rendelkezésére állt. A r r a azonban kimondatlanul és szerénységében is n a g y o n büszke, hogy ott állt József Attila mellett, hogy értette és méltányolta, m i n t c s a k kevesen. S nemcsak ő, h a n e m Bóka is.
Tudom, hogy e könyvnek folytatása következik. Következzék is. M e r t ilyen könyvekre van szükségünk. Olyanokra, amik nemcsak közölnek, de i n s p i r á l n a k is.
Sőt. Ügy a d j á k elő tárgyukat, hogy közben ú j tárgyakra, ú j föladatokra is u t a l n a k . Olyan szerző is van, aki azt sugalmazza, m u n k á j á n a k tárgyához többé n e m kell nyúlni, mert azt ő kimerítette. Az ilyen szerző lehet nagy, de bizonyosan korlátolt.
Gál István éppen ellenkezőleg. Miközben választott tárgyát alaposan m e g m u n k á l j a , földeríti és föladja az ú j a b b m u n k á r a szoruló tárgyat. Nemcsak megold egy k é r d é s t , de megoldásában ott az ú j a b b kérdés. Az ilyen szerzővel kapcsolatban elég a n n y i t mondani, hogy dolgozásmódja tudományos. (Magvető, 1973.)
BATA I M R E
Zám Tibor két könyve
BÁCS-KISKUNBÓL JÖVÖK
A cím jó lenne — egy másik könyv homlokára. Mert itt megtévesztő. F o r m a i - lag is, hiszen m i n d j á r t az első írás (Egy kísérlet tanulságai) biharkeresztesi t a p a s z - talatok és vizsgálódások eredményeiről ad számot. J ó szerencse, hogy n e m c s u p á n formai „félrevezetés" történik. Z á m valóban Bács-Kiskunban él most, t a r i s z n y á j a azonban már akkor teli volt, amikor odaérkezett. Nyilván úgy cselekedett, m i n t a mesebeli kincseskamrát járó legény: kirakta a rézpénzeket, ezüstöt, m a j d a r a n y a t rakott a helyére; eldobta a fibulákat, s egyéb csudákkal tömte meg a zsebét. Ezek vannak most nála, jobbára ezeket r a k j a az asztalra, h a bizonyítani a k a r j a igazát, de emlékei megmaradtak amazokról is, ismerője tehát a k a m r a valamennyi szög- letének. Az egészről adhat számot. Rövidebben s a tárgyhoz illőbben f o g a l m a z v a : nem „megyei szemlélettel" íródott Zám Tibor könyve. A könyv második fele, a Szövetkezeti világ összefoglaló címmel közreadott füzér ennek a kötetnek a lényege.
Nagy kár, hogy n e m ezzel kezdődik a könyv, s n e m függelékként a d j a a Jártomban- keltemben című — minden szempontból vegyes — összeállítást.
Fordítsuk meg a sorrendet legalább most. A második rész úgyszólván v a l a - mennyi írása a szövetkezeti demokráciáról gondolkodik s gondolkodtat. A n n a k a l á t - szólag föloldhatatlan ellentmondásnak a viaskodását figyeli, amely a m i n d j o b b a n szervezett mezőgazdasági nagyüzem, az ehhez szükséges határozott felelős vezetés és a tulajdonos-munkások beleszólási joga, a köznapi értelemben vett d e m o k r á c i a között feszül. Ha a tulajdonos bérmunkássá válik, a vezető egyértelműen m u n k a - adóvá lesz, akkor beszélhetünk-e még szocialista gazdasági egységről? Vagy ez a z ú j gazdaság csak az automatizálás foka, a kapcsolatokban alkalmazott megszólítás és még egy-két formai jegy okán fog különbözni az egykori kapitalista nagybirtok- tól? Rendkívül fontos és ugyanennyire időszerű kérdések ezek. A gazdasági, t e r - melési stabilizáció megtörtént a szövetkezetekben. Szemre is látszik a fejlődés, m a már ellenségeink sem tagadják. A fönti kérdések azonban nyitottak. Bármily jól t u d j u k a választ, hogy az elcsúszás nem lehet komoly veszély, hiszen biztos és jól használható utat jelöl a szocialista demokrácia, Zám Tibor nyolc-tíz okos és p o n t o s írásban jegyzi föl, hogy ezen az úton is állnak vámszedők, sőt martalócok, a m e n e - telők között haladnak hamis próféták, zsebtolvajok, kapzsi haszonlesők. Hogy m e n y - nyire nehéz továbbhaladni az úton, mennyiféle akadály áll előnkbe, s m e n n y i f é l e köd zavarja még a tiszta látást, arról bonyolultságukban is áttekinthető k é p e t k a - 78
punk a Hartai jegyzetekben, a Demokrácia és furfang, valamint a Hivatali csók című írásokban.
A könyv legjobb írása mégis az Ahova a sors vet. Ebben találjuk pedig a leg- több ellentmondás fölsorakoztatását, ez a legidegesítőbb olvasmány, de ebből nyer- hetjük a legtöbb hitet s reményt is. Csattanós válasz ez a tiszakécskei—lászlófalvi történet azoknak, akik szerint a szövetkezeti parasztság éretlen a demokráciára, hajlamos tévutakra zökkenni, a demagógia szekerébe kapaszkodni, mert ú j t u l a j - donosi szemlélete még nincs, inkább kötődik a régihez. Zám bebizonyította, hogy nem erről van szó. A szövetkezeti demokrácia egyik alapföltétele éppen az, hogy a tisztességes vezető nem t a r t j a kiskorúnak a tagokat, s őszintén áll elő a gondokkal is. Ebben az írásban némi bevezető után egy taggyűlésen játszódik a valódi dráma.
Jelen van az író is, magnetofonnal. Beszámolója tehát szövegszerűen is hiteles, a vita beépítése Zám kitűnő szerkesztőérzékét dicséri, s egyszersmind példát ad a magnetofon helyes használatára. Ott és akkor kell bekapcsolni, ahol és amikor éppen szükséges, mert a jelenlét, a jegyzetelés, a fejben rögzítés az adott esetben lehetetlen. Nem varázsdoboz a magnetofon. Fölvételei lehetnek szenzációsak, szö- veghűek; az emberi beszédben föllelhető, írásban vissza sem adható indulatokat örö- kíthet meg, jó szociográfia csak akkor lesz belőle, ha avatott író teszi át papírra.
Mondandója mellett a módszertani példáért is dicsérhető Zámnak ez az írása.
Kevesebb jót mondhatunk, ha a könyv hátuljáról most megint az elejére ugrunk. I t t az említett biharkeresztesi írás. Pedagógiai tapasztalatai és fölmérései alapján a csoportos foglalkozások hasznáról értekezik a szerző. Okos, fontos dolgo- kat mond. Tapasztalatait azonban megbízhatóbb tényanyagnak érezzük, m i n t föl- mérő dolgozatait, ezért hát az abból leszűrt tanulságok nehezen általánosíthatók.
A szociográfus — politikus. Igaza v a n ebben Zám Tibornak. Ha pedig az, akkor mindenhez köze van. Formailag tehát bármely írása a helyén van ebben a könyv- ben, nem is ezért vitatjuk az első rész fejezeteit, hanem azért, mert a második rész remek írásaival igényesebbé tesz bennünket. Mert a kérdés mármost az: hogyan politizáljon a szociográfus? A válasz könnyű: úgy, ahogyan szerzőnk az Ahova a sors vetben, a Hartai jegyzetekben vagy a Demokrácia és f u r f a n g című írásokban teszi. A m ű f a j törvényei szerint. Mert az első részben itt-ott eltér ettől. Űjságripor- tot, publicisztikát, szakállas tanulságokkal maszkírozott beszámolót is közread. Példa erre a Tetemrehívás Madarason, amelyben azért n e m t u d j a az igazi tanulságot föl- villantani, m e r t maga is érzi, mesterséges viharból kellene az igazira vonatkozó általánosításokra jutnia. Mintha a biológus asztalára kísérleti nyúl helyett játék mackót csempésztek volna, de ő — hogy mások észre ne vegyék :— türelmesen végigcsinálja a boncolást. Miről is van itt szó? Madarasról közölt riportot egy újság- író. A falubeliek úgy találták, túl sötét képet festett községükről. Tiltakoztak az ellen is, hogy a szerző jórészt a kocsmában szerezte információit. S éppen itt a bök- kenő. Sor kerül egy szembesítésre Madarason, ahol a mi szerzőnk, Zám Tibor is részt vesz, érdekli, hogyan reagálnak az érintettek efféle írásra, amely a b a j o k a t n e m a „vannak még hibák" rovatban sorolja fel, hanem úgyszólván csak ezekről beszél. Ez a f á j ó vajon, vagy a módszer? B a j b a kerül Zám, m e r t szeretné bizonyí- tani, hogy az emberek nem fogadják ellenségesen, ha az árnyékos oldalról beszé- lünk, itt mégis haraggal válnak el, mert sérti őket a „tálalás", különösen az egy inkriminált m o n d a t : „A kocsma tele van részegekkel és butákkal, nemkülönben a kultúrház is." Hát ez a mondat bizony n e m a legsikerültebb, s ha akad a riportban még négy-öt ilyen, akkor nagyon természetes, hogy a madarasiak megsértődtek.
S bizony abban is igazuk lehet, hogy a szociográfus, de még a riportíró sem tekint- heti gyűjtés közben kizárólagos harcálláspontjának a falu kocsmáját. M e r t ott többnyire tényleg részegek ődöngnek, s a dolog természeténél fogva az italos ember a falusi kocsmában is csak a legritkább esetben szokott pl. a perszonifikáció elmé- leti kérdéseiről értekezni.
Van értékes darabja persze a könyv első részének is. A homokháti szőlőkről igen alapos, nagy felelősséggel fogalmazott írás szól, de sok tanulsággal szolgál az Árnyékos oldal című fejezet is. Ennek zárósorai a mai szociográfus ars poeticáját 79
a d h a t j á k : „Nem egy beteg társadalom égbekiáltó b a j a i n a k orvoslásáról, h a n e m egy egészségesen fejlődő, gyermekbetegségekkel és sok más b a j j a l fejlődő t á r s a d a l o m gondjairól van szó." Segítséget pedig csak az adhat, aki — mint Zám Tibor teszi legjobb írásaiban — magas színvonalon és mindig a jobbítás szándékával műveli ezt a nehéz műfajt.
INTERURBÁN
Szinte ugyanazok a közéleti indulatok m u n k á l n a k Zám Tibor kisregényében is, amelyekkel szociográfiai kötetében találkoztunk. C. Horváth, a regény újságíróhőse kap egy sztorit kollégájától. Nem is akármilyent. A falusi m a m a Pestről f ö l h í v j a telefonon a kisvárosi gimnáziumot, s az egyik miniszter feleségeként mutatkozik be.
Kéri, vegyék fel az illető asszony kislányát az iskolába és a kollégiumba is. Meg- teszik. Később az igazgatónő viszontszívességet akar kérni a miniszternétől, aki t i l t a - kozik: ő soha nem kért semmit, n e m is ismeri a szóban forgó családot. Erzsikét áthelyezik egy távoli iskolába.
C. Horváth megírja riportját, meg is jelenik a megyei lapban. A körülötte t á - m a d t vihar, s az újságíró további nyomozásai jelentik a kisregény t u l a j d o n k é p p e n i feszültségét. Mert Zám tud feszültséget teremteni. A szépprózához szükséges egyéb eszközök azonban — jellemformálás, gördülékeny cselekmény vezetés — nincsenek oly mértékben birtokában, amilyen fölényesen ismeri például a szociográfia m ű - f a j á n a k valamennyi kellékét. Az Interurbán mégsem érdektelen könyv, n e m mellék- termék. Kijelentésünket azonban csak egy ú j a b b szépirodalmi m u n k a igazolhatja majd, amelyben Zám Tibor — bizonyosak lehetünk benne — magasabb f o k r a lép.
•(Szépirodalmi, 1973.)
ANNUS J Ó Z S E F
Égő lángban forog szívem
RÉGI MAGYAR KÉZIRATOS ÉNEKESKÖNYVEKBEN FENNMARADT ROMÁN VILÁGI ÉNEKEK
ÖSSZEGYŰJTÖTTE: KÓCZIÁNY LÁSZLÓ; ELŐSZÓ, JEGYZETEK:
KÖLLŐ KÁROLY
Mennyit vitatkoztak, nyelvészek és irodalomtörténészek, hogy a 13—14. századi magyar nyelvemlék, a három, ún. Gyulafehérvári Glossza verses vagy prózai f o r - m á j ú - e ! Aztán (az I. világháború után) Gragger Róbert ismertette az Ó m a g y a r Mária-siralmat, és a vita magától elhalt. Ma ugyanez a helyzet a Balassi előtti sze- relmi lírával. Ami ezekből a „virágénekekből" f e n n m a r a d t , az szinte semmi: n é h á n y kis vers, többnyire az is töredékes, pár cím és számos kortársi kifakadás a m ű f a j ellen. Annál több viszont — és ez természetes — a kérdést tárgyaló t a n u l m á n y : a törmelékek aprólékos szövegelemzése, bonyolult, indirekt megközelítés. Folyton m e g - újuló törekvés marad — ahogy Eckhardt mondta — felverni „a levéltárak s ű r ű j é t " . Ezért fogadja a magyar olvasó előlegezett rokonszenvvel a régi román irodalom- történet szövegfeltáró aktivitását, pl. azt a számos cikket, amely Balassi r o m á n nótajelzésével foglalkozik (Balassi egy nagyon korai világi verstöredéket mentett át így): tudjuk, hogy a román nemzeti kultúra még később és még nehezebb k ö r ü l - 60
