Kinő ZÍV :

Z Í V :

Kinő

m o ? -

Z S O L T B É L A

kínos ügy

P A N T H E O N K I A D Á S

MINDEN JOG FENNTARTVA COPYRIGHT B Y PANTHEOA

iK Ö B n S n S

Növedéknaptó

j_ ^ 3 ^ - . é v - S ^z.

m

A Pesti Lloyd-társulat nyomdája. (Igazgató: Schulmann I.)

OCCM

1.

Egy belvárosi moziban, a tízórás előadáson, a hangos híradó vetítése közben történt, hogy Hell Sándor gégeorvos észrevette, amint barátja, Nagy Gusztáv papirnagykereskedő felesége ke­

zére tette kezét. Hell baloldalt ült, jobbról Nagy Guszti, középen Aranka. A híradó éppen egy véletlenül elkapott repülőszerencsétlenséget ve­

tített; Wattch Amerikai kapitány rekordot akart javítani, de a gép még gurulás közben kigyuladt és a pilótával együtt elégett. Miközben a borzalom elérte a tetőfokot és a repülőtér minden sarká­

ból szirénázó mentőkocsik és veszett motor­

biciklik száguldtak a vakkanáshcz hasonló han­

gokat adó máglya felé, Hell hirtelen jobbra pil­

lantott, mert ugyanakkor valahol a közelben egy mentholcukros stanicli, mely szívós, merev

ELSŐ RÉSZ.

5

papírból készült, a dermesztő csendben haso­

gató hangossággal megreccsent.

Hell idegesen, szinte neheztelően kutatni kezdett a hang eredete után. Ekkor fedezte fel Nagy Guszti pecsétgyűrűjét azon a székkarfán, amelyen felesége kicsiny, de szálkás és mindig kissé vörhenyeges kezének kellett volna feküd­

nie a brilliáns soliterrel és az eredetieskedően cizellált jeggyürüvel. Zömök, kicsit félvállas, a nyárspolgárból parasztosba átmenő szőke férfi volt a papirkereskedő, mindig a legdivatosabb ruhákban. Mesterkélt lomhasággal mozgott és ezt a lomhaságot sokszor váratlan, boltoslegény- szerű mozgékonyság szakította meg. Legjellem­

zőbb volt rá arcjátéka, mely sohasem találta meg az összhangot a pillanatnyi szituációval, a hangulatával, vagy a gondolattal, amelyet éppen közölt — mint amikor az énekes nem énekli együtt a szöveget a zenével. A szemét sokszor megokolatlanul összevonta, s ez a szemráncolás hol fontoskodásnak hatott, hol zavarnak. Hell doktor magas, vékony, sötétbőrű, a nagy hom­

lok alatt lefelé hirtelen háromszögben szűkülő fej, mely szinte képtelenül éles állban végződik.

Az emigrációban még hegyes szakállt viselt, míg valaki fel nem hívta a figyelmét, hogy a szakál­

lal olyan ripacsszerű impressziót kelt, mint ahogy a filmrendező Kaliforniában a forradal­

márokat elképzeli. Szakáll és bajusz nélkül vi­

szont aszkétának hatott, régi spanyol képeken

látni ilyen kissé dülledtszemű, vékonyképü pa­

pokat vagy inkább apácákat.

Hell és Nagy Guszti évekig minden este együtt ültek egy folyosószerű, régimódi belvárosi kávéház törzsasztalánál, ahol a doktor és diák­

köri barátai találkoztak és rendszerint éjfélután két óráig handabandáztak az ,,örök“ és a ,,végső“

dolgok körül. Guszti ritkán vett részt a vitában, mert meglehetősen informálatlan volt. Nem tu­

dott tekintélyi tanukkal dobálódzni, forrás­

művekkel bizonyítani, történelmi analógiákkal érvelni, mint a többiek; csak akkor került rá a sor, ha a polémia valamilyen alantas, praktikus napikérdésbe torkolt. Ilyenkor az orvosok és ügyvédek, akik mellesleg egész nap a leggyakor­

latiasabb módon hajszolták a pácienseket és a klienseket, affektált áltájékozatlansággal ráför­

medtek:

— Most te beszélj, kupec! hogy is áll a dolog?

Mindnyájan tudták, hogy áll a dolog, de túlságosan jelentéktelennek tartották, hogy be­

ismerték volna informáltságukat. Legalább itt, az esti asztalnál önmagukkal is szerették volna elhitetni, hogy a kis és kicsinyes részletkérdések felett lebegnek, önmaguk előtt is olyan nagy­

vonalúan szórakozott különcöknek akartak tűnni, mint a matematikatudós, aki könnyedén játszik a csillagászati számításokkal, de az egy­

szeregyen folyton elbotlik.

7

2.

Ez a különcködő póz elbukott s a napközben végkép el is temetett kamaszkori vágyaikban gyökeredzett. Az egyetemen valóban tudósnak, kutatónak, társadalomreformernek készültek és megvetéssel gondoltak arra az eshetőségre, ha ki kellene szegezniük a nevüket egy kapu alá, laboratóriumi kísérletezés helyett sömört be­

kenni cinkkenőccsel s a csöndes, nagyméretű könyvtárszoba helyett fürészporszagú, szűk iro­

dában válóperes divatárusnőkkel konzultálni.

Nagy Gusztival akkor kerültek össze, amikor 1917-ben forradalmi jelentőségű tudományos folyóiratot akartak alapítani: a fiatal papirkeres- kedő, aki Hell osztálytársa volt a gimnázium­

ban, hajlandó is volt nekik papirhitelt adni. De a háború végére járt s a lapalapítási terv elmál- lott az anyagi és technikai nehézségeken s a környező világ rohamosan átváltozott idegálla­

potán. A forradalmakban mindnyájan résztvet- tek s a mikor a forradalmak elbuktak kisebb- nagyobb kerülőkkel elérkeztek a polgári foglal­

kozáshoz. De vitáikban tovább nyugtalankodtak a forradalmi emlékek és remények. Nagy Guszti nem szerette a kényelmetlen forradalmakat, de továbbra is velük maradt. Szükségük is volt rá, mint az egyetlen avatatlanra, „közönségre'*, aki­

ről feltehették, hogy hatni lehet rá, meg lehet győzni valamiről.

Ebben a körben a szerelemről főkép csak psychoanalitikai vagy szociális vonatkozásban szoktak beszélni, vagy pedig, sokszor minden átmenet nélkül egy trágár vicc révén, amit valamelyikük napközben felszedett és mél­

tatlankodó fölényességgel előadott. Guszti soha­

sem mert adomázni: érezte, hogyha malackod- nék, személyi dokumentumként hatna, míg a többiek veszélytelenül megengedhetik maguk­

nak, hogy néha ordinárék is legyenek. Ha ő disznó, róla jobban elhiszik, hogy az, ha a töb­

biek obszcének, csak koriózum- S valóban, a töb­

biek a malackodást nyomban ellensúlyozták is azzal, hogy nekiestek a viccnek, nagyképűen analizálták, mindenáron hátteret akartak terem­

teni neki, etnográfiait, lélektanit vagy kortörténe­

tit. Volt bennük valami finnyás, de többnyire őszinte idegenkedés a szerelem sokszor bűbájosán vaskos komikumának tudomásulvételétől s ezért a viccek ellenállhatatlan izgalmát igyekeztek lefokozni a javarészt ötletszerű és alaptalan in­

tellektuális fontoskodással.

3.

A társaságban három férfinak volt felesége, de az asszonyokat nem engedték a törzsasztal­

hoz. Amikor Hellné néhány hónapos házasság után egy este belecsimpaszkodott a doktorba s mindenáron el akart vele menni a törzsasztal­

hoz, a doktor szinte ijedten rázta le magáról.

9

„Agyonúnná az életét“, mondta kitérően. Aranka ekkor még meg volt győződve, hogy Hell leg­

szívesebben minden percét vele töltené. Holott a doktor az első pillanattól kezdve csak fogcsi­

korgató kötelességtudásból teljesítette a mézes­

hetek parancsait, sőt éppen, mert nem őszinte lelkesedésből, talán túlságosan is teljesítette.

„Valamivel csak kárpótolnom kell azért, mert már nem szeretem'1, kapacitálta magát Velencé­

ben a hotel lépcsőházában, házassága negyedik napján, mikor vacsora után felmentek a szobá­

jukba, amelynek ablaka a Maria della Salute kupolájára nyilott. A férfi ekkor eltökélte, hogy viharosan szenvedélyes lesz: mint a vezeklést, a penitenciát, úgy vette magára az ölelkezés kö­

telezettségét, hogy ellensúlyozza az érzelmi ha­

zugsága miatt érzett bűntudatot.

De ezt a alibiszenvedélyt nem lehetett a végsőkig forszírozni. Egyévi házasság után el­

lanyhult. Most már az asszony is kezdte észre­

venni együttélésük hiányosságait. Amíg a teste le volt foglalva, a folytonos katzenjammerben nem érezte szükségét a nappali gyengédség kon­

vencionális megnyilatkozásainak s a szinte ma­

guktól meginduló beszélgetéseknek olyan tár­

gyakról, amelyekkel értelmes emberek töltik az üres órákat, de amelyek nem tartoznak szoro­

san rájuk. Később, amikor már hajnalig egyedül feküdt a heverőn, s a férfi hazatérése után rend­

szerint mentegetőző hangon és menekülő gesztu­

sokkal surrant be mellette a szobájába, anélkül, hogy az ágya közelébe mert volna lépni, — leg­

alább beszélgetni szeretett volna vele, beleka­

paszkodni olyan témákba, amelyekből azt hitte, hogy a doktort érdeklik. Hell azonban ijedten és idegesen kisiklott a beszélgetés elől.

— Mért nem avatsz be a dolgaidba? — kérdezte eleinte az asszony.

— Nincsenek dolgaim! — felelte a férfi za­

vartan. — A dolgaim itt folynak le a szemed előtt!

— Mért nem nevelsz engem? — kérdezte máskor. — Nem vagyok olyan buta, mint ami­

lyennek elképszelsz, velem is lehet komoly dol­

gokról beszélni, nemcsak a barátaiddal a kávé­

házban.

— Nemcsak, hogy nem vagy buta, sőt rend­

kívül okos vagy, de ezek a dolgok férfidolgok,

— mondta ostobán, de konokul.

— Vagyok olyan okos, sőt művelt, mint például Nagy Guszti.

— Na hallod. Nagy Guszti...?

És most Nagy Guszti fogja az asszony kezét.

4.

A pecsétgyűrű megmozdult és lassan lekú­

szott Nagy Guszti térdére anélkül, hogy a papir- kereskedő elárulta volna, hogy tud a felfedezte­

tésről. A mozdulat nem is volt tudatos: mintha II

a kéz gazdájától függetlenül, önállóan érezte volna meg, hogy veszélyben forog. Hell egy pil­

lanatra meghökkent, aztán tárgyilagosan kezdte fontolgatni: ezek itt hónapok óta kettesben jár­

nak moziba, színházba, hangversenyre és bizo­

nyára nem először történt meg, hogy a pecsét­

gyűrűs kéz az asszony kezére fekszik.

Tulajdonképpen ő hozta össze őket. A spa­

nyoljárvány idején naponkint három-négy agy- lékelést is végzett, sokszor hajnalig kalapácsolt a külvárosból beszállított prolik koponyáján.

Azon az estén, amikor először bízta az asszonyt Nagy Gusztira, a felesége távoli rokona, Temesi Bella debütált egy operett jelentéktelen szerepé­

ben. Hellné mindenáron el akart menni a pre­

mierre és délben még úgy volt, hogy a doktor is elkísérheti. Hell idegenkedett a színháztól, amelynek bárgyuságait ellentmondás nélkül kel­

lett tűrnie három órán keresztül s többnyire megszégyenítőnek tartotta azt is, ahogy szóra­

koztat. De éppen, mert hirtelenül elmúlt sze­

relme miatt állandó bűntudatot érzett, engedel­

meskedni akart az asszony kívánságának, hogy egy kicsit ezzel is könnyítsen a lelkiismeretén.

De azon az estén, amikor az asszony rokona fel­

lépett az Ezüst farkas című operettben, ponto­

san hét órakor este behoztak a mentők egy esz'*

méletlen villamosfőellenőrt, akit azonnal meg kellett operálni. Hell Nusikával, az ápolónővel telefonáltatott a feleségének, hogy menjen előre

a színházba, az előadás végén majd megvárja, aztán együtt vacsoráznak. Az asszony vissza­

üzent: egyedül nem megy, inkább otthon ma­

rad. Hell tudta, hogy az asszony családja hetek óta azzal a borsodzó büszkeséggel készül a premierre, amely egy polgári famíliát eltölt olyankor, amikor egyik tagjából nyilvánosan és ünnepélyesen szajha lesz. Odament a telefonhoz és megkérdezte, mit szólna hozzá, ha Nagy Guszti kisérné el a színházba?

— Pont Nagy Guszti? — kérdezte az asz- szony és Hell szinte látta, ahogy elbiggyeszti szívalakú száját.

— Na igenl — mondta Hell. — Mást nehéz lenne rávenni, hogy végignézze az Ezüst farkast.

— Hát jó, mit csináljak, akkor jöjjön Nagy Guszti — felelte az asszony lehangoltan. — De maga, ügye, értünk jön?

Nem tudott értük menni, mert az operáció éjfélig tartott. Dögfáradtan hazament, lefeküdt.

Már éppen le akarta oltani a villanyt, amikor az asszony megérkezett és beszólt hozzá:

— Nagy bukás volt, de higyje el, Bella te­

hetséges.

— Biztos! — mondta Hell fanyarul.

Az asszony vetkőzni kezdett. Már felvette a pizsamáját, amikor megint megjelent az ajtóban.

— Ez a Guszti nagy hülye, de egész kedves ember, — mondta.

13

— Nem is olyan hülye — vitatkozott Hell dacosan.

— Maga is mindig azt mondta!

Hell ásított.

— Azért tudja, hogy hol lakik az Isten.

Egyébként, fiam, három órán keresztül vájkál- tam egy villamosfőellenőr koponyájában . . .

Ekkor kezdte először protezsálni a feleségé­

nél Nagy Gusztit inkább ingerültségből, mert az asszonyt nem tartotta illetékesnek arra, hogy akár Nagy Gusztit is lehülyézze. Mit akar ezzel az Ouchyban szerzett, időszerűtlenül nagypol­

gári műveltségével? Hellt állandóan zavarta ez a „főzőiskolai“ pedáns kultúra, amelynek a konyharecept precíz nyelve a stílusa. Ugyanaz a pedantéria a járásában: mintha még mindig

„párban*1 lépkedne a svájci tanárnő felügyelete alatt, aki ötpercenként gépiesen a szeméhez emeli a lorgnonját. Az arca és a teste is elvi­

selhetetlenül szabályos. Középen választott matt fekete haj, soha egy szál szabadon. Az a bizo­

nyos márványhomlok, mint a síremlékek an­

gyalaié. Nagy, pattanásig telt fekete szemek, amelyek mintha idomítva lennének és valahon­

nan kívülről rángatnák őket s kívülről vetítené­

nek rájuk alkalomszerű fényt. „Üvegszeme van a feleségemnek", — szokta mondani magának — sőt egész garnitúrája van különféle üvegszemek­

ből. A teste maga a plasztikai precizitás; szabó­

nőnek, sokat érhet — állapította meg. — Előbb

bágyasztotta, majd dühítette ez a tökély: pontos vonalai azokra a tussal kihúzott iskolás rajzokra emlékeztették, amelyeket esti festőtanfolyamokon látott, ahol először rajzolnak aktot eleven modell után. Semmi véletlenség, váratlanság: semmi vicc nem volt ebben a testben; ha igaz, hogy a spanyol etikett előírja, hogy a trónörökös udvari méltó­

ságok jelenlétében köteles lebonyolítani a nász­

éjszakáját, Aranka lett volna a legalkalmasabb a spanyol trónörökösné szerepére. Soha ünnepé­

lyesebb, meztelenségében is közjogi méltóságra termettebb testet, amely az aktus spontánságát, állatiságát jobban el tudta volna feledtetni! Ilyen nők mellett válik az ember cselédvadásszá — gondolta Hell — ilyenektől kap ellenállhatatlan vágyat, hogy éjszaka belopózzék egy kövér sza­

kácsnőhöz.

5.

De Hell először a törzsasztalhoz menekült az asszony elől, a férfiak közé, ahol egyik este arról volt szó, hogy a gyermekparalitikus Roosevelt in­

fantilis hülye-e, vagy az amerikai kollektivizmus előfutára, másik este az angol irodalomról, Wickersék, Kruppék és Skodáék gazságairól, Calles mexikói elnökről, a munkanélküli és autó- statisztikákról, a pszichoanalizisról, a nehéz víz­

ről, a nemzeti szociálista mozgalom pede- raszta alapjellegéről és így tovább. Mindez sok­

kal elviselhetőbb volt, mint az asszonnyal lenni, 15

de valójában egy marék semmi, társasjáték a történelemmel és a dolgokkal, amelyek nem az övék. Ugyanaz, mintha a szomszéd bridzsszobá- ban a kártyások Morgan és Zacharow vagyonát tennék fel a kártyára. Smoll doktor napközben egy biztosító intézet hanyag adósait ösztönzi a fizetésre, de este a legfőbb ügye, hogy bebizo­

nyítsa: a világ sorsa nem a La Manche csatorná­

nál, hanem a Behring szorosnál dől el, mert nem Anglia és Franciaország, hanem Amerika és Oroszország közepén való találkozása fogja meg­

szabni a világ új életformáját. Benda uzsorás­

bank ügyésze házasság révén és Blüher könyve alapján magyarázza Hitlert: aki a társadalmat nem a családra, hanem a férfinek a férfihez való

„Gehörigkeitjére“ akarja fölépíteni! Kerz Ottó fogorvos, antropológus akart lenni és most szen­

vedélyesen bizonyítja, hogy a zsidó entellektüel és forradalmár számára egyetlen kivezető út a cionizmus. Valamennyien változtatni akartak a világ rendjén, az emberiség színvonalán, végül entellektüelekből „lateinerekké“ korcsosodtak: a kézügyességükből, a hirtelen megszerzett rutin­

jukból élnek és mint manapság minden jóravaló ember, utálják a mesterséget, amelyből eltartják magukat. Csak Nagy Guszti harmonikus ember.

Ő már a gimnáziumban is papirkereskedőnek készült és nemcsak megőrizte az apja nagy va­

gyonát, de szerzett is hozzá; az érdekképviselet­

ben fontos szerepet játszik; miniszterek szok­

tak tárgyalni vele, ha a papirkérdés aktuális.

Van társadalmi tekintélye és bizonyos szolid nép­

szerűsége. Külsőleg is fiatalos, erőteljes; való­

színű, hogyha nincs az ő nyomasztóan fölényes­

kedő környezetükben, zavara eltűnik és talán még mulatságos is. Lehet, hogy az asszony számára nem is olyan képtelen partner. Mikor másodszor kisérte a feleségét hangversenyre, az asszony hazaérkezése után ezt mondta neki:

— Ez a Guszti úgy figyelt és közben úgy forgatta a szemét, mintha csakugyan értene a zenéhez.

— Érthet, sőt véletlenül tudom is, hogy ért.

— Legalábbis olyan megjegyzéseket tett, mintha egész délután egy zenei lexikonból ta­

nulta volna Brucknert, — mondta az asszony, de mintha már egy kicsit provokálta volna, hogy a férje ellentmondjon neki.

— Guszti többet tud, mint amennyit hinni lehetne róla, — mondta Hell szolgálatkészen és az az asszony majdnem jókedvű lett a dicsérettől.

Az élet kezdett elviselhetővé válni. Neki így könnyebb, mert miközben vitatkozik és nagy- képűsködik a kávéházban, nem hangolja le hir­

telen a tudat, hogy az asszony egyedül van otthon.

A baj csak az, hogy a kávéházi hitvitát is egyre kevesebb meggyőződéssel csinálja. Estéről-estére komikusabb, hogy itt fontoskodnak, mialatt a dolgok, amelyekben állítólag még hisznek, egyre reménytelenebbek és alaptalanabbak Mért kap

2 Zsolt: Kínos ügy.

17

ő össze Smollal egy esemény, vagy egy teória értelmezésén, mikor teljesen mindegy, hogy mit fecsegnek összevissza s amikor az sem biztos, hogy ötleteik és tételeik, amelyek a vita hevé­

ben kipattannak, valóban elérik-e még azt a szín­

vonalat, amelyen a valóságban az igazi tájékozott­

ságon alapuló véleménynyilvánítás, vagy tudo­

mányos gondolkozás kezdődik? ő például évek óta már a fontos szakkönyveket is egyre kevésbé tartja számon. Biztos, hogyha szeretné a felesé­

gét, nem ülne itt minden este. De a nehezebben elviselhető hazugság az otthoni s előle még en­

nek a céltalan szellemi dulakodásnak svindlijébe, retorikumába, pózaiba és álszenvedélyeibe és ke­

serű humorába is jó volt menekülni. Az egyetlen valóság a délelőtti trepanáció a főellenőr kopo­

nyáján s a gennyes mandulák és lepedékes ga­

ratok a szegény emberek odvas fogai mögött.

De ebben a poliklinikai munkában sem találhat kielégülést. Orvosilag nem érdekelheti, mert csupa sablon: népbetegség, amelyet a körülbelül azo­

nos életkörülmények úgy standardizáltak, mint a gyári tömegárut. S az emberi nyomorúság monotonná vált menete és nagy méretei ép úgy eltompították a részvétét is, ahogy a szeméthegy munkása elveszti a szaglóérzékét az irtózatos bűzökkel szemben.

6.

Most, hogy meglátta a pecsétgyűrűt a sötét­

ben, először meghökkent, aztán elkedvetlenedett.

Egy pillanatra érezte a hiányát, hogy nem tud az esetre élénkebben reagálni: úgy, ahogy hasonló helyzetben a legtöbb férfi, mégha nem is szereti a feleségét. Legalább a hiúságában érezné magát megbántva, vagy feltámadna benne a birtokvédő ösztön, mely olyasmivel kapcsolatban is meg szokott szólalni, amire nincs szükség, de mégis tulajdon. A paraszt ugyanúgy felkapja a vas­

villát, ha a kedvenc lovát akarják elhajtani, mint amikor a hasznavehetetlen rozsdás ekevasat lopják el tőle.

Az asszony egy év előtt még ezt mondta neki:

— Nem röhögni való, hogy ez a Nagy Guszti úgy ragaszkodik ahhoz az értelmetlen pecsét­

gyűrűhöz?

— Nem találok benne semmi különöset — felelte Hell —. Szép ötvösmunka. A kő vésete egyenesen remek és különben is, nem minden­

kinek volt római patrícius az őse, aki kámeát hord a kezén.

És most a röhögni való pecsétgyűrű ott fe­

küdt az asszony kezén. Ez a kéz volt egyébként Aranka testéből a legvonzóbb. Nemcsak, hogy nem szabályos, de inas és vörhenyeges a folyto­

nos ápolás ellenére is. Csak a kezén ütközött ki a bormérő nagyapa és nagyanya, akik téli hajna­

lokon fagyos kézzel öntötték a szeszt a hetivá­

sárra igyekvő parasztok és a szolgálatból haza­

térő vasutasok torkába. Az apja már a Dunántúl

2* 19

legnagyobb borkereskedője volt — kétszáz hold szőlő, kastélynak illő családi ház. Egyetlen va­

gyonos generáció elég volt, hogy Arankát testi­

leg keleti zömökből és kövérkésből görögrómai típussá tenyéssze. De a keze, az ősök keze: durva, őszinte, eredeti, ha kétségbeesetten turkál is a krémekben és éjszaka preparált kesztyűkbe me­

nekül. Olyan, mint egy férfikéz.

7.

Azért más hazamenni egy asszonnyal, ha az ember felfedezte, hogy a moziban az ember leg­

jobb barátja megfogta a felesége kezét. Még ha nem is szereti valaki a feleségét, hanem, mint Hell, idegenkedő közönnyel él mellette, akkor is megváltozik az együttélés légköre . . . lanyhából mindenesetre feszültebbé, érdekesebbé válik.

Mialatt Aranka esti toalettjét végzi a fürdő­

szobában, Hell doktor még felöltözötten ül a hálószobájában a fotőjben és a délutáni postáját bontogatja: egy bár hívja meg átalakítás után az új megnyitóra, kávéimportőr ajánlja brazí­

liai keverékeit, demokrata polgári társaskör in­

vitálja disznótorra. A nyomtatványokat előbb kissé hevesen ledobja a földre, de hirtelen lenyúl értük és összemarkolja a papirszeleteket.

Lassan, kényelmesen átmegy a dolgozószo­

bába, felgyújtja a tetővillanyt, aztán az iró- asztalvillanyt, leül az asztalhoz és gondosan bedobja a fecniket a kosárba. Most ráeszmél,

hogy milyen kellemes itt a dolgozószobában, nincs befíitve, a hálószobában elviselhetetlen a hőség, nem lehet ezt az új cserépkályhát szabá­

lyozni. Csattan a fürdőszobaajtó, hallani az asszony csoszogását, majd a vétkezés sustorgá­

sát, a tompa lantpengést, ahogy a sodrony rea­

gál a testsúlyára, a halk suhogást, ahogy a pap­

lan rásimul, a paskolást, ahogy a párnát meg­

lágyítja. Aztán pillanatnyi csend, majd meg­

szólal:

— Lefeküdt már, Sándor?

Hell nem válaszol.

— Mi az, már elaludt?

És hallja, ahogy az asszony fölül. Az ajtó nyitva van a két hálószoba között. Az asszony ágyából az ágyára látni: Aranka most fedezi fel, hogy nincs a szobában.

Meg kell végre szólalnia.

— Itt vagyok a dolgozóban, Aranka.

— Dolgozni akar, ilyenkor? Két óra elmúlt.

— Még van egy kis elintéznivalóm.

— Hát akkor jóéjszakát.

Az asszony ágya megreccsen, aztán elcsat­

tan az éjjeliszekrény villanya. A világos esik az asszony szobájába nyíló ajtó alatt elsötétül.

Ez így rendben van- Guszti a legderekabb barát.

Hozzá diákkoruk óta szenvedélyes alárendelt­

séggel ragaszkodik; fegyverhordozója, kortese.

Amikor emigrált s mindenki elhagyta, Guszti havonkint legalább kétszer meglátogatta. Ami­

21

kor az öreg Hell meghalt, Guszti intézte el a hatóságoknál, hogy bántatlanul hazajöhessen.

Még a hitközséggel és a temetőgondnokkal is Guszti tárgyalt. . .

Ekkor már négy évig volt külföldön és tel­

jesen járatlan volt az itthoni dolgokban. Egy or­

vosi hetilap hirdetésére Luzernben kapott mun­

kát, félévig az újonnan épült kantonkórházban dolgozott fizetés nélkül. Itt lett laringológus, puszta véletlenségből, mert az elmeosztályon nem volt üres munkahely. Ha a szülészeten van üre­

sedés, biztos szülész lesz. Mindaddig sohasem gon­

dolt arra, hogy operálókést vesz a kezébe s az új szakmájához a kézügyességénél többet máig sem adott. A luzerni másfél évből valószinüt- lenül kevés emléke maradt: egy oroszlánfejű igazgatófőorvos, aki valamilyen politikai vagy dalárdái szerepléssel és dicsőséges lövészmulttal szerezhette meg a vezetőállást, mert egyébként, ha egy pattanáshoz hozzányúlt, a kórház halá­

lozási arányszámát növelte vele. Egy öreg, cson­

tos, szigorú főápolónő, aki a háborúban önként ajánlkozott a német hadseregben frontszolgá­

latra, s valósággal lenézte a szenvedés e szolid svájci kisüzemét, amikor a Somme melletti és a kisázsiai hadikórházakról beszólt — mint a pincér, aki valamikor Párizsban Laruenél szol­

gálta ki a walesi herceget s most valami bájzli- ban kupecekkel és mesteremberekkel kell baj­

lódnia. Tetanuszos parasztokat hoztak be a

mentők hegytetők chalet-iiből, elég gyakori volt az ipari baleset s hogy a Svájcról való előzetes tudomásainak csak azért se legyen igazuk, félel­

metesen sok volt a tuberkulotikus és a nemi­

beteg. A betegek túlnyomórésze paraszt, állat- tenyésztő, tejtermelő, vajon, túrón, ozónon és puritán protestantizmuson ólt tisztes családi életet. Ki érti ezt? Egyébként minden luzerni emléke, még Thorwaldsen Löwendenkmálja is belevész valami stupifikáló unalomba. Káni­

kulában a gyönyörű Vierwaldstádti tó tömören reszkető víztömegeivel néha olyan volt, mint egy óriási aszpikostál, amelybe a legizgalmasabban induló dolgok, nőügyek, politikai mozgalmak beleragadtak, mint a legyek. Sokszor meg­

figyelte a pályaudvaron, ahova a világ legszebb és leggyorsabb vonatai futottak be: az utasok derűsen, elasztikusán pattantak ki a kupékból, tele voltak érdeklődéssel, várakozással, tervek­

kel, de másnap már bánatosan unták a lóden- ruhás tölgyeket és a Berghotelek konok csillag­

képeit, tengődtek a hallókban, hajófedélzeteken s vonszolták maguk után a lábukat a tóparton, mint a lábadozó betegek a kórházudvaron. Ebben az unalomban, a rengeteg esőben, félelmetes bizton­

sággal megtanulta a trepanáció és a mandula- operáció mozdulatait. Aztán egy kedden — két nappal a Kapp-puccs után — megjelent nála a rendőrtisztviselő és kézbesítette neki a kiutasító végzést Svájcból. A rendőrtiszt szóval is tudo­

23

mására hozta, hogy a szomszédban zajló esemé­

nyekre és politikai múltjára tekintettel. Svájc nem tűri meg a területén.

— De kérem, feltéve, ha én kommunista is voltam, mi közöm nekem Kapphoz? — kér­

dezte mosolyogva.

— Svájcban a rend és a jog egyet jelent, — felelte a rendőrtiszt s ön is rendbontó elem!

Másnap reggel már Erasmus és Holbein Baselében volt s miközben várta a párizsi vona­

tot, Freiburg felől kappista menekültek érkez­

tek. A perrón tele volt baseliekkel, akik izzad- tan tüntettek a puccsisták mellett, sörrel és virslivel vendégelték meg őket. Kezdettől gyanús volt neki Svájc: mi lesz itt egyszer, ha rosszul megy az üzlet, a nyárspolgároknak elfogy a pénzük, amelynek kedvéért eddig a feltűnően tes­

tükre szabott német ellenforradalom vonzásá­

nak is ellenálltak? Ha egyszer ezek az alattomos, rideg spiszek és a magánytól perverzzé fajult hegylakók elindulnak, Csang-Cso-Lin katonái is elszégyellik magukat!

Párisban a Rothschild-kórházban kapott mun­

kát. Guszti küldte utána a pesti előkelő zsidóktól nagynehezen kicsikart ajánlóleveleket. A kórház tele volt orosz, lengyel, ukrán, litván és magyar menekült zsidókkal, akik inkább rémültek voltak, mint betegek. Ezek a férfiak és nők még évekkel a velük történt borzalmak után is sokszor órák hosszat üveges, véres szemekkel néztek maguk elé.

Néha az egyik kórteremben egy asszony elsikol- totta magát, mint a szülési fájdalomban, mire ki­

tört a tömegőrület, az egész kórház egyetlen bibliai üvöltés volt. Moszkvai korbácsok, varsói lakkcsiz­

mák, kovnói szuronyok, kecskeméti bikacsekek nyomán régen elhangzott eszelős jajkiáltások ele­

venedtek fel ilyenkor. Az orvosok berohantak a kórtermekbe, de ezzel a pánikkal szemben minden­

féle gyógymód hatástalan volt. Hell ennek a tö­

meghisztériának torokhangjaitól ugyanúgy ide­

genkedett és félt, mintha egy polinézai szekta ritu­

ális tüze közelébe tévedt volna az őserdőben.

Zsidó volt, nagy részvétet érzett az agyonrugdalt zsidók iránt, de a szenvedés őskori eruptivitása és fegyelmezetlensége lehetetlenné tett számára minden spontán szolidaritást.

Neki különben is főként francia betegekkel volt dolga az ambulancián: Párist akkor még érez­

hető xenofofoiája ellenére szerette, civilizált közö­

nyéért, konok tárgyilagosságáért és kedélyes türel­

méért s a felelőtlenségért, amely mellett a kül­

földi következmények nélkül mindennel meg­

próbálkozhat. Montparnassei kávéházakba járt esténként a javarészt külföldi eredetű kórház­

beli kollegákkal; magyar, bolgár és olasz emigránsokkal barátkozott, részt vett az Ecole Libre des Sciences Sociale estéin, ahol abban az időben a legélénkebben folytak a társadalomszem­

léleti és politikai hitviták. Közben még pszichiá­

ternek készült, jelentékeny cikkeket írt nemzetközi 25

folyóiratokba. S még kommunista volt: szó volt arról is, hogy Cbarkovba meghívják egyetemi tanárnak, de visszautasította a meghívást.

Teoretikusan ugyan még mindig igazságosnak és megoldhatónak tartotta a társadalom és a gaz­

daság marxi és lenini alapon való újjászervezé­

sét, de már tele volt szubjektív kételyekkel. Még Pesten, amikor a kommunizmus alatt az óbudai munkásotthonban az ifjúmunkások szabadegye­

temén előadásokat tartott, tetszetős elméletet kreált: a kuruzslást akarta á rehabilitálni az orvostudomány eszközeivel, bebizonyítani, hogy a nép nemcsak állam és társadalomalkotónak, költőnek és művésznek, de orvosnak is a leg- különb. 1923-ban, amikor az apja halála után hazatért, ebben az ötletszerű tételben már ép úgy nem hitt, mint ahogy nem hitt a kommuniz­

mus élet- és ember javító erejében. Nem tért meg, de már tudta, amit a konok marxisták nem tudnak, hogy elsősorban nem osztályok van­

nak, hanem emberek, akik osztálykülönbség nélkül gyalázatos tulajdonságok és undok betegségek végzetszerűségének vannak alávetve.

Végül egészen elfásult, ha tudta is, hogy a civilizáció összeomlása és egy új civili­

záció megteremtése nem az egyes emberek hitén és türelmén múlik. De elcsigázták a csalódások, amelyek akkor érték, amikor semmi sem tör­

tént úgy, ahogy a tudálékos jósok kiszámították és semmi sem történt úgy, ahogy azoknak jobb,

akiknek nevében és segítségével történt. Meg­

utálta az eszme kupeceit, akik mindenre alkal­

masabbak, mint arra, hogy a tömegeket kiáb­

rándítsák múltjukból és kiszámíthatatlan koc­

kázatok vállalására sugallják. S végül sem meg­

győződése, heve, sem testi szívóssága nem volt elég ahhoz, hogy a forradalomban jelentős sze­

repet játsszék. Az óbudai szabadegyetemen tar­

tott előadásai miatt sem kellett volna emigrálnia,

— ki törődött a kommunizmus után azzal, hogy rehabilitálni akarta a kuruzslókat, amikor ép­

pen akkor virradt fel a kuruzslók napja az egész vonalon?

8.

Tulajdonképpen az apja elől menekült. Az öreg Hell Márkus egy váciúti népmoziból har­

minc év alatt két angyalföldi proletárbérkaszár- nyát és vagy másfélmilliárdnyi készpénzvagyont szerzett. Zömök, parasztosan gömbölyű teste az utolsó pillanatig szívós és igénytelen volt, mint egy mezei munkásé. Összehozhatatlan ellen­

tétben állott hosszúkás madárfejével, amely ritka békés pillanatban kifinomult, intellek­

tuális fejnek, mindennapos dühös kifejezésével ragadozófejnek, bűnöző arcnak hatott. Ezt az arcot állandóan a harag és a gyanakvás tartotta megszállva. Saját oktalan gyűlöleteitől agyongyötörve már egész fiatalon megőszült.

Hell nem is ismerte másként az apját, mint vi- 27

csörgő foggal és fehér fejjel. Csak egyszer verte el az apja, igaz, hogy félholtra, de többé soha­

sem nyúlt hozzá, mert az anyján akkor jelent­

keztek a szervi szívbaj tünetei. Két óráig tar­

tott, amíg az orvosok magához térítették az áju­

lásból. Ettől kezdve a fiú űgv érezte, hogy az apja még szenvedélyesebben gyűlöli, mert még- csak nem is nyúlhat hozzá. Az anyja halála után teljesen elidegenítette magától, úgy elkülönítette tőle az életét, mintha attól félt volna, hogy rájön valamilyen titkára. Titka volt az öregnek egészen bizonyos és ezt a titkot' nemcsak acsarkodva őrizte, de valószínűen sokat szenvedett is tőle.

Hell sohasem tudta meg, micsoda régi bűn, vagy bántalom táplálja ezt a forrongó indula­

tot, de valami bizonyára történhetett vele, amit később semmi se tudott elfelejttetni. Arra emlék­

szik, hogy a hatóságoktól irtózott. Ha idézést hoz­

tak, egész éjjel nem aludt, hajnalban már korán talpon volt, imaszíjjal imádkozott, aztán az indu­

lásig fokozódó rémülettel pocskondiázta a ható­

ságokat. A hivatalokban rendszerint afférjei tá­

madtak : sokszor éppen valami kedvező hirt akar­

tak vele közölni, de ő védekezésből mindjárt a belépéskor gorombasággal kezdte és csak azon múlt, hogy nem csukták le, mert idővel megszok­

ták ugatóskutyatermészetét. Tudták, hogy gazdag ember, lázadó hepciáskodásait különcösködés- ként elnézték. Legjobban mégis a proletárokat gyűlölte: pénz nélkül akartak beszökni a mo­

ziba, rongálták az üléseket, rejtelmes összetételű piszkot hagytak maguk után. A bérkaszárnyák­

ban nem fizették rendesen a bért, a padlót át­

áztatták a folytonos mosással, állandóan fizetni kellett a szerelőt, hogy rendbehozza az eldugult klozetokat. Ha valami bűntény történt, először a Hell-házakban keresték a bűnöst: a háború alatt a katonaszökevényeket, a Károlyi-forrada­

lom alatt a kommunistákat, a kommün alatt a fosztogatókat, az ellenforradalom alatt megint a kommunistákat és később, amikor a régi bű­

nök visszafoglalták jogaikat, a betörőket, or­

gazdákat, késelőket és a titkos prostituáltat.

Négyszázharmine lélek lakott a Hell-házakban és bár mindkét bérkaszárnyában nyugdíjas csendőr volt a házmester, ők sem tudták meg­

akadályozni, hogy amikor a háziúr időnkint megjelent az udvarban, ne inzultálják trágár káromkodással, füttyel, gúnyos röhögéssel.

ö csak gyerekkorában, egyszer-kétszer for­

dult meg a házakban; emlékszik, az udvar közepén a csatornanyilásban húscafat, mosó- gatórongy és csirketoll enyészett. A kapu alatt rokkant mankó feküdt, a járókelők gondo­

san kikerültek, mint a parkban a virágágyat A folyósón a nyitott konyhaajtók előtt vörhe- nyes barchetkötényben csecsemők csúszkáltak a kövön. Mialatt az apja elszámolt a házmester­

rel, ő kint állt a folyóson, reszketve, mert félt a gyerekektől, akik az udvaron felnőttes riká­

29

csolással macskát hajszoltak. Köveket és boto­

kat hajigáltak utána, amíg el nem tűnt a kerí­

tés mögött. Akkor az egyik fiú kiadta a jelszót, hogy az udvar végében álló bedeszkázott kutat át kell vizelni. A fiuk körülállták a kutat, meg­

indult a verseny, a kislányok komoly, szakértő arccal figyelték a versenyt, mint a zsű ri.. . Közép- iskolás korától egyáltalán nem fordult meg többé a Hell-házakban. Félt tőlük és szé- gyelte magát, hogy az apjáéi. A forradalom előtt történt, hogy az öreg Hellt, aki egy hadba- vonult vasesztergályos feleségétől túlságosan gorombán követelte a házbért, valaki az eme­

letről nyakonöntötte egy fazék vízzel, amely büzlött a benne főtt fagyott burgonyától. Hell Márk rendőrt hivatott, de a rendőr nem mert erélyesen fellépni a lakók ellen, mert ebben az időben már éjszakánként egész sor kollé­

gáját verték véresre a katonaszökevények.

Az óbudai hídnál néhány nap előtt egy törzsőrmestert halálra késeitek és holttestét be­

dobták a Dunába.

— Jobb lesz, ha kedvezőbb hadállásokba vo­

nul vissza, öregúr — tanácsolta az idősebb Hell­

nek a rendőr az akkori idők stratégiai akasztó­

fahumorával.

— Az öreg Hell vissza is vonult a drávauccai négyszobás lakásba. Támolyogva, halálsápadtan érkezett haza. ő akkor frissen besorozva éppen az összevont hadiszigorlatra készült és amikor

a szakácsnő rémülten beszaladt hozzá a hírrel, hogy az apja a diványon fekszik és mingyárt meg­

hal, először vizsgálta meg és megállapította rajta az érelmeszesedés előrehaladott tüneteit. Az apja a kommün alatt nem tudta megbocsátani neki, hogy a vadállatokkal, a lakókkal szövet­

kezett, akik halálra betegítették. Gyűlölete olyan engesztelhetetlen volt, hogy amikor a kommunizmus után bujkálnia kellett, meg­

üzente neki Nagy Gusztival, hogy ha be meri tenni a lábát a drávauccai lakásba, átadja az első román patrujnak. Guszti koronaherceg- uccai lakásán húzódott meg négy hétig. A pa- pirkereskedő maga is gyűlölte a kommunizmust, először mert nyiltan szembefordulni Hellel, ha ebben az óvatos formában is: lehet, hogy a vi­

lág előbb-utóbb ilyen lesz, mint amilyennek ti ti akarjátok, akkor én nem akarok élni benne.

Mégis Guszti volt az, aki egy őszi, télinek is be­

illő cudar éjszakán dunai teherhajón kiszöktette Bécsbe, Guszti küldött neki másfél éven át pénzt, amíg az öreg Hell minden anyagi támogatást megtagadott tőle. Guszti volt, aki a haldokló an- ginás apát megpuhította, olyannyira, hogy vá­

laszolt a fia levelére. Három hónappal halála előtt Guszti vitte fel a menthetetlen öreg Hellt egy bécsi professzorhoz, csak azért, hogy még- egyszer találkozhassak a fiával. A találkozás rideg volt és nem őszinte. Mindketten érezték, hogy csak formálisan békiiltek ki, de egyikük

31

sem engedett fel. Amikor az öreg meghalt, Guszti szerezte meg Hell Sándor útlevelét, ő érttette meg a hatóságokkal, hogy a gazdaggá lett bolsival szemben elnézőnek kell lenni, mert a vagyontól bizonyára benőtt a fejelágya. Guszti volt az, aki lejárta a lábát, hogy kinevezzék a Poliklinikára. És most Guszti kísérgeti a felesé­

gét is, aki számára fárasztó és nyomasztó . . . 9.

Amikor hazatért az emigrációból, gyerek­

kori irtózásából és lelkiismeretfurdalásból mind­

járt el akarta adni a váciúti házakat. Ha eszükbe jutottak, megborzongott maszatos emlékeitől s primitív, felületes módon szabadulni akart a tudattól, hogy köze van a förtelmes életviszo­

nyokhoz, amelyek között az emberek ezek­

ben a bérkaszárnyákban poshadnak. A há­

zak eladását Gusztira bízta, aki Klopfer nagy- kanizsai borkereskedő személyében talált is rá vevőt. A borkereskedő január elején levelet írt, hogy a következő szombaton Budapestre érke­

zik és a Hungária szálló halijában várja.

Hell nem is akart elmenni a találkozóra, de Guszti szerint jogi okokból szükség volt a sze­

mélyes jelenlétére. Szombaton hét órakor ked­

vetlenül megjelent a hallban, ahol a kissé hang­

súlyozottan kasznárkülsejű Klopfer a leánya társaságában már várta őket. Amikor meg­

látta Arankát, azonnal megállapította, hogy

szép nő, afféle modern ruhába öltöztetett antik szobor, de nem a Louvreból, vagy a vatikáni múzeumból, hanem, mondjuk, valamelyik du­

nántúli, pannóniai gócpont gyűjteményé­

ből, ahova a környező szántóföldeken a pa­

raszt ekéjébe véletlenül beleakadt istennő-szob­

rokat helyezik el. Mialatt Guszti a kávéházban Klopferrel a házakról tárgyalt, ők a hallban dis- kuráltak: félórai fecsegés után nemcsak hogy nem úntatta, de szórakoztató és rokonszenves volt.

Bell emigrációja minden említésreméltó nőügy nélkül múlt el. Többnyire kolléganőkkel, vagy mozgalminőkkel került össze, egészen fu­

tólag. Ezek a nők rendszerint nem voltak szé­

pek és ápoltak sem; nappal külsőleg is nőietle- nek akartak lenni, de a szerelemben rendszerint omlatagabbul és követelődzőbben voltak nőiesek, mint a telhetetlen polgárasszonyok. Napközben száraz szakemberek voltak, vagy ragaszkodtak a forradalom könyörtelenül racionális elméleteihez és dogmáihoz, éjszaka gügyögtek és émelygősen reklamálták, hogy a férfi találjon ki számukra valamilyen becenevet.

Hell rövid idő alatt és ridegen szakított ve­

lük. Most itt volt ez a szép, eszes, elegáns, ápolt nő, homlokegyenest ellentéte ennek az elkedvet­

lenítő nőtipusnak — s itt volt a hirtelen rászakadt apai vagyon, a kiábrándultsága és az egész idegein Pest, ahol úgysem lehet mást

3 Zsolt: Kínos ügy. 33

csinálni, mint pesti módon polgáriasodul, vagy pedig megszökni.

— Ha nem lehet semmit sem csinálni, ak­

kor legyünk gazdagok — mondta rezignált hu­

morral. — A legegyszerűbb és legbiztonságo­

sabb, ha mindenben úgy fogok viselkedni, ahogy egy gazdag örököshöz illik.

Bizonyos, hogy sohasem vette volna el Arankát, ha nem csinálja meg a karrikatúra- szerű programmot a gazdagságához, amely szá­

mára akkor olyan kényszerűség volt, mint más­

nak a hirtelen szegénység, amit lehetőleg köny- nyedén kell elviselni. Amikor Arankát meglátta, gúnyosan megállapította: ilyen feleség illik egy gazdag polgárhoz, egy belvárosi orvoshoz — ahogy más egy képet, vagy stílusos bútordara­

bot viszonyít képzeletben egy bizonyos környe­

zethez. De kétségtelen, hogy a nő szépsége, ápoltsága, mértéktartó póza az első hetekben még lelkesítette is, úgyannyira, hogy joggal hi­

hette magáról, hogy az ismeretlen, kellemes nyugtalanság, mely Arankával kapcsolatban el­

fogta, a szerelem, amivel eddig sohasem találko­

zott. Guszti az első pillanattól kezdve lelkesedett Arankáért, egyengette, adminisztrálta ezt a kez­

dődő szerelmet, mókázott, bohóckodott, ha meg­

érezte, hogy az elkomorodott dialógus vidám közjátékra szorul és kettesben hagyta őket, ha erre volt szükségük. Ambiciózusan, bár néha kissé fanyar öngúnnyal látta el a félig tit­

kári, félig udvaribolondi tisztet, az esküvőig állandóan velük volt, szaladgált az iratokért, le­

utazott Nagykanizsára, tárgyalt a bútorossal. A menyasszonyi csokrot is ő rendelte, ő váltotta meg a menetjegy irodában az elsőosztályú háló­

kocsijegyet Velencéig és ő táviratozott a Hotel Reginába, — bejelentve megérkezésüket — két egymásbanyíló másodikemeleti szobáért, fürdő­

szobával. Amikor visszaérkeztek a nászútról, Guszti várta őket a vonatnál és az első este együtt vacsorázott velük az új otthonban.

10.

Hell most emlékezett, hogy félévvel később, amikor Gusztit felkereste a papirkereskedői vál­

lalat vezérigazgatói irodájában, meglátta az író­

asztalán antik rámában a velencei fotográfiát amelyet a fényképész róla és Arankáról készített a San Marcon, a középső zászlórúd zoknijának tövében. Aranka vállán galamb ült, ő felcsapott girardikalappal, botjával bonvivánosan hado­

nászva mosolygott a lencsébe. A képen nem lát­

szott, hogy az egyik lábán papucs van- Ez a nászfotográfia olyan komikus volt, mint az obsi­

tos fénykép, amelynek kész törzsére illesz­

tik az alkalmi fejet. A férj ugyanazzal a hunyor- gatószemű könnyed fáradsággal, basai megelé­

gedettséget tükröző arckifejezéssel, a menyecske a tudatosan indiszkrét, nyitottszájú nevetéssel.

Talán a velencei fényképész lencséjében volt az 35

a polgári varázs, mely az ő hosszúkás szefárd- zsidóarcából is "ömbölyű, ifjúférfi-arcot csinált.

Biztos, hogy Guszti már menyasszonykorá­

ban szerelmes volt Arankába. A nászfényképet nyilván önkínzásból helyezte el az íróasztal köze­

pén: két többnyire jól sikerült üzlet között nyu­

godtan szenvedhetett tőle. A kép már akkor is feleslegesen rossz emlékeket kavart fel Hellben.

Rá is szólt Gusztira:

— Pont ezt a vacakot kell az íróasztalodra tenned?

Guszti hebegett valamit és zavartan hátra­

tolta a fényképet az előjegyzési naptár mögé.

Igen, ez a nászút tűrhetetlen volt, rosszabb, mint az emigrációba való menekülés a dunai teherha- jón. Az esküvőn még nem volt köztük semmi baj, sőt a lármás és tolakvóan közvetlen rokonok kö­

zött szorosan összekötötte őket a közös jómodor cinkossága. Seholsem olyan kirívóak a tár­

sadalmi, műveltségi és modorbeli különbségek, mint amikor gazdag zsidók tartják az esküvő­

jüket. Ilyenkor előrajzanak mellékuccai bér­

házakból, kupeckávéházakból és vidéki kocsmák­

ból és vegyeskereskedésekből a szegény rokonok, akiket egy életen kérészül nem sikerült lerázni mesterségesen előidézett haragokkal, szándékos megalázásokkal, rideg visszautasításokkal. Nem lehet megakadályozni, hogy félretéve miniden érzékenységet, be ne tóduljanak a lakásba vala­

milyen nyilt kompromittáló szándékkal, hogy

a gazdag rokont leleplezzék a világ előtt, az es­

küvőn megjelent zalai főispán, kanizsai polgár- mester, borászati felügyelő és nagyprépost előtt.

Hell pontosan megérezte Aranka rokonainak ezt a leleplező szándékát, de irónikus jókedv­

vel, befelé röhögve tűrte, hogy ismeretlen bajuszos asszonyok „én vagyok a Karolin néni“ kiáltás közben csókjukkal felsértsék az arcbőrét s a frakkingje gombját bele­

döfjék a melle húsába. Volt ott egy agi­

lis nagybácsi, Náci bácsinak hívták, ifjabb korában zupás őrmester, most lókereskedő.

Ez a Náci bácsi időnkint odadübörgött hozzá, mintha még most is sarkantyús csizmában járna cúgos cipő helyett s olyan eltökélten, mint ahogy a gyerekek a sarkukkal a diót törik fel, hatalmasan rálépett a lakkcipőjére és közben ál­

részegen ezt üvöltötte:

— A Náci bácsiban bízhatsz, doktor öcsém!

A Náci bácsi mindenkinek tud tanácsot adni!

ő minden tyúkszemrehágás alkalmával megígérte neki, hogy rövidesen tanácsot fog tőle kérni, de Náci bácsi még vagy négyíz­

ben sarkalt rá a lábára, ugyannyira, hogy végül csak azért nem bicegett, mert semmi áron se akarta beismerni, hogy a bosszú eredményes volt. Az apósa is észrevett valamit ebből a dühös osztályharcból, amelyet Náci bácsi a sze­

gény zsidók nevében vívott a gazdag zsidók el­

len, mert mentegetőzve magyarázta:

37

— Náci eredeti ember. Közönséges, ami nem csoda, de olyan mulatságos, hogy itt Kani­

zsán a legfőbb urak is szeretik.

Most kört formáltak s Náci bácsi a kör kö­

zepén egyedül eltáncolta a „huszártoborzót".

Hell mingyárt látta, hogy a toborzó koreográ­

fiája Náci bácsi egyéni találmánya, amellyel az öreg ezekkel a katonás legénykedéstől idegen és idegenkedő, de a fajtájukból kiemelkedett duhaj strázsamestert elragadtatással respektáló kis zsidókat megblöffölte. Értelmetlen bakugrá­

sokból, a szerb kólóból és a galíciai zsidó nép­

táncokból összeszőtt improvizáció volt ez a to­

borzó; bizonyos hogy Simonyi óbester nem így toborzott. De a násznép nem tudta ezt, szentül meg volt győződve arról, hogy Náci bácsi valamilyen előírt, vitézi cerimóniát végez.

A férfiak üvöltöztek, a fiatalság tapsolt, az asszo­

nyok ingatták a fejüket, miközben Aranka szenvedő undorral fedte el menyasszonyi fáty­

lával az arcát s időnkint mentegetőzve nézett Hellre, mint r.ki irgalmatlanul szégyeli magát.

Hell sokáig egészen jól mulatott, de fájós lába miatt végül elérkezettnek látta az időt, hogy ott hagyja a ricsajt, amelyről tisztán lehetett érezni, hogy a rokonok azért tombolnak ilyen veszettül, hogy minél nagyobb legyen a botrány. A nász­

pár ügyetlenül próbált megszökni, mert Náci bácsi észrevette őket és inkább durva, mint paj­

zán célzással kihirdette a násznép előtt, hogy a

fiatalok most indulnak, még pedig határozott programmal. Ekkor Aranka elsírta m agát. . .

— Ne haragudjék, ezek olyan szörnyű emberek, de mit csináljak, nem tehetek róla.

11.

Aranka csak a hálókocsiban derült fel kissé, a finom nemzetközi mahagóni falak és a zöld díványok között, amelyeknek társaságában annyiszor tért haza Ouchyból vakációra. Hell azért kissé túlzottnak tartotta a sopánkodó k r i­

tikát, amellyel Aranka végigvágott az egész nász népen, ő sem érezte már otthon magát a zsíros- képű, vörösbajszú, kurtalábú, hadonászó férfiak között, akiknek rosszul szabott, fényes fekete ru ­ hák hajtókáján többnyire fel lehetett fedezni az összevarrt bevágást, amit valamilyen rokon temetésen ejtettek rajtuk. Az idősebb, hatalmas asszonyoktól, akiknek csipőjük a válluknál és a keblük a nyakuknál kezdődött, majdnem félt, bár megfigyelte, hogy elhasználtan és ápolat lanul is mindegyiken találni valamilyen nyomot, ami valamikor kívánatos lehetett. Nem, ő sem rajongott ezekért a Karolin nénikért és Náci bácsikért és fékezhetetlen, visongó kölykeikért, akik állandóan fel-alá száguldoztak a szobákban olyan robajjal, mintha patkó lenne a cipőiken.

De minél messzebb maradtak el, annál elnézőbb humorral gondolt rájuk.

És most igazán nem volt itt az ideje, hogy 39

a kanizsai zsidókról vitatkozzanak. A nász ideje volt: mialatt vacsoráztak, a hálókocsikalauz megvetette a fülkében az ágyakat. Hell alig várta, hogy levethesse cipőjét, mert egyre job­

ban sajgott a Náci bácsitól letaposott kisujja.

A fülke küszöbén riadtan eszmélt rá, hogy mint udvarias férjnek, a felső ágyban kell aludnia:

hogy fog ezzel a rokkant lábbal felmászni az ügyetlen, impraktikus létrán?! Féllábon várt a folyóson, míg Aranka levetkőzött, aztán be­

kopogott. Sötét volt, Aranka pihegett, ő a sö­

tétben leszórta magáról a ruhát és nagynehezen felkúszott a felső ágyba. Meggyújtotta a kék lámpát és végre megvizsgálta a fájós kisujját Alapos horzsolt seb volt, véraláfutással.

—Na, ez remek, sántítani fogok Velencé­

ben — állapította meg sziszegve. Aztán bekövet­

kezett az a bizonyos csend, amit csak ők ketten hallottak a jókedvűen csattogó vonat lármájá­

ban. Ennek a csöndnek neki kell véget vetni. Jó, hát megszólal, bár nem tartja túlságosan ér­

telmes és nívós dolognak, hogy a jugo­

szláv szántóföldek között, levegőben libegő mozgó ágyban szankcionáljon olyan szolid­

nak, állandónak készülő kapcsolatot, mint a házasság és a család. De mit csináljon, ha ezen a délivasuti vonalon ez a tradíció? Nos, most liát szólni fog hozzá:

— Mi lenne, drágám, ha lemennék magá­

hoz? — kérdezte csendesen.

A nő először nem válaszolt, hangosan lélek - zett, aztán bugyborékolva felnevetett:

— Hozzám? — kérdezte bambán.

— Magához — felelte Hell elfojtott in gerültséggel. Hát kihez, ha nem hozzá, forron­

gott a henye válasz miatt és közben tervez­

gette, hogyan teszi a lábát a kis létra felső fokára, hogy az ujját bele ne üsse valamibe. De mingyárt az első kísérlet után bele is ütötte, hogy majdnem felordított a fájdalomtól. Ez a fájdalom egész éjjel tartott és egy pillanatig sem szünetelt akkor sem, amikor Aranka a valóság­

ban is a felesége lett. S még akkor is, amikor a feldúlt boldog nő csöndben, feküdt mellette, ál landóan manövrirozott, hogy a kisujja lehetőleg hozzá ne érjen a kupé falához. Egy ilyen vacak lábujj alaposan meg tudja rontani az ember leg­

szebb élményeit — sóhajtott rosszhiszeműen s közben azon töprengett, hogy a kézipatikában, amit az asszony neszesszerjében látott, van-e jód.

Kellene csinálni valamit, még szepszist is kap­

hatok — aggodalmaskodott. De most mégsem lehetett letaposott kisujjról és jódról beszélni.

Hallgatott és szenvedett és azon morfondírozott, hogyan fog visszajutni a felső ágyba. Legalább nem kellett volna belülre feküdnöm — korholta magát. Végre tápászkodott, ám akkor az asz- szony váratlanul szorosan átkarolta, hogy alig kapott lélegzetet a fojtogató öleléstől. S végül kénytelenül ott maradt s csak hajnaltájban kú­

41

szott fel a magasba, ezúttal szerencsésen, mert a lábujjával nem történt újabb szerencsétlenség.

Amikor elfeküdt és megásta a helyét a ke­

mény matracon, már pontosan tudta, hogy nem szereti a feleségét, sohasem szerette és nem is fogja szeretni. Ekkor az asszony lágyan meg­

szólalt :

— Szeret?

Kísérteties pillanat volt. Csak a legnagyobb erőfeszítéssel sikerült megakadályozni a nyelvét, hogy a hajnali csendben, a San Pietro dél Carsoi állomáson, ahol a vonat már negyedórája várt az abbáziai csatlakozásra, világosan, kereken meg ne mondja neki:

— Nem, drágám, nem szeretem!

A lélek jelnléte megfeszítésével végül ezt motyogta:

— Ugyan, szivem, hogy kérdezhet ilyet?

Aztán elaludtak és féltizenkettőkor befutott a vonat Velencébe, ő bicegve ment a gondoláig, de Aranka a boldog fáradságtól és az adriai nap­

fénytől nem is vette észre, hogy biceg.

12.

A gondola főzelékhulladékos riókon, dög- szagú callekon keresztül vette a rövidebb utat a San Marco irányában. Hell ötödször érkezett Velencébe, Aranka most elsőízben. Az asszony olvasmányai alapján mindent agnoszkált: az első pillanattól túlzott élénkséggel, minden fur-

csaságről, sajátosról és lokálisról beszámoló szorgalommal, lelkendezett a büdös és vedlett mellékuccai Veleence mozzanataitól. Megcso­

dált olyasmit is, ami víz nélkül Pesten is meg­

van. Jelentéktelen házakra, kapukra, ablakrá­

csokra hívta fel Hell figyelmét, amelyeken a b i­

zánci gótika és a velencei renaissance mester- emberesen tramplivá torzult — mert azért Ve­

lencében sem épített minden házat Sansovino, vagy Palladio. Arcokat vett észre, maszatos gye­

rekekét, kócos, lompos asszonyokét, gyilkosképű dereglyekormányosokét, amelyekről elragad­

tatva jegyezte meg, mennyire velenceiesek, holott az egyik tipikusan liguri volt, a másik szláv, a harmadik negróid. Mindenáron fon­

toskodott, kommentált, konferált, ami Hellben bosszús ellenkezést ébresztett, ő szerette Velen­

cét, de most csak azért is szembefordult vele.

Mindenáron diszkreditálni akarta az asszonv előtt, hogy lehűtse ezt az émelygős rajongást.

Mintha Velence csak alkalom lett volna Aran­

kának, hogy idézze Ruskint, aki kötelező ol­

vasmány volt Ouchyban, s mintha mindahhoz, amit már eddig tudott Velencéről, magára az igazi Velencére nem is lett volna szüksége! Ami­

kor azonban a Rialtonál kifordultak a Canale Grandera, majdnem elárulta magát: egy pilla­

natra ismét elfogta a lesújtó önfeledtség, ami minden alkalommal utolérte, amikor a valószí­

nűtlen vízi uccát újra megpillantotta.

43

Aranka, mióta a Canale Granden eveztek, valamivel egyszerűbben, őszintébben és tartóz­

kodóbban viselkedett. Ez a számára túlságosan nagyarányú és túlzsúfolt szépség végre lenyű­

gözte, befogta a száját, hogy nem tudott tőle karattyolni. Aztán közelebb bújt Hellhez. Az egynapos férj kénytelenül tűrte ezt az esztétikai izgalomból transzformálódott szerelmi gerje- delmet.

13.

A Hotel Reginában a kétszobás erkélyes apartmanban első éjjel azzal vigasztalta magát, hogy Casanova hálás lett volna a sorsnak, ha az ólomkamrája ilyen kényelmes lett volna ott a Ponté dei Sospirinél, a Danieli Hotel mellett.

Azzal már leszámolt, hogy az éjszakát minden­

képpen Arankának és a házasságnak szenteli.

De mi lesz a nappalokkal? Holnap minden­

esetre bemegy a kórházba, megnézeti a lábát — ezzel eltelik a délelőtt. Papucsban fog járni, bár őszintén szólva, elbírná a cipőt is, de a rokkant­

sága külső bizonyítékától az asszony talán el­

nézőbb lesz az apáthiájával szemben. A kórház előtt van egy kis híd, ahonnan a temetkezési vállalatok gondolái startolnak a temetőbe, f á j ­ jon Velencében van-e még Radó úr, a reumás- kezű festő, aki úgy él a San Marcon, mint a galamb? Ha magyar szót hall, rászáll az utasra és kicsipegeti a kezéből az aznapi néhány lirát.

Igen, meg fogja keresni Radó urat, az asszony­

nak pedig megmondja, hogy egyelőre nem tud járni s a kezébe nyom egy Baedekert. Radó ú r­

ral majd csak eltölti az időt. Biztosan megtalálja valahol a Flórián körül.

Másnap délelőtt elvitette magát a kórházig, de az előcsarnokból visszafordult. Különben is, még otthon a fürdőszobában dezinficiálta a a lábujjsebét, amely veszedelmesen hegedt.

Egyik lábán szattyán papuccsal, a másikon sárga kaplis fehér szarvasbőr cipőben, felcsoszo­

gott a kórházzal szemben levő kis hídra s ahogy nézte a Colleonit, megint Radó úrra vágyódott, akivel legutóbb, mikor Velencében járt, sokszor álldogáltak itt órák hosszat. A rosszkezű festő pesties módon szokott neki pletykálni Velencé­

ről. Radó úr ismerte a lakhatatlanoknak látszó palazzók urait, s a félelmetes dozsék, harcias és vérfertőző pápák, aranytalléron halhatat­

lan méregkeverők és irgalmatlan kalózkapi­

tányok leszármazottairól olyan modem rágal­

makat terjesztett, amilyeneket Pesten a szín­

házak körül szoktak kolportálni. Még a tem­

plomokról is pletykázott: Paolo Veronese azért festette tele a San Sebastian-templomot.

mert a veronai tanács liliomtiprás címen perbe fogta s a San Sebastian barátai csak azon az áron adtak neki menedéket, ha a menyezetet megtölti freskójával és ellátja oltárképekkel a főhajót, az oldalhajókat és a sekrestyét. Radó a piszkos fantázia káprázatos bőségével és szi-

45

nességével tudta belemagyarázni a remekmű­

vekbe Veronese állítólagos bűnének mozzanatait.

A Colleonit is leleplezte: csak gazdag tucatrabló volt, aki a török háborúkban harácsolt és kalóz- kodott. A vagyonát Velencére hagyta azzal a fel­

tétellel, hogy a tanács halála után szobrot állít neki a San Marcon. A dozsék elfogadták az örök­

séget, de mikor meghalt, sehogysem akaródzott nekik, hogy a parvenű ganster szobrával éktele- nítsés el a San Marcot; ezért dugták el a szob­

rot a San Giovanni e Paolo elé, abban a hiszem- ben, hogy ott kevésbé fog szembe tű n n i. . .

Most meglepte, hogy Mussolini első korszak­

beli ackifejezése mennyit tanult ettől a szobortól.

Visszaült a gondolába — a keskeny kanális másik partján virágosbolt, gyertyaöntő, temetési intézetek irodái sorakoztak — a gondolából látni lehetett a temetőlaguna pirostéglás keríté- tését és az epezöld ciprusokat. A kórház mögött kis öbölben álltak a motoros és evezős halottas dereglyék. Szegényes-feketék, jómódú lakkozott barnák, gazdag aranyosak történelmi stílusban, kékek a szüzeknek, fehérek a csecsemőknek.

Radó úr félt, hogy Velencében fog meghalni, mert sohasem lesz annyi pénze, hogy legalább Pado- váig eljusson, ahol csótáros lovakkal, száraz­

földbe temetik az embert, mint Hatvanban, ahova való. Borsódzott a velencei temetőtől, víziója volt róla: a vékony földkéreg alatt víz van, mely együtt hullámzik a tengerrel, a vízbe dobálják a