1987. augusztus 1., szombat
KÖRÖSTÁJ
K U L T U R Á L I S M E L L É K L E T
Orosházáról indult
w
Az Arpád-kor nyomában
G yönyörű ny ári d élu tán k o p o g tattam be Szegeden dr.
Kristó Gyula egyetem i ta nárhoz, a József A ttila T u
dom ányegyetem B ölcsésztu
dom ányi K a rá n a k történ ész professzorához. A n y ito tt a b lakon á t m a d arak daloltak, rigók fü ty ü lte k , s ezzel fo
gad o tt az ötv en en inneni egyetem i ta n á r: „L átja, ezt a kö rn y ezetet nem tud n á n y ú jta n i a fővárosi P esti B a rn a b ás utca! Ezt csak a vidék a d h a tja meg . . ."
Dr. Kristó Gyula büszke
„szégediségére", noha csak az egyetem i esztendei óta la k ja ezt a szép alföldi várost.
O rosháza a szülővárosa, on
nan k e rü lt ide egyetem re, m égpedig nem is a r r a a szakra, a m ire vágyódott.
— F iata lk o ro m b an két do log érd e k elt: a m ag y ar iro dalom és a m aem atik a. De h á t nincs olyan egyetem , ahol ilyen p á ro sításb a n le
hetne e k é t ta n tá rg y a t ta
nulni, így a m agyar iro d a lom m ellé p áro síto tta m a tö rté n elm e t, m ajd a latin t.
A ztán az egyetem i ta n u lm á nyaim so rán m egfogott a tö rté n ele m v arázsa, levegő
je, s azóta sem tudok sz a
b ad u ln i bűvöletéből. K özben persze további szerelm em m a ra d t a nyelvészet, m in d a m ai n apig dolgozom a M a
g yar N yelv és a N évtani É rtesítő cím ű lapokba, de a N yelvőrben is p u b lik áltam . E lsősorban a helynevek k u ta tá s á ra sp ecializáltam m a gam.
— Hogyan lett mégis tör
ténész?
— M int m á r em lítettem , nem egyik n ap ró l a m á sik ra a la k u lt ki a tö rté n ele m ir á n ti vonzódásom , e lh iv a to ttsá gom, h anem fokozatosan.
K itűnő ta n á ra im voltak, s egyszer csak elh a tá ro z ta m : középkori tö rtén ész leszek!
R ájöttem , hogy szám om ra ez az igazi szellem i p ró b atétel, hisz aki a k ö zép k o rral fog
lalkozik. an n a k érte n i kell az irodalom hoz, a n é p ra jz hoz, a nyelvészethez és a régészethez is. Széles a kör.
És rá a d á su l latis szakos vol
tam . ehhez p árosul az orosz nyelvtudásom . G örögül is tu dok valam icsk ét, s így e l
boldogulok a középkori ok
levelek világ áb an . T a n á ra
im közül dr. K arácsonyi B é
la — aki egyike volt az első K o ssu th -d íja so k n ak — le
gendásan jó előadásokat ta rto tt. Az egyetem et 1962- ben fejeztem be, és 39 éves korom ban a M agyar T ö rté neti T anszék egyetem i ta n á ra lettem .
— Noha nem beszél róla, de az egyetem életében igen magas tisztségeket töltött be:
rekto rhely ettes volt, rektor, most pedig . . .
— D ékán lettem jú liu s el
sejétől. T erm észetesen m in dig öröm m el v állalom az egyetem i tisztségeket. b ár tudom , hogy egy-egy m eg
bízás egy-egy könyvet bizo
nyosan elvesz az életem ből.
Nézze, én tá rsa sá g b a ritk á n já ró em b er vagyok, sz ere
tem .a tudom án y o m at, s te hetségem sz erin t m űvelem is.
A sztalán legújabb nagy s i
k erű könyve, am ely a Z rínyi K atonai K önyv- és L a p k i
adónál je le n t meg: A z A r pád-kor háborúi. M ellette egy csodálatos, rekezzom án- cos b o rító v al e llá to tt m in i
könyv, am elynek a cím e:
III. Béla.
— Eddig huszonnégy
könyvem je le n t m eg — több társszerzővel k észült —
és tizenegy ú ja b b könyvem nek készen van a kézirata.
G yorsan fe lá llt és a könyvespolcról le v ett egy
k ét könyvet. A N em zet és Em lékezet cím ű M agvető
sorozatban k észült a T an u l
m ányok az Á rp á d -k o rró l.
— Ez 1983-ban je le n t meg.
44 éves v oltam ekkor, ö rü l
tem , hogy egy g yűjtem ényes kötetben m o ndhatom el, m u ta th ato m be m indazt, am it az Á rp á d -k o rró l tudok.
S hogy v alam i egészen m ást m utasson a „tiszta tu dom ány" világából, le tett elém egy h atalm as, latin nyelvű m u n k át. Johannes de Thuroczi Chronica Hunga- rorum cím ű m űvét. A cím a la tt k ia d ó k én t ez áll: Eli
sabeth Galántai et Julius Kristó. M ár m ag y arázza is.
— T huróczi Já n o s k ró n i
k á ja kedvelt tö rté n e ti fo r
rás, hiszen a B alkán, a tö
rök. M átyás k irá ly és C seh
ország is szerepel m űvében.
Mi úgynevezett k ritik a i szö
vegkiadást csin áltu n k , latin nyelvű filológiai m unkát.
Az első kö tet m aga a latin szöveg, további két k ö te t
ben pedig a k o m m e n tá r
anyag je len ik meg. Ezeknek vagyok én M ályusz E lem ér m e lle tt a társszerzője.
N a p ja in k b a n óriási igény van a népszerű tö rtén elm i m un k ák irán t. S jó dolog, hogy a legfelkészültebb tu dósod, történ észek írjá k eze
ket a közönségigényeket k i
elégítő. könyveket. Az Á r
p ád -k o r háborúi cím ű könyv is több tízezer olvasó érd e k lődését k e lte tte fel és a te r vek sz erin t sor k erü l a m á sodik k ia d á sra is.
— Egyik fő m űvem nek tarto m A v á r m e g y é k kiala
kulása Magyarországon c í
mű m u n k á m at, ezt a M ag
vető a d ja ki 1988-ban. És hogy a Z rínyi K atonai K i
adóval m egkezdett m u n k á s
ságom fo ly tatásáró l is szól
ja k : A z A n jo u - k o r háborúi cím m el ú ja b b könyvet ír tam , am ely ugyancsak a jö vő esztendőben je le n ik meg.
M iu tán K ristó G yula d e
d ik á lta könyveit, a búcsú
zásnál ezt m ondta:
— S zinte nem m úlik el napom írás n élkül. A tö rté n elem é rt élek. hogy k o rtá r
sa in k és utó d ain k m inél tö b bet tu d ja n a k meg a m a g y ar
ság m ú ltjáró l.
Takács Tibor
Balázs Tibor: Szülőház
Balázs Tibor: Ikva
Antalfy István:
Jaltai napló
FELHŐK
A hegyen át k ú s z n a k a fellegek, s m e n n e k tovább a nyílt tenger felett.
M intha csak m u to g a tn á k magukat.
De egy perc, s az eső máris szakad . . . ESŐ
A z eső engem m in d ig elkísér.
M int az ősz — a m ik o r születtem.
Ez fig y e lm e zte t: fö ldön járni, és soha n e m a fellegekben.
S I R Á L Y O K
A vijjo g á su k n e m háborgató.
A z a b la k u n k alatt csapatban, a viz felett, a tengervíz felett csaponganak, szakadatlan.
B A H C S I S Z E R Á J
M enny i vér fo ly t e paloták k ö r ü l . . . hol v annak , k i k itt éltek, a kánok?
Falak, k ö v e k m a ra d ta k örökül.
A z e m lé ke k, *s tá n kö n n y e k , és az átok.
MODERN B A B E L
M odern Bábel. T izen h a t emelet.
Farton-völgyben a v áros: Jalta.
Tiszta levegő. Tenger. Fények.
Mi az, a m it a szív sokallna?
É J S Z A K A I H A JÓ Ú T
A ny ílt tengeren ú szik a hajó.
E lő ttü n k a sötét, — a fekete.
M ög ö ttü n k a csillogó part-öböl, s egy fárosz villogó ü ze n ete . . .
A ló k é tlá b ra á llt és föl
n y erített. Hosszú, fek e te sö
ré n y é t m eg lo b o g ta tta a szél.
K ét h átsó lá b á n és n y ak á n k id a g a d ta k az erek. V árt.
T ü re lm e tle n ü l, topogva né-- ze tt a r é t szélén guggoló fe
h é rre m eszelt, p iro s csere
pes h áz ak felé.
O n n ét jö tt a m á sik ló. L e h a jto tt fe jje l b an d u k o lt, m in th a m ost is a szekeret húzná. P oros h á tá r a vékony csík o k at ra jz o lt az ostor. Ö is fö ln y e ríte tt, a m ik o r m eg
lá tta a tá rs á t, de csak úgy jelképesen. N em volt ebben a n y erítésb e n se izgalom , se fö lindultság, se féltés, csak jelzés. M in th a azt m o n d a
n á : „jól v a n no, eljöttem , h a m á r en n y ire a k a rta d ...”
— K eresn e k m ég? — k é r dezte a fésületlen, fek e te sö
rén y ű , és o rrá v a l a h ázak felé bökött.
— M ár a k u ty a se — ló- b á lta m eg a fe jé t a m ásik.
— A zt hiszik, a té len föl
fa lta k a farkasok. Meg se ism ern én ek , olyan áp o latlan
r
T. Ágoston László:
AJ?
lettél. M ár neved sincs. C sak ló . . . L átod, én R áró lettem . V igyáznak rám . M ondd: n em h iá n y zik a m eleg istálló ?
— M ondd: nem h ián y zik a férfiasság o d ?
— B u ta s á g . . . — felelt R áró, m a jd le té p e tt egy f ű csomót. — A ló az ló. Azt k ell ten n ie, am it a gazd ája jó n a k lát. Ha k ih erélik , h á t k ih erélik . így v an ez m á r lóem lékezet óta. E zért a d já k elé az ab ra k o t, a szénát, ezért é jsz a k á z h a t m eleg is
tálló b an . — L en y elte a f ü v e t és m e g rá zta a fejét. — Te bizonyosan sokfelé j á r
tál, m ióta elsza k íto ttad a kö
telet. N em tudod, m elyik fű h asznál hasgörcs ellen ? D él
ben o k ta la n u l m e g tag a d ta m a parancsot. B elegázoltam a lu c e rn á sb a és jól b e z a b á l
tam . Meg is v e rt é r te a gaz
da. De ez m ég csak hagy ján , h an e m nézd, hogy fö lfú jó d - tam !
— N em hiába m o n d já k r á n k ; o k ta la n állat. Azzal a k a rtá l elég té te lt ven n i a gazdán, hogy elpu sztíto d m agad ? Bezzeg a sz a b a d sá got nem m e rted v állaln i . . . L em o n d tál a szerelem ről, az önfeledt v ág tatá sró l, ö n k én t igába h a jto d a fejed, csak hogy eléd tegyék a sz én á t és estén k é n t b eállh ass a m eleg istállóba. N em vagy te ló, te R áró le tté l! É rted ? E lpu- hult, p a tk ó it Ráró!
— A gazda jó és okos — nyögte a m á sik és b ö ffe n te tt egyet. — M egvédett a farkasoktól. M enj m ár, hozd azt a füvet! K é r l e k . . . n a gyon fáj.
— M egteszem neked, m e rt
a b a rá to m voltál. M ost is az lehetnél, ha nem lennél h e réit. Nem a te bűnöd, hogy ebben az istálló b an szült m eg az anyád. Te csak gyön
ge voltál, és nem h itte d el, hogy az ostorcsapás n éh a jo b b a n tu d fájn i, m in th a a fark aso k m a rn á n a k a v ék- nyadba.
— M enj! Siess! Nagyon fáj . . . — könyörgött R áró és az o ld a lá ra dőlt.
A ló beleszagolt a friss keleti szélbe és elv ág tato tt.
F ekete sörénye a felhőkben lobogott. S zerette ezt az esz
telen v ág ta tá st. O lykor ok n élkül, a sa já t sz ó ra k o z ta tá sá ra is ó rák o n á t n y arg a lt rétek en , dom bokon keresz
tül. Soha nem é rté k utol a farkások. T udta, hogy v a la hol, az erdőn tú l m e g ta lá lja azt a bizonyos füvet, m ely m egm enti a tá rs a életét.
Id ő n k én t m egállt, belesza
golt a levegőbe és f u to tt to vább. És m e g ta lá lta a füvet.
L etépte, am i a sz á já b a fért, és pih en és n élk ü l iram o d o tt vissza.
M egállt a dom btetőn, id e gesen fö lh o rk a n to tt. V alahol a r é t szélén, a piros cserepes h ázak között k u ty á k u g a t
tak. K ifin o m u lt ösztöne m e
n ek ü lésre sa rk a llta . Bőre a la tt ö ssz erá n d u lta k az iz
mok. M ellső lá b áv a l k ik a p á lt egy fűcsom ót, a két h á t
sóval az ég felé rú g o tt, és ro h a n t egyenesen a házak felé. L átta, a m in t a k u ty á k a v éd tele n R á ró ra tá m a d tak. '
A m ikor a közelükbe é rt, a négy vicsorgó szuka rögtön u tá n a ered t. Az egyik a f a r k á b a csim paszkodott. A zt egyetlen rú g ással jo b b lé tre sz en d e rítette. A többi ó v ato sa b b an közeledett. A ló k é t
lá b ra állt, és hagyta, hadd u g rá lja n a k a p a tá ja után . E gyetlen h a ra p á ssa l e lz a v a r
h a tta volna őket, de nem e n gedte ki a fogai közül a fü vet. Ügy fo rg o tt hát, hogy a lá b u k ra lépjen.
E steledett, m ire a h árom k u ty a b eism e rte vereségét, s
n y üszítve elsom fordált. A ló lábából, szügyéből folyt a vér, de a sz ájá b a n o tt ta r to tta az e n y h ü lést hozó fű csomót.
O d ab a lla g o tt R áróhoz, elé te tte és m egbökte az o r rá val.
— I tt van, cim bora, e l
hoztam neked. Egyél! Most m á r nem tö tré n h e t bajod.
A m ásik azo n b an nem m ozdult, nem válaszolt. P a tá já v a l gyengéden m egbil
le n te tte a fejét. C sak ekkor lá tta , hogy a to rk á n m ély seb tátong. Á th a ra p tá k a k u tyák.
— L ónak születtél, R á ró n ak n ev e lte k — m o n d ta szo
m o rú an — és látod, a m in t k ile h elted a p á rá d a t, te s e m lettél több, csak d ö glött ló.
H át a k k o r m á r százszor in k áb b a fark aso k , m in t ezek a nyüszítő szukák! É rted, m it m ondok, te d ö glött ló?!
L e te tte m ellé a fü v et és le h a jto tt fejjel e lb allag o tt a sz ü rk ü le t h o m á ly áb a b u rk o lózó erdő felé.
