Samuel Moyn „Nem elég – Az embe- ri jogok egy egyenlőtlen világban” (Not Enough – Human Rights in an Unequal World) című könyvének célja, hogy fel- hívja a figyelmet arra, hogy az emberi jogi mozgalom páratlan sikeressége szá- mos ponton összekapcsolódik a neolibe- rális gazdaságpolitikai megoldásokkal.
A szerző lényegében azt kívánja bizo- nyítani, hogy az emberi jogi mozga- lom szemet hunyt a neoliberális gazda- ságpolitikák következményei felett. Sőt, nemcsak hogy elfogadta a növekvő gaz- dasági egyenlőtlenségeket, hanem sike- resen alkalmazkodott is hozzá. Moyn tehát bűnrészességgel vádolja az embe- ri jogi mozgalmat, amely nemcsak nem- zeti, de globális szinten is elbukott, ami- kor megelégedett az emberi létezéshez szükséges alapvető feltételekre való – individuálisan érvényesíthető – jogo- sultságokkal.
A szerző érvelésének premisszáit nem tartja szükségesnek igazolni. Kiindulá- si pontja az emberek közötti materiá- lis egyenlőség szükségessége. Minden olyan tényező, ami tehát a materiá- lis egyenlőtlenségeket fenntartja vagy súlyosbítja, morálisan vállalhatatlan.
Ez utóbbi tökéletes megtestesítője az 1970-es években világkörüli útra indu- ló neoliberális gazdaságpolitika, amelyet a szerző immanensen gonosz természet- tel ruház fel. Moyn ugyanis alapértelme- zettnek veszi a neoliberalizmus szerepét a társadalmi szakadékok tágulásában és
a hatalmi-társadalmi viszonyok pusz- tán egyéni szinten való kezelésében.
A könyv olvasói számára tehát nem marad kérdéses Moyn állam- és társa- dalomképe. Írásának keretét így éppen ez a fajta értékvalló szemlélet adja.
A könyv szerkezete ezen értékval- ló felütést követően alapvetően krono- logikus sorrendben tárgyalja az egyes korok materiális egyenlőséghez való viszonyát. Moyn nem kizárólag a jog- szabályok, egyezmények vagy intézmé- nyek bemutatására támaszkodik, hanem gyakran fordul szakértők, policy make- rek elemzéseihez, valamint idéz közha- talom-gyakorlók beszédeiből. Külön feje- zetet szentel az egyenlőtlenségek XX.
századi etikai, filozófiai megalapozott- ságának ismertetésének.
Könyvének alapja az „elégségesség”
és az „egyenlőség” koncepciói közöt- ti különbségtétel. Előbbi pusztán az emberi létezéshez szükséges minimá- lis, azaz éppen hogy elégséges feltéte- lek biztosítását, míg utóbbi az emberek közötti tényleges egyenlőséget jelenti.
Moyn írása során igyekszik következe- tesen végigvezetni e két fogalom egy- máshoz való viszonyát és a döntésho- zók, véleményformálók általi megítélését a különböző korokban, társadalmakban.
A szerző úgy tekint az elégségességre és az egyenlőségre, mint amelyek közöt- ti választás végletes és szükségszerű, egyéb alternatíva nem is létezik. Érvelé- se szerint, ha beérjük az elégségességgel SAMUEL MOYN: NOT ENOUGH – HUMAN RIGHTS IN
AN UNEQUAL WORLD (CAMBRIDGE, MASSACHUSETTS:
HARVARD UNIVERSITY PRESS, 2018) 277.
https://doi.org/10.51783/ajt.2021.2.08
– ahogy azt emberi jogi mozgalom tet- te –, sosem juthatunk el az egyenlőségig.
A könyv bevezető fejezete megelőlege- zi Moyn könyvvégi következtetéseit, és képet ad a szerző állam- és társadalom- szemléletéről. A már ismertetett fő állítá- sa szerint az emberi jogok eljövetele idő- ben, térben és módszereiben szorosan összekapcsolódott a neoliberális gaz- daságpolitikákkal. Az emberi jogok XX.
századi sikerére és morális uralmára így árnyékot vet, hogy a jogalapú megköze- lítés a szociális igazság egyes elemeit kiemelte, míg más aspektusait ignorál- ta. Ezen szelektivitásának tulajdonítha- tó, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek okozta igazságtalanságok megmarad- tak a társadalomban. Moyn állítása sze- rint az emberi jogok korszaka előtt az egyenlőség eszméje egy lehetséges rea- litásként élt az emberi gondolkodásban.
Ezzel szemben az emberi jogok eljöve- tele inkább csak elégségességet hozott, amely mögött elfeledetté vált a méltá- nyosság iránti igény. Moyn szerint az emberi jogok korunk egyenlőtlenségei- nek „foglyává” váltak. (6. o.) Ahelyett, hogy hatást gyakoroltak volna az igaz- ságtalan gazdasági rendszerekre, inkább alkalmazkodtak hozzájuk. A két irány- zat összekapcsolódása azonban egyál- talán nem meglepő. Az együttélés oka közös állam- és társadalomszemléle- tükben keresendő: mindkét irányzat az államot pusztán az egyéni megvalósítás felé tartó technikai közvetítőnek tartja, társadalomszemléletét tekintve pedig mind az emberi jogok, mind pedig a pia- ci fundamentalizmus individualista ala- pokon nyugszik. Moyn arra figyelmez- tet, hogy az emberi jogi eszményképet sem nem szabad túlértékelni, sem nem szabad szétzúzni, egyszerűen csak kon- textusban kell megközelíteni. A bevezető
fejezetet olvasva azonban nem lehet két- séges, hogy Moyn morális ítéletet kíván mondani az emberi jogokról és az embe- ri jogi mozgalomról.
A könyv első fejezete tehát egy koro- kon átívelő áttekintést kínál, melynek során a szerző a francia forradalomtól a bismarcki államon keresztül a máso- dik világháborút követő időszakig köve- ti, hogyan alakult az állam, pontosabban egyes euroatlanti államok társadal- mi egyenlőtlenségekhez való viszonya.
Moyn elméleti kiindulási alapja a jako- binusok szellemi hagyatéka, mint az első modern államszervezési kísérlet, amely felfedezte a társadalmat, és célul tűzte ki az egyenlőtlenségek felszámolását.
A második fejezet ezt a történeti elem- zést folytatja tovább, fókuszában a hábo- rú romjain létrejövő új gazdaságokkal.
A kiépülő jóléti államok még nemze- ti keretek között, egymástól jóval elszi- geteltebben működtek, eszköztárukban pedig központi szerepet kapott az erős állami intervenció. Az állami beavatko- zás mögött – az egyéni jogok érvényesít- hetősége helyett – az átfogó intézményi megoldásokba és a gazdaság működé- sének tervezhetőségébe vetett hit húzó- dott meg. Moyn kitér a kor egyik legfon- tosabb nemzetközi dokumentuma, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megalkotásának elemzésére is. A doku- mentum már rendelkezett ugyan a gaz- dasági és szociális jogokról, de semmi- lyen módon nem utalást a – határokon átívelő – elosztási egyenlőség igényére.
Moyn szerint a dokumentum nemcsak megkésett, de összességében hatás nél- küli is maradt, dacára annak, hogy min- taként kívánták felmutatni a háború után születő új alkotmányok számára.
A harmadik fejezetben a szerző az Egyesült Államok gazdasági interven-
cionalista időszakát, a New Deal érát mutatja be. Moyn felhívja a figyelmet, hogy bár az USA liberális jogfelfogásá- hoz jobban illett volna egy individualis- ta szociális jogi megközelítés, a háborút megelőző és háborús kormányzati vála- szok az erős intézményi megoldásokban és nem pedig az egyénileg érvényesít- hető jogosultságokban látták a jólét biz- tosításának lehetőségét. Jelenkorunkból visszatekintve különösen érdekes lehet, hogy Moyn szerint a Roosevelt-korszak kormányzati céljai nem pusztán a jólét minimális szintjére, hanem valamilyen mértékű – nemzeten belüli – egyen- lőségre is törekedtek. A kormányzati beavatkozásokra és a tervezésre épülő gazdaság azonban a háború lezárultá- val csak átmenetinek bizonyult.
Szemben a globális észak államaival, ahol a szociális igazságosság kérdése kizárólag a nemzetgazdaságon belül volt értelmezhető (értve ez alatt a szovjet befolyás alatt álló államokat is), a gyar- mati uralom alól felszabaduló népek az újonnan létrejövő államokban nagyobb hangsúlyt fektettek a szociális igazsá- gosság globális összefüggéseire. Az önrendelkezési jogot – mely a Gazdasá- gi, Szociális és Kulturális Jogok Nemzet- közi Egyezségokmányának első cikké- ben is feltüntetésre került – nem pusztán formális-jogi értelemmel, hanem gazda- sági tartalommal ruházták fel. A szoci- ális jogi egyezmény azonban nem ref- lektált sem az egyes államokon belüli, sem pedig a globális egyenlőtlenségek- re, így pedig nem rezonált az egykori gyarmati államok gazdasági igazságté- teli igényeire sem. Az Egyezségokmány gyengeségét mutatja, hogy – szemben polgári és politikai jogi testvéregyez- ményével – hosszú évekig nem rendel- kezett semmilyen monitoring mecha-
nizmussal. Moyn szerint a születendő nemzetközi emberi jogi rezsim tehát érzéketlen maradt a széteső birodalmak után önállósodó globális dél kizsákmá- nyolt helyzetére. A szerző az emberi jogi dokumentumokkal élesen szembe- állítja az egykori gyarmati államok által promotált, ugyanakkor kevéssé sikeres- nek bizonyuló „új nemzetközi gazdasá- gi rendet” (New International Economic Order – NIEO). A globális dél önszer- veződésén túl a NIEO különlegessége, hogy elsőként tematizálta a magántő- ke és multinacionális vállalatok világ- gazdaságban betöltött szerepét és hogy céljai között nem önmagában az elégsé- gesség, hanem a nemzetek közötti mate- riális egyenlőtlenség elérése szerepelt.
Fontos szempont, hogy egyfajta kettős mércét alkalmazva, a globális igazsá- gosságot követelő NIEO sem törekedett a globális dél államain belüli egyenlőség megteremtésére.
Az időben továbblépve, az 1970-es évekhez érkezve, Moyn az ötödik feje- zetben bemutatja, hogy a NIEO önszer- veződésen alapuló és egalitáriánus cél- jaival szemben hogyan vált az „alapvető szükségletek” fogalma meghatározóvá a nemzetközi fejlesztésekben. A diszkur- zív fordulaton túl az alapvető szükség- letek koncepciója Moyn szerint minősé- gi változást is hozott. A globális észak és dél közötti viszonyban, valamint az egyes társadalmakon belül a materiális igazságosság fogalmát átvette az alap- vető szükségletek koncepciója: egyenlő- ségre épülő gazdasági rendszer helyett az egyéni szinten a túléléshez feltétle- nül szükséges feltételek kerültek a figye- lem középpontjába. A szemléletvál- tás motorjai a globális észak irányítása alatt álló Világbank és az általa megbí- zott déli kutatók voltak. Ezzel párhuza-
mosan kezdődött meg az emberi jogok morális diadala, amely a hideghábo- rú második felében az „idealizmus egy újfajta morális kultúráját” és egy transz- nacionális aktivizmus lehetőségét ígérte.
(120. o.) A szerző a globális észak legbe- folyásosabb emberi jogi szervezeteinek példáján mutatja be, hogy az alapvetően baloldali célokkal útnak induló alapítók hogyan kormányozták frissen létreho- zott, kozmopolita szemléletű szervezete- iket a polgári és politikai jogok védelme irányába. Moyn szerint a fordulat rész- ben a megvalósult szocializmusok jog- tiprásaival való szembesülésre, részben pedig a szocializmus nyugati alternatí- váinak egyre nyilvánvalóbb lehetetlen- ségére vezethető vissza. Az emberi jogi szervezetek polgári és politikai jogokra fókuszáló és a gazdasági egyenlőtlensé- geket ignoráló programja pedig szeren- csésen találkozott az Egyesült Államok külpolitikai törekvéseivel, ami az emberi jogi diplomácia térnyeréséhez vezetett.
A hatodik fejezetet Moyn az angol- szász politikai filozófia emberi jogi gon- dolatra gyakorolt hatásának bemutatá- sának szenteli. A szerző kitér Charles Beitz – Rawls igazságosság elméletét adaptáló – „globális igazságosság”-ára és Henry Shue „morális minimumra”
épülő „alapvető jogok” koncepciójá- ra, amelyek hozzájárultak a társadalmi igazságosság individuális jogosultsá- gokban gondolkodó kozmopolita eszmé- nyének térnyeréséhez az USA által irá- nyított emberi jogi diskurzusban. Ezen időszakban „a társadalmi igazságosság globálissá és minimálissá vált” (167. o.), s megkezdődött az egyéni szintű jogo- sultságok morális megalapozása és elő- renyomulása, valamint a NIEO által kép- viselt – államok közötti – egyenlőség háttérbe szorulása.
Moyn az „Emberi jogok a neolibera- lizmus forgatagában” című, hetedik feje- zetben érkezik vissza fő állításához és a könyv kiinduló pontjához: az emberi jogi mozgalom domináns politikai gazdaság- tanhoz, a válságba kerülő nemzetgaz- daságok és jóléti államok helyébe lépő globális neoliberalizmussal való kap- csolatához. A fejezet térben és időben is gazdag áttekintést ad, ezért elsődle- gesen csak a magyar kontextusnak rele- váns állításokat emelném ki. A szocia- lizmus eszményének elsötétedése és a Keleti Blokk összeomlása után az embe- ri jogok váltak az „igazságosság közpon- ti nyelvévé”. (180. o.) Az átalakuló világ- rendben a neoliberális gazdaságpolitikák térnyerése időben és térben többé-ke- vésbé összekapcsolódott az emberi jogi eszme terjesztésével Kelet-Európában és Latin-Amerikában. Ugyan az ezekben a térségekben aktív emberi jogi szervező- dések nem voltak kifejezetten neoliberá- lis szemléletűek, elmulasztották azonban felismerni e gazdaságpolitika társada- lomra gyakorolt hatásait. Meghatározó továbbá, hogy erre az időszakra tehető a kelet-európai államok európai integráci- ója is, melynek intézményei, a gazdasá- gi liberalizációra épülő Unió és a polgá- ri és politikai jogokat védelmező Európa Tanács, a „státuszok egyenlőségén” túl- mutatóan aligha helyeztek hangsúlyt a materiális egyenlőség kérdéseire. Bár egyre több alkotmányba építettek be szociális jogi rendelkezéseket, az egyé- ni szintű jogok bíróság előtt való érvé- nyesítése legfeljebb csak a jogérvénye- sítésre képes középosztály megnyirbált privilégiumait tudta megvédeni.
A könyv záró fejezetében Moyn egy Kroiszosz-allegórián keresztül demonst- rálja elvi álláspontját: az emberi jogok kínálhatnak ugyan méltó létet, a nyomor
megszüntetése és a lét elégségessége még nem teszi elfogadhatóvá az egyen- lőtlenségeket. Az emberi jogok tragédi- ája éppen az, hogy globális képzelőere- jükkel csatlakoztak az ellenállhatatlan
„neoliberális óriáshoz” (216. o.), és így a piaci fundamentalizmus „erőtlen kísérő- jeként,” „ambíciók hiányában” képtelen- nek bizonyultak bármilyen állítást tenni a materiális egyenlőtlenség okozta igaz- ságtalanságokra válaszul. Moyn szerint így az igazi jólét csak akkor válhatna elérhetővé, ha az emberi jogok lehető- ségként és nem ellenségként tekinte- nek az államra, valamint ha az elégsé- gesség és az egyenlőtlenség ismét kéz a kézben tudnak járni morális meggyő- ződésünkben és politikai cselekvésünk- ben egyaránt.
Samuel Moyn könyve harminc évvel a kelet-európai rendszerváltások után elgondolkodásra késztető tükröt tarthat a posztszocialista térségben aktív és első- sorban nyugati agendák alapján műkö- dő jogvédők számára. Az „elégtelenség”
és a gazdasági egyenlőtlenségekre való vakság kritikája különös olvasatot kap- hat az autokrata vagy éppen populista tendenciák ellen küzdő jogvédők mun- kájában. A felkiáltójel-szerű címválasz- tás mögött meghúzódó alapos és átfogó történeti áttekintés olyan hasznos isme- retként szolgálhat a jogászok és aktivis- ták számára, amelynek tárgyalására az egyetemi képzés során aligha jut idő. Az írás olvasása közben azonban nem sza- bad figyelmen kívül hagyni, hogy a szer- ző – súlyos morális tartalommal bíró – állításait erősen a globális északról, azon belül is leginkább az Egyesült Államok- ból érkező tudással és szemlélettel teszi.
A könyv az emberi jogok védelmét első- sorban nemzetközi szervezeti keretben láttatja, így elmulasztja felismerni az
emberi jogi mozgalom sokszínűségét és rétegzettségét. Moyn elméletének erő- sítése érdekében olyannyira sematizált képet ad az emberi jogok védelméről, hogy megfeledkezik a helyben beágya- zott, lokálisan szerveződő aktivizmus- ról, vagy arról, hogy a polgári és poli- tikai jogok védelme sok esetben együtt jár az elosztási igazságosság védelmé- vel. Nyilvánvaló, hogy a szerző a rend- szerszintű, állami intézményi megoldá- sokban látja a társadalmi igazságosság elérésének lehetőségét, túlzásnak tűn- het azonban az individuálisan érvénye- síthető jogokon számon kérni azt, ami- re természetüknél fogva alkalmatlanok:
a gazdasági rendszer átalakítását. Bár a szerző néhol elismeri az emberi jogok érdemeit, valójában annak hiányát veti az emberi jogi szervezetek és gondolko- dók szemére, aminek elérésére sosem vállalkoztak. Moyn több esetben felveti a bírói úton való jogérvényesítés elégte- lenségeit. Kritikája során azonban szem elől téveszti, hogy sok államban egyál- talán nem peresíthetők egyéni szociális igények, ahol pedig van is bírói út, nem a bírósági jogvédelem akadályozza a gaz- dasági változásokat, hanem az ezt cél- zó politikai, társadalmi mozgalmak hiá- nya. Arra viszont a könyv sajnos nem fordít figyelmet, hogy az individualista emberkép dominanciáján túl megmagya- rázza, ténylegesen hogyan függ össze – ha egyáltalán – az emberi jogok védel- me és a materiális egyenlőségre irányuló kollektív társadalmi érdekérvényesítés hiánya.
Molnár Noémi Fanni*
* PhD-hallgató, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. E-mail:
molnarnoemi@student.elte.hu. A szerző köszönetet mond G. Szabó Dánielnek az aján- dékba kapott könyvért.
