34 BELVEDERE 95/VII. 12.
Szakirodalom:
A zsidók egyetemes története Szerk.: Szabolcsi Miksa Bp. 1907.
Fernando Joannes: A zsidó vallás Bp. 1990.
Tóth Andrea: Elmélkedés Gül Babáról
Gül Babáról először gyermekkoromban hallottam: alakját a Gábor diák című magyar film elevenítette fel, feldolgozva azt a nép ajkán élő legendát. mely Gül Babát a budai rózsák atyjaként mutatja be. Hasonló történetet mesélt egy zarándok Tóth Bélának. az utazó hírlapírónak a dervisről: „Kalmár volt, amíg szent nem lett." Halil bin Szaidnak hívták. A bazárban egy gyékényen árult a sok kapzsi és hitetlen boltossal, de már kereskedése is tetszett Mohamednek, mert illatszereket árult: palackba szűrt rózsaolajat; karamániai gyökerekből csodálatos liktóriumot (pépes orvosság) tudott főzni, ettől a férjek hűségesek lettek, cédrus kenőcsétől édesebbé vált a csók, hasisától pedig boldog lett a boldogtalan. Korán-verseket adogatott igaz áron az igaz hívőknek. Egyik reggel boltja ajtaján egy vörös földdel festett baktató tevét látott, ekkor Mekkába zarándokolt. Majd a Kezánlik völgyébe hajózott, ahol az olajadó rózsa terem. Halil bin Szaid rengeteg viszontagság árán leste el a féltékeny bolgároktól az olajkészítés titkát. Harminchárom rózsamagot rejtett el olvasója harminchárom szemében. s Budára hozta őket, mert igazán csak a véröntözte föld kedvez a rózsák növekedésének. Mehemed Szokoli basa, a budai helytartó egy dombot adott neki (melynek neve máig rózsahegy). A rózsák új országát köfallal vették körül. s a basa parancsot is kiadott:
egyvégbe töröknek magyarnak. hogy életét veszti, aki csak egy szol rózsát is mer lopni abból a paradicsomból.
Persze szerelmes szívű magyar és török fiúk rózsalopásáról is maradtak fenn történetek, a garázdaságokat azonban sohasem büntették halállal — Gül Baba kegyelmet kért.
Tóth Béla gyűjtésénél ismerünk egy korábban (1861- ben), Vámbéry Ármin által bejegyzett történetet, melyet a tudós egy indiai zarándoktól hallott: Gül Baba. akit valójában Seik Zekinek hívtak, sokat bolyongott a világban, ennek ellenére nagyon tiszta em ber volt: ezért kapta a Gül Baba nevet. Utolsó órája közeledtével Kandahorban tartózkodott. Még egyszer látni akarta Budát. „Egy nagyon nagy erőtől áthatva meg is érkezett oda", hogy meghaljon a Duna partján.
Számomra a legérdekesebb egy 1935-ben Kis-Ázsiában kiadott gyűjtés volt: Élt valamikor Bagdadban egy nagy tudós. Velijjiddin. Két fia volt. Az egyiket Szejjid Dzsófernek vagy más néven Güldedének, a másikat Esszejjid Hüszcjnnek, illetve Szünbüldedének hívták. Szulejmán udvarában éltek. Mindketten 1541- ben haltak meg. Güldede a budai csatamezőn. Szünbüldede pedig Romániában az Ulubej náhijében. Mindkettő temetésén ugyanaz az Ebusszmid efendi tartotta a halotti beszédet es a ceremóniákon Szulejmán is jelen volt.
Amilyen gazdag a Gül Babáról szóló legendakincs, annyira szegényes a kora beli történetírók megemlékezése. Az igazságot Gül Baba életéről es valós személyéről 500 év elmúltával nehéz kideríteni. Mindegyik itt közölt legenda kiemeli az alak egy-egy tulajdonságát, s azt felnagyítja: a rózsák a tyja, a csodákra képes szent, a harcos, a megtért kereskedő. Egy érdekes momentum a későbbiekben fontos lesz: volt egy testvére, akit
95NII. 1-2.
BELVEDERE 35
hasonlóképpen hívtak. Azt, hogy a különféle jelzők hogyan férnek meg egymás mellett akkor értjük meg, ha vázoljuk a bektási dervisek életét.
A dervisek társasházakban (tekke, zárije, dergján) éltek. A tekkében állandóan csak az eventerek (az igazak, akik már megtalálták a helyes utat) és a kücsüklerek (a kicsik, akiknek 1001 napig tartó nevelési idő alatt kellett az utat meglelni) tartózkodtak. A dervisek másik hányada csak bizonyos napokat töltött elzártságban, egyébként a városban laktak, családi életet éltek és iparral vagy kereskedelemmel tartották el övéiket. A házfőnök a testület öregje, a sejk. A sejket rendtársai baba, dede, szultán névvel tisztelték meg, s ha ő példaképpé vált, nevét megőrizték tekkéje nevében, akár századokon át. Magát a rendet Hadzsi Bektás Veli alapította a XIV. sz-ban a legendák szerint. A rend tagjai békés időben földműveléssel foglalkoztak, háborúban pedig fegyveresen harcoltak. Gül Baba is részt vett hadjáratokban II.
Mehmed, II. Bajazid, I.Selim és I. Szulejmán idején.
Mit jelent egy bektási dervis számára a „gül"?
A rendházfónök sapkája búbján a házfőnök jelvényt, a sapkarózsát.
recitált imát előadó pap_
tüzes vas, amit a dervisek vallási rémületükben extázisukban érintettek meg, átöleltek, megcsókoltak vagy meg is haraptak.
A dervisek fejfedőjének sajátos díszítése, egy gomb, amit csak a monostor imádkozója visel.
használati tárgyaik közül az egyiket zendzsirlizisnek mondják, ez egy tű, hegyén golyóval és láncocskával. A szerzetesek egyszerűen csak gülnek nevezik.
Bepillantást nyerve a bektási dervisek életébe, világossá válik, hogy a Gül Baba nem egy gyermekkorban kapott, hanem egy később „szerzett" rendtársak által adományozott név, azok tiszteletének jele.
(Fekete Lajos tanulmányában hasonló „szerzett" neveket hoz fel példaként: Bárány Baba — bégető hangya volt, Szarvasok Babája — aki egy szelidített szarvas társaságában jött le a hegyröl a városba.) Ám, nemcsak a rendházfőnököt illethették „baba" megszólítással, hanem azokat a szerzeteseket is, akik különleges tulajdonságokkal bírtak. Gül Baba — akiről nem tudjuk biztosan hogyan hívták — tehát egy szentéletű kiváló dervis volt, „a rend fájának rózsája
", olyan ember, aki a közös vallási gyakorlat alatt vezeti és intonálja az imákat. Kivételes ember: meg tudja ölelni a tüzes vasat, „melynek érintése olyan kellemes, mint a kinyílt rózsa illata". Ő őrzi, gondozza a tüzes vasat, s sapkáján viseli „gült', a megkülönböztetettség jelvényét. Tudjuk, hogy a Szivász vilajetbeli Merzifunban született, és Budán halt meg. Sírja fölé Buda harmadik helytartója türtét emeltetett, majd ugyanezen a helyen egy bektási tekkét alapított. Haláláról és a tekkealapításról mind török, mind nyugati forrásokban olvashatunk. A rendház első említése 1566-67-ből datálható, amikor a rendbetétel költségvetése során az épületet tekkije-i Gül Baba néven jelölik. (1547-ben egy adat két dunai malomról tesz említést, ezek a dervisekhez tartoznak — Fekete Lajos valószínűnek tartja, hogy az említett dervisek a Gül Baba tekke lakói). Evlia Cselebi az 1660-as évek elején így ír a kolostorról: „ Budának hét kolostora van. Az egyik Gül Babának bektasi kolostora, melynek alapítványa valamennyinél több és bővebb... Dervisei harcba menő jámbor emberek. Téli- és nyári terén különféle gyertyatartók, csészék, lámpák, füstölők és rózsavíztartók vannak. Többféle szegélyalapítvánnyal van ellátva. A tengeren és szárazföldön utazók néhány tartalmas verset írtak márványfalaira. E kolostor Gázi Mikhalzáde-nak alapítványa, s a jövő-menők kegyes jótéteményben részesülnek itt. Maga Gül Baba is ez ólomtetejű kupola alatt, virágok közt van eltemetve. Koporsóját zöld posztó borítja, boldog fején a bektasi fénylő korona van.
Köröskörül különféle arab Korán-versekkel van díszítve. Én szegény, ez alkalmi verseket írtam: Híved és tisztelőd vagyok, meglátogattalak én koldus, csalogányként siránkozom, ej!
36 BELVEDERE 95/V IL 12.
Gül-baba! Az egyenesség is igazság rózsaligetjének rózsája, szenteknek szentje a budai Gülli- baba. A szultáni kegyesség bányája a Baba, nem marad üresen az öreg koldus, Merzifunból jövén, itt hazát talált Szulejmán sah idejében Gülli-baba." Eduárd Brown orvos, világutazó 1669-70-es évekbeli leírásából kitűnik, hogy abban a kolostorban, ahova ellátogatott a „perjelt
" vagyis a „zárdafőnököt" „Julapapának", a rózsák atyjának nevezik.
„Gülbabának övén tenyérnyi nagyságú kő volt, melyet ők tejkőnek neveznek és igen nagyra becsülnek, mivel azt hiszik, hogy Mohamed Arábiában egy egész folyót ilyen kővé változtatott." Ottendor Hen rik 1663-ban járt Budán, A szent sírjával kapcsolatban leírja, hogy
„kit ők (a törökök) Gül Babának, azaz rózsák atyjának neveznek és sok imádsággal és török ceremóniával tisztelnek." A tekke alapításáról Werner György tudósít 1551-ből: „Mohamed basa, a kit a szultán, Buda és Magyarország meghódítása után Buda parancsnokává tett, dervislakokat, zárdákat építtetett és e helyet ama szerzetes férfiú emlékezetének, a ki már életében a törökök által mint valamely felsőbb lény becsültetett és halála után a nevezett kápolnába eltemetve mint szent tisztelik."
Halálának körülményeit Karolin Pecseri és Evila Cselebi is másként meséli el, de a halálozás dátuma mindkettőjöknél megegyezik: 1541. Pecseri szerint 1541. augusztus 21-én halt meg Buda ostromakor a városfal alatt. Evila Cseei így jegyezte fel a szent utolsó perceit:.
„Szulejmán Khánnal Buda elfoglalásánál jelen volt, azon a napon mikor az első pénteki imádságot végezte a dzsámiban, végrendeletet terén. kiadta lelkét. Kétszázezer katonából álló tömeg azonnal imádságot végeztetett fölötte s koporsóját Szulejmán szultán személyesen vitte.
" Majd I. Szulejmán kinevezte őt Buda „védőszentjévé". A különböző források adatait a következőképpen tudom összegezni: Meghalt egy bektási szerzetes Buda alatt. Egy monostor szentéletű imádkozója, tiszteletteljes, Gül baba. A szultán kitüntette kegyével, eltemettette és halála után szentté avatta. Később Buda harmadik helytartója törtét, majd tekkét alapított tiszteletére. Innentől kezdve emléke további őrzésére a gülbaba az a személy lett, aki Budán a bektási tekkében az imádkozló szerepét tölti be, illetve ő a rendház főnöke, a sejk. (Ezt támasztja alá Brown leírása is.) Az idő múltával elvesztette tulajdonságkifejező szerepét a Gül Baba név (inkább megjelölés), s egyre inkább csak a tisztségnév fordítása, a rózsák atyja illetve rózsa atyácska romantikus magyarázat élt. Ezzel el is indult a szebbnél szebb történetek keletkezésének folyamata. A szentéletű derris azonban sohasem volt egy földi értelemben vett rózsakultúra megalapítója.
Edirue mellett áll egy sír, ahol szintén egy Gül-Baba nevezetű vértanúszent van eltemetve. Kettejük személye nem ugyanaz. Vajon a legendabeli testvére nyugszik ott?...
Irodalom:
- Tóth Béla: Szájról szájra - Evila Cselebi: Siyahatname
- Gerő Győző: Az oszmán-török építészet Mo.-on Buda török műemlékei
