decocta ín morbis Hungarorum”. II. evacuantia: laxans, izzasztó és féregűző szerek stb.; III. roborantia:

szíverősítők, balsamum vitae, „re-media restaurantia”; IV. sedantia: fogfájás-csillapítók, szem- és bőrkenőcsök stb. A tulajdonában levő losonci patika megbízható és szelektált készítményeit ajánlotta „kedves magyarainak”, a házaló olejkárok és kuruzslók kotyvasztásai helyett.

Ezen népszerű füzetecskét a Medicina pauperum ... követte, annak első része a testnedvek megtisztításáról szól, a második egy receptgyűjteményt tartalmaz. Végül ugyanebben az évben jelent meg Moller Károly Ottó jóval korábban írott Consilium medicum ... című művének magyar nyelvű változata, amelyet 1739-ben Torkos Jusztusz János német nyelven adott ki, Perlici németből fordította és megtoldotta a saját jegyzeteivel, „miképpen kellessék e mostani

pestises és egyéb mérges nyavalyák bé-rohanássokban ... az embernek magárul gondot viselni”.

Elismerésül a császárnőtől 1741-ben nemesi rangot kapott, ettől kezdve Perliczy a neve.

1742-ben a császári természettudós társaság IV. Archimedes néven a tagjai sorába választotta.

Közben a berlini porosz királyi tudományos társaság évkönyveibe különféle érdekes latin nyelvű írásokat küldött. Az építőművészet új gépeiről. A hadi célokra készített új hadimalomról, A fémes ércek összetörésére való új zúzógépről, A nógrádi levegőről, vizekről és tájakról, A mesterséges gőzfürdőkről, A borral való gyógyításról, Az orvosi praxis Ariadne fonaláról stb.

(1. Weszprémi I. köt. 273. old.).

Hogyan jutott ennyi mindenre ideje? Úgy, hogy midőn 1750-ben megjelent a Sacra Themidos Hungaricae ... casus forenses című, a törvényszéki orvostan területén úttörő műve, 1751-ben azt egy egyetemi rangú orvosi kar felállítási tervével együtt benyújtotta a pozsonyi egészségügyi tanácsnak. Perbegg udvari orvos ez utóbbi tervet, Perliczy egyetemi tanári ambícióira gyanakodva, nem támogatta, ezért a sértett losonci fizikus, a Sacra Themidos ...

írását sem folytatta. 1754-ben visszavonult apátfalvi birtokára, s attól kezdve csak a szenvedélyeinek élt. Közel negyedszázados nyugdíja alatt volt ideje rá, noha átmenetileg ismét főorvosa volt Nógrád (sőt Hont) vármegyének. Magányában megérte, hogy 1770-ben beindult a nagyszombati Pazmaneum orvosi fakultása, 1777-ben pedig a fővárosba való áttelepülését.

Berlinben írt Egy magyarországi tudós irodalmi társaság létesí- téséről és a hazai történet megírására vonatkozó kérdések megvitatásáról, ezzel eggyel több lett az ad acta tett terve. 1778- ban halt meg.

Perliczy János Dániel, a pesti orvosi kar első propagálója, a törvényszéki orvostan egyik pre kurzora, egy magyarországi tudós irodalmi társaság korai elképzelője a kartörténet előtti idők egyik jelentős orvosegyénisége. Megjelent művei nagy raritások, és becsük nemcsak a ritkaságukban rejlik.

A két Gömöri Dávid

id. Gömöri Dávid (1708–1795) és ifj. Gömöry Dávid

A címben szereplő két orvos Weszprémi alapvető munkájában (1) külön említtetik, míg Magyary-Kossa nem választja szét őket (2), s a helyzetet bonyolítja Győry bibliográfiájának Magyary-Kossa példánya (3), ahol az olvasható Gömöri neve után, bogy „néha y-nal is írta a nevét”. (4) Való igaz, egy 1734-es kiadású munkájában (5) ilyen változatot találunk, amelynek következtében két dolgot bátorkodunk feltételezni: kitűnő orvostörténészünk egyrészt azonosnak hitte e művek szerzőjét, másrészt az apa és fia „megegyezéses alapon”. Pont a látszat elkerülése végett írta i, illetve y végződéssel a nevét. Mégis megtörtént, a Magyary-Kossánál tétován, Gortvay esetében már bizonyossággal (6).

Az idősebb Gömöri Dávid a Gömör megyei Rozsnyón született 1708-ban a Rákóczi-féle függetlenségi harc idejének és helyének közepén, amikor a kuruc és labanc csapatok, olykor azonos személyek más-más zászlók alatt felváltva portyázták felvidéki pátriáját. A legsúlyosabb grasszálást azonban a pestis végezte, amelynek 1710-ben áldozata lett Gömöri Dávid apja is, egy év múlva pedig az apokalipszis e lovasának „diadalmenete” mindkét félre rá kényszerítette a Szatmári béke megkötését.

Biztosra vehető, hogy rozsnyói Gömöri Dávid későbbi pályaválasztásában „a dögletes nyavalya” döntően dominált. Előbb azonban az anyai gondosság a késmárki gimndziumba küldte, ahol elvégezte a négy also osztályt, majd soproni es pozsonyi kitérővel maturátust szerzett, hogy hazájában még nem lévén orvosi fakultás, jogot nyerjen Késmárk városában a híres Fischer Dániel előképző iskolájába beiratkozni. Nála tanulták a zömében szepességi fijak a gyógyítást és a gyógyszer készítését egyesítő medicina tudományát. Kétéves sikeres magánoktatás után 1731-hen a jénai egyetemre ment, ahol Wedel, Teichmeyer, Hilscher és Hamberger előadásait hallgatva két évvel, vagyis 1733. okt. 26-án a Dissertatione ideo de Peripneumonia.

(A mellhártyalobos titdögyullathisról) című munkájának védése után orvosdoktorrá avatták. Előtte azonban 1732. évi dátummal A. Segner elnöklete alatt megjelent egy bölcseleti értekezése az új matematikai módszerek tárgyköréből (7). 1734 januárjában Jéna egyetemi nyomdája újabb, ám kevésbé fontos művét adta ki (8), ezt sem Weszprémi, sem Szinnyei nem említi, valószínűleg mivel neve a címben van „elrejtve” (9). Itt valóban Gömöry-változatban szerepel, ezért a „tisztelt orvosi réndhez” írott üdvözletét Győry Tibor az ifjabb Gömöry művei közé sorolja (10), akit csak 31 év múltán avatták Bécsben orvosdoktorrá, tehát valószínűleg

még meg sem született. Az ifjabb Gömöry születési és halálozási dátumát ugyanis egyetlen forrásmunka sem jelöli meg. A két Gömöri körüli zűrzavarhoz így Győry bibliográfiája is hozzájárult. Azt azonban nem tudjuk mire vélni, a kortárs Weszprémi miért nem tudakolta meg akár levél útján az ifj. Gömöry életrajzi adatait!

Visszatérve az idősebb pályafutására, hazatérése után Weszprémi szerint „rövidesen elhagyta a róla elnevezett megyét”, (ami biztosan fordítva igaz, ő kapta nevét Gömör megyéről) s a Bécs és Buda közötti feleúton fekvő Győrbe költözött, ahol hamarosan jóhírű gyakorló orvos lett. Itt jelent meg 1739-ben legjelentősebb munkája, a hazai magyar nyelvű pestis-irodalom korai remeke, A pestisről való orvosi tanátslás... A kor szellemét tükröző, barokkosan cirkalmas cím így igyekezett „blikkfangos” lenni a nem túl népes olvasók számára. Strebig (helyesen Streibig) mester tipográfiája már-már a Misztótfalusiéra emlékeztető, ő adta Id három év múlva az első magyar chirurgiát (11). Az erőddi Pálfy János grófnak ajánlott Gömöri-könyvecske szerzője jól ismeri a pestis-irodalmat Hippokratésztól Paracelsusig, Homerostól a bibliáig valamennyit, ám „az isteni büntetés” hangoztatása mellett leginkább Fracasforius contagiosus tanát vallja. Arra a kérdésre, hogy miért a háborúk idején üti fel a fejét, a válasz egyszerű:

„mivelhogy itt, nagyobb az egymás közt-való társalkodás, nagyobb az Éhség, és a hóltaknak illetlen való eltakaríttások. (12). Magyarán: a test legyengülése s a fertőzés veszélye a hábo- rúban sokkal valószínűbb. A könyvet is azért írta, ha véletlenül Újra ilyen helyzet következne, honfitársai tudjanak ellene védekezni, mert tapasztalatai szerint ez a legfontósabb. A betegség valódi okát a tünetek leírásakor akaratlanul is megnevezi: „A Petechia, bolhatsipés billyegéhez hasonlittatik, és a 'Pestisben veszedelmekre szokott kivirágzani.” (12) Persze hogy nem tudatos ráhibázás, de megfigyelései kitűnőek. Némileg másképp jelentkezik gyermeken és felnőttön.

Ez utóbbiaknál a bubópestis egyik első tünete az ágyékhajlatban megjelenő .,Buga”

(nyirokcsomó megnagyobbodás – Sz. Á.), „osztatnak a Buja Szerelem-béliekre, és Pestis- béliekre: amazok jutalom-képpen az tisztázatlan Személyektől ragadnak az meg-fertőztetett Testekre”. (12) A pokolvartól, vagyis lépfenétől is el kell különíteni, nein túlzás tehát korai differenciáldiagnosztikáról beszélnünk, A külső tünetek mellett a belsők: a hideglelés, szívdobogás „a pulsusnak közben kihagyása, kiváltképpen való szunnyadozás, sok prüsszentések, lábnak és kéznek reszketése, oldalnak vagy más belső résznek nyilalási, nyelvnek meg-feketülése, Csuklások, vér-hasmenés, kékes olajos, zavaros 'es feketés vizeletnek leülepedése, és többnyire bizonyos halált jelentenek.” (12)

A könyvecske kompozíciója kitűnő. A 108 oldalas mű első ötöde a pestis természetét tárgyalja. A második rész a 23–77. közötti oldalakon a „praeservatióját” ismerteti, amely három artikulusra oszlik. Az elsó a „prophylaxis theologica”, vagy istenes praeservátió, magyarul

szolgálat, amely á kor vallásos szellemét tükrözi, ám ezt néhány kötelező konvencionális mondatban elintézi. Pontosabb a második, a „prophylaxis politica”, főleg a hatóságok jár- ványvedelmi`feladatait foglalja össze. A harmadik a „prophylaxis medica” (diaeta, chirurgia, pharmacia), amely lényegében már terápiás jellegű: járványos időben főleg keletről meg kell tiltani a vándorlást, mert ,,...gyakorta gyapjas, pellyhes, lenes, bélléses és más házi eszközökhöz tartozandó jószágok által messze földre is elvitetródik a méregnek szikrátskúja.” (12) Valóban a felsorolt helyeken bújnak meg a rágcsálók bolhái, a Xenopsyllák, valamint a Pulex irritánsok.

Legbiztosabb módszer, amit már Hippokratész is ajánlott: a tűz!

A prophylaxis medica igen sok hatásosnak vélt receptet sorol fel, szinte mindegyikben megtalálható a Bezoár. A lakások füstölése az „aer” megtisztítását szolgálja, a kigőzölgés kórokozó volta főleg a tüdőpestisnél vetődött fel. Diétában a mértékletesség a legfontosabb.

Szerinte egy tál nyers káposzta a szegényeknél jobban karban tartja a bélműködést, mind a gazdagoknál a zsíros-húsos ételek, erős borokkal leöblítve. Az érvágás mellett pro és kontra sorol fel érveket. Ha pedig olyan nagy tekintély, mint Rayger Károly az 1678-as pestisjárvány alkalmával az érvágás mellett érvelt, akkor azt Gömöri szerint csakis orvos végezheti, főleg

„vérmes” embereken, olvasható a 72. oldalon. Az utolsó harminc oldal (78–108), a harmadik rész a pestis orvoslásáról szól, ám lényegében a prophylaxis medica folytatása. Panacea a Bezoár, az egyszerű népnél pedig veres és foghagymával bőségesen élni a Pax Corporis alapján ajánlja. A Bugára, vagyis nyirokcsomó-duzzanatokra kataplazmákat, lágyító flastromokat java- solt, összetételük: vaj, kovász, hagyma, mustár, kamillavirág, s ha spontán nem fakadna ki, a bemetszéstől sem kell visszariadni (12).

E sok racionális momentum mellett olykor az okkult, irracionális dolgok iránti vonzódás is fellelhető nála, amely már előre vetíti a későbbi alkémistát. Nem feladatunk ezzel foglalkozni, Szathmáry László kitűnő könyvében (13) Gömöri Dávid is megtalálható. Még írt egy latin nyelvű orvosi és gyógyszerészeti munkát (14), aztán elmerülni látszott az alkémiában. Orvosi ténykedéséért Mária Terézia 1741-ben nemesi oklevelet adott neki. Akadémiai és egy balneológiai munkája kéziratban maradt. Több mint hat évtizedig állott Győr városának szolgálatában. Ő kezelte Mulartz doktort (15), akinek diplomáját annak idején Morgagni írta alá. A Halvaclis Zsuzsannával 1737-ben kötött házasságukból négy fiúgyermek született, közülük a legidősebb örökölte apja nevét és foglalkozását, és 1740 körül láthatta meg a napvilágot. Ő tehát az az ifj. Gömöry Dávid, akinek édesapjától való „differenciálása” e kis dolgozat missziója. Orvossá avatására 1765-ben került sor. Ismeretes, hogy értékes és sokat idézett disszertációja a „magyar levegő jó természetéről” szól (16). Ő már „nobilis hungarus jauriensis”, tehát győri magyar nemesként szerepel az értekezés címoldalán. Munkájában

ugyancsak „nobilis” szerzők műveire támaszkodik, közülük különösen kiemelkedik Torkos Justus Jánosnak Pozsony természeti környezetéről, vizeiről, légköréről írott orvosi topográfiája, valamint Bél Mátyásnak a Notitia Hungariae felbecsülhetetlen értékű öt kötete (17).

Gömöry Dávid junior jelzett művében megemlíti a Csallóközben észlelt endémiás golyvát, „ibi communiter honines ingestibus structtis deformentur.” Marsigli munkájára is hivatkozik (18). Érdemes volna megvizsgálni úgymond, hogy a víztől, vagy a kigőzölgéstől van-e? „Vel ab utriusque?”, netán mindkettőtől. „Nos observavimus, plures faeminas” vagyis a nőknél sokkal gyakrabban lehet megfigyelni a golyvát. Wehner munkájára (19) utalva írja, hogy a Tisza kiöntése a közegészségügyre igen veszedelmes.

Weszprémi nyomán életéről annyit tudunk, hogy előbb három évig Somogy megye fizikusi (megyei orvosi) hivatalát töltötte be, majd Pozsonyban telepedett le, s ott folytatott gyakorlatot a Succincta megjelenése idején, tehát 1774–1787 között. Id. Gömöry rövid öt hónappal élte túl Martinovicsék lefejezését. Nem mintha haláluk között összefüggés lett volna, hiszen 1795-ben már 87 éves volt, ami még manapság is szép kornak számít. Hogy Magyary- Kossa mennyire nem számította őket két különböző személynek, bizonyíték híres könyve (20).

IV. kötetének 24. oldala, ahol azt írja: „1708. Gömöri Dávid, pozsonyi, majd győri orvos születési éve.” Az id. Gömöri Dávid sohasem volt Pozsony orvosa, csakis a fia.

Nem fontoskodás ez, hanem pontosítás. Gortvay pedig még Komárom orvosának is megteszi (21). amire eddig sehol, senki nem tett utalást.

A pestis-könyvecske és a magyarországi levegőről szóló értekezés fontos művek. Az első szerzője tehát id. Gömöri Dávid győri, az utóbbié az ifjabb Gömöry, a somogyi főorvos – hogy a sok magyarázat, hivatkozás után két emberként rögzüljenek az orvostörténeti köztudatban.

Mindketten derék magyar orvosai voltak a járványokkal és tragédiákkal terhes századnak, amelynek bíztató aufklerizmusát a magyar jakobinusok tragédiája árnyékolta be.

IRODALOM: 1. Weszprémi: Succincta medicarum Hungariae et Transilvaniae biographia II. 153-169. - 2. Magyary-Kossa: Magyar orvosi emlékek. IV. 24. o. Bp. 1940. -- 3.

Gycry: Magyarország orvosi bibliográfiája 1472–1899. Bp. 1900. 229. o. -- 4. U. o. - 5. Laurum Apollonis ab inclyto medcorum ordine... Du-no Davidi Gön 'r}#7.. Jena, 1734. -- 6. Gortvay:

Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története. Bp. 1953. 164. o. -7.

Dissertatio... De Syllogismo, rnathematica noua conscrépta. Jena, 1732. - 8. Laurum Apollonis ab inclyto medicorum ordine... Duno Davidi Gömöry. Jena, 1734. - 9. Szinnyei: Magyar írók élete és munkái. lII. Bp, 1894. 1351. o. 10. Győry Tibor: Magyarország orvosi bibliographiája 1472-1899. Bp. 1900. 213. o. - 11. Miskoltzy Ferentz: Manuale chirurgicum, vagy chirurgiai

útitárs ... Győr, 1742. --- 12. Gömöri Dávid: A pestisről való orvosi tanátslás... Győr,..1739. 13.

o. - 13. Szaehmáry Lniszló: Magyar alkémisták. Bp. 1928. 108-124. o. - 14. Gömöri Dávid:

Praxis medica usui apothecae manualis ... Hely és év nélkül. - 15. Petz Aladár: A győri Szent- háromság közkórházának múltja és jelene, Győr, 1929. 235. o. 16. D. Gömöry: Dissertatio...

tentanem de indole aeris Hungarici. Bécs, 1765. - 17. M. Bél: Notitia Hungariae... I–IV. Bécs, 1735–1742. - 18. L. F. Marsigli: Danubius pannonico-Mysycus (1-VI. Hága és Amsterdam, 1726, 41, 44.) - 19. G. Wehner: De admirandis Hungariae aquis hypomnemation. Bécs, 1549. - 20. Magyary-Kossa: Magyar orvosi emlékek I–IV. Bp. 1929-1940. - 21. Gortvay: Az újabbkori m. orvosi műv. és egészségügy tört. Bp. 1953. 164. o.

Csapó József (1734–1799) debreceni főorvos

Debrecen város tisztiorvosi hivatalából 1799 tavaszán két neves nyugállomány nélküli öreg doktor egymást nemsokára követve költözött ki a temetőbe. Március 13-án Weszprémi István, május 21-én Csapó József. Együtt szolgálták évtizedeken át a választott város egészségügyét, hivatott tollukkal a hivatalon túli orvosirodalmat, mindketten dunántúli születéssel szokták meg a Hortobágy-perem– Nyírség-nyúlvány Debrecenben találkozó levegőjét és a Nagy Kollégium jelképezte, tudóskortárs kolléga, Hatvani híresítette szellemi légkörét.

A 11 évvel fiatalabb Csapó Józsefet Győrött anyakönyvezték 1734. július 18. születési dátummal. Apja, akitől keresztnevét is örökölte, Savoyai Jenő jogi tanácsosa volt a törökűző nagyherceg tagyospusztai birtokán. Anyja pedig a schaffhauseni eredetű Ott Mária, akinek fiatalon első férje, Csuzi Cseh János volt, a Komárom megyei Ács község orvos-lelkésze, a híres szőnyi ikertorzszülöttek patográfiás megörökítője, és jó jövedelmű mutatványos körülhordozója. Csapó szüleinek nem volt gond a fiuk taníttatása. Az alsó osztályokat a Rába- parti városban, de a felsőket és az egyetemet már a messzi Savoyai-birtokok közelébeni nagy nyugati iskolacentrum városokban végezte. Strasbourg egyetemi évkönyvében 1756-os bejegyzéssel bukkan fel a neve (Magyary Kossa: Magyar Orvosi Emlékek IV. 44. old.).

Weszprémi a Succincta III. kötetében írja, hogy Csapó első írott műve ugyanitt, ugyanekkor jelent meg, címe: Disquisitio de praesentia liquidi neurei in musculo, in actione constitutio, et de cauitatibus fibrarum muscularium. A megjelenésre méltónak tartott medikus eminensnek számított. Viszont 1758-ban már Bá-selben találjuk. Itt jelent meg szintén medikusként a Problema Theoreticum de auditu, et particum de Pleuritide enodatum c. műve, amit Győry Tibor nyilván Szinnyei után 1759-re datál, holott a legilletékesebb Weszprémi 1758-at ír. Szintén a Succinctából tudható, hogy Csapót 1759. augusztus 7-én Zwinger János avatta doktorrá a De Febre Hungarica c. disszertációja alapján.

A medicina vándordiákjainak és a gyógyítás céhlegényeinek kötelező nyugati útja befejeztével az akkori ország Pozsony után legnépesebb városában, Debrecenben kötött ki.

Buzinkai György főorvos mellett 1757-ben már ott található Weszprémi István, 1859-től pedig Csapó József. Magyary Kossa korabeli jegyzőkönyv alapján közöl 1760-ból egy arzénmérgezési esetet, amelyben a perdöntő vizsgálatokat Weszprémi és Csapó városi orvosok együtt végezték Kazai Sámuel híres patikájában. A gyanús főtt kukorica levéhez alkalikus folyadékokat öntöttek, s hatására az arzén fehéren precipitálódott az üveg aljára. Aztán a kukoricalét az ablaküvegre öntve megszáradni hagyták, és tapasztalhatták, hogy a rászállott

legyek valamennyien megdöglöttek. Végül a tűz fölé tartott folyadékból fokhagyma szagú, fehér füstöt láttak elszállani, ami mind kétségtelen bizonyítéka volt az „egérkő” jelenlétének.

A két kiváló tisztiorvos kolléga-barátot a napi munka mellett kezdetben a szakirodalmi érdeklődés is összekötötte. Weszprémi megírta „A Kisded gyermekek neveléséről való Rövid Oktatás” ... c. könyvét (Kolozsvár, 1760). Csapó pedig a „Kis gyermekek Isputálja” ...

(Nagykároly, 1771), úttörő magyar nyelvű gyermekgyógyászati művét, amelyről a szerzője leginkább ismeretes, és benne van az orvostörténeti köztudatban. Könyvét a bécsi Ephemerides litterariae 1771. XIII. része ismertette (Weszprémi Succincta III.).

A hetvenes évek felé haladva, városi orvosok-

ká történt megválasztásuk után – Buzinkai 1768-ban halt meg – Weszprémi az orvosi biográfia, Csapó meg a népszerű orvosi botanika irányába kanyarodott el.

Szűcs István: Debrecen története c. könyve szerint 1769-ben Weszprémi és Csapó mellett a város tisztiorvosa volt még a híres tudós, Hatvani István és Polgári Mihály.

Csapó legközelebbi könyve, amit a krónikás kortárs még kéziratként említ, az „Új Füves És Virágos Magyar Kert, Mellyben Mindenik Fűnek És Virágnak Neve, Neme, Ábrázatja, Természete és Ezekhez képest külömbféle Hasznai, értelmessen meg-jegyzettek” ... 1775-ben jelent meg először a pozsonyi Land erer nyomdában. Másodszorra ugyanott, 1792-ben. Így Méliusz Juhász Péter Herbáriuma után jó kettőszáz esztendővel újra magyar nyelvű botanikai művet írtak Debrecenben. Linné Species Plantaruma ekkor már eléggé elterjedt volt – ugyanis 1753-ban jelent meg. Csapó a füves könyve címében utal a növények nemére, sokat citálja Linnét a szövegben (pl. a mályva ismertetésekor „Linnaeus in generibus Plantarum ezt a' Lavaterák alatt számlálja elől”, avagy az ökörfarkkórót nem jó a halas tavakba dobni, mert „a' halak tőle elvesznek, mint bizonyítja ezt a nagy hírű és értelmű Linnaeus is Dissertatione de Viribus Plantarum” ...), de még nincs tudatában az új szisztéma korszaknyitó jelentőségének.

Így aztán Csapó füves könyve a Méliusz Herbáriumához hasonlóan alfabetikus beosztású, és négyszáztizenhét növényt ugyanolyan szempontok szerint ismertet. Először a magyar elnevezést a népies tájnyelvi változatokkal (pl. a turbolya erdélyi neve: Mihálykamonya), aztán latinul; Dioscorides, Plinius junior, Dodonaeus, Clusius, Cranz és természetesen Linnére hivatkozva, hol a régi elnevezésekkel, hol az új binomenális nómenklatúrával. Majd németül, olaszul, franciául. Leírja a növények formáját, jellegzetességeit, leveleit, virágját és főképp a találási helyeket. Kitűnik, hogy végigfüvészkedte az egész országot, különösen Veszprém és Komárom megyéket – és természetesen a debreceni nagyerdőt.

Legrészletesebben a növények belső, külső es közhasználatairól ír, azaz a terápiás felhasználhatóságáról. Ilyen szempontok szerint összevetve a kétszáz évvel korábbi

Herbáriummal, lényeges újdonságokat nem mond. A pusztai szegény nép számára írta, hogy megismerje a füvek-fák hasznát a gyógyításban. Tudományosan felemás, de fontos állomása a Méliusz Juhász és a Diószegi–Fazekas –Földi közötti nemcsak debreceni botanikának.

Magyary Kossa szerint Csapó füves könyve egyik fontos forrása és mintája volt az

„Onomatologia botaniké tetraglotos”-nak, a négynyelvű botanikai névszótárnak.

Az Új Füves És Virágos Magyar Kert 1792-ben még egyszer megjelent változatlan kiállítással Pozsonyban. A könyv végén háromnyelvű mutató tábla, a címlap baloldalán látható Trtina András rézmetszete Csapó Józsefről.

Ugyanott hagyta el a nyomdát az előtte való esztendőben egy másik fontos műve, az

„Orvosló Könyvetske, Melly Betegeskedő Szegény Sorsú Ember Számára És Hasznára Készült”. A közel négy-százoldalas könyv két fő részre oszlik. Az első a test tagjainak a betegségeiről szól, a fejtől a lábig. A „Nemző Tagoknak Nyavalyáiról” való fejezetben a vénuszi betegséget részletesen ismerteti. „Ez rút Nyavalyában a' Nemző tagoknak külső belső részei öszve dagadoznak, kisebesednek, és ezért 'éjjel nappal ki-mondhatatlan a gyötrelem és fájdalom: támad pedig a hamar és tisztátalan személyekkel való közösülés után legtöbbször-is.”

Belső használatra a Sarsaparilla füvet ajánlja, annak hiányában a szappanfű gyökerét. Külsőleg a higannyal való bedörzsölést, a fekélyekre pedig szappanfűgyökér. bodzavirág, ökörfarkkóró és mályvalevél tejbe keverve. A Salvarsanig alig használtak hatásosabbat.

A második fő rész az emberi test egyszerre több tagját megbetegítő, tehát az általános betegségeket tárgyalja. Így a mindennapos, a harmad-és negyednapos hidegleléseket, a forró betegséget és náthát, valamint a hektikát. „Támadni szokott a' Hektika forró betegség után” – írja az influenza utáni tbc fellángolásról. Utal annak későbbi szervi manifesztációira, terápiában a dohányzás elhagyását és a jó táplálkozást hangsúlyozza. -

A bőr betegségei között szakszerűen írta le az ajakrákot, kimetszését addig tartja célszerűnek, míg a csontokkal nincs összekapaszkodva. A különböző bőrtüneteknél szinte egyedül hivatkozik Amatus Lusitanus megfigyeléseire, javaslataira, s ez nagy irodalmi tájékozottságra enged következtetni.

A rüh ellen a Veszprém megyei Szent László forrás vizét jónak tartja, utólag kiderült annak kéntartalma (Boleman: Fürdőtan, 1887).

A gyermekgyógyászati könyve 1791-ben Pesten latinul is megjelent,- cicerói címe:

Valetudinarium infantile Hungaricum novum sistens morbos- infantum centenos horomque tutos curandi modos subjunctis instructionibus cautelisque utilissimis centenis.

Német nyelven kéziratban maradt az „Über zusammenwachsene Kinder”.

Családi életéről alig-alig tudunk valamit. Az viszont ismert érdekesség, hogy a magyar

irodalom két nővérmúzsája, a maga is író Vachott Sándorné (szül. Csapó Mária) és a

„Cipruslombok Etelke sírjáról” c. korai Petőfi-versek ihletője a tagyosi Csapó familiából származnak.

Debrecen város tisztiorvosi hivatalának szellemi szintje akkor felért egy kisebb egyetemével. Weszprémi a hazai orvostörténetírás legalapvetőbbje lett, Hatvani Arany János megverselte fausti alakját a matematika- és kémiatörténet is magáénak tudja, Csapó József nevét pedig az első, magyar nyelvű gyermekorvosi, egy füves és egy orvosló könyvecske őrzi.

Plenck József Jakab (1739–1807)

Fővárosunk orvosi fakultásának jogelődjére a meginduláskor öt fiatal tanárt neveztek ki, a leg- idősebb 35, a legifjabb 29, hárman 31 évesek voltak. Azóta nemcsak az átlagos emberi, a kinevezési életkor is alaposan kitolódott. A rangidős Plenck József Jakab volt, a benjámin Schoretits, azonos korúak: Prandt, Winterl és Trnka. A legnagyobb tekintély közülük kétségkívül Plenck, aki Bécsből került egy kis baseli kitérővel Nagyszombatba majd Budára, illetve Pestre, végül vissza Bécsbe.

Több évtizedes tanárságának közel egynegyedét Magyarországon töltötte, így a honi medicina sokat köszönhet neki. Sokoldalúsága és irodalmi termékenysége közismert, dermatovenerológiai munkássága alapvető jelentőségű, noha Győry szerint (Az orvostudományi kar története, 44. old.) csak szülész- és sebészmesteri oklevéllel rendelkezett, orvosdoktorival nem. A kar történetét Győry ismerte a legjobban, állítását ellenkező bizonyíték hiányában kénytelenek vagyunk elfogadni, bár a lexikonok orvosként ismertetik. A kérdés inkább érdekes, mint lényeges. Prandt biztosan orvos volt, irodalmi életmű azonban semmi nem maradt utána, az állítólag nem orvosdoktor Plenck neve után a bibliográfia félszáz monográfiát sorol fel, nem szólva a cikkekről. Szemészeti könyvét japán nyelvre is átrajzolták, korának kevés közép-európai orvosa jutott ilyen Marco Polo-i messziségbe.

Bécsben született (1739), Győry szerint 1763-ban avatták sebész- és szülészmesterré.

Ennek a kiváló manualitású gyógyítónak az első feltűnést keltő műve 1766-ban jelent meg Methodus nova … címmel a szifilisznek higannyal történő kezeléséről, amellyel (tekintettel, hogy több nagy nemzeti nyelvre lefordították) nemzetközileg ismert nevet szerzett magának.

Basel akkor is kivételes helyzetben volt. Erasmus szelleme vonzotta a külföldieket, s a tudósjelöltek (miként később a piktorok Párizsban) otthon érezték magukat. Plenck is tett egy oktatói kirándulást, aztán visszatért az első orvosiskolai fénykorát élő szülővárosába. Újabb könyve, az Anfangsgründe der Geburtshilfe 1768-ban jelent meg (amelyet még hat kiadás kö- vetett), népszerűségben Steidele művével vetekedett.

Amikor a nagyszombati egyetem orvosi fakultással egészült ki, a sebészet és szülészet oktatására Plencknél alkalmasabb embert nemigen találhatott a nagy szervező, van Swieten. A kezdő egyetem és a kezdő professzor nagyon egymásra találtak. Szabad kezet kapott az oktatásban és a tankönyvírásban. Itt írta talán legmaradandóbb művét Doctrina de morbis cutaneis címmel, amely a legelső rendszerező dermatológia, Poór szerint a beosztási modellje Linné szisztémája volt: 14 osztályba 120 betegséget sorolt be, ami természetesen azóta alaposan

megváltozott. Kezdeményező jelentősége azonban vitathatatlan.

Több sebészeti könyvet szerzett, hol felváltva, hol párhuzamosan németül és latinul.

Számunkra legérdekesebb az Elementa chirurgiae ... (1778, Wien), amelyet Nagyszombatban írt, Bécsben jelent meg, amikor már Budán volt tanár. Paralell németül is, hogy ki-ki kedvére tanuljon belőle. Nem bírván nyelvünket, magyarul egy sort sem írt, de ezt a művét érdemesítette arra a nagyérdemű Rácz Sámuel, hogy negyven esztendővel Miskoltzy Ferentz Chirurgiai Útitársa után, 1782-ben magyarul adja a sebészet iránt érdeklődők kezébe. Címe: A' borbélyságnak eleji ..., amely három főfejezetből áll. I. Felbontzalás; II. Orvosságok; III.

Borbélyság.

A könyv mindössze 200 oldal, amibe igyekezett belezsúfolni a részletes anatómiától a trepanációig, a strumától a variolizációig lehetőleg minél többet. A golyvát pergelt tojás hajának porával gyógyíttatja, a sebek bekötésére terpentin-spiritusszal megnedvesített tépést ajánl. Ami a mesterséges himlőzést illeti; a' Béoltást mindenféle betegség ellenzi. Egy küs késetekének az hegyére valami jó indulatú himlőből himlős genyettség vétetik; ez a' kés-hegy a' karnak külső felén mind a kétfelől a' külső bőr (epidermis) alá bé-tétetik, és ottan meg-fordíttatik, hogy a' genyettség benn maradgyon. A' seb bé nem köttetik. Kizáródott sérvnél („bézáratott ágyék- szakadás”), ha visszahelyezni nem sikerül, sérés-metzéshez (herniotomia) kell folyamodni, a módját azonban nem írja le. Szakszerű viszont a tracheotomia ismertetése Richter-f éle gégemetsző késsel végezve, belé ezüstkanült helyezni. Ugyanígy ismerteti az anus praeter- naturalis készítését („mesterséges segg'-tsinálás”), mikor a' felső bélnek elvágatott végét az hasnak sebéhez kell forrasztani, és arra olyan sérvkötőt tenni, melly az emésztetet egyébbkor ki nem botsáttya.

Rácz Sámuel hangsúlyozza, hogy némely cikkekkel meg is szaporította a könyvet, magyarán: átírta-kibővítette. A címlap alapján valami. még helyesbítést kíván. Győry szerint Rácz Sámuelt 1783-ban nevezték ki a bonctan rendes tanárává, a jelzett címlapon Rácz már 1782-ben a' felbontzalásnak közönséges királyi tanítója, miként Plenck a' borbélyoknak 's bábáknak közönséges királyi tanítója. Vagyis már 1782-ben tanártársak voltak.

Egy 1783. évi II. József által hozott rendelet értelmében a Habsburg-birodalom összes egyetemén a bécsi tankönyveket kellett (volna) használni. Ebben az ügyben Störck protomedicus és az uralkodó között nézetkülönbség támadt pont Plenck könyvei miatt. Ugyanis a magyarok ragaszkodtak Plenck műveihez, amit Störck is he- lyeselt; Végül Störck javaslata győzött, de ezzel túlságosan felhívta az udvar figyelmét Plenckre, akit még ebben az esztendőben Bécsbe csábítottak. Nem érezte nálunk rosszul magát, a viszontagságos körülményekhez képest valóságos szakirodalmi csodát művelt, nagy része van abban, hogy az

egyetem Budáról a nagyobb beteganyaggal rendelkező Pestre került át, mégis kedvezőbb feltételek közé és elvégre hazament. A Josephinum sebészeti, kémiai és botanikai tanára, majd a katonai gyógyszertárak igazgatója, a hadsereg fősebésze, királyi tanácsos és a saját intézeti akadémiájának a titkára lett.

A könyvei és tekintélye ittmaradtak. Érdemei elismeréséül 1797-ben magyar nemességet kapott. Zezza Gábor országos főorvos halála (1799) után például Winterl azért nem pályázta meg a protomedicusi hivatalt, mert híre jött, hogy .Plenck vissza készül Pestre mindnyájuk elképzelt örömére. Ekkor már 60 éves volt, ha akarta volna se lett volna célszerű elvállalni ezt a sok fáradsággal járó hivatalt.

Közben (nem túlzás) valósággal ontotta a könyveket a legkülönbözőbb tárgykörökből. Irt toxikológiai, botanikai, hidrológiai, farmakológiai, kriminalisztikai és venerológiai műveket.

Bécs, Pest-Buda, Velence, Berlin különböző kiadói versenyeztek a megjelentetésükért. Nem kellett félni, hogy raktáron maradnak.

Plenck volt Rácz Sámuel példaképe, közvetlen hatása nélkül szinte elképzelhetetlen az első rendszeres magyar nyelvű tankönyvíró munkássága. Kiváló klinikai megfigyelő volt.

Kipróbálta az ópiumot a tetanuszos görcsök csillapítására, az ipecacuanha-gyökér főzetét terhességi toxikózisban, a chenopodium ambroisoides nevű növényt a vitustánc gyógyítására, a masszázs jó hatását a végtagbénaságra. Cikkei nagyrészt a bécsi Josephinum külön lapjában jelentek meg. Venerológiai higanyos receptjei (talán az egy Párizst kivéve) Európa-szerte használatosak voltak.

Megemlítendő, hogy neve Plenk változatban is előfordul. Bizarr kettőssége, hogy a Rácz Sámuel-féle fordításon Plenck, a Lehre von dem venerischen Krankheiten 1793-as bécsi kiadásán Plenk olvasható, méghozzá gót betűkkel. Eredetileg bizonyára ott volt a közbeékelődő c betű, ezért használtuk azt a variációt.

1807. augusztus 24-én hunyt el szülővárosában. Ha soha nem járt volna hazánkban, akkor is tisztelegnünk kellene az emléke előtt. Minden kisajátító szándék nélkül tartja őt a magyar medicina az egyik megalapító mesterének.

Lange Márton (1753–1792) és az első magyar nyelvű erdélyi bábakönyv

Az első szülészeti könyvek elsősorban bábáknak íródtak, mivel a szülészet orvosi beavatkozást csak ritkán igényelő, tapasztalati bábamesterségnek számított. Mint a magyarul megjelent korábbi szakkönyvek legtöbbje, a szülészeté is fordítás. A legelső Weszprémi István híres nevéhez fűződik. (A Bába Mesterségre Tanító Könyv, Debrecen 1766.) Ez lényegében annak a bécsi J. N. Crantz szülészeti könyvének magyarított változata, akinek a javaslatára adta ki Mária Terézia az 1756. július 29-én életbe lépő rendeletét a birodalom területén ténykedő bábák kötelező vizsgáztatására.

A debreceni bábakönyv után 1772-ben a pozsonyi Landerer Nyomda nyomatta ki Domby Sámuel Borsod megyei főorvosnak a könyvecskéjét, „mely irattatott kérdésekben és feleletekben a tekintetes nemes Borsod megyei bábáknak hasznokra”. Dom-by könyve a Weszprémiétől eltérően már eredeti, önálló munka. Debrecen és Borsod megye példáján felbuzdulva a többi városok is igyekeztek következni. Szeli Károly, Szeged városi orvosa Stei- dele bécsi tanár könyvét fordította le, és „Magyar Bábamesterség” címmel került kiadásra 1777- ben. A korabeli kritika szerint ez inkább „a bábáskodó Borbélyoknak elméjekhez vagyon alkalmaztatva”. Pesten az első bábakönyv (Mocsi Károly: A' Bába-Mesterségnek Eleji ...) 1784- ben jelent meg, mindössze 62 oldalas fordítás.

Erdélyben viszonylag késői, 1791-es keletű a legelső magyar nyelvű bábakönyv Lange Márton barcasági főorvos hiánypótló igyekezetéből, „főképen a' Falu helyt levő Bába Asszonyoknak kedvekért”.

A németajkú Lange Márton a háromnyelvűnépű Barcaság székhelyén (Brassó, Brasov, Kronstadt) született 1753. szeptember 12-én. Iskoláihoz szerencsés segítője a tizennégy évvel idősebb Tódor testvérbátyja, aki a jénai egyetemről hazajövet a helyi gimnáziumban kapott lektori állást. Noha ő teológiát (és mellette tudományosan méhészetet) tanult, öccsét engedte hajlama szerint a természettudományok felé terelődni. A szorgalmatos gimnazista a napi leckék elvégeztével bejárt a gyógyszertárba némi füvészeti-gyógyszerészeti ismeretek felszedésére.

Érettségi után az erdélyi szász lutheránus diákok szokása szerint valamelyik protestáns német városba igyekezett egyetemre. Így került Göttingába, valószínűleg a brassói rokon Lange János teológus rábeszélésére. Először a jogi karra iratkozott, de utána rövidesen átment az orvosira.

A messzeségeket csak két esztendeig bírta, átjött a hazafelé feleúton fekvő Bécsbe. Itt is két évet töltött, diplomát szerezni már a nagyszombati egyetemen található. Orvosdoktori címet a többiek között Lumnitzer István, Kolosváry Sámuel, Gömöry István, Huszti Theophil és Hoff

Ignácz nagyreményű társaságában kapott 1777-ben, utolsó évfolyamként az egyetem Budára történő áthelyezése előtt. Doktori disszertációja: „De ophthalmia commentatio medico- chirurgica” még a nagyszombati nyomdában jelent meg, jelezvén a friss diplomás szemészeti jártasságát is.

Végzés után kész állás várta a Brassóhoz közeli Fogaras városában, de ő inkább hazament bizonytalan jövedelmű, de biztosan otthon levő gyakorló orvosnak. Hároméves gyakorlattal kinevezték a Barcaság másodfőorvosává. Ez egyben a publikálás kezdetét is jelentette. Bécsben 1784-ben megjelent egy pestisről szóló könyve. Olvasható benne, hogy két brassói sebész a pestises kelevényt tehéntejbe keverte kísérletből, de nem sikerült háziállatokat megfertőzni.

Művei közül az 1788-ban kiadott „Recensio remediorum praecipuorum Transylvanica domesticorum” orvosnéprajzi szempontból is nagyra értékelt. Német és latin nyelvű írásai a németországi Offenbachban, de főként Nagyszebenben, az erdélyi szászok szellemi központjá- ban jelentek meg. 1791-ben kinevezték először Háromszék, majd a Barcaság első főorvosává, s tagja lett a Lipót Természet Vizsgáló Akadémiának.

A legelső magyar nyelvű erdélyi bábakönyv 1791-ben jelent meg a barcasági nyomdatulajdonos Hochmeister Márton kolozsvári és szebeni műhelyében. Teljes címe: „A' Leányoknak, Anyáknak és Gyermekeknek Orvos-Aszszonyjok, a' köz, és Falú-helyt lakó Népnek számára iratott Könyv melly főképpen a' Falu helyt lévő Bába Aszszonyoknak kedvekért készíttetett, de minden jó Anyáknak-is az olvasásra hasznos, és nékiek mint-egy ajándék az ő Leányjaiknak Férjhez menetelekkor ajánitatik”.

A forrásbibliográfiák: Petrik Géza, Szinnyei és nyomukban Győry Tibor, Magyary Kossa, Gortvay, valamennyien Lange Márton eredeti művének tartják a fenti könyvet. Holott (ahogy az a címlapon látható) a szerző neve nincs feltüntetve, ellentétben az ugyanakkor megjelent állatjárványtani könyvvel. A bevezető sorokból pedig kitűnik, hogy: „az én Erdélyi Atyámfiainak nyelvekre fordíttatott”, tehát mindenképpen fordítás. E bevezető-ajánló sorokat valóban Lange Márton írta, de sem az eredeti szerzőre, sem a fordító nevére nem történik utalás.

Gyanúnk szerint neves bibliográfusainkat a bevezető sorok aláírása téveszthette meg, s így ke- rült Lange Márton eredeti művei közé. A könyv színvonala mellette szól, jó szimattal kiválasztott fordítás.

A 364 oldalas mű két fő- és több alszakaszra osztott. Foglalkozik a „hószámi-tisztulással”, a sápadtsággal és a vérzés elmaradásával. Majd a terhesség (nehézkesség) jeleivel, a szokatlan vérfolyással, az abortusszal, a méhben való elhalás jeleivel, az álterhességgel (fattyú nehézkesség) és a terhesség alatti sérülésekkel. A „Vajúdás regulái”, a méhszáj viselkedése, a rángatódzások, a méhrepedés, majd a szülés utáni normális és veszedelmes elváltozások,

vizelési panaszok és prolapsusok követik a felsorolást. Az első rész utolsó alszakaszának anyaga: a gyermekágyassal való törődés, a szoptatás fontossága és nehézségei, a gyermekágyas folyásai és a szült nő egyéb betegségei, „vért-pökés, vízkórság, a' méh nyavalyái”.

A második főrész témája: az újszülött gondviselése, az élet jelei nélkül való magzat élesztési kísérlete, a tisztaság, a csecsemő táplálása, a szoptatás, a tejpótlás, az egészségtelen tej jelei, a dajka kiválasztása, a gyermek eledele, végül a gyermekbetegségek.

Különösen a csecsemővel foglalkozó részek egész modernek. Pl. „Jobb, ha a' gyermek éppen bé-nem póláltatik, hanem tsak a' póla takaródzó, egy pár illendően helyeztetett sinórral béköttetik”. Nagyon fontosnak tartja az anyamell lemosását szoptatás előtt, és az edények tisztántartását.

A táplálásról: „Valameddig a' gyermek a' maga Anyjának tejével meg elégíttethetik, addig semmit egyebet, a' mellett leg alább az első 6 hetekben, nem-kell adni. Az-után el-kezdeni, annak a tsets mellett, 3-szor annyi vízzel elegyített ollyan tehén-tejet adni, mellynek a' felét vagy sírját leszedték.

A' gyermeket mindjárt legelőször, bizonyos meghatározott órákon-való szoptatásra kell szoktatni”.

Óva int a túlzott lisztes táplálástól (lisztártalom!), ajánlja a könnyű péppé tört sárgarépát borjúhúslében. Lényegesnek tartotta a beteg szobáját kellően levegőztetni, „hasonló-képpen a' betegnek ganéjját mindjárt el-takarítani. Ha ez el-mulasztatik, tehát az-által nem tsak a' betegség leszen veszedelmes, hanem még az egészségesekhez-is könynyebben hozzájuk ragad”.

Természetesen nem mindegyik része ilyen „modern”.

Meglepő volt még a forrásbibliográfiákban, hogy hasonló címmel és 1791-es dátummal két bábakönyv jelent volna meg. Egyik Heinrich Georg Marschal könyve Gödri János fordításában: „A' Nőtelen és Nehészkeseknek, az Anyáknak ...” c. oktatása, a másik a Lange Márton-féle „A' Leányoknak, Anyáknak és Gyermekeknek Orvos-Aszszonyjok ...” c.

bábakönyv. Felmerült annak lehetősége, hogy a két könyv esetleg azonos, amit Borsa Gedeon, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos főmunkatársa is alátámasztott. Mind a Sie- benbürgische Quartalschrift, mind a Josef Trauschféle Schriftsteller-Lexikon (Kronstadt, 1870) Lange Mártont kiadóként említi.

Tehát a legelső magyar nyelvű erdélyi bábakönyv nem Lange Márton eredeti műve, mint eddig hittük, hanem Marschal könyvének a Gödri-féle fordítása. Lange érdeme a kiválasztás és megjelentetés. Okító jótékony hatását nem sokáig szemlélhette. A következő, 1872. év nyarán, a bodoki fürdőn reumáját kezelve meghalt, mielőtt a negyvenedik életévébe lépett volna.

Az országos főorvosi hivatal és Pfisterer András (1759–1825) protomedikus

Linzbauer Xavér Ferenc paragrafus-dús kódexeit lapozgatva feltűnik, milyen fontos egészségügyi rendeletek kelteződtek a Habsburg-történelem (és Szomory Dezső, ill. Németh László) színpadáról felénk tekintő reformer II. József rövid uralkodásának (1780-1790) hatodik esztendejében. A közvetítő-végrehajtó helytartótanács elrendelte: patikatulajdonos csak gyógyszerész oklevéllel rendelkező személy lehet, a vagyontalanok a gyógyszert a megye terhére, ingyen kapják (medicamenta gratis praestanda), a borbélyokat eltiltotta mindennemű orvosi beavatkozástól, körülírta a megyei főorvos (fizikus) jogi-kötelességi hatáskörét, ez évtől számítható a hivatalos iskolaegészségügy stb., stb., továbbá van Swieten bécsi mintájára meg- szervezte az országos főorvosi (protomedikusi) hivatalt.

Az 1786. szeptember 5-én kiadott pár soros latin nyelvű rendelet szerint a protomedikus feladatköre: az orvosképzés legfőbb felügyelete-irányítása, valamint a közegészség-' és kórházügyek intézése-ellenőrzése. Ebben az esztendőben szűnt meg elvileg a Habsburg- birodalmon belül a bécsi orvosi oklevél kiváltságos volta, noha helyzeti előnye érthetően továbbra is megmaradt. A következő, 1787-es év elején a 7569-es számú rendelet német nyelven már név szerint Veza (helyenként Vezza) Gábor főorvos, királyi tanácsost jelölte ki erre a posztra, aki 1777–1784 között az Orvosi Kar igazgatója is volt, a március 14-i részletes instrukció pedig személyre szabottan határozta meg f el-adatait. Győry, Magyary Kossa, Gortvay érintőleg utalnak rá, érdemesnek tűnik tehát pontjaiba sűrítve ismertetni.

Veza protomedikus feladatai:

Az orvosképzés (medizinischen Studii) irányítása-felügyelete.

A pesti és Pesthez tartozó kórházak ellen- őrzése. E pont javasolja a bécsi Quarin báróval a személyes kapcsolat felvételét, akinek az Animadversiones Practicae in Diversos Morbos c.

kétkötetes kézikönyve tartományokszerte igen használatos volt.

A 3. pont értelmében a protomedikus továbbra is a tanulmányi bizottság tagja marad, a különböző alapítványok üléseire külön kap meghívást.

Járványok idején a megyei főorvosokon keresztül ő irányítja a járványellenes küzdelmet.

Marhavész es egyéb állat-epidémiák észlelését azonnal jelenteni kell Bécsbe Wollstein professzornak, de tanácsot kérhetnek közvetlenül az újonnan kinevezett Tolnay Sándor tanártól.

Végül a 6. terjedelmes pontcsoport előírja, hogy jelentést kell tenni: a betegségek előfordulásáról-lefolyásáról-gyógyításáról, a gyógykezelés hatásosságáról (avagy hatás- talanságáról), az esetleges új gyógyszerekről, az egészségügy összterületén tapasztalható

visszaélésekről (kuruzslás stb.), valamint az egészségügyben tevékenykedők munkájának minősítéséről.

Veza 1786-tól ismét az Orvosi Kar igazgatója is egyszemélyben. Amikor az 1792-es évi országgyűlésen felvetődött az orvosi fakultás Pestről való elhelyezésének lehetősége (a bűnös nagyvárosból egy erkölcsösebb(!?) kisvárosba), Veza főorvos a maga óvatos módján a Pesten való maradást támogatta. Négyesztendős tanrendi tervezetét viszont a Helytartótanács nem fogadta el, helyette a megfelelőbb hatesztendős javaslat érvényesült.

Országunk első protomedikusa 1799-ben halt meg, az utána következő Schraud Ferenc (szintén bécsi minta alapján) már nem lehetett a tanulmányi bizottság tagja. Schraud, aki Csanád megye es Szeged város tisztifőorvosaként Tentamen theoriae generalis febrium címmel könyvet írt a lázelméletről, 1792-1802 között a sebészek részére az elméleti orvostan előadója, 1802 és 1806 közötti kari igazgató, 1806 tavaszán hivatásának teljesítése közben a vasvári tífuszjárvány áldozata lett.

Ugyanez év őszén nevezték ki a harmadik protomedikust, Pfisterer Andrást, aki 1791-ben már a belgyógyászat (praxis clinica) tanárjelöltje volt, de a reformer-conformator II. József korai kidőlte után a valódi trón-tirannus I. Ferenc, a Szentszövetség későbbi despotája következett, és őfelsége a kinevezésnél még a Helytartótanács véleményét sem vette figyelembe.

Pfisterer Budán született (1759), ugyanott szerzett oklevelet az emlők gyulladásáról tartott disszertációja alapján 1784-ben, tehát az utolsó budai oktatási esztendőben. Végzése után a Gellérthegy-oldali városrész tiszti főorvosa lett, majd 1802-ben a tanulmányi bizottság ülnöke, Schraud halála után hat hónappal, 1806 őszétől ő az országos főorvos, e kegyetlen idők hálátlan szerepének vállalója. Az uralkodó már nem Mária Terézia, és nem a legnemesebb- legtragikusabb Habsburg, II. József (Németh László jelzői), hanem a vérmezős-majestät I.

Ferenc. A mindenható egészségügyi tanácsadó pedig nem a religióban katolikus (ezért kellett a protestáns Németalföldet elhagynia), de a medicinában reformátor nagy van Swieten, még csak nem is a legalább jó tankönyveket író Störck tanár, hanem Andreas Stif ft bécsi protomedikus, a zsarnok-bürokrata prototípusa, akit a költő Grill-parzer az egyik versében krummgebogene Stifft jelzővel illetett.

Pfisterer András tehát akkor volt az egészség-és egyetemügy hivatalbeli kötéltáncosa, amikor Bécs és Pest között a legmélyebb szakadék tátongott, aljában a vérmezői emlékekkel.

Lelkiismeretes és ügybuzgó tisztviselőt nyert Pfistererben az országos egészségügy és az orvoskari tanulmányügy, akinek érdemeit az uralkodó a Lipót-rend adományozásával jutalmazta, és akinek pozitív érdemeiből mit sem von le a professzorokkal szemben itt-ott

tanúsított hatalomfitogtatásszerű magatartása, mint ama csalódottság utórezgései, amelyet dugába dőlt tanszék-aspirációi keltettek benne – írj a róla mintegy összegezésképpen Győry Tibor az ő kartörténetében. Nem vagyunk illetékesek a magatartást utólag mentegetni, de vajon a Szentszövetség inkvizítorszellemű érájában lehetett volna-e hatalomfitogtatásmentesen boldogulni azokkal, akiknél az észérvek nem érvényesültek? Mert ilyenek akkor is voltak.

Ha belelapozunk József nádor német nyelvű leveleibe (sajtó alá rendezte Domanovszky Sándor, 1935), elborzadunk a napóleoni idők és a csúfos kudarcba fulladó nemesi felkelés közegészségügyi viszonyain, jobban mondva iszonyain. Több ember pusztult el tífuszban, mint a puskagolyótól, pestisben, mint a kardvágástól. S az első számú felelős a protomedikus volt.

A budai és a pesti katonai kórházakban olyan siralmas állapótok uralkodtak, hogy a polgári kórházak orvosait (olykor egyetemi tanárokat) kellettodavezényelni, ami természetesen sok hatalomfitogtatásra adott elkerülhetetlen lehetőséget.

Amikor 1809-ben életbe lépett a II. Ratio Educationis, magyar nyelvű sebészeti tankönyv hiányában Pfisterer főorvos a chirurgia magyar nyelven történő előadását még nem támogatta, de elvállalta a Pesti és Budai Jóttevő Asszonyok Egyesülete kezdeményezésére (1. Brüll Klára:

Orvosok és Kórházak Pest-Budán, 94. old.) egy nyomorenyhítési és gyógyítási akció orvosi teendőit, természetesen ingyen. Sók energiát fordított a kuruzslók megfékezésére.

Járványvédelmi érdemeiért a szentpétervári Orvos Társaság is a tagjai sorába választotta (lásd:

Schultheisz–Tardy: Fejezetek az orosz–magyar orvosi kapcsolatok múltjából).

Jóllehet a járványos napóleoni időkben életével játszott, a hét szűk esztendő mégis 1816- ban kezdődött. Ugyanis Schraud halála óta az orvosi kar igazgatói tisztségét nem töltötték be, s ekkor Pf isterer kapta meg – méghozzá Stifft támogatásával. Ezzel magára vonta az egyetemi elnök, Ürményi József befolyása alatti tanártársak haragját. Pláne amikor megkövetelte a tanároktól az előadások pontos megtartását, Stifft lakáját vélték benne felismerni. S ha valaki valamikor valakire rásüti a lakáj stigmáját, megjelennek a megkövezni készek. Lenhossék Mihály Ignác (később szintén protomedikus) hiába mondott köszönetet Pfisterer kari kinevezéséért, az Ürményi irányította szekta nem nyugodott meg.

Belekötöttek, hogy Pfisterer jogköre azonos leend a prágai egyetem igazgatójáéval (lásd:

Győry Kartört. 318. old.) és nem a bécsiével, tehát elfogadta a sértő megkülönböztetést. Avagy, hogy Budán lakik és jégzajlás idején a dékánnak (Lenhossék) kell helyettesíteni, aki mellesleg szívesen megtette. Aztán az 1819-ben kiadott 15 oldalas instructio officiosa a tanárok, asszisztensek és bábák részére, amelyben megkövetelte a rendet-fegyelmet.

S annak idején noha ő támogatta Fabini Teofil szemészeti vizsgáztató jogát, szemére vetették, hogy a fizetési javaslatnál a szemészt kevesebbre taksálta például a jóval strapásabb

szülésznél.

Ő volt az orvosi könyvek cenzora és revizora, a Helytartótanács ülésein az egészségügy referálója. Egyik 1818. évi jelentésében olvasható: az orvoskari tanárok általában szorgalmasok, bár akadnak egyesek, akik elmulasztják előadásaikat, ezt azonban előzetesen az ok bejelentésével és a helyettes megnevezésével be szokták jelenteni. Stáhly azonban bizonyos ürügyek alatt mulasztott, s így nem kímélhető meg a kötelességmulasztás vádjától. Volt rá felzúdulás. pedig váljék becsületére, hogy nem tett kivételt még a tisztelt-szeretett Stáhlyval sem. Kifogásolták Gebhardt Ferencnek a gyógyszertanra történt ideiglenes kinevezését; azét a Gebhardtét, aki először tartotta a tanári székfoglalóját magyarul (Beköszöntő beszéd s ta- pasztalási orvosi tudományok méltóságáról), és később a sebészek részére az általános kór- és gyógytant adta elő. Elfelejtették viszont, hogy Pfisterer dolgozta ki egy országos tébolyda tervét, ami a napóleoni háborúk után nem tudott megvalósulni.

Pfisterer protomedikus és a fakultás között tehát volt fülsértő súrlódás, de okáért nemcsak az egyik felület volt érdes. Ő is megkapta rendjelei mellé az áruló jelzőt, türelmetlen-elfogult kortár-. saitál (ez érthető) és a kartörténetírástól (ez viszont meglepő, lásd: Győry, 311. old.) egyaránt. A végsumma azonban igen szép: ha megkíséreljük végigtekinteni kötelezettségeit s élete összes körülményeit s hozzá azt is, hogy hivatali teendőit Pfisterer mindenkor kifogástalan lelkiismeretességgel végezte, akkor meg fogjuk érteni, ha egészségének összeroppanásáról értesülünk. Laknia Budán kellett, a Helytartótanács székhelyén, de naponta át kellett járnia Pestre az egyetemre s az orvosi kar épületébe, s látogatnia kellett az állatorvosi intézetet, a füvészkertet, stb. a város különböző pontjain. Orvosi praxist egyáltalán nem ért rá folytatni, ami talán oly anyagi helyzetbe juttatta volna, hogy kocsit tarthasson továbbra is, de hatodik gyerme- kének megszületése után nem telt többé erre a célra s egyéb közlekedési eszköz híján gyalog járva rótta az igen nagy távolságokat (lásd: Győry, Kartörténet, 374–375. old.).

A Törökország felől ismét fenyegető pestis miatt a protomedikusnak állandóan talpon kellett lenni a nagy kiterjedésű, inhomogén, higiénikus szempontból különösen elmaradott országban. Az akadémia alapításának évében halt meg e megroppant és agyonfárasztott férfiú.

Leszármazottjaiból kiválóságok kerültek ki, például egy múlt századi színházigazgató, és különleges-magános író-jelenség kortársunk: Szentkuthy Miklós, aki irodalmi szárnypróbálgatásait még protomedikus őse nevén kezdte.

Gróf Széchényi Ferenc udvari orvosa, Kis József (1765–1830)

A nekrológ tisztelgő-búcsúztató műfajával már az Orvosi Hetilap egyenesági elődjének, az Orvosi Tárnak az első évfolyamában (1831) találkozunk. Az V. füzetben Kern, valamint Hartmann bécsi professzorról jelent meg életművet summázó méltatás, a VII.-ben Kis Józsefről.

a Széchenyi család udvari orvosáról. Nem a Széchenyiek iránti tiszteletből, ő maga szolgálta meg a megemlékezést.

Miskolcon született 1765-ben, Pesten 1790-ben avatták orvosdoktorrá. Amint az Bugát és Schedel lapjában olvasható, a tehetséges fiatalember hamarosan „gróf Széchényi Ferencz' bölcs figyelmére juta, 's már 1790-ki October 1-ső napján az említett Nagy Méltóság udvari orvosává nevezi őtet, melly időtől fogva nem mint csupa orvos, hanem mint valódi tisztelő barátja a' grófi háznak, 34 esztendeig fáradhatatlan ügyességgel szolgált uraságának”.

Tehát akkor került a kiscenki kastélyba, midőn gazdáját, aki 1786-ban II. József németesítő törekvései miatt lemondott királyi biztosi tisztéről, a császár halála után az országgyűlés visszahelyezte eredeti hivatalába.

A cenki Széchenyi-kastély ekkor az ország egyik legfontosabb szellemi ,csomópontja.

Gyakran megfordul itt Kazinczy, Révai Miklós, itt található a legnagyobb könyvtár (a mai Széchényi. Könyvtár alapja), amelyben Kis József szavaival „minden munkálkodó Tanultnak szabad olvasása vagyon, a' mellett, hogy mint kenyeres barát tekintetik egyszersmind a' házban”. Ő a négy gyermek egyik orvosa, mert azok ugyan Sopronban neveltetnek, de kijárnak Cenkre, ő maga bejárt Sopronba. István, az ötödik gyermek, 1791-ben született Bécsben. Kis doktor a legnagyobb magyart már csecsemőkorában meg-meglátogatta az apa kíséretében, később Sopronban gyakorta.

Ugyanekkor jelent meg a császárvárosban az első műve: „Az érvágónak pathologiája”, amelyet a magyar köpölyöző borbélyok használatára írt. Ismertebb könyve azonban az

„Egészséget tárgyazó katechismus a' köz-népnek és az oskolába járó gyermekeknek számára, hogy tudhassák egészjeget betsülni és őrizni”. Sziesz Klára soproni nyomdáját 1794-ben hagyta el, majd mégegyszer bővítve 1796-ban, végül 1797-ben Kolozsvárt kivonatos kiadás készült belőle. A tankönyvecske érdekessége többek között, hogy az első része egy természettudományos ismerettár, a víz tisztításától a villámlásig sokmindenről szó esik benne, rendkívül áttekinthetően. Például az előző ajánlott módja: „jól ki-mosott fövénnyel félig meg- töltött edénybe öntyük, és az edény fenekén apró lyukakban általszivárogtattyuk”.

Égiháborúnál ne húzódjanak fa alá, mert magokhoz húzzák a Villámot. Avagy halvásárlásnál

csak élőket vegyék, nem élőknél a kopoltyú piros színére legyenek tekintettel. Az iskolákba a testgyakorlást tantárgyként ajánlja, úgy tetszik, akkor még nem tartottak óraközi tízperceket, mert a 3-4 órás szüntelen ülést rendkívül károsnak tartja.

A második rész az egyes betegségekkel, az orvosi magatartással és a beteggondozással foglalkozik. A honoráriumról azt írja: Az Orvosnak-is élni kéli; az az ő kenyér-keresése. A variolizációról Jenner vakcinációs könyve előtt négy esztendővel szó szerint a következőket írja: „Azon gyermekből, a' kinek jó, kevés, és valóságos himlője vagyon, vesz az ember egy kis kés, vagy lapos tő hegyére himlő genyetséget. Azon egészséges gyermeknek, a' kit bé akar oltani, karja bőre alá szúrja azt rézsént, hogy még vér jöjjön-ki belőle. Akkor megfordittya a tő hegyét a' bőrötske alatt, hogy a' himlő-genyetség ott maradhasson”.

Tankönyvről lévén szó, nem derül ki, végezte-e ő gyakorlatban a himlőoltást? Ha igen, akkor itthon sokakat megelőzött. Az viszont bizonyos, hogy a Széchényi-gyermekek Sopronban e könyvből tanulták az egészségtant, a testgyakorlás és a tisztaság szeretetét. „Emlékeztetés a himlő-beoltásnak hasznára, az önnön magzatjokat igazán szerető szülőknek vigasztalására” c.

műve (németül is) 1799-ben jelent meg, szintén Sopronban. Ebből már egyértelműen kitűnik a saját kedvező tapasztalata.

E sorok írója Győry Tibor Orvosi Bibliographiájának a Magyary Kossa könyvtárából származó példányát birtokolja. A nagy kiegészítő rivális ahol teheti, korrigál, áthúz, belejavít.

Nem tudni miért, de Kis nevét mindig Kissre módosítja. Meglepő viszont, hogy Győry alapvető és teljességre törekvő művében nem található sem „Az érvágónak pathologiája”, sem „A' Fertő tava vi- zének és orvosi tulajdonságainak fördő gyanánt leírása 1797-ben Kis Jó'sef orvos doctor által”, amely közel 100 oldalas írás. Igaz, hogy a Rumy Károly György szerkesztette

„Monumenta Hungarica az-az: magyar emlékezetes írások” sorozatában jelent meg, de Győry másutt a társszerzőket, sőt a fordítókat is felsorolja.

A Göttingában végzett Rumy, a „Neuer Teutscher Merkur” magyar tudósítója, a jénai egyetem kültagja 1810-1813 között a soproni evangélikus lyceum tanára volt, innét az ismeretségük. Rumy 1813-ban elfogadta Festetics György meghívását és a keszthelyi Georgikon előadója lett. A „Monumenta Hungarica ...” három kötetét 1815/16-ban adta ki, a második javított kiadáshoz jó barátja, Kazinczy Ferenc írt lelkes-méltató előszót.

I. kötetében jelent meg Kis Józseftől „A' Fertő tavának geographiai, historiai és természeti le- írása”. Hivatkozik Zsámboky Jánosra, aki a félhold karimájú Fertő tavat szélesebbnek írta le a Balatonnál. A vízéből kifogott halak nemcsak Sopronban, de Bécsben is kapósak, a császárváros lovait nagyrészt a Hanságból látják el szénával. A II. kötetben bőven ír a sekély tó vizének gyógy- tulajdonságairól. Fő hatását a bő széksó (Soda) tartalmában véli megtalálni, a