T Ö M Ö R K É N Y R E EMLÉKEZÜNK
1866. december 21-én — .100 évvel ezelőtt — született Tömörkény István iró, a szegedi és Szeged környéki népélet kiváló ismerője és ábrázolója, aki „ön- kénytelen feljegyzője volt a nagy pillanatoknak, amelyek megrendítően hat- nak" — amint Móricz Zsigmond írja —, vagy ahogyan mások jellemzik: a századforduló népies kismestereinek egyike; a Szeged vidéki nép mindennap- jainak derűs humorú ábrázolója.
Születésnapját a város reprezentatív rendezvény sorozattal és igényes emlékkönyv kiadásával ünnepli meg. Az ez alkalommal Szegeden tartott Iro- dalomtörténeti Vándorgyűlésről lapunk más helyén számolunk be; itt viszont
Papp Gyula és Keresztury Dezső figyelemreméltó bevezető gondolatait kö- zöljük.
PAPP GYULA,
A VÁROSI TANÁCS V. B. ELNÖKHELYETTESE KÖSZÖNTÖ SZAVAI:
T i s z t e l t ü n n e p l ő K ö z ö n s é g !
Megtiszteltetés számunkra, hogy Tömörkény István születésének 100. évfor- dulója alkalmából a vándorgyűlés székhelyéül Szegedet választották. A vándorgyű- lés mai programja egyben megnyitója is a n n a k a rendezvénysorozatnak, amellyel iSzeged Tömörkényre emlékszik. Ügy véljük, a Tömörkény-centenárium jó alkalom a r r a , hogy irodalomtörténészeink ú j összegezés igényével, tárgyilagos biztonsággal kezdjék el felmérni városunk irodalmi múltjának, hagyományainak a vidékiességen túlmutató, a mai szegedi írók számára is példamutató, valóságos értékeit, vagy legalábbis ú j összefüggések keresésével kiegészítsék a korábbi értékeléseket.
Már csak azért is kiváló alkalom erre ez az évforduló, mert Tömörkény szá- m á r a Szeged nem hosszabb-rövidebb tanulmányút (stáció, ahogyan Ady mondaná), m i n t Mikszáth, Gárdonyi vagy a szegediségéről még nálunk is kevésbé ismert T h u r y Zoltán életében.
Tömörkény, egy kicsit talán Berzsenyire emlékeztető zárkózottsággal, élete vé- :géig vidéki író, sajátosan szegedi író marad. (Irodalomtörténészek között elnézést
kell kérnem ezért az összehasonlításért, de most nem az életműre, hanem az em- beri magatartás rokon vonásaira vonatkozott az összehasonlítás.) Ami különös ér- t é k Tömörkény írásművészetében, a z éppen abból adódik, hogy vidéki író létére is tudott maradandó műveket alkotni. Ha a sokszor megbélyegzett, Ady által bírált . szegediesség nem is vált mindig előnyére, Móricz Zsigmond lelkes méltatása, Or-
tutay Gyula felfedező tanulmánya s nem utolsósorban élő íróink tiszteletadása le- h e t bizonyítéka annak, hogy Tömörkény, mégis több volt, és légjobb írásaiban az' utókor számára egyre inkább több lesz középszerű vidéki novellaírónál.
Másképpen azt is mondhatnánk: Tömörkény életműve szerencsés bizonyítéka annak, hogy a nehezen kivívható klasszikus minősítést igaz, némi késéssel, de egy vidéki író is megérdemelheti. Mi, szegediek nem csekély büszkeséggel látjuk, hogy a magyar klasszikusok ú j kiadványtervéből m á r nem hiányzik Tömörkény novellás kötete.
Az irodalomtörténészek — tisztelet a kivételnek, és a jelen levők mindig ki- vételek — enyhén szólva, egy kicsit mostohán bántak Tömörkénnyel. Önök előtt közismert, hogy Szerb Antal magyar irodalomtörténetében a nevét sem említi, mi- közben két oldalt szentel Herczeg Ferencnek, s meglehetős részletességgel méltatja Szabó Dezső népiességét. Schöpflin Aladár nem ennyire elfogult, de csak a regioná- lis irodalom szerény művelőjének tekinti Tömörkényt. A polgári irodalomtörténet- írás óvatossságából, sajnos, még marxista irodalomtörténetírásunk is megőrzött egyet s mást, bár Diószegi András t a n u l m á n y a sokat törleszt a régi adósságból, amely- lyel Tömörkénynek tartozunk.
Bizonyára a mai emlékülés ú j színekkel, ú j összefüggések feltárásával bővíti ismereteinket, s gazdagítva Tömörkény portréját, hozzájárul a centenárium or- szágos jelentőségének elismertetéséhez is. Nem Szeged, hanem Tömörkény iránti
•tiszteletből.
991.
Amikor a centenárium alkalmával Tömörkény elismertetését, a végre feltárt,, hozzávetőlegesen teljes életmű megismertetését szorgalmazzuk, a valóságos é r t é k e k : miatt szeretnénk elkerülni a hangos külsőségekben megnyilvánuló, esetleges a l - kalmi túlértékelés veszélyeit.
KERESZTURY DEZSŐ
ELNÖKI MEGNYITÓJA:
T i s z t e l t H a l l g a t ó i m !
Czine Mihályt, mai ünnepi ülésünk előadóját súlyos kötelességek h i r t e l e n - váratlan máshova szólították; r á m hárul tehát a feladat, hogy most, a m i k o r i t t . Szegeden Tömörkény István születésének századik évfordulóján e város nagy író- járól megemlékezünk, a helybeliek jogos büszkeségének kifejezéséhez a Magyar- Irodalomtörténeti Társaság nevében, d e a z egész ország tiszteletadásával j á r u l j a k - hozzá. Engedjék meg tehát, hogy a szokásos elnöki megnyitót — bár csak röviden,, s a legfontosabbakra szorítkozva — ilyen értelemben bővítsem ki.
Az én ifjúságom idején, a két világháború közti nehéz évtizedek elején, v a - lahogy így jelölték ki Tömörkény István helyét a magyar irodalomban: a század- forduló népies kismestereinek egyike; a Szeged vidéki nép m i n d e n n a p j a i n a k d e - r ű s humorú ábrázolója.
Ez a besorolás, mentől többet olvastam Tömörkény írásait, a n n á l kevésbé- elégített ki. Később azonban, amikor jobban megismertem irodalmunk és t á r s a - dalmunk fejlődéstörténetét, s főképpen, mikor rájöttem, hogy a szavak t a r t a l m a változik az időben, hogy tehát nem a szavak teszik, hanem az, a m i t j e l e n t e n e k : rájöttem, hogy Tömörkény jelentőségének meghamisítása nélkül vállalni lehet ezt a jellemzést. Persze csak úgy, h a helyesen, a maguk igazi értelmében h a s z n á l j u k a . jellemzés szavait.
Tömörkény valóban a századforduló körül feltűnő, s a mi századunkban ki- bontakozó népiesség fontos képviselője. Tudnunk kéli azonban, hogy ennek a n é p i - ességnek már semmi lényegbeli köze nincs ahhoz a népszínműves, provinciálisán h a z a - fias népiességhez, amely a magyar népéletet valamilyen idilli boldogság, m e g e l é - gedettség, a „derék bennszülött" hazug derűjével, csiricsáré p a r á d é j a v a i megszé- pítve-meghamisítva ábrázolta. Az ú j népiesség műveiben egy másik, hitelesebb, s éppen ezért problematikusabb, zordabb, súlyos gondokkal fellegzett népélet képe tárult fel. Ne feledjék el — hogy csak a legfontosabb mozzanatokra emlékez- tessek —: Ady költészetének legmélyebb hatású ihletője a magyar nép sorsa volt:
ez az ú j népiesség! Ne feledjék el, hogy ebből a népiességből emelkedett ki Móricz- Zsigmond roppant életműve. Szegednek sok köze van ehhez a népiességhez. Ne feledjék el, hogy Bartók Béla innen indult el első népzenei g y ű j t ő ú t j á r a Balázs Bélával, akkor Szegeden élő barátjával. S itt tanult Móra Ferenc i f j ú b a r á t j a k é n t - az a József Attila, aki a munkásmozgalmi költészetet ezzel a rendkívül jelentős, tárgykörrel is kiegészítette, amikor a maga nemzedéke s z á m á r a is megfogalmazta.
a jelszót: ki a faluba! Ennek az új, igazabb, felelősségteljesebb n é p á b r á z o l á s r a törő irodalomnak előkészítői s első mesterei közt van Tömörkény helye. S ilyen értelemmel: nem lefokozó, kicsinyítő, hanem igenis kitüntető jelző a népiesség-
Az sem ellenkezik a valósággal, hogy h u m o r r a l ábrázolta a Szeged vidéki- nép mindennapjait. De keressük meg ennek a jellemvonásnak is igazi é r t e l m é t ! Ha mai szemmel nézünk vissza irodalmunk történetére, látjuk,, hogy a magyar- humor nem annyi, mint derűs bölcsesség, s különösen nem annyi, mint gondtalan vidámság. Nem a könnyű tréfálkozást jelenti, nem azt, ami a pesti ember vicceiben villódzik, hanem azt a lélekállapotot, amire Kölcsey utalt, amikor a magyar-
„karakteri szentimentalizmusról" beszélt. Olyan lélek m a g a t a r t á s á n a k kifejezése ez,.
amely ú r r á lesz a viszonyok rettenetességén. Pontosabban: a lélek erejét szegezi szembe az iszonyú körülményekből sugárzó-következő élettagadással. Arany János,, ennek a humornak legnagyobb mestere, úgy volt humoros, hogy mosolya k ö n n y e - ken törött meg, hogy derűjének szivárványa örvényes mélységek fölé ívelt. Tö- mörkény műveiben ugyanennek a humornak huszadik századbeli változatával ta- lálkozunk. Mert azok a tréfás történetek, amelyek őt a humor mestereként m u t a t - ják be, igazi valóságukban tragikus történetek. Tömörkény d e r ű j é n e k nagyon k e - serű, komor, tragikus távlata van.
992.
