A szolgáltatások értékének és volumenének mérése

(1)

A SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKÉNEK ÉS VOLUMENÉNEK MÉRÉSE

DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

A közgazdasági irodalom egyre többet foglalkozik a szolgáltatások problémái-

val. Ebben semmi meglepő nincsen: a szolgáltatások szerepe a társadalmi—gazda-

sági életben állandóan növekszik. Általános tapasztalat, hogy a gazdasági fejlő—

déssel, az életszínvonal emelkedésével a szolgáltatások súlya nemcsak abszolút, hanem relativ mértékben is nő. Magyarországon például 1960-ban a munkaerőnek csupán 135 százaléka volt a nem anyagi szolgált-ató ágazatokban foglalkoztatva;

1969—re ez az arány már 15.7 százalékra emelkedett. Az Egyesült Államokban 1948—

tól 1965-ig a szolgáltató szféra részesedése a bruttó nemzeti termék létrehozásában egyötödről egynegyedre emelkedett.

Az elmúlt évtizedben a szolgáltatásokkal kapcsolatos közgazdasági viták a szocialista országokban elsősorban azon kérdés köré csoportosul—tak, hogy milyen szerepet kapjanak a szolgáltatások a népgazdasági mérlegrendszerben, az ország gazdasági eredményeit jellemző összefoglaló mutatószámoknál. Kezeljük bizonyos szempontból a szolgáltatásokat is úgy, mint az anyagi termelést (azaz legyenek olyan népgazdasági mutatószámaink is, amelyekben mind az anyagi javak, mind a szolgáltatások termelése is kifejezésre jut), vagy pedig tekintsük az ún. nem anyagi szolgáltatások nyújtását mindvégig újraelosztási folyamatoknak, amelyek nem vál- toztatják meg az összefoglaló mutatószám(ok) abszolút nagyságát, csupán elosz—

tásának arányait. Ezek az elméleti viták még ma sem jutottak teljesen nyugvó—

pontra. Ugyanakkor a szocialista országok statisztikai gyakorlatában egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy bár továbbra is megkülönböztetett fontosságot tulajdoníta—

nak -az anyagi termelésnek és a vele összefüggő mutatószámoknak, mind nagyobb arányban alkalmaznak olyan mutatószámokat is. amelyekben az anyagi termelés és a szolgáltatások eredménye együttesen jelentkezik.

A fenti kérdés megítélése nagyon fontos mind a statisztika, mind a tervezés szempontjából. A jelen tanulmány mondanivalója azonban többé—kevésbé függet- len attól, hogy miként foglalunk ebben a kérdésben állást. Akár termelőnek te- kintjük a szolgáltatásokat, akár nem. e tevékenységek eredményét mindenképpen célszerű mérni. A szogálta'tások gazdas—ági hasznosságát senki sem vitatja, nem közömbös, hogy ezen a területen javulnak, vagy romlanak az eredmények. Még ha nem is tekintjük a nem anyagi szolgáltatásokat termelőnek, akkor is tudnunk kell.

hogy milyen eredményeket értünk el ebben a szférában, mennyire vannak ezek az eredmények összhangban a követelményekkel, a ráfordításokkal stb., egyszóval

még ebben az esetben is nagyjából ugyanolyan mutatószámokkal kellene rendel-

keznünk, mint akkor, ha a szolgáltatásokat ugyanúgy kezelnénk, mint az anyagi termelést. s kifejezetten termelésüket akarnánk mérni.

(2)

16 DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

A szolgáltatások mérésének elvi-technikai problémáival meglepően keveset

foglalkozik a szocialista országok közgazdasági irodalma. Pedig jócskán van itt tisztáznivaló. A szolgáltatások értékének és volumenének meghatározása sok sa- játos. s többé-kevésbé bonyolult problémát vet fel. Ezeknek megvilágításához (kíván a jelen tanulmány hozzájárulni. A szolgáltatások sokfélesége és a problémák több)—

rétűsége miatt egy viszonylag rövid cikk természetesen nem vállalkozhat arra. hogy e témát kimerítse. A továbbiakban elsősorban a szolgáltatásaik mérésének általá—

nos módszertani kérdéseivel foglalkozom; az egyes konkrét szolgálta'tásfaj'tá'k mé—

résével kapcsolatos problémákról egy következő tanulmányban próbálok majd át—

tekintést adni. .

E tanulmányban nem teszek különbséget anyagi (például javítás) és nem anyagi (például gyógyítás) szolgáltatások között. A szolgáltatás mérésének sajátos prob—

lémái egyaránt jelentkeznek mindkét csoportnál. A terminológia egyszerűsége ér-

dekében a nem anyagi szolgáltatásokra vonatkozóan is ugyanazokat a kifejezé—

seket (termelés. termelékenység stb.) alkalmazom. mint amelyek az anyagi termeie's '— "

szférájában használatosak. ,,

;

Először is tisztázzuk: mit is akarunk tudni a szolgáltatásokról? Melyek azek af jelenségek, amelyeknek a mérésével foglalkoznunk kell?

A legfontosabb, amit meg kell állapítanunk, a szolgáltatások mennyisége. A' ,.mennyiség" természetesen nagyon keveset mond, e fogalom mögött sokféle konk—

rét mérési módszer húzódhat meg.

Ugyanúgy, ahogy a termékek st—atisztilkájánál, a szolgáltatásoknál is kifejezhet- ; jük a mennyiséget természetes mértékegységben. Már itt is találkozhatunk bizo-

nyos sajátosságokkal, Először is. a szolgáltatások szférájában a természetes mér- tékegységben való mérésnek álltalában kisebb a jelentősége, mint a termékek sta- tisztikájánál. Az olyan számok, mint hány tonna szenet, hány darab traktort terme- lünk, önmagukban is elég sokat mondanak, olyan adatok—nok viszont, hogy hány embert gyógyítottak, hány háztartási gépet javítottak, hány fejet nyírtak meg, jó-

val kisebb a kifejező erejük. Ez egy másik sajátossággal is összefüggésben van:

a szolgáltatásoknál jóval több gondot okoz a természetes mértékegységek megvá- ' lasztása. Val—amely szolgáltatásfajtát (például gyógyítást, javítást) vizsgálva is rend—

szerint jóval heterogénebb jelenségekkel állunk szemben. mint általában a termé- kek esetében. Ha egy viszonylag széles tartalmú általános jellegű mértékegységet választunk. például a meggyógyított emberek számát, ennek az a hátránya, hogy gyógyítás és gyógyítás között a betegség természetétől függően óriási különbségek lehetnek, s egy olyan mutatószámból, amely elmossa ezeket a különbségeket. nem lehet hasznosítható közgazdasági következtetés'elket levonni. Ha viszont egy rész-

letesen körülhatárolt. specializált mértékegységet alkalmazunk. például az adott

korcsoportba tartozó férfi betegeken végrehajtott komplikáció nélkü-li vokbélműtétek számát, ennek az a problémája, hogy a gyógyító tevékenység csak viszonylag na—

gyon ikis hányadáról ad képet. Bár az ilyesfajta információ érdekes és hasznos is lehet az egészségügyi helyzet jellemzése vagy bizonyos fajta orvosi (kutatás szá—

mára, magáról a szolgáltatás nyújtá—sáról csak nagyon keveset mond.

Mindennek következtében a szolgáltatások szférájában —— még fokozottabb

mértékben. mint a termékek statisztikájánál — a mennyiség érékbeni mérésének van elsősorban jelentősége. Ez az a terület, amellyel tulajdonképpen ebben a to- nulmányban foglalkozni akarok. A természetes mértékegységben történő mérésre csak annyiban fogok kitérni, amennyiben ez az értékbeni mutatószámok problé-

máival összefüggésben van.

(3)

A SZOLGÁLTATÁSOK MÉRÉSE 17

Miként a termékek termelési értékének meghatározásánál. a szolgáltatások ér—

téikbeni mérésénél is többféle feladatunk van. Először is mérnünk kell mind a brut- tó, mind a nettó termelés alakulását. A bruttó mutatószám (teljes termelés) azt az értéknagyságot fejezi ki. amely az illető ágazatot elhagyja, függetlenül attól, hogy ebből az értékrészből mennyit hozott létre maga az ágazat tevékenysége. A nettó termelés azt fejezi ki, hogy mennyi az az érték, amelyet az illető ágazat a maga tevékenységével hozott létre. A nettó érték a bruttó értéknél az ágazat termelő fel—

használásával (felhasznált anyagok, energia stb.) kisebb. Minthogy a termelő fel—

használás meghatározásának problémái a szolgáltatások szférájában nagyjából ugyanúgy merülnek fel, mint a termékek szférájában és csak nagyon kevés sajá- tos vonást mutatnavk, célszerűnek látszik, hogy tanulmányunk mondanivalójának tö- mörítése érdekében vizsgálódásainkat leszűkítsük a bruttó termelés mérésére.

Másodszor meg kell különböztetnünk egymástól a folyó áron és a változatlan áron történő mérését. (A szóhasználat gyalkran csakaz előbbit nevezi termelési ér—

téknek, az utóbbira vonatkozóan a volumenmérés kifejezés van elterjedve.) Az alábbiakban mindkét mérésfajta problémáival foglalkozni fogok. A folyó áron számí—

tott érték főként a vállalat, ágazat stb. pénzügyi helyzete szempontjából érdekes (a jövedelmekkel, ráfordításokkal a folyó áron számított érték van kapcsolatban):

tanulmányunzk tárgya szempontjából azonban a folyó áron történő mérésnek még—

sem ez a vonatkozása fog elsősorban érdekelni bennünket, hanem az, hogy a fo—

lyó áron számított érték képezi tulajdonképpen a kiindulópontját a változatlan áron történő mérésnek.

A változatlan áron történő mérésre a termelés volumenindexeinek meghatáro-

zása céljából van szükség. Azt mondhatjuk, ez a termelési statisztika legfontosabb feladata. A volumenindexeklkel arra a kérdésre akarunk válaszolni, hogyan változott

volna két időszak között a termelés értéke az árak változásának hajtását kikapcsol- va. Ebből a célból mindkét időszak termelését ugyanazon (ún. változatlan) ára—kon fejezzük ki. Már itt érdemes ráirányítani a figyelmet arra, hogy a változatlan áron számított értékek és a volumenindexek közötti kapcsolat nem egyirányú. Az esetek egy részénél előbb határozzuk meg a változatlan áras értékeket. s ebből számít—

juk ki a volumenindexet. Az esetek másik részénél azonban —- s erre a szolgálta- tások ikörében bőven lesz példa — valamilyen más módon határozzuk meg a volu—

menindexet, és a volumenindex és a folyó áron számított érték ismeretében szá-

mítjuk ki a változatlan áras értéket.1

A folyó és a változatlan áron számított bruttó termelés, valamint a szolgáltató—

sok volumenindexének meghatározása lesz 'tanulmányunwk központi témája. Miután így nagyjából sikerült lkörülhatárolnunk tulajdonképpeni vizsgálódásunk tárgyát, most már közelebbről is szemügyre vehetjük, mik is a szolgáltatások termelése mérésének általános sajátosságai.

1. A szolgál—tatások jelentős részénél — és ez az arány jóval nagyobb itt, mint a termékeknél -— a piaci érték (a szolgáltatás eladásáért kapott vételár) nem fejezi ki az illető szolgáltatás fontosságát, viszonylagos súlyát. Általában a volumenindex-számításoknál a piaci érték az. amivel az illető termék vagy szolgáltatás viszonylagos súlyát. fontosságát jellemzik. Ha például a fogyasztás volumenindexének meg-

"határozásánál azt tapasztaljuk, hogy az egy főre jutó cukorfogyasztás forintössze—

ge tízszer akkora, mint az egy főre jutó sófogyasztásé, akkor — mintegy azon a hall-

1Az olvasóban felmerülhet: ha már ismerjük a volumenindexet, miért kell még mindig a válto—

zatlan áras értéket meghatározni, hiszen ez utóbbira éppen azért van általában szükség, hogy az előbbit meg lehessen állapítani. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ha a változatlan c'lras értékre nincs is már szükség az adott ágazat volumenindexének meghatározásához, ahhoz, hogy egy összevontabb cso—

port (például az összes szolgáltatás) volumenindexét meghatározhassuk, mégis szükség van az adott ágazat változatlan áras adatára.

2 Statisztikai Szemle

(4)

13 DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

gatólagos feltételezésen alapulva, hogy a cukornak tízszer akkora a fontossága a lakosság fogyasztásában. mint a sőn-ak —— a cukor egyéni volumenindexe tízszer ak—

kora súlyt kap az összes fogyasz—tás volumenindexének meghatározásában, mint a só egyéni volumenindexe.

A volumenindex-számításnak ez az általános szabálya azonban nem érvényesít- hető minden területre. Különösen a szolgáltatásoknál találunk példákat arra. hogy a piaci érték egyáltalán nem jelilemző a viszonylagos fontosságra. Ez teljesen nyil—

vánvaló a térítés nélküli szolgáltatások—nál (az igazgatási szolgáltatások legna—

gyobb része, ingyenes okt—atás, orvosi ellátás stb.), amelyeknél a piaci érték nulla.

s ha itt az általános szabályt követnénk, akkor ezek a szolgáltatások semmiféle ha- tást nem gyakorolnának az összesített index kialakitására. Nem volna azonban helyes a piaci értéket tartani a vi—Szonylagos fontosság jellemzőjének az erősen szubvencionált szolgáltatásokná-l sem, vagy azoknál, amelyeknél a szolgáltatás tel- jesítéséért csak egy névleges díjat kell fizetni (például bölcsőde, óvoda. lakás stb.).

itt az általános sza bá—ly alkalmazása esetén. ha ezek a szolgáltatások gyakoroln—á'nak is valamilyen hatást az összesített index kialakitására, ez a hatás csak viszonylag csekély volna s nem volna arányban ezeknek a szolgáltatásoknak valóságos fontos-

ságával.

Különbséget kell tennünk azért a szolgáltatások két nagy csoportja között. Az elsőt nevezzük árujellegű szolgáltatásoknak. Ezeknél a szolgálta'tásoknál a piaci értéket jellemzőnek tekinthetjük az illető szolgáltatás viszonylagos fontosságára.

Ide tartoznak az egyáltalán nem vagy csak csekély mértékben szubvencionált szol- gáltatások (például a háztartási cikkek javítása, mosoda, mozi, fodrász). A második csoportnál. a nem árujellegű szolgáltatásoknál a piaci értéket nem tekintjük jel—

lemzőnek az illető szolgáltatás fontosságára. Ide tartoznak az ingyenes és erősen szubvencionált szolgáltatások (igazgatási szolgáltatások. oktatás. orvosi ellátás.

bölcsődék stb.).

A két csoport között a határvonal nem éles. A ..csekély mértékben" és .,erősen"

szubvencionált jelzők nem pontosan körülhatárolt fogalmak, s ez okozhat bizonyos határproblémákat. Ezeknek azonban nincs nagy jelentőségük. Ha írott szabállyal erre a kérdésre vonatkozóan nem is találkozhatunk, általános tapasztalat. hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeknél a szubvenció mértéke 20 százaléknál kisebb, árujellegű szolgáltatásokként kezelik. azokat pedig, amelyeknél az ártámogatás mértéke 50 százaléknál nagyobb. nem árujellegű szolgáltatásoknak tekintik. A 20 és 50 százalék közötti kategóriába csak viszonylag kevés szolgáltatás tartozik. s ezek—

nek i'lyen vagy olyan módon való kezelése csak csekély mértékben befolyásolja a végső eredményeket.

Azt is meg kell jegyezni. hogy ugyanazt a szolgáltatási ágazatot más—máskép- pen kell kezelnünk bizonyos körülményektől függően. A kapitalista országokban például a bankok tevékenység—e határozottan árujellegű szolgáltatás. Szocialista körülmények között viszont, ahol a bankok részben hasonló funkciókat töltenek be, mint a tőkés országokban. nagyobbrészt azonban inkább az állami pénzgazdálko—

dás eszközei, helyesebbnek látszik, ha a bankoknak vagy legalábbis egy részüknek tevékenységét nem árujellegű szolgáltatásoknak tekintjük. Végül az is megtörténhet, hogy ugyanaz a szolgáltatás, amely ma a nem árujellegű kategóriába tartozik, bir

zonyos idő múlva (a szolgáltatások finanszirozásában bekövetkezett gazdaságpoli—

tikai változások következtében) árujelilegű szolgáltatássá válik vagy fordítva.

Az árujellegű szolgáltatásokra a volumenindex-számítás általános szabályai alkalmazhatók. Ezeknél a piaci érték (a szolgáltatás nyújtásáért kapott pénzösszeg) fejezi ki a viszonylagos súlyt, ez az összeg képezheti a volumenindex számításának kiindulópontját. A nem órajel-legű szolgáltatásokra vonatkozóan azonban nincs

(5)

A SZOLGÁLTATÁSOK MÉRÉSE ' 19

ilyen magától adta kiindulópont. A szolgáltatás nyújtásáért kapott összeg (amely lehet nulla is) nem használható erre a célra: itt először képezni kell erre a feladatra valamilyen értéket.

A nem árujellegű szolgáltatások viszonylagos súlyának jellemzésére (értéke- lésére) az ezekre a szolgáltatásokra történt ráfordítások összegét használják. Ez az általános eljárás szocialista és kapitalista országokban egyaránt. A ráfordítások összege a folyó termelő felhasználásból (felhasznált anyagok. energia stb.), a mun—

kabérekből és közterheikből és az állóeszközök értékcsökkenési leírásából áll. A pí—

aci értéklkel szemben a ráfordítások összege nem tartalmaz semmiféle nyereséget vagy veszteségetz; s talán említenem sem kell, a nem árujellegű szolgáltatásoknál a ráfordítások összege mindig nagyobb a piaci értéknél.

Azt, hogy miért éppen a ráfordítások összegével célszerű a nem árujellegű szolgáltatások viszonylagos súlyát jellemezni, senki sem szokta elméleti közgaz—

dasági érvekkel alátámasztani. Legtöbben (például a SNA3 is) ezt valahogy ma- gától értetődőnek, természetesnek tartják, vagy legfeljebb csak azt említik meg, hogy ez az az értékösszeg, amit gyakorlatilag meg lehet határozni a nem árujellegű szolgáltatásokra.

Ujabban többen is bírálják ezt az eljárást. Azt javasolják, hogy a nem árujel—

legű szolgáltatásokra is használjunk valamilyen feltételezett piaci értéket; más szóval a ráfordítások összegéhez adjunk hozzá valamilyen (például az árujel'legű termékeknél és szolgáltatásoknál jelentkező átlagos) nyereséget. Ily módon a volumenindex számítási módja szimmetrikussá váli—k, hangoztatják, s ez az érvelés elég logikusnak tűnik, különösen ha meggondoljuk. hogy sok olyan volumenindexet kell számítanunk, amelyben árujellegű és nem árujellegű szolgáltatásaik egyaránt szerepelnek.

A magam részéről azonban nem tartom helyesnek ezta szimmetriára való tö—

rekvést. Ha nem árujellegű szolgáltatásoknál is számolnának valamilyen feltéte—

lezett nyereséggel, ez azt jelentené, hogy egy árutermelésre alkalmazható feltétele- zést terjesztenénsk ki a nem árutermelés szférájára is. Ennek pedig több volna a hátránya, mint előnye.

Ha az árutermelés szférájában azt tapasztaljuk, hogy a fogyasztók A termékre (vagy szolgáltatásra) kétszer annyit hajlandók költeni, mint B termé-kre, akkor nincs más megoldás. mint azt feltéte-lelni. hogy az előbbi termék fontossága az életszín- vonal szempontjából kétszer akkora, mint az utóbbié. Ezen alapszik az a gyakorlat—

ban alkalmazott eljárás, amelynél az A termék egyéni volumenindexének kétszer akkora hatása van a fogyasztás egésze volumenindexének kialakítására, mint a B termék egyéni volumenindexének.

Van azonban egy C termék vagy szolgáltatás is. amely nem áru. amelyhez in—

gyenesen jut hozzá a lakosság. Ennek is van egyéni indexe, amelyhez szintén hoz—

zá kell rendelnünk valamilyen súlyt, hogy az összes termék és szolgáltatás fogyasz—

tásának volumenindexét meghatározhassuik. Ha ez a súly a C termék teljes, nye- reséget is tartalmazó feltételezett értéke volna. akkor ezzel azt feltételeznénk, hogy a C termékből ugyanannyit fogyasztana a lakosság akkor is, ha nem lenne ingye—

nes, hanem a fogyasztónak kellene a teljes árat megfizetni. Ez a feltételezés nyil—

ván nem állja meg a helyét. Bármilyen termék vagy szolgáltatás is van a C mö—

gött, a fogyasztás mennyisége nem független az áraktól; ha a termék nem voln—a ingyenes, hanem a lakosságnak kell—ene megfizetnie a teljes árat, a mennyiség

2A nyereség és a veszteség itt szélesebb tartalommal értelmezendő: bizonyos adók, illetve szubven—

ciók is ebbe a kategóriába tartoznak.

3 System of National Accounts, a kapitalista országokban alkalmazott ENSZ nemzetgazdasági számla-

rendszer. —

2;

(6)

20 * DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

minden bizonnyal kevesebb volna. S ebben az esetben a hozzárendelt súly is kisebb volna. mint az ingyenesen elfogyasztott mennyiség és a teljes vételár szor- zata. Ez utóbbi irreálisan magasnak tüntet—né fel az illető termék viszonylagos fontos'ságát.

Más oldalról közelítve is ugyanehhez a következtetéshez jutunk. Ha valamilyen szolgáltatás ingyenes, ennek a minősége, hasznossága rendszerint alacsonyabb,

mint az ugyanilyen árujellegű szolgáltatósé. Ebben mind a termelő, (mind a fo- gyasztó magatartása szerepet játszhat. Vegyük az orvosi ellátás példáját. Bór—meny—

nyire is hivatásuk magaslatán állnak az orvosok, mégis tapasztalható, hogy mun- kájuk gondosabb, a nyújtott szolgáltatás minősége jobb, ha maguk is közvetlenül érdekelve vannak az eredményben, azaz 'ha fizető betegekről van szó. Enélkül nem volna megmagyarázható az az általánosan tapasztalt jelenség, hogy sokan, akik-

nek joguk volna az ingyenes orvosi, fogorvosi ellátáshoz, mégis a magánorvosok fizetett szolgáltatásait veszik igénybe. Még ennél is fontosabb azonban a fogyasztó

magatartásából származó következmény. Ha az orvosi ellátás ingyenes, akkor a beteg sokkal kevésbé mérlegeli, hogy valóban szükség van-e most az orvos beavatko- zására, vagy sem, s olyan esetben is igénybe veszi szolgáltatásait, amit nem tenne akkor, ha a konzultációért, kezelésért fizetni kellene. A jelentéktelen vagy látszóla- gos betegség'l esetében megtörtént orvosi vizsgálatnak pedig kisebb (: hasznossága.

mint valóságos, jelentős betegség esetén.

Mindebből azt a következtetést akarom levonni. hogy a nem áruj—ellegű szol—

gáltatásoknak a ráfordítások színvonalán való értékelése semmiképpen sem mutatja ezeknek a szolgáiltatásoknak a súlyát a valóságos fontosságukná—l ala-

csonyabbn—ak. Egy feltételezett nyereség hozzáadása inkább rontana, mint javí—

tana :számításainkon. lgaz. elméleti érvekkel aligha "lehetne alátámasztani, hogy

miért éppen a ráfordítás színvonala az, amely legjobban közelíti a nem árujelle—

gű szolgáltatások viszonylagos fontosságát. Megítélésem szerint azonban, ha ez a ráfordítási színvonal nem reális, akkor sokkal inkább az a hibája. hogy túlzottan magasnak. mint az, hogy a szükségesnél alacsonyabbnzak mutatja a nem árujelle- gű szolgáltatások viszonylagos fontosságát.

2. A szolgáltatásoknál — jóval nagyobb arányban, mint a termékeknél -— sok gondot okoz a mennyiségi egység megvá—lasztása. Ezt a problémát már a beveze- tőben is érintettem. ahol a szolgáltatások természetes mértékegységben történő számbavételéről volt szó. Ugyanezek a nehézségek — ha némileg más vonatkozás- ban is — az értékbeni termelés mérésnél is jelentkeznek. A volumenindexeldkel arra a kérdésre a karunk válaszolni, hogy az érték változásából mennyit okozott a meny- nyiségeik válozása (s mennyit az árak változása): ahhoz, hogy ezt meg tudjuk mondani, tudnunk kell mi az az ismérv. ami az illető szolgáltatá-s mennyiségét, fizikai

terjedelmét jellemzi.

A nehézségeknek két forrása van. Az egyik —- s erről már volt szó — a szolgál—

tatások het—erogeneitásával kapcsolatos. Ein—nek megvilágítása érdekében érdemes egy kis kitérőt tennünk, —s kissé közelebbről megvizsgálnunk a volumenlivndexelk bizonyos tulajdonságait.

Abszolút pontos volumenind-exeket csak azokona területeken tudunk számítani.

ahol egyféle terméket vagy szolgáltatást termelnek. Ha például. a tégilaipianban csak egyfajta minőségű téglát termelinénelk. ennek az iparágnak a volumenivndexe (amely megegyezne a termelt téglák mennyiségének viszonyszámával) abszolút pontos lenne. Az ágazatok túlnyomó többségében azonban nem egyféle terméket termelnek.

4 ingyenes orvosi ellátás esetén azzal is számolni kell, hogy vannak, akik csupán vagy elsősorban azért mennek orvoshoz. hogy ezzel a munkahelyükről való távolmaradásukat igazolják.

(7)

A SZOLGÁLTATÁSOK MERÉSE 21

itt a volumenindex meghatározásához már választanunk kell különböző megoldá—

sok (ilyen vagy olyan súlyozás, például Laspeyres vagy Paasche formula) között;

s akármelyik eljárást alkalmazzuk is, az eredmény már nem lesz abszolút pontos.

Az, hogy többféle terméket termelnek valamilyen ágazatban, önmagában még nem volna baj. Ha nem is tudunk abszolút pontosságú indexet számítani, még tud- hatunk olyat, amely az adott célra megfelelő pontosságú és teljesen kielégítő.5 Ehhez azonban az kell, hogy a termékek vagy szolgáltatások jelentős része — ahogy statisztikai szaknyelven mondani szokás — összehasonlí'th—ató legyen, vagyis viszonylag nagy legyen azoknak a termékeknek és szolgálta-társaiknak az aránya, amelyeket mindkét összehasonlítandó időszakban termeltek. A mezőgazdaságban vagy az iparágak többségében például sokféle terméket termelnek; ez a heterogeneitás azonban még nem okoz önmagában nehézséget, s mivel ezekben az ágazatokban viszonylag magas az összehason'lí'tható termékek aránya, nincs akadálya annak,

hogy megfelelő pontosságú volumenindexhez jussunk.

Nem ez a helyzet azonban az építőiparban. Az építőipar legtöbb ágazatában

nemcsak, hogy heterogén a termelés, hanem gyakorlatilag nincsenek összehason-

lítható termékek. Nem nagy túlzás, ha azt mondjuk, hogy az építőiparban minden termékből csak egy van. Ilyen körülmények között a volumenindex-számítás klasz- szikus módszerei nem alkalmazhatók. Valamilyen megoldást természetesen lehet

találni; ezeknek az eljárásoknak a pontossága azonban távolról sem közelíti azon

ágazatok volumenindexeinek pontosságát, amelyekben az összehasonlítható ter-

mékek aránya viszonylag magas.

Számos szolgáltatásfajtánál az építőiparéhoz hasonló a helyzet; viszonylag nagyon alacsony az összehasonlítható szolgáltatások aránya. Vonatkozik ez elsősorban az igazgatás területére. A bíró számára például minden egyes per ..egyedi termék". Vannak ügyeik, amelyeknél az ítélet meghozatalához néhány órás tárgyalás és mérlegelés is elegendő; másoknál hetekre, esetleg hónapokra van ugyanehhez szükség. A perek száma vagy a hozott itéletek mennyisége ezért nem tekinthető a volumen jellemzése céljából kielégítő mértékegységnelk. Vala- mivel jobb ilenne talán a tárgyalási napok vagy tárgyalási órák száma. Ezzel azonban gyakorlatilag áttérnénk a termelés eredményének méréséről a termelés idő- beli ráfordításainak mérésére. Egy kezdő bíró munkanapját azonosnak vennénk egy sokkal tapasztaltabb, ügyesebb bíró munkanapjáyal. Vagy, ha például egy három nap alatt befejezhető tárgyalás a bíró ügyetlensége miatt öt napra húzódik el, ez úgy jelentkezne, mint a termelési volumen növekedése. Említsünk meg végül egy harmadik mérési lehetőséget is: a pénzbeni ráfordítások összegét. Ezzel ki- küszöbövlinénk azt a hiányosságot, hogy a kezdő és a tapasztalt bíró munkanapja ugyanolyan teljesítménynek jelenjen meg (minthogy a tapasztaltabb *bíró fizetése feltehetően magasabb), de végeredményben ez esetben is a ráfordítást mérnénk a termelés eredménye helyett. s újabb problémákkal találnánk magunkat szem—

ben (például emelkedik a bírók fizetése; vagy javul a munkájuk anélkül, hogy

fizetésük változna).

Az összehasonlítható termékek hiányára vagy legalábbis arányának alacsony voltára több más szolgáltatásfajtát is említhetnénk példának, az árujellegű és a

5 Érdemes ezzel kapcsolatban Köves Pál szellemes hasonlatára emlékeztetni. A mértanból ismere—

tes, hogy a gömböt nem lehet kiteríteni; gömb aiakú égitestünket ezért nem lehet sík alakú térképeken abszolút pontossággal visszatükrözni. A térképkészítésnek sokféle módja van, akármilyen eljárást válasz- tunk is. ennek valamilyen fogyatékossága lesz (például az északi—déli tóvalságoknak a kelet-nyugati távol—

ságokhoz való arányai nem lesznek pontosan ugyanazok a térképen, mint a valóságban). Ebből azonban senki sem akarja azt a következtetést levonni, hogy ezért általában ne készítsünk sík alakú térképeket.

(Lásd: Köves Pál: Az életszinvonal vizsgálatánál alkalmazott indexszámítás módszertani problémái. Az index—formulák közgazdasági tartalmáról. Megjelent .,Az életszínvonal elemzésének és nemzetközi összehason- lításának kérdései" c. kötetben. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1962.)

(8)

22 DR. DRECH SLER LÁSZLÓ

nem árujellegű szférából egyaránt. Egy külön tanulmányban, amelyben az egyes konkrét szolgáltatásiajtáik mérési módszereit fogjuk áttekinteni, találkozni fogunk

még ilyenekkel. .

A mennyiségi egységekkel kapcsol—atos nehézségek másik forrása azza-l kap—

csolatos, hogy bizonyos szolgálta—tásiajtá—knál nem olyan egyszerű meghatározni, mi az adott szolgáltatás nyújtás lényege. mitől függ a szolgáltatás volumene. Ezek- nél a szolgáltatásoknál még akkor is, ha semmi baj sincsen az összeh—asonlíthatá termékek arányával, viszonylag nehéz egymástól különválasztani az éirte'kváilrto—

zás árelemeit az értékváltozás volumenelemei'től. ,

Talán a legjellemzőbb példa erre a problématipusr—a a kereskedelem. A ke—

reskedelem termelése az árrés, azaz az eladott termékek eladási és beszerzési ára közötti különbözet, aminek folyó áron való meghatározása semmiféle elméleti vagy gyakorlati nehézséget nem vet fel. A kereskedelem tevékenysége az árujel- legű szférába tartozik (semmi olyan problémánk nincsen, mint az ingyenes vagy erősen szubvencionált szolgáltatásoknál), s a kereskedelemben rendszerint na—

gyon magas az összehaso—n'litható termékek aránya. Mégis, komoly nehézségeink vannak, ha arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogyan növekedett a kereskedelem termelésének volumene.

A kereskedelem által létrehozott árrést kétféle módon lehet növelni: a/ azzal, hogy a kereskedelem több árut ad el és b/ azzal, hogy ugyanannyi árut forgal—

maz, mint azelőtt, de növeli a beszerzési és eladási ár közötti különbséget, pél- dául az előbbi csökkentésével vagy az utóbbi növelésével. Az a/ nyilván mennyi- ségi növekedés, s nem lehet vitás. hogy a volumenindexben (s nem az árindexben) a helye. A b/-re vonatkozóan azonban már nem ilyen egyszerű a válasz. A legké—

zeniekvőbb gondolat, hogy a b/ árnövekedés, s a gyakorlatban legtöbbször alk—al- mazott eljárás (ahol a változatlan áras árrést a változatlan áras eladási á' és változatlan áras beszerzési ár különbözeteként határozzák meg) ezen a meg- gondoláson alapszik. Ezzel azonban bizonyos konfliktus keletkezik a kereskedelem volumenindexe és a kereskedelem teljesítményének alakulása között.

Más ágazatokban, például az iparban, mezőgazdaságban, valamint a szol- gáltatások legnagyobb részénél. ha a vállalat vagy valamilyen más egység telje- sítményéről akarunk képet kapni. akkor ezt a valumeninclex alapján tesszük. Pél- dául a termelékenység változását úgy mérjük, hogy a volumeni—ndexet osztjuk a felhasznált munkaidő indexével. A kereskedelemnél azonban, ha a volumenindexet fenti módon határoznwánk meg, ez nem volna jellemző a teljesítményre. Ennek az ágazatnak a teljesítményéhez ugyanis nemcsak az tartozik hozzá, hogy meny- nyi árut ad el, hanem rendszerint az is, hogy mennyi a beszerzési és eladási ár közötti különbözet.

Különösen így van ez a külkereskedelem esetében. Ha a külkereskedelmünk—

nek hos—szú iáradozások eredményeként sikerül olyan piacokat felkutatni—a, amelyeken export termékeinket magasabb áron tudja értékesíteni, vagy amelyeken import termékeinket olcsóbban tudja beszerezni, akkor növekedett a teljesitmé—

nye. Feltételezve, hogy ezt ugyanannyi munkaerővel érte el, mint azelőtt: javult a termelékenysége. Össz-népgazdasági szinten nézve ez a változás ceteris paribus

növelte a létrehozott nemzeti jövedelmet. S amit most fontosnak tartok hangsú-

lyozni: nemcsak a nemzeti jövedelem értékét növel—te, hanem a nemzeti jövedelem volumenét is, A fenti módon történő árrésvolumen-számításban azonban elsikkad ez a növekedés. Ha a forgalom mennyiségének változatlansága esetén a válto- zatlan áras eladási árból levonjuk a változatlan áras beszerzési árat, a volumen-

index mindig 100 százalék lesz, függetlenül attól, hogy mennyi volt a beszerzési

ár, és mennyi az eladási ár,

(9)

A SZOLGÁLTATÁSOK MÉRESE 23

Ugyanakkor sajnos azt sem mondhatjuk, hogy az árváltozások okozta árrés- váv'ltozás minden körülmények között összefüggésben van a kereskedelem telj—e- si'tményével. Az árak a kereskedelem munkájától függetlenül is megváltozhatnak (például a belföldi árak hatósági ármódosítások következtében), s ha ilyen ténye—

zők okozzák az árrés növekedését vagy csökkenését. ez sokkal inkább hasonlít azokhoz a jelenségekhez, amelyeket árindexben. s nem pedig volumenindexben szoktunk kifejezésre juttatni. Lehetnek végül olyan árváltozások is, amelyek rész—

ben a kereskedelem munkájától függően, részben azonban attól függetlenül ikö—

vetkeztek be. 5 nehéz megítélni, melyik volt a domináló a kettő között.

Ha jobban átgondoljuk a dolgot, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy nehézségeink a kereskedelmi árrés sajátos jellegéből fakadnak. Más termékeknél vagy szolgáltatásnál viszonylag könnyen kü-lö'n tudjuk választani egymástól a vo—

lumen és árkomponenist, mert ezeknek a tevékenységeknek van egy (tulajdonkép—

peni funkciójuk (például a cipő létrehozása, az elromlott háztartási készülék meg- javítása), amely elkülönül e tevékenységek értékalko—tó funkciójától. A kereskede- lemnél azonban a tulajdonképpeni funkció és az értékelikotó funkció összefonó—

dik: bizonyos értelemben a kereskedelem tulajdonképpeni funkciója az értékal- kotás. Ezért, amikor az árrést volumen— és árkomponensekre bontjuk, bizonyos mér- tékig egy önmagában ellentmondó feladatra vállalkozunk.

Mindennek ellenére kereskedelmi volumenindex számítására szükség van.

Nemcsak azért. mert a kereskedelemről magáról is több információt akarunk nyerni, hanem azért is, mert a kereskedelmi árrés részét képezi a népgazdaság összes ter- melésének, és ezt a tételt valahogy be kell ilflesztenünk a változatlan áras társa- dalmi termék vagy nemzeti jövedelem mérlegébe. A fentiekben mondottak miatt azonban tudomásul kell vennünk. hogy bármilyen megoldást választunk is erre a célra, eljárásunknak ilyen vagy olyan fogyatékossága lesz.

Legjobb megoldásnak talán az látszik. ha a többféle célnak megfelelően több—

féle kereskedelmi árrés volumenindexet számítunk. Mindenesetre ez a kérdés -— kü- lönösen a külkereskedelem fontosságára tekintettel — még további beható tanul—

mányozást érdemel.

Egy másik példa, ahol a szolgáltatás lényegének megítélésével kapcsolatban vannak problémáink. és ebből származnak a mennyiségi egységek megvá-lasz- tásánál nehézségeink. a biztosítás ágazata. Bizonyos mértékig a kereskedelemre fognak emlékeztetni az itt jelentkező problémák; azonban mégsem egészen ugyan- arról van szó.

A biztosítás termelése — s szűkítsük most le vizsgálódásainikat a kárbiztosi—

tásra —- a biztosítási árrés, amely a kapott biztosítási díjak és a kifizetett kárté—

rítések közötti különbözet. Gyakorlatilag semmilyen nehézségünk nincsen ennek az árrésnek folyó áron történő meghatározásánál. Mihelyt azonban volumen— e's órkomp'onensre akarjuk bontani az árrés változását, már nem olyan egyszerű a dolog.

A biztosítási árrés több oknál fogva növekedhet. Először is azért. mert emel- kedhet a biztosítási forgalom (többen vagy nagyobb összegért biztosítják magu- kat). Ez kétségtelenül volumen jellegű tényező. Növekedhet továbbá azért, mert változatlan körülmények között felemelik a biztosítási díja—kat. ltt is viszonylag egy- szerűbb a dolgunk; aligha lehetne vitatni, hogy ez áremelkedés.6 Nőhet a bizto—

sításí árrés azért is, mert ceteris paribus csökkennek a kifizetett kártérítések.

6 Bizonyos megszorítást azonban már itt is tennünk kell. Ha a biztosítási díjat külföldiek fizetik, a díjemelésnek bizonyos volumen jellegű szerepe is van. Végső fokon ugyanis ez nemcsak a folyó áron számított értéket. hanem a változatlan áron számított belföldön rendelkezésre álló volument is növelni fogja. Vö. a külkereskedelemről fent mondottakkal. A külfölddel kapcsolatos biztosításokat úgy is felfog- hatjuk, mint két különálló ügyletet: a biztosítást magát és a biztosítási tevékenység külkereskedelmét.

(10)

Volumen—, vagy áremelkedés az utóbbi? A kérdésre nem egyszerű válaszolni.

Minden attól függ, hogy mit tekintünk a biztosítási tevékenység lényegének. Ha a biztosítás lényegének azt tekintjük. hogy a károkat újraelosztja (mi-közben bizonyos jövedelemre tesz szert), akkor azt kell mondanunk. hogy a szóban forgó jelen- ség áremelkedés. Eszerint a biztosító intézet burkolt áremelést követett el. Ha ezt

el akarta volna kerülni, akkor —— mivel a kockázat csökkent —- a biztosítási dija—kat

is hasonló arányban csökkentenie kellett volna. Ha azonban a biztosítás lénye- gén-ek azt tekintjük, hogy a biztosító jövedelemre tegyen szert (miközben a kára—

kat újraelosztja), akkor a kártérítések csökkenése volumenemelkedésnek fogható fel.

A kérdést tovább bonyolítja. hogy a károk csökkenése lehet teljesen függ-et—

len a biztosítóvállalatok munkájától; de az is lehet, hogy ebben a biztosítóinté- zetek jelentős szerepet játszanak (például károkozást megelőző propaganda).

Továbbá: adott károk mellett a kérés-etek felülvizsgálatának alapossága is be- folyásolhatja a kifizetett kártérítések összegét.

A biztosítással kapcsolatos problémák jellegének érzékeltetése céljából talán ennyi is elég. Nem volna itt érdemes a komplikáltabb elméleti problémákba be—

lebonyolódni (például amikor mind a forgalom, mind a díjak, mind a kártéríté- sek változnak), s nem térek ki itt a különböző gyakorlati nehézségekre sem (ame—

lyek sok esetben teljesen háttérbe szorítják az elméleti problémákat).

Az orvosi ellátást már több esetben emlitettem jőéldánaík. Mintha azzal a bi—

zonyos állatorvosi lóval állnánk szemben: a szolgáltatásmérés csaknem vala- mennyi betegségének tünetéft megtaláljuk ezen tevékenység termelésének mé- résénél. Az orvosi ellátásnál sem könnyű megítélni, mi ennek a tevékenységnek a lényege, mi a szolgáltatás volumenének a fő ismérve, milyen mennyiségi egy- séget célszerű alkalmaznunk.

Azt lehetne mondani. az orvosi ellátás végső célja a gyógyítás, a lakosság egészségi állapotának helyrehozása vagy megóvása; ennek alapján a gyógyultak számát, vagy valamilyen általános egészségi állapotot jellemző mutatószáimot le—

hetne az orvosi ellátás volumenének bázisául tekinteni. igen ám. de az általános egészségi állapot nemcsak az orvosi ellátástól függ. Bizonyos betegségeket (: leg- gondosabb és legügyesebb orvosi kezelés sem tud gyógyítani, az általános egész—

ségügyi helyzetet pedig olyan tényezők is befolyásolják, mint az életszínvonal, a dohányzás mértéke. a levegő szennyezettségének foka stb. Valamilyen általános egészségügyi helyzetet jellemző mutatószám bármilyen hasznos és fontos informá—

ciót nyújt is, nem az egészségügy termelését jellemzi, mert ez utóbbi mellett más tényezők hatását is visszatükrözi.

Aligha van jobb, mint ráfordításjellegű mutatószámokkal jellemezni az or—

vosi ellátás volumenét. Ezek a ráfordításjellegű mutatószámok lehetnek egészen durvák (például a betegek kezelésére fordított idő), lehetnek finomabbak (például a különböző vizsgálatok, műtétek stb. száma. illetve ezeknek a jelenségeknek valamilyen súlyozott kombinációja). Ez utóbbi esetben is azonban sokkal inkább .,input". mint ,,output" jellegű mutatószámokról van szó; például egy műtét maga nem végső eredménye az illető beteg gyógyításának, hanem csupán a végső ered—

mény elérése érdekében tett intézkedés. A műtét lehet sikerült vagy nem sikerült,

hatékonyabb vagy kevésbé hatékony.

Amit itt hangsúlyozni kell, az orvosi ellátás volumenindexének megh—atáro—

zása'nál nemcsak gyakorlati nehézségekkel találjuk szemben magunk—at. Ha gyakor—

lati lehetőségeink korlátlanok volnának. akkor is nehéz volna megmondani, mi az, amit a volumen fő jellemzőjének tar—tunk. S érdemes megemliteni azt is, hogy az ,,input" jellegű mérés szükségessége nemcsak a nem árujellegű szférába tartozó

(11)

A SZOLGÁLTATÁSOK MERÉSE 25

(ingyenes) orvosi ellátásnál merül fel, hanem ugyanúgy ott is, ahol az orvosi el- látás árujellegű szolgáltatás (magánorvosi gyakorlat).

Még abban a kérdésben is, hogy ideális körülmények között mit kellene mér—

nünk, megoszlanak a vélemények. Néhány évvel ezelőtt egy egyesült államokbeli tudományos konferencián szenvedélyes vita folyt M. Gilbert, Z. Griliches és más közgazdászok között arról, hogy miként kezeljük a technikai fejlődés eredményeit a volumen mérés—énél.7 Az egészségügy technikája a tudományos kutatások ered-

ményeként órási mértékben fejlődik,8 s még egymáshoz közel fekvő évek össze—

hasonlításánc'r—l is találkozhatunk jelentős különbségekkel e téren. Griliches hatá—

rozottan azt javasolta, hogy amennyire lehet. a technikai fejlődéssel elért javulást volumennövekedésnek mutassuk ki. Ezt azonban többen ellenezték. A vita tulaj- donképpen itt is arról folyt: mi az, ami az orvosi ellátás volumenét alkotja: a via zitek. műtétek stb. száma vagy a gyógyítás.

Annak ellenére, hogy ez már nem a szolgáltatások köréből van, érdemes

megemlíteni azt a példát, amely 'köré Griliches és vitapartnerei csatározásai össz- pontosultak. A példa azért tanulságos, mert egy viszonylag egyszerű esetről van szó, amelynél a probléma elvi háttere élesen szembeötlik. Az Egyesült Államokban ezekben az években fedezték fel és vezettek be egy új fogamzásgátló tablettát, az ,,Enovid"—ot, amely legalább annyira hatásos, mint elődje, de jóval olcsóbban lehetett előállítani, 5 kb. fele áron került forgalomba. Griliches szerint az új tabletta megjelenése termelékenységemelkedésnek tekinthető. Az árszinvonal ezáltal csök- kent, s ceteris paribus (azonos névleges jövedelmeket feltételezve) a reáljöve—

delmek emelkedtek. Ezt a megállapítást azonban még olyan tekintélyek is vi- tatták, mint E. Denison. Denison elismerte, hogy az Enovid megjelenése valóban javitotta a lakosság életkörülményeit; ez a jelenség azonban nem árcsökkenés, termelékenységemel-kedés, reáljövedelem—növekedés volt, hanem csupán a ház- tartásban folyó munka hatékonyságának a javulása. Valami olyasmi, mint ha a

háziasszony újfajta sütést talál ki, s ezentúl ugyanazt a tortát kevesebb tésztából tudja elkészíteni. (

.

Két szempontból kiindulva vizsgáltuk a szolgáltatások érték- és volumenmé- réséwnek kérdéseit, s kétféle típusproblwé'mával találkoztunk. Az egyik nehézség abból származik, hogy a szolgáltatások értéke (a szolgálta'tásokért fizetett összeg) gyakran nem jellemző az illető tevékenység teljesítményére. A másik tipusprob—

léma a vovlumenindexe'k számításánál merül fel: vagy azért, mert egyes szolgálta- tásoknál nagyon csekély az összehasonilitható termékek aránya, vagy azért, mert nem olyan egyértelmű. mi is az adott szolgáltatás lényege. nehézségeink vannak a megfelelő mértékegységek megválasztásánál.

Vannak szolgáltatásfajták, amelyeknél mindkét tipusú nehézséggel szembe- találjuk magunkat. l—lyenek például az ingyenes orvosi ellátás vagy a legtöbb igazgatási szolgáltatás. Vannak továbbá olyanok. amelyeknél csak az egyik. vagy csak a másik fajta nehézség jelentkezik. Végül. bizonyos árujellegű szolgálta- tá'saknál sem az egyik, sem a másik típusprobléma nem merül fel. s ezekre minden nehézség nélkül alkalmazhatjuk a volumenindex-számi'tás klasszikus szabályait.

Ami az első problémát ill—eti, azaz fogalmazzuk meg a kérdést most úgy: hogyan kell a szolgáltatások folyó áron számított értékét meghatározni. itt viszonylag egyszerű általános megoldást javasolnunk. Az órujellegű szférában a szolgáltatás

7Lásd: Models af Income Determination. National Bureau of Economic Research. Princeton. 1964.

3 Például a diagnosztika fejlődése. bizonyos kórokozók felfedezése, új kezelési eljárások. új gyógy—

szerek, antibiotikumok stb.

(12)

nyújtásából származó díjbevétel a folyó áron számitott bruttó termelési érték.

A nem árujellegű szolgáltatásokra vonatkozóan pedig arra a következtetésre jutottunk. hogy itt a rátordí'tások—atg célszerű folyó áron számított bruttó termelési

értéknek tekinteni. ,

A második tipusprobléimával kapcsolatban azonban már nem ilyen egyszerű a helyzet. Azt, hogy egy adott esetben mi a volumenindex-számitás legcélszerűbb módszere. csak az adott szolgáltatástajta körülményeinek és jellegzetességei—nek ismeretében lehet eldönteni. Többféle tipusmeg-oldás közül lehet választani. Te—

kintsük át ezeket röviden!

Először is két főtipust kell meg'kü'lönböztetnünk egymástól. Az elsőt nevezzük deflálásn—ak, a másodikat extrapolálásnak. A deflálásnál a volumenindexet az én téki—ndex és az árindex hányadosaként határozzuk meg. Itt tehát a számítás lkö—

zéppontjában az árindex állal (amivel a beszámolási időszak folyó áron számitott értékét majd elosztjulk, vagy a bázisidőszak folyó áron számított értékét meg—

szorozzuk. attól függően, milyen formula alapján kívánjuk a volumenlivndexet meg- határozni). Az extr—apolációná—l közvet—lenül számítunk volumenindexet, s ezzel a volumenindexszel ..extr—apoláljulk" a bázisidőszak folyó áron számitott értékét, hogy megikapjuk a beszámolási időszak változatlan áras értékét.

Mintoz indexszámítás álltalános elmélxetéből ismeretes, normális körülmények

között általában a detlálás a jobb megoldás. Általában ugyanis mindig számolni kell azzal, hogy vagy azért, mert nem minden termék (szol—gáltatás) összehason- lithaztó, vagy pedig azért, mert a számításhoz szükséges adatok gyakorlati okok miatt csak korlátozottan állnak rendelkezésünkre. akár a volumenindexet, akár az árindexet akarnánk is meghatározni, számításunk nem lehetne teljes körü. Már- pedig, mint ahogy a tapasztalat mutatja, a reprezentatív árindexnek általában n—a- gyobb a pontossága, mint az ugyanolyan megfigyelés alapján készült volumenin—

dexne'k, mert az egyéni árindexek szóródása általában kisebb, mint az egyéni volumen'indexek szóródása.

A deflálás nagyon jó megoldásnak bizonyul azoknál az árujellegű szolgál—

tató—soknál, amelyeknél viszonylag magas az összehasonlitható termékek aránya, vagy másképpen fogalmazva, amelyeknél az ugyanolyan szolgáltatások minőségei közötti különbségek nem jelentősek. Néha azonban —— jobb megoldás hiányában -—

a detlállást célszerű alikamazni olyan szolgáltatásoknál is, amelyeknél az össze—

hasonlitható termékek aránya viszonylag alacsony.

A deflálást lehet alkalmazni nem árujellegű szolgáltatásoknál is, itt azonban más ennek az eljárásnak a tartalma. Minthogy a nem árujellegű szolgáltatá- sokat ráfordítási szinvonalon értékeljük. itt ahhoz, hogy változatlan áras adatokhoz, vagy volumenindexekhez jussunk, nem a szó szoros értelmében vett árak váll—tozó- sá't lkell mérnünk, hanem azt kell megállapítanunk. hogy a ráfordítások értékének változásából mennyi volt az árjellegű elemek változása. Ez nem könnyű feladat.

Bizonyos tételeknél egyszerű a dolgunk. Például, ha a szolgáltatások nyújtásához felhasznált anyagok ára változott (az anyagok tulajdonságainak változása nélkül), ez határozottan árjellegű tényező, s az árindexben a helye, A bérek esetében azonban már nehezebb a feladatunk. Az átl—agbérek változhatnak akkor is. ha a teljesítmények változatlanok maradnak (például inflációs helyzet ellensúlyozására

hozott általános béremelés), de lehet az is, hogy éppen azért változtak az átlag—

bérek, mert a teljesítmények emelkedtek. Az előbbi ár—, az utóbbi volumenjellegű komponens. A nehézséget az okozza, hogy a gyakorlatban adott bérszínvonal-vál-

9 Talán csak azt érdemes ezzel kapcsolatban hozzátenni. hogy ezen (: fogalmon csak folyó ráfor- dításokat értünk (állóeszközök értékcsökkenési leírását is beleértve), de nem felhalmozási ráfordításokat.

Transzfer (újraelosztás) jellegű kiadások (például adók) sem tartoznak bele ebbe a mutatószámba.

(13)

A SZOLGÁLTATÁSOK MERÉSE 27

tozás esetén nem könnyű eldönteni, hogy ebben a változásban milyen szerepet játszott az első és milyet a második tényező. Azonban ezt sem lehetetlen vala—

milyen pontossággal megbecsülni, s lehetnek esetek, amikor még mindig ez látszik

a viszonylag legjobb megoldásnak.

Az extrapolációt rendszerint akkor alkalmazzák, ha nem magáról a termelés mennyiségéről, hanem inkább valamilyen azzal szoros korrelációban levő jelen—

ségről van mérhető információnk. (Ha magáról a termelés mennyiségéről van meg—

felelő információnk, akkor a fent említett okok miatt célszerübb a deflálást alkal—

mazní. s nem az extrapolálást.) Ez a volumennel szoros korrelációban levő jelen- ség a legtöbb esetben valamilyen ráfordításjellegű mutatószám. A feltételezés tulajdonképpen itt az. hogy az adott szolgáltatás volumene elsősorban ennek a ráfordításnak a mennyiségétől függ; a több tényező hatása kiegyenlíti egymást, vagy elhanyagolható. A gyakorlati eljárás az, hogy a bázisidőszak folyó áron szá—

mitott értékét megszorozzák a kiválasztott ráfordítási mutatószám indexével, s az így kapott eredményt tekintik a beszámolási időszak változatlan áron számított értékének.

A ráfordításjellegű mutatószám lehet viszonylag durva, de lehet finomított is.

A szolgáltatás jellegétől és körülményeitől függően néha az egészen egyszerű eljárások is kielégítő eredményre vezetnek, néha azonban az aprólékos finom—

sággal választott eljárás is csak durva nagyságrendi tájékoztatást tud nyújtani.

A viszonylag legegyszerűbb és a gyakorlatban az extrapolálásra gyakran al—

kolmazott ráfordítási mutatószám a létszám. Itt a volumenindexet azonosnak vesz—

szük a létszám vagy a munkaidő indexével. A fő problémája ennek a módszernek, hogy ezzel az eljárással mintegy változatlannak tételezzük fel az adott ágazat ter- melékenységét. Akármi is történik ebben az ágazatban, ha ezt a módszert alkal—

mazzuk, a termelékenységi index mindig 100 százalékot fog mutatni.

A létszámmal való extrapolál-ást is lehet finomítani. Az egyik lehetőség, hogy az összlétszámot foglalkozás vagy képzettség szerinti alcsoportokra bontjuk (pél—

dául kórházai-kban különválasztjuk az orvosokat, ápolónőket stb.). és az összlétszám indexét az egyes csoportok indexének átlagaként határozzuk meg; az átlag kiszámításánál azonban súlyozunk (például az átlagbérkülönbségeknek megfele- lően) ezzel mintegy kifejezésre juttatva az egyes csoportok közötti minőségi kü—

lönbségeket. A másik lehetőség, hogy valamilyen módon megbecsüljük a terme- lékenység változását. s ezzel korrigáljuk a létszám vagy munkaidő indexét. A ter—

melékenységii index becslésére szokták használni az általános (egész népgazda—

ságra vonatkozó) termelékenységi indexet vagy valamilyen rokon ágazat termelé—

kenységi indexét.

Másik lehetőség a bérek alapján való extrapoláció. Ez is viszonylag egyszerű gyakorlati szempontból. A probléma itt az. hogy a bérek alakulása bizonyos mér—

tékig független lehet a teljesítmények alakulásától. A finomítás fő lehetősége:

a béralakulást befolyásoló árjellegű tényezők kiszűrése.

Különböző másfajta jelenségekkel. vagy a jelenségek különböző kombinációi- val is lehet extrapolálni. Vehetjük például az extrapolálás alapjául nem a szol- gáltatást nyújtók, hanem a szolgáltatásban részesülők számát. Például bizonyos fajta iskolai oktatás teljesítményének alakulását azonosnak vehetjük az oktatás—

ban részt vevő tanulók számának az alakulásával. Ez az eljárás azt a feltételezést rejti magában, hogy az oktatás intenzitásában, színvonalában bekövetkező válto—

zások elhanyagolható nagyságrendűek. Lehet továbbá a szolgáltatás bizonyos

mozzanatait jelző mennyiségeket (amik nem feltétlenül azonosak vagy párhuza—

masok a szolgáltatások eredményeivel) venni az extrapoláció alapjául. Például az orvosi ellátás esetében a vizitek, műtétek stb. szá—mát, illetve ezeknek vala-

(14)

28 _ DR. DRECHSLER: A SZOLGÁLTATÁSOK MÉRÉSE

milyen kombinációját. Arról, hogy ennek milyen problémái vannak, már a ko- rábbiakban volt szó.

Általában véve elég sok lehetőség *közül_ válogathatunik akkor, amikor Egy

adott szo—lgáltatc'istajta esetében el akarjuk dönteni, hogy a volumenindex—számítás

melyik módszere a legalkalmasabb erre a célra. Minden esetben mérleg'e'inünik kell az adott szo'l—gáltatásfajta jelslegzertességweiit. körülménye—it. S természetesen az is nagymértékben befolyásolhatja a módszer megválasztását, hogy a gyakorlatban milyen adatok, milyen mértékben állnak rendelkezésre.

PEBIOME

B Hacromgeü CTaTbe paceMannBamTcx oőigue HpOÖAEMbI, Bcrpcuaiotgnecg npu nocrpae—

mm nuztekcon (DHSHHBCKOPO oőbeivra am ycnyr. nepaax ocnoaaan npoőAema CBasana rem (pau—

TOM, arra MHome yCAym HOCZT He pmHotmmii xapamep ;! noaromy prHOV—IHBJI cTouMocrb e'rux yczxyr (KOTOpaH mome'r ÖbITb name paBHa HYAIO) He npeacranme'r ux norpeőn'reAbHoft cron—

mocm. ABTOp npezmarae'r agenmb sm _vcnym zum pacueros unaexcon no yponmo ceöec'ron- Mocm 6e3 BKAIOLICHHH KaKHX—Anőo ycmaao paccumannmx SAGMCHTOB npnöbmn (Kar; am npelmaramcn ztpymmn).

Apyrag npoóAema BOBHHKHET BCAÉACTBHC Toro, um mm ycnyru Becmua paanopoanm mm neeoamomno npamubno orrpaummrb BAHHHHC aen'reunocm, csnaaunoü c yuyrama OT Bos—

net'xc—mun npymx cpamopon (nanpnmep, Heaosmomno o'rzteJme BAHHHYIC npenonaBaTeAbcwoi'i nemeAbuocm orr Bmmmm ycneaaeM-oc'm yuaxguxcn). Hoaromy cyrgecsylor cepbeaabxe Toya,- HOCTH B omomeunn ,,ezmuugm namepeunx" ;: ne Tax AerKo OTAEAHTb ozmn o'r zxpyroro cpamopm gen H mamam); cpusmecxoro oő'beMH. HpeAAaraeTcn aaa ocuom—xmx BHAa pemcunü —— ned)- Asgux n axcrpanomgun; xaxoü ua aux Aytune mama a suaurxreAbuoii CTeneHn or cyxgec'r- nymigux OÖCTOZTCAbCTB n xapax'rcpncmx ABHHbIX ymyr.

SUMMARY

The study tries to give a description and analysis of the general methodological prob—

lems encountered in compiling auantity indicies for the service industries.

Two main types of problems are mentioned. The first arises from the fact that many serv- icesare,,non commodity type" services, i.e. where the market prices do not reflect the relative utility of the services produced. The author argues that in these cases the cost of the services should be taken as basis for the auontity index computations, without imput—

ing any operating surplus for these services. ,

The second difficulty is caused by ,,units of measurement problems". Many services are ,,uniaue" products. and in a number of cases output elements cannot be separated from other elements. E.g. one can construct some indicators characterizing the general health situation of the population; however these indicators are influenced not only by the health and medical services, but by other factors too. Therefore in the sphere of the service in—

dustries —— unlike from the goods producing industries -— in many cases extrapolations seem to be better solution than deflations. ln most of these cases input type indicators are serv-

ing as basis for the extrapolation of the constant price data.